Hullámokat kavart a ruszin himnusz

Ukrajnában politikai hullámokat kavart Kárpátalja ruszin himnusza

Az ukrán nemzetbiztonsági hivatal (SZBU) büntetőeljárás kezdeményezését fontolgatja Kárpátalja megye kedden hivatalosan elfogadott ruszin himnusza ügyében.

Valentin Nalivajcsenko, az SZBU vezetője a kijevi 5-ös csatorna szerda este sugárzott adásában kijelentette, hogy az SZBU, amely a kárpátaljai ügyészséggel együtt nyomoz az ukrajnai megye himnuszával kapcsolatban, szükség esetén büntetőeljárást indít az ügyben. Hozzátette: a szeparatizmusra szólító felhívások és az állam területi egységét fenyegető törvényellenes cselekedetek nem elévülő bűncselekményeknek minősülnek. Következésképpen egyetlen képviseleti testület egyetlen képviselőjének sincs joga arra, hogy szeparatizmusra hívjon fel – fogalmazott Nalivajcsenko, megjegyezve, hogy úgy tudja, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) himnuszról szóló szavazása nem volt szabályos.

Vjacseszlav Kirilenko, az Ukrajnáért párt képviselőcsoportjának vezetője szerdán a parlamentben arra szólította fel az ukrán állam és az SZBU vezetőit, hogy „értékeljék megfelelő módon” a Kárpátalja megyei tanácsnak „az ország politikai destabilizálására irányuló” döntését, amellyel (az egykori csehszlovák államon belüli) Podkarpatszka Rusz himnuszát fogadta el a megye hivatalos himnuszaként.

Borisz Taraszjuk, az Ukrán Népi Mozgalom (Ruh) párt elnöke Ukrajna legfőbb ügyészénél interpellált Kárpátalja „szeparatista” himnuszának az ügyében.

A szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezete december 28-ára a ruszin himnuszt elfogadó megyei tanácsi döntés visszavonását követelő tüntetést szervez Ungvárra, a megyei állami közigazgatási hivatal és tanács épülete elé. (MTI)

Fodor kormányt buktat

Megtörtént, amit a szocialisták az összes jól értelmezhető előjel ellenére sem akartak elhinni: Fodor Gábor az ellenzéki pártokhoz – Fidesz, MDF, KDNP – fordult a szakértői kormány felállítását célzó javaslattal. Ennél nagyobb arculcsapás nem érhette az MSZP-t, nem csodálkoznék, ha Fodort árulónak titulálnák. Pedig nem tesz mást, csupán kihasználja azt, hogy a körülmények a kézébe játszották a helyzet kulcsát, és meg akarja kímélni az országot a kisebbségi kormányzat alatt való további másfél éves vergődéstől. Megértette, amit az MSZP képtelen volt, hogy Gyurcsánnyal az élen nem lehet tovább kormányozni. Ha  a szocialisták időben megszabadultak volna a miniszterelnöktől, tárgyalóképesek maradhattak volna a majdani szakértői kormány felállítását illetően. Mivel azonban rosszul taktikázva ostoba módon ragaszkodtak elnökükhöz, így kizárták magukat egy többségi kormány létrehozásának az előkészületeiből. Szinte hajszálra az történik – csak a tét nagyobb – mint amikor Szili Katalin köztársasági-elnöki jelöléséhez ragaszkodtak önveszelytő konoksággal. Úgy tűnik, képtelenek tanulni a hibáikból, így már pusztán pedagógiai okokból is kijár nekik a nagy pofáraesés.  Jaj, csak ne Orbánék lennének a túloldalon, akiknek most Fodor óhatatlanul besétál a kelepcéjükbe.

Politikai kommunikáció – mobil marketing kampány

Sólyom mély ütést adott Ukrajnában?

Kellemetlen utóérzést hagyott maga után Sólyom László magyar köztársasági elnök keddi beregszászi látogatása, amely csak néhány órás volt, de több mint elegendő ahhoz, hogy az ukrán „hazafiak piruljanak, a nacionalisták pedig bosszúságukban az ajkukba harapjanak” – írta a Zerkalo Nyegyeli című kijevi hetilap.

A szombaton megjelent lap szerint akár szemet is lehetne hunyni a fogadó fél olyan szervezési hibái fölött, mint amilyen az volt, hogy a magyar államfő beszéde előtt a magyar himnuszt kórus adta elő, míg az ukránt felvételről játszották. Mindazonáltal az ukrán vendéglátóknak elemi kötelességük lett volna tolmácsot biztosítani a szomszédos ország elnöke számára – emlékeztetett a hetilap.

A cikk szerint beregszászi beszédében Sólyom László legalább két figyelemreméltó kijelentést tett: mindenekelőtt elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ukrajnai pártlistás választási rendszer következtében a magyar kisebbség képviselője nem juthat be a parlamentbe, illetve kétségét fejezte ki a kétnyelvű oktatásnak a kárpátaljai magyar iskolákban történő bevezetése kapcsán, mert szerinte az a magyarok asszimilációjához vezet.

A hetilap a magyar államfőnek leginkább azt a megállapítását nehezményezte, hogy az államnyelvet – amelyet a köztársasági elnök szerint is feltétlenül tanulni kell a magyar iskolákban – jobb lenne az idegen nyelv módszertana szerint oktatni.

„A szomszédos ország elnökének természetesen lehet saját véleménye Ukrajna választási rendszeréről és nyelvpolitikájáról, hasonló kijelentéseket tennie azonban – a diplomácia nyelvén fogalmazva is – nem egészen korrekt” – állapította meg az írás, amely szerint a magyarországi ukrán kisebbségnek közel nincsenek olyan jogai, mint a magyaroknak Ukrajnában, miközben a hatezresre fogyatkozott magyarországi ukránság asszimilációját az ukrán államférfiak egyáltalán nem emlegetik.

A cikk utalt arra, hogy Sólyom László az ukrán nyelv idegen nyelvként való magyar iskolai oktatásának kérdését már a múlt hónapban is felvetette a Viktor Juscsenko ukrán elnökkel folytatott kijevi tárgyalásain, ám az ukrán állam feje erre nem is reagált. A hallgatását magyar partnere talán egyetértése jeleként értelmezte – fogalmazott az írás.

„Ha hasonló kijelentések Magyarország valamelyik nyugati szomszédjának a területén hangoztak volna el, akkor a megfogalmazójuknak finoman, de határozottan azt tanácsolták volna, hogy ne avatkozzon más országok belügyeibe” – írta a többi között a kijevi hetilap.

Ukrajna magyar hazafiakat nevel

Ukrajna diplomáciailag teljesen kapitulált Magyarország és a „neki alárendelt” ukrajnai magyar szervezetek előtt a kisebbségi, különösen az anyanyelvű oktatási jogok biztosítása terén – írta Volodimir Fenics, az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem karának dékánja az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírújságban.

A Sólyom László magyar államfő kárpátaljai látogatására időzített terjedelmes írásban a szerző élesen bírálta az ukrán-magyar kormányközi kisebbségi vegyes bizottság tavalyi, XIII. ülésén elfogadott jegyzőkönyv ajánlásait, amelyek a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatásának a javítására vonatkoznak.

Szerinte az ukrán diplomácia vereséget szenvedett az ukrán-magyar államközi kapcsolatokban, mivel a két állam kisebbségei számára biztosítandó jogok esetében nem lehet viszonosságról vagy paritásról beszélni, hiszen – így a cikkíró – a magyarosítás következtében Magyarországon mindössze hatezer ruszin-ukrán kisebbségi él, míg Ukrajnában a magyarok száma meghaladja a 150 ezret. Vagyis a kétoldalú kapcsolatok aszimmetriája következtében a két ország erőfeszítései tulajdonképpen egy kisebbség – a kárpátaljai magyarság – jogainak a biztosítására irányulnak – állította egyebek mellett Fenics.

A szerző véleménye szerint az ukrán állam azzal, hogy széles körű jogokat biztosít a kárpátaljai magyar kisebbségnek az anyanyelvű oktatás terén, és az ukránok rovására pozitív diszkriminációban részesíti a magyar iskolák végzőseit az ungvári egyetem egyes karaira való felvételi során, lényegében az ukrajnai magyaroknak nem az ukrán, hanem a magyar társadalomba való integrálódását segíti elő. Ukrajna a magyar történelem tantárgyként való oktatásának engedélyezésével a magyar iskolák diákjaiból nem ukrán, hanem magyar hazafiakat nevel – fogalmazott a cikkíró, aki egyúttal támadta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) arra irányuló kezdeményezését, hogy az ungvári egyetemen az európai integrációs és magyar történelem szak mellett további magyar nyelvű részlegek nyíljanak.

Befejezésül a szerző nem kevesebbet állított, mint hogy az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság ukrán tagjai úgymond hanyag engedékenységükkel komoly kihívások elé állították Ukrajna nemzeti érdekeit. Fenics szerint ugyanis a vegyes bizottság „minden tekintetben megalázó és diszkriminatív” jegyzőkönyve határozatlan időre a magyar nemzeti kisebbség „használatába adta” az ukrán nemzeti érdekeket.

Sólyom László Kárpátalján

(MTI-Stop) Egy nemzetnek ahhoz, hogy fennmaradhasson, intézményekre van szüksége, teljes társadalmat kell képeznie, s különösen fontos ez azoknak a nemzetrészeknek az esetében, amelyek Magyarország határain kívülre kerültek – mondta Sólyom László Beregszászon, a Szent István-napi ünnepségen tartott ünnepi beszédében.

Az egynapos kárpátaljai látogatáson tartózkodó magyar államfő azt követően beszélt a beregszászi Szent Kereszt katolikus templom előtt álló Szent István-szobornál összegyűlt, több száz fős tömeg előtt, hogy a három történelmi egyház püspökeivel és vezetőivel együtt istentiszteleten vett részt. Beszédében a köztársasági elnök a többi között kiemelte: a határok változhatnak, a nemzet meg fog maradni, mert független a határoktól, amint azt az elmúlt nyolcvan év során több államalakulathoz tartozó Kárpátalja példája is mutatja. „Amíg magyarok akarunk maradni, legyünk bárhol, azok is fogunk maradni” – tette hozzá.

Sólyom László hangsúlyozta: a kisebbségek számára rendkívül fontos, hogy alkossanak intézményeket, és őrizzék meg a már meglévőket, mert az a kisebbség, amelyik csak a nyelvét tartja meg, nem tud fennmaradni. A Magyarországon kívül élő kisebbségek közül – mint mondta – csak azok tudnak megmaradni, amelyek teljes társadalmat képeznek, megvan az anyagi erejük, szellemi elitjük, vállalkozóik, intézményrendszerük, iskoláik, templomaik, politikai érdekvédelmi szervezeteik.

Ebből a szempontból Kárpátalja szerencsés helyzetben van, hiszen megvannak még a magyar iskolák, a templomok, működnek a politikai pártok, s a legfontosabb, hogy ezek megmaradjanak – mutatott rá a magyar államfő, aki az ukrajnai nemzetiségi iskolák ukránosítását célzó miniszteri rendeletre utalva kijelentette: a kétnyelvű iskola a nyelvvesztés iskolája. Emlékeztette a hallgatóságát, hogy a magyarság megmaradásának záloga a magyar iskolai oktatás megőrzése, ezért arra szólította fel a kárpátaljai magyarokat, őrizzék meg iskoláikat. Hangsúlyozta: mindent megtesz a magyar kormányzattal együtt a soron következő ukrán-magyar tárgyalásokon a – mint fogalmazott – nagy nehezen kivívott önálló magyar iskolarendszer megmaradása érdekében. Meg kell maradnia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának, hiszen a helyiek anyanyelvű egyetemi végzettséget szerezhetnek a falai között – hangoztatta a köztársasági elnök.

Az anyaország és a határain kívül élő kisebbségek kapcsolatáról szólva Sólyom László kiemelte, hogy a kapcsolattartás folyamatos és megszakíthatatlan, mert a magyar nemzet egységet alkot, függetlenül attól, hogy egyes részeit határok választják el egymástól. Hangsúlyozta közös stratégia kidolgozásának szükségességét a magyarság jövőjének biztosítása érdekében. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország támogatja Ukrajna euroatlanti törekvéseit, ami javíthatja a kárpátaljai magyarság helyzetét, és napirenden fogja tartani a kisebbségi jogok betartásának kérdését Brüsszelben.

Kárpátaljai látogatásának legfontosabb üzeneteként a köztársasági elnök hangsúlyozta: „Ne legyünk kicsinyhitűek, legyen olyan öntudatunk, küldetéstudatunk, mint Szent Istvánnak volt, és akkor biztosak lehetünk abban, hogy száz, ötszáz vagy ezer év múlva is itt maradunk, ahol szent királyunk kora óta mindig is voltunk”.

Sólyom László beregszászi tartózkodása során felavatta, majd megtekintette a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújított, 1700 négyzetméter alapterületű épületszárnyát, amelyhez a költségek több mint felét az Apáczai Alapítvány biztosította.

A főiskolán tartott ünnepi fogadáson a köztársasági elnök kötetlen megbeszéléseket folytatott a kárpátaljai magyar szervezetek, egyházak vezetővel és közéleti személyiségekkel. Sólyom László a kora esti órákban visszautazott Budapestre.


(FH-HírTV): Felavatta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola új szárnyát Sólyom László kedden Beregszászon. A köztársasági elnök beszédében elmondta: bár a kárpátaljai magyar oktatás veszélyben van, a maga részéről mindent megtesz, hogy az ne szenvedjen csorbát.

Sólyom László köztársasági elnök a Szent István-napi ünnepségek alkalmából látogatott a kárpátaljai Beregszászra. Az államfőt Gajdos István polgármester fogadta, aki egy helyi tradícionális szőttest nyújtott át ajándékul, majd rövid városnézésre kisérte el Sólyom Lászlót. Ezután ökumenikus istentiszteleten vettek részt a helyi katolikus templomban, az eseményen jelen voltak a katolikus, a református és a görögkatolikus egyházak képviselői is.

A program hivatalos részében ezután Sólyom László a himnuszok elhangzása után beszédben méltatta az első magyar király munkásságát. „Ha a mai ünnep lényege a múltunk felidézése, az azt jelenti, hogy nemzetünknek múltja, és ezzel együtt öröksége van, és ezt az örökséget kell nekünk átmenteni a jelenbe” – mondta az államfő. A köztársasági elnök hangsúlyozta a nemzet egységének fontosságát, amit – tette hozzá – „ez a mai ünnep is szemléltet, hiszen erről a világon minden magyar megemlékezik”. A Szent Istvánnak köszönhetően létrejött egyház által a magyarság túlélte a történelem viharait, nem tűnt el Európa színteréről, hanem szerves részévé vált – jelentette ki az államfő.

Sólyom László elmondta: a kárpátaljai magyar oktatást komoly veszély fenyegeti, és a maga részéről mindent megtesz, hogy az ne szenvedjen csorbát – utalva arra, hogy az új ukrán közoktatási törvény valamennyi iskolát kéttannyelvűvé tesz. Kijev célja ugyanis az, hogy a kisebbségek jobban elsajátítsák az államnyelvet.

Az államfő ezután megkoszorúzta a Szent István szobrot, majd kíséretével átsétált a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolába, ahol a vezetők és a tanári kar jelenlétében felavatta az épület, következő tanévre elkészült új szárnyát. Sólyom itt tartott rövid beszédében kijelentette, hogy az intézmény a kárpátaljai magyar oktatás alapvető szellemi központja, amely évről-évre gyarapszik, elsősorban a magyarországi közalapítványok, önkormányzatok és magánszemélyek segítségével, amelyért külön köszönetet mondott a köztársasági elnök.


2008.08.21:

(Kárpáti Igaz Szó)

A Szent István-i gondolatot hozta Beregszászba az elnök

Beregszászban a római katolikus templom kertjében áll Szent István mellszobra. Az egyik legbecsesebb köztéri emlékmű ez, amelyre féltőn tekintünk. Minden évben megemlékezést tartanak itt. Idén sem volt ez másként. Augusztus 19-én, az ünnep előnapján Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke is Beregszászba érkezett, hogy együtt legyen a kárpátaljai magyarokkal.

A Magyar Köztársaság elnökét és kíséretét Gajdos István polgármester, az UMDSZ elnöke fogadta. A delegáció a polgármesteri hivatalból a Szentkereszt Római Katolikus templomba ment, ahol a három történelmi egyház püspökei és vezetői részvételével celebráltak ünnepi szent misét.

Az ünnepség a templomkertben folytatódott a Credo Verséneklő együttes műsorával.

A megjelenteket – köztük Bársony Andrást, a Magyar Köztársaság ukrajnai nagykövetét, Sziklavári Vilmost, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulját, Bacskai Józsefet, a Magyar Köztársaság beregszászi főkonzulját, Mihajlo Popovicsot, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnökhelyettesét, Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettesét, Gajdos Istvánt, Beregszász polgármesterét, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, valamint a történelmi egyházak vezetőit – Zubánics László, az UMDSZ Országos Tanácsának elnöke köszöntötte.

Az ünnepi beszédet Sólyom László mondta. A Magyar Köztársaság elnöke kihangsúlyozta: minden ünnepnek az a lényege, hogy mi, magyarok együtt vagyunk. Hiszen, ha ünnepelünk, akkor általában felidézünk egy régen élt személyt, vagy történelmi eseményt, és újra átéljük azt, hogy Ő mi vagyunk, és örülünk annak, hogy Ő a mi szentünk, a mi királyunk, s hogy megmaradtunk.

– A nemzet a holtak, az élők és a még meg nem születettek egysége. Ilyen a magyar nemzet is. Ne engedjük el se a múltunkat, se a jövőnket. Éppen ez az értelme annak, hogy ma Szent Istvánt ünnepeljük itt közösen. Azt az embert, aki nagy tetteket hajtott végre, egy egészen más népet hagyott maga után, mint amikor elkezdte uralkodását. Egyetemes király volt. A Kárpát-medence egész népét összefogta, mindkét egyháznak a szentje lett. Nekünk meg kell erősödnünk az ő példáján – hangsúlyozta Sólyom László.

A Magyar Köztársaság elnöke beszédében kiemelten szólt az elszakadt nemzetrészekről. Mint mondta, a határok változhatnak, de a magyar nemzet határoktól függetlenül is meg tud maradni. Ám egy nemzetiségnek ahhoz, hogy fennmaradhasson, intézményekre van szüksége. Különösen fontos ez azoknak a nemzetrészeknek, amelyek Magyarország határain kívül rekedtek. Az elnök arra biztatta a kárpátaljaiakat, hogy alkossanak intézményeket, és őrizzék meg a már meglévőket.

– Az a Magyarországon kívül élő kisebbség tud fennmaradni, az tud megmaradni magyarnak, amely teljes társadalmat képez. Kárpátalja ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen megvannak még a magyar iskolák, a templomok. Jól tudjuk, hogy a magyar iskolákat milyen veszély fenyegeti. Tapasztalhatjuk számtalan helyen, más határon kívüli közösségeknél, hogy a kétnyelvű iskola az anyanyelv elvesztésének az iskolája. Éppen ezért arra kérem Önöket, hogy küldjék magyar iskolákba gyermekeiket, őrizzék meg a magyar iskolákat. Én mindent megteszek minden tárgyaláson, a magyar kormány mindent megtesz a legközelebbi üléseken is, a vegyesbizottsági üléseken is, hogy ne engedjünk abból, hogy a magyar iskolarendszer megmaradjon – mondta Sólyom László.

A legutóbbi alkotmányreformmal megszűnt az a lehetőség, hogy egyéni képviselőket lehessen választani. Az elnök elmondta, hogy Magyarország azon fog munkálkodni, hogy a magyarokhoz hasonló kis nemzetiségek jelöltjei is átléphessék a parlamenti küszöböt, valamilyen lehetőséget kapjanak az országos parlamenti képviseletre. Az anyaország és az országon kívüli magyar nemzetrészek közötti kapcsolattartásról Sólyom László elmondta: ő soha nem használja azt a kifejezést, hogy határon túli kisebbségek.

– A magyar nemzet egységet alkot: egy része a határokon belül, egy másik pedig a határokon kívül él, de ez a kapcsolat folyamatos és megszakíthatatlan.

Az ünnepség Szent István király mellszobrának megkoszorúzásával és a Szózat eléneklésével ért véget.

A delegáció ezt követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolába látogatott, ahol Sólyom László felavatta az elkészült új szárnyat.

A tanintézmény könyvtárában megtartott sajtótájékoztatón Sólyom László kiemelten szólt a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás nehézségeiről.

– Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy minden szinten van magyar nyelvű oktatás: az elemi iskolától megkezdve a főiskolai szintig. Ám a legújabb ukrán rendelet szerint a tanintézeteket magyar tannyelvűből kéttannyelvűvé alakítják át. Márpedig a kétnyelvű iskola a nyelvvesztés iskolája. Bármennyire megértem azt, hogy a szülő úgy gondolja, jobb lesz a gyerekének az ukrán iskolában, ez a folyamat a későbbiekben megállíthatatlan. Éppen ezért Magyarország hivatalosan is ragaszkodik ahhoz, hogy az anyanyelvi oktatás megmaradjon. Az biztos, hogy a határokon túl élőknek meg kell tanulniuk az államnyelvet, hiszen a nélkül nem tudnak integrálódni az adott társadalomba. De ezt megfelelő módszerekkel, idegen nyelvként kell megtanítani. Nagyon remélem, hogy sikerül előrelépést elérni e téren – mondta a Magyar Köztársaság elnöke.

Hegedűs Csilla


Kárpátalja lap, 2008. aug. 22.:

Sólyom László Beregszászban ünnepelt

Iskoláink megőrzésére, kitartásra buzdított Sólyom László magyar köztársasági elnök, aki kedden Beregszászban részt vett a helyi magyarság Szent István-napi ünnepségén, majd felavatta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola új épületszárnyát.

Sólyom László a kora délutáni órákban érkezett Beregszászba, ahol a megye és a város vezetői fogadták. A magyar államfő, kísérete és vendéglátói gyalog tették meg a néhány perces utat a polgármesteri hivataltól a Szent Kereszt római katolikus templomig, ahol a három történelmi egyház püspökeivel és vezetőivel együtt istentiszteleten vettek részt. Ezt követően a templom előtt álló Szent István-szobornál rövid ünnepségre került sor, ahol a magyar köztársasági elnök mondott beszédet.

Az államfő a többi között kiemelte: a határok változhatnak, a nemzet meg fog maradni, mert független a határoktól, amint azt az elmúlt nyolcvan év során több államalakulathoz tartozó Kárpátalja példája is mutatja. „Amíg magyarok akarunk maradni, legyünk bárhol, azok is fogunk maradni” – tette hozzá.

Sólyom László hangsúlyozta: a kisebbségek számára rendkívül fontos, hogy intézményeket alkossanak, és őrizzék meg a már meglévőket, mert az a kisebbség, amelyik csak a nyelvét tartja meg, nem tud fennmaradni. Mint mondta, a Magyarországon kívül élő kisebbségek közül csak azok tudnak megmaradni, amelyek teljes társadalmat képeznek, megvan az anyagi erejük, szellemi elitjük, vállalkozóik, intézményrendszerük, iskoláik, templomaik, politikai érdekvédelmi szervezeteik.

Ebből a szempontból Kárpátalja szerencsés helyzetben van, hiszen megvannak még a magyar iskolák, a templomok, működnek a politikai pártok, s a legfontosabb, hogy ezek megmaradjanak – mutatott rá a magyar államfő, aki az ukrajnai nemzetiségi iskolák ukránosítását célzó miniszteri rendeletre utalva kijelentette: a kétnyelvű iskola a nyelvvesztés iskolája. Emlékeztette a hallgatóságát, hogy a magyarság megmaradásának záloga a magyar iskolai oktatás megőrzése, ezért arra szólította fel a kárpátaljai magyarokat, őrizzék meg iskoláikat. Hangsúlyozta: mindent megtesz a magyar kormányzattal együtt a soron következő ukrán–magyar tárgyalásokon a – mint fogalmazott – nagy nehezen kivívott önálló magyar iskolarendszer megmaradása érdekében.

Az anyaország és a határain kívül élő kisebbségek kapcsolatáról szólva Sólyom László kiemelte, hogy a kapcsolattartás folyamatos és megszakíthatatlan, mert a magyar nemzet egységet alkot, függetlenül attól, hogy egyes részeit határok választják el egymástól. A szónok közös stratégia kidolgozásának szükségességét hangsúlyozta a magyarság jövőjének biztosítása érdekében. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország támogatja Ukrajna euroatlanti törekvéseit, ami javíthatja a kárpátaljai magyarság helyzetét, és napirenden fogja tartani a kisebbségi jogok betartásának kérdését Brüsszelben.

Kárpátaljai látogatásának legfontosabb üzeneteként a köztársasági elnök hangsúlyozta: „Ne legyünk kicsinyhitűek, legyen olyan öntudatunk, küldetéstudatunk, mint Szent Istvánnak volt, és akkor biztosak lehetünk abban, hogy száz, ötszáz vagy ezer év múlva is itt maradunk, ahol szent királyunk kora óta mindig is voltunk.”

Sólyom László ezek után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára látogatott, ahol felavatta annak felújított, 1700 négyzetméter alapterületű épületszárnyát, amelyhez a költségek több mint felét az Apáczai Közalapítvány biztosította.

„Öt évvel ezelőtt, amikor elkezdtük ezt a programot, magam sem gondoltam, hogy ennyien csatlakoznak hozzá” – hangoztatta a megjelenteket köszöntve dr. Orosz Ildikó. A főiskola elnöke elmondta, hogy az évek során 142 támogatója volt az oktatási intézménynek, köztük 76 önkormányzat, három közalapítvány, valamint számos szövetség, egyesület, vállalat és magánszemély.

A köztársasági elnök beszédében annak fontosságát emelte ki, hogy egy kisebbségi sorsba jutott nemzetrésznek legyen saját értelmisége, legyenek olyan intézményei, mint az anyanyelvű iskoláztatás az alapoktól egészen a tudományos fokozat megszerzéséig. A főiskola új épületszárnyának átadása nagyon nagy lépés előre ezen a téren, hangsúlyozta. Rámutatott: a határon túli magyarság felsőoktatási intézményeinek versenyképesnek kell lenniük színvonalukat tekintve. Emlékeztetett, hogy a régi magyar iskolák sem a puszta létükkel váltak a nemzeti örökség részévé, hanem azáltal, hogy kik tanultak, kik oktattak ott. A magyar köztársasági elnök köszönetet mondott a beregszászi főiskola minden támogatójának, mivel – mint fogalmazott – „tudjuk, hogy ez az iskola nem tudta elérni azt, hogy ukrán állami támogatásban részesüljön”.

Sólyom László ezt követően Stark Ferenccel, az Apáczai Közalapítvány elnökével átvágta az új épületrész átadását jelképező nemzetiszín szalagot. Az épületre ezután Zán Fábián László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke kért áldást, és Majnek Antal, a munkácsi római katolikus egyházmegye püspöke szentelte meg a megújult falakat.

A továbbiakban Sólyom László vendéglátói kíséretében megtekintette a főiskolát, kötetlen megbeszélést folytatott a kárpátaljai magyar társadalmi szervezetek és pártok, valamint a történelmi egyházak vezetőivel, végül részt vett azon az ünnepi fogadáson, amelyet Bársony András kijevi magyar nagykövet adott a főiskolán augusztus 20., nemzeti ünnepünk tiszteletére.

Sólyom László a kora esti órákban visszautazott Budapestre. (Kárpátalja/MTI)

Vereckei emlékművet – nem; épületszárnyat – igen

Sólyom László Kárpátaljára érkezik

Ha a vereckei emlékmű avatásától a fennálló politikai feszültségek miatt távol is maradt, de most egynapos látogatásra Kárpátaljára érkezik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. A hírek szerint részt vesz a beregszászi Szent István-napi ünnepségen, illetve felkeresi a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, ahol egy új épületszárnyat avat fel, közösen a tanintézet vezetőivel.

Ezt megelőzően a magyar államfő találkozik Beregszász vezetőivel, így Gajdos István polgármesterrel (egyben az UMDSZ elnökével), majd a város katolikus templomában a három történelmi egyház püspökeivel együtt liturgián vesz részt.

Solyóm László az idén januárban már járt Kárpátalján, akkor Viktor Juscsenko ukrán elnökkel elsősorban az ukrajnai magyar kisebbség oktatási problémáiról tárgyalt. Akkor állapodtak meg a végül elmaradt közös vereckei emlékmű-avatásról.

A stigmás séf

Most, hogy Mihail Gorbacsov furcsa dolgot mondva újra megjelent a magyar televíziók képernyőjén, mégpedig Horn Gyula eléggé sajátosra sikerült születésnapi bulija alkalmából (Gyurcsány félreérthetetlen kézmozdulatokkal gyakorlatilag eltessékelte a mikrofontól), eszembe jutott, hogy ha verset nem is írtam Gorbihoz (mint Nagy Zoltán Mihály írótársam, aki 12 éven át volt az ateizmust tagjaitól megkövetelő SZKP tagja, de most már istenfélő legmagyarabb legmagyar), szóval ha verset nem is írtam a stigmás emberhez, de egy-két írásomban említettem. Például abban a kis lírai prognózisomban, amelyet bő évvel a Szovjetunió széthullása előtt készítettem. Lehet strigulázni: mi jött be, és mi nem:

E-F

– részlet a Kisebbségi ABC-ből –
Esztendőre vagy kettőre majd felnövök én, és visszakapok két órát az estéimből, meg reggel sem kell majd olyan korán kelni, mert végre a naphoz igazíthatom órámat, nem pedig egy kivilágított rubincsillaghoz… De az is lehet, hogy be kell majd szolgáltatni engedetlen óráinkat, és belénk vezetik a vezetékes rádiót, az diktálja majd a Központi Pontos Időt… Esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra újra tiszta víz folyik majd a folyókban, és nem is emlékszünk már arra, milyen is volt, amikor egy májuson kötelezően részt kellett vennünk a dolgozok önkéntes felvonulásán, miközben fejünkre záporozott az izotóp-zuhatag… De az is lehet, hogy helyette lokátorok pirítanak bennünket pirosra, mint grillcsirkét a mikrohullámú sütő… Esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra világútlevelet is kapok majd, és alanyi jogom lesz utazni, és nem kell majd hivatali főnökök autogramját gyűjtenem, ha mérföldre élő nagynénémet látogatnám meg… És ajándékot is vihetek, hiszen árubőség lesz, mert központilag bevezetik a spontán piacgazdaságot… De az is lehet, azért lesz majd árubőség, mert mindent jegyre kapunk majd, külön bélyegalbumban tartjuk a más-más cédulákat, úgy járunk vásárolni, nem tárcával, és a fizetésünket is jegyben kapjuk, hogy egyszerűbb legyen az egész, és majd igyekezhetünk, hogy konvertibilis legyen a jegyünk… Mert esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra jogállamban élünk majd, bizony, és a barátom azonnal beperli a vasutat, amiért a kertje alatt járó vonatok romba döntik a házát, és nem vagyok majd köteles beengedni a lakásba a rendőrt, haha… És majd telefonálni is lehet bárhová, külföldre is tárcsázással, meg lesz minden házban videó, és a parabolaantennán bejönnek a jó kis műholdas pornók, meg lesz számítógépünk, és a KGB is komputerrel tartja nyilván az adatainkat, a leveleinket pedig olyan ügyes gép nyitja fel, hogy észre ne vegyük a visszaragasztást… És pártunk is lesz majd vagy hat tucat, hiszen esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra jól elszaporodik majd minálunk a pluralizmus nevű csodabogár… Meg az is lehet még, hogy másképpen fogják majd hívni ezt az egész izét, amiben most vagyunk, vagy pedig sok kis önálló izé lesz az egy nagy helyett, mert végre megvalósul az izék önrendelkezése, és nem küldenek a nagy izéből majd tankokat meg ejtőernyősöket… Mert de nagy vagyok én, ám esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredvégre, mint a csuka a fazékban, széjjelfövök én… Csak tudnám, miért haragszik rám a konyhafőnök, ez a stigmás séF


Először megjelent: Hatodik Síp, 1990/II (június).
Újraközölve főblogomban, itt: A stigmás séf

 

Ukrajna 10 év múlva az EU-ban?

Cikkem az Új Szóban. Ukrajna és az EU, politika, pártok, Európai Unió. || Viktor Janukovics ukrán kormányfő igen elégedetten érkezett haza Luxemburgból, ahol eredményes tárgyalásokat folytatott az Ukrajna–EU együttműködési tanács ülésén. Találkozott és megbeszélést folytatott az Európai Bizottság elnökével és más EU-vezetőkkel, külügyminisztere pedig igen fontos vízum-megállapodást írt alá az illetékes partnerekkel. (Utóbbi, ha a tagországok jóváhagyása után érvénybe lép, nagyban kiszélesíti a kárpátaljai magyarság utazási lehetőségeit is.)

 

Nemzeti baloldal?

Mennyivel könnyebb volt régen: népi baloldalnak mondták azt, ami mára nem vált nemzeti baloldallá. A Népsportot egyetlen tollvonással Nemzeti Sporttá lehetett keresztelni, ám a pártideológia szintjén ez az átmenet nem ment végbe, és nemcsak azért, mert sem a Népszavát, sem a Népszabadságot nem nevezték át. A hajdani szocialista párt népi irányzatot képviselő vezérei, Pozsgay és Szűrös ma erőteljes oppozícióban vannak azzal az utódpárttál, amely a saját nemzeti mivoltát a nemzetietlenség vádjával szemben ugyan néha bizonygatni próbálja, ám a permanens identitászavaron nem jutott túl.

Olyan személyiséggel az élen, mint Gyurcsány Ferenc, erre nincs is sok esélye. Ezt a gondolatot most Debreczeni József ÉS-beli cikkének egyes megállapításai erősítették meg bennem. Ezzel együtt egyik állítását finomításra érdemesnek gondolom. A szerző szerint a kettős állampolgárságról tartott 2004-es népszavazás ügyében tanúsított magatartása miatt „…a határon túli magyarok elsöprő többsége szemében az anyaország miniszterelnöke: nemzetáruló.” Nos, a „többség” megállja a helyét, az „elsöprő” azonban már vitatható. A határon túli régiók mindegyikében hallatták hangjukat azok az értelmiségiek, akik pontosan látták a népszavazási komédia valódi indítékait, és Patrubány vagy Orbán bűnét az érzelmi zsarolásra alkalmas helyzet kialakulásában sokkal nagyobbnak gondolták, mint Gyurcsányét. Közéjük tartoztam magam is.

A magyar miniszterelnök azonban mégis elvesztette szememben a hitelességét. Nem akkor, hanem azóta. Azzal, ahogy az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésére reagált. Azzal, ahogy a TV-székház ostromának éjszakáján beszélt és intézkedett. Azzal, ahogy a Kádári múlt egészét megtagadva a szennyes vízzel együtt kiöntötte a gyereket is. Azzal, hogy képtelen a lappangó nemzeti baloldaliságot megjeleníteni.

_________
Frissítés: ajánlom elolvasni Diurnus jegyzetét is. Más: Weblap. Org – első honlapoptimalizálás, SEO szkember

Mégis, kinek az illúziója?

Reagálás Tabajdi Csaba Illúziók ellenében c. cikkére, Népszabadság, 2007. március 10.
Határon túli magyarok a Kárpát-medencében

Magyarok a Kárpát-medencében

A határon túli magyarság ügyét nem lehet tisztába tenni addig, amíg a magyar belpolitikát a végletesen elmérgesedett helyzet jellemzi és az ország társadalmát egy szellemi polgárháború hangulata hatja át.

Tabajdi Csaba cikke a szombati Népszabadságban. Hosszan és a szó mindkét értelmében kimerítően értekezik a határon túli magyarsággal kapcsolatos új nemzetstratégiáról, a kialakult helyzetről, a baloldal és az MSZP szerepéről. Állításainak nagy részével egyet lehet érteni, szimpatikus, hogy szembenéz a kialakult helyzet ellentmondásaival, ahogy felvázolja az eddig volt és az ezután következő célokat. Több esetben mégis hiányérzetem támadt.

A múltról például ezt állapítja meg:

A XXI. század első évtizedében a külmagyar nemzetpolitika öt alapvető célt szolgál: 1. a magyar közösségeknek és személyeknek az adott társadalomba történő integrálódását azok asszimilációja nélkül; 2. a magyar-magyar szellemi, kulturális, gazdasági integrációt, a nemzeti reintegrációt; 3. a Kárpát-medence mint szerves történelmi egység gazdasági, kulturális együttműködését, „reintegrációját”; 4. Közép- és Délkelet-Európa összes országának európai integrációját; 5. a határainkon túl élő magyarok modernizációját, európai versenyképessé tételét.

Nos, a fenti célkitűzések többsége egyelőre egyáltalán nem teljesült.

  1. A határon túli magyar közösségek nem integrálódtak a többségi társadalomba, mégpedig részben éppen a burkolt vagy nyílt magyarországi biztatás, segítség miatt nem, amely inkább az elszigetelődésüket ösztönözte;
  2. nem jött létre a magyar-magyar integráció sem, a magyar nemzetpolitika végig rezervátumként kezelte a határon túli magyarságot (kirekesztette, de kirekesztettségében támogatta, felemelte);
  3. a Kárpát-medence „reintegrációjától” távol vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől;
  4. az európai integráció formálisan, az EU-tagságok révén nagyrészt megtörtént, ám szellemiekben, mentalitásban még messze állunk a valódi egységtől;
  5. a modernizációban óriási a lemaradás, a határon túli magyar közösségek inkább mutatnak ellenállást, semmint felzárkózási szándékot.

Egészében tekintve számomra továbbra is úgy tűnik, hogy mind az anyaországi politikai erők, mind a külhoni nemzeti közösségek a „külön kezeltség”, az „ahhoz képest” elbíráltság állapotának a fenntartásában mutatkoznak érdekeltnek.

Beszél Tabajdi a szemléletváltás szükségességéről is:

A „szülőföldön való boldogulás” doktrínája helyett „a magyarként való boldogulás” segítését kellene szorgalmaznunk inkább.

Ennél már csak az lenne jobb, ha az „emberként való boldogulás” kerülne előtérbe, s az a tény, hogy valaki határon túli magyar, végre nem számítana sem előnynek, sem hátránynak jogai gyakorlásában, teljesítménye megítélésében. Ráadásul a pártszellemmel átitatott nemzetpolitika (kimondatlanul) mindig is válogatott „jó magyarok” és „rossz magyarok” között.

Az új doktrína három pillérét Tabajdi így határozza meg: 1) szülőföldön maradni;  2) szülőföldön élni, de Mo-n dolgozni; 3) Mo-n élni és dolgozni – azaz áttelepülni.

Ez mindenképpen helyes elképzelés, kérdés, mennyire valósítható meg, hogy a hivatalos Magyarország mindenkit a maga választotta életcéljának az elérésében segítse, ne ösztönözze egyiket jobban a másiknál, s leginkább: lemondjon arról a szelektív érvényesítésről, amely a közösségeket, mint genetikai rezervoárokat, igyekszik helyben tartani, a használható munkaerőket és jó agyakat pedig elszívja. Ez a szelekció ugyanis évtizedek óta zajlik, ez teszi a határon túli magyar közösségeket egyre életképtelenebbekké.

Fejtegetésének utolsó részében Tabajdi így ír (kihagyásokkal és saját kiemeléseimmel):

A magyar-magyar kapcsolatrendszer mély bizalmi válságban van a 2004. decemberi népszavazás óta. Az anyaországi politikai szembenállás szintje, a legelemibb párbeszéd hiánya mára kiterjedt a határon túli nemzetpolitikai ügyekre is. Az elmúlt időszakban bizonyos hazai pártok – főként és legbrutálisabban a Fidesz – kormányon és ellenzékben folyamatosan beavatkoztak a határon túli magyarok életébe. A magyarországi belpolitika exportja a jelenlegi válsághoz döntő mértékben járult hozzá. A határon túli magyar elit körében folyamatos volt a versenyfutás Budapest kegyeinek megnyeréséért, a szimbolikus megerősítésért, de leginkább a magyarországi támogatások elnyeréséért. Ezzel a hazai pártok gyakorta visszaéltek. Felelősség terheli a határon túli magyar szervezetek és vezetők többségét is, amikor – az egyenlő távolságtartás, vagy inkább közelségtartás látszatát kerülve – folyamatosan lecsatlakoztak a jobboldalhoz. (…) Mára szinte logikus, hogy az MSZP számára nem igazán vonzó a határon túli magyar politizálás, az nem az ő „terepe”. Az e jelenség mögött rejlő egyik meghatározó elem a határon túli magyar társadalom szinte mindenhol torz, egyoldalú politikai tagozódása, a jobboldal elsöprő (60-80 százalékos) dominanciája, a radikális-szélsőséges jobboldal erős jelenléte, továbbá a szocialista-szociáldemokrata, illetve a liberális politikai orientáció feltűnő gyengesége. (…)

A 2004. decemberi népszavazás után ideje lenne az önvizsgálatnak, a szembenézésnek a magyarországi politika teljes spektruma, minden határon túli szervezet, hazai egyház és ottani felekezet részéről: erre azonban semmi esély nincsen. A jobboldalnak történelmi felelőssége, sőt bűne van a 2004-es népszavazás kezdeményezésében és felkarolásában. A kedvezménytörvény után újra, immár másodszor azt a csodaváró hangulatot gerjesztette, hogy a kettős állampolgársággal „leomlanak Trianon falai”, „a magyar nemzet újra egy lesz”. Az MSZP és az SZDSZ sajnos nem érzékelte, hogy egy érzelmileg túlfűtött, illúziókkal és irracionális elvárásokkal teli, szimbolikus mezőben nem lehet racionális érvekkel operálni, és túlzottan „anyagias”, nemzeti önzésről tanúskodó kampányt folytatott. A határokon túl szinte kizárólagosan e két pártot marasztalják el, elfeledkezve a jobboldal fő felelősségéről. (…) A magyarországi baloldalt (…) máig béklyóba fogja a szocialistákkal szembeni méltánytalan, haragos határon túli indulat. Az MSZP azonban nem kerülheti meg saját válaszainak kidolgozását sem nemzetpolitikai, sem pártpolitikai okokból, mivel a mérvadó felmérések szerint az MSZP-re szavazók legalább annyira elkötelezettek a magyar nemzeti identitás vállalása és ápolása iránt, mint a jobboldaliak. Számos érv alapján ezért megkerülhetetlen a külmagyar nemzetpolitikai stratégia modernizálása, a jobboldali felfogástól eltérő alternatív koncepció kimunkálása és megvalósítása.

Az efféle igazságok kimondásának nagyon itt volt az ideje. Tabajdinak méltányolható az önkritikája, ám részrehajlása is nyilvánvaló.

Ezeket a pontosításokat fűzném hozzá a fentiekhez:

  1. „Beavatkozásban”, klientúra kiépítésében a baloldal csak alig valamivel kevésbé bűnös, mint a jobb.
  2. A határon túli magyar szervezetek részéről van példa baloldali lecsatlakozásra is (pl. az UMDSZ esetében, amely enélkül soha nem válhatott volna a KMKSZ hasonerejű ellenfelévé).
  3. A baloldal és az MSZP a népszavazási kampányban nem csupán racionális érvekkel, hanem gazdasági demagógiával és demográfiai fenyegetéssel (román bevándorlás) is operált; eredményesen, de visszatetszést keltően.
  4. Igaznak gondolom, hogy az MSZP-re szavazók is elkötelezettek a magyar identitás megtartása és ápolása iránt, magának az MSZP-nek azonban ebben az ügyben határozott identitászavara van, ami rányomja a bélyeget a (nemzet)politikájára.
Végül: Tabajdi írásának a címe (Illúziók ellenében) és egésze – igen helyesen – azt sugallja, hogy ideje lenne leszámolni a hamis illúziókkal. Ezek sorában azonban most egy újabbal is szembe kellene néznie a magyar politikacsinálóknak:
 
Illúzió azt gondolni, hogy a határon túli magyarság ügyét tisztába lehet tenni addig, amíg a magyar belpolitikát a végletesen elmérgesedett helyzet jellemzi és az az anyaország társadalmát egy szellemi polgárháború hangulata hatja át. Amíg a belhoni magyarság ügyét nem sikerül megnyugtatóan rendezni, addig a külhoniaké továbbra is kezelhetetlen marad.
_____________
Ide írtam: Balla D. Károly / Blog

Mivel 2016-ban a Népszabadságot megszüntették és a NOL archívuma elérhetetlenné vált, ide kimentettem a teljes cikket:

Illúziók ellenében

A valóságos nemzetpolitikai reform céljairól és feladatairól

Népszabadság • Tabajdi Csaba • 2007. március 10.

1. A határon túli magyarok ügyében korszakhatárhoz érkeztünk. Több tényező következtében a teljes nemzetstratégia újragondolására, szembenézésre van szükség. Először: az Európai Unió 2004-es és ez évi bővítései, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, majd Románia felvétele sok tekintetben új helyzetet teremtett.

Az uniós (magyarországi, romániai, szlovákiai, szlovéniai, ausztriai) magyarok, az EU-közeli (horvátországi), az EU-jelölt (szerbiai), valamint az EU-tól tartósan vagy végleg távoli (ukrajnai) magyarok helyzete egészen különböző. Másodszor: a magyar nemzetpolitika legnagyobb kihívására, a gazdasági-társadalmi szétfejlődésre nem született érdemi válasz. Versenyt futunk az idővel: marad-e még modernizációra képes határon túli magyarság, főleg fiatal nemzedék az uniós szomszédoknál, amikorra az európai uniós fejlesztések érdemben érzékelhető javulást hoznak az uniós tagoknál: illetve Vajdaság és Kárpátalja képes lesz-e magyar lakóinak megélhetést, méltó perspektívát nyújtani? Harmadszor: a 2004-es népszavazás traumáját máig nem dolgozta fel sem a határon túli magyarság, sem a magyarországi elit és az erre érzékeny hazai közvélemény. Negyedszer: a jelenlegi kormány átalakította a nemzetpolitikai reform jegyében a határon túli magyarokkal foglalkozó intézményi és támogatási rendszert.

Gyakran felmerül az „uniós automatizmus” illúziója. Az Európai Unió nagy esély, de önmagában nem garancia a határon túli magyarok Kárpát-medencei „túlélésére”, méltó megélhetésére. Az Európai Uniónak ugyanis nincs közvetlen kisebbségvédelmi rendszere, nincsenek jogi erővel bíró normái, sem megfelelő ellenőrző mechanizmusai. Kiáltó ellentmondás az, hogy az unió sokkal erőteljesebben hat a kisebbségi helyzet javítására a csatlakozás előtt, mint azt követően. Gondok származnak az európai integrálódás fáziskülönbségeiből is, például amikor Magyarország már részese lesz a schengeni rendszernek, Románia pedig még közel egy évtizedig nem: ez törvényszerűen szigorításokkal, feszültségekkel fog együtt járni a határon. Tartósan jelent majd gondot a határátlépés Szerbia és Ukrajna irányában, ami komolyan fékezheti a magyar-magyar és a magyar-szomszédsági érintkezéseket. Az Európai Uniónak a szubszidiaritás elvére épülő politikája elvileg végre érdemi decentralizációt hozhat Romániában is. Ez történelmi fordulat esélyét hordozza a homogén nemzetállami hagyományokból fakadó túlzott központosítással szemben. A valódi fordulat Szlovákia és Románia esetében viszont az lehet, ha korrekt, a történelmi hagyományoknak megfelelő lesz a régiók határainak megállapítása, továbbá a régiók a források elosztásakor és a döntések meghozatalakor érdemi pénzügyi eszközöket és döntési jogköröket kapnának. Pozitív döntés esetén ugyanis egy jól működő régió és regionális fejlesztési tanács Székelyföld közigazgatási-területi autonómiájának lényegi részét, 80-90 százalékát szavatolná!

Az EU-tagság az uniós szomszédok magyarságának munkavállalását is radikálisan új keretekbe helyezi. Az Európai Unió elősegíti a határon átnyúló regionális együttműködést, az eurorégiókat, a nyelvi és kulturális sokféleség védelmét, továbbá a diszkrimináció tilalmára vonatkozó két uniós irányelv is (faji és foglalkoztatási) fontos kisebbségvédelmi garancia.

2. A XXI. század első évtizedében a külmagyar nemzetpolitika öt alapvető célt szolgál: 1. a magyar közösségeknek és személyeknek az adott társadalomba történő integrálódását azok asszimilációja nélkül; 2. a magyar-magyar szellemi, kulturális, gazdasági integrációt, a nemzeti reintegrációt; 3. a Kárpát-medence mint szerves történelmi egység gazdasági, kulturális együttműködését, „reintegrációját”; 4. Közép- és Délkelet-Európa összes országának európai integrációját; 5. a határainkon túl élő magyarok modernizációját, európai versenyképessé tételét.

3. A nemzetpolitikai reform további alapkérdése: kell-e és akarunk-e doktrínát váltani? Óriási a veszélye annak, hogy a szétfejlődés, a gazdasági különbségek miatt a Kárpát-medence történelmi magyar nyelvi és kulturális területeinek egy része néhány évtized alatt kiürül! A demográfiai folyamatok miatt Magyarországnak szüksége van, lesz a határon túli munkaerőre. Három pillérre épülő új nemzetpolitikai doktrínára lenne szükség. A „szülőföldön való boldogulás” doktrínája helyett „a magyarként való boldogulás” segítését kellene szorgalmaznunk inkább.

Az új nemzetpolitikai doktrína első pillére, az alaptétel változatlanul: szülőföldön élni és szülőföldön dolgozni, vagyis minél több magyarnak legyen szülőföldjén méltó megélhetése! Ez érvényes a Magyarországon élőkre és a határon túliakra egyaránt. A XXI. században senkit nem kötelezhetünk valamiféle kollektivista, álközösségi felfogás jegyében a szülőföldön való maradásra, nem korlátozhatjuk az egyén szabadságjogait lakó- és munkahelyének megválasztásában sem. Az egyénnek azonban kötelezettsége is van a nemzeti közösség irányában. A „lehetőség szerinti” szülőföldön való boldogulás tétele ezt jelenti. Ellenkező esetben a nemzeti szolidaritás egész tartalma kiüresedik, és értelmét veszti.

Az új nemzetpolitikai doktrína második pillére: szülőföldön élni, Magyarországon dolgozni. A magyarországi munkára kölcsönösen szükség van. Ez lenne az a méltó „vendégmunkáshelyzet”, az a kétlakiság, amikor szervezetten biztosítanánk az ingázást, például egy olyan közhasznú társaság létrehozásával, amely a határon túli magyar politikai és szakmai szervezetekkel közösen, intézményesen közvetítené a munkaerőt.

Az új nemzetpolitikai doktrína harmadik pillére: Magyarországon élni és Magyarországon dolgozni. Elvében bármennyire ütközik is az új nemzetpolitika első számú pillérével, a XXI. században az egyénnek alapvető szabadságjoga annak eldöntése, hogy hol kíván élni és dolgozni. Az elmúlt években, bár volt rá kísérlet, mégsem vált érdemben könnyebbé a magyar állampolgárság megszerzése, ezért a magyarok gyakran nem Magyarországra vándorolnak ki.

4. A legfenyegetőbb magyar nemzetpolitikai csapda a szétfejlődés, a fejlődésbeli különbségek konzerválódása és növekedése. Az uniós integrálódás eltérő dinamikájából fakadó kihívásokra, az újabb „távolodásokra” nemzetpolitikánknak ma még nincs hitelesen kidolgozott válasza. Nyilvánvaló, hogy a kettős állampolgársággal nem lehetett volna orvosolni azt a gazdasági differenciálódást, ami Trianon óta végbement. A II. nemzeti fejlesztési terv, bár nagy figyelmet fordít a Kárpát-medence gazdasági-infrastrukturális integrációjára, de a szülőföldön való méltó megélhetés és magyarként megmaradás számos megoldandó kérdésére nem tud, nem is lehet képes választ adni. Ennél többre, nemzettudatos komplex fejlesztési politikára lenne szükség az egész Kárpát-medencében. A demográfiai, gazdasági, szociális és más mutatók tudományos felmérése alapján mérlegelendő, hogy melyek azok a határon túli települések, amelyek megtarthatóak magyar nyelvi, kulturális területeknek; melyek lehetnek a fejlesztési „pólusközpontok”: például Marosvásárhely és Szabadka, ahová elsősorban kellene az erőforrásokat összpontosítanunk.

5. A határon túli magyarok kérdésében elkerülhetetlen, hogy újrafogalmazzák Magyarország és a határon túli magyar közösségek egymás iránti felelősségét! A nemzeti felelősség kölcsönös, bár aszimmetrikus. Magyarországnak egyszerre kell integrálnia a határon belüli magyar többségi és hazai nemzeti kisebbségi társadalmak érdekeit, a tízmillió magyar állampolgár és a különböző helyzetben lévő határon túli nemzeti közösségek érdekeit. A magyarországi politika „egy az egyben” ritkán fogadhatja el a különböző határon túli nemzetrészek legitim, jogos igényeit: szintézisre kell törekednie.

A határainkon túli magyar közösségek az elmúlt másfél évtizedben – bár nagyon jelentős előrelépést tettek a helyi, regionális és országos szintű önszerveződésekben, nemzet- és társadalomépítésben; sok vonatkozásban (pl. a székelyföldi közbirtokos erdők egy részének visszaszerzésével) kivívták az autonómia számos elemét, de egyenjogú állampolgári helyzetük szavatolása még távolról sem kielégítő. Az autonómia különböző típusainak, az önkormányzati; a személyi elvű, vagyis a kulturális; a regionális; a területi autonómiaformák megteremtése, azok kombinációja nélkül nincs, nem lehet igazi garancia a határon túli magyar közösségek fennmaradására és fejlődésére, az erőszakos vagy a motivált asszimiláció megelőzésére. Jelentős probléma, hogy sem Magyarországon, sem a határon túli magyar szervezetek körében nem tisztázták: mi is valójában az autonómia, hogyan érhető el, és melyek a formái? Sok szó esik róla, de kevés a konkrétum. Az autonómiát csak ritkán nyújtja tálcán a nemzetközi közösség (l. Macedónia), hiszen az döntően a mindenkori többség és kisebbség alkujának, kompromisszumának terméke. Ha a határon túli magyar szervezetek végre tisztáznák, hogy melyek a kisebbségi autonómia esetében a kizárólagos központi államigazgatási, melyek az osztott, vagyis közösen gyakorolt és a saját, kizárólagos kisebbségi kompetenciák, az utódállamok részéről számos félreértés, szándékos vagy tudatos félremagyarázás elkerülhető lenne. Nemzetközileg is sokkal védhetőbbek lennének az autonómiára vonatkozó jogos igényeik. Nyilvánvaló, hogy sem Romániában, sem Szlovákiában nincs meg azonban a többségi elit részéről a politikai akarat a magyarság autonómiájának biztosítására. Jól bizonyítja ezt az Európai Unió által is szorgalmazott romániai kisebbségi törvény hányattatása. Nem szabad azonban szakralizálnunk az autonómia fogalmát! Nem az elnevezés, hanem a tartalom a meghatározó jelentőségű. A határon túli magyarokkal kapcsolatos politika modernizálása elengedhetetlen: meg kellene szabadítanunk az európai intézmények számára homályos és értelmezhetetlen szimbolikus ballasztoktól. „Népszavazást” tartani Székelyföldön, s nem tisztázni előtte az autonómia tartalmát és elérhetőségének módját: nemzetpolitikai abszurd.

6. A Fidesz kormányon és ellenzékben végig azt a látszatot keltette, s ezáltal hamis várakozásokat ébresztett a határon túliakban, mintha Budapestről alapvetően meg lehetne oldani a problémáikat. Az MSZP ezzel szemben mindenkor hangsúlyozta, hogy a budapesti kormány Bukarest, Pozsony, Belgrád, Kijev, Zágráb, Ljubljana, Bécs politikai akarata, együttműködése nélkül nem tud áttörést elérni. Míg a Fidesz sokszor provokálta a szomszédokat, s értetlenséget váltott ki az amúgy sem túl kisebbségbarát, nem túl megértő nemzetközi szervezetekben egyaránt, a balliberális oldal viszont többször túlzott reményeket táplált a szomszédokkal való megegyezés lehetőségét illetően. Máig nem találták meg a vezető magyar politikai erők a helyes arányokat, hogyan léphetnek fel egyszerre határozottan és higgadtan a szomszédságpolitikában az ottani magyarok érdekében; ha kell, keményen, de keménykedés nélkül.

7. A magyar-magyar kapcsolatrendszer mély bizalmi válságban van a 2004. decemberi népszavazás óta. Az anyaországi politikai szembenállás szintje, a legelemibb párbeszéd hiánya mára kiterjedt a határon túli nemzetpolitikai ügyekre is. Az elmúlt időszakban bizonyos hazai pártok – főként és legbrutálisabban a Fidesz – kormányon és ellenzékben folyamatosan beavatkoztak a határon túli magyarok életébe. A magyarországi belpolitika exportja a jelenlegi válsághoz döntő mértékben járult hozzá. A határon túli magyar elit körében folyamatos volt a versenyfutás Budapest kegyeinek megnyeréséért, a szimbolikus megerősítésért, de leginkább a magyarországi támogatások elnyeréséért. Ezzel a hazai pártok gyakorta visszaéltek. Felelősség terheli a határon túli magyar szervezetek és vezetők többségét is, amikor – az egyenlő távolságtartás, vagy inkább közelségtartás látszatát kerülve – folyamatosan lecsatlakoztak a jobboldalhoz. A magyarországi baloldalt mindig erősen frusztrálta, hogy még a nem túl markáns, de mégis létező pozitív törekvéseire sem kapott visszajelzést a határon túli magyar közegtől. Mára szinte logikus, hogy az MSZP számára nem igazán vonzó a határon túli magyar politizálás, az nem az ő „terepe”. Az e jelenség mögött rejlő egyik meghatározó elem a határon túli magyar társadalom szinte mindenhol torz, egyoldalú politikai tagozódása, a jobboldal elsöprő (60-80 százalékos) dominanciája, a radikális-szélsőséges jobboldal erős jelenléte, továbbá a szocialista-szociáldemokrata, illetve a liberális politikai orientáció feltűnő gyengesége. Igaz, még csak bő másfél évtizede kezdődött el a rendszerváltás, mégsem magyarázható ez az európai és magyarországi trendektől teljesen eltérő, torz politikai osztat kizárólag a magyarellenes, nacionalista, kommunista (csak nevében baloldali) rezsimek örökségével. Jellemző példa, hogy valamennyi mérvadó magyar párt (pl. RMDSZ, MKP, VMSZ) az Európai Néppárt tagszervezete lett. A határon túli vezetők ugyanakkor elvárnák az európai szocialista és liberális pártcsalád szolidaritását is, amelyek soraiban ott vannak a román, szlovák többségi testvérpártok is. Az utóbbiak érdekérvényesítő képessége erősebb, „hitelesebb”, mint a Néppárthoz tartozó magyar képviselőké. Végiggondolták-e ezt alaposan a határon túli magyar vezetők? Helyes-e, hogy az MKP és az RMDSZ európai parlamenti képviselői mind az Európai Néppárt soraiba ülnek be?

A 2004. decemberi népszavazás után ideje lenne az önvizsgálatnak, a szembenézésnek a magyarországi politika teljes spektruma, minden határon túli szervezet, hazai egyház és ottani felekezet részéről: erre azonban semmi esély nincsen. A jobboldalnak történelmi felelőssége, sőt bűne van a 2004-es népszavazás kezdeményezésében és felkarolásában. A kedvezménytörvény után újra, immár másodszor azt a csodaváró hangulatot gerjesztette, hogy a kettős állampolgársággal „leomlanak Trianon falai”, „a magyar nemzet újra egy lesz”. Az MSZP és az SZDSZ sajnos nem érzékelte, hogy egy érzelmileg túlfűtött, illúziókkal és irracionális elvárásokkal teli, szimbolikus mezőben nem lehet racionális érvekkel operálni, és túlzottan „anyagias”, nemzeti önzésről tanúskodó kampányt folytatott. A határokon túl szinte kizárólagosan e két pártot marasztalják el, elfeledkezve a jobboldal fő felelősségéről. Kizárólag a vajdasági és kárpátaljai magyarság tekintetében volt indokolt a kettős állampolgárság igénye, amiként e két közösség esetében ma is legitim és indokolt nemzetpolitikai feladat lenne annak megoldása. A magyarországi baloldalt pedig máig béklyóba fogja a szocialistákkal szembeni méltánytalan, haragos határon túli indulat. Az MSZP azonban nem kerülheti meg saját válaszainak kidolgozását sem nemzetpolitikai, sem pártpolitikai okokból, mivel a mérvadó felmérések szerint az MSZP-re szavazók legalább annyira elkötelezettek a magyar nemzeti identitás vállalása és ápolása iránt, mint a jobboldaliak. Számos érv alapján ezért megkerülhetetlen a külmagyar nemzetpolitikai stratégia modernizálása, a jobboldali felfogástól eltérő alternatív koncepció kimunkálása és megvalósítása.

A szerző európai parlamenti képviselő, az MSZP Nemzetpolitikai Tagozatának elnöke


üzenet küldés tömeges számban laptop kijelzőre