Válaszlevél Orbán Viktornak

„Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele”

A névnapom elég rég volt, a születésnapom pláne, vajon mit akar tőlem Orbán Viktor a Szovjet Hadsereg napján érkezett tegnapi levelében?

A címzés majdnem pontos, az irányítószám nem stimmel, a többi igen. A feladó neve kétszer akkora betűből van, mint a címzetté. Személyes üzenet, áll a borítékon, de mire elkezdi a levelét, addigra az elnök úr elfelejti a nevemet, inkább tisztelt határon túli honfitársaként szólít meg. Ez se igazán stimmel, de arről alább. Nyilván körlevélről van szó, a kék golyóstollal rótt aláírás azonban, úgy tűnik, eredeti és nem sokszorosított. Nézzük azonban a tartalmát. (Olvasható méretben: 1. oldal | 2. oldal) És nézzük tegnapi válaszomat, amelyben viszonzásként én is a saját nevemet írtam nagyobb betűvel:

 

SZEMÉLYES ÜZENET
BALLA D. KÁROLYTÓL

 

Orbán Viktor
1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.
valasztas2006@fidesz.hu

TISZTELT FELADÓ!

Ön a nekem küldött, iktatószám nélküli, január 30-án kelt kéretlen levelében a közelgő választás tétjéről szólva többek közt ezt írja:

 

Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele, hiszen Ön számos esetben – kijelentéseivel és tetteivel egyaránt – nagyban hozzájárult a magyarság megosztásához, szétszakításához. Hogy egy engem is érintő konkrétumot is említsek: Ön és az Ön pártja nem hárította el a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, mi több, mellé állt az ügynek, résztvételre buzdított és – mint oly sokszor – megpróbálta belpolitikai célokra felhasználni a határon túli magyarság szorongatott helyzetét. Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni. Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember. Szerintem ez tisztességtelen, magyarellenes és antidemokratikus magatartás volt az Ön részéről, amelyet magyarként, demokrataként és határon túliként egyaránt elutasítok, kivált azért, mert Ön énrám, határon túli magyarra hivatkozva ragadtatta magát érzelmi zsarolásra.

De léphetnénk hátrább az időben, említhetném, hogy az Önök kormányzása idején alakult ki és épített maga köré védfalat az a határon túli klientúra – legalábbis Kárpátalján így történt -, amely nem az adott nemzeti kisebbség, hanem a saját érdekeinek a védelmében működve kisajátítani igyekezett minden „magyar ügyet”, lehetetlenné téve a külső kezdeményezést, pártérdekeknek rendelve alá a civil érdekeket, saját alattvalóivá téve azokat, akik csak közvetítésével juthattak hozzá különböző támogatásokhoz, magyarországi tanulási, képzési lehetőségekhez. A kárpátaljai magyarok vagy arra kezdtek törekedni, hogy a kedvezményezettek kedvezményezettjei legyenek, vagy elfordultak a nemzeti értékek mentén szerveződő formációktól. Csoda-e, hogy amikor egy másféle elveket valló és más gyakorlatot folytató (de azonos súlyú, bár más jellegű hibákkal terhes) ellenszervezet fellépett és a 2002-ben hatalomra került magyarországi koalícióban támogatóra talált, akkor végletessé vált a magyarság kettészakadása, amely mára oda vezetett, hogy a kárpátaljai magyarság képtelen kollektív jogait hatékonyan érvényesíteni, hosszú évek óta először nem lesz képviselője az ukrán törvényhozásban, és a helyi hatalomért folytatott harcban is egymás ellen indulnak jelöltjei. Mindebben Önnek, tisztelt Feladó, tevőleges szerepe volt, kérem tehát, ne jöjjön nekem a magyarság egységbe kovácsolásával, ne jöjjön azzal, hogy

– mert Ön és az Ön pártja ennek az egységnek a legfőbb bomlasztója, nem pedig kovácsa.

 

Végül engedje meg, hogy tudomására hozzam, nem vagyok az Ön honfitársa, lévén ukrán állampolgárként és születésemtől a mai napig állandó itteni lakosként élek Kárpátalján, így ha akarnék, sem tudnék a Fideszre szavazni. Hogy akarnék-e, az a fentiekből, gondolom, kiderül. Egyben kérem, szóljon kollégájának, az MSZP elnökének, hogy ha meg akarja kímélni magát a válaszomtól, ő már ne küldjön levelet; kár a 170 Ft-ért.

Tisztelettel köszönti:
Balla D. Károly

Ungvár, 2006. február. 23.

____________________________

Más: Orbán bukása – lemondott a miniszterelnök

<< ez a link egy olyan oldalra mutat, amely első a Google találatok közt az OV bukásával kapcsolatos keresőkérdésekkel

Ez a poszt a NolBlog megszűnése miatt került át ide. Ott éveken át a legolvasottabb cikkeim közé tartozott, aktuálisan közel 200 komment érkezett hozzá. Mivel azokat nem sikerült importálni kommentként, ide tűzöm be folyószövegként, talán követhető, hol az egyik vége és hol a másik kezdete. – Balla D. Károly válaszlevele Orbán Viktor részére. „Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele” – határon túli magyarok, kettős állampolgárság


Hozzászólások

tovább is van, mondom még

A Cseh Tamás-fíling

Tegnap este az mtv1-en Lévai Balázs Dob+basszus c. műsorában Máté Péter és Cseh Tamás egy-egy dala és köré kanyarítva közel félórás riport, sok megszólalóval és bejátszással. Előbbi dalnokról ne essék szó, holtakról részemről ezúttal vagy jót, vagy semmit.

A második rész ellenben bennem is, mint az emlékezők legtöbbjében, felelevenítette azt a semmi máshoz nem hasonlítható érzést, amit a Bereményi-szövegek és Cseh Tamás előadói szuggesztivitása együttesen keltett fel. Pedig ha nagyon szigorúan vesszük, Cseh Tamás éneklése zenei szempontból mindig is eléggé gyönge volt, gitárkísérete sem a virtuozitásáról híres. És mégis! És mégis tátott szájjal hallgattuk, megtanultuk az összes szövegét, és idéztük, ha kellett, ha nem.

Én sokkal az első lemez megjelenése előtt figyeltem fel rá, akkor, amikor Az ócska cipő valahol valamikor elhangzott. Ez a hetvenes évek legelején történhetett, elég kis kölyök voltam, és talán csak azért jegyeztem meg a számot és az előadó nevét, mert annyira furcsa volt. Aztán évekig egyetlen egyszer sem lehetett hallani róla. Amikor a Levelek nővéremnek megjelent, én mégis pontosan tudtam, kiről van szó, és azt is, hogy nekem kell ez a lemez. Meg is szereztem hamarost (voltak csatornáim, több cserepartnerrel is kapcsolatban álltam, olcsó szovjet komolyzenei lemezeket küldtem az újdonságokért cserébe), és ahogy minden friss zsákmányomat, ezt is együtt hallgattuk akkor még népes baráti körömmel a legényszobámban. El voltunk ájulva. Ha merész, szokatlan, provokatív volt ez a megszólalás Magyarországon (mert az volt), akkor többszörösen annak kellett lennie számunkra, akik nagyobb ideológiai nyomás alatt éltünk. A Cseh Tamás- daloknak felszabadító ereje volt számunkra, hasonlót éltünk át, mint amikor egy nyáron át Ladányi Mihály-verseket olvastunk.

És sorra jöttek a lemezek, és én megszereztem mindegyiket; legalábbis az első négyet-ötöt bizonyosan. Aztán a Műcsarnok után valahogy kifújt a dolog; nálam legalábbis.

Később láttam-hallottam Cseh Tamást élőben is. Sajnos már nem a kamaszos hosszú hajút, hanem a polgárosodott keltebb arcút. Hangja a régi, számai a régiek – de sem ő maga, sem a fíling nem lehet soha többé ugyanaz.

Nemrégiben valami jobboldali felhívás alatt olvastam a nevét. Vágtam egy fintort, és annyi. Mint amikor az ember az imádott első szerelméről megtudja, hogy… Azt a régi szerelmet, azt a Cseh Tamást úgysem veheti el tőlem senki. Még ő maga sem.


Kádár-korszak #

Mácsai Pál visszajelzése

Mácsai PálMácsai Pali levele. Új premierje lévén még csak most olvasta el Tejmozi c. novellámat, amit nem sokkal keletkezése után küldtem el. S hogy miért éppen neki? Ezt most árulom el először: az írás egyik indító epizódjának éppen ő a forrása. Mivel nagy nyilvánosság előtt mesélte el gyerekkori emlékét, így nem követek el indiszkréciót, ha lényegét megismétlem: miközben festő édesapja meztelen modellekkel dolgozott a műtermében, aközben komolyzenét hallgatott. A meztelenség tilos és titkos volta igencsak foglalkoztatta a kiskamaszt, összekapcsolódott benne a komolyzenével. Ez utóbbi motívumot én kihagytam, hősöm esetében inkább a festészetnek vagy magának a művészetnek a misztériuma kötődik a meztelenség titkához, illetve hát leginkább az apa különállósága, megközelíthetetlensége képezi a megfejthetetlen, ámde megérteni vágyott rejtélyt. Voltaképp erre a motívumra építettem rá a novellát, amelynek, mint már sokszor leírtam (néhányan talán unják is), további érdekességét az adja, hogy negyvenvalahány idegen nyelvű prózamű 1-1 mondatát építettem bele.

Nos, Palinak tetszett a novella, és örül annak, hogy egy epizóddal hozzájárulhatott. Apja, Mácsai István szeptemberben felköltözött a nagy égi galériába, így ő – mármint Pali, mint írja – talán éppen ezért nem olvasta el eddig a novellát. Az apa egyébként az én írásomban is meghal, és éppen a halála készteti visszaemlékezésre, életének újraértékelésére a fiút.

Bárhogy is, az epizód most már elválaszthatatlan része az apa-fiú kapcsolatok nagy irodalmi toposzának.


Az időzítés nem a legjobb, de csak most tudott rá időt szakítani, így hát novemberre érkezik Ungvárra Bella Dolýk (illetve eredetileg Dolýkova), akivel vagy 3 éve levelezek. Amikor felvette velem a kapcsolatot, még csak oroszul írogattunk egymásnak, lényegében akkor kezdte tanulni a magyart, nagyapja nyelvét, amelyre fokozatosan át is tértünk, eleinte csak én – már értette, amit írtam, de maga még nem vállalkozott fogalmazásra – aztán, tavaly valamikor, már ő is „megszólalt” magyarul, és én levélről levére tapasztalhattam, hogyan fejlődik. Eleinte nagyon érdekesen fogalmazott, egyfelől tele voltak a levelei archaikus, könyvízű fordulatokkal (na ja, aki Balassival kezdi és Mikes Kelemennel folytatja a nyelvtanulást!) és ezek nagyon komikusan keveredtek a mai szlenggel. „Midőn ezen epistólám megérkezend, én már Prágában dekkolok” – írta például. Vagy: „Ámbátor rögvest pipa lettem” Már-már szándékos stílusjegynek hatott.

Most elnyert egy EU-s ösztöndíjat „The Influence of the Hungarian Cultural Traditions on the Mythological Stories of Subcarpathian Ruthenians” vagy valami hasonló témában, és a munkatervébe helyszíni kutatás is beletartozik. Emellett, mivel hónapok óta kínlódik vele, az én regényem fordításának az ügyét is előbbre szeretné lendíteni. Levélben eléggé nehézkes egy-egy hosszú mondat kigabalyítása, így azt szerené, hogy ha nem is mennénk át a teljes szövegen, de a problematikus részeket sorra vennénk. Ezekből akad bőven, hiszen már az elején fennakadt ezen a mondatomon: „Ám hiába képezte az így felépült rendszer alapját valamely véletlenszerűen bekövetkező esemény, mert a kiinduló mozzanatra ránehezedett a megalkotottság roppant gépezete, s így az egymásrakövetkezés kontinuója sokkal inkább valamely matematikai algoritmus előírta szükségszerűségre kezdett hasonlítani, semmint az akaratlanság naiv bájával kecsegtető írásműre.” Hát igen… Azt írta, hogy hiába érti minden szónak a jelentését, hiába deríti fel a szószerkezetek elemei közti grammatikai összefüggést, magát a mondatot mégsem tudja anyanyelvén megalkotni. Így hát nagyon is szükséges a személyes konzultáció.

Aztán Szózat és csókolom

Halihó,
az bizony nagyon jó, hogy ilyen rendszeresen jelentkeztek, veled, Kol, jót cseteltünk délelőtt, kár, hogy nem volt több időm, mert éppen sürgős cikket írtam; azért a lényeget megdumáltuk, nem? Te pedig, Csön, nagyon jópofa levelet írtál, pár bekezdést ide tűzök:

delutan kemenyen kisetaltam magam:) Moszkva ter – Szentharomsag ter – Toldy Ferenc utca – Hunfalvy utca – Flath Janos u. – Hattyu u. – Batthyany u. – Batthyany ter – Fo u. – Clark Adam ter – Lanchid u. – Dobrentei ter – Szent Gellert rakpart – Sziklatemplom – Szent Gellert ter – Bartok Bela u. – Menesi u. – Manyoki u. – Moricz Zs. korter – Feneketlen to. Mindez gyalog:) Azert irtam ilyen reszletesen, h nezzetek meg, milyen szep kis tav:) […] olyan szep volt, regi hazak, keskeny macskakoves utcak, meg minden:) Meg mindenhol lomtalanitas van mostanaban. Jovore siman osszeszedek magamnak 1 computert, lattam monitort, hazat tobb helyen is:)
Ma voltam egyetemi evnyitom. Marmint csak beneztem, mert nem ertem oda az elejere. Tulajdonkeppen csak dijatadasrol szol az egesz, docensek, doktorok, konyvtarasok, elodadok, takaritok stb. lettek kituntetve. Mindenki szep diszruhaban meg ilyenek. Aztan szozat es csokolom:) Este megyek 100 ft-os Kispal kocertre. Holnap meg kezilabda meccsre.

– ha legközelebb írsz, azért inkább használj ékezeteket; és amit más is olvashat, betűzheted a topikodba is! Ott aztán a barátaid is válaszolhatnak. (Vízumügyben nincs új infó.)

Kol, az kimaradt a beszélgetésünkből, hogy igazán nyélbe üthetnéd a saját fórumunkat a hhrf-szerveren. Az SG, látod, most már reklámokat is nyomat, jó lenne, ha nem kellene külső szolgáltatót igénybe venni. Meg arra gondoltam, hogy mivel a Kárpátinfón és rajtunk kívül egyik kárpátaljai honlapnak sincsen fóruma, fel fogom mindegyiknek ajánlani, hogy használják a miénket. Kapnának egy-egy személyre szóló főtopikot, alatta nyithatnának maguknak bárhány témát. Tehát mondjuk lenne külön rubrikája a Kárpáti Igaz Szónak, a Kárpátaljának, de akár a KMKSZ-nek és a MÉKK-nek is, és ezalatt lennének a tematikus topikok. Bár, ahogy elképzelem, senki sem fog élni ezzel a lehetőséggel, hiszen nem azért nincsen nekik fórumuk, mert nem tudják technikailag megoldani, hanem azért, mert rettegnek az olvasói véleményektől. De lehet, hogy mégis lenne, aki élne ezzel a lehetőséggel. Pl. Dr.Kállay vagy a Karpaty News 🙂 [utóbbin megint nagyon megdicsérték a Ballákat] 🙂

Különben anyátokkal arról beszélgettünk, voltaképp örülünk annak, hogyegyikőtök sem ösztöndíjasként tanul Mo-n. A nehezebb feltételek és a pénzkeresési kényszer minket is meg részben már titeket is rászorít arra, hogy teljesítsünk, szorgosan és jól dolgozzunk, eredményesek legyünk a magunk területén. Aki készen kap mindent, annak nincs szüksége erőfeszítésre, nehezebben tanul önállóságot, nem alakul ki a probléma-megoldókészsége és a felelősségérzete. Igaz, hogy nem furikázhattok 160 ezerdolláros BMW, mint Juscsenkó 17 éves fia, nem nyomott be a papátok valami könnyű, de jól keresőállásba (mint nehány kárpátaljai magyar vezető a saját csemetéjét),nem vagytok abban a helyzetben sem, mint sok „kollégátok”,hogy ugyan az egész család rég áttelepült Mo-ra, de ők továbbra is kárpátaljaiként élvezik és használják ki az ösztöndíjakat és a határon túliaknak járó összes kedvezményt – nem, legyen csak nektek nehezebb, legyetek már most rákényszerítve a takarékosság mellett arra is, hogy megkeressétek a családi költségvetésből hiányzó összeget. Ettől lesztek talpraesettek, életrevalóak, önállóak, és majd a saját lábatokra állva ti is élvezhetitek azt a szabadságot és függetlenséget, amit mi, a szüleitek, akik hálistennek nem vagyunk rászorulva senki kegyére, nem vagyunk kiszolgáltatva ezeknek a roppant kedves és szimpatikus kárpátaljai magyar érdekcsoportoknak, amelyek feltétlen hűséget és engedelmességet követelnek minden kegyeltjüktől. Képzeljétek, már olyasmiről is hallottunk, hogy a frissen házasult fiatalok Mo-i továbbképzési lehetőséget kaptak nászajándékba az egyik klánhoz tartozó Corleone keresztapától. Jó, mi?

De ne búsuljatok, mert nekik meg nem ír nyilvánosan ilyen szép leveleket a papájuk.

Amúgy semmi különösebb újság nincsen idehaza, talán csak annyi, hogy anyátok könyvéről született egy újabb recenzió (ja, és befejezte a legújabb novelláját, el is küldte az ÉSnek), nagyapátok pedig megbízást kapott valami antológia összeállítására a Kárpáti Kiadótól. Én meg cikket íroka Népszabóba, és lassan a jegyzetemmel is el kell készülnöm, 15-érevárja a Mozgó Világ. Ne csodálkozzatok, ha a fenti okoskodásaimból valami majd oda is átszűrődik.

Ezt pedig olvassátok el: Bal a gáz, bal a fék.

Csillaghullás

Pomogáts
Béla nevével pénteken két online portál címoldalán is találkozni lehetett,
az egyik a Népszabadság, a másik a Kárpátinfó. Utóbbi egy interjú,
az Illyés Közalapítvány elnökeként nyilatkozik benne támogatásokról,
pénzkeretekről. Kiderül, hogy kevésből a sok is kevés, mint Tsúszó mester
is állította volt. „nagyon
szomorú, hogy nem tudott megegyezni egymással a kárpátaljai magyar politikai
életnek a két oldala. A főkuratórium arra törekedett, hogy azt az összeget,
amit Kárpátalja számára a költségvetésünkben jóváhagytunk, azt nagyjából
egyenlő mértékben osszuk fel a két oldal között. Persze mind a két oldal
elégedetlen, mert mindkettőnek az a véleménye, hogy a másik az nem igazán
hiteles, nincs tömegtámogatottsága. Mindegyik fél szeretne egy nagyobb
részhez jutni ebből a tulajdonképpen nagyon szerény összegből. Nagyon
nehéz megtalálni a megfelelő megoldást. Nagyon jól tudjuk, hogy itt
Kárpátalján a magyarságnak a lehetőségei rendkívül korlátozottak, nagyon
sok mindent létre kellene hozni.” Mint
sokszor leírtam, nekem különvéleményem van a támogatásokról, így azt
az állítását, miszerint „Akkor
lenne megnyugtató a helyzet, ha a Kárpátalja számára juttatott összeg
többszöröse lenne a mostaninak, akkor talán a két, most egymással szemben
álló felet is közelíteni lehetne egymáshoz” nem tudom osztani,
mert szerintem a helyzet elfajulását éppen a támogatások okozták, és
minél több lenne a pénz, annál öldöklőbb lenne a háború.

A NOL-ban
közölt Pomogáts-cikk
hozzászólás az Orbán-féle baloldalnemzetrerontáshoz. Irodalomtörténészként
bölcs és megszívlelendő szempontokat szolgáltat a magyar baloldal kultúrtörténeti
jelentőségéhez, érintve egyik vesszőparipámat is, miszerint a népi írók
mozgalma is kifejezetten a haladó baloldali eszmeáramlathoz tartozott
és a polgári konzervatizmussal szemben fogalmazta meg magát. Én ma is
nagyon furcsállkodva figyelem, ugyan mit is keresnek a népi írók a jobboldali
konzervatívok táborában, még ám néha a szélsőséges szárnyon.

*

Nagy
meteorhullások ideje. Ki-ki-néztem az esti-éjszakai égre a kb. 70 cm
× 1 m nagyságú (inkább kicsiségű) padlásablakunkból, de bizony nem láttam
egyetlen darabját sem a Perseidák meteorrajnak. Így aztán nem is kívántam
semmit.

Ami
erről eszembe jut: egy régi-régi versemben szerepelnek a Perseidák.
Abból az időből való, amikor még csillagász akartam lenni. Akkor pontosan
tudtam, az égnek melyik pontját kell figyelni, hol lépnek be a légkörbe
annak a régi szétrobbant üstökösnek a maradványai. Csillagtérképem is
volt, nem is egy, minden évben megvettem a Csillagászati évkönyvet és
előfizetője voltam az Föld és Ég című folyóiratnak. Csillagtérképeim
egy része pedig egyenesen az Uránia Csillagvizsgálóból származott. Itthon
ugyanis, a tanszereket árusító kis üzletben (kedvenc portyázó helyem
volt egyébként) hiába vettem egy remek forgatható csillagtérképet, az
egyáltalán nem volt kedvemre, hogy az akkor már latin nevükön ismert
csillagképek oroszul szerepeltek rajta. Nosza, kaptam magam, írtam levelet
Budapestre, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának (neve és az intézet
címe ott volt a gyakran olvasott periodikákban), hogy nekem bizony kellene
egy magyar, illetve hát inkább latin feliratokat tartalmazó csillagtérkép.
Küldtek is hamarost, jó sokat, többfélét. És bizony személyesen az válaszolt,
akit megszólítottam… De itt most elbizonytalanodom, mert bár pontosan
tudom az igazgató és az igazgatóhelyettes nevét, a két név csak együtt
van meg, és nem emlékszem, melyik volt a direktor és melyik a helyettes.
Azért tévesztem össze őket, mert mindketten a legnagyobb szaktekintélynek
számítottak a szememben, több könyvüket is olvastam, és mint példaképekre
tekintettem rájuk. Igen, a két legnagyobb magyar csillagász a 70-es
években. Kulin György és Ponori Thewrewk Aurél. De meglehet, hogy fordított
sorrendben.

[Palkó István szíves közlése: Kulin György volt az igazgató, tehát jó sorrendet
írtam.]

Manzárd

Rajongóim oldala?

Írtam már arról, hogy nevemre rákeresve találtam a neten egy olyan webszájtot, amely eléggé meglepett – ugyanis „rólam szólt”. Töprengtem, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a gazdájával. Mire rászántam volna magam, ő maga jelentkezett. Két dolgot is kért egyszerre: hogy közölhessék oldalukon az írásaimat, s hogy adjak nekik interjút. Voltaképp egy kollektív blogról van szó, amely mögött lelkes olvasóimból, „rajongóimból” álló virtuális társaság áll. Kiderült, hogy már néhány távolabbi-közelebbi ismerősöm, barátom is csatlakozott hozzájuk. Az alapítóval nem vagyunk ismeretségben, helyesebben eddig három rendezvényen is találkoztunk, de senki sem mutatott be minket egymásnak. A legutóbbi könyvbemutatómon mondott szövegem indította arra, hogy csináljon egy oldalt a „tiszteletemre”. Hát ilyen is van. Még nem tudom eldönteni, örülök-e ennek a kezdeményezésnek vagy inkább zavar-e. A honlap eléggé igényes, így talán megbékélek vele. Ha igent mondok az interjúra és az majd meg is jelenik, akkor megadom itt a linket. Addig csak hadd furdalja a kíváncsiság kedves olvasóimat.  >>>>>>>>>>>> a teljes naplóbejegyzés:

Tegnap Ildikóéknál. Szokás szerint nagyon jól éreztük magunkat, bár engem a fülledt idő meg a frontok állandó vonulása kicsit kókadttá tett. Hiába vettem fel a KISzós pólómat és Csönge hiába adta kölcsön a batik-kendőjét, hogy pompás főmet díszítse, eléggé bágyadt voltam. Ellenben legalább hagytam másokat kibontakozni és nem uraltam a terepet páratlanul szellemes sziporkáimmal. Eközben, ahogy Andrassew írná: jókat ettünk és ittunk. A szokásos témák közül valamivel többet időztünk a gasztronómiánál (nyilván az én passzivitásom miatt), és megbeszéltük, hogy legközelebb egy vendéglátóipari üzemegység kerthelyiségében mulatozunk. Picit persze politizáltunk is, mivel azonban mind az egészen kicsi, mind a nagypolitikai szereplőiről csak rosszakat tudtunk mondani, így aztán nem is kezdett szikrázni köztünk a magasfeszültség. Vissza is tértünk az uborkatermesztés és halászlékészítés egészségesebb témájához.

*

Pár napja írtam arról, hogy nevemre rákeresve találtam a neten egy olyan webszájtot, amely eléggé meglepett – ugyanis „rólam szólt”. Töprengtem, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a gazdájával. Mire rászántam volna magam, ő maga jelentkezett. Két dolgot is kért egyszerre: hogy közölhessék oldalukon az írásaimat, s hogy adjak nekik interjút. Voltaképp egy kollektív blogról van szó, amely mögött lelkes olvasóimból, „rajongóimból” álló virtuális társaság áll. Kiderült, hogy már néhány távolabbi-közelebbi ismerősöm, barátom is csatlakozott hozzájuk. Az alapítóval nem vagyunk ismeretségben, helyesebben eddig három rendezvényen is találkoztunk, de senki sem mutatott be minket egymásnak. A legutóbbi könyvbemutatómon mondott szövegem indította arra, hogy csináljon egy oldalt a „tiszteletemre”. Hát ilyen is van. Még nem tudom eldönteni, örülök-e ennek a kezdeményezésnek vagy inkább zavar-e. A honlap eléggé igényes, így talán megbékélek vele. Ha igent mondok az interjúra és az majd meg is jelenik, akkor megadom itt a linket. Addig csak hadd furdalja a kíváncsiság kedves olvasóimat.

*

Mivel tegnap befejeztem egy nemszeretem-munkát, így kis lazítást engedélyeztem magamnak (na nem mintha máskor olyan sok kárt tennék a szekérrúdban; habár Béci tegnap este megjegyezte, hogy csodálja a produktivitásomat; én meg közben állandóan azt érzem, hogy nem írok eleget). Kicsit olvasgattam (most felváltva lapozom Karinthy Mártont és Giont) és készítem magamat lélekben arra, hogy holnap már valóban nekiüljek a 90 és 95 közötti publicisztikai írásaim kötetbe rendezéséhez (ez lesz a CD-n megjelenő elektronikus könyvsorozat második darabja). Az az igazság, hogy túl sok dologban vagyok benne egyszerre, ott van a Pilinszky-projektum, ott egy nagyobb, regény méretűre tervezett próza, elkezdtem valami életrajzi izét is, az aprómunkákról nem is beszélve (a minap egy könyvkritikácska), így aztán egyikben sem merülök el eléggé. Ellenben az is igaz, hogy mindig ahhoz nyúlok, amelyikhez éppen gusztusom van, így egyik sem válik számomra kényszerré. Fene tudja, talán mégis jobb lenne egyvalamire komolyan koncentrálni és nem szétforgácsolódni.

*

Kolos holnap indul Veszprémbe, megkapta a következő tanévre a tartózkodási engedélyét, csak azért megy, hogy a bélyegzőt beüttesse az útlevelébe.

*

Nagyon jól bevált az UngParty nem olyan régen regisztrált ingyenes domainja: a Főkapu linkjeként most már mindenütt igyekszem az ungpa.try.hu-t megadni, és egyre több lehívás történik ezen a címen, naponta több mint ötvenen már így lépnek be a rendszerembe. Erről tanúskodik ez a statisztika. Művészeti kategóriában pedig már a 4. vagyok – és ostromlom a 3. helyet; ez itt látható.

Kísérleti jelleggel beüzemeltem egy új Fórumot, itt lehet tesztelni. Jó kis fórum, könnyen beilleszthető az oldalakba és vannak előnyei a másikkal szemben. Persze hátrányai is (egyébként a szolgáltató maga ajánlotta; új vállalkozás lehet, én voltam a 15. regisztráló). Nemsokára egyébként készen lesz a teljesen új és teljesen saját fórumunk, Kolos lassan befejezi a programozását. Akkor már nem kell külső szolgáltatót igénybe venni, saját rendszerünkön belül fog működni. A legnagyobb gond az, hogy miként mentsük át a régi fórumaink sok-sokezer hozzászólását. Persze az sem biztos, hogy érdemesek az átmentésre, én valahogy mindig szívesen kezdek tiszta lapot (üres fórumot) azzal az illúzióval, hogy jobb lesz az előzőnél. Hát majd kiderül.

Egyik kishúgom izraeli katona, a másik papája indonéz

 Megírtam itt már korábban, egyetlen édes (első fokú) unokatestvérem van, Juliska, akit nagybátyám korai válása miatt alig ismerek. Lembergben nevelkedett és élt, aztán, miután zsidó fiúhoz ment férjhez, áttelepültek Izraelbe, ahol nem sokkal később váratlanul megözvegyült. Leányával, Alexandrával 2-3 évenként minket is meglátogatnak, legutóbb fotókat is betűztem. Az ifjú hölgy akkor már készülődött arra, hogy rövidesen be kell vonulnia katonai szolgálatra. Most friss fotókat küldtek Pali bátyámnak; nem túl jó minőségűek, de azt hiszem, dokumentumértékük jelentős. Íme, kishúgom, mint izraeli kiskatona:

Első szabadnapján – és anyja első látogatásakor a „bázison”

Alexandrára azt írtam, hogy kishúgom, pedig a nagybácsi unokáját valami más szóval kellene megnevezni, de azt hiszem, nincs rá pontos magyar kifejezés. Mint ahogy nincsen Lindára sem: ő pedig egyik valódi kishúgomnak, bátyám egyik lányának, Nórinak a pici lánya. A papa indonéz, nehéz is lenne letagadni:

*

Második napja főleg adminisztratív munkát végzek. Nemszeretem-dolog ez, amolyan szükséges rossz. Szerencsére ritkán kényszerülök ilyesmire. Igazán szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen időmnek legalább a 70-75 %-át azzal töltöm, amit igazán szeretek csinálni (irodalmi és internetes dolgok döntő része); talán 15-20 % az, amihez nem tudok kötni sem negatív sem pozitív érzelmeket, olyan jellegű elfoglaltságok ezek, amelyek valamilyen okból hozzátartoznak az életemhez, és 10 százaléknál semmiképpen nem több az, amit azért végzek el, mert „muszáj”. Azt hiszem, elég sokan szívesen átvállalnák ezeket az arányokat. Belebetegednék, ha a nap nagy részében olyasmit kellene csinálnom, amit rühellek. Egyetemi tanulmányaim idején éreztem utoljára, hogy több benne a kényszer, mint az élvezet. A laborbéli vagy a tankönyvkiadói korrektori és szerkesztő munkámat ellenben voltaképp szerettem, nem azért hagytam fel velük, mert rosszak lettek volna, hanem azért, mert jobbat akartam: önálló lapot és saját kiadót indítani. Ez is megadatott. De megint találtam jobbat: nem csinálni lapot és nem működtetni kiadót. Minden lemondás egy kis halál – írta Ancsel Éva a Bekezdések valamelyik sorozatában. Ezzel szemben én legtöbb lemondásomat győzelemnek éltem meg, mert amikről lemondtam, azok helyett számomra sokkal fontosabbá és élvezetesebbé vált tevékenységekre irányíthattam a figyelmemet.

*

Hogy azért annyira senki ne irigyeljen: harmadik napja botrányosan rossz a netkapcsolatunk, sokat kínlódok egy-egy oldal feltöltésével.

A Pilinszky-projektum

…végre nemcsak a honlapomon, hanem egy színvonalas folyóirat hasábjain is sikerült meghirdetni a Pilinszky-projektumomat. A januári két versközlés után kérdeztem rá a szerkesztőségnél, esetleg lennének-e partnereim a teljes irodalmi akció lebonyolításában; erre fogadókészség mutatkozott. Arra kértek, a tervezet hosszú és részletező leírása helyett egy rövid, tömör ismertetést írjak, ez el is készült (lásd alább), emellett leközölték az eredeti Pilinszky-ikerszonettet és az én sorozatom 2. és 3. darabját. Eddig tehát az első négy szonett jelent meg. Nem túl gyors tempó, 2-3 évig is eltarthat, amíg a 28 szonett közlésre kerül a Debreceni Disputában – de hát én is csak alig valamivel járok előbbre a munkában.

Pilinszky János a tömörítés mestere. Versei mintha a beszéd ősrobbanása előtt létezett végsűrítmények lennének: szavai eposzok és drámák premisszáiként hatnak, mintha bármelyikükből kilövellhetne az irodalom valahány bonyolult galaxisa.

Talán ez a példátlan feszültség adta, hogy Két szonett c. remekének sokadik olvasása közben felmerült bennem, két tizennégysorosa voltaképp olyan, mintha egy-egy mesterszonett lenne: nem önmagában álló egyszeri képződmény, hanem a „megelőző” 14 szonetten át variált képek és gondolatok végső konklúziója, összegzése.

Persze a „hiányzó” 2 × 14 szonett nem létezik, szóban forgó művét Pilinszky „egyszerű” ikerszonettnek szánta, tudomásom szerint soha nem is készült szonettkoszorút alkotni.

Mégis (vagy éppen ezért?) elhatároztam, a feltételezés alapján megkísérlem megírni a közbülső darabokat úgy, ahogyan azt a verstan megszabja: az egyes versek nyitó sorait egymás alá írva össze kell állnia a mesterszonettnek, ezen felül minden szonett záró sora egyszersmind kezdősora a következőnek.

Úgy is mondhatnám: minden Pilinszky-sorközt egy-egy új szonettel kell kitöltenem.

Célom: tisztelgés a költő személye és életműve előtt, továbbá bizonyítása annak, hogy műveinek tömörsége olyan mérvű, mintha mindenik valamely nagyobb alkotás esszenciája lenne. Ezen felül: kellő alkotói alázattal űzött költői játék, megfelelési kísérlet egy magam-támasztotta kihívásnak.

*

Kolos ma intézi az ideiglenes tartózkodási engedélye meghosszabbítását a következő tanévre; remélem, sikerül beadnia a papírjait, és semmilyen igazolás nem hiányzik majd. (Lehet, hogy az állampolgárság megszerzése, mint az illetékesek, még maga Gyurcsány is nyilatkozott erről, könnyített eljárás keretében vált lehetségessé, de annak elintézése, hogy Kolos jövőre is tanulhasson Veszprémben, semmivel sem lett egyszerűbb…)

Csöngének még két vizsgája van hátra, de már a Bp-i útjára készül: tegnap az interneten azt keresgélte, hol lenne a legegyszerűbb (és legolcsóbb) az érettségi bizonyítványát lefordíttatni és hitelesíttetni, ráadásul 5 példányban. Ugyancsak 5 példányban kell hitelesíttetnie az angol nyelvvizsgája másolatát, lévén öt helyre adta be az egyetemi jelentkezését, és mind az ötre hitelesített formában kell postán benyújtani. (Az eddigieket interneten, e-jelentkezéssel intézte, de ez a lehetőség csak egy bizonyos időterminusig volt adott; mivel ez lejárt, így most minden továbbit már postán és személyesen kell intézni; nem kevés utánajárás – és nem kevés kiadás.)

Nevicke

A vének tanácsa azt a döntést hozta, hogy Nevickén tartsuk meg a kibővített ünnepi családi ebédet. A helyszínhez érzelmes szálak fűzik az öregeket: valaha törzshelyünknek számított. Gyerekkoromban a családi kirándulások úgy festettek, hogy felkerekedtünk, kibuszoztunk Nevickére (néha kitaxiztunk – nagyon olcsó volt), röpke egy-két órácskát töltöttünk a folyóparton, a nagyréten napozással, fürdéssel, aztán apu alig várta, hogy felöltözhessen, megköthesse a csokornyakkendőjét – és gyorsan mentünk ebédelni.

Megírtam és ma elküldtem a Mozgónak a soron következő havi naplót, tegnap elküldtem Kukorellynek néhány verset (az Irodalmi Jelen részére), tegnapelőtt Vass Tibinek egy képverset… Másegyében is dolgozgattam, pedig nem éreztem magam valami fényesen az elmúlt napokban: fejfájás, émelygés, általános rosszullét; szerencsére elmúlt. („Férjét múló rosszullét fogta el; hová temessük?” – Hacsek távirata a frissen megözvegyült feleségnek.)

*

Tegnap megjött a Bárka, benne Éva új novellája és Dérczy Péter kritikája Éva könyvéről. Ez már a nyolcadik komoly értékelés a Tojásurásról, igazán szép szakmai visszhang! (A folyóirat Penckófer János 2 versét is közli.)

*

A család anyu 80. születésnapjára készül. A vének tanácsa azt a döntést hozta, hogy Nevickén tartsuk meg a kibővített ünnepi családi ebédet. A helyszínhez érzelmes szálak fűzik az öregeket: valaha törzshelyünknek számított. Gyerekkoromban a családi kirándulások úgy festettek, hogy felkerekedtünk, kibuszoztunk Nevickére (néha kitaxiztunk – nagyon olcsó volt), röpke egy-két órácskát töltöttünk a folyóparton, a nagyréten napozással, fürdéssel, aztán apu alig várta, hogy felöltözhessen, megköthesse a csokornyakkendőjét – és gyorsan mentünk ebédelni a „Pali báci kocmájába”. A kifejezést még selypes koromban én adtam annak az étteremnek, amelynek belső terét Pali bátyám és művésztársainak sgrafittói díszítették, s amelyet még készültében módunk volt megismerni, lévén többször is meglátogattuk az állványokon hetekig naphosszat munkálkodó nagybátyámat. Amikor megnyitották az éttermet, első vendégek voltunk, és jártunk is bele vagy 25 éven át. Nos, a rövid fürdőzés után itt aztán minden alkalommal elég hosszan elebédelgettünk a népi táncot lejtő két hatalmas fali figura alatt, apu igazán elemében volt és minden percét élvezte az alkalomnak (nem úgy, mint a vízparton). Én kevésbé, mert fürödni jobban szerettem, mint enni, és étel sem mindig volt kedvemre való. Ebéd után aztán általában felmentünk a várhoz, és ahogy leértünk, indultunk is haza. Gyakran kijártunk akkor is, amikor már vagy még nem volt fürdőzős idő; ilyenkor egyenest a „kocmába” vitt az utunk. Bizony, nem egyszer még télen is… Így hát a „menjünk ki Nevickére” a legszokványosabb vasárnapi kijelentésnek számított egy emberöltőn keresztül családunkban, s még a gyerekeink megszületése után is gyakran elhangzott nagyapai részről. (Legénykoromban én az öregek nélkül is rengeteget nevickéztem barátaimmal, később saját családommal is sokszor kiruccantunk, de ilyenkor valóban a part és a víz volt a célpont, nem az étterem.) No, aztán a 80-as évek végén, 90-esek elején Nevicke is lezüllött, az evős-ivós helyek megszűntek vagy üresen pangtak, a „Pali báci kocmája” is évekig zárva volt; leszoktunk a látogatásáról – de persze ebben az is benne van, hogy az öregek valóban öregek lettek.

Most azonban felébredt bennük a nosztalgia. Ha már úgy döntöttünk, hogy étteremben legyen a születésnapi ebéd – akkor Nevickén.

Éva és apu a minap kimentek felderíteni a terepet. Alig indultak el, amikor Csönge itthon kibökte: de hát a Camelot fent van a neten. Mert hogy a „Pali báci kocmája” épületében ezen a néven évek óta szuperelegáns szálloda működik, az összes luxusszolgáltatással. A lovagteremnek berendezett étterembe persze nem illettek a szocreál és folklór házasságából született sgrafittók, nyomukat sem látni, ízléstelen giccsek kerültek a falakra (no nem mintha azok a régi alkotások a dekorációs művészet csúcsait ostromolták volna – de az idő és a nosztalgia persze megszépítette őket). Mindez aput eléggé rosszul érintette, de az asztalt csak lefoglalták vasárnapra – ha nem is falon néptáncoló figurák alatt.

*

S ha már a családról… Betűzök ide pár jól sikerült képet ivadékainkról. Kolos a startlap.hu csapatával vett részt a külsős szerkesztők számára rendezetett szokásos évi bulin, ezúttal Budaőrsön. Fürőzésre az idő kevéssé volt alkamas, így mással ütötték el az időt – és a labdát.

Egyébként mindenből levizsgázott, ezzel befejezte második egyetemi esztendejét Veszprémben. Én jobban megkönnyebbültem, mint ő!

Csöngének pedig még két vizsgája van hátra az érettségihez. Az alábbi fotó még a ballagása napján készült, a képen is látható barátja, Vitalij, most hozta el.

Szép dolog a fiatalság, hiába! Hát még a szerelem!

Könyveim

Készítettem egy könyveimet bemutató oldalt.

Itt található: KÖNYVEIM

<< a link eredetileg egy azóta megszüntetett webhelyre mutatott régi rendszeremben; 2016-ban a linket átirányítottam a megfelelőbb címre.

A kis könyvbemutatók alatt ezt a szöveget helyeztem a weboldal készítésekor (kb, 2012-ben):

A magát piréz identitású posztumusz írónak nevező Balla D. Károly 1957-ben született Ungváron (Kárpátalja, jelenleg Ukrajna), ma is itt él családjával. Író, költő, publicista, irodalomszervező, szerkesztő, blogger. Szülővárosának egyetlen magyar iskolájában érettségizett és folytatott egyetemi tanulmányokat, közben volt illegális távírdász, segédlaboráns, kiadói korrektor és szerkesztő. 1989-től szabadfoglalkozású. Folyóiratok (Hatodik Síp, Pánsíp), kiadói műhelyek (Galéria, UngBereg) alapítása fűződik a nevéhez, több társadalmi és szakmai szervezetben töltött be vezető szerepet, majd fokozatosan kivonult a közéletből és hosszabb ideje nem vesz részt pátriája kulturális életében sem. Meglehetős elvonultságban él, de intenzív internetes tevékenységet folytat. Írói weboldalain, blogjain napi rendszerességgel publikál, közismertek irodalmi projektumai és webes interakciói. 1973-tól publikál, művei több mint 20 önálló könyvben jelentek meg. József Attila-díjas.