Mi a pánspermium elmélet?
Az élet keletkezése a Földön. Pánspermia hipotézis: exogenezis elmélet
A pánspermium vagy pánsperma vagy leginkább pánspermia elmélet az exogenezis hipotézisek egyike. Az exogenezis szerint a földi élet nem a Földön keletkezett, a pánspermia elmélet szerint pedig az élet magvai jelen vannak mindenütt az Univerzumban, a Föld, mint valami gigantikus petesejt, általuk termékenyült meg.
Pánspermia / görög πάνσπέρμα
A feltételezés, miszerint az élet csírái, magvai, spórái – spermiumai – jelen vannak mindenhol a Világegyetemben. A hipotézis értelmében a földi élet nem a Földön keletkezett, hanem ilyen űrbéli magvakból, űrspórából keletkezett, és ezen a módon más lakható világok is megtermékenyülhettek. A fogalmat az általánosabb értelmű exogenezis (görögül: külső származás) hipotézis szinonimájaként is használják, ám az utóbbi csupán annyit feltételez, hogy a Földre az élet mint olyan máshonnan, valahonnan a kozmoszból érkezett, de nem állítja, hogy ez csírák formájában történt.
A pánspermium definíciója
a képzetes szavak lexikonjából
Ez a poszt eredetileg arról szólt, hogy felújítottam a csaknem egy esztendeje magvaszakadt lexikonjátékunkat. Jobb címszót nem is találhattam volna az újra kezdéshez, mint ezt: pánspermium. Játékostársaim ezeket a meghatározásokat küldték be:
|
PÁNSPERMIUM | A többszörös hős anyaként tisztelt Pányi Spermiumová férje, aki felesége folyamatos teherbeejtése révén kísérletezte ki az omnipotencia szerét. A szakirodalom szerint az Ondova folyó egyszeri magömlése révén jött létre. |
|
Trebi Show
|
|
PÁNSPERMIUM | PANdora űrSPERhaknis1MIndenkori Universumát Mocskoló2 szelencéjéből kiszabadult bájoló[giai] szex[rész]ecskék
|
|
szta
|
|
Kőrös László
|
|
bdk
|
|
A pánspermium valójában nem más, mint az 50 százalékos impotencia terméke. A „libo pán, libo propál” közmondás is arra enged következtetni, hogy vagy rendelkezik az egyed az utódnemzéshez szükséges spermiummal, vagy – ha az a semmibe foszlott („propál”) – akkor nem. (Lingvisztyicseszkoje ob’jasznyenyije odnoj russzkoj poszlovici. – Egy orosz közmondás nyelvészeti magyarázata. – Acta Russica, Part Impotentia. II., 2005.) |
|
Pánnyelvész Szergej
|
|
A pánspermium a magyarság Kárpát-medencei domináns szerepét eredendően alátámasztó tényező. A IX. századi honfoglalást valló divatos (és célzatosan sugallt) elméletekkel ellentétben megállapítást nyert, hogy őseink már több tízezer esztendővel ezelőtt is a Trianont megelőző Magyarország területén éltek. A nem kevert magyar lakosság vérében kimutathatók (és már régen ki is lettek mutatva) az itt honos hun-magor ŐSSPERMIUMBÓL származó spirálok. A „pán” itt az eredeti „hun” nemzetségnév nyelvmorfológiai átalakulásának (pán-pun-hun) terméke, tehát valójában HUN Spermiumról van szó. Ezt a régen bebizonyított elméletet támasztja alá az is, hogy a gyepükön túlról betelepülő és meghódoló szlávság (Szvatopluk) ősköldökében a pánspermium nincs jelen. Az erről szóló „Ond(ó) vezér, avagy honnan vétettünk?” című munka (24 eredeti származás-táblázattal) megrendelhető a Pete könyvkiadónál. |
|
vitéz Tökös-Törzsökös Bendeguz
|
|
A descartes-i paradigma korlátai közt vergődő természettudósok tudatában vannak saját kínjuknak. Azonban a vasrudak közül akár a legcsekélyebb mértékben is kitörni készülő társaikat zsigeri reflexszel rekesztik ki maguk közül, száműzve őket a pénztelenség, a szakmai megvetettség vidékére. Homlokukra a „para” előtagot nyomják, s ezen páriasorsú lények mégis visszatérnének a tőgymeleg akolba, halk kaparászásukra az ólajtón legföljebb egy gúnyos kacaj a válasz. Azért mondom ezt csak, mert egyszer magam is kísértésbe estem, hogy megízleljem a rácson kívüli lét tiltott almaszósz-ízét… Ezen folyamat kiváltója, nos, igen, a heringsperma… Nem mondom meg, mire használtam, és hogyan, legyen elég annyi, hogy kellett. Sőt, köllött… Leginkább úgy tudnám körülírni a problémát, hogy, hm, nagyon kevés sárga labdát akartam egy nagy térfogatban, de hogy a sárga labdák mégse érezzék oly egyedül magukat, kék labdákkal szórtam tele az abáló- (abároló) fazekat. Már akkor sem értettem, ahogy most sem értem, miért kellett a heringsperma… Mitől lesz attól jobb egy élettelen élet-programnak, a DNS-nek, hogy vagyon mellette jó sok heringsperma… Ugyanezen kínzó problémába akkor is beleszaladtam, mikor egy fehérjét igyekeztem higítani, ám az makacsul meghalt, míg hozzá nem adtam egy tőle különböző, ám teljesen inertnek tartott fehérjét, a Bovine Serum Albumint, a BSA-t. Fura ez… Hogyan érzi az én kitüntetett DNS-em, hogy a rendelkezésére álló térfogatban csak ő van a maga fajtájából? Más, nem-DNS molekulák is alkalmazhatók erre a célra, de jóval kevesebb sikerrel… Mitől jelenik meg a gödröcske az én extra-kromoszomális baktérium-DNS-em pufók kölyökgólya arcán attól, hogy vele egy medencében sok-sok heringsperma-DNS lebeg? Gondolkodtam elég sokat, s végül arra jutottam, hogy azonos természetű élettelen (?) anyagok (pl. heringsperma – baktérium-DNS, vagy humán vázizom-fehérje – BSA) azonos külső tényezők által beakasztott jobbhorgok révén padlóra kerülhetnek. Ha a jobbhorgok számát konstansnak tekintjük (legyen ez stochasztikus esemény), úgy ha sok azonos anyag koncentrálódik ugyanazon helyre, adott molekula padlóra kerülési valószínűsége csökken(ik) (ha ugyan). Ámde baj van… A jobbhorgok természetét a természettudós jól ismeri, az Isteni kézet, mely azokat osztja, le tudja fogni… És mégis… Ha valami kevesen van, akkor rohad, pusztul, szétes… Horror vacuui tán… Ezek szerint létezhet(ik) a horror vacuui nem élő rendszerekben is? Egyáltalán, mely dimenzióban és pontosan hol húzódik az a nádszálvékony, ingó piros vonal, mely egyik oldalán az Élet, a másikon az Élettelen lakoz(ik). |
|
nagya
|
|
A pánspermia elsőbben is: idegen szó – tehát magasztos, embert próbáló fordítói feladat. Arrhenius svéd polihisztor feltételezte, hogy baktériumspórák véletlenszerű mozgás során elhagyhatják egy általuk már belakott bolygó légkörét, a fény nyomása pedig elindíthatja őket a csillagközi térben: ez a jelenség a „(radio)panspermia”. A spórák egyike-másika végül megérkezhet egy másik bolygóra – a Földre is juthat-juthatott el így élet – és új élettel olthatják be azt, esetleg versenyre kelhetnek a már meglévő mindenféle életformával. Gyönyörű, bonyolult fogalom ez a pánspermia, első, nyers fordításban „mindennek bemagvazása, csírákkali bevetése”. A pánspermium ebből következően: ’mikroszkopikus élőlény, az élet világűr-béli misszionáriusa’. De azért érezzük, ugye, hogy amikor az élet terjedéséről van szó, fakó ez a terminológia, tehát valami hevesebbre, extatikusabbra – másfelől viszont földhöz (höhö, Földhöz!) ragadtabbra volna szükség? A pánspermia aktusát Vonnegut »The Big Space Fuck« c. történetében tervszerűen hajtják végre: az Arthur C. Clarke nevét viselő űrhajóval hatszáz fontnyi fagyasztott spermát (‘six hundred pounds of frozen jizzum’) küldenek az Androméda-ködbe. (Donorok csak olyan férfiak lehetnek, akik 115-nél magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek.) Az angol szövegben szereplő jizzum szó idő közben kissé ódónná vált; a Google-kereső 5500 darabot talál belőle, az újabban elterjedt cum-ból viszont 28 millió 800 ezret. Ha kényesek vagyunk a stilisztikai nüanszokra, nem fordíthatjuk a jizzumot sem ondónak (mert ilyen szó a magyar beszélt nyelvnek legfeljebb orvosi-hittanoktatói végvidékein létezik), sem gecinek (mert ez ma is üde és friss). Van azonban egy archaikus ízű (hm) szavunk, a rittyó, amely szerintem éppen megfelel. Először ezzel is egy Vonnegut-fordításban találkoztam, talán a Bajnokok reggelijében, Békés Andrástól. (Ámbár eléggé Bartos Tibor ízű!) A Big Space Fuck-ot magyarra azt hiszem, „A nagy űrbekúrás” címmel fordították (Lukács György vagy Rudas László, érdekes, hogy mindkettőjükről fürdőt neveztek el Budapesten). ). Ez is nagyon jó megoldásnak tűnik, akárcsak a rittyó. Mármost, házasítsuk össze ezt a leleményt az előbbivel, következésképpen pedig legyen a pánspermium: űrberittyó. Ez olyan, de olyan szép, hogy remélhetőleg feledteti kellemetlen, ám tagadhatatlan tényállást, miszerint a spermium egyetlen csíra, a rittyó ellenben sok. |
|
Kőrös László
|
Amíg a definíciókra vártam, ezt a filmkritikát írtam:
Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá!
a komplex művészetet megcélzó totális film
Pénteken késő este nagyon szép filmet láttam. Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá! – DunaTV. Nem vagyok az a könnyen meghatódós fajta, sőt, ha észreveszem, hogy meg akarnak hatni, el akarnak érzékenyíteni, akkor zsigerből ellenáll a cinikus énem – de ez a film most nagyon mélyen megérintett. Azt hiszem, azzal ért el ilyen erős hatást nálam,
hogy valami egészen sajátos módon keveredik benne a vaskos életszerűség és a művészi lebegtetés. Ócska közhelyek keverednek lehelet-finom metaforákkal, az otromba valóság behatol a poézisbe (szinte úgy, mint ahogy a töppedt szerető a női nemi szervbe a némafilm-betétben), a művészet abszraháltsága pedig belengi, átszellemíti az életszituációkat. Éppen a legelvontabb és legkevésbé verbális kifejezőeszközöknek (tánc, zene, némafilm – és általában a vizualitás) jut kulcsszerep a folytonos narráció (vö. Beszélj hozzá!) átlényegítésében, a helyzetek és történések más dimenzióba emelésében. Egy idő után már nem lehet a sorozatos véletlenekre azt mondani, hogy „ilyen nincs”, mint ahogy sorsszerű bekövetkezésekre se fogható rá: tudni lehetett előre. A meglepő válik magától értetődővé és 
a hihetetlen egybeesés lesz természetessé. Meghatni sem az hat meg, ami „megható”, hanem ami „közben” van. A beszéd közben a látvány, a látvány alatt a zene, a zene közben a mozgás vagy mozdulatlanság. És az egész fölött lebegő, nagyon könnyen átélhető, de végtelenül nehezen megfogalmazható érzés. Érzem, hogy torkon ragad, de én nem tudom „viszontragadni”, értelmező szándékom csúfos kudarcot vall, nem tudok gondolkodni, képtelen vagyok mondatokat formálni – ömlenek belém a teljesen köznapi filmbéli mondatok, elragad a zene és a látvány, megszűnök magamat kontrolláló lénynek lenni, és gyermeki felszabadultsággal feltör belőlem a zokogás.
Mondom, nem vagyok elérzékenyülős típus, és dehogy tud már engem meghatni enyhe értelmi fogyatékosság, baleset, kóma, halál és halálos szerelem vagy barátság, ellenkezőleg, inkább kiábrándít, ha „már megint” a nagy és örök – és éppen ezért csontig lerágott – témákkal törnek rám filmben, irodalomban, zenében, festészetben. De ez után a film után Évának még másnap reggel sem tudtam elmesélni, mi érintett meg benne.
Sajnos nem állíthatom magamról, hogy módszeres és tudatos filmnéző, pláne mozibubus lennék. Úgy kezdek filmet nézni, hogy semmit sem tudok a rendezőről, nincs a fejemben a filmográfiája, nem ismerem munkáinak a szakmai fogadtatását, közönségsikerét, díjait, nem olvastam a nyilatkozatait, gőzöm sincs ars poeticájáról. Valaha régen kicsit másképp volt, rendszeresen olvastam a Filmvilágot, és ha Pestre utaztam, programszerűen ültem be a mozikba, hogy heti 15-20 filmmel a fejemben térjek haza (Tarkovszkij-sorozat a Tabánban! Bunuelek, Greenewayek a Művészben! 
Antonionik a Metróban, Kossuthban!). Eleinte magamban, később már Évával is. De csak addig, amíg szórakozni, és nem dolgainkat intézni jártunk Magyarországra. Aztán az alapítványi, kiadói, könyvterjesztői (no meg írói) ügyeink miatt megritkultak a mozizásaink. De közrejátszott az is, hogy először éppen akkor törték fel és rabolták ki a kocsinkat, amikor egy új magyar filmet néztünk meg. Mire az ügyeinket leépítettem, az én nehézkességem lett a legfőbb akadály.
A sok évvel ezelőtt céltudatosság helyett azóta (ebben is) sokkal inkább „esetleges és élménycentrikus” lettem, azt nézem, ami éppen adódik – és a még oly fontos háttér-információk se nagyon érdekelnek. Ha mégis, akkor inkább utólag nézek utána (így tudtam meg pl., hogy a nagyon csúnya balettoktató szerepét Geraldine Chaplin játszotta – naná, hogy nem ismertem fel). A rövidke ismertetéseken kívül elolvastam vagy 5 komolyabb kritikát is a filmről, s megtudtam, hogy a szakma krémje voltaképp inkább fanyalgott a filmen s nem fukarkodott a negatív jelzőkben. Orsós László Jakab szerint pl. a film nem szól semmiről, Báron György szerint pedig enyhén giccsbe hajlik. Előbbinek az ellenkezőjét gondolom: ez a komplex művészetet megcélzó totális film, és szememben igenis alkalmasnak mutatkozott az életegész megragadására. Utóbbi megjegyzésről meg azt gondolom, a Beszélj hozzá! épp abban zseniális, hogy a magukat kínáló szép banalitásokat – ha tetszik: giccses helyzeteket – a rendező át tudta hatni igazi művészi erővel, vizuális poézissel. Ha ez a film giccs, akkor giccs ez is:
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
(S mint ahogy ezeket a sorokat sem önmagukban, hanem az Óda egészében kell nézni, ugyanígy a film egy-egy érzelmesebb jelenetét is – szó se róla, vannak ilyenek! – a műegész poétikus teljességében kell szemlélni.)
A filmkritikákat és műélvezetet illetően tehát, azt hiszem, inkább megmaradok élményközpontú tudatlanságomban.
*
Már napokkal korábban megjelent az a Bárdi Nándorral készített hosszú interjú, amelynek a címét tőlem kölcsönözte, s erre utal is a lábjegyzetben – de én csak most bukkantam rá és olvastam el a Transindexen. Lásd. Úgy gondoltam, jó alkalom, hogy személyes digitális irattáramat most épp a hivatkozott esszémmel gyarapítsam. Lásd: A mumus és a kék madár.
*
Tegnap újraindítottam identifikciós lexikonjátékunkat ezzel a felhívással. Mára az első definíció is megérkezett a pánspermium fogalmára: lásd (az elavult linkeket töröltem, 2016)
Az élet keletkezése – Képzetes szavak szótára
Pánspermia hipotézis, teória. Exogenezis: a földi élet nem a Földön keletkezett. Az élet magjai: spóra. Élő természet. Valóság és fikció. Almodóvar: Beszélj hozzá! film, spóra, csíra, kozmosz