Ki az ukrán: én vagy te?

Újabb politikai pengeváltás az ukrán nyelv körül

Az Anyanyelv világnapja (február 21.) ismét alkalmat adott az ukrán politikusoknak arra, hogy egymásnak essenek a nyelvi kérdés okán.

Az ellenzékbe szorult, bűnvádi eljárás alá vont Julija Timosenko az Anyanyelv világnapján a nyilvánossághoz fordult az ukrán nyelv védelmében.

A korrespondent.net hírportálon is közzétett felhívásban az egykori miniszterelnök kijelenti: a jelenlegi ukrán hatalom „háborút folytat Tarasz Sevcsenko, Leszja Ukrainka, Ivan Franko nyelve ellen”. Az ukrán irodalom klasszikusainak megidézése mellett a sajátos hajviseletéről világszerte közismertté vált politikus azzal vádolja Viktor Janukovics elnököt, hogy számára az ukrán nyelv nem képvisel értéket, amit az is jelez, hogy a hozzá közel álló kormányzati politikusok, a hatalompárti állami köztisztviselők nagy része hivatali időben sem használja az államnyelvet.

A BJUT politikai mozgalom vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy tegyenek meg mindent a jelenlegi hatalom által veszélybe sodort ukrán nyelv megvédése érdekében: fizessék elő az ukrán lapokat, vásároljanak ukrán szépirodalmat, hallgassanak ukrán nyelvű rádióadásokat, beszéljenek ukrán nyelven gyermekeikkel, családtagjaikkal, barátaikkal. Az orosz ajkú lakosságot pedig – akik a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Ukrajna lakosságának 29,6%-át teszik ki – arra szólította fel, hogy tanuljanak meg ukránul.

Timosenko asszony elmondta azt is, hogy ő is csak felnőttként sajátította el az ukrán nyelvet, hiszen orosz nyelvű régióban született. A volt miniszterelnök 2010. július 6-án tett nyilatkozatában kijelentette: az orosz ajkú kelet-ukrajnaiaknak valójában nem kell a nulláról tanulniuk az ukrán nyelvet, hanem csupán fel kell idézniük azt „a genetikai emlékezetből”. „Az ukrán nyelv bennünk van” – mondta meggyőződéssel az egyébként orosz anyanyelvű, s ukránul csupán a nagypolitikában való megjelenése során megtanult politikus.

Timosenkonak a nemzethez intézett legújabb felhívásában hangsúlyos rész az, melyben kijelenti: Ukrajnának csupán egyetlen államnyelve lehet, mégpedig az ukrán. Az egyetlen államnyelv megőrzésére nem azért van szükség, hogy más nyelveket kiszorítson a használatból tette hozzá a politikus, hanem azért, hogy Ukrajna és az ukrán nemzet végre lerázza magáról az egykori szovjet gyarmatosító politika máig érzékelhető hatásait.

Anna Herman, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője nem maradt adósa Timosenkonak. A hatalom képviselője az ellenzéki politikus szavait kommentálva elmondta, hogy Julija Timosenko soha nem beszélt ukránul saját gyermekeivel, ennek ő számtalan alkalommal fültanúja volt, így hát az ellenzéki politikusnak az állami nyelvpolitikát bíráló szavait sem lehet komolyan venni. Hozzátette továbbá Herman azt is, hogy az ellenzék nem hajlandó tudomást venni arról, hogy Janukovics elnök egyre jobban beszéli az államnyelvet. Az ukrán nyelvet féltő Timosenko asszonyról ellenben kijelentette, hogy az ellenzéki politikus maga sem beszél jól ukránul, hiszen egyértelműen oroszos kiejtéssel beszéli a nyelvet.

Nincs abban semmi különös, vélte Herman, hogy Timosenko és elvbarátai kisajátítják maguknak a nemzeti ideológiát, a nemzeti retorikát és eszmét, s az ukrán nyelv egyedüli védelmezőiként állítják be magukat, miközben mindenki másban az államnyelv fenyegetőit vélik felfedezni. „Ők mind neofiták – idézi a magas rangú állami hivatalnokot a sajtó –, a neofiták pedig mindig kategorikusak, és mindig úgy látják, hogy náluk senki sem odaadóbb”.

Az ukrán nyelv kapcsán kibontakozó újabb politikai adok-kapok hátterét az adja, hogy Ukrajna nyelvi helyzetét az ukrán politikai élet szereplői alapvetően kétféle megközelítésben látják és láttatják. A Csernicskó István szerkesztésében a közelmúltban megjelent Nyelvek, helyzetek, emberek című kötet elemzése szerint e téren az egyik oldalon a 2004-es „narancsos forradalom” révén hatalomra jutott erők állnak. Szerintük az ország nyelvi helyzete deformált, melyet az állami nyelvpolitikának ki kell igazítania, mert a cári Oroszország és a Szovjetunió által erőltetett orosz nyelv máig dominánsabb, mint az ukrán.

Ennek a nemzeti beállítottságú politikai elitnek a központi gondolata, hogy az ukrán nyelv a formálódó egységes ukrán politikai nemzet egyik kiemelt szimbóluma, ezért mindazok, akik két államnyelv mellett érvelnek, vagy akik úgy vélik, hogy a kisebbségi nyelveknek hivatalos státust kell biztosítani, azok voltaképpen az új ukrán állameszme ellen, az egységes nemzet és az állami integritás ellen foglalnak állást.

A másik álláspont hívei főként az oroszbarátnak tekintett, magukat demokratikus jogvédőként beállítók soraiból kerülnek ki. Szerintük Ukrajna nyelvpolitikáját a jelenlegi valós nyelvi helyzetre kell alapozni, az oroszt a második államnyelv státusába kell emelni. Az érvelés fontos eleme, hogy az erőszakos ukránosítás veszélyezteti az oroszajkú lakosság nyelvi és nemzetiségi jogait, fenyegeti a demokráciát, az emberi jogokat, az ukrán nyelv pozícióinak erősítése háttérbe szorítja az orosz nyelvet.

A két, egymással ellentétes nyelvpolitikai jövőkép mögött szinte teljesen azonos erőforrásokkal rendelkező, egymással szembenálló politikai tábor áll, állapítja meg az idézett kötet: az elsőnek Viktor Juscsenko és Julija Timosenko, a másodiknak Viktor Janukovics a központi alakja. Az egyik tábornak a dominánsan ukrán nyelvű északon és nyugaton, illetve részben az ország középső régióiban (Kijev és környéke) van a szavazóbázisa, a másiknak a jellemzően orosz nyelvű délen és keleten. Az ország nyelvi, nyelvhasználati megosztottsága tehát egyben politikai preferenciát is jelent, s ez törésvonal a választások során is jelentkezik.

„A kiélezett és bizonytalan ukrajnai politikai helyzetben, ahol az utóbbi években rendkívüli elnöki és országgyűlési választások követik egymást, s ahol a 450 fős parlamentben a többség gyakran öt-hat szavazaton múlik, és a koalíció felbomlása állandóan fenyegeti a kormányzó többséget, a tömegeket mozgósítani képes nyelvi kérdés elképzelhetetlen mértékben átpolitizálttá vált. A nyelvi kártya már a legelső ukrán választásokon megjelent a kampányban, s ez azóta sincs másként” – világítja meg a nyelvi kérdés politikai hátterét Csernicskó István kárpátaljai magyar nyelvész.

A nyelvi kérdés politikai súlyát jelzi, hogy ennek kapcsán az utóbbi időben az ország mindhárom exelnöke is megszólalt. A független Ukrajna első elnöke, Leonyid Kravcsuk szerint ország kétnyelvűsége Ukrajna egységét veszélyezteti. Aligha sikerül Janukovicsnak megváltoztatnia az Alkotmányt és a nyelvtörvényt, véli, hisz ehhez kétharmados parlamenti többség kell.

Annak idején Kucsmának is szándékában állt az orosz második államnyelvi státusba emelése, emlékeztet Kravcsuk, ám aztán elállt ettől a tervétől, mert megértette, hogy akkor csupán az ország déli és keleti felének elnöke lesz, és Ukrajna kettészakadása katasztrofális mérteket ölt: egyik része ukránul, másik oroszul fog beszélni. Másrészt, figyelmeztet az exelnök, a nyelvi kérdés választások előtt mindig előkerül, ha fel kell tüzelni a választókat, majd a kampány végeztével mindenki igyekszik félretenni ezt a kényes kérdést.

A Kravcsukot az elnöki székben követő Leonyid Kucsma szerint Ukrajnának csak egy államnyelve lehet, de az orosznak biztosítani kell a regionális nyelv státusát, s az orosz nem lehet idegen nyelv Ukrajnában. Juscsenko külön vezércikket szentelt a nyelvkérdésnek a Deny című lapban. Meggyőződése, hogy a két államnyelv bevezetése éppúgy az ország és a nemzet egységét veszélyezteti, mint az, ha az orosz hivatalos nyelvként funkcionálhat Ukrajnában.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által a közelmúltban kiadott fent említett kötetben Csernicskó arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukrán politikusokat gyakran az sem zavarja az ukrán nyelv iránt érzett aggodalmaik kifejezésében, hogy nagy részük nem vagy eléggé gyengén beszél ukránul, függetlenül attól, melyik politikai oldalon állnak.

Mikola Azarov, Ukrajna jelenlegi miniszterelnöke saját bevallása szerint igyekszik megtanulni az államnyelvet. 2010 októberében azonban újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő kifejtette, hogy szerinte nem ront a megítélésén az, hogy nem tud ukránul. Elmondta továbbá, hogy korábban nyelvtanár foglalkozott vele, hogy mielőbb elsajátítsa az ukrán nyelvet, de ma már lemondott erről, hiszen munkaideje egyik felében ukrán nyelvű dokumentumokat olvas, a másik részében pedig ukrán nyelven folyó megbeszéléseken vesz részt, azaz egész nap ukrán nyelvi közegben van. Viktor Janukovics államfő – akiről 2007-ben, amikor még miniszterelnökként tevékenykedett, szintén azt írta a sajtó, hogy már erősen nekilátott az ukrán nyelv elsajátításának  – a közelmúltban arra utasította Anatolij Mogiljevics belügyminisztert, hogy két hónap alatt tanuljon meg ukránul . A belügyi tárcavezetőnek természetesen nem sikerült két hónap alatt eleget tennie az elnöki utasításnak. Ukrajna legfőbb ügyésze sem maradhatott ki a nyelvi csetepatéból, ezért az elmúlt év végén olyan utasítást adott az ország ügyészeinek, hogy mihamarabb sajátítsák el az államnyelvet. A nemzeti elkötelezettségű Viktor Juscsenko és egykori narancsos harcostársa, Julija Timosenko ukrán nyelvtudásáról a HVG is cikkezett (2008/40. szám).

Nyelv és hatalom kérdése tehát szoros kapcsolatban van Ukrajnában, a nyelvi kérdés átpolitizáltsága pedig oly fokú, hogy apropóján még az Anyanyelv világnapja kapcsán is képes az ellenzék és a hatalom egymásnak esni.

Hodinka Antal Intézet

kárpátalja.ma


kijev-budapest távolság

BlackBerry PlayBook táblagép

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük