Napok óta megint a Szembesüléssel kínlódom. Újra reménytelenül rossznak, torzszülöttnek látom ezt a regényt. Teljesen beteges dolog, hogy a 96-97-ben egyszer már készre írt szöveget azóta háromszor-négyszer teljesen átdolgoztam (évek teltek a kiadói kudarcok között, és amikor egy-egy új kiadónak benyújtottam, előtte mindig átírtam, tavaly-tavalyelőtt szinte teljesen). A mostani törzsszövegnek nagyjából a kétharmada azonban lényegében mégis 96-ben keletkezett, kihagyni nem tudom, mert a regény gerincét képezi, átírni se nagyon lehet, mert akkor valami mássá válik az egész Szembesülés. Így hát toldozgatom-foldozgatom az anyagot, beleírok a régi részekbe és húzok belőlük, új részeket tapasztok hozzájuk, átrendezem a szerkezetet, eltolom a hangsúlyokat, eközben felborítom az eredeti koncepciót, de újat, úgy érzem, nem sikerül teremtenem. S nem elég, hogy rossz a regény, én is egyre jobban belekeseredek, szinte megbetegszem a saját szövegeim termelte toxinoktól.
*
Ennél elkeserítőbbnek már csak a kárpátaljai magyar ügyet látom. Amit most a két szervezet vezetői művelnek, az már nem súrolja az ön- és közveszélyességet, hanem teljes mértékben ki is meríti. Bő 2 évvel ezelőtt, amikor először leírtam, még túlzásnak tűnhetett az állítás, hogy az érdekvédelmi szervezetek élén álló értelmiségi elitünk nem lassítja, hanem gyorsítja a magyar etnikum morális szétzilálódását, s ebben önös anyagi és hatalmi érdekei irányítják. Akkor ezt kicsit provokációnak szántam, szándékosan kiéleztem a tapasztalataimból levonható megfigyeléseket. Megállapításaimat most szelíd ejnyeejnyézésnek érzem, hiszen mára számomra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a pozíciók és a mind több felügyelt terület megszerzéséért, egyes ukrajnai és magyarországi politikai erők kegyeinek elnyeréséért, és mindezzel összefüggésben a mind több anyagi bázis megkaparintásáért élcsapataink bármire képesek. Leginkább arra, hogy egymásra acsarogjanak és válogatott sarakkal dobálják egymást. Zsoldos, bérenc, kegyenc, aljas, álságos, hazug, csaló, szélhámos, szolgalelkű, magyarellenes – érdemes lenne összeállítani a jelzők és minősítések hosszú listáját.
Ebbe az értelmetlen (vagyis számukra egyedül értelmesnek látszó) hadakozásba egyre jobban belelovalódnak, annyira tüzelik magukat és híveiket, hogy félek, ez a vicsorgás évtizedekre megmérgezi kis magyar közéletünket. Szó sincs tehát arról, hogy az ukrajnai és Mo-i hatalmi belharcok legrosszabb megnyilvánulásainak kisajátító hatása alól bölcsen kivonnák magukat, ellenkezőleg, teljes mellszélességgel részt vesznek a pankrációban, s a nagypolitikát leképezik a lehető legalacsonyabb önérdekek, saját kis szemétdombjuk szintjére.
Ezt látva elvesztem maradék bizakodásomat, elhatalmasodik rajtam a teljes kiábrándultság.
*
Újabb reagálások Alkarpatraz-ügyben. Legutóbb nem említettem, hogy Gergely Tamás a KAFÉban azonnal elhelyezte a hírt – ezúton köszönöm; levelében pedig ezt írta: „Kedvem lenne megírni a Nyálázati felhívásra a kisöreg kopirájtját, aki a stockholmi városi könyvtárban írja jelenleg a szövegét Kárpátalja visszavételére.”
Cséka Gyurival is meg-megtoldottuk a Fórumban minapi bejegyzéseinket, így talán még árnyaltabb lett a kép: lásd a #1429-es és 1430-as bejegyzést. Az Index kortárs irodalmi topikjából ismert OutsideR ezt írta:
„…amikor megnéztem az alkarpatraz szájtját, és elolvastam az írásokat, az jutott eszembe, hogy vajh’ hány évesek lehetnek az elkövetők (alkotók.) Nem mintha ez olyan lényeges adat lenne, csak egy kis viszonyítási pont az ifjonti hevület, lázadó lendület és a debütálás kérdésköréhez.
Álnév. Erről olvashattam az UP-n, hogy ki így, ki úgy oldotta meg az pszeudonimitás lehetőségeit; említett volt egy betűcsere a névben, most nem kerestem vissza, de ez alapján „tábori” elemér[?] lehet(ne) bátori elemér[?] is.
Dizájn. tetszett a visszafogott grafika, és szerkezet. Ez totál szubjektív, felhasználói vélemény.
Tartam. Az írásokat ötletesnek, szellemesnek és jópofának tartom. Némileg a bigbrother előtti Sebeők János „Hisztériumjáték”-ában leírtakra emlékeztettek; persze az embernek sok minden eszébe jut érintőlegesen: dada, Karinthy Fr., stb. …”
Balogh István reagálása:
„Néztem az új hangokat, szeretettel fogadtam őket. Adj erőt nekik, biztasd saját hangjukra! Ők már többet éreznek, tudnak a máról, mint én, mint Te. Irígyellek is, hogy ilyen gyerekek felkeresnek.”
A legmeghatóbb, legkedvesebb, amit Ungváry Rudi írt:
„…az Alkarpatraz olvastán gyermek- és ifjúkorom sejlett föl, az 1954-55 között 15-18 évesen a gimnáziumi éveimben írtak és az általam kéziratosan terjesztett „Ronda szó” c. kiadvány, majd az 1958 végi újrakezdésem az internálótábor után, az őrjöngő, magánlakásokban felolvasott szövegeim. Az, hogy mekkora kincs, védelem és bátorság forrása az ifjúkor tudatlansága. De jó lenne megint mindent előlről elkezdeni, beleértve a bedeszkázott eget, a gumibotokat és az önbizalomhiányt…”
Ma délutánra várom a fiatalokat. Igazán elégedettek lehetnek!