tejmozi címkével jelölt bejegyzések

Megjelent a Tejmozi!

Írta: | |
Vélemény?

Interjú, könyv, hang

Ilyen is rég volt, harmadik napja még sakkozni sincs időm. Interjút kért egy kulturális magazin irodalmi felelőse. A Tejmozival kapcsolatban feltett kérdéseire emaiban válaszoltam. De kérdezett a nyelvről, a halálról, a nacionalizmusról, sőt a Kertész Ákos-ügyről is. Ezzel elkészülve fél napig próbáltam elfogadható szinten mikrofonba mondani és rögzíteni egy versemet, amely majd a 100 ezer költő a változásért c. rendezvényen hangzik el – egyidejűleg egy-két blogomba is felteszem. Közben volt két publikációm, ehelyt dokumentáltam őket (Vándorló egyetlen | Dárkszájd) és újra megkerestek SEO-ügyben, úgy tűnik, mégsem hiába készítettem ezeket: Transzferár nyilvántartás – Transzferár dokumentáció). Ám mindezeknél sokkal fontosabb, hogy értesített a kiadó: a Tejmozi megjelent.

Több blog, mint muskátli

Írta: | |
Vélemény?

tejmozi-blogTejmozi-blog

Egészen mostanáig fej-fej mellett haladtunk, ma azonban, mikor is rövid, ám hatékony szakmai látogatást tettem a teraszunkon, nem kis megdöbbenésemre kiderült, hogy Évának eggyel több láda muskátlija van, mint ahány blogom nekem. Ezt az állapotot elfogadhatatlannak ítéltem és sürgősségi munkával befejeztem egy régebben kezdett blogom dizájn-munkáit, egyben nyilvánossá is tettem az eddig suttyomban építgetett oldalamat. No persze van más aktualitása is indításának… Regényem / várt könyvem oldala mától itt: TEJMOZI-BLOG

Harmadik regényem – hamarosan

Írta: | | ,
Vélemény?

Balla D. Károly: Tejmozi. Magvető Kiadó, 2011.

A kiadó honlapjára már felkerült, így talán már nem kell attól tartanom, hogy elhamarkodom a bejelentést: hamarosan megjelenik harmadik regényem, a Tejmozi. Hangütésében, meseszövésében erőteljesen elüt két korábbi regényemtől. Ha azokat posztmodern trükkregénynek ítélte a szakma (pontosabban Tarján Tamás), akkor ez hagyományos, akár történet-központú regénynek is nevezhető. Ugyanakkor megírásának előzményeit tekintve mégis egy ízig-vérig posztmodern irodalmi interakcióból nőtte ki magát. További részletek: Magvető, Tejmozi | Mi legyen a Tejmozi fülén? | Tejmozi, szófelhő

»A főhős apja otthoni műtermében ,,megélhetési” aktképeket fest fiatal lányokról, közben halk zene szól, fia a tejüveg ajtó mögül leskelődik. Az anya kisfiával egy kitalált, csak kettejük által ismert nyelven beszélget – ? – egy szorongó, a maga módján mégis boldog gyermekkor elevenedik meg az olvasó előtt. Az apa később elhagyja családját, a fiú attól fogva anyja és húga szeretetjátszmáinak áldozata lesz. Kettős le- és elszámolás Balla D. Károly finomra csiszolt, gazdag és egyben mégis takarékos nyelven megírt könyve, fájdalmas tanulságokkal, kibeszéletlenül maradt, ennél fogva feloldozhatatlan feszültségekkel.«

A játékrontó / Tejmozi-mondatok

Írta: | | , ,
1 Comment

Tegnap meglepő (vagy nem is annyira?) dolog történt.

Végre megírtam az alábbi bejegyzésben már említett újabb körlevelet. Tudva, hogy az eredeti mondatok szerzői között akadnak, akik már nem élnek, illetve olyanok is, akik „élő klasszikusként” megközelíthetetlenek számunkra; továbbá sokukkal a műfordítóknak nincsen semmilyen kapcsolata – ám, mutatja Szabó Palócz Attila példája – olyan esetek is akadnak, amikor a vendégmondat tolmácsolója baráti viszonyban áll a fordított szerzővel – nos, ezeket a körülményeket figyelembe véve arra kértem a játékban részt vevő 30 műfordítót, hogy amennyiben a projektum ilyetén folytatása kedvük szerint való és a további közreműködést vállalni tudják, továbbá ha fel tudják venni a kapcsolatot az eredeti mondatok szerzőivel, akkor legyenek szívesek értesíteni őket az interakcióról, annak menetéről és eredményéről. A végső cél ebben a fázisban az lenne, hogy a projektum híre (és esetleg végterméke, a Tejmozi is) nyilvánosságot kapjon idegen nyelveken.

Mint általában a fontosnak gondolt leveleken, ezen is elég sokat dolgoztam, igyekeztem pontosan fogalmazni, és azon voltam, hogy a lehető legudvariasabb hangot üssem meg, de fölöslegesen mégsem körülményeskedjem, egyszersmind bőven megengedjem a játékostársaknak, hogy ez elől az újabb felkérés elől minden további nélkül kitérjenek.

Volt, aki szinte azonnal visszaírt, megköszönte a levelemet, a legtöbben (egyelőre) nem válaszoltak. Egyvalaki akadt, aki váratlan (vagy nem is annyira?) módon reagált.

>> az érthetőség kedvéért lásd: A Tejmozi szöveg-projektum – előzmények

Cséka Gyuri (kivételesen a saját nevén) két helyre is ezt írta be a honlapom Fórumába: „Ezennel bejelentem, hogy Balla D. Károly: Tejmozi c. szövegéhez/be adott Szorokin-idézetet valójában én írtam.” – (lásd a #1717-es bejegyzést) Tehát nem levélben válaszolt, hanem – egy évvel a mondat beküldése után – nyilvánosan bejelentett valamit. Lényegében azt, hogy csalt, hamis kártyákkal játszott, nem tartotta be a játékszabályokat. Az eredeti felkérésben ugyanis ez a pont is szerepelt:

„Bár komolysága mellett hangsúlyozni kívánom a projektum játékos jellegét, ezúttal mégis azt kérem, hogy ne fiktív, hanem létező szerzők létező műveiből származzanak a mondatok, és minden fordító saját nevén szerepeljen a játékban.” (Lásd a felkérés 9. pontját) Nos, Gyuri az általa „fordított” mondatot ugyan létező szerző szájába adja, a mű bibliográfiai adatait is megadta, azonban ez egy fiktív, egy ál-Szorokin mondat, hiszen ő maga, Cséka alkotta, bár, szó se róla, elég jól átvette a kérdéses Szorokin-novella szóhasználatát, hangulatát. No meg: a halál és az idő fogalmának a szerepeltetése nekem nagyon is jól jött, a Tejmozinak egy fontos epizódját inspirálta ez a kapott szövegdarab.

A dolognak egyébként van egy kis előzménye. Elsőre Gyuri ennek a mondatnak a fordítását küldte be:

„Жрать оппортунистическое течение, возникшее в Российской социал-демократической рабочей партии после революции 1905-1907 гг., требовавшее отзыва социал-демократических депутатов из Государственной думы, отказа от использования легальных форм борьбы и фактически проводившее политику изоляции партии от рабочего класса.”

Ezt így interpretálta:

„Falni: opportunista áramlatot, amely az 1905-1907-es forradalom után, az Orosz Szociáldemokrata Munkáspártban keletkezett; amely megkövetelte a szociáldemokrata képviselők visszahívását az Állami Dumából; lemondást a harc legális formáinak felhasználásáról; és amely valójában a dolgozó népet a párttól izolálni kívánó politikát folytatott.”

– ezt a mondatot én nem tudtam elfogadni, és nem is annyira a grammatikai nehézkessége (és szerintem pontatlan fordítása) miatt, hanem mert ez sem felelt meg az eredeti felkérésnek, amelyben kértem a dátumok, konkrét helyszínek és nevek mellőzését (a fenti mondatban mindezek előfordulnak). (Képzeljük el, ha minden idézetben ilyen konkrétumok szerepeltek volna!!) Gyurinak megírtam kifogásaimat, másik mondatot kértem, erre küldött újat, látszólag ugyanabból a Szorokin-novellából:

„Falni: egy hideg reggelt, amikor a halál, mint egy kemény, kérges csizma arcodba rúg, arcodba tapos, és jajgatni sincs időd, sírni sincs időd, semmire sincs időd, mert épp az időd vész el, a te időd, de ezáltal minden idő: halott vagy.” Vlagyimir Szorokin: Zsraty! (Falni!) In: Szobranyije szocsinyenyij v treh tomah. (Összegyűjtött művek három kötetben) Ad Marginem, Moszkva, 2002.

Nos, ez nagyon tetszett: épp az ilyen elvont, inkább hangulatot-érzületet-gondolatot közvetítő szövegrészek voltak a leghasználhatóbbak, később ezek mozdították előre a novellámat. A hideg téli reggel és főhősöm kozmikus éhsége az apai faházban a Tejmozi megfelelő részében éppen innen származik. Ezért hát voltaképp hálával tartozom Cséka Gyurinak a remek mondatért, még ha beküldésével fel is rúgta az írott játékszabályokat, és ha ezt csak azután jelentette is be, amikor az interakció érdemi része lezárult.

(Hogy a mondat eredetiségét nem ellenőriztem, az talán érthető: a játékostársak 18 nyelvből fordították az 53 magyarul még meg nem jelent vendégszöveget, hogy is nézhettem volna utána mindegyiknek – a cél éppen az volt, hogy az ő ismereteiket felhasználva, az ő tudásukat a játék számára „kölcsön kérve” írjak novellát. Az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy a részvevők valamelyike nem azt a játékot játssza, mint amelyikre felkértem, s amelyet ő is elfogadott.)

A kérdés ezek után az, hogy mit tegyek a novellaszöveggel. Irtsam-e ki belőle ezt az idézetet, s magát a mondatot is töröljem-e a jegyzékekből? Ezt persze megtehetném (hiszen a Tejmozi redukált változatában egyetlen idézet sem szerepel), formálisan kiiktathatnám a csalás szövegtényeit – de a nyoma akkor is megmaradna, én legalábbis látnám, érezném, tudnám: valahányszor a faházikóbeli téli reggelhez érnék a szövegben, mindig eszembe jutna az epizód keletkezésének összes körülménye. Arról nem is beszélve, hogy a szöveg ebben a formájában nyomtatásban már megjelent (ha Gyuri eljárása valamiben elmarasztalható, akkor ebben: a nyomtatott publikáció előtt kellett volna szólnia; feltéve persze, hogy a célja a megtréfálásom volt, és nem pedig a lejáratásom – az utóbbit sejtve kockáztatom meg, hogy ez a fordulat nem is annyira meglepő). Megjelenés alatt áll a redukált változat is a Holmiban: a korrektúrát hetekkel ezelőtt jóváhagytam – abban ugyan maga a mondat nem szerepel, de a novella végén felsorolom a keletkezéséhez egy-egy mondattal inspirációt adó szerzőket, műveket, fordítókat – és ott is szerepel Szorokin meg Cséka. A Holmi talán már meg is jelent, vagy legalábbis ki van nyomtatva… Így hát ezeken a dolgokon már nem változtathatok, Gyuri dörzsölheti a tenyerét. (Utoljára Fodor Géza hozott hasonló helyzetbe 25-26 éve: akkor közreműködésemmel egy neki tulajdonított Baka Isván-vers jelent meg az ő neve alatt; most egy Cséka-mondat jelent meg Szorokinnak tulajdonítva. Vajon melyikük követelhetne tőlem elégtételt: Gyuri vagy Vologya?)

Amit megtehetek: a honlapomon szereplő internetes változatokban egy-egy lábjegyzetben utalni fogok a történtekre. Végül is a Tejmozi keletkezéstörténetéhez most már ez a meglepő (vagy nem is annyira?) epizód is hozzátartozik.

*

Egy játékot persze nem szabad túlságosan komolyan venni. Nem történt tragédia. A szerepjátékokat én is szeretem és „nagyban” űzöm; ám itt talán másról van szó. Ha valaki odaül a többiekhez a játékasztal mellé, akkor, szerintem, illik betartania azokat a játékszabályokat, amelyek szerint a többiek játszanak. Aki ezt nem teszi, az nem jópofa, hanem csaló. Sajnálom, hogy Gyuri elrontotta ezt a játékot – amiért is az összes többi játékostárstól ezúton kérek elnézést -, de azt hiszem, csak magamat okolhatom emiatt, és bosszankodás helyett inkább levonom a bennem már rég érlelődő következtetéseket.

*

De azért szeretlek, Gyuri!

Szövegjáték: Tejmozi-mondatok. Epizód a Tejmozi c. regény keletkezéstörténetéből. A játékrontó Cséka György beküldött hamis Szorokin-mondata.

Marketing szöveg szolgáltatás: notebook szerviz Bp., autó akkumulátor csere. Kijelző és akku töltő hordozható számítógéphez – sms üzenet küldés – idegen nyelvekről fordított mondatok – tejmozi novella és regény, szöveg, cséka, szorokin, mondat, mondatok, küldés, üzenet, irodalom, íróság, játék

pereg a Tejmozi

Írta: | |
Vélemény?

multikulti szövegjáték

Cseke Gábor folytatja a Színképben (Romániai Magyar Szó) multikulti szövegjátékom bemutatását:

„Mielőtt továbblapoznánk a naplóban, írjuk ide azon nyelvek lajstromát, amelyek irodalmából a szerző (azaz, választott nevével: bdk) által megszólított lelkes fordítók a vendégmondatokat kiszemelgették és a szerző rendelkezésére bocsátották. A naplóban említett 18 nyelv (a vendégmondatok beérkezésének sorrendjében): horvát, (belgiumi, franciaországi) francia, angol, ukrán, (svájci, osztrák, németországi) német, lengyel, svéd, szerb, montenegrói, bosnyák, orosz, héber, ruszin, román, portugál, holland, cseh, szlovák.”

Egy mondat a világ (2.)

„Nyelvközi” multikulturális szövegjáték

     Július 29-i bejegyzésnél szakítottuk félbe múlt heti mellékletünkben Balla D. Károly ungvári írónak a készülő, munkacímén Tejmozinak keresztelt, kollektív ihletésű virtuális novellájáról, illetve a szerzőség műhelykínjairól szóló munkanaplóját.
Mielőtt továbblapoznánk a naplóban, írjuk ide azon nyelvek lajstromát, amelyek irodalmából a szerző (azaz, választott nevével: bdk) által megszólított lelkes fordítók a vendégmondatokat kiszemelgették és a szerző rendelkezésére bocsátották. A naplóban említett 18 nyelv (a vendégmondatok beérkezésének sorrendjében): horvát, (belgiumi, franciaországi) francia, angol, ukrán, (svájci, osztrák, németországi) német, lengyel, svéd, szerb, montenegrói, bosnyák, orosz, héber, ruszin, román, portugál, holland, cseh, szlovák.
„Augusztus 23. Előzetesen befejeztem a Tejmozit! Közel sem véglegesen. Tegnap és tegnapelőtt annyit végeztem, hogy a még be nem dolgozott 4 idézetnek találtam meg a helyét… Ma pedig megírtam a novella elég rövid, kb. másfél flekknyi végét. Még ezt is csiszolnom kell, főleg az utolsó bekezdéssel és a zárómondattal van gondom. Ugyan már bő egy hónappal ezelőtt kitaláltam, milyen képpel zárom majd a szöveget, most mégis féltucatnyi variációt elvetve keresem az igazi megoldást.
Augusztus 24. Ma egész nap a novella befejező szakaszán dolgoztam, a tegnapi változathoz képest csaknem kétszer hosszabb lett. Talán a megfelelő zárómondatokat is sikerült megírnom. De egyelőre nem gondolom teljesen véglegesnek.
Úgy döntöttem, hogy a teljes prózaművet betetéző és lezáró utolsó szakaszt (amelyben már nincsenek idézetek) külön nem hozom nyilvánosságra, hanem majd a teljes és végleges prózaművel együtt. Ez azonban még odébb van, mert mostantól az írás egészén, a teljes anyagot látva szeretnék dolgozni… mivel munka közben igen erősen befolyásoltak a beépítendő idézetek, így keletkezett néhány ellentmondás, és helyenként kicsit szétesőnek érzem a történetet is. A most következő utólagos szerkesztéssel igyekszem még egységesebbé, egybetartóbbá tenni az egészet… Ezeket az utólagos beavatkozásokat azonban nagy óvatossággal végzem, semmiképpen nem szeretném ugyanis túlírni, túlfogalmazni, túlcsiszolni a novellát: meg kell maradniuk benne mindazoknak a jellegzetességeknek, amelyeket a munka sajátos formája, a vendégszövegek sokféleségéhez való igazodás adott.
Szeptember 14. Egy ideje már szándékosan halogatom a projektum lezárását: a zárórész beiktatatását, a teljes szöveg egybeszerkesztését, a végső csiszolásokat és a közzétételt. Mégpedig azért, mert tétova kísérletet tettem a szöveg előzetes, nyomtatott publikálására, és arra gondoltam, ennek esélyeit erősen rontanám, ha a neten hamarabb jelenne meg. Az egyik legelitebbnek számító, a modern irodalmat talán leginkább képviselő folyóiratot kínáltam meg a dologgal, arra számítva, hogy nem csupán a novellaszövegnek adnának helyet, hanem a játék teljes leírása – mint irodalmi ötlet és intertextuális akció – is érdekelné őket.”
(Mivel válasz kb. másfél hónapon át nem érkezett, bdk elbizonytalanodott. A munkanaplót így folytatja:)
„Ezt az egész munkát sokkal nagyobb teljesítménynek éreztem annál, semhogy az én kis marginális honlapom keretei között maradjon. Egyben – bevallom – piszkálta a csőrömet az is, hogy a havonta feltett 4 (önmagában is novellányi terjedelmű) szövegem sem játékostársaimból, sem olvasóimból nem váltott ki semmilyen érdemleges reakciót (a nagyon kevés kivételtől eltekintve: nekik külön köszönet).
Nem tudom, próbált-e már valaki idegen szerzőtől származó, kész, olykor nagyon összetett, grammatikailag erősen megformált, érezhetően egy-egy novella funkcionális részéből kiemelt mondatokat saját szövegébe úgy beépíteni, hogy ne lehessen észrevenni sem az illesztés helyét, sem az idegen anyagot. Ez nagyon nehéz!…
A néhány maradék citátum beépítését és egyes utómunkákat már kisebb lelkesedéssel végeztem, és az ötödik közleményről tudósító levélben jeleztem is a kollégáknak, hogy bánt visszajelzésük elmaradása. Erre a nyilvánvaló provokációira is talán ha hárman vagy négyen reagáltak. (Gergely Tamás ekkor kért tőlem interjút, Kalász István meg kis jegyzetet írt arról, hogy az ő küldeményeire sem reagálnak a szerkesztőségek.) Mindez, bevallom, kedvemet szegte, és továbbra is halogattam az akció lezárását.”
Ez után történt, hogy bdk-tól novellát kért egy budapesti folyóirat, de a terjedelmet maximum 20 oldalban határozta meg. A Tejmozi akkori változata ennek a duplája volt… Mit tehetett bdk?
„Egyetlen lehetséges megoldásnak tűnt az összes vendégmondatot kiiktatni, minden mellékszálat lenyesni, és az egészet összerántani. Kétnapnyi munka. Az eredmény: az eredetinél sokkal-sokkal tömörebb, húzósabb, feszesebb novella. A vendégszövegek nem hiányoznak; sőt. DE! De számomra, aki pontosan tudom, hogy mit hagytam ki, nyilvánvaló, hogy a kapott mondatok egy része valóban terhelte a szöveget, fölösleges és spekulatív kitérőkbe kényszerített, más citátumok azonban hiányként nagyon is látszanak novellámon. Utóbbiaknak ugyanis funkcionális szerep jutott: ihletet, inspirációt merítettem belőlük, és olyan szövegek sarjadtak környékükön, amelyek írásom lényegi részévé váltak. Úgy tartottam tehát tisztességesnek, ha ennek a tömörített változatnak a végére odabiggyesztettem a közel 30 prózaműnek a címét és szerzőjüknek, valamint a végül kihagyott mondatok fordítójának a nevét.”
A folyóirat végül elállt a megjelentetéstől, és inkább bdk közéleti naplóját kezdte közölni. Az író ekkor újabb szerkesztőséget keresett meg munkájával, de itt sem járt sikerrel. Végül egy, a hagyományos irodalmi értékek iránt elkötelezett harmadik folyóirat elfogadta közlésre ezt a redukált verziót (valamelyik tavaszi számukban fog napvilágot látni).
A szerző menet közben véleményt kért Rácz Pétertől (költő, esszéista, műfordító), aki lekéste a vendégmondatok beküldésére kiírt határidőt, ám becsületesen eleget tett a felkérésnek. Az író nagy bánatára csak ez az egyetlen kritikai reagálás született mostanig, immár nem a vállalkozással, inkább a teljesítménnyel kapcsolatban. Ebben a kritikus bdk vállalkozását kissé a robinsoni „szigetépítés”, élet-átmentés analógiájának érzi, hiszen Defoe hősének is a tengerbe nem veszett, véletlenszerűen megmaradt hulladékokból kellett magának életkeretet emelnie.
Jövő heti mellékletünkben, mielőtt nekilátnánk a Tejmozi folytatásos közlésének, a Rácz-féle kritikából tallózunk, illetve Gergely Tamás interjújának is helyet adunk.      

     (folytatjuk)

CSEKE GÁBOR

    (megjelent: Romániai Magyar Szó; Színkép. 2005. jan. 29.) 

Meghalt a király – éljen a hetman. Ukrán rakéták

Írta: | | , , ,
Vélemény?

Ukrajna, Kanada, e-könyv, Ukrán űrprogram…

Hír: Juscsenkót még mai hivatalos beiktatása előtt vezérükké, hetmanukká választották az ukrajnai kozákok, ő pedig felesküdött hagyományaikra.

Comment: Többször elmeséltem és párszor le is írtam, de e hír indokolja, hogy újra és minden eddiginél érvényesebben felidézzem szép emlékű idősebb Vereckey Béla mondását az első szabad ukrajnai elnökválasztás idejéről, amikor is magyar ember létére a harmadik féldeci után, talán szolyvai szomszédaival és barátaival azonosulva, ruszin öntudatra ébredt és a következő bölcs nyilatkozatra ragadtatta magát: „Nem mindegy nekünk, kárpáti ruszinoknak, hogy kit választanak atamánná a doni kozákok?!”

Hír: Gajdos István, az UMDSZ elnöke a (Juscsenkó-ellenes) szocdemek frakciójából átült a (második választási forduló előtt már Juscsenkó mellé álló) szocialisták frakciójába. Mindezt – kell-e mondani – a kárpátaljai magyarság érdekében.

Comment 1: Meghalt a király, éljen a király. Vagyis a hetman.

Comment 2: Hofi anyósa ezt mondaná: „Látod, Géza, ezek könnyebben cserélik a pártállásukat, mint más a gatyáját”.

Hír: „Kőszeghy családja már hónapokkal korábban Kanadába utazott, s információink szerint a főszerkesztő útlevelében is ott lapul a kanadai beutazási vízum.” (Kárpátalja, 2005. jan. 21)

Kőszeghy részéről a KISzóban egyelőre: NO COMMENT.

*

Elmaradtam a naplómmal… De hát az ember vagy dolgozik, vagy naplódzik… Most hálistennek (egy kivételével) nagyon kellemes írni, összeállítani, szerkeszteni, olvasni, választani, webelni, megválaszolni való dolgaim akadtak. Próbálok haladni sorjában.

Mika Robi a papirusz.hu honlapján nagyon kedves cikket írt rólunk, és egy kis reklámot is csinált az oldalainknak – köszönet érte.

Megjott a Holmi első ez idei száma, benne két komoly kritika Éva könyvéről (különösen a Nagy Andrásé ás mélyre). Sajnos a Holminak nincs honlapja (bár talán lesz), így még belinkelni sem tudom a recenziókat, pedig a teljes szöveget is szeretném feltenni Éva megfelelő oldalára. Megpróbálom elkérni a szerkesztőségtől.

Elindult a Színképben (Romániai Magyar Szó) a Tejmozi! Pontosabban az „egymondatos” projektumomat és a teljes prózaművet bemutató sorozat. Jó pár héten át menni fog (szombatonként), és abban egyeztem meg Cseke Gábor szerkesztővel (ő jegyzi az összeállítást), hogy szimultán közlésben nálam is megjelennek az egyes részek. A sorozat kedvéért persze nemcsak új oldalakat kellett készítenem, hanem a Pánsípon és az adott interakción belüli menük is elégteleneknek bizonyultak, így aztán elég rendesen átszabtam az alrendszert, úgy hogy a Pánsíp és a Kettenklub címoldalán is kint legyenek a friss linkek. A sorozat első közleményét LÁSD. (link javítva, 2016)

Szapora levélváltások Pálnagy Lászlóval. Miután az egymás iránti egyre nagyobb szimpátiával és bizalommal variálgattuk a Cyberbooks Kiadóval való együttműködésem lehetőségeit, mostanra eljutottunk a megállapodások megkötéséig. Az e-book-sorozat ügye már biztosnak látszik, tegnap 10 változatból (!) kiválasztottam a nekem legjobban tetsző borítótervet is, és miután kértem egy kis módosítást, még mindig két verzió adódott. Kölcsönös egyetértésben e mellett maradtunk:

digitális könyv - e-book áruház

Holnap kapom a teljes anyagot véglegesítésre. A digitális kiadvány e-book-áruházi forgalomba kerül, és CD-n is megjelenik. Hát ilyen könyvem is lesz már… Talán ennél is fontosabb: őszre egy eddig általam nem próbált műfajú hagyományos (nyomtatott) könyv lehetősége is felmerült. Egyetlen „hátránya”, hogy meg is kell írnom….

Másutt tervezett új esszékötetem végleges összeállításán is dolgoztam. Összeütöttem egy rövidke előszót, és a 2003-as indító tanulmányt próbáltam aktuálisra átírni; egyelőre nem túl sok sikerrel. Ez a másik kiadó is most már hivatalosan értesített a szándékáról és hó végéig kérik a kéziratot (hogy pályázgassanak vele). Ennek persze nagyon örülök, de sokkal többet erről nem akarok írni (és szándékosan nem nevezem meg ezt a könyves műhelyt), mert két éve egyszer már elkiabáltam a dolgot a Kriterionnal, akkor még a tervezett tartalomjegyzéket és saját borító-tervemet is közzétettem, eljutottunk a hivatalos szerződésig, sőt, már valami támogatási összeget is szerzett a főszerkesztő – aztán, talán a saját hírverésemnek is „köszönhetően”, itthoni jóakaróm megfúrta a kiadóigazgatónál azzal, hogy „mindenféle aljasságok” vannak a kéziratban. Nos, ezek számát szaporítom most az azóta keletkezett esszéim, publicisztikáim beválogatásával.

Amit pedig fölöslegesen (de lóhalálában) csináltam: csak most bukkantam rá egy napokon belül lejáró komoly pályázatra, és megpróbáltam idejében elkészülni űrlapokkal, mellékletekkel, minden benyújtandóval. Meg is lettem vele, csak épp az eljuttatását nem tudtam megoldani, ugyanis előzőleg egy Mo-i intézményt is meg kellene járnia, mielőtt a célhelyre érkezik, ez pedig csak úgy lett volna lehetséges, ha megbízható futárposta is adódik. Egyetlen telefonhívást ugyan megeresztettem ennek érdekében (ez nem jött be), de aztán tovább nem erőltettem magam, valahogy a kedvem is elment tőle hirtelen. Persze azonnal meg is ideologizáltam a dolgot a magam számára, előszedve egy régóta vallott elvemet: az ember olykor az elszalasztott lehetőségeknek köszönheti boldogságát.

Ukrajna története

A zaporozsjei kozákok gratuláló táviratot írnak Juscsenkónak

Ukrán űrprogram

A szovjet űrprogram a Szovjetunió felbomlásával felosztódott. Azok az űrkutatási létesítmények, gyárak és technológiák, amelyek Ukrajna területén voltak, átkerültek Ukrajnához. Az űrkutatással foglalkozó számos szervezetről és vállalkozásról van szó, melyek nemcsak műholdakat vagy űrvécét fejlesztenek, hanem hordozórakéták építésével, korszerűsítésével és kifejlesztésével is foglalkoznak.

Az Ukrajna által 1991 óta épített űrrakéták fajtái: Ciklon-2, Ciklon-3, Zenit-2, Zenit-3SL, Zenit-3SLB, Mayak, Dnipro, Antares, Vega, Mikrospace-2 – Ezeknek a rakétáknak bizonyos fajtáit a 90-es évektől kezdődően Bajknurból (Kazahsztán), az oroszországi Plesetsk-ből, később az Odüsszeia platformról, a Csendes óceánról és a Jasznij-ból (szintén oroszországi) lőtték fel. Az ukránok a fentebbi kilövőpontokról összesen 143 rakétát bocsátottak fel mióta létezik különálló űrkutatásuk, ami meglepő. Bevallom erről eddig én sem tudtam az égvilágon semmit.

Ami még érdekesebb, hogy ezeket a hordozórakétákat 30% nagyobb energiahatékonysággal (a Cape Canaveral-inél) lehet fellőni az egyenlítő térségében, köszönhetően a föld forgásának. Ezért is indítottak sok ukrán Zenit hordozót az Odüsszeia platformról. Az Odüsszeia eredetileg fúrótorony volt, melyet a 90-es évek második felében alakítottak át kilövőállomássá. Ezt az állomást a Sea Lunch konzorcium üzemelteti, amely orosz, amerikai, és ukrán cégeket tömörít. Egyes források szerint a svájci Sea Lunch AG 95%-os orosz tulajdonban van, amely a Sea Lunch konzorcium, úgymond főhadiszállása. 2014-ben lőtték fel az utolsó Zenit-3SL típusú hordozót az Odüsszeiáról sikeresen.

Érdekes, hogy Oroszország egy pár éve már az ukrán Zenit rakéták kiváltását tervezi az új fejlesztésű Angara nevű hordozórakétával. Pont egy ilyen robbant fel 2015. áprilisában Plesetsk-ben. A Zenit rakétacsalád (főként a Zenit-3SL) ezidáig orosz hajtóműveket használt. Ám ez a koprodukció manapság nem megy zökkenőmentesen, sőt úgy néz ki, hogy le is állt. Ukrajnában kb. egy éve törvény tiltja, hogy bizonyos iparágakban ukrán vállalatok együttműködjenek orosz vállalatokkal nemzetbiztonsági okok miatt. Ilyen iparág az űrkutatás is.

Az ukránok most új irányba indultak el, hisz megvan a szaktudásuk, a technológiájuk, a kapacitásuk a rakétaépítéshez és arra törekszenek, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal, így a legolcsóbban lőjék fel azokat. Ez az oka annak, hogy az ukrán űrkutatás az egyenlítő menti fellövést preferálja a legújabb projektjében, amelyet Brazíliával közösen folytat. Új teljesen ukrán rakétát fejlesztenek Ciklon-4 néven, amelyet egy brazíliai kilövőállomásról, az Alcantrából fognak indítani.

Egy másik példa az új irányra az Antares hordozórakéta, melyet Amerikának fejleszt a Yuzhnoye dnipropetrovszki ukrán vállalat. Ezt a rakétát már tesztelték, ami balul sült el a régi (modernizált) orosz típusú hajtóművek miatt, melyeket az amerikaiak le fognak cserélni, egyes hírek szerint szintén orosz (vadonatúj) “motorokra” (ezen kívül mindent az ukránok gyártanak).

De ezek csak gyöngyszemek a számos ukrán űrprojekt közül.

Tejmozi

Írta: | |
Vélemény?

Multikulti poliglott szövegjátékMost már állandósult munkaritmusommal háromheti pihentetés után ma fogtam újra hozzá a Tejmozihoz. Délelőtt az eddig írtakat olvastam és javítgattam. Kisebb szórendi igazítások, ismétlések szűrése, pontosabb szinonimák, pár fölösleges magyarázó mondat kiiktatása – ilyesmik. Délután hatezer karakternyi tűrhető szöveg, mindössze 2 beépített idézettel. Most már azokkal a citátumokkal dolgozok, amelyek kedvéért külön kisnovellányi kitérőket kell tennem. Ellenben nem rögtönzöm őket: a korábbi részek írása közben már nagyjából kitaláltam, hogyan fognak ezek a mellékszálak kapcsolódni az egészhez. Mindegyiknek funkcionális szerepet szánok, azaz igyekszem azon lenni, hogy ezek a mellékesnek tűnő szálak végül is maguk is az egységbe foglaló szövedéket erősítsék. Ez egyelőre sikerülni látszik. (Hó végéig megírom a 4. részletet, augusztusban pedig szeretném végleges formába önteni a teljes szöveget.) >>>a Tejmozi keletkezéstörténete

Részlet a Tejmozi első negyedéből

Hősöm visszatér a városba regényemben, apja magabiztos alakja mellől visszatér a maga ideiglenességbe: hónapokon át várja, hogy megérkezzen vendégtanári kinevezése, amely egy messzi országba, a kontinens csücskébe szólítja, s amelynek birtokában elhagyhatja a számára idegenné vált környezetét egy még idegenebbért, ijesztően ismeretlenért. Mégis heves vágyakozás fogja el a távoli világ iránt, ahányszor csak elképzeli, hogy reggelente majd nem ebbe az intézetbe kell bemennie, nem ezekkel a kollégákkal kell szívélyeskednie, nem vaskalapos professzorával kell vitatkoznia, nem ezeken az utcákon kell az évtizede változatlan utakat megtennie, és esténként nem ebbe a lakásba érkezik majd, magánya gondosan őrzött, mégis elvesző, fontosnak tartott, de mégis megvetett színhelyére. Miként saját lakását, ugyanúgy egyszerre szerette és gyűlölte szülővárosát is, amelyről soha nem tudta eldönteni, hogy világvárosi allűrökkel tüntető vidéki porfészek-e inkább, vagy kisvárosi báját még őrző, de már elembertelenedett agglomeráció, amely nem képes szerves egységbe foglalni alkotóelemeit, s amely utcáról utcára, évszakról évszakra változtatja az arcát.  Télen olyan, mintha…

…Valami kellemes időtlenségbe veszve haladtunk némán a ragyogó káprázatban. De a télnek mintha elege lett volna a sok sziporkából. Egyszerre beborult, és sűrűn esni kezdett a hó.

Látogatásom idején már rég nem tépelődtem azon, miért hagyott el minket, mondja a hősöm az ablaküvegnek ott az idegenségben. Megbékéltem remeteségével, zordságával, amelybe most mintha egy leheletnyi melegség is vegyült volna. Oly sok éven át voltam tanúja keserűségének és mogorvaságának ott, a régi otthonunkban, és később oly sokáig láttam gyér itteni látogatásaim során a merev elutasítást, hogy most könnyű volt felfedeznem mozdulataiban az enyhülést, arcán a visszafogott, észrevétlen derűt. Okát nem ismertem, töprengeni rajta a fárasztó menetelésben nem voltam képes, inkább csak sejtettem, úti célunk vetít előre valami meghittséget.

Előző este érkeztem. Ahogy fejemet behúzva – be ne üssem a homlokgerendába – beléptem, mint rendesen, most is arra gondoltam, nem kellett volna eljönnöm, csak megzavarom magányában, és engem is felkavar zordsága, nyersessége, amint kegyetlen ítéletet mond mindenről, ami beszélgetésünk során szóba kerül. Rólam is, aki szerinte kisszerű, értelmetlen életet élek. Ugyan ne mondjam már, hogy fontos az a munka, amit abban az intézetben végzek. Ha legalább tanítanék, mondjuk valamilyen idegen nyelvet, annak még lenne is valami haszna. Vagy szótárt készítenék. De micsoda ostobaság az, hogy nyelvi struktúrák matematikai modellezését végzem. Ilyen nincs. Valami vagy nyelv, vagy matematika, egyikkel nem magyarázható a másik, olyan, mintha egy focimeccset akarnál elzongorázni, mondta lekezelőn. Már rég nem bántott, hogy a tudományok iránt egyébként igen fogékony apám ilyen mereven elutasította, semmibe vette szakmai munkámat.

Nem ismerte az életemet, ismétli a hősöm, mert igazából sohasem akarta megismerni, mint ahogy én sem akartam, hogy a feltétlenül szükségesnél többet tudjon rólam. Így aztán fogalma sem lehetett arról, hogyan, mitől és miben öregedtem hozzá, miként szívta el nemcsak lelkesedésemet, hanem elemi kíváncsiságomat is az a taplószáraz tudomány, amelyért fiatalemberként éltem-haltam, s amelyről azt hittem, táplál és komoly tudóssá nevel majd éltető nedveivel. Apám nem tudhatta, miként vált lehúzó teherré az, ami korábban emelni látszott, nem sejthette, hogy az úgynevezett kutatás száraz rutinná vált számomra, s hogy szigorúan véve az eredményeim évek óta ugyanannak az egyhelyben-topogásnak a változatos leírásai. Nem lehetett tudomása arról sem, mennyire nyomaszt a többéves munkám során létrehozott óriási nyelvi korpusz, hogy agyamra megy az idiómák végtelen sokasága, hogy a könnyűnek látszó, valójában mázsás súlyú grammatikai struktúrák éjszakánként a mellemre telepszenek, levegőt is alig kapok tőlük. Bárcsak újra ösztönös, öntudatlan használója lehetnék a nyelvnek, sóhajtok fel néha, amikor azon kapom magam, hogy egy meghitt szerelmi helyzetben is az elhangzott mondatokat elemzem, paradigmasorok és a hozzájuk kapcsolható matematikai algoritmusok futnak a szemem előtt. Mindeközben tisztában vagyok minden erőfeszítésem hiábavalóságával, azzal, hogy ez az egész matematikai modellezés, amelyre az életemet feltettem, alighanem valóban kudarcra van ítélve. Egyre valószínűbbnek látszik, hiba volt abból kiindulni, hogy a nyelvi entitásokat olyan fizikai létezőknek lehet tekinteni, amelyek kauzális hatások rendszerében feltételezik és határozzák meg egymást, s mint ilyenek, adekvát módon modellezhetők a matematika eszköztárával. A téves feltevés nem hozhatott pozitív eredményt, már az elején be kellett volna látnom, hogy a nyelvi helyzetek és folyamatok, hiába képezik a fizikai valóság részét, mégis megragadhatatlanok egy alapjában idegen rendszer módszertanával. A nyelv csak önmagával magyarázható, és még a legkifinomultabb metanyelv sem képes végleges megragadására, a törvényszerűségek fennakadnak a kivételek zátonyain, a szabályt megtorpedózza a szabálytalan, a stabilnak látszó grammatikai rendszer felrobban egyetlen metaforától.

Olvasd ezt is: A posztmodern előfutára: Hajnóczy Péter. Élete, halála

Magánmagány

Írta: | |
Vélemény?

A magányosság is lehet teátrális, demosntratív. Az pedig már semmivel sem jobb a közösségi nyüzsgedelemnél. Kivonulni a társadalomból úgy, hogy kivonulásod és kívülmaradásod észrevétlen maradjon – egyedül ennek van értelme, csak ez szabadíthatja fel a magány rejtett energiáit.

A közvetlenség megtermi a maga birtokait. Kiterjed, átbukik a peremen, elsodor torlaszt, gátat, védet. Mint amikor ökölbe szorított tenyeredet lassan szétterpeszted egy zsákocska mákban, s ujjaid behatolnak a részecskék közé, úgy terjed, árad szét a közvetítetlen magány.

Nincsenek eszközeink a reményre. Kezünkből kihullott a jámbor szerszám, fegyverre cseréltük, dühösen ropogóra, élesen szisszenőre, vagy ami a legrosszabb: némán gyilkolóra. A halál úgy ette be magát a bőrünkbe, mint szú a pácolatlan fahasábba. Nem teszünk ellene, hagyjuk, hogy lepetézzen. Kihordjuk a halál kukacait, s bár testünkben tenyésznek, büszkén hisszük, hogy magunkévá ragadtuk az életet.

Végérvényesen, menthetetlenül elromlott az, ami Édentől keletre számunkra rendeltetett. A harmónia megtelt unalommal, a bölcsességbe belefészkeltek a kíméletlen dogmák. Padlódeszkához szögezte a hitet az önámítás, az öröm ragadós karamellként bénítja az akaratot. Dobozokban sorakozik az izgalom, tessék-tessék, hány kilós kiszerelésben parancsolja.

Egyetlen menedékünk lehetne a szerelem, de nem tudjuk feltörni zárványait, minden próbálkozással egyre alkalmatlanabbaknak minősülünk bármiféle igaz érzésre.

szöveg írás