»» Balla László életrajza, önvallomása // MTI-hír, nekrológok

Az akkor Csehszlovákiához, ma Szlovákiához tartozó Pálócón (szlovákul: Pavlovce nad Uhom) született Balla Károly és Járó Mária gyermekeként. Apja tisztviselőként dolgozott. 1938-ban Kassán kezdte el gimnáziumi tanulmányait, amit azonban hamarosan meg kellett szakítania. Az első bécsi döntést követően a cseh hatóságok nyomására családjának el kellett hagynia Pálócot (mely nem került akkor Magyarországhoz). A család apja testvérénél (Balla Pál) talált menedéket, majd az apa előbb Szobráncon, később Karcsaván kapott főjegyzői állást.

1939-ben Ungváron folytatta gimnáziumi tanulmányait. Gimnazistaként ő szerkesztette az iskola Hajrá c. lapját. Már 15 éves korától jelentek meg írásai, többek között fővárosi lapokban is. A második világháború idején a család Ungvárra költözött.

Kárpátalja 1944-es szovjet megszállása után Ungváron megszűnt a magyar nyelvű oktatás, így gimnáziumi tanulmányait Kisvárdára átjárva fejezte be.

Ezt követően szobrászatot tanult az Ungvári Képzőművészeti Főiskolán (1945–1946), tanára voltak többek között Erdélyi Béla és Boksay József. Veres Péter közbenjárásával a Pécsi Tudományegyetemen rendkívüli tanári vizsgát tett 1946-ban. Később szobrászként dolgozott. 1946–1947 között vezette a Kárpátaljai Szépművészeti Szalont is.

1947–1951 között a Kárpáti Igaz Szó olvasószerkesztője, 1951–1953 között pedig a Kárpátontúli Területi Kiadó szerkesztője volt. 1953–1960 között a Ragyanszka Skola Tankönyvkiadó magyar és lengyel szerkesztőségének főszerkesztői posztját töltötte be. 1954–1960 között az Ungvári Állami Egyetem első magyar irodalom tanáraként dolgozott. 1960–1964 között szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. 1964–1965 között a Kárpáti Kiadó magyar szerkesztőségének vezetője volt. 1965–1987 között a Kárpáti Igaz Szó című lap főszerkesztője, a 1987-ben vonult nyugdíjba.

A Szovjetunió szétesését követően Balla László a bírálatok kereszttűzébe került, leginkább amiatt, hogy felelősnek tartották abban, hogy 1971-ben a szovjet hatóságok betiltották a fiatal kárpátaljai magyar írók és költők által alapított Forrás Stúdió működését. Röviddel ezt megelőzően a Kárpáti Igaz Szó éles hangú szerkesztőségi cikkben támadta a fiatal szerzőket, a szovjet rendszertől való elidegenedéssel, a szocialista realizmus tagadásával, polgári allűrökkel és nacionalizmussal vádolva meg őket. Az írás megjelenése után több stúdiótagot meghurcoltak és kizártak az ungvári egyetemről.

A rendszerváltás után megfogalmazott kritikák szerint pályája során, különösen 1950-től nyugdíjba vonulásáig (1987) a kárpátaljai magyar alkotó értelmiség megosztó személyisége volt. Mint a kommunista párt hű katonája és ideológiai frontharcosa, heves vitában állt az 1960– 1970-es években Kovács Vilmos költővel és a Forrás Ifjúsági Stúdió tagjaival.

1971-ben a József Attila Irodalmi Stúdió megalapítója és elnöke volt. 1987-ben megalapítója és elnöke az ungvári Drávai Gizella Magyar Közművelődési Egyesületnek. 1988-ban egyik alapító tagja a József Attila Alkotóközösségnek. 1989-ben egyik alapító tagja a KMKSZ-t létrehozó tíztagú szervezőbizottságnak, 1989–1992 között a KMKSZ választmányának tagja.

1950–1957 között Bakó László néven írt. Mintegy 50 könyv szerzője, szépirodalmin kívül publicisztikai, művészettörténészi és pedagógiai szakírói munkásságot is kifejt, több tankönyv szerzője. Fő műfaja a novella. Az ötvenes években megjelent verseskötetei a kötelező sematizmus jegyében születtek. Novelláiból, verseiből, regényeiből több ukrán és orosz fordításban is megjelent. A rendszerváltás után, részben korábbi (a sematizmus és a szocialista realizmus jegyeit is viselő) életművét felülírva, új regényfolyamba kezdett, ennek hét kötete A végtelenben találkoznak összefoglaló cím alatt jelent meg.

Balla László főbb művei

Zengj hangosabban, versek, Ungvár, 1951; Kitárom karom, versek, Ungvár, 1954; Rohanó évek sodrában, Ungvár, 1956; Kip-kop kalapács, gyermekversek, Ungvár, 1959; Nyári lángok, versek, Ungvár, 1961; És felgördül a függöny, riportok, Ungvár, 1961; A holnap öröméért, riportok, Kijev-Ungvár, 1961; A „Juventus-1” űrutasai, ifjúsági regény, Ungvár- Budapest, 1963; Meddőfelhők, regény, Ungvár, 1964; Hidi Pista biciklista, ifjúsági regény, Ungvár-Budapest, 1965; Parázs a hóban, novellák, Ungvár, 1967; A világóra ketyegése, novellák, Budapest- Ungvár, 1970; Tapsi-titok, gyermekversek, Ungvár, 1972; Értekezem, tehát vagyok, humoreszkek, szatírák, 1973; Csillogó, lobogó, vibráló tájak, riportok festőkről, Ungvár, 1975; Nevető csillagok, gyermekversek, Ungvár, 1976; Visszapillantó tükör, válogatott írások, Ungvár, 1977; Totális fényben, novellák, kisregény, Ungvár, 1983; A legfőbb parancs, válogatott novellák, Budapest-Ungvár, 1986; Sosem volt repülések emléke, novellák és színmű, Ungvár, 1989; Az utolsó század, regény, Ungvár, 1989; Azt bünteti, kit szeret, dokumentumregény, Ungvár, 1990; A Nagy Semmi, regény, Ungvár, 1994; Ikebana, válogatott versek 1942-1992, Galéria Kiadó, Budapest-Ungvár, 1993; Erdélyi Béla és kortársai, képzőművészeti-monográfia, 1994; Csillagírás, kortárs ukrán költők versei, fordítások, Budapest-Ungvár, 1994; A végtelenben találkoznak, regény, Ungvár, 1994; Borbélyműhely a Vakhoz, regény Ungvár-Budapest, 1995; Ároni áldás, regény, Ungvár, 1996; Lali az oroszlánbarlangban, Ungvár, 1999; A lét határán, regények, Ungvár, 2001; Szobor a főtéren, novellák, regény, Ungvár, 2001;Szegény ember vízzel főz, visszaemlékezések, Ungvár, 2002; Árva aranyesők, tárcák, Ungvár, 2004; Vakrepülés (válogatott versek, 2006); Őszi nyárfák (válogatott novellák és kisregények, 2007);Szép, mert reménytelen (regény, 2008).

Szócikk ebből a kiadványból:

A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE – 1945-1975

IV. kötet – Budapest, 1982

Az indulás és az indítás terheit ezekben az években Sándor László és Szenes László akkori könyvkiadói szerkesztők mellett főként Balla László vállalta és viselte. Nevét nemcsak könyvei idézik és rögzítik, hanem a kezdeti évek nehéz harcai is. A sorsforduló, a vele járó kettős előjelű megrázkódtatások, a társadalmi átalakulások túl feszült légköre, a más népekkel való együttélés írott és íratlan normáinak lassú közeledése nem kedvezett az ilyesféle vállalkozásoknak. S mindehhez még hozzájárultak az akkori évek provincializmussal terhes irodalompolitikai torzulásai: a pártosság, népiség és közérthetőség fogalmainak vulgáris értelmezései.

Pályafutásának kezdeti szakaszát az úttörők ismerős sorsa szabta meg. Helyzete azzal bonyolódott, hogy pionír szerepének kettőssége (irodalompolitikus és irodalmár volt egy személyben) kettős kötelezettséget rótt rá.

A számvetés, a felismerés, a rostálás szándéka a Nyári lángok (1961) című gyűjteményes kötetében nyilvánult meg, amelybe alig vett fel vala-{164.}mit előző könyveiből. Ez a kötet előrelépést jelentett, egyben le is zárta költői pályafutását. Következett a prózára váltás időszaka, amelyet művelődéspolitikai és pedagógiai tárgyú riportfüzetei vezettek be, s ifjúsági regényei és művészettörténeti tanulmányai segítettek tovább. A váltás értékgyarapodással járt, a más műfaj a tisztulás lehetőségét kínálta és hozta, jobban megfelelt az író alkati tulajdonságainak is. Kritikusai egybehangzóan állapították meg, hogy az ifjúsági regény az a műfaj, amelyben leginkább otthonosan mozog. Erőssége az ügyes meseszövés, a könnyed stílus. Fogyatékossága az aktualizáló témaválasztás. A „Juventus – 1” űrutasai (1963) című ifjúsági regénye az űrromantika, Meddőfelhők (1964) című (stílusjegyei szerint szintén ifjúsági) regénye a jehovizmus ellen meghirdetett harc, másik ifjúsági regénye, a Hidi Pista biciklista (1965) pedig a vegyipar fellendítését célzó határozat jegyében született.

Az első komoly elismerést Parázs a hóban című novellás kötete hozta meg számára. Még itt is kísért ugyan a riportszerűség és az ún. nagy téma felmutatásának szándéka, de már kitapintható az útra találás is. Nyilvánvalónak látszik, hogy Balla számára nem a történelmi súlyú drámai összecsapások, nem a nyílt porondon zajló élethalálharcok teremtik meg az éltető légkört, hanem ami utánuk következik: a beteljesült drámákat, az elvégeztetett sorsfordulókat követő emlékezés, vizsgálódás és elmélkedés. Ebben a miliőben a novellista Balla szabadon tud mozogni, itt képes legyőzni a nagy sémák kísértését, az útveszejtő nekibuzdulást, továbbá distanciaérzéke sem hagyja cserben. Mindez – egy-két régebben megírt novellától eltekintve – érvényes A világóra ketyegése (1970) című új novellás kötetére is. Hőseinek világát újabban nem a társadalom hullámverései vagy mélyáramlatai feszítik, hanem a mindennapok emberi tartása tölti be. Újabb stílusváltása publicisztikai indíttatású. 1973-ban látott napvilágot szatíra- és humoreszkválogatása, az Értekezem, tehát vagyok, majd 1975-ben képzőművészeti riportgyűjteménye, a Csillogó, lobogó, vibráló tájak

Egész közéleti szereplése összefügg írói munkásságával. Volt újságíró, kiadói és tankönyvkiadói lektor (fél tucat irodalmi olvasókönyvet is írt a magyar tannyelvű iskolák számára), 1965-ig ő vezette az Ukrajnai Írószövetség helyi tagozatának magyar szekcióját. Jelenleg a Kárpáti Igaz Szó című napilapot szerkeszti. Több könyve orosz és ukrán fordításban is megjelent.

A XX. Kongresszussal elkezdődött közéleti tisztulási folyamat Kárpát-Ukrajnát is érintette. Ennek eredményeként 1957-ben megindult a magyarországi könyvek és lapok behozatala, majd tömeges előfizetése. Ezzel egyrészt megingott az a hiedelem, hogy a magyar kisebbségnek „kultúrönellátónak” kell lennie, illetve irodalmárainak főként az ukrán és orosz kultúra tolmácsolására kell szorítkozniuk. Másrészt a több mint egy évtizedig elzárt és magába zárkózó kisebbség a nemzet új szellemi értékei-{165.}nek a birtokába juthatott. Még két esemény jelezte az irodalom fejlődésében az új szakasz kezdetét: az addig egyedül dolgozó Balla után 1957-ben ketten is jelentkeztek első köteteikkel: Szenes László (elbeszélések, karcolatok) és Kovács Vilmos (versek); ezenkívül megjelent a Kárpáti Kalendárium első száma. Ez utóbbi azért is fontos, mert 1958-ban köztársaságszerte megszüntették az almanachokat (az 1958-ban megjelent Kárpátok című almanach volt a kárpát-ukrajnai magyar írók utolsó fóruma), így egy évtizeden keresztül egyedül a naptárjelleget az évkönyvstílussal ötvöző Kalendárium biztosított megjelenési lehetőséget.

Az ötvenes évek második és a hatvanas évek első felében Kárpát-Ukrajnában érvényesülő irodalompolitika a csoportos indulásokkal szemben inkább az egyéni vállalkozásoknak adott teret. Új erők jelentkeztek több műfajban is. Az 1957–1964 közötti években – a már említett Szenes Lászlón (két elbeszéléskötet) és Kovács Vilmoson (három verseskötet) kívül – Kecskés Béla és Sütő Kálmán egy-egy verseskötetet, Csengeri Dezső egy elbeszéléskötetet, Osvát Erzsébet két gyermekverskötetet, Balla László egy verses- és egy gyermekverskötetet, két riportfüzetet és két ifjúsági regényt adott ki.

A kiadványok számbeli szaporodása és műfaji gazdagodása módot ad a vizsgálódásra: hogyan használta ki ez a bontakozó irodalom a kisebbségi viszonyok között meglevő lehetőségeket, és mit mondott akkor, amikor már tanúja volt a szovjet új hullám tetőzésének, a magyar és töredékesen a világirodalom eredményeinek. Az elkötelező szűkebb közösség társadalmi gyökerű problémáinak megfogalmazására kétségkívül a próza lett volna a legalkalmasabb. A megjelent hét prózai kiadvány közül azonban hatban nyoma sincs ilyesfajta szándéknak. Kivételnek bizonyos tekintetben csak Szenes László Hajnalra kitisztul című második elbeszéléskötete számít, amelyben – csakúgy, mint későbbi publikációiban – már felvillannak a valóságérzet jelei.

(1982)