Újliberálisok?

A hírben szereplő ötlet csak első hallásra képtelen. A mai SzDSz oly messze került a rendszerváltás idején képviselt “tiszta” liberális állásponttól, oly sok mindennel kompromittálta magát (és sajnos magát az eszmét is), és olyannyira képtelen a megújulásra, hogy jóérzésű liberálisok hosszabb ideje már vagy nem szavaznák rá, vagy kényszerből, jobb híján teszik. Ha jól tudom, a felmérések szerint a magyar lakosság 20 %-a liberális érzelmű, az SzDSz 5 %-os támogatottsága ennek csak negyedét fedi le. Lenne hát alapja egy új, a hatalomban még el nem használódott pártnak.

» » T o v á b b

(sajnos 2016-ban elérhetetlenné tették a Népszabadság Online anyagait, így a hivatkozott cikkre mutató linket megszüntettem – bdk)

Nemnemsoha és társai

A kecskeméti Forrás folyóirat szokása szerint most is dupla nyári számmal jelentkezett. A vaskos folyóiratból néha csak a tartalomjegyzék és egy-két vers elolvasására futja, most azonban egy hosszabb tanulmány keltette fel a figyelmemet, így el is olvastam Bíró-Balogh Tamás Egyszerű, rövid, frappáns. “Csonka Magyarország nem ország”: egy revíziós propagandagépezet működése című, roppant tanulságos írását.

Megtudtam, hogy az irredenta szlogenek egyáltalán nem a nép ajkán születtek, hanem a 20-as évek propagandagépezete termelte ki és terjesztette őket oly erőteljességgel, hogy egy egész nemzedék identitásának a befolyásolására lettek alkalmasak. Így érthetőbbé vált számomra, honnan ez a még ma is tapasztalható ostoba ragaszkodás ezekhez a tartalmatlanná vált szólamokhoz. (Azt viszont továbbra is nehezen értem, hogy a mai fiatalok körében hogyan találhatott táptalajra ilyen szöveg, ilyen üzenet.)

Szívesen ajánlanám a tanulmányt minden nemnemsoházó, trianonozó, csonkamagyarországozó fiatal figyelmébe, de azt hiszem, teljesen fölösleges: aki egyszer már bekattant ebben a témában, azt nem nagyon lehet visszakapcsolni.

Csoóri bohócot csinált magából

Bevallom, amikor megjelent, nem olvastam el a Márciusi Chartát. Elég volt átfutnom az aláírók listáját, ajjaj, ha köztük Eperjes és Fábry, akkor biztosan sületlenség, még ha Csoóri jegyzi is. Akit 1990-ben még felettébb tiszteltem, s aki aztán azzal, hogy 1991-ben elvállalta a Magyarok Világszövetsége elnöki posztját, le is rombolta nimbuszát. Nos, mostanáig nem olvastam szellemi alulteljesítésének csúcsművét, de most Debreczeni József A rendszerváltás vesztese című elemzését megismerve megtettem.

 

Gyurcsány és Orbán, a két ikerkannibál.

Pedig lehetett volna egy szép csendes tavaszi szombatunk. Este elvonult a vihar, reggel kisütött a nap; ami el nem fagyott, az zöldell, nő, mint a bolond, döngenek a bogarak, szerelmes madarak dala lengi be a világot, most kell kinyújtózni a nyugszéken, elheverni a kereveten egy kiadós ebéd után. De nem lehet, mert POLITIKA VAN, mondja a rádió, sugározza a tévé, írja az újság. Politika van, beszélt Orbán is, meg Gyurcsány is. Nemcsak beszélt, hanem nagyokat is mondott. Ki-ki válogassa ki a kedvenc idézetét:

  • Fölösleges a versenyképesség pokrócával takarózni
  • A jobboldal vezére gyáva

Egymás után olvasva olyan a két szöveg, mintha két ikerkannibál egymást zabálná. Mi is lenne egyikkel a másik nélkül?

De mindez még nem elég a szombati idillhez, még jön a halkszavú Lezsák is a nemzetgyilkossági kísérlet víziójával.

Bizony mondom, ideje lenne bevezetni a politikamentes  (azaz ember- és környezetbarát) hétvégéket.


Csak a békeláncainkat veszíthetjük

Megnéztem a televíziós összefoglalókat és elolvastam az összes fontosabb tudósítást az MSZP Békelánc-rendezvényéről. Előzőleg is voltak fenntartásaim (a kormánypárt ne tüntessen, hanem többségét felhasználva alkottasson törvényt a Parlamentben. Ne tiltakozzon a szélsőségek ellen, hanem lépjen fel ellenük a törvény szigorával), utólag meg végképp azt gondolom, ezt elhibázták a szocialisták.

Elhibázták, mert újra alkalmat adtak a maroknyi rendzavarónak, hogy róluk szóljanak a tudósítások, hogy a lapok tele legyenek árpádsávos zászlókkal. Elhibázták, mert tojászáporban és rohamrendőrök védelmében nem lehet a békéről beszélni, főleg nem olyan indulattal, mint Gyurcsány Ferenc tette, akinek a szájába egyébként nem igazán illik a bibliai intelem (“Akit megdobnak…). Elhibázták, mert a holokauszt áldozataira való emlékezés történelmi üzenetét semmissé teszi akár egyetlen “mocskos zsidók” bekiabálás: elveszi az alkalom méltóságát, s talán lényegét is. A zászlókért, dobálásért, bekiabálásért persze nem az MSZP a felelős, ám azt pontosan tudhatták, hogy lesz rendzavarás, hazaárulózás, elkúrtadozás, zsidózás – és a rendezvény megtartásával alkalmat adtak arra, hogy legyen is. Mindez szerintem nem bátorságra vall, inkább vakmerő hebehurgyaságra, arra, hogy a hitvallás méltóságának a vállalásánál fontosabb volt az aktuálpolitikai mozgótőke megszerzése: lám, megint megdobáltak, kifütyültek minket a gaz ellenzék által felbátorított még gazabb szélsőségesek.Jellemzőnek tartom, hogy a Szombat című zsidó kulturális és politikai folyóirat honlapján ezzel a címmel tudósít: „Kitartás” vs. „elkúrtad” – botrányba fulladt a Békelánc; jellemzőnek tartom, hogy a rendezvényen magát képviseltető Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének és az Országos Cigány Önkormányzatnak a honlapján e percben egy betű sem olvasható a rendezvényről.

Elgondolkodtató az a tény is, hogy a kirekesztés és a fasizmus elleni demonstrációt nem támogatta a kirekesztés és a fasizmus ellen mindig a legerélyesebben fellépő SZDSZ, az MSZP koalíciós szövetségese – látványosan távol maradtak a rendezvénytől. Úgy tűnik, nem akartak szem lenni a békeláncban.

Balla D. Károly / Blog

________________
Ezt a posztot IDE KATTINTVA népszerűsítheted!

Orbán már megint történelmet csinál

A Szövetségesek Házának felavatásával minden magyarok spirituális vezére új lapot nyitott a magyar történelemben. Saját szavai szerint legalábbis. Az MTI tudósítása nyomán szavait így adja vissza a Népszabadság: “a Fidesz és szövetségesei számára a jövő nagy lehetősége az új többség létrehozása, megerősítése és tartóssá tétele, amely szerinte nem egyszerűen a pártpolitikai erőviszonyokban jelent majd gyökeres változást, hanem lehet, hogy lezárja 17 év eddigi pártfejlődését, és egy új szakaszt, új pártstruktúrát, új politikai kultúrát, más erőviszonyrendszert hoz létre Magyarországon. Hozzátette: az új többség létrejötte merőben új fejezetet nyithat a magyar közéletben.”

Gyökeres változás, pártfejlődés lezárása, új szakasz, új pártstruktúra, új politikai kultúra, új fejezet a közéletben.

Ha ő mondja! Ez a bebetonozás kezdete.

Szerintem az időszámítást is vissza kellene 0000-ra pörgetni, és mostantól az éveket Viktorban, az évtizedeket Orbánban számolni.

MSZP-sokk, mert kevés

Az MSZP-t sokként érte a hír, miszerint potenciális szavazótáboruk a Fidesz-szavazók felét sem teszi ki. Állítólag nem a puszta számok miatt vannak elkeseredve, hanem hogy azt hitték, mélyebbre már nem süllyedhet népszerűségük.

Kommunikációs válság?

Van, aki szerint egyszerűen kommunikációs válságról van szó – ezt a nézetet vallja maga Gyurcsány Ferenc is, abban bízva, hogy a Demcsák Zsuzsa nélkül felálló stáb majd változtathat a dolgon. De vajon mi fog megváltozni, hol van az MSZP vagy a kormány környékén az az autentikus személy, aki el tudná adni egyfelől a kényszerű döntéseket, másfelől elsimítaná a sok böszmeséget.

Van, aki másban látja az okokat. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke ma reggel a köztévén a Napkelte műsorában azt találta mondani, a drasztikus népszerűség-vesztés oka nem egyéb, mint az, hogy Gyurcsány elhatárolódott Kádár örökségétől. Thürmer egyébként levélben fordult Gyurcsány Ferenchez és Demszky Gáborhoz Kádár újratemetése ügyében, kifejtve, hogy ehhez csupán a Magyar Kommunista Munkáspártnak van erkölcsi és politikai alapja. Ezzel szemben a kormány részéről Gál J. Zoltán államtitkár azt nyilatkozta, hogy a maradványok visszahelyezéséről a fővárosi önkormányzat és a Temetkezési Intézet egyeztet. Ez pedig azt jelenti, hogy Gyurcsány kormányszinten továbbra sem kér a kádári örökségből, és úgy tűnik, a sírrablás tényét és az újratemetést nem kívánja baloldali propagandacélokra felhasználni.

Ami egyébként dicséretes, csak épp azt nem tudni, miben bízik a pártelnök kormányfő, hogyan kívánja visszanyerni az MSZP szavazótáborát. Nyilván nem engedhet tovább az SZDSZ radikális reformterveinek, de a koalíciós válságot sem vállalhatja. Az hiú ábrándnak tűnik, hogy a szintén megrendült erejű SZDSZ-t a kormányzásban a feljövő MDF-fel lehetne helyettesíteni. Ha Dávid Ibolya ellen tudott állni Orbán csábításának, többszörös erővel ellenáll majd Gyurcsány hívásának.

Nem sok jóval kecsegtet az újabb kormányátalakítás sem. A miniszteri és minisztériumi feladatok (igazságügy, rendészet, honvédelem, kancellária, EU-ügyek) újraelosztása  láthatóan továbbra is azt a célt szolgálja, hogy minél több  hatáskör kerüljön az MSZP és személyesen Gyurcsány Ferenc és bizalmi emberei felügyelete alá. Ez nem tűnik jó taktikának, eddig legalábbis nem jött be. A hatalom koncentrálható, de a szirmok egyre csökevényesebbek.

Mindehhez ráadásul: Stumpf István politológus, fideszes exminiszter szerint a  Fideszben stratégiaváltás következik: gyors felfogásukkal végre rájöttek, hogy minél jobban támadják Gyurcsányt, annál jobban összezár mögötte a baloldal. Ezentúl tehát nem fogják élesen támadni a miniszterelnököt.

Lám, az ember már az ellenségeiben sem bízhat.


 

tömeges sms hír – seo online tanácsadó kampány – blog. Álhír, hogy Orbán Viktor megbukott a Seo tanácsadás területén zajló kampányban. Keresőmarketing szolgáltatás Budapest.

Hullarablók és Kádár

A Magyar Rádió értesülése szerint ismeretlen tettesek  megpróbálták kihantolni a 18 évvel ezelőtt meghalt politikus, Kádár János sírját. Állítólag Kádár Jánésné urnája eltűnt, egyelőre nem tudni, hogy a hajdani első titkár földi maradványai sértetlenek-e.

Sok minden rosszat elképzeltem a magyar jobboldali csőcselékről eddig is. Hogy ráadásul hullarablók, azt eddig nem feltételeztem. Most nagy hőstettet hajtottak végre, a Kádár-korszakban pedig nyilván sunyítottak, mint a patkányok.

A nemzetiség adottság, nem személyes vívmány, ezért soha nem voltam a sajátomra különösebben büszke. De hogy ötven évesen, a demokrácia 17. évében egyszer majd szégyellnem kell az ilyenek miatt a magyarságomat, azt nem gondoltam.

Frissítések: további részletek a NOL honlapján. (Állítólag Kádár János csontjait is elvitték a sírrablók); részletek és fotók az Indexen.

A szemforgató Fidesz szerint ez nem politikai ügy. Még majd kitalálják, hogy Gyurcsány provokációja az egész.

Frissítés: Tamás Gáspár Miklós: Kádár csontjai: “Az előbb mondta nekem valaki telefonon, ha ez Horthy Miklós hamvaival történt volna meg, már lángolna az ország. Igaza volt.” (És sok egyéb elgondolkoztató állítás.)

Frissítés május 3-án: MTI-jelentés: A szakértői vizsgálat szerint több csont hiányzik Kádár sírjából. Egy eléggé elszomorító, az ügyhöz teljesen méltatlan írás az Indexen.
Fejlemények: A hullarablók szakértelemmel jártak el

szamizdat blog: A kádár korszak sajtója, tüntetések

Nemzeti focibéke

Ha értenék a focihoz, amelyhez másként nem értek, mint Dávid Ibolya nem ért, akkor most érzelmi válságba kerülhetnék amiatt, hogy Ukrajnának (és Lengyelországnak) éppen Magyarország (és Horvátország) ellenében sikerült megszereznie a 2012-es labdarúgó Európa Bajnokság rendezési jogát. Nem először történik, hogy választanom kellene, apaországom sikerének örülök, vagy anyaországom kudarca miatt bánkódom-e jobban, ám az elmúlt évtizedek ilyen és hasonló helyzetei megtanítottak arra, hogy lehetőleg nemzetiségemet és állampolgárságomat ne játsszam ki egymás ellen. Habár – kár lenne tagadni – magyar nemzetiségemet általában szívesen vállalt azonosságként élem meg, míg ukrán állampolgárságomat inkább körülménynek, kényszerű, de elfogadott adottságnak tekintem. Ez esetben azonban annyira mégis értek a focihoz, hogy amit érzelmi szinten sérelmezek, azt józan igazságérzetem bőven kiegyenlítse a magyar és az ukrán labdarúgás nívója közti különbséggel. Jól van ez így, mondom fejcsóválás helyett, még ha sejtetni engedik is a híradások, hogy a döntésben alighanem a szakmai szempontoknak jutott a kisebb szerep, többet nyomtak a latban a gazdasági és politikai megfontolások. Hogy gazdasági volumen tekintetében Ukrajna és Lengyelország ugyancsak lenyomja a serpenyőt Magyarországgal és Horvátországgal szemben, az nem lehet kétséges, politikáját nézve azonban a térség két nagy szláv országa éppen eléggé zűrös a maga hatalmi kríziseivel. Vajon a sportdiplomaták nem éppen azért döntöttek-e éppen mellettük, hogy az adott országokban az egymást követő koalíciós válságok, parlamentoszlatások és kilátásba helyezett előrehozott választások helyett inkább az EB-előkészületekre koncentráljanak?

De hát ilyen alapon akár Magyarországot is előnyben részesíthették volna. Vagy itt mégsincs akkora baj, hogy a focinak kellene megmentenie az állam biztonságát? A végletes megosztottság Magyarországon mégsem idézett elő kormányválságot. A megrendült bizalom ellenére a hatalmon levők nem vesztették el parlamenti többségüket, az országgyűlés feloszlatásának a lehetősége fel sem merült az államfő részéről, az új választások kiírásának a szükségessége pedig kizárólag az ellenzék részéről fogalmazódott meg. A kormányon levők képesek kormányozni. Azaz a magyar politikában még mindig kisebb a baj, mint a magyar fociban, amely évtizedek óta képtelen régi rangját akár csak meg is közelíteni, képtelen a nemzetközi színtéren jelentős eredményt elérni. Vagy súlyosabb politikai válság, vagy jobb foci kell a rendezési jog elnyeréséhez? A magyaroknak egyik sincs, az ukránoknak mindkettő. Akkor hát?

Jól van tehát ez így, mondom újra, és elképzelem, ahogy a kijevi tüntetők és ellentüntetők kijönnek a sátraikból – és összeölelkeznek. Kit érdekel, hogy ki ellenzéki és ki kormánypárti, hogy ki milyen színű zászlót lobogtat, rosseb essen a politikába, ha fociról van szó. Talán még Juscsenko és Janukovics is szájon csókolja egymást.

Érdekes, remekül el tudom képzelni, hogy a kijevi Majdánon megeshet ilyesmi, míg azt sehogyan sem, bármennyire erőltetem is a fantáziámat, hogy a budapesti Kossuth téren összeölelkezzenek a szemben álló felek. Lehetséges, hogy a cardiffi bölcseknek is csupán a képzelőereje volt gyenge?

________________

Megjelent: Új Szó (Pozsony), 2007. április. 21.