Magyar-ukrán közös monográfia Kárpátaljáról

Kárpátalja elmúlt száz évének történelmi, politikai és kulturális szintézisét adja az a magyarul és ukránul is megjelent új tanulmánykötet, amely az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Politikai Regionalizmus Kutatóintézete együttműködéséből született. A szerzők célja az volt, hogy összefoglalójukkal meghaladják a korábbi, kizárólagos nemzeti látószögeket.

„A magyar és ukrán szakemberek között, falként tornyosuló elzártságot akartuk áttörni egy olyan könyvvel, amely irányjelző lehet a további kutatásokhoz is” – mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Fedinec Csilla, a Kárpátalja 1919-2009: történelem, politika, kultúra című kiadvány egyik szerkesztője, az MTA Entikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa arról a kötetről, amely két éves közös munka után a napokban jelent meg magyarul és ukránul, két kötetben, Magyarországon és Ukrajnában egyaránt.

A magyar történész szerint a mű szerzői igyekeztek hidat építeni a régióval kapcsolatos magyar és ukrán nyelvű tudományosság között. A két közeg, a két nemzeti historiográfia eddigi kapcsolódási pontjai ugyanis nehezen felismerhetőek. Alig épülnek egymásra, s mind ez idáig sokkal inkább egymás mellett léteztek, a párbeszéd, a szakmai vita lehetősége és igénye nélkül.

Nézegessen képeket Kárpátaljáról!

„A magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia lényegében a már meglévő tudásanyag összefoglalása. Még a lábjegyzeteket is elhagytuk, mégpedig abból a határozott megfontolásból, hogy egyértelművé váljék, – a kötet célja nem a historiográfiai vonatkozások, a kutatói dilemmák bemutatása, hanem a szintézisre törekvés” – hangsúlyozta az MTA kutatója, aki szerint a magyar kezdeményezést nyitottan, együttműködésre készen fogadták az ukrajnai szakemberek. A monográfia – amelyet Fedinec Csilla mellett Vehes Mikola, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, történész szerkesztett – 26 szerző, közöttük 5 magyarországi és 6 Ukrajnában élő magyar társadalomtudós írt.

A közös munka eredménye egy több mint hatszáz oldalas kötet, amely négy fejezetben tárgyalja a huszadik században több állam fennhatósága alá került Kárpátalja történetét az első világháborútól kezdve a Csehszlovák Köztársaságban, Magyarországon, a Szovjetunióban és Ukrajnában. A szerzők a hagyományos történeti korszak szerinti tagoláson kívül külön részt szenteltek az elmúlt évszázad nyelvpolitikai törekvéseinek és változásainak. A kötet tehát nem csupán politikatörténeti összefoglaló, hanem egyúttal a régió gazdaságának, társadalmának és kulturális életének átfogó képét is adja. A negyedik fejezetben pedig egy 180 oldalas tanulmány az elmúlt két évtized legfontosabb fejleményeit dolgozza fel.

A szerkesztő a kettős kiadvány jelentőségéről szólva azt hangsúlyozta: a monográfia nem csupán azért fontos, mert két különböző tudományos   ismeretanyagot mutat be együtt, hanem szemléletformáló is, hiszen egy régió szerkezetén belül ad betekintést az ukrán olvasónak a kárpátaljai magyarságról. A magyar olvasó pedig – végre – nem pusztán egy zárványként értelmezheti a kárpátaljai magyar problematikát, hanem egy régió évszázados társadalmi, intézményi szerkezetváltozásában. Fedinec Csilla kiemelte, hogy a két legkritikusabb pontot, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és az 1939-1944 közti időszakot  a két nemzeti történetírást képviselő kutatók egymást kiegészítő alfejezetekben együtt oldották meg.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben várható-e hasonló kiadvány például a magyar-szlovák vagy magyar-román közös múltról a történész úgy vélte: egy ilyen munka nagyon fontos feltétele, hogy egy-egy fogalomhoz ugyanazt a tartalmat kösse mindkét fél. Szerinte jelenleg ez még nem mondható el például a szlovák-magyar tudományos kapcsolatokban, de felhívta a figyelmet arra, hogy a német-francia történészek példája nyomán a magyar és szlovák kutatók is elkezdtek közösen írni egy olyan középiskolai történelem tankönyvet, amely tükrözi mindkét ország szakembereinek tudományos eredményeit és nézeteit.

Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége

A kényes kérdéseket sem kerüli el az Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége címmel ukrán nyelven megjelent kötet. A könyv kitér Ukrajna nyelvi és politikai megosztottságára, az ukrán-orosz nyelvi, kulturális és gazdasági ellentétekre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakra éppúgy, mint az ukrán kisebbségi és nyelvi jogi szabályozás ellentmondásaira, vagy a ruszin nemzetiség és nyelv kérdéskörére.
A kötet szerzőinek (Melnyik Szvitlana ukrán nyelvész, a Kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és kárpátaljai magyar kollégája, Csernicskó István, a beregszászi Rákóczi Főiskola tanára) együttműködése azt igazolja, hogy lehetséges és szükséges a többség és kisebbség közötti szakmai párbeszéd.
(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. .Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

 


A könyv adatai és ukrán fülszövege:

Мельник С., Черничко С.

ЕТНІЧНА ТА МОВНА РОЗМАЇТТЯ УКРАЇНИ
Аналітичний огляд ситуації

Ужгород, ПоліПрінт, 2010. 164 с.

В монографії розглядаються демографічне становище і правовий стан, аналізується освітня система національних та мовних меншин України, представляються теоретичні і практичні питання етнічної та мовної різноманітності держави. Робота виконана у рамках проекту „Поширення лінгвістичної відмінності: проспект підтримки та відродження мов у новій Європі” (Dimensions of Linguistic Otherness: Prospects of Maintenance and Revitalization of Minority Languages).


A könyről több megtudható a Kárpátalja.ma portál cikkéből:

Monográfia Ukrajna nyelvi és etnikai sokszínűségéről

Viktor Juscsenko, a független Ukrajna harmadik elnöke a Deny c. lap tavaly október hatodikai számában Akié nyelv, azé a hatalom címmel publikált vezércikkében (day.kiev) azt állítja, hogy Ukrajna klasszikus monoetnikus állam, melynek csupán egyetlen államnyelve és hivatalos nyelve lehet, mégpedig az ukrán. Ehhez képest merőben más álláspontot képvisel az a szerzőpáros, mely Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűségéről szóló monográfiát jelentetett meg a közelmúltban.

Melnyik Szvitlana, a kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára közös ukrán nyelvű könyve bemutatja az ország nemzetiségi és nyelvi közösségeit, elemzi az ukrajnai kisebbségi és nyelvi jogi szabályozást, és kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi közösségek anyanyelvi oktatására.

A szerzők nem kerülik el a kényes kérdéseket sem. Részletesen elemzik az ország nyelvi és politikai alapú kettészakadását, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakat, az ukrán–orosz nyelvi, politikai és gazdasági pozícióharcokat, az egyes nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek helyzetét, problémáit. Ezen belül kitérnek például a ruszin nemzetiség és nyelv kérdésére is. Külön alfejezet foglalkozik az államnyelv oktatásának kérdéskörével a kisebbségi nyelven oktató iskolákban, és bemutatják a narancsos forradalom után hatalomra jutott nemzeti erők nemzetállam-építési törekvéseit és nyelvi nacionalizmusát. Az összefoglaló fejezetben arra is kísérletet tesznek, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg arról, szerintük hogyan lehetne közelebb jutni az Ukrajnában erősen átpolitizált nyelvi kérdés megnyugtató rendezéséhez.

A 164 oldalas összefoglaló kötet egyik legfőbb érdekessége és értéke az, hogy egy kijevi, a többségi etnikumot képviselő és egy kárpátaljai, kisebbségi nyelvész közös munkájáról van szó. A könyv tehát példája annak, hogy lehetséges a szakmai párbeszéd többség és kisebbség között, a tudományosan igazolható tényekhez ragaszkodva meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek révén elfogulatlan és szakszerű leírás készíthető még akár Ukrajna egyáltalán nem egyszerű nyelvi helyzetéről is.

(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

Nagyszőlős, a világ közepe

Nagyszőlős a történelmi Magyarország legkisebb vármegyéjének, Ugocsának volt a székhelye. Trianon után Csehszlovákia, 1938-ban pár hónapig az autonóm Kárpáti Ukrajna, majd a bécsi döntéssel újra Magyarország része lett. A második világháborút követően Szovjetunió, jelenleg pedig Ukrajna települése. A “tulajdonosváltások” megnehezítették az itt élők sorsát. A város életét, a nemzetiségek közötti viszonyokat gyermekkoruk és fiatal éveik felelevenítésével mutatják be a visszaemlékezők, akik ma már a világ különböző pontjain élnek. Megelevenedik a város élete az idilli 1920-as, 1930-as évektől a gyászos 1940-es évekig. Mindezt egy kötetben négy nyelven olvashatják: magyarul, angolul, héberül és ruszinul. A kötet régi képeslapok segítségével mutatja be Nagyszőlős és környékének korabeli arcát, hangulatát.

Nagyszőlős, a világ közepe

Rendhagyó kiadvány jelent meg a fenti címen a budapesti Aposztróf Kiadó gondozásában. Megálmodói egy kárpátaljai kisváros múltját, saját gyermekkorukat elevenítették fel visszaemlékezéseik és a Nagyszőlőst ábrázoló, a múlt század első feléből származó képeslapok segítségével.

“A huszadik század utolsó évtizedeiben nosztalgiahullám söpört végig a nyugati világ számos országán. A korra jellemző stabil gazdasági és politikai helyzet számos európai és észak-amerikai számára lehetővé tette, hogy kielégítse a múlttal kapcsolatos tudáséhségét, valamint szüleik és nagyszüleik generációinak mindennapi életére vonatkozó kíváncsiságát. A múltból visszamaradt leletek között ott vannak a képeslapok is. Az 1970-es években – különösen Európában – már egyre gyakrabban találkozhatunk a könyvesboltok polcain olyan kötetekkel, melyek képeslap-reprodukciókon keresztül mutattak be különböző városokat. Ezek a képeslapok általában a tizenkilencedik század végétől a második világháborúig terjedő időszakból származtak” – emlékeztet a kötethez írott előszavában Paul Robert Magocsi, a Torontói Egyetem professzora, a Ruszinok Világkongresszusának elnöke.

“Ez a kötet is – amely Jichak Livnat gyűjtőmunkáját dicséri – a “képeslaptörténelmet” gazdagítja. A könyv témája nem meglepő módon a gyűjtő szülővárosa, ahol Weisz Sándor néven fiatal éveit töltötte, amíg 1944-ben a magyarországi holokauszt történései kíméletlenül távozásra nem kényszerítették” – teszi hozzá az ismert ruszin tudós.

A képeslapok mellett a Nagy Milada által szerkesztett kötet tartalmazza az Izraelbe kitelepült Jichak Livnat és nővére, az Egyesült Államokban élő Hedy Pivko (szül. Weisz Hedvig), valamint barátaik – a ma Kanadában élő William Aykler (szül. Aykler Béla), az Izraelbe került Chaya Zelikovich (szül. Farkas Ilona), az ugyancsak Izraelben élő Irma Biedermann (szül. Holländer Irma), valamint az Egyesült Államokba vándorolt Judith Auerbacher, (szül. Rosner Judit) – visszaemlékezéseit szülővárosukról, méghozzá párhuzamosan négy nyelven: magyarul, angolul, ruszinul és héberül.

Nagyszőlősön “…évszázadokon keresztül együtt éltek magyarok, ruszinok, zsidók – írja bevezetőjében Jichak Livnat. – A különböző nyelvek és kultúrák jól megfértek egymás mellett és kiegészítették egymást. Mindenki megtartotta a saját szokásait és vallását, mégis jól tudtak együtt élni.”

Nagyszőlős történetét – különös tekintettel lakossága nemzetiségi összetételének változásaira – dr. Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa foglalta össze rövid tanulmányában a kötet olvasói számára.

szcs

Kárpátinfo.net

Füst Milán ukránul

Füst Milán verseinek ukrán fordításából összeállított kötetet jelentetett meg egy kárpátaljai kiadó Ungváron.
A művészeti-szépirodalmi Misztecka Linija Kiadó a magyar költő műveinek válogatott kötetét a 2001-ben elhunyt Jurij Skrobinec ismert ungvári műfordító születésének 80. évfordulója alkalmából jelentette meg.
A Füst Milán-kötetbe a költő 76 műve került be két nyelven: az olvasó a verseket a könyv lapjairól magyarul és ukrán fordításban egyaránt megismerheti. A kárpátaljai magyar alkotók körében “Gyuri bácsiként” emlegetett, magyarul is kitűnően beszélő, sőt verseket is író Jurij Skrobinec Petőfi Sándor verseinek ukrán fordításaival tűnt fel, 1948-ban jelentetett meg kötetet Petőfi verseinek ukrán fordításából Nacionaljna pisznya (Nemzeti dal) címmel. Röviddel halála előtt, 2000 őszén fejezte be Illyés Gyula válogatott műveinek fordítását. Több mint fél évszázadot felölelő munkássága során a tolla alól magyar költők és írók több száz versének, valamint számos prózai alkotásának fordítása került ki ukrán nyelven.

Ki a magyar?

A múlt héten a KMKSz két megmondóembere is kitett magáért. Brenzovics Lászlónak egyetlen mondatban sikerült definiálnia, hogy ki a magyar, Milován Sándor pedig ugyancsak egyetlen motívumban ragadta meg a kárpátaljai magyarságra nézve egyedül üdvözítő stratégiát. (Kárpátalja c. lap, 2005. jan. 28.)

Brenzovics a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepi beszédet. Ebben kevesellte nemzeti költőnk közismert tétetél, amely az egyén önmeghatározására és személyes identitásválasztásának szabadságára helyezi a hangsúlyt, szigorúbb definíciót ajánlott: “Illyéssel szólva az a magyar, aki annak vallja magát, ám véleményem szerint ez kevés. Az a magyar, aki sorsközösséget vállal nemzetével.” Brenzó illyésebb az Illyésnél, és senki számára nem lehet egy pillanatig sem kérdéses, hogy ennek a sorsközösség-vállalásnak a kritériumait leginkább ő maga szeretné megszabni. Eszerint mondjuk az összes nyugati emigráns magyar már nyilván nem is magyar, hiszen kiléptek a nemzetsorsból. Ha pedig kicsit továbbgondoljuk… Kovács Miklós a kettős állampolgárságról tartott népszavazás eredményéről értesülve nyilatkozta azt a Duna TV-nek, hogy “A nemzet vereséget szenvedett”. Eszerint a nemmel szavazók és távol maradók nem vállaltak sorsközösséget a nemzettel, tehát Brenzovics definíciója értelmebén nem is magyarok.

A mostanában ritkábban nyilatkozó Milován meg azt fejtegeti hosszan, hogy a KMKSZ és általában a kisebbségi érdekeket igazán védő szervezet (sem annak elnöke) semmilyen szín alatt nem lehet hatalompárti, és voltaképp nem is kívánnak képviselőik révén a helyi hatalomgyakorlásban részt venni, mert az megvetendő labancmentalitásra vallana, és csak kurucnak lenni üdvözítő. Kíváncsi vagyok, mit gondolnak ugyanerről a Milovánnál picivel bölcsebb és eredményesebb olyan “főlabancok”, mint Csáky Pál vagy Markó Béla.

*

Egyszerű, de szellemes versíró játékot (voltaképp pályázatot) indított a honlapján Halmai Róbert (felhívását LÁSD). Ha az erőpróbán nem is veszek részt, de az adatbázist néhány daktilus-sorral máris gyarapítottam, és eljátszadoztam a versgenerátorral.

*

Bár csak 2002 szeptemberétől nevezem Manzárdnak és tekintem naplónak, de voltaképp az év januárjától, azaz pontosan 3 éve blogolok. (A korábbi évek krónikái még a webes korszak előtt, azonnali közzététel nélkül születtek.) Így a hónap végén talán indokolt a három esztendővel ezelőtti, 2002. januári oldalról néhány jellemző passzust felidézni, és hosszabbacska kommentárt írni hozzá. Utólag belegondolva most ugyanis úgy látom, akkor értek olyan külső hatások, amelyek visszafordíthatatlanná tették kivonulásomat a kárpátaljai irodalmi életből.

Minderről holnap hosszabban.

Meghalt a király – éljen a hetman. Ukrán rakéták

Ukrajna, Kanada, e-könyv, Ukrán űrprogram…

Hír: Juscsenkót még mai hivatalos beiktatása előtt vezérükké, hetmanukká választották az ukrajnai kozákok, ő pedig felesküdött hagyományaikra.

Comment: Többször elmeséltem és párszor le is írtam, de e hír indokolja, hogy újra és minden eddiginél érvényesebben felidézzem szép emlékű idősebb Vereckey Béla mondását az első szabad ukrajnai elnökválasztás idejéről, amikor is magyar ember létére a harmadik féldeci után, talán szolyvai szomszédaival és barátaival azonosulva, ruszin öntudatra ébredt és a következő bölcs nyilatkozatra ragadtatta magát: „Nem mindegy nekünk, kárpáti ruszinoknak, hogy kit választanak atamánná a doni kozákok?!”

Hír: Gajdos István, az UMDSZ elnöke a (Juscsenkó-ellenes) szocdemek frakciójából átült a (második választási forduló előtt már Juscsenkó mellé álló) szocialisták frakciójába. Mindezt – kell-e mondani – a kárpátaljai magyarság érdekében.

Comment 1: Meghalt a király, éljen a király. Vagyis a hetman.

Comment 2: Hofi anyósa ezt mondaná: „Látod, Géza, ezek könnyebben cserélik a pártállásukat, mint más a gatyáját”.

Hír: „Kőszeghy családja már hónapokkal korábban Kanadába utazott, s információink szerint a főszerkesztő útlevelében is ott lapul a kanadai beutazási vízum.” (Kárpátalja, 2005. jan. 21)

Kőszeghy részéről a KISzóban egyelőre: NO COMMENT.

*

Elmaradtam a naplómmal… De hát az ember vagy dolgozik, vagy naplódzik… Most hálistennek (egy kivételével) nagyon kellemes írni, összeállítani, szerkeszteni, olvasni, választani, webelni, megválaszolni való dolgaim akadtak. Próbálok haladni sorjában.

Mika Robi a papirusz.hu honlapján nagyon kedves cikket írt rólunk, és egy kis reklámot is csinált az oldalainknak – köszönet érte.

Megjott a Holmi első ez idei száma, benne két komoly kritika Éva könyvéről (különösen a Nagy Andrásé ás mélyre). Sajnos a Holminak nincs honlapja (bár talán lesz), így még belinkelni sem tudom a recenziókat, pedig a teljes szöveget is szeretném feltenni Éva megfelelő oldalára. Megpróbálom elkérni a szerkesztőségtől.

Elindult a Színképben (Romániai Magyar Szó) a Tejmozi! Pontosabban az „egymondatos” projektumomat és a teljes prózaművet bemutató sorozat. Jó pár héten át menni fog (szombatonként), és abban egyeztem meg Cseke Gábor szerkesztővel (ő jegyzi az összeállítást), hogy szimultán közlésben nálam is megjelennek az egyes részek. A sorozat kedvéért persze nemcsak új oldalakat kellett készítenem, hanem a Pánsípon és az adott interakción belüli menük is elégteleneknek bizonyultak, így aztán elég rendesen átszabtam az alrendszert, úgy hogy a Pánsíp és a Kettenklub címoldalán is kint legyenek a friss linkek. A sorozat első közleményét LÁSD. (link javítva, 2016)

Szapora levélváltások Pálnagy Lászlóval. Miután az egymás iránti egyre nagyobb szimpátiával és bizalommal variálgattuk a Cyberbooks Kiadóval való együttműködésem lehetőségeit, mostanra eljutottunk a megállapodások megkötéséig. Az e-book-sorozat ügye már biztosnak látszik, tegnap 10 változatból (!) kiválasztottam a nekem legjobban tetsző borítótervet is, és miután kértem egy kis módosítást, még mindig két verzió adódott. Kölcsönös egyetértésben e mellett maradtunk:

digitális könyv - e-book áruház

Holnap kapom a teljes anyagot véglegesítésre. A digitális kiadvány e-book-áruházi forgalomba kerül, és CD-n is megjelenik. Hát ilyen könyvem is lesz már… Talán ennél is fontosabb: őszre egy eddig általam nem próbált műfajú hagyományos (nyomtatott) könyv lehetősége is felmerült. Egyetlen „hátránya”, hogy meg is kell írnom….

Másutt tervezett új esszékötetem végleges összeállításán is dolgoztam. Összeütöttem egy rövidke előszót, és a 2003-as indító tanulmányt próbáltam aktuálisra átírni; egyelőre nem túl sok sikerrel. Ez a másik kiadó is most már hivatalosan értesített a szándékáról és hó végéig kérik a kéziratot (hogy pályázgassanak vele). Ennek persze nagyon örülök, de sokkal többet erről nem akarok írni (és szándékosan nem nevezem meg ezt a könyves műhelyt), mert két éve egyszer már elkiabáltam a dolgot a Kriterionnal, akkor még a tervezett tartalomjegyzéket és saját borító-tervemet is közzétettem, eljutottunk a hivatalos szerződésig, sőt, már valami támogatási összeget is szerzett a főszerkesztő – aztán, talán a saját hírverésemnek is „köszönhetően”, itthoni jóakaróm megfúrta a kiadóigazgatónál azzal, hogy „mindenféle aljasságok” vannak a kéziratban. Nos, ezek számát szaporítom most az azóta keletkezett esszéim, publicisztikáim beválogatásával.

Amit pedig fölöslegesen (de lóhalálában) csináltam: csak most bukkantam rá egy napokon belül lejáró komoly pályázatra, és megpróbáltam idejében elkészülni űrlapokkal, mellékletekkel, minden benyújtandóval. Meg is lettem vele, csak épp az eljuttatását nem tudtam megoldani, ugyanis előzőleg egy Mo-i intézményt is meg kellene járnia, mielőtt a célhelyre érkezik, ez pedig csak úgy lett volna lehetséges, ha megbízható futárposta is adódik. Egyetlen telefonhívást ugyan megeresztettem ennek érdekében (ez nem jött be), de aztán tovább nem erőltettem magam, valahogy a kedvem is elment tőle hirtelen. Persze azonnal meg is ideologizáltam a dolgot a magam számára, előszedve egy régóta vallott elvemet: az ember olykor az elszalasztott lehetőségeknek köszönheti boldogságát.

Ukrajna története

A zaporozsjei kozákok gratuláló táviratot írnak Juscsenkónak


Ukrán űrprogram

A szovjet űrprogram a Szovjetunió felbomlásával felosztódott. Azok az űrkutatási létesítmények, gyárak és technológiák, amelyek Ukrajna területén voltak, átkerültek Ukrajnához. Az űrkutatással foglalkozó számos szervezetről és vállalkozásról van szó, melyek nemcsak műholdakat vagy űrvécét fejlesztenek, hanem hordozórakéták építésével, korszerűsítésével és kifejlesztésével is foglalkoznak.

Az Ukrajna által 1991 óta épített űrrakéták fajtái: Ciklon-2, Ciklon-3, Zenit-2, Zenit-3SL, Zenit-3SLB, Mayak, Dnipro, Antares, Vega, Mikrospace-2 – Ezeknek a rakétáknak bizonyos fajtáit a 90-es évektől kezdődően Bajknurból (Kazahsztán), az oroszországi Plesetsk-ből, később az Odüsszeia platformról, a Csendes óceánról és a Jasznij-ból (szintén oroszországi) lőtték fel. Az ukránok a fentebbi kilövőpontokról összesen 143 rakétát bocsátottak fel mióta létezik különálló űrkutatásuk, ami meglepő. Bevallom erről eddig én sem tudtam az égvilágon semmit.

Ami még érdekesebb, hogy ezeket a hordozórakétákat 30% nagyobb energiahatékonysággal (a Cape Canaveral-inél) lehet fellőni az egyenlítő térségében, köszönhetően a föld forgásának. Ezért is indítottak sok ukrán Zenit hordozót az Odüsszeia platformról. Az Odüsszeia eredetileg fúrótorony volt, melyet a 90-es évek második felében alakítottak át kilövőállomássá. Ezt az állomást a Sea Lunch konzorcium üzemelteti, amely orosz, amerikai, és ukrán cégeket tömörít. Egyes források szerint a svájci Sea Lunch AG 95%-os orosz tulajdonban van, amely a Sea Lunch konzorcium, úgymond főhadiszállása. 2014-ben lőtték fel az utolsó Zenit-3SL típusú hordozót az Odüsszeiáról sikeresen.

Érdekes, hogy Oroszország egy pár éve már az ukrán Zenit rakéták kiváltását tervezi az új fejlesztésű Angara nevű hordozórakétával. Pont egy ilyen robbant fel 2015. áprilisában Plesetsk-ben. A Zenit rakétacsalád (főként a Zenit-3SL) ezidáig orosz hajtóműveket használt. Ám ez a koprodukció manapság nem megy zökkenőmentesen, sőt úgy néz ki, hogy le is állt. Ukrajnában kb. egy éve törvény tiltja, hogy bizonyos iparágakban ukrán vállalatok együttműködjenek orosz vállalatokkal nemzetbiztonsági okok miatt. Ilyen iparág az űrkutatás is.

Az ukránok most új irányba indultak el, hisz megvan a szaktudásuk, a technológiájuk, a kapacitásuk a rakétaépítéshez és arra törekszenek, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal, így a legolcsóbban lőjék fel azokat. Ez az oka annak, hogy az ukrán űrkutatás az egyenlítő menti fellövést preferálja a legújabb projektjében, amelyet Brazíliával közösen folytat. Új teljesen ukrán rakétát fejlesztenek Ciklon-4 néven, amelyet egy brazíliai kilövőállomásról, az Alcantrából fognak indítani.

Egy másik példa az új irányra az Antares hordozórakéta, melyet Amerikának fejleszt a Yuzhnoye dnipropetrovszki ukrán vállalat. Ezt a rakétát már tesztelték, ami balul sült el a régi (modernizált) orosz típusú hajtóművek miatt, melyeket az amerikaiak le fognak cserélni, egyes hírek szerint szintén orosz (vadonatúj) “motorokra” (ezen kívül mindent az ukránok gyártanak).

De ezek csak gyöngyszemek a számos ukrán űrprojekt közül.