Kollaboráns vitakerülés

Egy cikkre hivatkozva a minap megosztottam a Facebookon Kövér László nem túl szimpatikus kijelentését:

„Ebbe a körbe azok a kollaboráns politikai erők is beletartoznak, akik magyarnak adják ki magukat, de valójában nem a magyarokat képviselik az adott állam politikai döntéshozatalában, hanem fordítva, a többségi politikai elit érdekeit próbálják érvényesíteni a saját maguk által vezetett közösségeken belül.”

Néhányan – hozzám hasonlóan gondolkodók – hozzászóltak. Persze szinte mindig akad valaki, aki ilyenkor védelmére kell az érvényes kurzusnak, s elkezdené bizonygatni, mit, hogy, miért. Ezúttal ezt találtam válaszolni:

Kedves … [név], ez a színtér bizonyosan nem alkalmas arra, hogy téged meggyőzzünk arról, a Kövér-féle kijelentés és az Orbán-féle nemzetpolitika megosztó és konfliktus-generáló jellege közvetlen károkat okoz a határon túli közösségeknek. Mi ezt (kevesen vagy sokan) így gondoljiuk, de nem vitás, hogy ti, akik másként gondoljátok, többen vagytok. Szerintünk súlyos hiba a határon túliak azon szervezeteit, csoportjait és tagjait „lekollaboránsozni”, akik nem feltétlen hívei az orbáni-semjéni-kövéri-némethzsolti elképzeléseknek, s másként is el tudják képzelni a kisebbségek érdekvédelmét, mint azt most a mai magyarországi nemzetpolitika sugallja, hangoztatja, cselekszi, elvárja. Ez megosztó és kirekesztő magatartás, s ráadásul nem a másfajta elképzelések hatékonyságának, eredményességének a vizsgálatából indul ki, hanem abból, hogy aki nem úgy látja a boldogulás útját, mint „nagy vezérünk”, az eleve román-ukrán-szlovák-bérenc. Ez tovább ront a kisebbségek helyzetén, elmélyíti a megosztottságot, belső és külső konfliktusokat szül. Nekem ez a véleményem, s úgy látom, ez a hozzám hasonlóan gondolkodó keveseknek (?) is. Nem fogunk a magunk igazáról meggyőzni téged, mert nyilván magad is meg vagy győződve a magad igazáról. Ez a kétféle felfogás jelen pillanatban kibékíthetetlennek látszik, és nem gondolom, hogy itt és most egy közöttünk kialakuló vita közelebb hozhatja az álláspontokat, inkább az ellentétek kiéleződéséhez, a vita elmérgesedéséhez, az indulatok felcsapásához vezethet. Az elmúlt hetek hasonló fészbukos helyzetei engem arra a következtetésre juttattak, hogy a legjobban mindenki akkor jár, ha marad a maga portáján. Én lemondok arról, hogy Fidesz-, ne adj’ isten Jobbik-szimpatizáns ismerőseim véleménynyilvánításait az ő bejegyzéseik alatt „lereagáljam”, cserébe azt ajánlom, ők se kössenek bele abba, amit én a velem hasonló gondolkodásúakkal itt megosztok. Szomorú, hogy erre a következtetésre kellett jutnom, jobb volna, ha lenne a nézetek között átjárhatóság. De úgy tapasztalom, hogy nincs; a viták negatív eredményekkel járnak. Okosabbnak gondolom hát elkerülésüket.

MDF-SZDSZ összeborulás

Bár az érintettek szembeköpték volna, de 1990-ben méltán kapott volna Nostradamus-díjat az, aki megjósolja, hogy az ádáz szembenállás után 20 évvel össze fog boronálódni az akkori két nagy ellenséges párt. Mint olvasom,  az SZDSZ és MDF összeborulása már kész ténynek tekinthető, megállapodásuk lényege, „hogy az SZDSZ nem indul önállóan a tavaszi országgyűlési választásokon, nevét sem használja. A párt vezetői az MDF listáin kaphatnak helyet, egyéniben pedig közös jelölteket indít a két párt”. Antall József minden bizonnyal forog a sírjában, Kiss János csak azért nem, mert mindezt meg kellett élnie.

Bukás előtt Mesterházyval

Mesterházy Attilának annyi az esélye a miniszterelnökségre, mint egy debreceni páros virslinek arra, hogy megnyeri az epsomi derbyit. Másfelől az is igaz félig-meddig, hogy az MSZP jelen helyzetében nem tudna olyan miniszterelnök-jelöltet állítani, aki befutó lehetne, mégis elképesztő, hogy ez a párt az elmúlt 20 évben csupán egyetlenegy igazán karizmatikus figurát tudott kinevelni soraiból, bizonyos Gyurcsány Ferencet, akinek viszont, úgy tűnik, egyetlen erénye az volt, hogy 2006-ban képes volt keresztbe tenni Orbán Viktor hatalomvágyának, aztán viszont kapitálisan elcseszte a kalapácsnyelet, és bukása óta súlyos örökségét a szocialisták nem tudják sem lenyelni, sem kiköpni. Miközben a szakértői kormány a lukas csónak lékei közt kapkodva úgy-ahogy működik, aközben a párt maradék morális tartalékait is feléli, valaha hitelesnek látszott figurái, élükön Lendvai Ildikóval, lerongyolódnak. A párt láthatóan nemcsak a megújulásra képtelen, hanem arra is, hogy a kétharmados jobboldali parlamenti többség veszélyének előrevetülő árnyékában legalább mozgalmi erényeiből mutasson valamit. Cselekvésük teszetoszázás, érvelésük handabanda, a baloldali értékek melletti ágálásuk nevetség. Számomra már az is kérdéses, egy megsemmisítő választási vereség képes lesz-e megújulásukat kikényszeríteni.

Bárhogy is nézzük, a 21. század első évtizedének a legszomorúbb eredménye: a baloldali és liberális erők teljes térvesztése. Jó lenne hinni, hogy ez nem jelenti egyben a demokrácia bukását is Magyarországon.

Orbán ígérget és megoszt

(ungparty hírszolgálat) Orbán Viktor Kárpátalján | Érdemes volt egy hónapot késnie a KMKSZ-nek azzal, hogy megünnepelje fennállásának 20. évfordulóját, mert most aztán azt hallhatta a tagság Ungváron Orbán Viktortól, amit hallani akart.

Hogy a kettős állampolgárság megígérésével a vágyálmok világába ringatja a kárpátaljai magyarságot (amelyből majd újra fájdalmas lesz felébredni), az a kisebbik baj. Magára vessen, aki hisz neki. A nagyobbik az, hogy  – akárcsak odahaza – meg is osztja a magyarokat: „Orbán a hallgatóságának megígérte, hogy amint a Fidesz megkapja a lehetőséget az anyaországi magyarok és a kárpátaljai magyarok közötti kapcsolatok újraépítésére, akkor ezt a munkát a nemzeti elkötelezettségű magyarok, vagyis a KMKSZ segítségével végzi majd el.” Ezek szerint » T o v á b b

Beetetett betétesek

Havonta egyszer – immáron harmadik éve – kis jegyzetem jelenik meg a pozsonyi Új Szóban. Alább az ehavi.
A független Ukrajna két évtizednél rövidebb története folyamán másodszor esik meg, hogy az ország lakosai nem tudnak hozzájutni a saját pénzükhöz. A legutóbbi eset óta mindössze 16 év telt el: a Szovjetunió kötelékéből kiszakadt fiatal állam 1992-ben zárolta a lakossági bankbetéteket. A visszafizetés azóta sem történt meg. Ez akkor igen érzékenyen érintette a kisembereket, hiszen az intézkedés időben egybeesett a munkahelyek tömeges megszűnésével, a szociális védőháló szétszakadásával.
Idővel az ukrán gazdaság kezdett talpra állni, valamivel könnyebb lett a megélhetés, és az 1992 előtti megtakarításokból is csurrant-cseppent, született például olyan döntés, hogy a régi betétek terhére az eladósodott lakosok részben rendezhetik kommunális tartozásaikat. 2002-től aztán minden betét terhére évente (!) visszafizettek 50 hrivnyát (ez kevesebb, mint 7 euró), a múlt év decemberében pedig a miniszterelnöknek megválasztott Julia Timosenko intézkedése nyomán az egykori betétesek 1000 hrivnyára (kb. 140 euróra) lettek jogosultak a saját pénzükből. Az ukrán Vaslady arra is ígéretet tett, hogy az állam 2 éven belül rendezi az összes tartozást.
Ehelyett épp az ellenkezője történik most – természetesen a pénzügyi világválság miatt és arra hivatkozva –: a friss betéteket érintő újabb korlátozások léptek érvénybe. És újra volt mit zárolni…
Gondolhatnánk, a korábbi tapasztalatokból okulva a lakosság bizalmatlan lett a bankok iránt. Ez csak eleinte volt igaz. Nem sokáig őrizgették azonban a pénzüket az emberek a szalmazsákban. Az utóbbi években gombamód szaporodni kezdő (részben külföldi érdekeltségű) kereskedelmi bankok szép kamatot ígértek, így sokan újra betették a megtakarításaikat. Közben felnőtt egy új generáció, amelynek tagjai teljes bizalommal voltak az ukrán pénzintézetek iránt. Legfeljebb magában a hrivnyában nem bíztak eléggé, így aztán inkább beváltották valutára, és úgy helyezték el betétként.
Most ők jártak a legrosszabbul: az Ukrán Nemzeti Bank a múlt héten bizonytalan időre (állítólag csupán hat hónapra) zárolta a valutabetéteket. De erősen korlátozták a nemzeti valutában tartott összegek hozzáférhetőségét is. Bár érvényben vannak bizonyos régi és új rendelkezések a betétgaranciákról, a gyakorlatban a legtöbb pénzintézet havonta csupán egyszeri 1000 hrivnya felvételét teszi lehetővé ügyfeleinek. Ez nem csupán azokat érinti érzékenyen, akiknek megtakarítása van, hanem azokat is, akik bankszámlájukra kapják a fizetésüket (az átlagbér ennek kb. kétszerese). Eközben eléggé furcsa érzés azt olvasni, más országokban az állam korlátlan garanciát vállal a betétek teljes összegére.
A baj valószínűleg nagyobb annál, mint amit a kisember a zsebén érzékelhet. A pénzügyi válság hatalmi krízissel párosul. Viktur Juscsenko elnök a kormánykoalíciós megegyezések lehetetlensége miatt nemrégiben feloszlatta a parlamentet, később azonban, valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap nyomásra, visszavonta rendelkezését. Az IMF ugyanis korábban az Ukrajnai helyzet enyhítésére 3-14 milliárd dolláros hitel kiutalásának a lehetőségét helyezte kilátásba, de feltételül szabta, hogy a hatalmi ágaknak együttműködést kell tanúsítaniuk és a parlamentnek jóvá kell hagyna egy válságterv-csomagot. Ám az elnöki visszakozás ellenére úgy tűnik, a parlament működésképtelen, a párt- és csoportérdekek előtérbe kerülése miatt Ukrajna mégsem tudja teljesíteni a feltételeket, így elesik a hiteltől. Megjósolni is nehéz, saját erőtartalékaiból az erős belső széthúzás közepette mire képes az ország. Csupán annyi tűnik bizonyosnak, hogy az ostor vége most is a kisember hátán csattan.

————-
Megjelent: Új Szó, 2008. okt. 25.
Ajánlom még:

A Jobbik és a kereskedelmi tévék

Ha eddig lett volna, most már nem lehet kétségünk afelől: ha hatalomra jutna a magyar szélsőjobb, a legkeményebb diktatúrát vezetné be. Kapásból beszüntetné a szólás- és véleményszabadságot, a kereskedelmi televíziós csatornákat például nemcsak bezárná, hanem székházukat is földig rombolná. Ez a fenyegetés a Jobbik vezetőjének egyik ünnepi bejelentése volt október 23-án.  (videó) Szavai persze sokkal inkább tekinthetők beteges vágynak vagy lázálomnak, mint reális fenyegetésnek, de azért egy fejcsóválást csak megérnek: akik ma a demokráciát hiányolják, valóban így képzelik el annak megvalósítását?

Amúgy pedig lenne egy fogadásom. Nagyobb összeget tennék arra, hogy azoknak a többsége, akik az RTL Klub és a TV2 nevének hallatán fújoltak az Erzsébet téren, maguk is rendszeresen nézik ennek a két adónak a műsorait. Akciófilmek, szappanoperák, vígjátékok, valóságshow-k – élhet ezek nélkül az ő szellemi szintjükön magyar ember?

1956 mint botránykő

Aligha leszek népszerű alábbi mondandómmal. Azt próbálnám valahogy óvatosan megfogalmazni, hogy bármilyen nemes is legyen egy eszme, bármilyen értékes is legyen egy örökség, ám ha a gyakorlatban visszatetsző eseményeket vált ki, káros viszonyokat teremt és ártó indulatokat ébreszt, akkor azt kell feltételezni, hogy magával az eszmével is baj van. Magyarán: ha 1956 eszmei öröksége nem hogy egységbe forrasztani nem képes a magyar nemzetet, hanem – bár koronként másként, de immáron több mint fél évszázada – a társadalom megosztottságának az egyik alapja, akkor azt kell gondolnom róla, nem töltheti be a nemzetegyesítő eszme szerepét. 1956 inkább arra látszik alkalmasnak, hogy ki-ki ne csak mást véljen róla, hanem egyes csoportok ki is sajátítsák és mások ellen felhasználják. Október 23-a előestéjén nem a békés ünneplés és a megrendült emlékezés felemelő várakozása tölti el a szíveket, hanem a tömeges szorongás, a félelem, az ódzkodás (illetve egyesekét az ártó szándék). Így vagy úgy, de mindenki a balhéra készül. 1956 botránykő lett. Fel lehet szedni az utcán és el lehet dobni. Ki tudja, hol áll meg.

Más írásom a témában: Egmont ’56

Fodor Gábor megment

Amióta az SZDSZ kormánydöntő pozícióba lavírozta magát, elnökük, Fodor Gábor nem először jelenti ki, hogy az ország, és nem pártja vagy saját hatalmi érdekei szerint cselekszik. Ez nagyjából igaznak látszik, hiszen az SZDSZ-re nézve akár végzetes is lehet mostani politizálásuk (ha előrehozott választásokra futna ki a dolog, a liberálisok nem kerülnének be a Parlamentbe). Nagy kérdés, hogy az elindított lavinát sikerül-e félúton megállítani, a kialakulni látszó hatalmi válságot Gyurcsány Ferenc megbuktatásával és a szakértői kormány vágyott megalakításával felszámolni. Ha igen, akkor Fodor voltaképp megmentheti a helyzetet és megkímélheti az országot további másfél éves hasztalan vergődéstől. Alig hihető, hogy egy törpepárt elnökének ekkora lehetőség adasson. Láthatóan meg is ragadta mindkét kezével.

Garancia-e Fodor Gábor személye?

Visszatérhet-e az SZDSZ az eredeti liberális eszményekhez? Visszatérhet-e a kormányba? És az új választások után a Parlamentbe? Megannyi kérdés…

De végre egy jó hír: Fodor Gábort választották a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Jó szoros volt a meccs, Fodor 346, Kóka 344 szavazatot kapott. Hogy ebből mennyi az álszavazók álszavazata, arról nem szól a fáma.

Mindenesetre az SZDSZ új elnöke azt mondta, rendkívül felemelő és egyben rendkívül nehéz az a feladat, amit kapott. Kemény munkával sikereket fognak elérni, mondta, mert mi mást mondhatott volna. De talán ő is tudja, kisebbfajta csoda kell ahhoz, hogy a liberális pártot a következő választásoknál újra behozza a parlamentbe. Nyilván az is világos számára, ha ez sikerül, akkor vállára emeli a párt, ha viszont kiesnek, akkor ő lesz a bűnbak.

Személye mindenesetre egyfajta garanciát jelenthet arra nézvést, hogy az SZDSZ visszakanyarodik azokhoz az eszményekhez, amelyekkel a rendszerváltás idején indult. Én szurkolok neki, még ha pártjának neoliberális eszményeit magamévá fogadni maradéktalanul soha nem is tudtam. A Seo és a Pillangószív legyen vele.

A böszmeség kelepcéje

Miközben a magyar sajtó még hangos Orbán Viktor egy szűk körben elhangzott beszédének a nyilvánosságra kerülésével kapcsolatos találgatásoktól és értelmezésektől, és miközben kezüket összedörzsölve némi látható kárörömmel mondogatják a baloldalon, hogy lám csak, a jobboldal vezére is hazudozik,  most már neki is van őszödi beszéde, aközben nekem, baloldali érzelmű, liberális gondolkozású magyar embernek továbbra is igen rossz a politikai hangulatom. És hovatovább azt is be kell látnom, hogy kellemetlen közérzetem okát nem – vagy nem elsősorban – a jobboldal ilyen-olyan ügyeiben kell keresnem. Persze egyáltalán nem örülök annak, hogy a polgári és nemzeti jelzőt
kisajátító oldal előretört, hogy minden közvélemény-kutatás és elemzés azt mutatja: a Fidesz elsöprő győzelemmel nyerheti a következő választást. Nem örülök annak, hogy az ellenzék népszavazások kikényszerítésével tartja sakkban a kormányt, és, kell-e mondanom, nagy aggodalommal tölt el a Magyar Gárda megjelenése, a gyűlöletbeszéd terjedése, a szélsőségesek erőszakos fellépése. Meg hát természetesen én is csóválom a fejemet a nyilvánosságra került tényleges vagy állítólagos Orbán-beszéd egyes kijelentésein, megütközöm a laikus számára is nyilvánvaló, na jó, legyek finom: ellentmondásokon.