köztér kategória bejegyzései

A főszerkesztő és a szőkenős viccek

Írta: | | , ,
Vélemény?
megosztás

aki nem fordul ellene az előítéleteknek, a hamis sztereotípiáknak (a cigányok lopnak, a nők buták), az már hallgatásával is mélyíti őket – s még inkább azt teszi, ha RÁJÁTSZIK ezekre az előítéletekre, hozzájárul ahhoz, hogy a hamis beidegződések megmaradjanak, legitimálódjanak.

Mi a baj azzal, ha egy főszerkesztő rendszeresen szexista vicceket oszt meg a Facebookon?

Nem először kellett figyelmeztetnem. Legutóbb sikerrel jártam: hosszabb időre felhagyott az ilyesféle ténykedéssel. Igaz, akkor élesebb volt a helyzet: egy tipikus rasszista beszólása miatt  – lásd: Kell ennél rasszistább és antiliberálisabb mondat? – ki is zártam ismerőseim sorából. Közben „kémeim” figyelték… Hosszabb ideig nem tett rossz fát a tűzre, hát újra ismerősöm lett. De most újra elkezdte, és újra nem értette, mi a baj azzal, ha egy véleményformáló személyiség a közösségi térben olcsó viccekkel traktálja (erre sajnos erősen vevő) közönségét.

Balla D. Károly Elemér, összes nőismerősöm iránti tiszteletem nevében újra elutasítom ezt a fajta humorizálást és újra – neked már sokadszor – elmondom, hogy egy véleményformáló közéleti szereplőtől részemről ezt a magatartást nem tudom elfogadni. Sokkal inkább a nők melletti és az értékeiknek megfelelő társadalmi megbecsülés melletti kiállást várnám tőled, nem pedig az előítéletes gondolkodást erősítő viccek terjesztését. Ez a jófej macsóság az én szememben egyszerűen bunkóság.

Nem értette, vagy továbbra is úgy tett, mintha nem értené. Azzal érvelt, hogy milyen sok nő belájkolta a szőkenős viccet… Mindenféle hozzászólások voltak, ezek egy részét nem láttam, mert olyanoktól származott, akiket már korábban kizártam rasszismusukért, macsó bunkóságukért, előítéletes gondolkodásukért. Felfigyelt a vitánkra Csönge:

Csönge Balla a vicc szerint a nő = buta ember. ó, hát, ez valóban nagyon mókás. még szerencse hogy van egy nemzetközi nőnapunk, hogy előre engednek az ajtónál, meg hogy néha kapunk egy csokor virágot. ezek mellett tényleg semmiségnek tűnik az, hogy az emberre a viccben szereplő nőhöz hasonlóan tekintenek a munkahelyen, az iskolában, az utcán. mert hogy ez sajnos nem vicc, hanem egy sztereotípia, amivel lépten-nyomon találkozik az ember. nem valami kellemes.

Szó szót követett, majd főszerkesztőnk az ifjú hölgyet is lekezelte: „Semmit sem jelent a vicc, drága Csöngém! A nőket így szeretjük, de ezt te nem értheted meg :)”

Csönge Balla ha semmit sem jelent a vicc, akkor vajon miért tartják egyesek viccesnek? miben rejlik a feszültség, a humor? “a nőket így szeretjük” mondat pedig vajon mit jelent? azt, hogy így szeretjük őket, hogy sokszor olyan kis buták, ügyetlenek? hisz ez olyan bájos, lányos dolog, ugye? nem baj, hogy azok, mi majd elviccelődünk ezen (munkahelyen, iskolában, autósiskola oktatójaként is így teszünk, hisz társadalmunkban ez megszokott), ők pedig majd vihognak bájosan (hiszen ők is ismerik a dörgést, tudják, hogy ez így megszokott). vagy talán visszavágnak egy hasonló színvonalú viccel. hisz tudják, hogy néha milyen buták a nők. és akkor mi van, a férfiak meg bunkók! jó ez így, ezzel le is van rendezve. de ha esetleg, uram bocsá’, felháborodásukat jelzik az ilyen sztereotíp poénkodás láttán/hallatán akkor lekezelhetjük őket azzal, hogy “ezt te nem értheted”. hiszen csak nő vagy, miért is értenéd. a szerepek le vannak osztva, a világ egyszerű. a baj csak annyi, hogy elég sokat foglalkozom a témával, és sajnos nagyon is értem milyen folyamatok és jelenségek rejlenek az efféle viccek mögött, illetve hogy milyen következményekkel jár az, hogy ennyire hétköznapiak, megszokottak az ilyen jellegű viccek. a valóság az, hogy a szexista viccek elfogadottsága a nőkkel (és férfiakkal!) szembeni sztereotípiáknak és a nők bántalmazásának az elfogadásához, elbagatellizálásához vezetnek. ez pedig korántsem olyan vicces.

További ellenérvek, oda-vissza bizonygatások után megpróbáltam elvi alapon is megmagyarázni, mi ezzel a baj:

Balla D. Károly no akkor utoljára. előítéletekkel terhes társadalomban (társadalmakban, közösségekben) élünk. hátrányos megkülönböztetés érhet valakit bőrszíne, vallása, nemzetisége, neme, világnézete, anyanyelve miatt. felelősen gondolkodó és viselkedő, az emberi méltóságot tisztelő ember azon igyekszik, hogy ezeknek az előítéleteknek az ELLENÉBEN hasson, vagy ha ezt nem teheti, legalább ne működjön közre az erősítésükben. különösen nagy a felelőssége az olyan értelmiséginek, aki közösségi térben mozogva véleményt formál, magatartásával másokat is hasonló viselkedésre ösztönöz. aki ilyen helyzetben nem fordul ellene az előítéleteknek, a hamis sztereotípiáknak (a cigányok lopnak, a nők buták), az már hallgatásával is mélyíti őket – s még inkább azt teszi, ha RÁJÁTSZIK ezekre az előítéletekre, hozzájárul ahhoz, hogy a hamis beidegződések megmaradjanak, legitimálódjanak. vannak rasszista, szexista, xenofób, homofób stb. emberek, akik ezt tudatosan teszik, mert ilyen az értékviláguk, mert magukat jobbnak-különbnek gondolják és nem akarják az előítéleteket felszámolni, sőt. vannak, akik rossz reflexből teszik, megszokásból, azért, mert mások is ezt teszik vagy mert valakiktől ezért elismerést várnak. akár így, akár úgy: ellene cselekszenek annak, hogy a faj, nem, származás… szerinti megkülönböztetések csökkenjenek. nem az emberi méltóság mindenkire kiterjedő érvénye mellett kötelezik el magukat, hanem abba az irányba hatnak, hogy a lenézés, a megalázás, a hátrányos megkülönböztetés megmaradjon. eközben igen ócska dolog arra hivatkozni, hogy ez csak vicc, pláne arra, hogy azoknak is tetszik, akik mindezt valószínűleg nem gondolták végig, mert megszokták, hogy nekik is egyszerűbb nevetni azon, amivel szembeszállni sokkal nehezebb. — szeretném, ha ezt újra végiggondolnád, Elemér. egyszer már mintha meggyőztelek volna: abbahagytad a rasszista beszólásokat és anyósvicceket. igazán nem értem, hogy miközben igen komoly dolgokban (ukrajna, kisebbségi jogok, magyarság, nyelv…) felelősen és okosan érvelsz, mi szükséged van ócska poénkodásra. újfent kérlek, hagyjál fel ezzel és nagyon köszönöm, ha megteszed. szép estét.

Megírta Csönge is a zárszövegét

Csönge Balla …a hangsúly nem kizárólag azon van, hogy az egyes viccek sértenek valakit, valakiket. sokkal inkább azon, hogy az ilyen viccek elfogadottságának olyan következményei vannak, amelyek a viccen túl is sérelmekhez vezetnek. azok a viccek, amelyek bizonyítottan emberek napi szintű megalázásához, figyelmen kívül hagyásához, sőt bántalmazásához asszisztáló sztereotípiákat erősítenek, valóban jó lenne ha eltűnnének a kultúránkból, de legalábbis a helyükön lennének kezelve (nem mindegy hogy, ki, hol és mikor mond el egy viccet). a viccek nem légüres térben születnek, kontextusuk, előzményük, és mint írtam következményük van. egy olyan társadalomban, amelyben a közelmúltig nem jelent meg csak a nyugati fehér férfiak heteronormatív narratívája, és a mai napig gátlás nélkül vallhat bárki rasszista, antiszemita, homofób, szexista és egyéb diszkriminatív gondolatokat, ott remek táptalaja van az efféle vicceknek. oldják a feszültséget, amit egyelőre nem sikerült másképp feloldani. egy ilyen helyzetben nagyon óvatosan és érzékenyen kell bánni az ilyesmivel, és ha sikerül mindezt felismerni, és belátni, akkor más megoldásokat, narratívákat kell keresnünk a feszültségek feloldásához. nem szőnyeg alá söpörni és tiltani, hanem beszélni erről, értelmezni hogy mit miért mondunk, csinálunk, gondolunk. ez természetesen nem jelenti azt, hogy a viccnek és a tréfának el kéne tűnnie, és szomorkodnunk kell. érdekes hogy ezek szerint nehéz elképzelni azt a humort, amely nem ilyen prosztó és ártalmas sztereotípiákon alapul. szerintem csak fantázia kérdése.

Később még születtek további hozzászólások, ezek némelyike fényesen igazolta, mennyire igaza van Csöngének. És persze nekem is… 🙂

Rasszista magyarok Kárpátalján

Írta: | | , , , ,
Vélemény?
megosztás

Számomra az élet nagy rejtélyei közé tartozik, hogy a kisebbségben élők hogyan lehetnek egyben kisebbséggyűlölők is. No persze nem a saját kisebbségük ellen uszulnak, hanem egy másik alárendelt és hátrányos helyzetű csoport ellen, odáig nem jutva el a gondolkodásban, hogy ezzel úgy általában támogatják a kisebbségellenességet, így végső soron aktívan hozzájárulnak annak a szellemnek és gyakorlatnak a kialakuláshoz, amely éppen őket is hátrányos megkülönböztetés, lenézés tárgyává teszi.

Leegyszerűsítve: aki Kárpátalján magyarként zsidózik és cigányozik, az ezzel felhatalmazza az ukránokat, hogy azok viszont magyarozzanak.

Tudom: a gondolkodás fárasztó dolog, zsigerből könnyebb beszélni, indulatból könnyebb cselekedni. Olykor még mentséget is tudok találni azok számára, akik tanulatlanságukban, olvasatlanságukban, primitív környezetük hatására sértik meg mások emberi méltóságát vagy népcsoportok, nemzetiségek önérzetét és azonos elbíráláshoz való jogát. Súlyosabb az eset, ha tanult emberekről, értelmiségiekről, netán kollégákról van szó.

Ésszel fel nem foghatom, hogy a magyar kisebbség egyik szellemi központjának számító beregszászi főiskola berkeiben készülő lap szerkesztői például hogyan juthatnak odáig, hogy ilyen öles címmel adnak hírt egy bűntényről:

cigany-karpatalja.jpg

(forrás)

Megjegyzendő, hogy magában a híranyagban szó sem esik az elkövetők faji hovatartozásáról. Jellemző az is, hogy a cikket ezzel a két címkével látta el a szerkesztőség: cigány, rablás. (Hogy a fenti és alábbi esetben is átvett cikkekről van szó – nem lehet mentség. Az átvétel nyilván nem kényszer, a szerkesztés joga pedig fennáll.)

A kérdésben egyébként nem értek azokkal egyet, akik túlzásokba esnek. Nem gondolom, hogy ha az elkövetők romák, akkor ezt el kellene hallgatni. Ha ez egy adatként, információként szerepel, akkor helye van a híradásban. Persze csak akkor, ha ukrán, magyar, orosz (vagy egyszerűen fehér) elkövetők esetében ezt ugyanúgy megemlítik. Ilyen szenzációs címbe kiemelve azonban uszításnak számít és teljesen egyenértékű azzal, amikor ukrán lapok a magyarokat vádolják ilyen-olyan kollektív bűnökkel.

Az eset nem egyedüli. A fenti cikk után egy nappal ez jelent meg:

cigany-karpatalja-2.jpg

(forrás)

A hír traktálása eléggé sajátos. Nem ismerem sem a nevezett szervezetet, még kevésbé leendő újságját, de azt gondolom, örvendetes, ha a romák kulturális integrálása érdekében bármilyen előrelépés történik. A cikk viszont a cikkelyek sorolásával mintha valami mást sejtetne, szinte mintha szabadkozás lenne a sorok mögött: ilyen a törvény, minden papír megvolt, sajnos muszáj volt bejegyezni… Ezt a gyanút még inkább felkelti a cím: ugyan miért is került idézőjelbe a kulturális szó?

És ezzel a történetnek még nincsen vége.

A cikk alatt e jegyzet születésekor egyetlen kommentár olvasható, nem kisebb személyiségtől, mint Kárpátalja volt református püspökétől, aki nem átall ironizálni a cigányokon (igaz, Hofi mögé bújik – itt most kontextusokról vagy egy humorista és egy püspök társadalmi szerepének a különbségéről ne essék szó):

horkay.jpg
S ha már a lelkész úr viccelődik, nekem zárójeles záró gondolatáról az a vicc jut eszembe, amikor a diliház igazgatója csak akkor akar vizet engedni a medencébe, ha a bolondok előbb megtanulnak úszni. Szárazon. Vagyis: előbb a romák tanuljanak meg olvasni, aztán kaphatnak olvasnivalót.

És még ez sem elég.

A cikket minden kommentár nélkül megosztja a Facebookon egy Kárpátalján költőnek tartott írástudó, a beregszászi művelődési intézet munkatársa, nála is kezdőbb költők pályájának egyengetője. A témára ugrik egy bunkó vadbarom, olvasható, milyen a stílusa és a gondolkozása – neki Auschwitz hivatkozási alap… Kiböffenti uszító gyűlölködését – és mit válaszol rá a kárpátaljai magyar költőnő? Na mit???:

lorincz.JPG

Hát ez az.

Ez a kárpátaljai magyarok nyíltan kinyilvánított rasszizmusa.

Ilyenkor következik be nálam az, hogy ha ők azok, akkor én se magyar, se kárpátaljai nem akarok lenni – és szomorúságra váltó felháborodásomban visszavonulok piréz mivoltomba.

Más: Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor

 

Melyik diktatúrát?

Írta: | |
Vélemény?
megosztás
 EU-diktatúra? Nehéz szabadulás egy „nemzetközi magyar” levelezőlistáról – mégis, kinek a kényszere?

Csak harmadszori határozott kérésemre vettek le arról a „nemzetközi magyar” levelezőlistáról, amelyre fel soha nem iratkoztam s amely révén időről időre EU-ellenes magyar megmozdulásokról értesítettek. A magyar jobboldal „függetlenségi törekvéseit” visszhangzó felhívásokból és „tájékoztatásokból” már nagyon elegem lett, megírtam, mit gondolok erről: „nem kívánok értesülni arról a politikai hátterű ámokfutásról, amelyben Ön és társai jeleskednek, ezzel mérhetetlen károkat okozva Magyarországnak és a magyar nemzet egészének. Aki Magyarország jövőjét nem az európai közösség demokratikus normái között képzeli el, az a keleti típusú diktatórikus rendszerek sorába kívánja visszarántani az országot. Mélyen elítélem ezt a tevékenységüket és nem kívánok még egy levelezőlista címzettjeként sem rész venni benne.” A válaszból azt tudtam meg, hogy éppenséggel az EU az, amely diktatúrával fenyegeti Magyarországot. Reagáltam: „Ha választani kell a mostani válságos helyzetből történő kiemelkedés lehetőségét nyújtó EU-„diktatúra” és az országnak mérhetetlen károkat okozó Orbán-despotizmus között, nem kétséges, melyiket választanám. Elismerem, az EU-előírások, -szabályzások, -normák valóban csorbítják Magyarország szuverenitását, például megakadályozhatják, hogy egy hatalmi mámorba esett politikai hazárdőr szuverén módon felszámolja a demokráciát és gazdasági szabadságharc címén romlásba taszítsa az országot.”

Címke

Szemben a hivatalos Magyarországgal

Írta: | | , , , ,
Vélemény?
megosztás

virtualis-haza-magasbanIgen: van, amikor szembe kell fordulni, szembe kell menni. Kisebb baj lenne, hogy Magyarországon teret nyert, teret foglalt a konzervatív, nacionalista jobboldal. Nagyobb baj, hogy ennek a térfoglalásnak a végrahajtói a másik (liberális, demokratikus) oldal teljes kiszorítását, felszámolását tűzték ki célul, s ennek érdekében maguk alá rendelték a döntéshozó, végrehajtó és ellenőrző hatalmi struktúrák valamennyi szintjét.

Egy demokratikus haza a magasban

…amikor a kultúrára, színházra, művészetre, sajtóra ideológia nyomás nehezedik és mindez állampolgárok millióinak egzisztenciális kiszolgáltatottságával és helyzetük kilátástalanságával párosul – akkor eljön az ideje annak, hogy a kívülálló még kívülebb helyezze magát és saját helyét a fennálló hatalmi struktúrával szemben határozza meg.

Virtuális Magyar Köztársaságom

Abból a szomorú alkalomból, hogy a Magyar Köztársaság – úgy is, mint demokratikus jogállam – 2012. január elsejével, az egypárti, kirekesztő szellemű, a történelem kerekét visszafelé forgató alkotmány életbe lépésével megszűnt, megalakítottam a magam Virtuális Magyar Köztársaságát, amely blog formájában öltött testet. Kárpátaljai magyarként szellemi szempontból voltaképp eddig is valamiféle magasba emelt virtuális haza lakója voltam. Ukrajnát soha nem fenyegette az a veszély, hogy hazámnak érezzem, mindig is úgy tekintettem rá, mint valami kellemetlen éghajlatra, de a tényleges Magyarországot se vallhattam magaménak – egyfelől azon egyszerű okból, hogy soha nem laktam a területén, másfelől mint a különböző politikai kurzusok uralta állami formáció sem tudta szívembe lopni magát. Hosszú ideje állandósult az a véleményem, hogy a hivatalos Magyarország szerencsétlenül, felemásan, koncepciótlanul, önérdekűen foglalkozik a határon túli magyarok kérdéskörével. Így aztán, amióta a magyarságtudat meghatározó részévé vált identitásomnak, szellemi síkon egyfajta elvonatkoztatott nyelvi és kulturális hazában élek, amely fölötte áll mindenféle földrajzi, politikai, állampolgári meghatározottságnak. Ugyanakkor ez a magasba emelt haza eddig a tényleges Magyarországgal összefüggésben képződött meg tudatomban, és korábban nem éreztem szükségét annak, hogy mint „külön helyet” meghatározzam. Erre a lépésre csak most szántam el magamat, látva, hogy a választók felhatalmazásával és bizalmával messzemenően visszaélő politikai erő hogyan sajátítja ki a maga számára és hasznára mindazt, amit a magyarság közös ügyének gondolok. Teszi mindezt arrogáns elszántsággal, álszent hazugságokkal és cinikus arcátlansággal, ráadásul olyan módon, hogy nem csupán a szellemi élet és kultúra egészséges működését mérgezi meg, hanem gazdasági csődbe is sodorja az országot. Külön-külön e két kedvezőtlen körülmény még elviselhető: a szellemi szabadság segít átvészelni az anyagi gondokat, a jólét pedig elviselhetőbbé teheti a szabadságjogok egy részének a hiányát. Ám amikor a kultúrára, színházra, művészetre, sajtóra ideológia nyomás nehezedik és mindez állampolgárok millióinak egzisztenciális kiszolgáltatottságával és helyzetük kilátástalanságával párosul – akkor eljön az ideje annak, hogy a kívülálló még kívülebb helyezze magát és saját helyét a fennálló hatalmi struktúrával szemben határozza meg.

Szemben a parlamenti jogalkotást kézi vezérlésű pártmechanizmussá degradáló politikai erővel, amely igyekszik ellehetetleníteni, elnémítani politikai ellenfeleit, amely saját érdekeinek a medrébe kényszeríti a törvényalkotást, az igazságszolgáltatást és választási rendszert. Amely mérhetetlen károkat okoz a magyarság egészének azzal, hogy pozitívból negatívba fordítja a magyarság megítélését a nagyvilágban. Az Orbán-féle politika nemcsak a forintot dönti be, hanem a nemzet presztízsét is.

Liberálisan gondolkodó határon túli magyarként számomra mindig is sérelmes volt, hogy a magyar politikai jobboldal kezdettől a nemzet és a magyarság fogalmának a kisajátítására törekedett. Most azonban tovább ment: úgy terjesztette ki hatalmát, hogy a fogalmi kisajátítás mellett a szellemi élettér teljes elfoglalására is kísérletet tehet. Ebben nem mutat semmilyen önmérsékletet, nem gyakorol nagyvonalúságot, sem a jó ízlés nem érdekli, sem a józan észérv. Nem érdekli, hogy a másként gondolkodók miként vélekednek erőfeszítéseiről. Egy elszabadult buldózer elszántságával nyomul, tarol le mindent, ami útjába kerül. Uralni kívánja nem csupán a kultúra meghatározó intézményeit és a sajtót, hanem a gondolkodó fejekben is helyet követel magának: már-már egy orwelli rémálom körvonalazódik. Kötelező óvoda, centrális felügyelet alá vont, uniformizált oktatási rendszer, visszanyesett elitképzés, egyoldalú történelemszemlélet, a Kossuth téren túl az egész ország „képzőművészeti” arculatának a visszaállítása az 1944-es állapotok szerint, újnáci kézre játszott színház, ellenzéki rádió elhallgattatása, erőteljes antiszekularizáció, kacérkodás a Szent Korona-tannal, összekacsintás az ordas eszméket valló szélsőjobbal… S aki bármit másként gondol: az nem jó magyar, vagy talán egyáltalán nem is az. Saját honfitársainak nagyszámú csoportjain kívül a Fidesz-KDNP kormánya gyakorlatilag kirekesztette a magyarságból azokat is, akik határon túli magyarként nem értenek egyet nemzetpolitikájukkal. Kizárólag a velük egy követ fújó, szekerüket toló magyarságszervezeteket tekintik partnereiknek, másokkal jószerével szóba sem állnak, törekvéseiket nem hogy nem támogatják, hanem akadályozzák. A magyar állampolgárság megadásának szimbolikus gesztusával elvonják a figyelmet a szomszédos országokban élő magyar közösségek tényleges problémáiról, így például arról, hogy a magyar jobboldal által is kiélesedett megosztottságuk miatt saját lakhelyükön a korábbinál is kevésbé alkalmasak a hatékony politikai érdekérvényesítésre, nem vagy csak kevéssé képesek az önrendelkezés adminisztratív, gazdasági és kulturális bázisának a megteremtésére – többek között azért sem, mert a menlevélként működő megszerzett magyar állampolgárság érzelmileg mintegy felmenti őket az itthoni problémák megoldásának kényszere alól. A helyben való boldogulás elősegítésében a hivatalos Magyarországnak soha nem volt hatékony nemzetstratégiája, a nagy szavak hangoztatása mellett mindig is erőteljesen folyt és folyik az agyelszívás, a helyben maradás elősegítése pedig lényegében az anyagi támogatásra korlátozódott, amely kezdettől erősebb vagy gyengébb pártideológia-exporttal párosult. Az utóbbi megosztotta a magyarságot, az előbbi pedig klientúra kiépítéséhez és önérdekűen működő, magyarországi közpénzekből eltartott magyarságszervezetek és intézmények létrejöttéhez vezetett. Mindez – Kárpátalja esetében legalábbis – végsőkig demoralizálta a határon túli magyar közösségeket, amelyek, látva az anyaországi rossz példát, a maguk kisebb színterén megalázóan kisszerű testvérharcokba bocsátkoztak, maguk is átvéve azt az eltanult érvelési (?) rendszert, miszerint aki ellenünk van, az nem is magyar, csupán „magyarul beszélő”. Kárpátalján különösen gyakran használja ezt a kirekesztő retorikát a Fidesz-barátságáról közismert érdekvédelmi szervezet, amely elvbarátaik kétharmados győzelme óta most különösen nyeregben érezheti magát. Adják is a lovat alájuk odaátról.

A mi kis lokális bajainknál persze sokkal veszélyesebb a ránk is visszaható globális folyamat, amelynek során az Orbán-rezsim szembefordult az európai demokratikus normákkal, felszámolta a jogállamiságot, korlátozza a sajtószabadságot, kirekeszteni és szeparálni igyekszik minden másként gondolkodót. Az ország hivatalos nevének megváltoztatásával a köztársasági eszmével is szakított, autokrata államot épít, a kritikát rosszul tűrő, a humort nem ismerő, diktatórikus viszonyokat teremt.

Szükségét éreztem, hogy mindezzel a leghatározottabban szembeforduljak. Újságcikkek és írójegyzetek mellett most egy szimbolikusnak szánt protestáló gesztust is tettem: külön szellemi birtokot foglaltam magamnak egy olyan helyen, amely egyelőre nem áll a kormányerők ellenőrzése alatt. Így alakult meg az interneten Virtuális Magyar Köztársaságom – részeként annak az UngParty Virtuálénak, amelynek webegységeit több mint tíz éve építgetem.

Megjelent: VilágMa, 2012., dec. 5.

A nevezett webhely a virtuális haza kulcsszóval indított Google-keresés első találata. | Egy honlap létrehozásával Virtuális Magyar Köztársaságot teremtve a hivatalos Magyarországgal szemben határozom meg a helyemet – magyarként, pirézként. Demokratikus haza a magasban: szemben az Orbán-rezsimmel.  Közélet, köztér, politika, közéleti jegyzet, magyarság Kárpátalján

Olvasd el ezt is – 2016: Feljelentem a magyar kormányt

 

2012-től mit várok?

Írta: | | ,
Vélemény?
megosztás

a kormánypártok egy veszett ordas elszántságával marták halálra a már amúgy is földre tiport fiatal magyar demokráciát

Sűrű év végi napok – BÚÉK

Minden szempontból felpörögtek az események így az év végén. A magyar politikában és közéletben nyomát sem látni a csendes megbékélésnek: a kormánypártok egy veszett ordas elszántságával marták halálra a már amúgy is földre tiport fiatal magyar demokráciát. Ám úgy látszik, a hatalmi arroganciájuk ellen fellépők száma is gyarapszik, bár igazi erőt még nem mutattak. Orbán Viktor, miközben az EU-hoz és IMF-hez többször helybe ment a lófaszért, szabadságharc címén falnak viszi az országot; mélyrepülésben a forint. Mindezek láttán nagyot sóhajtva alapítottam magamnak egy piréz menedéket, a Virtuális Magyar Köztársaságot. De történtek egyebek is.

Úgy adódott, hogy éppen Karácsonyra időzítve négy fontos publikációnk is volt Évával. Az ÉS év végi számában most szerepeltünk először együtt. Ezekkel: Berniczky: Szerencsegyökér / BDK: Sztreccskesztyű, lóbalzsam. (Ez utóbbiról itt talán elárulhatom, hogy az alaptörténetet a Cs.I. barátommal valóban megesett sztoriból merítettem, ezt kapcsoltam össze Kállay Labord alakjával; a novella címét meg éppenséggel Csönge hozta a Nyugati pályaudvarról…). Évának volt továbbá egy körválasza a BárkaOnline oldalán, ezt napi blogomban újraközölve Csönge fotójával illusztráltam (Berniczky válaszol), nekem pedig versem jelent meg a Népszabadság ünnepi számában: Fekete Karácsony.

A nem túl szerencsés időzítés úgy hozta, hogy a Kárpáti Kiadónál megjelenés alatt álló verseskötetem utómunkái is ezekre a hetekre-napokra estek. Adódott egy-két ügyben vitám a kiadóval, volt úgy, hogy szinte megbántam, amiért a több mint két évtizednyi “ellenállás” után mégis kéziratot adtam nekik. Megtapasztalhattam, hogy az állami könyvkiadás továbbra is merev, a támogatási konstrukció a szerző számára kedvezőtlen, a technikai elvárások nem egyszer ellentmondanak a könyvkészítés esztétikai normáinak. Nem sikerült például elérnem sem azt, hogy a külön, jobbos oldalon szereplő cikluscímeket üres balos oldal előzze meg, sem azt, hogy az első ciklus címét egy technikai adatokkal és a két nyelven kötelező annotáció-szövegekkel túlzsúfolt oldal előzze meg… A könyv előtörténetéről a Csönge által készített borítót is bemutatva itt írtam: Kő és árnyék.

Friss fejlemény az is, hogy állandó szerzője lettem a VilágMa.hu c. portálnak, ahol csütörtökönként jelennek meg azok a friss írásaim, amelyeket pénteken aztán magamnál is leközlök.

Arra még nem is volt időm, hogy 2011-es publikációim listáját lezárjam (minden cím kattintható!), a legújabbak még hiányoznak, így a Parnasszus év végi számában megjelent verseim is, amelyek közül az egyikkel az engem elért köszöntéseket igyekeztem viszonozni, és kívántam magam is fenséges éteri sistergést az újesztendőben (Parányok tánca).

A politikához még egy futam erejéig visszakanyarodva: sikeresnek mondhatom internetes akciómat, amelyben találati linkekből igyekeztem élőláncot építeni József Attila szobra köré (az összefoglalómat lásd itt), és a Google máris szereti azt a megmozdulásomat is, amelyet ezzel a szakmai névvel illettem: egy vágyott esemény virtuális megelőzöttsége. Lásd: Orbán Viktor lemondott. Ezzel arra a fel nem tett kérdésre is válaszoltam, hogy mit várok 2012-től.

BÚÉK mindenkinek.

Virtuális Magyar Köztársaság

Írta: | |
Vélemény?
megosztás

Virtuális haza a magasban… A tényleges, létező, demokratikus Magyar Köztársaság megszűnésének szomorú alkalmából alapítottam magamnak egy Virtuális Magyar Köztársaságot. Demokratikus haza a magasban. Szívesen látok minden hasonérzésű látogatót. Belépés csak Tiszta Kézzel.

Az 1944-es ábrándokat dédelgető szoborlikvidátorok, frekvenciamegvonók, hírhamisítók, turulröptetők, Wass Albert-fanok, fekete masírozók, nyugdíjlenyúlók, visszafelé törvénykező fülkeforradalmárok és más szélhámosok kíméljenek.

Schmitt újabb aranyköpése

Írta: | | ,
Vélemény?
megosztás

schmitt pál – kis herceg – amit szívével lát – közhely –  keh, sms küldés – mobiltelefon – marketing kampány – köztársasági elnök, nemzethatár

A kis hercig

(a NolBlogon egy időszakban ritkán tettem közzé új cikkeket, inkább csak a főblogomba írt jegyzeteimet ajánlottam egy a törzsolvasóimtól eltérő olvasóközönségnek; a NolBlog megszünt, a posztokat erre a blogra menekítettem át. Az ajánlott poszt eredeti helyén a fenti címlinkre kattintva nyitható meg- 2016)

Újra valami nagyon bájosat talált mondani a magyar köztársasági elnök:

„amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”

Schmitt Pál ezzel a kis hercigséggel nyilvánvalóan A kis herceg babérjaira tör, aki szerint jól csak a szívével lát az ember. De hogy pünk nemzethatárt?

A bölcsesség a KEH honlapjára is felkerült az SMS küldést kárhoztató utalással együtt. Az első számú közjogi méltóságot idéző cím is remek: Az élethosszig tartó tanulás egy örök építkezés. Akkor most örök vagy élethosszig tartó? A kettő kizárja egymást – hacsak nem örök életű valaki.

Magyar szervezetek Kárpátalján

Írta: | | , , , , , ,
Vélemény?
megosztás

Magát megnevezni nem kívánó beregszászi levelezőtársam véleménye a 168 óra cikkéről (Ki a magyar Kárpátalján?):

Dunda György “ungvári tudósítása” plasztikusan mutatja be azt a helyzetet, amely a kárpátaljai magyarság körében azért alakult ki, mert “A magyar kormány megfosztotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség több mint húszezres tagságát a kedvezményes anyaországi vízum megszerzésének a lehetőségétől”. Ez így nem igaz. Nem a tagságtól vonták meg a lehetőséget, hanem az UMDSZ-től vonták meg a kedvezményes vízumszerzéshez szükséges garancialevelek kiadásának a jogát. Emiatt az UMDSZ-tagoknak az erre egyedül jogosult KMKSZ-hez kell fordulniuk, és a KMKSZ – állítja a cikk és a benne megszólalók – ezt gyakran megtagadja, illetve az igénylők számára megalázó feltételekhez köti. Kétségtelen, hogy a KMKSZ visszaél monopolhelyzetével, de itt Beregszászban tudunk igen sok konkrét ellenpéldáról, és egyáltalán nem mondható, hogy az UMDSZ-től a magyar kormány teljesen alaptalanul vette el a jogot. Bizony, voltak visszaélések. A cikk éppen ezért torzít, egyoldalúan és a KMKSZ iránt rosszindulattal mutatja be a helyzetet. Érthető: a szerző aktív UMDSZ-es, tagja az országos tanácsnak és főszerkesztő-helyettese az UMDSZ szócsövéül szolgáló lapnak (Kárpáti Igaz Szó).

Baráti körömben általános vélekedés, hogy bár a Kovács Miklós vezette kulturális szövetség visszaél a Fidesz hatalomra jutásával kialakult kedvezményezett helyzetével, de ugyan ki ne tudná, hogy a szocialista vezetés idején viszont a Gajdos István elnöksége alatt álló UMDSZ húzott hasznot a saját kiemelt helyzetéből, s ki ne tudná azt is, hogy az elnök érdekszférájába nem-magyar üzleti és pártkapcsolatok is bőven beletartoznak.

Eddig a levél érdemi része. A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy a két szervezet a saját szemétdombnyi hatalma gyakorlásában és az anyagi haszonelvűség érvényesítésében egyaránt önérdekűen működik. Ha az UMDSZ mégis szimpatikusabb egy fokkal, az csak azért van, mert a ukrajnai üzleti és pártérdekekkel való összefonódást még mindig bocsánatosabb bűnnek gondolom, mint a KMKSZ működését jellemző magyarkodó populista demagógiát és ideológiai alapú diszkriminációt.

Frissítés, 2016

Az eredeti cikk linkelve volt, hogy érthető legyen a komment. A 168 óra honlapján azóta elérhetetlenné vált, de a webarchívumból sikerült kibányásznom:

Ukrajnai magyarok

Ki a magyar Kárpátalján?

A budapesti kormány megfosztotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség több mint húszezres tagságát a kedvezményes anyaországi vízumszerzés lehetőségétől. Az intézkedés óta több mint egy év telt el, az akkor hangoztatott vádakból semmi nem bizonyosodott be. DUNDA GYÖRGY ungvári tudósítása.
Még tavaly júniusban kezdődött a magyarigazolvány-kiadással kapcsolatos vizsgálat Kárpátalján, s arra hivatkozva mindenfajta magyar–magyar kapcsolattartási program koordinálását megvonták az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségtől (UMDSZ), és átadták a jelenlegi budapesti kormány kizárólagos partnerének, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ). Köztük a támogatói nyilatkozat vagy – ahogy itt nevezik – garancialevél kiadásának jogát.

A garancialevél lényege: aki ilyennel rendelkezik, könnyített eljárásban juthat schengeni vízumhoz, sőt, a díját is visszatérítik. Máskülönben csak meghívólevéllel lehet anyaországi beutazási engedélyhez jutni, ami azon túl, hogy roppant hosszú és nehézkes folyamat, mindennel együtt – meghívó, biztosítás, vízumilleték – harmincezer forintnak megfelelő összegbe is belekerül, márpedig ez jócskán meghaladja az ukrajnai minimálbért.

– Szervezetünket olyan vádak alapján próbálják ellehetetleníteni, amelyekből semmi sem igazolódott be – hangsúlyozza Zubánics László.
Az UMDSZ Nemzeti Tanácsának elnöke szerint megállapítását alátámasztja az a tény, hogy titkosították a Külügyminisztérium által elrendelt vizsgálat eredményeit. Abba még a megvádolt fél sem nyerhet betekintést.

– A magyar kormány illetékeseinek szájából olyan abszurd kijelentések is elhangzottak, hogy az UMDSZ tízezer magyarigazolványt játszott a „donecki maffia” kezére! Valójában a tízezer az kettő, ráadásul a kivételezett helyzetben lévő KMKSZ sokkal több dokumentumot juttatott Kárpátalja határain túlra – összegez Zubánics.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt külügyi államtitkár legfőbb vádja az volt, hogy az UMDSZ miatt az arra jogosultak számánál többen jutottak hozzá az okmányhoz. Ezzel szemben tény: az UMDSZ hat év alatt, 2004 és 2010 között csak 43 ezer okmány kiadásában járt közbe, míg a KMKSZ a státustörvény 2001-es életbelépése után az első években 112 ezret bocsátott ki.

Zubánics László azt sem érti, hogy a magyar kormányhivatalnokok szándékosan csúsztatnak, vagy nincsenek tisztában az első Fidesz-kormány idején elfogadott státustörvényben foglaltakkal. Folyamatosan azt nyilatkozzák, hogy Kárpátalján meghaladta a 160 ezret a magyarigazolványok száma, miközben a 2001-es népszámlálás szerint csak 156 ezren élnek magyarok Ukrajnában, s hozzáteszik, eleve csak a 14 évnél idősebbek juthatnak ilyen okmányhoz. Ezzel szemben az igazság az, hogy születés után rögtön igényelhető az okmány, s nagyon sok szülő kérvényezi is csemetéjének.

Ráadásul a 2001-ben és 2002-ben kiadott igazolványok öt év múltán lejártak, s miután csak nemrégiben lett életre szóló a magyarigazolvány, 2006-ben és 2007-ben tömegek álltak sorba új igazolványért. Azok is lecserélték, akik időközben férjhez mentek, nevet változtattak, vagy egyszerűen csak az igénybe vett vasúti utazási kedvezmények miatt betelt az okmányuk. A központi nyilvántartó rendszer viszont csupán az összesített igazolványszámot tartja nyilván, miközben a fenti okokból több tízezerre tehető az átfedés. Csakhogy az UMDSZ argumentumait egyszerűen nem hajlandók meghallgatni.

ukrajna, kárpátaljai magyarság, vízumköteles kárpátalja, nemzeti vízum szerzés, határon túli magyarok, kettős állampolgárság kárpátalján, kedvezményes honosítás, közélet, politika, köztér, magyar kisebbség, nemzetpolitika

Más:

Kertész Ákos – a hétszer kínos ügy

Írta: | |
Vélemény?
megosztás

1. Elsősorban persze azért kínos az ügy, mert a jelentős magyar író olyan megfogalmazásra ragadtatta magát, amelyet nem lehet mentegetni. Erre a mondatra: A magyar genetikusan alattvaló – nincs mentség, bárhogy is csűrjük vagy csavarjuk, hiába szépítjük a helyzetet a kontextusra való hivatkozással, az írói munkásságba helyezéssel, szólásszabadsággal, történelmi tapasztalattal és személyes keserűséggel,  értelmezési kísérletekkel. Elvi szempontból a Kertészé bizony nem különbözik  A cigányok genetikusan tolvajok, A zsidók genetikusan büdösek típusú mondatoktól. Ezek rasszista kijelentések. Aki mást mond, mellébeszél.

2. A kínosság második oka, hogy a mondatot és a hozzá tartozó gondolatsort olyan személy vetette papírra és tétette nyilvánossá, aki egyrészt jelentős magyar író, másrészt baloldali gondolkodású értelmiségi, harmadrészt zsidó származású. Mindhárom körülmény külön dimenziókat nyit a mondat és mondója megítélésében – és sajnos egyiket sem tekinthetjük mentő körülménynek. Inkább terhelő mindegyik, mert az első az írótársadalomra, a másik a magyar baloldalra vet árnyékot, a harmadik pedig alapot adhat olyanfajta okoskodásra, hogy lám, a magyar zsidók mégsem magyarok, valójában lenézik a magyarokat – ráadásul faji alapon.

3. Kínos az eset azért is, mert a magyar radikális jobboldal azonnal lecsapta a magas labdát. Természetesen az ítélkezésre – saját magatartásukat ismerve – szemernyi erkölcsi alapjuk sincsen, köreikben sokkal élesebb, gyűlöletkeltőbb kijelentések hangzanak el nap mint nap (gyakorlatilag következmények nélkül). Mégis: mostani acsarkodásuk arra a gondolatra is rámutathat, hogy a rasszista megnyilvánulások nem kizárólag az ő eszmei közegükből erednek. Felháborodásuk voltaképp arra tett kísérlet, hogy Kertész Ákost (és rajta keresztül a „nemzetáruló” magyar írókat, továbbá a baloldali gondolkodókat és a magyar zsidóság egészét) maguk mellé rántsák abba a sárba, amelyben oly szívesen dagonyáznak. Ez sokkal veszélyesebb manőver, mint a „sima” cigányozás és zsidózás, mert utóbbi éppen a „magyarozás” ellenében nyerhet szélesebb körökben látszólagos jogosultságot. Nagy kár, hogy ehhez az alapot egy antirasszizmusáról ismert író szolgáltatta.

4. Kertészt megvédte a nyílt levelét közlő Amerikai Népszava (nyilatkozatban és a főszerkesztő hosszú – egyébként a igen sok igazságot tartalmazó – írásában). A gesztus érthető, de nem szerencsés. A levél mellé is (ha már nem túl bölcsen publikálása mellett döntöttek) inkább egy distinkciót jelző szerkesztőségi jegyzet illett volna. Így azonban az író melletti harcos kiállással az egyéni vélemény kollektív ráerősítést kap. Lándzsát tört Kertész mellett a magyar politikai baloldal pártja is. A mundér becsületének ilyenfajta védelmezése egyfelől szintén érthető, kelthet akár elismerést is, másfelől azonban ezúttal a menthetetlen mentegetik, ami többek között azért is baj, mert ha legközelebb a jobboldalon elhangzó uszító kijelentések ellen lépnek fel ebben a partban, akkor az már sokkal hiteltelenebb lesz, s rájuk süthető a vád, hogy a rasszista kijelentéseket kétféle mércével mérik.

5. Kertész Ákos nem kért bocsánatot, és azt sem jelentette ki, hogy esetleg mégsem úgy értette azt, amit leírt. Eszerint álláspontját fenntartja. Emiatt nehéz – vagy lehetetlen – lesz megszabadulnia a magyargyűlölő címkétől. Rontja helyzetét az is, amivel érvelt, tudniillik, hogy levelét az Amerikai Népszavának írta, így itthon ezt nem kérhetik rajta számon. Ez igencsak kétes értékű kibúvó.

6. És természetesen roppant kínos az ügy azért is, mert a liberális gondolkodású magyar értelmiség láthatóan vonakodik elhatárolódni. Vonakodik, mert >>tovább a teljes cikkhez, 6., 7. pont

A vereckei botránykő

Írta: | |
Vélemény?
megosztás

Ukrán nacionalisták az ukrán nemzeti címer szimbólumát erősítik a vereckei honfoglalási emlékműre - 2011. aug. 24.Ha lenne Kárpátalján tényfeltáró újságírás (mint ahogy nincs), s ha lennének pártatlan tényfeltáró újságírók (mint ahogy nincsenek), akkor aligha adódna számukra hálásabb téma, mint a vereckei honfoglalási emlékmű hiteles története. Ennek nyilván azzal kellene kezdődnie, hogyan vették rá annak idején, ezerkilencszázkilencven valahányban egy hegyvidéki község vezetőségét, hogy földterületet adjon el egy magyar szervezetnek, majd azzal kellene folytatódnia, hogy a meg nem kapott megfelelő engedélyek ellenére tetemes magyarországi és nyugati támogatásokkal hogyan indult meg az építkezés, s hogyan könnyebbültek meg az építtetők, amikor az ukrán nacionalisták rombolásukkal megakadályozták az emlékmű befejezését, mert így nem kellett elszámolni az elúszott sok nullás összegekkel.

Egy tényfeltáró riport nyilván pontosan nyomon követné, hogyan változtak az évek során az emlékművel kapcsolatos tulajdonviszonyok, milyen szerepet játszott ebben a magyar állam (s annak külképviselete), az ukrán közigazgatás, a magyarságszervezetek. Melyik adás-vétel, tulajdon-átruházás, ajándékozás mennyire volt szabályos, melyik felavatás és újraavatás mennyire volt hivatalos, ki által kapott hitelesítést (vannak-e jegyzőkönyvek, s azok mit tartalmaznak). Egyáltalán: valójában mi a monumentum mostani jogi státusa. Félek, ebben a kérdésben kevesen látnak tisztán – ami nem csupán a helyzet bonyolultságának köszönhető, hanem annak is, hogy ez az ügy a diplomáciai és jogi csűrcsavarok, a háttérben kötött alkuk, s feltételezésem szerint – ne felejtsük el, hol élünk – a nem teljesen legális pénzmozgásokhoz kapcsolódó érdekek miatt kuszálódott össze.

Ha pedig meglennének Kárpátalján egy megfelelő szociológia hatásvizsgálat feltételei (illetve létezne az erre irányuló igény), akkor egy alapos tanulmány szakszerű aprólékossággal feltárhatná, milyen társadalmi viszonyok és milyen politikai történések eredményezik a verecke körüli folyamatos botrányt, az emlékmű ellen felcsapó ukrán nacionalista indulatok milyen összefüggésben állnak éppen a fentebb említett jogi és pénzügyi tisztázatlansággal, az emlékmű mögött álló politikai és érdekvédelmi erők magatartásával, illetve azzal az átgondolatlan magyarországi nemzetstratégiával, amelynek biliárdasztalán a kárpátaljai magyarság golyóbisa a pártérdekek dákóitól lökdösve vergődik kiszámíthatatlan kényszerpályáján.

cikkemet eredetileg itt közöltem: BDK BLOG

Olvasd el ezt is: