Szabolcs ideges és haragszik

szunyogh-szabolcsSzunyogh Szabolcs barátom időről időre dokumentálja őszinteségi rohamait. Teszi ezt fájóan éles mondatokkal és annak a különleges tudásnak a birtokában, hogy miként lehet okosan az indulatoknak is hangot adni úgy, hogy a harag ne vegye el az éleslátás és igazmondás készségét. (Gyengébb publicisták ehelyett műfelháborodást gerjesztenek magukban és műdohogásukkal szennyezik a környezetet.)  Szabolcs mindig valami szebb, nemesebb mellett elköteleződve ad hangot nemtetszésének: értünk, értem haragszik akkor is, ha a romák mellett és a szenteskedés ellen szól. És ezt nemcsak onnan tudom, hogy új cikkét egy kenetteljesnek éppenséggel nem mondható versemmel zárta. (Közlés a szerző engedélyével, eredeti a Népszavában itt)

Idegesen és haraggal

Kifejezetten fáradt vagyok és ideges. Aki úgy gondolja, ez nem közügy, annak igaza van és ne olvassa tovább ezt a cikket. Magánhisztériák következnek.

Az első hisztéria oka egy romákkal kapcsolatos hír. Van egy falu Baranyában, Cserdi. Itt gyakorlatilag csak romák élnek. Mit tudunk a romákról? Lopnak, isznak, drogoznak, lustálkodnak, verekednek és élősködnek. Még tankönyv is akadt, amelyik ezeket a sztereotípiákat sugallta. Ha meggondolom, hogy a romákkal kapcsolatos emberjogi „hőbörgés” mértékadó körök szerint csak valamiféle liberális aberráció, amelyet kizárólag beteges magyar gyűlöletből terjesztünk (lásd még Boross Péter volt miniszterelnök úr, Orbán nem volt miniszterelnök úr tanácsadója szerint: „egészséges vidéki fiúkra van szükségünk”, értsd: mi, perverz fővárosi liberálisok vagyunk a nemzet problémáinak legfőbb forrása), szóval: nemcsak rosszul érzem magam, hanem kifejezetten dührohamokat is kapok.

Miért? Mert én, mint „magyarellenes rózsadombi liberális” (a valóságban: nyugdíjas a bevásárlókocsival), képzeljék, elolvastam a hírt a cserdi romákról. És sírni vagy káromkodni támadt kedvem. A hír a következő: „Ócsára is jutott a cserdi romák krumplijából. Négy tonna hagymát és krumplit osztottak ki a VII. kerület rászorulói között hétfőn, ebből maradt meg négyszáz kiló, azt szállította le az Age of Hope és a Budapest Bike Maffia három tagja Ócsára. Összesen négyezer kiló krumplit és hagymát ajánlott fel a baranyai roma falu, Cserdi polgármestere a rászorulóknak. Ez náluk már hagyomány, minden évben ételt osztanak karácsonykor. Idén az adomány javát a VII. kerület rászorulói között osztották szét, a megmaradt négyszáz kilót pedig, mint említettem, Ócsára, a devizahiteleik bebukása miatt lakásaikat elvesztők szociális lakóparkjába vitték. A cserdiek adományát még pár száz kiló mandarinnal is kiegészítették, amit már szenteste előtt le is szállították és ki is osztottak.”

Tessenek nyugodtan cigányozni tovább! Ha ezt olvasva nem tetszenek szégyellni azt.

Tudom, hallom az úgynevezett ellenérveket, istenem, kívülről tudom őket, ne is mondják! Barátaim: a cigányokat rágalmazó érvek mind hazugságok. Pontosan ugyanígy viselkednek a bádogvárosok lakói Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Hátsó-Indiában, mindenütt, mint nálunk a romák kitaszított része: ahol a tiszta víztől, a rendőri védelemtől, a normális iskolától, lakástól, orvosi ellátástól – egyáltalán: a civilizációtól – való megfosztottság a mindennapi élet ténye. Ahol viszont olyan iskolát, egészségügyet, települési hatóságot hoznak létre, amelyik meg akarja oldani a problémákat: nahát, ott kérem, meg is oldják. Sőt: talán az is elég volna, ha csak hagynák a romákat normálisan élni.

Ezt a hírt, hogy egy baranyai roma falu, ahol becsületesen dolgoznak a romák (mert hagyják őket), képes segélyekkel támogatni a pesti és ócsai szegényeket, ezt a tévé-híradónak első helyen kellett volna hoznia. Ha az „emberileg érthető” kormány-hízelgés mellett szorult volna beléjük egy morzsányi becsület.

A másik hír, ami nem feldühített, hanem elkeserített, az nem is hír volt, hanem az a szenteskedő hangnem, az a képernyőből-hangszóróból folyamatosan áradó jókodás, amivel a magyar kormányrádió és kormány-televízió a szeretet ünnepe kapcsán a kormányunknak udvarolt. Miközben ezrek álltak sorba a Krisna Tudatú Hívők által osztott ingyen élelemért, kétszázezer gyerek éhezik, emberek laknak földbe vájt odúkban és több százezer a kivándoroltak száma, a magyar közmédia úgy tesz, úgy tett, mintha zászlósurainkat a szeretet vezérelne.

Nekem szent ünnep a karácsony. Jobbik énünk szólal meg ilyenkor. De milyen karácsony az, amelyiken a földön fekvő hajléktalanokon kell átlépjek? Ha minden koldusnak adnék száz forintot, akivel karácsonykor (és minden más napon) szembetalálkozom, egy óra alatt elfogyna az összes pénzem. Milyen karácsony az, ahol lépten-nyomon az jut eszembe, hogy a Kisdedet, a szeretet prófétáját, ha eljönne újra, a hatalom ismét csak megfeszítené. Ide másolok egy verset, talán most, hogy elmúltak az ünnepek, nem lesz nagyon nagy botrány belőle. Egy egészen kiváló magyar költő, az ungvári Balla D. Károly írta. A vége kicsit illetlen. Ha van angyal, áldja meg érte.

Ultrahang

Vibrált a monitor s megszólalt az Ultra hangja:
méhednek áldott gyümölcse lesz.
Irult-pirult Mária, pedig tudta. Már megvolt rég
a vizeletes terhességi teszt.

József fejét ingatta kicsit, hol igenelt, hol nemzett,
bambán nézte, mit rajzol nője hasán a krém,
aztán a mozgó kúpban a kis ufót leste,
hogy csak torzszülött lesz-e vagy sátáni rém.

S mondá Gábriel, megvan minden szerve,
s hogy istenfia ő! – ez mindenkinek tetszett.
De Mária már látta, fia szűz testére
hogyan feszítik majd fel azt a kurva keresztet.

Tudja azt a miniszter úr, milyen bátorság egy kárpátaljai költőtől egy ilyen verset írni? Tudja azt, milyen hálával tartozik neki a magyar nemzet ezért az épelméjű és haragos hangvételért?

Nincs is több szavam.

Szunyogh Szabolcs szunyoghsz@nepszava.hu


PS. A vers egyik során Radnói Sándor irodalomtörténész magánüzenetben tett javaslatára időközben picit változtattam. Lásd: Balla D. Károly: Ultrahang

A Facebook felülbírálta önmagát

Tegnap jeleztem itt, hogy bár egyértelműen uszítóan antiszemita és Holokauszt-tagadó képek voltak, amelyeket jelentettem a Facebooknak, mégis azt az üzenetet kaptam, hogy NEM távolították el a képeket, mert azok nem gyűlöletkeltől. Ekkor írtam, a képeket is közreadva, hogy:

A Facebook vígan tűri a zsidózást és Holokauszt-tagadást

Ma azonban új üzenetet kaptam, ismét három azonosat:

Felülvizsgáltuk a döntésünket, amelyet ………  fényképéről tett bejelentésedről hoztunk.

Jelentetted ………. fényképét gyűlöletbeszéd vagy -szimbólumok miatt.
Állapot Ez a fénykép eltávolításra került
Részletek
  • Köszönjük, hogy időt szakítottál arra, hogy jelents valamit, amiről úgy érzed, hogy sérti a közösségi alapelveinket. Az ehhez hasonló jelentések fontos részét képezik egy biztonságos és barátságos Facebooknak. A fiók, amely ezt közzétette, már nincs fent a Facebookon, így nem tudjuk megvizsgálni, hogy megsérti-e a Közösségi irányelveinket. Ha a fiókot visszaállítják, ez a bejegyzés újra megjelenhet. Amennyiben így történne, kérjük, jelentsd újra.

(az illető nevét nem tartom érdemesnek a megörökítésre, ezért kipontoztam – bdk)

A lényeg, hogy a FB egy nappal később felülbírálta korábbi döntését és eltávolította az uszítóan antiszemita és Holokauszt-tagadó képeket a felhasználó oldalról – hogy ezután maga az oldal miért és hogyan tűnt el, az a fentiekből számomra nem derült ki.

Kövessétek példámat: ha ilyesmit találtok, jelentsétek.

Valakinek őt is jelentenie kellene, színtiszta gyűlöletkeltés faji, vallási, etnikai alapon, plusz holokauszttagadás: Dr. Szitányi György (én nem tudom, már letiltottam…)

A Facebook vígan tűri a zsidózást és Holokauszt-tagadást

Mivel kényes piréz ízlésem túlságosan primitívnek találta egy véletlenül szemem került Facebook-felhasználó nyiltan uszító képeit, hármat próbaképpen jelentettem a rendszernek, azt állítva, hogy szerintem ezek „nem valók ide”, mert „gyűlöletbeszéd vagy -szimbólumok” (ezek a bejelentéskor választható opciók). Megjött a válasz, mindhárom képre ugyanaz:

Állapot

Ez a fénykép nem került eltávolításra

Részletek
  • Köszönjük, hogy időt szakítottál arra, hogy jelents valamit, amiről úgy érzed, hogy sérti a közösségi alapelveinket. Az ehhez hasonló jelentések fontos részét képezik egy biztonságos és barátságos Facebooknak. Megvizsgáltuk, hogy a bejelentett fénykép tartalmaz-e gyűlöletbeszéddel vagy -szimbólummal kapcsolatos tartalmat, és azt állapítottuk meg, hogy nem sérti a Közösségi alapelvekben foglaltakat.

Így áll a dolog az FB szerint. Szerintem ez eléggé kínos rájuk nézve. A képek tehát maradnak, szíves gyönyörködésre. tovább is van, mondom még

Tíz éve léptem ki az Írószövetségből

Tizedik évfordulója nemcsak annak van, hogy legkevésbé olvashatatlan itthoni lapunkban újra nem publikálok (ez alkalomból ebben a blogban kis sorozat keretében közlöm újra a Kárpáti Igaz Szóban 2003 májusától 2004 májusáig közölt írásaimat, amikor is erre a 12 hónapra megszakítottam azóta is tartó önkéntes szilenciumomat), hanem annak is, hogy kiléptem a Magyar Írószövetségből. Ennek az említett lapban is volt némi visszhangja. Előbb interjút adtam egy oldalon Vári Fábián Lászlóval, aki nem hogy ki nem lépett, hanem verset dedikált Dönrentei Kornálnak , aztán kis pengeváltás következett Nagy Zoltán Mihállyal, majd utólag kis jegyzetem is megjelent. (A t. kollégák megnyilvánulásait itt nem adom közre, de elérhetők a neten).

kiszo-iroszovetsegAz interjú

Úgy volt, hogy engem is B.M. fog kérdezni, aki Vári Fábián Lászlót is. Ebbe nem mentem bele, mert a nevezett újságíró kvalitásait annyira gyöngének és a kulturális újságírásban mutatott magatartását olyannyira károsnak tartottam, hogy vele nem igazán akartam szóba állni. Így a főszerkesztő tette fel írásban a kérdéseket. Én túl hosszú válaszokat írtam, mert azt gondoltam, az előzményeket is kellő részletességgel be kell mutatnom, de mert ezeket a lap is összefoglalta pár mondatban, így utólag az én részletező felvezetésemet ki kellett hagyni, de a lényegi rész érintetlen maradt.

A szerkesztőségi bevezetőből:

… Az ügy rég átlépte Magyarország határait, és eljutott Kárpátaljára is. Szűkebb pátriánkban látszólag homlokegyenest ellentétes nézetek alakultak ki: Balla D. Károly József Attila-díjas írónk a kilépők mind népesebb táborát gyarapítja, másik József Attila-díjas költőnk, Vári Fábián László ezzel szemben 2004. március 4-i keltezéssel írt versét Döbrentei Kornélnak ajánlja.
Őket kérdezzük a továbbiakban.

tovább is van, mondom még

Kertész-torony Bécsben

(archívumomból)

12 esztendőnyi szünet után 2003-ban és 2004-ben májustól májusig, azaz épp egy éven keresztül újra publikáltam a Kárpáti Igaz Szóban. Azóta pedig újra nem… Második önkéntes szilenciumom gyakorlásában a jeles 10. évfordulóhoz érve ebben a blogban újraközlöm az akkori írásaimat. Mivel eléggé sűrűn publikáltam, olykor írói neveket használtam. – Az adódott lehetőséget igyekeztem arra felhasználni, hogy az irodalmi-művészeti tárgyú írásokkal el nem kényeztetett olvasók egy számukra valószínűleg kevésbé ismert értékrenddel szembesülhessenek.

Károly Andor

Kertész-torony Bécsben

kertesz_imreKi ne emlékeznék rá: a Nobel-díj bizottság tavalyi döntésén még meg sem száradt a tinta, amikor a magyar közvélemény máris megoszlott Kertész Imre magas elismerését illetően. Akadtak, akik határtalan lelkesültségüknek adtak hangot, végre egy Nobel-díjas magyar író; voltak, akik fanyalogtak: miért pont ő, miért épp most, különben sem olvasta senki a regényét; és bizony akadtak, akik kétségbe vonták nem csupán a döntés jogosságát, hanem még azt is, hogy az évek óta Németországban alkotó Kertész Imre magyar író lenne.

A dologból „ügy” lett, amely messze túlpörgött az irodalom és kultúra berkein. Előfordult, hogy plágiummal vádolták, próbálták saját nyilatkozatait ellene fordítani, legutóbb pedig a díjazott regény alapján készülő film körül csaptak fel az indulatok, mégpedig azért, mert egyesek szerint a film forgatásához az alkotók alkalmatlan helyet választottak: a Pilis szakrális hely, ott nem szabad láger-díszleteket építeni…

Magam azok közé tartoztam, akik, miközben őszintén örültek a nemzetközi magyar sikernek, egyben el is szégyellték magukat amiatt, hogy sem Kertész Imre életművét nem ismerték eléggé (én csupán egyetlen írásával találkoztam korábban), sem a Sorstalanságot nem olvasták. Amint módom nyílt rá, az utóbbi mulasztásomat nyomban bepótoltam. Megrázó és felkavaró élmény volt. De nem úgy kavart fel, mint… Mint várható lett volna. A lelki- és önismeret egészen más régióit rezegtette meg, jószerével olyanokat – és ebben valóban egyedülálló a mű –, melyekről nem is igazán tudunk, vagy szégyellünk tudni.

Kertész az igazságérzetünkkel, hm…, igen: játszik. Persze véresen komoly játékot. Ahogy kikezdi hibátlannak vélt értékítéletünket jóról és rosszról, helyesről és helytelenről. Ahogy összekuszálja és felborítja beidegződéseinket… A mű utolsó oldalaira tartogatja a filozófiáját, amelyet, bár roppant egyszerűséggel ad elő, mégis elég nehéz felfogni, megérteni – talán éppen a magunkban hordott sztereotípiák miatt.

Kényelmetlen mű a Sorstalanság. Mindenkinek kínos, bármi is volt a viszonya a holokauszthoz; leginkább pedig akkor, ha nem volt hozzá semmilyen viszonya. Hiszen a regény nem is erről szól…

Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: majd sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. De valami egészen más történt, más miatt kezdtem magam kényelmetlenül érezni: emberi gyarlóságomban ragadott torkon a regény.

Mindez most azért idéződött fel bennem, mert olvasom a friss hírt: egész Bécs Kertészt olvas. Torony épült a bécsi Városháza nagytermében a Sorstalanság „Lépésről lépésre” címen németre fordított forgatókönyvéből, amelyet egy kötetbe szerkesztettek az író Stockholmban a díjátvétel alkalmából mondott beszédével és egy vele készült interjúval. Az osztrák főváros polgármestere ezzel a gesztussal nyitotta meg az ottani ünnepi könyvhetet, amelynek során a Kertész-könyvből százezer példányt (!) ajándékként adnak át a látogatóknak.

Szinte már látom, a magyar közvélemény egy része hogyan fog ezen fanyalogni! Miközben Bécs közönsége lelkesen olvassa és önfeledten ünnepli a magyar írót.


Megjelent Károly Andor írói álnévvel: Kárpáti Igaz Szó, 2003. nov. 25.

A Sorstalanságról bővebben is írtam itt: Könyv és Film – Kertész Sorstalansága

Ajánlom még az akkori publikációkból:

Európa víziója

conchita-wurstNagyon rendben van az, hogy Európa egy sokszínű, szabad világ vízióját vetítette tegnap maga elé. Az 59. Eurovíziós Dalfesztivált nagy fölénnyel egy transzvesztita művész, Conchita Wurst osztrák énekes nyerte Rise Like a Phoenix (Szállj főnixként) című dalával. A szám nem annyira gyenge, mint amennyire a győztes dalok lenni szoktak ezen a versenyen (egyszer meg lehet hallgatni), a dolog azonban valószínűleg nem csupán a produkció minőségéről szólt, akik szavaztak, azok alighanem a tolerancia és a szabad identitásválasztás mellett is letették voksukat: tekinthető ez akár egy olyan szimpátiaszavazásnak is, amelyben az európai országok többségének döntnökei kifejezték az efféle megnyilvánulások iránti tetszésüket.

saundersHasonlóan rendben van az is, hogy Magyarországot egy angolul éneklő színes bőrű magyar képviselhette: Kállay-Saunders András Running című számával az ötödik helyen végzett.

Kárpátaljai pirézként kifejezetten örülök mindennek és kajánul kicsit mulatok is azon, hogy tegnap Európa tört kevéske borsot azok orra alá, akik a nemzeti identitást faji alapon kezelik és a nemi identitás terén hajlamosak betegesnek gondolni azt, ami természetes.


Frissítés, május 12

Ahogy az várható volt, az interneten (így a Facebookon) elszabadultak az indulatok…. Erre voltaképp lehetett számítani. Ami viszont meglepett: néhány köztudottan liberális gondolkodású ismerősöm is fújolt. „Európa beteg”, írta például egy kulturális egyesület ügyvezetője, holott az egyesület a nevében hordja annak a közösségnek a nevét, amely évezredek óta szenved a másságát tolerálni képtelen környezet kirekesztő magatartásától.

Kialakult kisebb vita a fenti kis írásomat megosztó topikban is. Két bejegyzésemet onnan emelem ide:

az én olvasatomban ez arról szól, hogy immáron egy ilyen megnyilvánulás nem közmegbotránkozást, hanem közszimpátiát váltott ki. és ez jó, nagyon jó! – függetlenül az összes további körülménytől (pl. az én igencsak eltérő zenei ízlésemtől). egy ilyen eseménynek társadalmi hatása van – és ezúttal ez a hatás énszerintem kifejezetten pozitív. és nem véletlenül kapcsoltam össze a a magyar énekes magyarságával. én ezt európa üzeneteként értelmezem.

legyen érthető: ami érdekes, az nem a szereplő, hanem az, ahogy elutasítás helyett tömeges szimpátia „tört ki”. az hogy egy transzvesztita énekel sem nem túl érdekes, sem nem új, ami érdekes, az az, hogy egy világshowban nem botrány és nem hűvös elutasítás volt a reakció, hanem a lelkes szimpátia. ez pedig egy szabad szemléletű, elfogadó magatartásforma győzelme volt az előítéletes és merev gondolkozással szemben. ez az üzenet. és több mondandóm nincs is erről.

Frissítés május 20-án:

A Magyarok Világszövetsége egy hét késéssel ezt a nyilatkozatot bírta kiadni ékírással ékes honlapján sajtónyilatkozatként:

Kolbász Pina (Conchita = pina, Wurst = kolbász) nevet választott magának az az ausztriai  lény, akit 2014-ben az Eurovíziós dalverseny győztesének hirdettek. Vasárnap, május 18-án hivatalában fogadást ad részére Ausztria államelnöke, Werner Faymann, majd ezt követően, az elnöki hivatal előtti téren óriási, élőben közvetített koncerten dicsőítik… !?       A lény   sűrű-, fekete-szakállú énekesnő           Az, aki magának ilyen azonosságot választ, az agyament.     Ha ilyen külsővel nyilvános dalversenyre jelentkezik, akkor provokál.     Akik egy ilyen lényt az európai nyilvánosság elé küldenek, azok elvetemültek.     Akik odaengedik, azok merényletet követnek el.     Egy ilyen lényt egy európai megmérettetés győzteseként tálalni, az vélemény-terrorizmus.     Ha egy állam egy ilyen lényt dicsőít, az állami szintű, obszcén vélemény-terrorizmus.

Kolbász Pina (Conchita = pina, Wurst = kolbász) nevet választott magának az az ausztriai lény, akit 2014-ben az Eurovíziós dalverseny győztesének hirdettek. Vasárnap, május 18-án hivatalában fogadást ad részére Ausztria államelnöke, Werner Faymann, majd ezt követően, az elnöki hivatal előtti téren óriási, élőben közvetített koncerten dicsőítik… !?
A lény
sűrű-, fekete-szakállú énekesnő

  1. Az, aki magának ilyen azonosságot választ, az agyament.
  2. Ha ilyen külsővel nyilvános dalversenyre jelentkezik, akkor provokál.
  3. Akik egy ilyen lényt az európai nyilvánosság elé küldenek, azok elvetemültek.
  4. Akik odaengedik, azok merényletet követnek el.
  5. Egy ilyen lényt egy európai megmérettetés győzteseként tálalni, az vélemény-terrorizmus.
  6. Ha egy állam egy ilyen lényt dicsőít, az állami szintű, obszcén vélemény-terrorizmus.

Liberalizmus – kisebbségben is

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban újra publikálni kezdtem a Kárpáti Igaz Szóban. Erre egy kedvező főszerkesztőváltás és konkrét felkérés után került sor. Múzsák és mázsák címen saját oldalam indult és néhány „vezérpublicisztikát” is írtam (alább ezek egyike olvasható). Alig egy évvel később azonban beszüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntesszilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Az alábbi írás témáját Kőszeghy Elemér főszerkesztő ajánlotta, úgy vélte, a lap olvasói számára érthetővé és vonzóbbá kellene tenni a címben szereplő fogalmat, amely akkorra egyfajta szitokszóvá vált a magyar közbeszédben. Később kicsit még dolgoztam a szövegen, amely A liberalizmus kisebbségi bája címen az Árgus folyóiratban jelent meg és esszékötetembe is bekerült.

Balla D. Károly

Liberalizmus – kisebbségben is

 Amikor felkérést kaptam, cikket írjak arról: vajon van-e létjogosultsága a liberális eszméknek és a szabadelvű gondolkodásnak kisebbségi helyzetben, jelesül a kárpátaljai magyarság körében, első gondolatom a következő volt. Vajon tudok-e olyan érveket találni, amelyek meggyőzően igazolják azt, ami számomra teljesen természetes. Kicsit úgy éreztem, mintha arról kellene írnom, vajon van-e kisebbségi helyzetben létjogosultsága a szabad lélegzésnek és a személyes boldogságnak. Akad-e egyetlen olvasó is, akit meg kellene győzni annak az eszmerendszernek a létjogosultságáról, amely az emberi szabadságot nyilvánítja a legfőbb értéknek és olyan társadalmi berendezkedést tart kívánatosnak, amelyben a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb szabadságjogok biztosíthatók? Akad bárki is, aki megkérdőjelezné azt a gondolatot, hogy mindenki számára lehetőséget kell biztosítani személyisége szabad fejlődéséhez, kibontakozásához és beteljesítéséhez, mégpedig azok között a legtágabb határok között, amelyek nem sértik a többi embernek ugyanehhez való jogát? Hát kérdés ez egyáltalán?

  Mire azonban idáig jutottam töprengésemben, arra is rájöttem, hogy nem szabad az álnaivat játszanom. Fölösleges úgy tennem, mintha nem tudnám, mi áll a probléma felvetése mögött. A kérdés felvetését nyilvánvalóan az teszi indokolttá, hogy az utóbbi időben a magyarországi (és általában a magyar) közgondolkodásban negatív fogalmak társultak a liberális szóhoz. Pontosan tudható az is, ez hogyan és miért következett ez be. Én két főbb előzményét is látom. tovább is van, mondom még

A főszerkesztő és a szőkenős viccek

aki nem fordul ellene az előítéleteknek, a hamis sztereotípiáknak (a cigányok lopnak, a nők buták), az már hallgatásával is mélyíti őket – s még inkább azt teszi, ha RÁJÁTSZIK ezekre az előítéletekre, hozzájárul ahhoz, hogy a hamis beidegződések megmaradjanak, legitimálódjanak.

Mi a baj azzal, ha egy főszerkesztő rendszeresen szexista vicceket oszt meg a Facebookon?

Nem először kellett figyelmeztetnem. Legutóbb sikerrel jártam: hosszabb időre felhagyott az ilyesféle ténykedéssel. Igaz, akkor élesebb volt a helyzet: egy tipikus rasszista beszólása miatt  – lásd: Kell ennél rasszistább és antiliberálisabb mondat? – ki is zártam ismerőseim sorából. Közben „kémeim” figyelték… Hosszabb ideig nem tett rossz fát a tűzre, hát újra ismerősöm lett. De most újra elkezdte, és újra nem értette, mi a baj azzal, ha egy véleményformáló személyiség a közösségi térben olcsó viccekkel traktálja (erre sajnos erősen vevő) közönségét.

Balla D. Károly Elemér, összes nőismerősöm iránti tiszteletem nevében újra elutasítom ezt a fajta humorizálást és újra – neked már sokadszor – elmondom, hogy egy véleményformáló közéleti szereplőtől részemről ezt a magatartást nem tudom elfogadni. Sokkal inkább a nők melletti és az értékeiknek megfelelő társadalmi megbecsülés melletti kiállást várnám tőled, nem pedig az előítéletes gondolkodást erősítő viccek terjesztését. Ez a jófej macsóság az én szememben egyszerűen bunkóság.

Nem értette, vagy továbbra is úgy tett, mintha nem értené. Azzal érvelt, hogy milyen sok nő belájkolta a szőkenős viccet… Mindenféle hozzászólások voltak, ezek egy részét nem láttam, mert olyanoktól származott, akiket már korábban kizártam rasszismusukért, macsó bunkóságukért, előítéletes gondolkodásukért. Felfigyelt a vitánkra Csönge:

Csönge Balla a vicc szerint a nő = buta ember. ó, hát, ez valóban nagyon mókás. még szerencse hogy van egy nemzetközi nőnapunk, hogy előre engednek az ajtónál, meg hogy néha kapunk egy csokor virágot. ezek mellett tényleg semmiségnek tűnik az, hogy az emberre a viccben szereplő nőhöz hasonlóan tekintenek a munkahelyen, az iskolában, az utcán. mert hogy ez sajnos nem vicc, hanem egy sztereotípia, amivel lépten-nyomon találkozik az ember. nem valami kellemes.

Szó szót követett, majd főszerkesztőnk az ifjú hölgyet is lekezelte: „Semmit sem jelent a vicc, drága Csöngém! A nőket így szeretjük, de ezt te nem értheted meg :)”

Csönge Balla ha semmit sem jelent a vicc, akkor vajon miért tartják egyesek viccesnek? miben rejlik a feszültség, a humor? „a nőket így szeretjük” mondat pedig vajon mit jelent? azt, hogy így szeretjük őket, hogy sokszor olyan kis buták, ügyetlenek? hisz ez olyan bájos, lányos dolog, ugye? nem baj, hogy azok, mi majd elviccelődünk ezen (munkahelyen, iskolában, autósiskola oktatójaként is így teszünk, hisz társadalmunkban ez megszokott), ők pedig majd vihognak bájosan (hiszen ők is ismerik a dörgést, tudják, hogy ez így megszokott). vagy talán visszavágnak egy hasonló színvonalú viccel. hisz tudják, hogy néha milyen buták a nők. és akkor mi van, a férfiak meg bunkók! jó ez így, ezzel le is van rendezve. de ha esetleg, uram bocsá’, felháborodásukat jelzik az ilyen sztereotíp poénkodás láttán/hallatán akkor lekezelhetjük őket azzal, hogy „ezt te nem értheted”. hiszen csak nő vagy, miért is értenéd. a szerepek le vannak osztva, a világ egyszerű. a baj csak annyi, hogy elég sokat foglalkozom a témával, és sajnos nagyon is értem milyen folyamatok és jelenségek rejlenek az efféle viccek mögött, illetve hogy milyen következményekkel jár az, hogy ennyire hétköznapiak, megszokottak az ilyen jellegű viccek. a valóság az, hogy a szexista viccek elfogadottsága a nőkkel (és férfiakkal!) szembeni sztereotípiáknak és a nők bántalmazásának az elfogadásához, elbagatellizálásához vezetnek. ez pedig korántsem olyan vicces.

További ellenérvek, oda-vissza bizonygatások után megpróbáltam elvi alapon is megmagyarázni, mi ezzel a baj:

Balla D. Károly no akkor utoljára. előítéletekkel terhes társadalomban (társadalmakban, közösségekben) élünk. hátrányos megkülönböztetés érhet valakit bőrszíne, vallása, nemzetisége, neme, világnézete, anyanyelve miatt. felelősen gondolkodó és viselkedő, az emberi méltóságot tisztelő ember azon igyekszik, hogy ezeknek az előítéleteknek az ELLENÉBEN hasson, vagy ha ezt nem teheti, legalább ne működjön közre az erősítésükben. különösen nagy a felelőssége az olyan értelmiséginek, aki közösségi térben mozogva véleményt formál, magatartásával másokat is hasonló viselkedésre ösztönöz. aki ilyen helyzetben nem fordul ellene az előítéleteknek, a hamis sztereotípiáknak (a cigányok lopnak, a nők buták), az már hallgatásával is mélyíti őket – s még inkább azt teszi, ha RÁJÁTSZIK ezekre az előítéletekre, hozzájárul ahhoz, hogy a hamis beidegződések megmaradjanak, legitimálódjanak. vannak rasszista, szexista, xenofób, homofób stb. emberek, akik ezt tudatosan teszik, mert ilyen az értékviláguk, mert magukat jobbnak-különbnek gondolják és nem akarják az előítéleteket felszámolni, sőt. vannak, akik rossz reflexből teszik, megszokásból, azért, mert mások is ezt teszik vagy mert valakiktől ezért elismerést várnak. akár így, akár úgy: ellene cselekszenek annak, hogy a faj, nem, származás… szerinti megkülönböztetések csökkenjenek. nem az emberi méltóság mindenkire kiterjedő érvénye mellett kötelezik el magukat, hanem abba az irányba hatnak, hogy a lenézés, a megalázás, a hátrányos megkülönböztetés megmaradjon. eközben igen ócska dolog arra hivatkozni, hogy ez csak vicc, pláne arra, hogy azoknak is tetszik, akik mindezt valószínűleg nem gondolták végig, mert megszokták, hogy nekik is egyszerűbb nevetni azon, amivel szembeszállni sokkal nehezebb. — szeretném, ha ezt újra végiggondolnád, Elemér. egyszer már mintha meggyőztelek volna: abbahagytad a rasszista beszólásokat és anyósvicceket. igazán nem értem, hogy miközben igen komoly dolgokban (ukrajna, kisebbségi jogok, magyarság, nyelv…) felelősen és okosan érvelsz, mi szükséged van ócska poénkodásra. újfent kérlek, hagyjál fel ezzel és nagyon köszönöm, ha megteszed. szép estét.

Megírta Csönge is a zárszövegét

Csönge Balla …a hangsúly nem kizárólag azon van, hogy az egyes viccek sértenek valakit, valakiket. sokkal inkább azon, hogy az ilyen viccek elfogadottságának olyan következményei vannak, amelyek a viccen túl is sérelmekhez vezetnek. azok a viccek, amelyek bizonyítottan emberek napi szintű megalázásához, figyelmen kívül hagyásához, sőt bántalmazásához asszisztáló sztereotípiákat erősítenek, valóban jó lenne ha eltűnnének a kultúránkból, de legalábbis a helyükön lennének kezelve (nem mindegy hogy, ki, hol és mikor mond el egy viccet). a viccek nem légüres térben születnek, kontextusuk, előzményük, és mint írtam következményük van. egy olyan társadalomban, amelyben a közelmúltig nem jelent meg csak a nyugati fehér férfiak heteronormatív narratívája, és a mai napig gátlás nélkül vallhat bárki rasszista, antiszemita, homofób, szexista és egyéb diszkriminatív gondolatokat, ott remek táptalaja van az efféle vicceknek. oldják a feszültséget, amit egyelőre nem sikerült másképp feloldani. egy ilyen helyzetben nagyon óvatosan és érzékenyen kell bánni az ilyesmivel, és ha sikerül mindezt felismerni, és belátni, akkor más megoldásokat, narratívákat kell keresnünk a feszültségek feloldásához. nem szőnyeg alá söpörni és tiltani, hanem beszélni erről, értelmezni hogy mit miért mondunk, csinálunk, gondolunk. ez természetesen nem jelenti azt, hogy a viccnek és a tréfának el kéne tűnnie, és szomorkodnunk kell. érdekes hogy ezek szerint nehéz elképzelni azt a humort, amely nem ilyen prosztó és ártalmas sztereotípiákon alapul. szerintem csak fantázia kérdése.

Később még születtek további hozzászólások, ezek némelyike fényesen igazolta, mennyire igaza van Csöngének. És persze nekem is… 🙂

Rasszista magyarok Kárpátalján

Számomra az élet nagy rejtélyei közé tartozik, hogy a kisebbségben élők hogyan lehetnek egyben kisebbséggyűlölők is. No persze nem a saját kisebbségük ellen uszulnak, hanem egy másik alárendelt és hátrányos helyzetű csoport ellen, odáig nem jutva el a gondolkodásban, hogy ezzel úgy általában támogatják a kisebbségellenességet, így végső soron aktívan hozzájárulnak annak a szellemnek és gyakorlatnak a kialakuláshoz, amely éppen őket is hátrányos megkülönböztetés, lenézés tárgyává teszi.

Leegyszerűsítve: aki Kárpátalján magyarként zsidózik és cigányozik, az ezzel felhatalmazza az ukránokat, hogy azok viszont magyarozzanak.

Tudom: a gondolkodás fárasztó dolog, zsigerből könnyebb beszélni, indulatból könnyebb cselekedni. Olykor még mentséget is tudok találni azok számára, akik tanulatlanságukban, olvasatlanságukban, primitív környezetük hatására sértik meg mások emberi méltóságát vagy népcsoportok, nemzetiségek önérzetét és azonos elbíráláshoz való jogát. Súlyosabb az eset, ha tanult emberekről, értelmiségiekről, netán kollégákról van szó.

Ésszel fel nem foghatom, hogy a magyar kisebbség egyik szellemi központjának számító beregszászi főiskola berkeiben készülő lap szerkesztői például hogyan juthatnak odáig, hogy ilyen öles címmel adnak hírt egy bűntényről:

cigany-karpatalja.jpg

(forrás)

Megjegyzendő, hogy magában a híranyagban szó sem esik az elkövetők faji hovatartozásáról. Jellemző az is, hogy a cikket ezzel a két címkével látta el a szerkesztőség: cigány, rablás. (Hogy a fenti és alábbi esetben is átvett cikkekről van szó – nem lehet mentség. Az átvétel nyilván nem kényszer, a szerkesztés joga pedig fennáll.)

A kérdésben egyébként nem értek azokkal egyet, akik túlzásokba esnek. Nem gondolom, hogy ha az elkövetők romák, akkor ezt el kellene hallgatni. Ha ez egy adatként, információként szerepel, akkor helye van a híradásban. Persze csak akkor, ha ukrán, magyar, orosz (vagy egyszerűen fehér) elkövetők esetében ezt ugyanúgy megemlítik. Ilyen szenzációs címbe kiemelve azonban uszításnak számít és teljesen egyenértékű azzal, amikor ukrán lapok a magyarokat vádolják ilyen-olyan kollektív bűnökkel.

Az eset nem egyedüli. A fenti cikk után egy nappal ez jelent meg:

cigany-karpatalja-2.jpg

(forrás)

A hír traktálása eléggé sajátos. Nem ismerem sem a nevezett szervezetet, még kevésbé leendő újságját, de azt gondolom, örvendetes, ha a romák kulturális integrálása érdekében bármilyen előrelépés történik. A cikk viszont a cikkelyek sorolásával mintha valami mást sejtetne, szinte mintha szabadkozás lenne a sorok mögött: ilyen a törvény, minden papír megvolt, sajnos muszáj volt bejegyezni… Ezt a gyanút még inkább felkelti a cím: ugyan miért is került idézőjelbe a kulturális szó?

És ezzel a történetnek még nincsen vége.

A cikk alatt e jegyzet születésekor egyetlen kommentár olvasható, nem kisebb személyiségtől, mint Kárpátalja volt református püspökétől, aki nem átall ironizálni a cigányokon (igaz, Hofi mögé bújik – itt most kontextusokról vagy egy humorista és egy püspök társadalmi szerepének a különbségéről ne essék szó):

horkay.jpg
S ha már a lelkész úr viccelődik, nekem zárójeles záró gondolatáról az a vicc jut eszembe, amikor a diliház igazgatója csak akkor akar vizet engedni a medencébe, ha a bolondok előbb megtanulnak úszni. Szárazon. Vagyis: előbb a romák tanuljanak meg olvasni, aztán kaphatnak olvasnivalót.

És még ez sem elég.

A cikket minden kommentár nélkül megosztja a Facebookon egy Kárpátalján költőnek tartott írástudó, a beregszászi művelődési intézet munkatársa, nála is kezdőbb költők pályájának egyengetője. A témára ugrik egy bunkó vadbarom, olvasható, milyen a stílusa és a gondolkozása – neki Auschwitz hivatkozási alap… Kiböffenti uszító gyűlölködését – és mit válaszol rá a kárpátaljai magyar költőnő? Na mit???:

lorincz.JPG

Hát ez az.

Ez a kárpátaljai magyarok nyíltan kinyilvánított rasszizmusa.

Ilyenkor következik be nálam az, hogy ha ők azok, akkor én se magyar, se kárpátaljai nem akarok lenni – és szomorúságra váltó felháborodásomban visszavonulok piréz mivoltomba.


Más: Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor