Csönge, mint színjeles érettségiző, tegnap megkapta az aranyérmét. A városi átadó ünnepségre egyedül a nagyapja volt kíváncsi a családból, legszívesebben talán maga a kitüntetett is itthon maradt volna. (Emlékszem, ezzel nagyjából én is így voltam 31 éve; az érmemet azonnal át is adtam anyámnak azzal, hogy nekem ugyan nincs hol őrizgetnem; azóta is nála van.)
A dolog érdekessége, hogy a tanügy remek szervezése és időegyeztetése folytán az érmet voltaképp megelőlegezték, lévén Csönge angolból még csak ma vizsgázik. Bármilyen rosszul is szerepelne, csak jelest adhatnak neki. Már-már irodalmi nívójú abszurditás.