Orbán-lemondató oldalam is van!

Lemondott Schmitt Pál

Amikor ez év januárjában, egy héttel az alapos plágium-vád megjelenése után a közrádióban először adta elő szánalmas hazugságait, akkor készítettem a Schmitt Pál lemondott nevű oldalt – a várt esemény virtuális megelőzése jegyében. Nézettsége eleinte nem volt számottevő, de aztán februárban növekedésnek indult. Az utóbbi napokban már több százan találtak rá a Google-keresés révén. Az elnöki bejelentést követően az egyéni böngészők száma ezres nagyságrendre rúgott.

Az oldalt most frissítettem, megtekinthető rajta a parlamenti közvetítés felvétele – az a sok-sok ostoba és szánalmas mentegetőzést, amit az elnök úr összehordott. Majd lemondott.

Nem azért mondom, de van ilyen oldalam is: Lemondott Orbán ViktorOrbán Viktor lemondott.

De nem csupán a schmitti magyarázkodás volt nevetséges, hanem az is, ahogy a kormányoldal utólag is mosdatja Orbán Viktor szerecsenét. Szerintük a lemondás SP erkölcsi nagyságát bizonyítja. Haha. Bizony mondom, erkölcsi silányságra, hitvány és megvetendő emberi jellemre utal mindaz, amit Schmitt az elmúlt hónapokban művelt. Azzal, hogy vedelme alá vette, mi több, megdicsőíteni próbálja, kiállította magáról az elégtelen jegyeket tartalmazó erkölcsi bizonyítványt a magyar politikai jobboldal is.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük