Egy alig ismert kárpátaljai költőnő

Mérvadó irodalomtörténészek véleménye szerint nem teljesen véletlen, hogy gyöngéd, de mégis karakteres alakja a feledés mély homáéyába merült. Nem volt sem kiemelkedő személyiség, sem jelentős alkotó. Ha az akkor Técsőn működő Hollósy Simon nem örökítette volna meg – mára sajnálatosan elveszett – portréfestményén, talán örökre elfelejtette volna a köztudomásúlag hálátlan utókor. Épp ezért érdemes abba a kevésbe belekapaszkodnunk, amit tudunk róla.

Nevét ma még a szakmabeliek közül is igen kevesen ismerik Kárpátalján. Holott egykor az ungvári szalonok közkedvelt vendége volt, az irodalmi és zenei életről írott tudósításai a korabeli hírlapolvasók körében nagy népszerűségnek örvendtek. Versei kevésbé találtak utat a kor vidéki olvasójához, holott ezek alapján joggal sorolhatjuk a kárpátaljai(nak is nevezhető) magyar irodalom előremutató, ám feledésbe merült progresszív hagyományai közé.

Blodlay Klára 1901-ben született a ma Romániához tartozó Szatmárnémetiben. Apja Blodlay Ambrus, a 19. századvégi Szatmár vármegye közismert kirurgusa, anyja Blodlayné Lázár Mirtyll, kitagadott földbirtokos-lány. Klára korán árvaságra jutott, rokonai 1910-ben az ungvári Kálvin János Református Árvaházban helyezték el, majd 1916-ban a Nagyszebenből Ungvárra származó Blau Ignác szatócs fogadta örökbe, akinek biztatására, nevébe egy magánhangzót toldva, Bodolay Klára néven kezdett publikálni. A ’20-as, ’30-as években igen termékeny, ír verset, novellát, színművet és újsághíreket. 1944-től írásai meggyérülnek, de naplójegyzeteket is tartalmazó füzeteit 1957-ben bekövetkezett haláláig vezeti. Közel kétezer kéziratoldalra rúgó szellemi öröksége fogadott húga, Blau Eszter-Borbála hagyatékából került elő.

József Attila-szobor: tiltakozás – virtuális élőlánc

Tiltakozás: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

Balla D. Károly tiltakozása

József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció

2011-es webakcióm lényege az volt, hogy a Google-találatok élére kívántam juttatni alábbi tiltakozó szövegemet az alább felsorolt kulcsszavakra nézve. A tiltakozó keresőmarketing akció sikerrel járt, mi több, még évekkel később is az én alábbi felhívásomat tartalmazó különböző weboldalaim és blogbejegyzéseim jönnek élre például a József Attila szobra – tiltakozás keresőkifejezésre. 2015-ben ezeket a webhelyeket egy másik online marketing projektben újra felhasználtam a virtuális élőlánc kifejezés szavára – virtuális – építve. A szöveg alatti korábbi hivatkozásokat is ennek értelmében alakítottam át.

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani “a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát” – ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listákat. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

  • virtuális élőlánc
  • élőlánc József Attila szobra körül
  • Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
  • József Attila szobra

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjesztheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti – roppant fontos, hogy mindez a forrásul szolgáló oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is.

Oldalaimon időről időre beszámolok Google-eredményeimről, vagyis arról, élőláncom szemei elfoglalták-e a találati oldalakat.

józsef attila szobra - budapest (laptop)

• virtuális szerver bérlés – élőlánc • virtuális pánsíp – honlapoptimalizálás • Szerver bérlés, Hoszting – József Attila virtuális

Virtuális szerver szolgáltatás

Virtuális Szerver bérlés – laptop szerviz Budapesten

A szervermegoldásokat szolgáltató cégek kínálatában egyre gyakrabban tűnnek fel a virtuális szerverek és dinamikus VPS struktúrák.

Harmadik regényem – hamarosan

Balla D. Károly: Tejmozi. Magvető Kiadó, 2011.

A kiadó honlapjára már felkerült, így talán már nem kell attól tartanom, hogy elhamarkodom a bejelentést: hamarosan megjelenik harmadik regényem, a Tejmozi. Hangütésében, meseszövésében erőteljesen elüt két korábbi regényemtől. Ha azokat posztmodern trükkregénynek ítélte a szakma (pontosabban Tarján Tamás), akkor ez hagyományos, akár történet-központú regénynek is nevezhető. Ugyanakkor megírásának előzményeit tekintve mégis egy ízig-vérig posztmodern irodalmi interakcióból nőtte ki magát. További részletek: Magvető, TejmoziMi legyen a Tejmozi fülén?Tejmozi, szófelhő

»A főhős apja otthoni műtermében ,,megélhetési” aktképeket fest fiatal lányokról, közben halk zene szól, fia a tejüveg ajtó mögül leskelődik. Az anya kisfiával egy kitalált, csak kettejük által ismert nyelven beszélget – ? – egy szorongó, a maga módján mégis boldog gyermekkor elevenedik meg az olvasó előtt. Az apa később elhagyja családját, a fiú attól fogva anyja és húga szeretetjátszmáinak áldozata lesz. Kettős le- és elszámolás Balla D. Károly finomra csiszolt, gazdag és egyben mégis takarékos nyelven megírt könyve, fájdalmas tanulságokkal, kibeszéletlenül maradt, ennél fogva feloldozhatatlan feszültségekkel.«

Ginsberg Üvöltése

James Franco az Üvöltésben

Mit kerteljünk: Jeffrey Friedman és Rob Epstein 2010-es munkája filmalkotásként talán nem lenne eléggé jó, ha nem Ginsberg monumentális költeménye adná a vázát. Ez a váz azonban oly erős, hogy könnyedén (de súlyos léptekkel) viszi előre a filmet, jószerével csak rá kellett akasztani a jeleneteket. Ezek a következő öt síkon futnak.

Az első: 1955. októberében Allen Ginsberg a San Francisco-i Six Gallery-ben, 29 évesen felolvassa az Üvöltést (szép film noir képek egy füstös helyről, a költőt alakító James Franco szuggesztív interpretációja – és hát persze a nagyon ütős szöveg).

A második: 1957-ben, az alig egy évvel a Howl and Other Poems című Ginsberg-könyv megjelenése után a kiadót perbe fogják obszcén mű terjesztése miatt. A tárgyalás jelenetei képezik a második síkot. Ez a szál gyengébb: a nézetek összecsapását én nem tartottam eléggé drámainak, a vádló, a védő és a tanúk szövegei lehetnének feszesebbek (hogy nem eléggé azok, meglehet, az eredeti tárgyalás jegyzőkönyvéhez való hűségből ered.)

Ginnsberg az irodalom őszinteségéről beszél (James Franco a filmben)A harmadik sík egy magnó-interjú készítésének az epizódjait rögzíti: a tárgyalással egy időben Ginsberg életéről és az irodalomról beszél a láthatatlan riporternek. Életrajzi vallomásainak, elbeszéléseinek egy része – negyedik sík – meg is elevenedik: jól kamerázott, kifejező képek, jó ritmusú vágások. Amit pedig a költő irodalmi felfogásáról mond, az újra csak olyan jelentőségteljes, hogy mindegy, ül-e vagy fekszik, mikrofonba beszél-e vagy kamerába.

A film sejtésem szerint az ötödik síkon bukik el (nem teljesen, de kicsit azért mégis…): ezek a folyton beékelődő betétek nem egyebek, mint színes animációk (durvábban: rajzfilmek), amelyek képileg (lennének) hivatottak megjeleníteni az Üvöltés látomásos világát. Kevés sikerrel: ami a szövegben lélegzetállítóan szuggesztív, fékezhetetlenül áradó, az animációban elbeszélve inkább komikus, vagy legalábbis olcsó.  A súlyos irodalmi szöveg révén közvetített költői víziókat halálos vétek tényleges látványra „lefordítani”, pláne nem primitíven ábrázolt szeretkező párok és repülő angyalok képében. Ezek nem hozzáadnak, hanem elvesznek az élményből. (Egy filmes ellenpélda: Alan Parker Pink Floyd-filmjében – A fal – az animációs betétek kifejezetten jót tesznek a műnek.)

Az egészet együtt szemlélve számomra úgy tűnt, hogy a stiláris sokféleség nem forrt egésszé, a tárgyalás jólfésült jelenetei kizökkentik a múltidézés poézisét, az interjú dokumentarista vonala pedig a maga kis ügyetlenségeivel ugyan megfelel saját műfajának, de egy művészfilm ambícióit alulmúlja (itt csak a remek szöveg menti meg a gyenge képi világot). Az rajzfilmes illesztmények meg egyenesen degradálják a ginsbergi képzetek intenzitását.

És mégis: nemcsak nézhető, hanem kötelezően megnézendő film az Üvöltés: annak is, aki már találkozott az eredeti verssel, de főleg annak, aki most kerül szembe a modern költészetnek ezzel a kibiztosított bombájával.

A film jó. A hiányérzet onnan ered, hogy Ginsberg viszont zseniális.


további filmes jegyzeteim
Üvöltés (Howl), amerikai filmdráma, 2010. Rendezte: Jeffrey Friedman, Rob Epstein; forgatókönyv: Rob Epstein, Jeffrey Friedman; zeneszerző: Carter Burwell, operatőr: Edward Lachman. Szereplők: James Franco (Allen Ginsberg), Jon Hamm (Jake Ehrlich), David Strathairn (Ralph McIntosh), Mary-Louise Parker (Gail Potter), Jeff Daniels (David Kirk professzor).

Meghalt Balla László (halálhír, életrajz)

Meghalt Balla László

Balla László
1927.07.23-2010.10.28

Életének 84. esztendejében, október 28-án hajnalban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt édesapám, Balla László író, nyugalmazott főszerkesztő.

Temetésére november 2-án, közép-európai idő szerint 11.30-tól kezdődően kerül sor az ungvári Kálvária ravatalozójából

»» Balla László életrajza, önvallomása // MTI-hír, nekrológok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából és más forrásokból
Született 1927. július 23., Pálóc
Elhunyt 2010. október 28.(83 évesen), Ungvár
Nemzetisége magyar
Gyermekei Balla D. Károly, Hazslinszky Elek (nevelt)
Foglalkozása költő, író, műfordító, újságíró, egyetemi tanár

Balla László élete, munkássága

szül.: Pálóc, 1927. július 23. – megh.: Ungvár, 2010. október 28.

A magyar irodalom kárpátaljai alkotója, költő, író, műfordító, dramaíró, újságíró, főszerkesztő, képzőművészeti szakíró; pályája kezdetén szobrász, egyetemi oktató; kultúrpolitikus.

B. L. a második világháború utáni évtizedekben a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátalja egyik jelentős magyar közéleti személyisége volt, az 1960-as évektől az 1980-as évekig íróként és irodalomszervezőként is meghatározó szerepet játszott a kárpátaljai magyar irodalmi életben.

Az akkor Csehszlovákiához, ma Szlovákiához tartozó Pálócón (szlovákul: Pavlovce nad Uhom) született Balla Károly és Járó Mária gyermekeként. Apja tisztviselőként dolgozott. 1938-ban Kassán kezdte el gimnáziumi tanulmányait, amit azonban hamarosan meg kellett szakítania. Az első bécsi döntést követően a cseh hatóságok nyomására családjának el kellett hagynia Pálócot (mely nem került akkor Magyarországhoz). A család apja testvérénél (Balla Pál) talált menedéket, majd az apa előbb Szobráncon, később Karcsaván kapott főjegyzői állást.

1939-ben Ungváron folytatta gimnáziumi tanulmányait. Gimnazistaként ő szerkesztette az iskola Hajrá c. lapját. Már 15 éves korától jelentek meg írásai, többek között fővárosi lapokban is. A második világháború idején a család Ungvárra költözött.

Kárpátalja 1944-es szovjet megszállása után Ungváron megszűnt a magyar nyelvű oktatás, így gimnáziumi tanulmányait Kisvárdára átjárva fejezte be.

Ezt követően szobrászatot tanult az Ungvári Képzőművészeti Főiskolán (1945–1946), tanára voltak többek között Erdélyi Béla és Boksay József. Veres Péter közbenjárásával a Pécsi Tudományegyetemen rendkívüli tanári vizsgát tett 1946-ban. Később szobrászként dolgozott. 1946–1947 között vezette a Kárpátaljai Szépművészeti Szalont is.

1947–1951 között a Kárpáti Igaz Szó olvasószerkesztője, 1951–1953 között pedig a Kárpátontúli Területi Kiadó szerkesztője volt. 1953–1960 között a Ragyanszka Skola Tankönyvkiadó magyar és lengyel szerkesztőségének főszerkesztői posztját töltötte be. 1954–1960 között az Ungvári Állami Egyetem első magyar irodalom tanáraként dolgozott. 1960–1964 között szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. 1964–1965 között a Kárpáti Kiadó magyar szerkesztőségének vezetője volt. 1965–1987 között a Kárpáti Igaz Szó című lap főszerkesztője, a 1987-ben vonult nyugdíjba.

A Szovjetunió szétesését követően Balla László a bírálatok kereszttűzébe került, leginkább amiatt, hogy felelősnek tartották abban, hogy 1971-ben a szovjet hatóságok betiltották a fiatal kárpátaljai magyar írók és költők által alapított Forrás Stúdió működését. Röviddel ezt megelőzően a Kárpáti Igaz Szó éles hangú szerkesztőségi cikkben támadta a fiatal szerzőket, a szovjet rendszertől való elidegenedéssel, a szocialista realizmus tagadásával, polgári allűrökkel és nacionalizmussal vádolva meg őket. Az írás megjelenése után több stúdiótagot meghurcoltak és kizártak az ungvári egyetemről.

A rendszerváltás után megfogalmazott kritikák szerint pályája során, különösen 1950-től nyugdíjba vonulásáig (1987) a kárpátaljai magyar alkotó értelmiség megosztó személyisége volt. Mint a kommunista párt hű katonája és ideológiai frontharcosa, heves vitában állt az 1960– 1970-es években Kovács Vilmos költővel és a Forrás Ifjúsági Stúdió tagjaival.

1971-ben a József Attila Irodalmi Stúdió megalapítója és elnöke volt. 1987-ben megalapítója és elnöke az ungvári Drávai Gizella Magyar Közművelődési Egyesületnek. 1988-ban egyik alapító tagja a József Attila Alkotóközösségnek. 1989-ben egyik alapító tagja a KMKSZ-t létrehozó tíztagú szervezőbizottságnak, 1989–1992 között a KMKSZ választmányának tagja.

1950–1957 között Bakó László néven írt. Mintegy 50 könyv szerzője, szépirodalmin kívül publicisztikai, művészettörténészi és pedagógiai szakírói munkásságot is kifejt, több tankönyv szerzője. Fő műfaja a novella. Az ötvenes években megjelent verseskötetei a kötelező sematizmus jegyében születtek. Novelláiból, verseiből, regényeiből több ukrán és orosz fordításban is megjelent. A rendszerváltás után, részben korábbi (a sematizmus és a szocialista realizmus jegyeit is viselő) életművét felülírva, új regényfolyamba kezdett, ennek hét kötete A végtelenben találkoznak összefoglaló cím alatt jelent meg.

Balla László főbb művei

Zengj hangosabban, versek, Ungvár, 1951; Kitárom karom, versek, Ungvár, 1954; Rohanó évek sodrában, Ungvár, 1956; Kip-kop kalapács, gyermekversek, Ungvár, 1959; Nyári lángok, versek, Ungvár, 1961; És felgördül a függöny, riportok, Ungvár, 1961; A holnap öröméért, riportok, Kijev-Ungvár, 1961; A „Juventus-1” űrutasai, ifjúsági regény, Ungvár- Budapest, 1963; Meddőfelhők, regény, Ungvár, 1964; Hidi Pista biciklista, ifjúsági regény, Ungvár-Budapest, 1965; Parázs a hóban, novellák, Ungvár, 1967; A világóra ketyegése, novellák, Budapest- Ungvár, 1970; Tapsi-titok, gyermekversek, Ungvár, 1972; Értekezem, tehát vagyok, humoreszkek, szatírák, 1973; Csillogó, lobogó, vibráló tájak, riportok festőkről, Ungvár, 1975; Nevető csillagok, gyermekversek, Ungvár, 1976; Visszapillantó tükör, válogatott írások, Ungvár, 1977; Totális fényben, novellák, kisregény, Ungvár, 1983; A legfőbb parancs, válogatott novellák, Budapest-Ungvár, 1986; Sosem volt repülések emléke, novellák és színmű, Ungvár, 1989; Az utolsó század, regény, Ungvár, 1989; Azt bünteti, kit szeret, dokumentumregény, Ungvár, 1990; A Nagy Semmi, regény, Ungvár, 1994; Ikebana, válogatott versek 1942-1992, Galéria Kiadó, Budapest-Ungvár, 1993; Erdélyi Béla és kortársai, képzőművészeti-monográfia, 1994; Csillagírás, kortárs ukrán költők versei, fordítások, Budapest-Ungvár, 1994; A végtelenben találkoznak, regény, Ungvár, 1994; Borbélyműhely a Vakhoz, regény Ungvár-Budapest, 1995; Ároni áldás, regény, Ungvár, 1996; Lali az oroszlánbarlangban, Ungvár, 1999; A lét határán, regények, Ungvár, 2001; Szobor a főtéren, novellák, regény, Ungvár, 2001;Szegény ember vízzel főz, visszaemlékezések, Ungvár, 2002; Árva aranyesők, tárcák, Ungvár, 2004; Vakrepülés (válogatott versek, 2006); Őszi nyárfák (válogatott novellák és kisregények, 2007);Szép, mert reménytelen (regény, 2008).

Szócikk ebből a kiadványból:

A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE – 1945-1975

IV. kötet – Budapest, 1982

Az indulás és az indítás terheit ezekben az években Sándor László és Szenes László akkori könyvkiadói szerkesztők mellett főként Balla László vállalta és viselte. Nevét nemcsak könyvei idézik és rögzítik, hanem a kezdeti évek nehéz harcai is. A sorsforduló, a vele járó kettős előjelű megrázkódtatások, a társadalmi átalakulások túl feszült légköre, a más népekkel való együttélés írott és íratlan normáinak lassú közeledése nem kedvezett az ilyesféle vállalkozásoknak. S mindehhez még hozzájárultak az akkori évek provincializmussal terhes irodalompolitikai torzulásai: a pártosság, népiség és közérthetőség fogalmainak vulgáris értelmezései.

Pályafutásának kezdeti szakaszát az úttörők ismerős sorsa szabta meg. Helyzete azzal bonyolódott, hogy pionír szerepének kettőssége (irodalompolitikus és irodalmár volt egy személyben) kettős kötelezettséget rótt rá.

A számvetés, a felismerés, a rostálás szándéka a Nyári lángok (1961) című gyűjteményes kötetében nyilvánult meg, amelybe alig vett fel vala-{164.}mit előző könyveiből. Ez a kötet előrelépést jelentett, egyben le is zárta költői pályafutását. Következett a prózára váltás időszaka, amelyet művelődéspolitikai és pedagógiai tárgyú riportfüzetei vezettek be, s ifjúsági regényei és művészettörténeti tanulmányai segítettek tovább. A váltás értékgyarapodással járt, a más műfaj a tisztulás lehetőségét kínálta és hozta, jobban megfelelt az író alkati tulajdonságainak is. Kritikusai egybehangzóan állapították meg, hogy az ifjúsági regény az a műfaj, amelyben leginkább otthonosan mozog. Erőssége az ügyes meseszövés, a könnyed stílus. Fogyatékossága az aktualizáló témaválasztás. A „Juventus – 1” űrutasai (1963) című ifjúsági regénye az űrromantika, Meddőfelhők (1964) című (stílusjegyei szerint szintén ifjúsági) regénye a jehovizmus ellen meghirdetett harc, másik ifjúsági regénye, a Hidi Pista biciklista (1965) pedig a vegyipar fellendítését célzó határozat jegyében született.

Az első komoly elismerést Parázs a hóban című novellás kötete hozta meg számára. Még itt is kísért ugyan a riportszerűség és az ún. nagy téma felmutatásának szándéka, de már kitapintható az útra találás is. Nyilvánvalónak látszik, hogy Balla számára nem a történelmi súlyú drámai összecsapások, nem a nyílt porondon zajló élethalálharcok teremtik meg az éltető légkört, hanem ami utánuk következik: a beteljesült drámákat, az elvégeztetett sorsfordulókat követő emlékezés, vizsgálódás és elmélkedés. Ebben a miliőben a novellista Balla szabadon tud mozogni, itt képes legyőzni a nagy sémák kísértését, az útveszejtő nekibuzdulást, továbbá distanciaérzéke sem hagyja cserben. Mindez – egy-két régebben megírt novellától eltekintve – érvényes A világóra ketyegése (1970) című új novellás kötetére is. Hőseinek világát újabban nem a társadalom hullámverései vagy mélyáramlatai feszítik, hanem a mindennapok emberi tartása tölti be. Újabb stílusváltása publicisztikai indíttatású. 1973-ban látott napvilágot szatíra- és humoreszkválogatása, az Értekezem, tehát vagyok, majd 1975-ben képzőművészeti riportgyűjteménye, a Csillogó, lobogó, vibráló tájak

Egész közéleti szereplése összefügg írói munkásságával. Volt újságíró, kiadói és tankönyvkiadói lektor (fél tucat irodalmi olvasókönyvet is írt a magyar tannyelvű iskolák számára), 1965-ig ő vezette az Ukrajnai Írószövetség helyi tagozatának magyar szekcióját. Jelenleg a Kárpáti Igaz Szó című napilapot szerkeszti. Több könyve orosz és ukrán fordításban is megjelent.

A XX. Kongresszussal elkezdődött közéleti tisztulási folyamat Kárpát-Ukrajnát is érintette. Ennek eredményeként 1957-ben megindult a magyarországi könyvek és lapok behozatala, majd tömeges előfizetése. Ezzel egyrészt megingott az a hiedelem, hogy a magyar kisebbségnek „kultúrönellátónak” kell lennie, illetve irodalmárainak főként az ukrán és orosz kultúra tolmácsolására kell szorítkozniuk. Másrészt a több mint egy évtizedig elzárt és magába zárkózó kisebbség a nemzet új szellemi értékei-{165.}nek a birtokába juthatott. Még két esemény jelezte az irodalom fejlődésében az új szakasz kezdetét: az addig egyedül dolgozó Balla után 1957-ben ketten is jelentkeztek első köteteikkel: Szenes László (elbeszélések, karcolatok) és Kovács Vilmos (versek); ezenkívül megjelent a Kárpáti Kalendárium első száma. Ez utóbbi azért is fontos, mert 1958-ban köztársaságszerte megszüntették az almanachokat (az 1958-ban megjelent Kárpátok című almanach volt a kárpát-ukrajnai magyar írók utolsó fóruma), így egy évtizeden keresztül egyedül a naptárjelleget az évkönyvstílussal ötvöző Kalendárium biztosított megjelenési lehetőséget.

Az ötvenes évek második és a hatvanas évek első felében Kárpát-Ukrajnában érvényesülő irodalompolitika a csoportos indulásokkal szemben inkább az egyéni vállalkozásoknak adott teret. Új erők jelentkeztek több műfajban is. Az 1957–1964 közötti években – a már említett Szenes Lászlón (két elbeszéléskötet) és Kovács Vilmoson (három verseskötet) kívül – Kecskés Béla és Sütő Kálmán egy-egy verseskötetet, Csengeri Dezső egy elbeszéléskötetet, Osvát Erzsébet két gyermekverskötetet, Balla László egy verses- és egy gyermekverskötetet, két riportfüzetet és két ifjúsági regényt adott ki.

A kiadványok számbeli szaporodása és műfaji gazdagodása módot ad a vizsgálódásra: hogyan használta ki ez a bontakozó irodalom a kisebbségi viszonyok között meglevő lehetőségeket, és mit mondott akkor, amikor már tanúja volt a szovjet új hullám tetőzésének, a magyar és töredékesen a világirodalom eredményeinek. Az elkötelező szűkebb közösség társadalmi gyökerű problémáinak megfogalmazására kétségkívül a próza lett volna a legalkalmasabb. A megjelent hét prózai kiadvány közül azonban hatban nyoma sincs ilyesfajta szándéknak. Kivételnek bizonyos tekintetben csak Szenes László Hajnalra kitisztul című második elbeszéléskötete számít, amelyben – csakúgy, mint későbbi publikációiban – már felvillannak a valóságérzet jelei.

(1982)

Esterházy-mozi Ungváron

Az Alkarpatraz, Esterházy és a hoax legomenon | A magáról ritkán hallató online-szamizdat, az Alkarpatraz c. erő- és időszakos internetes periodika szerkesztőségének a meghívására Ungvárra érkezett Esterházy Péter magyar író. Látogatására abból a jeles alkalomból került sor, hogy az egyik  városi mozi műsorára tűzte a Tompaszöglet legújabb kiadásának a spontán levetítését. Az előadás előtt a vásznon maga  az író is megjelenik, hogy tisztázza a mű szerzősége körül a bulvársajtóban napvilágot látott híreszteléseket és hapax legomenon előfordulásokat.

Az író személyesen nem látogat el a vetítés helyszínére, csupán azon a zárt körű, ám belterjesen nyitott  fogadáson vesz részt, amelyet Ungvár polgármestere ad számára, és amelyen kívüle csupán az Alkarpatraz szerkesztőségének a belső tagjai és a városi mozi igazgatósága vesz részt.

Az online-szamizdat Alkarpatraz c. internetes periodika meghívására 2009-ben Ungvárra érkezett Esterházy Péter, hogy megvilágítsa a Tompaszöglet c. apokrif regény hopax legomenon előfordulásokban gazdag és a jövőnek küldött üzenet tekintetében releváns szövegét. Érdekesség: a Tejmozi azelőtt télikert volt. Esterházy, ungvár, mozi, tompaszöglet, hapax legomenon, szamizdat, alkarpatraz, kult, irodalom, akció, szöveg-játék, hoax legomenon, üzenetek csoportos kézbesítése marketing kampány keretében. Gateway online üzenetküldő rendszer: webes sms ára – tömeges küldés – sms-kampány ingyen?

Esterházy, apatézis

tompaszöglet esterházy hangoskönyv[…] Az egyik tócsában meglátta a lábát, aminek jól kidolgozott vádlija, olyan volt, mint egy görög oszlop fejre állított apotézise. Volt is neki egy apatézise, hogy […]

Balu írja: „Sikerült megvennem Esterházy Péter legfrissebb könyvét, melyet múlt héten írt, félálomba, de azóta ez már a tizenegyedik kiadás, mert úgy kapkodják, hogy arra nincs szó. Nekem is csak úgy jutott egy, hogy teljesen véletlenül, kifeküdtem két héttel ezelőtt az egyik könyvesbolt elé, és mázlim volt, mert három nappal később már akkora sor volt ott, hogy le kellet zárni a körutat. Akkor még nem is tudtuk, csak éreztük, hogy lesz egy igazi könyv, amiért érdemes felvállalni a vesebajok megnövekedett kockázatát. Totál oda vagyok érte, egy lecsúszott focista történetéről szól, de inkább csak idéznék egy részletet a negyedik
fejezetből.” » » » folytatás és szövegrészlet Balu blogjából

Előzmény: Tompaszöglet – egy új Esterházy

Esterházy Péter

Tompaszöglet
4. fejezet
(részlet)

„(…)Kellene nekem egy saru, gondolta magában Márton, nem mintha szokott volna nem magában gondolni, kvázi magán kívül gondolkodni, és legfőképpen magán kívül a vásárlásról gondolkodni. Magán kívül inkább csak a pályán szokott lenni, ha gólt lő, ha a lábával, még inkább a lábfejével, úgy igazítja a labdát, azt a káposztafej szerű gömböt, hogy az aztán nyíl egyenesen a kapu felé – head to the goal – halad, és ilyenkor ő is egészen elveszti a fejét, mintha a saját koponyáját juttatta volna a hálóba, és olyankor örül, ünnepel, táncol, elesik, magánkívül van, és valóban pár rövid percig a csapat egy góllal hosszabb, de egy fővel rövidebb lesz. Ez már csak így megy. Ez a forgatókönyv. Csatár lő, kapus dől, csatár örül. Legalábbis, ha happy end-es filmről van szó, ha hollywoodi a film, vagy ha európai, de el akarják adni nyugatra. Ott ugyanis nem szeretik a szomorú történeteket. Nem is nagyon adnak ezért sportot élőben, hanem felveszik, és a csúnya részeket kivágják, átszerkesztik, átrajzolják, és végül leadják úgy, hogy az győzzön, akit a közvélemény győzni látni kíván; akit a közvélemény győz győzni látni. Például, fűzte tovább magában Márton, Cseh Laci is három aranyat nyert – azt mondják – csak mi Amerikából kaptuk a képet, mert jobbra rövidebb a Föld mint balra, és balra még elzárták volna az oroszok az adást, mert Ukrajnában mindig van aki mismásol.
Most meg így hirtelen a semmiből jutott eszébe Ukrajna, hogy van olyan, és hogy oda is lehetne menni. Mert ha belegondolunk, biztosan nagyon szívesen vennének ott át engem, hiszen mi is mindig nyugati játékosokkal akarjuk javítani a formációt, a nyugati edzőkről nem is beszélve. Ott a magamfajta jó Nyugat-európai – minden viszonylagos, idegenül relatív – játékosért két kézzel kapnának, és kitudja a Dinamo-Cherobil FC-nél talán még többel is. Csak mi vagyunk olyan balgák, hogy nem vagyunk elég nyitottak keltre, nem akarunk onnan venni, és nem akarunk nekik eladni; csak ilyenek miatt, mint például hogy a lej rosszabb mint a forint. Legalábbis volt idő. Meg talán nyelvet sem kéne tanulni, hiszen élnek ott magyarok, állítólag.
De addig is kéne nekem egy saru. Egy olyan kanossza-járós. Felszíjaznám a lábamra, úgy lenne megkötve, ahogy én akarom, úgy lennének a pántok, ahogy én akarom, és legfőképpen nem pattogzana ki a bőröm ott ahol hozzáér a csat fémje, mert nem lenne rajta csat. Régen persze ilyen baj nem volt, mert nem volt csat, mert csak a 313-as nagy csatlakozás emlékére csináltak egy ilyet, csak úgymond brahiból, amikor a nagy római birodalom „Cogito ergo sum corpus Christi!”- felkiáltással csatlakozott a keresztény egyház szent testébe. Ezek fontos dolgok,a miket az embernek illik tudni, mégsem tanította őt meg rá az iskola, csak egy házaló ügynök, akitől vett is egy kenőcsöt a lábára, és az használ is, csak büdös. Az emberek meg azt hiszik, hogy a lába az. Persze ő attól még keni, mert neki a lába az érték, az a munkaeszköze, az amolyan über alles mint írónak a tolla, csak nehezebb cserélni.
A vonat meg nem jön. Ő meg ácsorog ott azon az értékes lábán, azon az értékes kipattogzott lábán, amivel azokat a remek gólokat szokta lőni, amit jószerével már csak úgy elvárnak tőle, mintha az olyan könnyen és természetesen menne, és nem is értékelik igazán, hogy lövi azt a gólt, mert nem is tudják, hogy mi az, kipattogzott lábbal lőni. Kezd fázni. Lassan megveszi az Isten hidege. Ha már a Haladás nem vette őt meg. Persze vette volna, csak ő időnek előtte leszállt a vonatról, és nem ért oda Szombathelyre. Igyekezett ő, csak amikor leült mellé a kalauz, és ahelyett, hogy a jegyét kérte volna, annyit mondott hogy na hogy lesz, akkor neki felszaladt a vérnyomása, lüktetett a nyakán egy ér, ökölbe szorult a keze, mondta, hogy nem tudja, odaadta a jegyét, és elbújt az újságjában. Pech, hogy az újság meg pont róla írt, ezredszer is szóba hozva azt a fránya szögletet, így azt meg belegyűrte a szemetesbe, odavaló, nem ér semmit, és ott maradt kettesben a kalauzzal. A kalauz meg csak nem bírta el, egyre inkább csak kérdezte, hogy hogyan lesz, meg mondta hogy hallotta, hogy nem lesz benn a kezdő tizenegyben, meg hogy talán a tizenegyes mezt is megkapja más, arról nem is beszélve, hogy nem ő lesz a tizenegyes rugó sem ezentúl. Tizenegykor begördült a vonat Pápára, ő meg mint egy jelzést fogva köszönt és köszönt; Istennek a megállót, a kalauztól meg el.
Járt egyet a városban. Várta a vonatot, amivel tovább tudna menni, de nem egyhamar jött, az állomás meg van annyira unalmas, hogy az ember inkább járjon egyet máshol, minthogy üljön ott. A járás meg elhúzódott. Az a város ugyanis szép. Van benne egy nagy kastély, valami Esterházy, meg egy nagy templom a kastély előtt, amit egy Esterházy építtetett, meg van ott egy kórház, az is Esterházy. Eszébe is jutott, hogy van egy híres Esterházy, aki gólt lőtt a braziloknak. Biztos aranylábúnak tartották akkoriban. Biztos írtak is verset vagy valamit a lábáról; meg meg is érdemli igazából, mert az ilyen ember egy igazi hős, aki hősi eposzokat érdemel a legjobban, és ezt megérdemelte volna ő is, mert olyan lába van, hogy azt szinte már kár is másra használni, mint labdarúgásra. Ő meg ezekkel az értékes lábaival járta az utcákat, és arra gondolt, hogy úgy emlékszik ősei éltek ebben a városban – no persze kinek nem… – akik ugyanígy a majdnem ennyire értékes lábaikkal rótták ugyanezeket az utcákat.
Az egyik tócsában meglátta a lábát, aminek jól kidolgozott vádlija, olyan volt, mint egy görög oszlop fejre állított apotézise. Volt is neki egy apatézise, hogy minden ősatyjának is ilyen szép apotézises lába volt, vagy legalább majdnem ilyen szép, mindesetre azt nehezen képzelte volna el, hogy az ő lábuknak nem volt semmi apotézise. De hagyat is a lábát a fenébe, és eliramodott az állomásra, ahol lassan jött érte a vonat. De az a vonat, amire ő olyan híven és kitartóan várt, nem a megváltást, de ugyanazt a kalauzt hozta, aki elől lemenekült a vonatról, és inkább fel se szállt, sőt dühében felszögeztette volna az egész szerelvényt valami szégyenfára. Végül is nem ért el Szombathelyre, nem írt alá semmit, és épp olyan kilátástalan volt a jövője, mint pár héttel ezelőtt, a szezon végén, amikor cikkezni kezdtek róla, mert az utolsó meccsen olyan volt, amilyen.
Most már csak a pesti vonatot várta, hogy hazamenjen, leverten, csapozottan, elgyötörten és legfőképpen szerződés nélkül, hogy aztán otthon neki szegezzék a kérdést, hogy hol jártál egész nap, ó te jómadár, ő meg felelhesse, hogy itt is ott is jártam gyönge Violám, aki mellé aztán le kell feküdni, és akivel este együtt kell aludni. Akinek nem pattogzik ki a lába, nem hagy ki sorsdöntő gólokat, nem felejt el szerződéskötéseken megjelenni, és úgy összességében nem sújtja annyira a sors, mint őt, és nem is érti, hogy miért tűri el, hogy számonkérje őt.
Aztán persze eszébe jut ez is, hogy akármilyen szörnyű is, meg igazságtalan, mégiscsak az van, hogy ez a nő nő, és el is mondja magában, hogy milyen jó, hogy van egy nő, szeret, és ami legfontosabb, csak nagyon ritkán gyűlöl, igaz akkor szívből. Az is jó, hogy vannak esték, amit együtt lehet tölteni, és akkor ő csak azt mondja, hogy szeretlek, meg a nő is, hogy szeretlek, és akkor ő azt, hogy szeretni akarlak, és a nő azt, hogy szeress. Ez a szeress meg nagy piros betűkel van törvénybe szedve, hogy ilyenkor szeretni kell, hogy szeretni kell, ennyi az egész, hogy egymásról egymást lebeszélni nehéz, és hogy igazából nem is akar senki lebeszélni senkiről semmit, és ha már mindenképpen le kell, akkor sem beszélni, hanem húzni, az sokkal inkább célravezető, bár mindenképpen sokkal erőszakosabb.
Aztán tényleg hazaért, betoppant a házba, finom vacsora gőzölt az asztalon, kedvesen mosolygott a nő, és a kérdés sem volt olyan erős, mint azt ő korábban, még mint a frissen vert sereg elképzelte és csak úgy természetesen jött, hogy hol voltál Marci, és nem tudja miért, és akkor sem tudta, hogy miért, de azt felelte, hogy elmentem sarut venni, de sehol sem találtam. Miért, szőrcsuhában akarsz az edző elé járulni? Nem felelt, mert nem akart magyarázkodni, meg azt sem tudta, hogy erre mit mondhatna. Na mit állsz ott, kihűl a lakás, gyere be, és egyél vacsorát, holnap majd elmegyünk sarut venni együtt.(…)”


A teljes valóság az, hogy ez az írás Balla D. Károly játékára készült, a fent látható borítóterv pedig a szobatársam pályamunkája. Kövessétek a fenti linkeket, onnan megtaláljátok az egyéb kapcsolódó oldalakat.


Leült a kőre. Haikuk, Új Lenyomat

Frissítés: az Új Lenyomat időközben megszűnt, így a posztból kivettem a linkeket.
Új irodalmi-művészeti portál indult a napokban Új Lenyomat címen. Szerkesztői nem csupán szerzőnek hívtak meg, hanem  külön rovatot is kaptam: internetes irodalmi interakciókat fogok szervezni a lap keretében, az első rövidesen indul. A portál egyébként két főbb részből áll, a folyóiratból, vagyis a szerkesztett lapszámokból (ezekből az első jelent meg, itt kaptak helyet alább olvasható haikuim) és a Műhelyből, amely lehetőséget biztosít az írói-művészi ambíciókkal rendelkezők számára, hogy önállóan, szerkesztői kontroll nélkül feltöltsék műveiket. Az Új Lenyomat bemutatására még visszatérek, most ott közölt haikuimat ajánlom figyelmetekbe:
Balla D. Károly:

(haikuk)

Leült a kőre.
Mögötte a hosszú út
szintúgy megpihent.

*

Függőágyadat
mindig két ellentétes
elv közé feszítsd.

*

Alakoskodni
alaktani ismeret
nélkül is lehet.

*

Mikor az idő
megpihen, madarait
hullatja az ég.

Füst Milán ukránul

Füst Milán verseinek ukrán fordításából összeállított kötetet jelentetett meg egy kárpátaljai kiadó Ungváron.
A művészeti-szépirodalmi Misztecka Linija Kiadó a magyar költő műveinek válogatott kötetét a 2001-ben elhunyt Jurij Skrobinec ismert ungvári műfordító születésének 80. évfordulója alkalmából jelentette meg.
A Füst Milán-kötetbe a költő 76 műve került be két nyelven: az olvasó a verseket a könyv lapjairól magyarul és ukrán fordításban egyaránt megismerheti. A kárpátaljai magyar alkotók körében „Gyuri bácsiként” emlegetett, magyarul is kitűnően beszélő, sőt verseket is író Jurij Skrobinec Petőfi Sándor verseinek ukrán fordításaival tűnt fel, 1948-ban jelentetett meg kötetet Petőfi verseinek ukrán fordításából Nacionaljna pisznya (Nemzeti dal) címmel. Röviddel halála előtt, 2000 őszén fejezte be Illyés Gyula válogatott műveinek fordítását. Több mint fél évszázadot felölelő munkássága során a tolla alól magyar költők és írók több száz versének, valamint számos prózai alkotásának fordítása került ki ukrán nyelven.

Meghalt Takáts Gyula

Életének 98. évében. Ez azért szép kor… A költők vagy nagyon fiatalon halnak meg, vagy nagyon öregen. Vagy a kettő között.
Amikor utoljára találkoztunk, még nem volt 90. Remekül tartotta magát, bot nélkül járt. Pár évvel korábban verset is ajánlottam neki, a 85. születésnapjára. Ez talán be is került valami antológiába.
1989-ben találkoztunk először, a Berzsenyi Helikon Napokon, Keszthelyen. Aztán még néhány éven át ugyanott. Ő volt az öregember, mégis én maradtam el hamarább ezekről a rendezvényekről…
Mivel 1939-től egy ideig Munkácson tanított, kicsit földinknek tekintettük. Ez talán a versemből is lejön – amellyel ezúton búcsúzom a kedves Gyula bácsitól.

—————

 

Balla D. Károly

CIPŐMRE VASTAGON

Ballada a 85 esztendős Takáts Gyulának

Hazányi úton kövekre hágok,
pázsiton siklom mezítelen lábbal,
előttem lankák, mögöttem hágók,
vizeken járok vízhatlan ruhában;
homokba lépek furcsa ábrákat,
ha messze indít a hazai táj –
– eső sem esett, mindenem száraz,
de cipőmre vastagon tapad a sár.

Márványon siklom már észrevétlen,
cserepek törnek alattam szét,
betonon kopog végig a léptem,
kavicsok recsegnek szörnyű zenét;
bádogot érek: mennydörgés ropog –
így űzetnék messzire: már szinte fáj.
Ha elmegyek, senki sem háborog –
de cipőmre vastagon tapad a sár.

Járhatok hóban, léphetek jégre,
vicsorog lábam alatt az érc,
tehetem talpam hullott levélre,
sebező vasszögek tövise sért;
lopóznék gumin, csúsznék üvegen,
hihetem, hogy ígéret földje vár,
hol nem lennék őshonos idegen –
– de cipőmre vastagon tapad a sár.

AJÁNLÁS

Unhatod, Bátyám, unos járásom,
bár mindenféle útra hágok:
járhatok prémen, gyolcsfehér vásznon,
hullhatnak elém rózsavirágok,
legyen a padlóm bár alabástrom,
léphetek ezüstön, ébenfán akár,
vagy táncot ropjak vérző parázson –
– a cipőmre vastagon tapad a sár.

(1995)