Kategóriák
Legutóbbi hozzászólások
- Még egy piréz blog | WEB. SZÖVEG. MARKETING - Hídavatás (Csontváry, Huszárik, Mosztar, Pécs)
- B.Kiss-Tóth László - 50 beépített mondat! + Palindromok
- Albrecht Neumerker - Piréznek lenni
- Erdei Zoltán - Jordán: Eleje, közepe, vége
- A játékrontó / Tejmozi-mondatok | BDK NET tartalom - A játékrontó / Tejmozi-mondatok
Címkék
akció arvisura beregszász blogolás család csönge előítéletek facebook fotó google interjú internet irodalom jegyzet keresőmarketing keresőoptimalizálás kettős állampolgárság kiszo2003-04 kult kárpátalja kép képzőművészet könyv közpol levél liberalizmus magyarság manzárd napló nolblog novella nyelv nyelvtörvény pillangószív politika személyes tejmozi ukrajna vers web zene zsidóság élc érdekes íróságArchívum
- 2021 december
- 2018 november
- 2018 február
- 2016 december
- 2016 október
- 2016 szeptember
- 2016 július
- 2016 június
- 2016 április
- 2016 február
- 2016 január
- 2015 november
- 2015 október
- 2015 szeptember
- 2015 augusztus
- 2015 június
- 2015 május
- 2015 április
- 2015 március
- 2015 január
- 2014 december
- 2014 október
- 2014 augusztus
- 2014 július
- 2014 június
- 2014 május
- 2014 április
- 2014 március
- 2013 november
- 2013 október
- 2013 szeptember
- 2013 augusztus
- 2013 július
- 2013 június
- 2013 május
- 2013 április
- 2013 március
- 2012 december
- 2012 november
- 2012 október
- 2012 szeptember
- 2012 augusztus
- 2012 július
- 2012 június
- 2012 május
- 2012 április
- 2012 március
- 2012 február
- 2012 január
- 2011 december
- 2011 november
- 2011 október
- 2011 szeptember
- 2011 augusztus
- 2011 július
- 2011 június
- 2011 május
- 2011 április
- 2011 március
- 2011 február
- 2011 január
- 2010 december
- 2010 november
- 2010 október
- 2010 szeptember
- 2010 július
- 2010 június
- 2010 április
- 2010 március
- 2010 február
- 2010 január
- 2009 december
- 2009 november
- 2009 augusztus
- 2009 július
- 2009 június
- 2009 május
- 2009 április
- 2009 március
- 2009 február
- 2009 január
- 2008 december
- 2008 november
- 2008 október
- 2008 szeptember
- 2008 augusztus
- 2008 július
- 2008 június
- 2008 május
- 2008 április
- 2008 március
- 2008 február
- 2008 január
- 2007 december
- 2007 november
- 2007 október
- 2007 szeptember
- 2007 augusztus
- 2007 július
- 2007 június
- 2007 május
- 2007 április
- 2007 március
- 2007 február
- 2007 január
- 2006 december
- 2006 október
- 2006 szeptember
- 2006 augusztus
- 2006 július
- 2006 május
- 2006 április
- 2006 március
- 2006 február
- 2006 január
- 2005 december
- 2005 november
- 2005 október
- 2005 szeptember
- 2005 augusztus
- 2005 július
- 2005 június
- 2005 május
- 2005 április
- 2005 március
- 2005 február
- 2005 január
- 2004 december
- 2004 november
- 2004 október
- 2004 szeptember
- 2004 augusztus
- 2004 július
Honlap optimalizálás
A kárpátalja.net statikus aloldalai Seo témában:
- Weboldal optimalizálás, Ivóvízkezelés. ClO2 SEO Arvisura
- Szakértő segítségével Google helyezés javítás - keresőmarketing
- Keresőmotor optimalizálás - első helyre kerülés a Google keresőben
-
Aktuális SEO
-
Fővárosi Vízművek
A lakossághoz juttatott vezetékes víz tisztaságát és minőségét közüzemi ipari berendezések biztosítják, ennek során válik a nyersvíz emberi fogyasztásra alkalmassá. A vízfertőtlenítés a baktériumok számát az egészségügyi határérték alá csökkenti. Klóros és klórmentes fertőtlenítési technológiák.
2008 október havi bejegyzések
Olvasom, hogy “A huszadik századi zenetörténet egyik leghíresebb akkordjának hangjait sikerült végre azonosítani. A Beatles “A Hard Day’s Night” című számának kezdőakkordjáról negyven évig nem tudták a zenerajongók megmondani, hogy George Harrison pontosan mit is fog le tizenkét húros Rickenbackerén – a megoldás egy amerikai matematikustól származik.” Jason Brown matematikus végül is arra jutott, hogy a gitárhangok mellé egy zongoraleütést is hozzáadtak a keverőpulton. A dolog érdekes, még ha “a huszadik századi zenetörténet”-re azért talán mégis inkább Bartók, Sztravinszkij, Schönberg, Stockhausen, Gershwin akkordjai a jellemzőek.
No, de hogy is szól ez a híres akkord?
Beetetett betétesek
Havonta egyszer – immáron harmadik éve – kis jegyzetem jelenik meg a pozsonyi Új Szóban. Alább az ehavi.
A független Ukrajna két évtizednél rövidebb története folyamán másodszor esik meg, hogy az ország lakosai nem tudnak hozzájutni a saját pénzükhöz. A legutóbbi eset óta mindössze 16 év telt el: a Szovjetunió kötelékéből kiszakadt fiatal állam 1992-ben zárolta a lakossági bankbetéteket. A visszafizetés azóta sem történt meg. Ez akkor igen érzékenyen érintette a kisembereket, hiszen az intézkedés időben egybeesett a munkahelyek tömeges megszűnésével, a szociális védőháló szétszakadásával.
Idővel az ukrán gazdaság kezdett talpra állni, valamivel könnyebb lett a megélhetés, és az 1992 előtti megtakarításokból is csurrant-cseppent, született például olyan döntés, hogy a régi betétek terhére az eladósodott lakosok részben rendezhetik kommunális tartozásaikat. 2002-től aztán minden betét terhére évente (!) visszafizettek 50 hrivnyát (ez kevesebb, mint 7 euró), a múlt év decemberében pedig a miniszterelnöknek megválasztott Julia Timosenko intézkedése nyomán az egykori betétesek 1000 hrivnyára (kb. 140 euróra) lettek jogosultak a saját pénzükből. Az ukrán Vaslady arra is ígéretet tett, hogy az állam 2 éven belül rendezi az összes tartozást.
Ehelyett épp az ellenkezője történik most – természetesen a pénzügyi világválság miatt és arra hivatkozva –: a friss betéteket érintő újabb korlátozások léptek érvénybe. És újra volt mit zárolni…
Gondolhatnánk, a korábbi tapasztalatokból okulva a lakosság bizalmatlan lett a bankok iránt. Ez csak eleinte volt igaz. Nem sokáig őrizgették azonban a pénzüket az emberek a szalmazsákban. Az utóbbi években gombamód szaporodni kezdő (részben külföldi érdekeltségű) kereskedelmi bankok szép kamatot ígértek, így sokan újra betették a megtakarításaikat. Közben felnőtt egy új generáció, amelynek tagjai teljes bizalommal voltak az ukrán pénzintézetek iránt. Legfeljebb magában a hrivnyában nem bíztak eléggé, így aztán inkább beváltották valutára, és úgy helyezték el betétként.
Most ők jártak a legrosszabbul: az Ukrán Nemzeti Bank a múlt héten bizonytalan időre (állítólag csupán hat hónapra) zárolta a valutabetéteket. De erősen korlátozták a nemzeti valutában tartott összegek hozzáférhetőségét is. Bár érvényben vannak bizonyos régi és új rendelkezések a betétgaranciákról, a gyakorlatban a legtöbb pénzintézet havonta csupán egyszeri 1000 hrivnya felvételét teszi lehetővé ügyfeleinek. Ez nem csupán azokat érinti érzékenyen, akiknek megtakarítása van, hanem azokat is, akik bankszámlájukra kapják a fizetésüket (az átlagbér ennek kb. kétszerese). Eközben eléggé furcsa érzés azt olvasni, más országokban az állam korlátlan garanciát vállal a betétek teljes összegére.
A baj valószínűleg nagyobb annál, mint amit a kisember a zsebén érzékelhet. A pénzügyi válság hatalmi krízissel párosul. Viktur Juscsenko elnök a kormánykoalíciós megegyezések lehetetlensége miatt nemrégiben feloszlatta a parlamentet, később azonban, valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap nyomásra, visszavonta rendelkezését. Az IMF ugyanis korábban az Ukrajnai helyzet enyhítésére 3-14 milliárd dolláros hitel kiutalásának a lehetőségét helyezte kilátásba, de feltételül szabta, hogy a hatalmi ágaknak együttműködést kell tanúsítaniuk és a parlamentnek jóvá kell hagyna egy válságterv-csomagot. Ám az elnöki visszakozás ellenére úgy tűnik, a parlament működésképtelen, a párt- és csoportérdekek előtérbe kerülése miatt Ukrajna mégsem tudja teljesíteni a feltételeket, így elesik a hiteltől. Megjósolni is nehéz, saját erőtartalékaiból az erős belső széthúzás közepette mire képes az ország. Csupán annyi tűnik bizonyosnak, hogy az ostor vége most is a kisember hátán csattan.
————-
Megjelent: Új Szó, 2008. okt. 25.
Ajánlom még:
Csak békésen
Olvasom, hogy újabban Wittner Mária mellett a Magyar Gárda fővédnökei: Für Lajos volt honvédelmi miniszter és Hegedűs Lóránt püspök. Kettejükről ez jutott eszembe:

templom-harckocsi – harcos egyház, politizáló papok – Forrás
A Jobbik és a kereskedelmi tévék
Ha eddig lett volna, most már nem lehet kétségünk afelől: ha hatalomra jutna a magyar szélsőjobb, a legkeményebb diktatúrát vezetné be. Kapásból beszüntetné a szólás- és véleményszabadságot, a kereskedelmi televíziós csatornákat például nemcsak bezárná, hanem székházukat is földig rombolná. Ez a fenyegetés a Jobbik vezetőjének egyik ünnepi bejelentése volt október 23-án. (videó) Szavai persze sokkal inkább tekinthetők beteges vágynak vagy lázálomnak, mint reális fenyegetésnek, de azért egy fejcsóválást csak megérnek: akik ma a demokráciát hiányolják, valóban így képzelik el annak megvalósítását?
Amúgy pedig lenne egy fogadásom. Nagyobb összeget tennék arra, hogy azoknak a többsége, akik az RTL Klub és a TV2 nevének hallatán fújoltak az Erzsébet téren, maguk is rendszeresen nézik ennek a két adónak a műsorait. Akciófilmek, szappanoperák, vígjátékok, valóságshow-k – élhet ezek nélkül az ő szellemi szintjükön magyar ember?
1956 mint botránykő
Aligha leszek népszerű alábbi mondandómmal. Azt próbálnám valahogy óvatosan megfogalmazni, hogy bármilyen nemes is legyen egy eszme, bármilyen értékes is legyen egy örökség, ám ha a gyakorlatban visszatetsző eseményeket vált ki, káros viszonyokat teremt és ártó indulatokat ébreszt, akkor azt kell feltételezni, hogy magával az eszmével is baj van. Magyarán: ha 1956 eszmei öröksége nem hogy egységbe forrasztani nem képes a magyar nemzetet, hanem – bár koronként másként, de immáron több mint fél évszázada – a társadalom megosztottságának az egyik alapja, akkor azt kell gondolnom róla, nem töltheti be a nemzetegyesítő eszme szerepét. 1956 inkább arra látszik alkalmasnak, hogy ki-ki ne csak mást véljen róla, hanem egyes csoportok ki is sajátítsák és mások ellen felhasználják. Október 23-a előestéjén nem a békés ünneplés és a megrendült emlékezés felemelő várakozása tölti el a szíveket, hanem a tömeges szorongás, a félelem, az ódzkodás (illetve egyesekét az ártó szándék). Így vagy úgy, de mindenki a balhéra készül. 1956 botránykő lett. Fel lehet szedni az utcán és el lehet dobni. Ki tudja, hol áll meg.
Más írásom a témában: Egmont ’56
Hogyan lettem haiku-költő
Ez a blogbejegyzés leginkább a keresőmarketing és a honlapoptimalizálás miatt maradhatott meg ezen a helyen azután, hogy a NolBlogól ide menekítettem az írásaimat. Ott néhány évi rövid aktivitás után már inkább csak másodközlő és ajánló blogfelületnek használtam webhelyeimet, így például az alábbi írásom is megvan másutt, törölhettem volna az importált anyagból, de mivel a Google már indexálta, hát inkább meghagytam. De a hibás linkeket legalább kivettem belőle.
Haikuk nélkül lettem haiku-költő
Azzal kezdődött, hogy bár 50 éves koromig egyetlen haikut sem írtam, hét esztendeje mégis besoroltak a magyar haiku-költők közé ezen az oldalon (amely tudtommal 2001-ben indult). Nevemre kattintva most már néhány nemrégiben írt valódi haikum is olvasható, de korábban hosszú évekig azokkal a kis aforizma-verseimmel szerepeltem, amelyeket a Halott madárral c. kötetem egyik ciklusából emelt át az szájt készítője. A frissítésként mostanában feltett első hatot leszámítva ma is ezek teszik ki az ott szereplő anyag nagyját, holott egyetlen haiku sincs köztük.
Őszintén szólva nem is becsültem sokra a japánoknak ezt az ősi versformáját. A keleti ember gondolkodásába talán jól illenek, de én a magyarul olvasott háromsorosok döntő többségét üresnek, semmitmondónak találtam, képeiket laposnak ítéltem, úgy láttam, mind egy kaptafára készül – és bizony azt a fene-nagy bölcselmet nekem nem igazán sikerült megtalálnom bennük.
Aztán történt, hogy tavaly ilyentájt nagyon nem ment a munka: bármibe is fogtam, kudarcot vallottam, idővel már nem is volt kedvem semmibe sem belevágni. (Egyben arról is megbizonyosodtam, hogy valódi író vagyok, máskülönben hogy is lehetne alkotói válságom.)
Míg aztán egy napon valahogy kikerült a kezem alól egy haiku. Talán ez volt az:
Az idő csak áll.
Te haladsz oszlopai
között előre.
Később képverset és készítettem belőle (egy szerkesztőnek annyira megtetszett, hogy betette egy tankönyvbe).
A tél folyamán zsinórban megírtam több tucatnyi háromsorost. El kellett egy kis időnek telnie, míg felismertem: voltaképp ezek a haikuk segítettek kimászni a gödörből: pár hónap telvén már szonettet és más egyebet is tudtam írni. Arra sem jöttem rá azonnal, hogy ezek a kis apróságok akár publikálhatók is lennének. Szét is küldtem néhányat különböző lapokba. Legtöbb helyütt örömmel fogadták, elismerő szavakkal illették, egy szerkesztő azonban elutasította legjobbjaimat ezekkel a szavakkal:
“…egyre nagyobb belső ellenkezéssel nézem, ami az irodalomban történik, s mint öreg kutya a vackát, félteni kezdem mindazt, amit valaha elfogadtam, megszerettem, amitől az enyém is lett. A haiku nemcsak három 7, 5, 7 szótagból álló sor, amit bármire használhatok. Nem engedhetem el benne az indulataimat, szenvedélyeimet, nem engedhetek el benne semmit, aminek jól meghatározható jelentése volna. A haiku lát és nem gondolkodik, szemlél és nem rendszerez. Lehetővé teszi, hogy abban, amit elénk idéz, a nyelv, a gondolkodás kudarcát éljük meg, hogy e kudarc kapcsán elmélkedjünk, tanakodjunk, töprengjünk az időtlen és örökkévaló felé tartva. Mostanában a haikut magyar művelői hajlamosak triviálisabb feladatokra használni. Lehet, hogy jól van így. Én nem szeretem. A maga haikui közt is van, amelyik inkább epigrammára hajaz. … Mert konkréttá válnak, személyessé, rezignálttá és ironikussá. Azt hiszem, a maga gondolkodásmódja a haikuhoz túlságosan is konkrét, gyakorlatias. Nem arról beszélek, hogy nem jók, hanem, hogy nem haikuk. Így tehát nem közölhetők.”
Picit elkeseredtem, de egyfelől igazat kellett a szerkesztőnek adnom: pont azt hiányolta a verseimből, ami miatt nem igazán szeretem a haikut, és pont azt kifogásolta, amit megpróbáltam beléjük vinni, hogy elvárásaimnak megfeleljenek; másfelől egy nem kevésbé rangos lap elsőre elfogadta ugyanazt a kis válogatást, leközölték. Mint ahogy más helyeken a többi összeállítást is.
A haikuk azóta hűségesen kísérnek, kisebb-nagyobb gyakorisággal szaporítom számukat. És míg más verseimet csak a lapokban való közlés után publikálom blogomban, ezekkel egy ideje kivételt teszek: nem sokkal megszületésük után kisebb sorozatokban közzéteszem őket főblogomban.
Most épp ezeket:
Diófa sárgul.
Szép az elmúlás, mondod
bölcs hazugságul.*
Szép az elmúlás, mondod
bölcs hazugságul.*
Napfényes őszön
igyekszik az árnyék, hogy
nálad időzzön.
*
Hajnal – kis dérrel.
Kerted hűs templomában
almafa térdel.
*
Az ősz vért árul
egy szétroncsolt madáron
szűk harmadáron.
PS. Voltaképp sejtem, miért éppen haikut tudok írni akkor is, amikor más nem megy. Mert ezt tudom fejben is, miközben valami mást csinálok. Ugyanis nagyjából ekkora az a szövegterjedelem, amit fejben tudok tartani. Mint talán sokan tudják rólam, egyetlen versemet sem vagyok képes elmondani emlékezetből (illetve egy 30 éve írtat talán mégis…). Az iskolában is az volt a legnagyobb kínom, amikor verset kellett tanulni. Nagy nehezen bebifláztam, feleltem belőle, aztán azonnal elfelejtettem. Egy irodalmi vizsgán “kedvenc versemet” kellett felmondni. Készültem ebből a tételből, nagy nehezen megtanultam az “Érik a szőlő” kezdetű nyolcsoros népdalt…
Szóval, amíg éppen írom, az aktuális haikut fejben tudom tartani. De ha újba kezdek, az előzőt elfelejtem, muszáj azonnal lejegyezni. Minden más versemet úgy írom, hogy közben látnom kell a már kész szövegrészeket.
Pénzbefőtt
A Népszabadság fotósa (Teknős Miklós) valószínűleg nem tudja, hogy egy friss cikk illusztrálására készített fotója nem egyéb, mint egy orosz zsidó vicc vizuális megjelenítése. (Merthogy zsidó viccet mondani nem antiszemitizmus; sőt; lévén maguk a zsidók találják ki és terjesztik e viccek javát, amelyek összessége nem egyéb, mint a zsidó néplélek, észjárás és viselkedésrendszer elé tükörként tartott szellemes önirónia).
Oroszul a bank és a (befőttes)üveg neve csak egyetlen betűben különbözik egymástól, belviszonyraggal ellátva meg éppenséggel azonos alakot ölt. Ez képezi a vicc alapját, amelyben megkérdezik Ábrahámot (oroszul Abram, az orosz zsidó viccek állandó szereplője), hogy hol tartja a pénzét. Hol, hol?! Hát bankban! Vagyis “V banke”. A rácsodálkozó kérdés: Milyen bankban? V kakom banke? A válasz: V trjohlitrovoj banke, azaz a háromliteres ‘bankban’, vagyis befőttesüvegben.
Ez a voltaképp lefordíthatatlan és csak eredetiben mulatságos vicc bizony gyakran eszembe jut mostanában, ilyen cikkeket olvasván: Az ukrán jegybank zárolta a valutabetéteket, Mi lesz a tönkrement bankokban ragadt lakossági betétekkel?
Bortnyik Sándor: Lámpagyújtó
A magyar avantgárd emblematikus darabja, Bortnyik Sándor Lámpagyújtó c. 1921-es alkotása a minap kelt el a Kieselbach Galéria árverésén 170 millió forintért. Szinte minden megtudható róla a Galéria honlapján. Aki pedig ennél is nagyobb méretben szeretné látni, kattinson ide.

Bornyik Sándor: Lámpagyújtó – 1921
Korábbi sajtóhír:
Az 1921-ben készült Lámpagyújtót százmillióért kínálja eladásra a Kieselbach Galéria. Ilyen magasról még soha nem indult egy huszadik századi magyar festmény árverése, így várhatóan a kép megönti majd Csontváry Szerelmesek találkozása című képének eddigi 230 millió forintos rekordját is.
Minden eddigi, huszadik századi magyar festő művénél magasabb, 100 millió forint a kikiáltási ára Bortnyik Sándor Lámpagyújtó című nagyméretű konstruktivista festményének, amely a Kieselbach Galéria október 17-i aukciójának fő darabja.Az intenzív színharmóniájú, kiérlelt kompozíciójú mű most először látható Magyarországon. Bár a motívumok ismerősek, hiszen a húszas évek világszínvonalú munkáit a mester újramásolta a hatvanas években. (Ezzel mentette meg magát az éhenhalástól.) Az avantgárd után art deco képeket festett, ám ilyen erős, telített művek többé nem lelhetők fel munkásságában.
Egyébként pedig Bortnyiknak van egy másik Lámpagyújtó című festménye is, ugyancsak 1921-ből – illetve mégsem, mert csak az alapjául szolgált rézkarc ilyen korai -, ez utóbbi a Nemzeti Galéria tulajdona:
A kép sajátos történetéről ezt tudhatni:
Az “önhamisítás műtörténészi segítséggel” alapesetének legrangosabb hazai példája Bortnyik korai korszakának újraalkotása. A jobbra látható Lámpagyújtó évtizedeken át minden publikációban és kiállításon 1921-es műként szerepelt, holott Bornyik a 60-as évek folyamán festette egy valóban 1921-es rézkarc után.

Bortnyik Sándor: A lámpagyújtó. Rézkarc: 1921. Festmény: 1960-as évek
http://ungparty.blogspot.com/2016/02/a-pirezblog-tehertetele-sms-kampany.html
Sablonpiszka 3
No, majd egy napi munka eredménye, ami itt most látszik. A fejléc és háttérszín után megváltoztattam a betűtípusokat, betűztem elválasztó léniákat, felvettem linkeket, és a rettenetesen otromba Keresés-mezőt is barátságosabbra formáztam (ezzel elég sokat kínlódtam). Különben, ha jól látom, a keresés funkció még egyáltalán nem működik. Reméljük, fog.
Amit ez a gyári sablon így első nekifutásra megengedett (és amit megtaláltam), azt nagyjából saját ízlésemre formáltam, persze még jöhet sok finomhangolás, meg mindenféle kütyük, de ezt talán később. Vagy nem. A főblogomon van elég sok minden, nem biztos, hogy ide is kell.
Mások bejegyzéseit olvasgatva látom, elég sokan siratják a régi NolBlogot. Hát annyi bizonyos, hogy ez a mostani rendszer közösségi élet kialakulására jelenleg alkalmatlanabb, viszont egyéni blogolásra ezerszer jobb. És mivel én az utóbbit űzöm…
De azoknak nyilván hiányzik a régi címlap kínálata (és a kedvencek kattintásal való belinkelése), akik naponta körbekommentelték egymást, igen gyakran semmitmondó hozzászólásokat fűzve az ugyancsak lapos bejegyzésekhez. Javaslom nekik a Blogteret :). Persze tisztelet a kivételnek, amikor értékes, önálló gondolatokat tartalmazóposztokat kommenteltek agyon a bloggertársak. De mintha külső olvasó itt eleve kevesebb lenne, főleg a szomszédolás a divat.
Most, hogy ez sokkal macerásabbá vált, a törzsbloggerek panaszkodnak.
Én meg majd gondolkodom, hogy itt továbbra is főleg politikai-közéleti blogolást űzzek-e, vagy valami egészen másba kezdjek.
Fejléc átszabása – sablonpiszka 3
Nem akarom tanácsadó bloggá változtatni a webhelyemet, de mivel ketten is megkérdezték hozzászólásaikban, miként lehet a fejlécet változtatni, hát röviden leírom. De azt tanácsolom, hogy aki még nem szerkesztett (netán nem is látott) soha sablont belülről, az óvatosan nyúljon a dologhoz.
No, mivel én sem tudtam pontosan, mi hol van definiálva, előbb a Sablon > Sablondarabok > Fejléc utvonalon haladva néztem meg, mi van oda bekódolva. Ott ezt találtam:
<div class=”fejlec”>
<h1><a href=”/”><e:Blog.Title encode=”Html” /></a>
<div class=”h2″><e:Blog.Description encode=”Html” /></div>
</h1>
<h3>
<a href=”http://www.nolblog.hu” class=”link1″>Nolblog</a>
<a href=”http://admin.nolblog.hu” class=”link2″>Saját blogom</a>
<a href=”http://bloghelp.nolblog.hu” class=”link3″>Segítség</a>
</h3>
<h4>Feltöltök</h4>
<h5>
<a href=”http://admin.nolblog.hu/” class=”link1″>blogolok</a>
<a href=”http://noltv.hu/upload/video” class=”link2″>videót</a>
<a href=”http://admin.nolblog.hu” class=”link3″>képet</a>
<a href=”http://noltv.hu/upload/audio” class=”link4″>hangot</a>
</h5>
<h6>
<!– a href=”1″></a>
<a href=”2″></a –>
</h6>
</div>
<h1><a href=”/”><e:Blog.Title encode=”Html” /></a>
<div class=”h2″><e:Blog.Description encode=”Html” /></div>
</h1>
<h3>
<a href=”http://www.nolblog.hu” class=”link1″>Nolblog</a>
<a href=”http://admin.nolblog.hu” class=”link2″>Saját blogom</a>
<a href=”http://bloghelp.nolblog.hu” class=”link3″>Segítség</a>
</h3>
<h4>Feltöltök</h4>
<h5>
<a href=”http://admin.nolblog.hu/” class=”link1″>blogolok</a>
<a href=”http://noltv.hu/upload/video” class=”link2″>videót</a>
<a href=”http://admin.nolblog.hu” class=”link3″>képet</a>
<a href=”http://noltv.hu/upload/audio” class=”link4″>hangot</a>
</h5>
<h6>
<!– a href=”1″></a>
<a href=”2″></a –>
</h6>
</div>