Nagydobrony legendája – a 20. századi Karthágó

Nagydobrony, a 20. századi Karthágó

„Ki tud a világban az ötezerkétszáz nagydobronyi mártírról, a kárpátaljai színmagyar nagyközség eltűnéséről? Pedig amikor a szovjet ezt a nagyközséget a föld színével egyenlővé tette, lakosságát kiirtotta, már másfél éve béke volt a világon. Moszkva ekkor már két esztendeje békésen bábáskodott egész Kárpátalján (…) Az egyetlen forrás ma, ahol még nyomára lehet akadni ennek a mártírközségnek, Révai Nagy Lexikona[1]” – idézi Balla Gyula[2] kisebbségkutató a nagydobronyi tragédiáról Árkay László – a müncheni Nemzetőr című lapban 1977-ben megjelent – mondatait.

Az Árkay terjesztette, főképp a nyugati emigrációban ismert és mesélt legenda szerint 1946 júliusában a szovjet hatóságok elrendelték a frissen betakarított termés beszolgáltatását. A helyiek vonakodtak e parancsnak engedelmeskedni, páran félelemből mégis egybehordták gabonájukat a kijelölt helyre. Valaki azonban felgyújtotta e gabonahalmazt, s e cselekedet irtózatos megtorlást vont maga után. A nagyközséget körbevették, és nehézbombázókkal előbb foszforbomba-, majd robbanóbomba-támadást hajtottak végre a fegyvertelen lakók ellen.

„Volt, aki próbált elbújni. Ha nem égett el a foszfortól, ha nem pusztult el a ráomló gerendáktól, falaktól, akkor megfulladt a füstben. Voltak, akik úgy próbáltak megmenekülni, hogy kutakba ereszkedtek le, vizesárokba bújtak. (…) A Nagydobronyt környező magyar falvakat is szovjet katonaság szállta meg. Összedobolták a népet és tolmács útján a szovjet tisztek kihirdették: Nagydobrony megsemmisítése intő példa legyen minden kárpátaljai magyar számára, aki a szovjet hatalommal szembe akar fordulni” – kürtölte világgá a szovjet hatalom eddig titokban tartott „gaztettét” Árkay, aki szerint a nagyközség elleni támadást mindössze kilenc ember élte túl. Állítása szerint a súlyosan megégett emberekre 50 ezer rubeles vérdíjat tűztek ki, de még így is sikerült „kúszva, mászva” átvergődniük a magyar oldalra – a Nagydobrony elleni támadás nekik köszönhetően kerülhetett a nyilvánosság elé.

A vérengzés után állítólag minden kárpátaljai magyar papot, lelkészt összeszedtek és elhurcoltak, és soha többé nem kerültek elő. A nagydobronyi halottakat tömegsírokba hányták, felettük a földet felszántották, amelyet aztán „kölessel vetettek be, mert az gyorsan kihajt és megnő”. „Nagydobrony nem épült újjá. Neve semmilyen nyelven sem szerepel többé az 1946 óta közzétett kiadványokban s helye a térképen üres. (…) Nagydobronyról eddig talán még mi magunk se tudtunk” – fejezi be cikkét Árkay.

Változó számok, változatos történet

Árkay írása konkrét forrást nem jelöl meg: a nagydobronyiak katasztrófáját a kilenc ismeretlen túlélő elbeszélésén keresztül mutatja be. Balla Gyula azonban egy magát túlélőnek tituláló személy vallomását is megtalálta: Kocsis István saját elmondása szerint az 5638 lakosú (a falu lakossága a fent idézett elbeszélésekben még csak 5200 volt) Nagydobrony 16 (a szám közben 9-ről 16-ra emelkedett) túlélőjének egyike volt. Visszaemlékezésében a szörnyű bombázás időpontját a szovjet csapatok 1944-es bevonulását követő évre, azaz 1945-re teszi. Szintén új elem a többi forráshoz képest, hogy Kocsis verziójában a túlélőket elkapták, majd felépülésüket követően munkatáborba kerültek.

„Öt évvel később szabadon engedtek és munkára osztottak be egy kelet-szibériai fűrésztelepen. A termelt deszkát Japánba szállították. Három évvel később sikerült elmenekülnöm egy faáruval megrakott hajón. A japánok befogadtak és igen jók voltak hozzám. (…) Ez az én történetem, amely egyben Nagydobrony története is. Azt hallom, most ma sincs helyén más, mint egy üres mező (…) Néhány évig egy négynyelvű nagy felirat állott a falu helyén: Így jár az, aki megszegi a parancsot!” – idéz Kocsis 1987-ben (!) Chicagóban megjelent írásából Balla.

Bizonytalan eredet

A fenti történetnek köszönhetően a Záhonytól keletre fekvő Nagydobrony neve évtizedeken át fogalom volt a nyugati emigráció szemében. A falu 20. századi története jól illusztrálja az egész történelmét: Nagydobrony Trianon után Csehszlovákia, az első bécsi döntést követően Magyarország, 1944 után Szovjetunió, majd annak felbomlása után Ukrajna fennhatósága alá került. A magyar település története önmagában is jó példája lehetett volna a kisemberek feje felett hozott politikai döntéseknek, de valakik úgy gondolták, ez így kevés – és kreáltak egy vérfagyasztó példatörténetet.

A téma egyik legismertebb kutatója a helyszínt bejáró, tanúkat idéző, helyi anyakönyveket és nyugati magyar kiadványokat egyaránt végigböngésző Balla Gyula volt, aki kutatásai alapján 1955-re vezette vissza a szóbeszéd keletkezését. A történet ekkor jelent meg először a Sisa István által szerkesztett Exiled Europe nevű magazin egy cikkében, mely a világtörténelem tömeggyilkosságait hasonlította össze. Sisa négy évtizeddel később, a legenda eredetét firtató kérdésekre[3] válaszolva bevallotta: „az eredeti tájékoztatást” Hokky Károly volt nagyszőlősi parlamenti képviselőtől kapta, aki 1944 őszén menekült el az országból, és e hír továbbításakor már az Egyesült Államokban élt.

Sulyok Dezső, a háborút közvetlenül követő koalíciós évek politikusa, ugyancsak amerikai emigránsként, más forrásokat idéz. Ő maga még Sisa kiadványának megjelenése előtt néhány hónappal, a nagydobronyi tragédia áldozatainak emlékének ajánlotta a Magyar Tragédia I. címmel írott visszaemlékezéseit. Művében forrásként Andreánszky István leírásaira és a tőle kapott „jegyzőkönyv másolatára” hivatkozik. A nagydobronyi tragédia ügyében Ballához hasonlóan kitartóan nyomozó Skultéty Csaba író, a Szabad Európa Rádió volt munkatársa a nyolcvanas évek végén megpróbálta ugyan szóra bírni a súlyos beteg Andreánszkyt, a Népszava egykori munkatársát, de a legenda eredetét illetően nem sikerült új információkat szereznie. Andreánszky elismerte, hogy Sulyokkal folytatott levélváltásaiban szó esett Nagydobronyról is, de a történet már Sulyok könyvének megjelenése előtt bejárta a világot.

„Ezt az ügyet Visinszkynek egy tengerentúli útja során az orra alá dörgölték, és Berija odaszólt Rákosinak, hogy utaztassanak Magyarországról fiatalokat Nagydobronyba, s ilyenténképp verjék vissza annak hírét, hogy ott parasztok nem akartak a kolhozba vonulni, fellázadtak, és bombázták Nagydobronyt – idéz Andreánszky leveléből Skultéty.

Tereptanulmány-paradicsom

Miközben a világban még a nyolcvanas évek végén is makacsul tartotta magát a település teljes megsemmisítéséről szóló legenda, Nagydobronyról a 20. század második felében egyre másra jelentek meg a különböző riportkötetek, tanulmányok. 1961-ben Balla László szociográfiai vizsgálódásai, 1967-ben a Nagydobrony emberközelből című gyűjtemény, két évvel később pedig egy ukrán nyelvű, Kárpátalja történetét tárgyaló mű foglalkozott a faluval. 1981-ben megjelent művében Váradi-Sternberg János történész szembesítette a települést fél évszázaddal korábbi önmagával, hagyományaival. Néhány évvel később Dupka György és Horváth Sándor járta végig „Szegényország” falvait; benyomásaikról a Múltunk és jelenünk című riportkötetben adtak számot 1987-ben. Utalásokat tartalmazott Nagydobronyra Balassa Iván A határainkon túli magyarok néprajza című munkája is, és a falut mutatta be az 1990-ben kiadott Sorsközösség című szociográfiai riportkötet, valamint Móricz Kálmán Nagydobrony című, 1993-ban napvilágot látott monográfiája is[4].

A Nagydobronnyal kapcsolatos szóbeszédek állandó eleme volt egy igen hatásos kijelentés: eszerint a települést a vadászgépek örökre eltörölték a Föld színéről, térképeken és lexikonokban már nem található meg. Tanulmányában Balla ezzel szemben Nagydobronnyal kapcsolatos szócikkeket idéz, és térképeket prezentál – ukrajnait, magyart egyaránt.

Egy 2002-es Magyar Szemlében megjelent őszinte vallomásában még a későbbi „legendavadász” Skultéty is beismerte: 1980-ban készült, a kárpátaljai magyarság helyzetét feldolgozó tanulmányában maga is felült a szóbeszédnek. „’A törzsében színmagyar – nyilván újjáépített – Nagydobronyban’ – írom a 130. oldalon. Pontosan emlékszem, mennyire haboztam a ’nyilván újjáépített’ szavak közbeiktatásánál. Valaminél, amiről nem volt semmilyen bizonyítékom, de amit akkor lehetetlennek éreztem, legalább így, meg nem említeni. A nyugati magyar politikai irodalomba annyira tényként ivódott be Nagydobrony 1946. évi szétbombázásának a híre, hogy a nagyközség nevét csak úgy, minden megjegyzés nélkül, érzésem szerint nem írhattam le. Ugyanúgy ténynek számított, mint Recsk, amelyről az egyetlen Nyugatra sikeresen kimenekült szökevénynek is alig-alig hittek, de Magyarországon belül is csak kevesen tudtak arról, hogy az ország szívében szibériai mintájú, titoktartással és félelemmel körülvett kényszermunkatábor működik” – írja Skultéty, hozzátéve, hogy csupán a Kádár-korszak vége felé érkezett meg Nyugatra a cáfolat.

Mi állhat a legenda mögött?

Sokáig beszélni sem szabadott róla, de ma már ismert tény, hogy a kárpátaljai magyarok igencsak megszenvedték a szovjet csapatok bevonulását. Nagydobronyban 1944 októberének végén jelentek meg az első szovjet katonák, és míg Csapnál állt a front, a hadsereg egy hónapon át községben tartózkodott – írja Móricz Kálmán Nagydobrony című könyvében. Egy november 18-án kihirdetett parancs értelmében – a kommunisták és a „megbízható” emberek kivételével – minden 18 és 50 év közötti férfit háromnapi munkára köteleztek. Közel négyszázan indultak e rendelet értelmében a szolyvai haláltáborba, onnan pedig Ukrajna és Oroszország belseje felé. A háromnapi munkából sokan csak évek múlva, és közel százan soha nem tértek haza. Kárpátalja egészét tekintve a magyar lakosság létszámbeli vesztesége nagyobb volt a megtorlások következtében, mint a háborús cselekmények okozta vérveszteség[5].

A háború és az elhurcolások végeztével a helyiekre újabb próbatételek vártak: Ungváron megkezdődött a közös gazdaságok erőszakos megszervezése. Az első kolhoz, hosszas ellenkezés után, 1948 tavaszán jött létre. Ekkorra azonban az emberek többsége már az azévi termést várta, amit a korábbi ígéretek szerint maguk arathattak volna le. Időközben azonban határozat született arról, hogy a termés a kolhozt illeti. Az aratókat katonák vették körül, és az ellenszegülőket a Kistemető utcában gyűjtötték össze. A hírre a falu lakossága összefogott, a központba vonult, de az ott összegyűlt fegyveres túlerő láttán meghátrált. Az áldozatok nélküli megmozdulást követően négy embert elítéltek, a gazdáktól elvették mindenüket, a határt pedig kollektivizálták.

A korszakot megélt nemzedékek tudatából sokáig nem sikerült kitörölni ezeknek az éveknek a tapasztalatait – emlékeztet Balla Gyula, hozzátéve: az igazai rehabilitációt csak a Hruscsov-korszak hozta meg a kárpátaljai magyarság számára is. Mint ahogy Kovács Vilmos és Benedek András közös tanulmányukban fogalmaztak: „a kárpátaljai magyarság – főleg a csekély számú értelmiség – a negyvenes és az ötvenes években még sokáig érezte, ezen a vidéken legháládatlanabb szerep magyarnak lenni: rajtuk mindenkinek van rúgnivalója …”.

Balla szerint a magyar etnikumot ért csapások közepette jelentős károk érték Nagydobronyt is, de a falu vesztesége nem volt nagyobb, sem kisebb, mint a vele azonos sorsú magyarlakta településeké. Valószínűnek tűnik, hogy az 1948-as lázadásnak a híre jutott el később, jelentősen kiszínezve a nyugati magyarsághoz, és ebből indult világkörüli útra a Nagydobrony elpusztításról tudósító legenda. A hidegháború korszakában a nyugati sajtónak jól jött minden sztori, ami a másik fél kegyetlenségét bizonyította. Az sem volt baj, ha a történet ingatag lábon állt, és a szemtanúk elbeszélései több ponton is ütköztek egymással – a vasfüggöny túloldaláról úgysem jutott át a cáfolat.

Ugyanígy maga a szóbeszéd sem ért el azokhoz, akikről szólt. „A helybeliek körében ez a legenda teljességgel ismeretlen volt. A 90-es évek elejéig nem nagyon jutottak el ide hírek a nyugati világból – mutat rá Móricz Kálmán, hozzátéve: ugyan kitalált történettel állunk szemben, de akár igaz is lehetett volna. A szovjet megszállók a háború után bármit megtehettek az ellenségként kezelt magyar lakossággal, és sok mindent meg is tettek. Elég, ha csak a magyar férfi lakosság tízezreinek elhurcolására vagy a kolhozosításra gondolunk. Jóllehet a bombázás nem abban a formában valósult meg, mint ahogy azt a legenda őrzi, mégis jól szimbolizálja a korabeli kegyetlen eseményeket – véli Móricz.

_____________________

[1] Ugyan – mint az a későbbiekben kiderül – nem egyetlen forrás volt, de az 1916-os kiadású Révai Lexikon 14. kötetében valóban van egy bejegyzés a településről. Nagydobrony: kisk. Bereg vm. mezőkaszonyi j.-ban, (1910) 3033 magyar lak., postahivatallal; u. t. Bátyú. Már 1272. mint királyi birtok említtetik, a XIV. sz.-ban a Dobronyi család birta; utóbb a Dobó és Daróczi nemzetségre szállt, 1638 óta a Rákócziak birták. Most a Schönborn gr. család tulajdona.

[2] Balla Gyula: Nagydobrony – Egy falu, amely a térképen is megtalálható. Magyarságkutatás 1988.

[3] Skultéty Csaba: Nagydobrony – Egy legenda kérdőjelekkel. Magyar Szemle, 2002. október

[4] Az e bekezdésekben idézett forrásokat ez utóbbi könyvből szemezgettük ki.

[5] Balogh Sándor: Magyarok kollektív felelősségre vonása. História 2005/9. p. 11.

 

Szószedet: Móricz Kálmán | Nagydobrony | Balla Gyula | Kocsi István | Árkay László | Sisa István | Hokky Károly | Sulyok Dezső | Andreánszky István | Skultéty Csaba | Váradi-Sternberg János | Dupka György | Horváth Sándor | Balassa Iván | Benedek András | Emigráció
_______________

Részlet az alábbi könyvből:
Marinov Iván, Dezső András, Pál Attila:
Legendavadászat
Szóbeszédek, tévhitek, átverések nyomában
HVG Könyvek, 2006.
ISBN: 963 8525 86 6
Közlés a szerző és a kiadó hozzájárulásával
Nagydobrony lebombázása. Egy legenda nyomában. A szovjet hatóság a kárpátaljai Nagydobronyt a föld színével etette egyenlővé. Marinov Iván | Hivatkozott forrás többek között: Móricz Kálmán Nagydobrony – könyv, monográfia
A HVG kiadó honlapján már nem található meg a könyv ajánlója. Így festett:

tovább is van, mondom még

Kárpátalja évszámokban – Хроніка Закарпаття

Az Ungvári Nemzeti Egyetem kiadója a Studia Regionalistika sorozat harmadik darabjaként jelentette meg a Kárpátalja évszámokban 1867-2010 c. kétnyelvű (ukrán-magyar) kiadványt, amely a címben szereplő évszámhatárok közötti legfontosabb történelmi és társadalmi eseményeket veszi számba Kárpátalja vonatkozásában. A kötet összeállítói: Vehes Mikola, Molnár D. István, Molnár József, Osztapec Jurij, Oficinszkij Román, Tokar Marian, Fedinec Csilla, Csernicskó István.

A kötet szerkezetileg nyolc részre tagolódik aszerint, hogy a régió az adott időszakban mely államhatalom alá tartozott. Megjegyzendő, hogy a szerzők a tényszerű adatközlésre hagyatkoznak, az eseményekhez nem fűznek kommentárokat, így ez a kiadvány is részét képezi annak a munkának, amelyet magyarországi és ukrajnai tudósok egy csoportja annak érdekében végez, hogy a régió történelmét elfogultságoktól, a nemzeti érzületből származó részrehajlástól mentesen tisztázzák s tárják az olvasók – így többek között az egyetemi diákság – elébe.


Хроніка Закарпаття 1867–2010 / Kárpátalja évszámokban 1867–2010. // Автори-упорядники: М.Вегеш, С.Молнар, Й.Молнар, Ю.Остапець, Р.Офіцинський, М.Токар, Ч.Фединець та С.Черничко. / A kötet összeállítói: Vehes Mikola, Molnár D. István, Molnár József, Osztapec Jurij, Oficinszkij Román, Tokar Marian, Fedinec Csilla, Csernicskó István. [Studia Regionalistica 3.] Ужгород: Видавництво «Говерла» / Ungvár: Hoverla Kiadó, 2011. 312 p.

Magyar-ukrán közös monográfia Kárpátaljáról

Kárpátalja elmúlt száz évének történelmi, politikai és kulturális szintézisét adja az a magyarul és ukránul is megjelent új tanulmánykötet, amely az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Politikai Regionalizmus Kutatóintézete együttműködéséből született. A szerzők célja az volt, hogy összefoglalójukkal meghaladják a korábbi, kizárólagos nemzeti látószögeket.

„A magyar és ukrán szakemberek között, falként tornyosuló elzártságot akartuk áttörni egy olyan könyvvel, amely irányjelző lehet a további kutatásokhoz is” – mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Fedinec Csilla, a Kárpátalja 1919-2009: történelem, politika, kultúra című kiadvány egyik szerkesztője, az MTA Entikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa arról a kötetről, amely két éves közös munka után a napokban jelent meg magyarul és ukránul, két kötetben, Magyarországon és Ukrajnában egyaránt.

A magyar történész szerint a mű szerzői igyekeztek hidat építeni a régióval kapcsolatos magyar és ukrán nyelvű tudományosság között. A két közeg, a két nemzeti historiográfia eddigi kapcsolódási pontjai ugyanis nehezen felismerhetőek. Alig épülnek egymásra, s mind ez idáig sokkal inkább egymás mellett léteztek, a párbeszéd, a szakmai vita lehetősége és igénye nélkül.

Nézegessen képeket Kárpátaljáról!

„A magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia lényegében a már meglévő tudásanyag összefoglalása. Még a lábjegyzeteket is elhagytuk, mégpedig abból a határozott megfontolásból, hogy egyértelművé váljék, – a kötet célja nem a historiográfiai vonatkozások, a kutatói dilemmák bemutatása, hanem a szintézisre törekvés” – hangsúlyozta az MTA kutatója, aki szerint a magyar kezdeményezést nyitottan, együttműködésre készen fogadták az ukrajnai szakemberek. A monográfia – amelyet Fedinec Csilla mellett Vehes Mikola, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, történész szerkesztett – 26 szerző, közöttük 5 magyarországi és 6 Ukrajnában élő magyar társadalomtudós írt.

A közös munka eredménye egy több mint hatszáz oldalas kötet, amely négy fejezetben tárgyalja a huszadik században több állam fennhatósága alá került Kárpátalja történetét az első világháborútól kezdve a Csehszlovák Köztársaságban, Magyarországon, a Szovjetunióban és Ukrajnában. A szerzők a hagyományos történeti korszak szerinti tagoláson kívül külön részt szenteltek az elmúlt évszázad nyelvpolitikai törekvéseinek és változásainak. A kötet tehát nem csupán politikatörténeti összefoglaló, hanem egyúttal a régió gazdaságának, társadalmának és kulturális életének átfogó képét is adja. A negyedik fejezetben pedig egy 180 oldalas tanulmány az elmúlt két évtized legfontosabb fejleményeit dolgozza fel.

A szerkesztő a kettős kiadvány jelentőségéről szólva azt hangsúlyozta: a monográfia nem csupán azért fontos, mert két különböző tudományos   ismeretanyagot mutat be együtt, hanem szemléletformáló is, hiszen egy régió szerkezetén belül ad betekintést az ukrán olvasónak a kárpátaljai magyarságról. A magyar olvasó pedig – végre – nem pusztán egy zárványként értelmezheti a kárpátaljai magyar problematikát, hanem egy régió évszázados társadalmi, intézményi szerkezetváltozásában. Fedinec Csilla kiemelte, hogy a két legkritikusabb pontot, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és az 1939-1944 közti időszakot  a két nemzeti történetírást képviselő kutatók egymást kiegészítő alfejezetekben együtt oldották meg.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben várható-e hasonló kiadvány például a magyar-szlovák vagy magyar-román közös múltról a történész úgy vélte: egy ilyen munka nagyon fontos feltétele, hogy egy-egy fogalomhoz ugyanazt a tartalmat kösse mindkét fél. Szerinte jelenleg ez még nem mondható el például a szlovák-magyar tudományos kapcsolatokban, de felhívta a figyelmet arra, hogy a német-francia történészek példája nyomán a magyar és szlovák kutatók is elkezdtek közösen írni egy olyan középiskolai történelem tankönyvet, amely tükrözi mindkét ország szakembereinek tudományos eredményeit és nézeteit.

Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége

A kényes kérdéseket sem kerüli el az Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége címmel ukrán nyelven megjelent kötet. A könyv kitér Ukrajna nyelvi és politikai megosztottságára, az ukrán-orosz nyelvi, kulturális és gazdasági ellentétekre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakra éppúgy, mint az ukrán kisebbségi és nyelvi jogi szabályozás ellentmondásaira, vagy a ruszin nemzetiség és nyelv kérdéskörére.
A kötet szerzőinek (Melnyik Szvitlana ukrán nyelvész, a Kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és kárpátaljai magyar kollégája, Csernicskó István, a beregszászi Rákóczi Főiskola tanára) együttműködése azt igazolja, hogy lehetséges és szükséges a többség és kisebbség közötti szakmai párbeszéd.
(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

 


A könyv adatai és ukrán fülszövege:

Мельник С., Черничко С.

ЕТНІЧНА ТА МОВНА РОЗМАЇТТЯ УКРАЇНИ
Аналітичний огляд ситуації

Ужгород, ПоліПрінт, 2010. 164 с.

В монографії розглядаються демографічне становище і правовий стан, аналізується освітня система національних та мовних меншин України, представляються теоретичні і практичні питання етнічної та мовної різноманітності держави. Робота виконана у рамках проекту „Поширення лінгвістичної відмінності: проспект підтримки та відродження мов у новій Європі” (Dimensions of Linguistic Otherness: Prospects of Maintenance and Revitalization of Minority Languages).


A könyről több megtudható a Kárpátalja.ma portál cikkéből:

Monográfia Ukrajna nyelvi és etnikai sokszínűségéről

Viktor Juscsenko, a független Ukrajna harmadik elnöke a Deny c. lap tavaly október hatodikai számában Akié nyelv, azé a hatalom címmel publikált vezércikkében (day.kiev) azt állítja, hogy Ukrajna klasszikus monoetnikus állam, melynek csupán egyetlen államnyelve és hivatalos nyelve lehet, mégpedig az ukrán. Ehhez képest merőben más álláspontot képvisel az a szerzőpáros, mely Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűségéről szóló monográfiát jelentetett meg a közelmúltban.

Melnyik Szvitlana, a kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára közös ukrán nyelvű könyve bemutatja az ország nemzetiségi és nyelvi közösségeit, elemzi az ukrajnai kisebbségi és nyelvi jogi szabályozást, és kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi közösségek anyanyelvi oktatására.

A szerzők nem kerülik el a kényes kérdéseket sem. Részletesen elemzik az ország nyelvi és politikai alapú kettészakadását, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakat, az ukrán–orosz nyelvi, politikai és gazdasági pozícióharcokat, az egyes nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek helyzetét, problémáit. Ezen belül kitérnek például a ruszin nemzetiség és nyelv kérdésére is. Külön alfejezet foglalkozik az államnyelv oktatásának kérdéskörével a kisebbségi nyelven oktató iskolákban, és bemutatják a narancsos forradalom után hatalomra jutott nemzeti erők nemzetállam-építési törekvéseit és nyelvi nacionalizmusát. Az összefoglaló fejezetben arra is kísérletet tesznek, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg arról, szerintük hogyan lehetne közelebb jutni az Ukrajnában erősen átpolitizált nyelvi kérdés megnyugtató rendezéséhez.

A 164 oldalas összefoglaló kötet egyik legfőbb érdekessége és értéke az, hogy egy kijevi, a többségi etnikumot képviselő és egy kárpátaljai, kisebbségi nyelvész közös munkájáról van szó. A könyv tehát példája annak, hogy lehetséges a szakmai párbeszéd többség és kisebbség között, a tudományosan igazolható tényekhez ragaszkodva meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek révén elfogulatlan és szakszerű leírás készíthető még akár Ukrajna egyáltalán nem egyszerű nyelvi helyzetéről is.

(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)


Nagyszőlős, a világ közepe

Nagyszőlős a történelmi Magyarország legkisebb vármegyéjének, Ugocsának volt a székhelye. Trianon után Csehszlovákia, 1938-ban pár hónapig az autonóm Kárpáti Ukrajna, majd a bécsi döntéssel újra Magyarország része lett. A második világháborút követően Szovjetunió, jelenleg pedig Ukrajna települése. A “tulajdonosváltások” megnehezítették az itt élők sorsát. A város életét, a nemzetiségek közötti viszonyokat gyermekkoruk és fiatal éveik felelevenítésével mutatják be a visszaemlékezők, akik ma már a világ különböző pontjain élnek. Megelevenedik a város élete az idilli 1920-as, 1930-as évektől a gyászos 1940-es évekig. Mindezt egy kötetben négy nyelven olvashatják: magyarul, angolul, héberül és ruszinul. A kötet régi képeslapok segítségével mutatja be Nagyszőlős és környékének korabeli arcát, hangulatát.

Nagyszőlős, a világ közepe

Rendhagyó kiadvány jelent meg a fenti címen a budapesti Aposztróf Kiadó gondozásában. Megálmodói egy kárpátaljai kisváros múltját, saját gyermekkorukat elevenítették fel visszaemlékezéseik és a Nagyszőlőst ábrázoló, a múlt század első feléből származó képeslapok segítségével.

“A huszadik század utolsó évtizedeiben nosztalgiahullám söpört végig a nyugati világ számos országán. A korra jellemző stabil gazdasági és politikai helyzet számos európai és észak-amerikai számára lehetővé tette, hogy kielégítse a múlttal kapcsolatos tudáséhségét, valamint szüleik és nagyszüleik generációinak mindennapi életére vonatkozó kíváncsiságát. A múltból visszamaradt leletek között ott vannak a képeslapok is. Az 1970-es években – különösen Európában – már egyre gyakrabban találkozhatunk a könyvesboltok polcain olyan kötetekkel, melyek képeslap-reprodukciókon keresztül mutattak be különböző városokat. Ezek a képeslapok általában a tizenkilencedik század végétől a második világháborúig terjedő időszakból származtak” – emlékeztet a kötethez írott előszavában Paul Robert Magocsi, a Torontói Egyetem professzora, a Ruszinok Világkongresszusának elnöke.

“Ez a kötet is – amely Jichak Livnat gyűjtőmunkáját dicséri – a “képeslaptörténelmet” gazdagítja. A könyv témája nem meglepő módon a gyűjtő szülővárosa, ahol Weisz Sándor néven fiatal éveit töltötte, amíg 1944-ben a magyarországi holokauszt történései kíméletlenül távozásra nem kényszerítették” – teszi hozzá az ismert ruszin tudós.

A képeslapok mellett a Nagy Milada által szerkesztett kötet tartalmazza az Izraelbe kitelepült Jichak Livnat és nővére, az Egyesült Államokban élő Hedy Pivko (szül. Weisz Hedvig), valamint barátaik – a ma Kanadában élő William Aykler (szül. Aykler Béla), az Izraelbe került Chaya Zelikovich (szül. Farkas Ilona), az ugyancsak Izraelben élő Irma Biedermann (szül. Holländer Irma), valamint az Egyesült Államokba vándorolt Judith Auerbacher, (szül. Rosner Judit) – visszaemlékezéseit szülővárosukról, méghozzá párhuzamosan négy nyelven: magyarul, angolul, ruszinul és héberül.

Nagyszőlősön “…évszázadokon keresztül együtt éltek magyarok, ruszinok, zsidók – írja bevezetőjében Jichak Livnat. – A különböző nyelvek és kultúrák jól megfértek egymás mellett és kiegészítették egymást. Mindenki megtartotta a saját szokásait és vallását, mégis jól tudtak együtt élni.”

Nagyszőlős történetét – különös tekintettel lakossága nemzetiségi összetételének változásaira – dr. Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa foglalta össze rövid tanulmányában a kötet olvasói számára.

szcs

Kárpátinfo.net

5000 oldalas nyomtatott Wikipédia

Megjelent könyv alakban a Wikipédia

könyv - nyomtatott wikipédia

Wiki-könyv

Néhány nappal ezelőtt a forráskritikára nem sokat adó magyar internetet-portálokat is megjárta a hír, miszerint bizonyos Rob Matthews elkészítette a Wikipédia legkeresettebb cikkeinek 5000 oldalas nyomtatott változatát. A szerzőt az első közlések egyikében tévesen a Wikipédia atyjának nevezték, ezt aztán, ahogy lenni szokott, más webhelyek is fentartás nélkül átvették. Az alapos  tévedés onnan eredhet, hogy a Wiki tényleges atyja, az ölében laptoppal fotózkodó Jimmy Wales évekkel ezelőtt valóban – leginkább figyelmet felkeltő ügyes marketing-fogásként – bejelentette tervét, miszerint nyomtatott formában is kiadná a netes enciklopédiát (illetve hát annak egy töredékét; a terv megvalósulásáról nem tudok; minthogy igazából semmi értelme nem lenne), valamint arról is olvashattunk, hogy egy német kiadó rövidesen valóban kiadja a német wiki 50000 legfontosabb, kiemelt szócikkét könyv alakban (erről korábban, más forrásra hivatkozva, írtam is, némileg felmelegítve a nyomtatott könyv vs. digitális tartalom vitát). Bárhogy is, ez egy nagyszabású könyvkiadói projekt. Nem így az, amiről a friss hírek szóltak!

Ez egy szamizdat-Wiki

Ám itt valami egészen másról van szó! Rob Matthews ugyanis nem könyvkiadó, és terve sincs azzá válni. A fiatal designer (amennyire utána tudtam nézni: a Brightoni Egyetem végzőse!) látványprojektként és csak egyetlen szamizdat példányban, mintegy műtárgyként nyomtatta ki asztali printeren, majd kötötte kemény fedélbe a wiki harmadfélezer legolvasottabb (más hírek szerint a szerkesztők által kiemelt) cikkét. Az ötlet figyelemfelkeltő és elgondolkodtató, de értelemszerűen semmilyen közvetlen köze nincsen a wiki atyjának vagy másoknak a tényleges kiadói terveihez. Inkább csak arra szolgál, hogy bemutassa: a több millió szócikket tartalmazó angol Wikipédia kb. ezredrésze egy ekkora könyvet tesz ki. Gutenberg-galaxis kontra Neumann-univerzum kérdésében elég látványos produktum.

Más kérdés, hogy a Brightoni Egyetem valamelyik termének parkettjét időnként felcsiszolhatnák műtárgy-fotózás előtt.

Csizmadia Ervin filozófus szerint elméleti szempontból a szamizdatot a nyomtatás kultúrájának részeként kell kezelni. Az érvrendszert képező tényezők között szerepelt az egyes rezsimek elnyomóképessége és kiadói, illetve a sajtó korlátozását jelenő nyomtatott publikációk, folyóiratok, újságok, könyvek és művészeti kiadványok. Ha ellenzék, szamizdat témakörben keres könyvet, segít a Google tartalomkereső, amelynek segítségével több ezer megvásárolható és előjegyezhető könyvet talál az interneten.

Itt az első színes e-book olvasó!

E-könyv olvasó tablet színes kijelzővel

színes tablet kijelzőA Fujitsu cég bemutatta a kereskedelmi forgalomba kerülő első színes e-könyv olvasóját, a FLEPia nevezetűt. Az energiatakarékos e-papír-technológiára alapuló más fejlesztések még csak fekete-fehérben tudják azt (vagy kevesebbet), amit az új ketyere színesben produkál. Érintő-kijelzős, 2024×768 pixel felbontás, beépített WiFi (azaz vezeték nélküli internetezés lehetősége), fejhallgató- és USB- csatlakozó, memóriakártyával 4 GB-ig bővíthető kapacitás (ez kb. 5000 db, egyenként 300 oldalas könyv tárolására elegendő!).

Laptop kijelző javítás, szerviz Bp

Azonnali kijelzőcsere kedvező áron 1 órán belül. Mobiltelefon és tablet kijelzők gyors, szakszerű javítása Magyarországon számos európai gyártói szervizzel együttműködve.  Kijelző csere, szerviz – olcsó notebook kijelzők és betört LCD képernyő csere Budapesten. ‎Laptop kijelző méretek, Asus töltők, kijelzők, Dell és Acer akku. Számítógép-szaküzlet a Fehérvári úton. Laptop kijelző csere munkadíj nélkül – monitor javítás a gyári ár alatt Budán és Pesten. Tablet monitor üveg, érintő javítás Budapest – táblagép aljzat és akku töltő adapter, Samsung és Apple szervíz: Laptophardware Bp

Esterházy-mozi Ungváron

Az Alkarpatraz, Esterházy és a hoax legomenon | A magáról ritkán hallató online-szamizdat, az Alkarpatraz c. erő- és időszakos internetes periodika szerkesztőségének a meghívására Ungvárra érkezett Esterházy Péter magyar író. Látogatására abból a jeles alkalomból került sor, hogy az egyik  városi mozi műsorára tűzte a Tompaszöglet legújabb kiadásának a spontán levetítését. Az előadás előtt a vásznon maga  az író is megjelenik, hogy tisztázza a mű szerzősége körül a bulvársajtóban napvilágot látott híreszteléseket és hapax legomenon előfordulásokat.

Az író személyesen nem látogat el a vetítés helyszínére, csupán azon a zárt körű, ám belterjesen nyitott  fogadáson vesz részt, amelyet Ungvár polgármestere ad számára, és amelyen kívüle csupán az Alkarpatraz szerkesztőségének a belső tagjai és a városi mozi igazgatósága vesz részt.

Az online-szamizdat Alkarpatraz c. internetes periodika meghívására 2009-ben Ungvárra érkezett Esterházy Péter, hogy megvilágítsa a Tompaszöglet c. apokrif regény hoax legomenon előfordulásokban gazdag és a jövőnek küldött üzenet tekintetében releváns szövegét. Érdekesség: a Tejmozi azelőtt télikert volt. Esterházy, ungvár, mozi, tompaszöglet, hapax legomenon, szamizdat, alkarpatraz, kult, irodalom, akció, szöveg-játék, hoax legomenon, üzenetek csoportos kézbesítése marketing kampány keretében. Gateway online üzenetküldő rendszer: webes sms ára – tömeges küldés – sms-kampány ingyen?

Kisebbségi magyar közösségek

Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László (szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században.

Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008

A könyv az első világháború után kisebbségi helyzetbe került, s külön csoportként megszerveződött magyar közösségek 20. századi történetét foglalja össze, kitekintéssel az 1989. évi rendszerváltások óta végbement változásokra. A szerzők társadalom-, politika-, gazdaság- és művelődéstörténeti szempontok szerint ismertetik meg az olvasót a kisebbségi magyar közösségek kilenc évtizedes fejlődésével. Vizsgálják a Magyarországgal, illetve a többségi nemzetekkel kialakult kapcsolataikat, politikai, jogi helyzetük változásait.

A felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, illetve a drávaszögi, muravidéki és burgenlandi magyar közösségek – nagyságrendjüknek és lehetőségeiknek megfelelően, a migrációs és asszimilációs veszteségek ellenére – képesek voltak regionális társadalmi szerkezeteiket, kulturális, oktatási intézményeiket kiépíteni, kultúrájukat és identitásukat megtartani, fejleszteni. Külön fejezetek foglalkoznak a szomszéd országokban élő magyar anyanyelvű zsidók, cigányok és a csángó-magyarok, illetve a nyugat-európai és tengerentúli diaszpóra-magyarság múlt századi történetével.

A nemzeti, kisebbségi kérdések, változások a 20. századi Kelet-Közép-Európa valamennyi nemzetének, államának és magának a régiónak a történelmében végig rendkívül fontos szerepet játszottak. A 20. századi magyar kisebbségtörténet fő kérdéseit, tendenciáit és jelenségeit bemutató könyv a nemzeti, nemzetállami történelmekből rendre kimaradó kisebbségi közösségeket, etnikai, etnopolitikai folyamatokat igyekszik valóságos súlyuknak, szerepüknek megfelelően elhelyezni az elmúlt 90 év történeti folyamataiban. Hiszen a csehszlovákiai, ukrajnai, romániai, jugoszláviai és ausztriai magyarság közösségépítő törekvései, a szomszéd államokban és az államközi kapcsolatokban lezajlott kisebbségpolitikai konfliktusok nemcsak Magyarország és a magyar nemzet, hanem a szomszéd államok és nemzetek történelmének is elválaszthatatlan részét alkotják.

A politikatörténeti korszakhatárok szerint hat részre felosztott könyvből az olvasó képet kap a Magyarországgal szomszédos államok magyar közösségeinek kialakulásáról, ellentmondásokkal teli fejlődésükről. Az egyes fejezetek okfejtését forrásszemelvények, képek, térképek, táblázatok, illetve kronológiai és szakirodalmi adatok egészítik ki.

Előszó

1. Impériumváltás és nemzetállamok 1918–1921

  • Szarka László: A történeti Magyarország felbomlása: katonai akciók, demarkációs vonalak
  • Szarka László: Magyarország és a magyar kisebbségek ügye a párizsi béketárgyalásokon: határkijelölés, népszavazás, kisebbségvédelem
  • Bárdi Nándor: A Romániához került erdélyi, bánsági, kelet-magyarországi magyarok (1918–1921)
  • Simon Attila: A Csehszlovákiához került felvidéki magyarok (1918–1921)
  • Fedinec Csilla: A Csehszlovákiához került Kárpátalja (1918–1921)
  • A. Sajti Enikő: A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került magyarok (1918–1921)
  • Gerhard Baumgartner: A burgenlandi magyarság az első világháború végétől a soproni népszavazásig (1918–1921)
  • Bárdi Nándor: Magyarország és a magyar kisebbségek az 1918 utáni első években: a magyar külpolitika revíziós céljainak megfogalmazása, a kisebbségi kultúra és politika támogatása
  • Eiler Ferenc: A népszövetségi nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer működése az első években

2. A két világháború közti időszak 1921–1938

  • Szarka László: Nemzetállamok, kisebbségek az 1920-as években
  • Bárdi Nándor: A Magyarországgal szomszédos országok magyarságpolitikája a két világháború között
  • Eiler Ferenc: Kisebbségvédelem és revízió. A kisebbségi kérdés helye
    a magyar kormánypolitikában
  • Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség a két világháború között
  • Simon Attila: A csehszlovákiai magyar kisebbség helyzete
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai fejlődés sajátosságai a két világháború között
  • A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok a két világháború között
  • Gerhard Baumgartner: Burgenland tartomány felállításától az Anschlussig (1922–1938)
  • Simon Attila – Kovács Attila: Gazdaság és nacionalizmus. Földreformok az utódállamokban
  • Filep Tamás Gusztáv: A kisebbségi magyar kultúra, művészet, művelődés, tudományosság intézményei és teljesítményei 
  • Bárdi Nándor: Viták, tervek, javaslatok a kisebbségi kérdés kezeléséről
  • Szarka László: A magyar revíziós politika eredményei és dilemmái
  • Bárdi Nándor: A kisebbségi magyar társadalmak a két világháború között
  • Filep Tamás Gusztáv: A kisebbségi magyar kulturális és művészeti élet intézményei
  • Bárdi Nándor: Magyarország és a határon túli magyarok (1948–1989)
  • Tátrai Patrik: A magyar kisebbségek demográfiai fejlődésének fő vonalai a kommunizmus évtizedeiben

3. A második világháború évei 1939–1944

  • Filep Tamás Gusztáv: A “visszatért” magyarok és nem magyarok beilleszkedése, jogi helyzetük és magatartásuk
  • L. Balogh Béni – Bárdi Nándor: A dél-erdélyi magyarság jogi és politikai helyzete a második bécsi döntést követően
  • Popély Árpád: A Szlovák Köztársaságban maradt magyar kisebbség helyzete és önszerveződése
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai autonómia kérdése
  • A. Sajti Enikő: A bánáti magyar kisebbség helyzete a második világháború éveiben
  • Gerhard Baumgartner: A burgenlandi magyar kisebbség a III. birodalomban

4. A világháború végétől a kommunista hatalomátvételig 1944–1948

  • Szarka László: Magyarország és a magyar kisebbségek helyzete 1945-ben
  • Nagy Mihály Zoltán: Áldozatok, elhurcoltak, menekülők, jogfosztottak. A magyar kisebbségek veszteségei (1944–1948)
  • Olti Ágoston: A kisebbségi magyarok ügye a magyarországi béke-előkészítésben
  • Novák Csaba Zoltán: A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása
  • Popély Árpád: A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztása: deportálás, lakosságcsere és reszlovakizáció
  • A. Sajti Enikő: A jugoszláviai helyzet: bosszúakciók, lakosságcsere. Az engedékeny jugoszláv kisebbségpolitikai gyakorlat kezdete
  • Fedinec Csilla: A Csehszlovákiától a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalja magyar kisebbségének helyzete (1944–1946)
  • Gerhard Baumgartner: Az ausztriai magyarság a szovjet megszállás idején (1945–1955)

5. A kelet-közép-európai pártállamokban 1948–1989

  • Stefano Bottoni: Az ötvenes évek a kelet-közép-európai kommunista államokban. A pártállami nemzetiségi politika alakváltozatai
  • Bárdi Nándor – László Márton: A kollektivizálás és a falu átalakítása
  • Stefano Bottoni: A XX. pártkongresszus és az 1956. évi magyarországi forradalom hatása a szomszéd országok kisebbségi politikájára
  • Stefano Bottoni: A romániai modell sajátosságai: a Magyar Autonóm Tartomány. A Ceauşescu-féle modell, a román államnacionalizmus
  • Hornyák Árpád: A jugoszláviai különút kisebbség politikai következményei.
    Magyarok a horvát, szerb és szlovén tagköztársaságban. A vajdasági autonómia és a magyarok 1945–1989
  • Gerhard Baumgartner: Az ausztriai magyar népcsoport az államszerződéstől
    a keleti blokk összeomlásáig (1955–1989)
  • Popély Árpád: A csehszlovák kisebbségpolitika, a magyar közösség újjászerveződése. A Csemadok szerepvállalása. Az 1968-69-es reformfolyamat és a Husák-korszak
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyar életviszonyok a Szovjetunióban. Politika és irodalom
  • Novák Csaba Zoltán: A Brezsnyev-doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei
  • Bárdi Nándor – Papp Richárd: A kisebbségi magyar egyházak
  • Fedinec Csilla: A kisebbségi magyar oktatásügy helyzete Közép-Európában (1944–1989)
  • Filep Tamás Gusztáv: A kisebbségi magyar kulturális és művészeti élet intézményei
  • Bárdi Nándor: Magyarország és a határon túli magyarok (1948–1989)
  • Tátrai Patrik: A magyar kisebbségek demográ.ai fejlődésének fő vonalai
    a kommunizmus évtizedeiben

6. A rendszerváltástól napjainkig 1989–2007

 

  • Vizi Balázs: A kisebbségi jogok újraszabályozása a nemzetközi jogalkotásban és politikában
  • Szarka László: Útkeresés, önszerveződés a rendszerváltás éveiben (1989–1991)
  • Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség helyzetének változásai, társadalmi, kulturális önszerveződésének eredményei
  • Hamberger Judit: A magyar kisebbség jogi-politikai helyzete Szlovákiában
    1989 novembere után
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyar kisebbség helyzetének változásai Ukrajnában
  • Vékás János: Kelet és Nyugat között: magyarok Szerbiában 1991 után
  • Vékás János: A befejezetlen nemzetállam: magyarok Horvátországban 1991 után
  • Vékás János: Együtt Európában: magyarok Szlovéniában 1991 után
  • Gerhard Baumgartner: Magyarok Ausztriában a rendszerváltástól napjainkig (1989–2005)
  • Bárdi Nándor: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után
  • Gyurgyík László: A kisebbségi magyar közösségek népesedési folyamatai 1989 után
  • Papp Z. Attila: A kisebbségi oktatás politikai, jogi, társadalmi keretei
  • Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Papp Z. Attila: A magyar kultúra és tudomány a kisebbségi magyar közösségekben a 20. század végén
  • Nádor Orsolya: A magyar mint kisebbségi anyanyelv. Nyelvi jogok és nyelvhasználat
  • Bányai Viktória: A Kárpát-medence magyar nyelvű zsidósága
  • Bányai Viktória: Magyar ajkú zsidó közösségek a világban
  • Ilyés Zoltán: A moldvai csángók
  • Szuhay Péter: Magyar nyelvű cigányok a Kárpát-medencében
  • Kovács Ilona: Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül

Válogatott bibliográfia

Statisztikai táblázatok

Térképek

honlap információ kereső (sms)

Utas és holdvilág

A tegnapi postával megérkezett az Új Holnap 2005/3. száma. Még nem is láttam ezt a szép, elegáns, nyújtott formátumú megjelenést. Jóleső érzés egy ilyen folyóiratban publikálni (és a szerzőgárda is eléggé erős; velem az élen, természetesen). Két új versem jelent meg. Az első voltaképp “szerelmes vers”, viccelődtem is Évával, hogy 20 éve nem nagyon írtam hozzá verset. Azzal is cukkoltuk egymást, hogy ha egyszer nagyon ki akarnám hozni a sodrából, akkor azt kellene egy versem alá írnom, hogy “Feleségemnek, hálával mindennapi gondoskodásáért”. Azt hiszem, egy hónapig nem állna velem szóba. Teljesen jogosan. (Különben kevés dolgon tudok jobban csodálkozni, mint amikor emberek rádión keresztül vallanak egymásnak szerelmet, meg dalokat küldenek “nagyon szeretlek” üzenettel.)
*

Anyám elvesztette a kapaszkodóit. Ő maga fogalmazott így, amikor a minap újólag nehezményezte, hogy továbbra sem kerültek elő a fontos családi fotók. Ezek a kis fényképek ott sorakoztak szobájukban az ajtó melletti könyvespolcon, és anyám, mióta bottal is nehezen jár, kijövet mindig ebben a könyvespolcban kapaszkodik meg. Eközben, amikor a kezét nyújtja és megfogja a rögzített bútort, mindig jól meg is nézi a sok ezerszer látott képmásokat, és a családtagok látványa fejében így összekapcsolódott a biztos megkapaszkodás műveletével. Egyik reggelre azonban rejtélyes módon eltűntek fotóink a polcról; anyám jött ki a szobából, nyújtotta a kezét – és…; elvesztette a kapaszkodóit. Az ereklyéket azóta keresték mindenütt: talán elsodorta a huzat, talán az apám tette el valahová szórakozottan, amikor kivett mögülük egy könyvet. De nem. Talán Éva pakolta máshová, amikor takarított, port törölt. Negatív. Akkor talán Csönge vagy Kolos vették magukhoz valamiért. Nem. Akkor talán Tamás, a dédunoka – bátyám fia –, aki a kérdéses estén éppen megvizitálta a dédiket, és szokása szerint alaposan végig is járatta a tekintetét felmenői arcmásán. Ám tegnapi látogatásakor a számonkérésre az amúgy hamiskás tekintetű kiskamasz is nemleges választ adott. Én mégsem tartom kizártnak, hogy ő a ludas a dologban, talán így akart szerezni egy fotót imádott, de ritkán látott nagyapjáról, a bátyámról. Merthogy neki is szüksége van kapaszkodókra.

*

Csönge nemrégiben olvasnivalót kért tőlem, és én legkedvesebb regényemet, az Utas és holdvilágot ajánlottam. Csak amikor kiolvasva visszaadta, meséltem el neki, hogy ennek a könyvnek története van ám! Az Utast elég sajátos okból olvastam el először; és aztán 5 évente újra és újra. Aztán pedig elveszett a könyv, valószínűleg kölcsönkérte valaki és nem hozta vissza. Mindezt többször is megírtam, a legrészletesebben a Teraszon. Amikor Arató Antal, akiről a könyvtárosok szobrát kellene megmintázni, olvasta ezt az írásomat, elhatározta, hogy megajándékoz egy példánnyal. Így is lett, amikor legközelebb Székesfehérváron jártunk, az én Aratóni barátom átadta az antikváriumban számomra megvadászott példányt. Persze nem igazán antik darab, 1980-as kiadás. Szinte bizonyos, hogy én abban az évben olvastam először.

Csöngének egyébként tetszett, de különösebben nem volt tőle elragadtatva. Ajánlottam, hogy 5 év múlva újra vegye elő. És aztán ugyanilyen időközönként élete végéig.

Csönge2005. július 8-én, útban hazafelé Péterfalváról, valahol Tiszaújlak és Ungvár között Balla Csönge (képünkön) a vonaton Szerb Antal Utas és holdvilág c. regényének azt a példányát olvassa, amelyet édesapja Arató Antal címzetes könyvtárigazgató úrtól kapott ajándékba.