Juskovics & Janucsenko

Népszavazás a kettős álomporgárságról: igazi politikai „itt a piros, hol a piros”. De sokan elhiszik, hogy az igen vagy a nem alatt ott lapul a megoldás!

*

Nem tudom, mennyire normális dolog, de teljesen hidegen hagy, ami Kijevben (és már Ungváron is) történik. Valahogy nem sikerül átéreznem, hogy mindez voltaképp az én bőrömre is mehet. Nem látom a tétjét ennek a forradalmi helyzetnek, nem tudom elképzelni, hogy bármi gyökeresen megváltozhatna ebben az országban attól, hogy ilyen vagy olyan csoportérdek fog érvényesülni. Persze belátom, hogy ez bizonyos fokú politikai rövidlátás, de engem e percben inkább az érdekel, lesz-e gazdasági felívelés, kibontakoznak-e az emberibb civilizációs viszonyok, lábra kap-e valami igazibb demokrácia, visszaszorul-e a korrupció és a bűnözés, és hát, persze: kedvezően alakul-e a helyzet a nemzeti kisebbségek, így a kárpátaljai magyarság számára – és eléggé kevéssé foglalkoztat, ki lesz az, aki ezt nem valósítja meg. Sajnos szkepszisem nagyobb annál, semhogy abban bízzam: akár valamiféle „nemzeti” forradalom, akár ennek az ellenkezője valóban jót hozhatna számunkra.

Csalással választást nyerni: rút dolog (de vajon nem csalt-e a másik fél is?). Forradalommal helyreállítani az igazságosságot: érthető, de kétes kimenetelű törekvés. Globális értelemben hasznos lehet, ha előre mutató változás történik – de ki tudja ebben a helyzetben, hogy merre van előre? Van-e olyan nemes cél, ami szentesíti a káoszhoz, esetleg országos anarchia alakulásához vezető eszközt? Kinek lesz jó, ha elszabadulhatnak a szélsőséges indulatok, és a rendcsinálók élvezkedve elkezdenek rendet csinálni?

Annyi bizonyos, hogy a felhergelődött sátorverő tömegek elszántnak látszanak, mint ahogy az ellenzék szószólói sem engednek elképzeléseikből. A hatalom pedig egyelőre kivár, de önként aligha mond le, hacsak át nem állnak a karhatalmi erők is. Eljött a pillanat, amikor a kapanyél is elsülhet. Bárhogy is, én semmi jóra nem számítok, de voltaképp mégsem tartok semmi rossztól. Hidegen hagy a dolog, mintha bensőmbe is jutott volna a ma lehullot 20 centis hóból.

De sokszor megírtam már, mit mondott néhány féldeci után Vereczkey Béla barátom édesapja a rendszerváltás utáni első elnökválasztás idején: „Nem mindegy nekünk, kárpátaljai ruszinoknak, hogy a doni kozákok kit választanak atamánnak?”

Ami bánt, az kizárólag az, hogy vezetői a magyar lakosság egy részét is belehergelték ebbe az áldatlan és számunkra idegen helyzetbe, amelyben az -enkók és -vicsok vívják elszánt hatalmi harcukat.

*

Három napig távol voltunk: Bp., Baja. Az időjárási frontok közben keresztül-kasul jártak a fejem fölött, nem csoda, hogy már induláskor megfájdult, és azóta sem tud elmúlni erősödő-gyengülő migrénem. Ennek ellenére sikeres út volt, mindent elintéztünk, amit terveztünk, és a barátkozás meg a családi együttlét is szépen belefért. Istvánéknál már várt a Judit-vásárolta tolókocsi: azonnal beleültem és rallizni kezdtem, amit aztán Baján bátyuéknál, majd Nyíregyházán Fórizséknál folytattam. Érdekes fejlemény: számomra ez most nem kötöttséget, hanem mozgékonyságot, nagyobb szabadságot jelent a járókeres szerencsétlenkedéshez képest. A biztonságérzetem is sokkal nagyobb. (Lehet, hogy ezért nem érzem át a politikai bizonytalanság veszélyeit??) Köszönet hát minden közreműködőnek.

*

Népszavazás a kettős állampolgárságról: igazi politikai „itt a piros, hol a piros”. De sokan elhiszik, hogy az igen vagy a nem alatt ott lapul a megoldás!

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.