Holló a vállamon

Dóra addig fírolt, míg belementem, hogy a Kettenklubbon tartsuk meg az Alkarpatraz új számának a bemutatóját. Mutatott néhányat azok közül a beérkezett munkák közül, amelyeket "Kedves Március Idusai!" című felhívásuk alapján készítettek és küldtek be a szerzők (azúttal külsősök is). Mit mondjak, csupa ötletes dolog, sugárzik belőlük a friss erő; nem volt nehéz meggyőznie. És mivel a honlapjuk webmunkáját amúgy … Tovább is van, mondom még

Csönge naplója

Az UngParty archívumának rendezése közben most szottyant kedve, hogy Csönge naplóját is újra elérhetővé tegyem. Itt olvasható, amiket 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben írt. Mika Róbert nagyon kedves írást közölt a Peresztrojkácska megjelenése allalmából. Itt található. Az e-book egyébként rövidesen most már valóban megrendelhető lesz a kiadótól is, meg egy on-line könyváruháztól is. Addig is itt-ott megjelennek ismertetések, pl. itt, az … Tovább is van, mondom még

Ungvár – a híd tövében

… A folyamatos bűzellátást a város kis számú nyilvános vécéinek egyike szolgáltatta. Az intézmény most is működik, de kis épületet állítottak fölé (korábban ugyanitt le kellett menni a föld szintje alá – lépcső vezet az ékes latrináig -, de gyakorta már a lépcső is járhatatlan volt a trutyitól. A belső helyiségek közvetlenül a felszínre szellőztek). Felteszem, hogy mostanában rendesebben takarítják … Tovább is van, mondom még

vinyigret – vinaigrette

Bizonyos okból tegnap Évával a vinyigret nevű, számunkra az orosz konyhából ismert salátát emlegettük (nyilvánvalóan a francia vinaigrette-mártásról kapta a nevét, amellyel le van öntve a kockákra vágott sok cékla és kevesebb más zöldségféle). Nemigen lehet elképzelni szabványos orosz ebédet vagy vacsorát enélkül (Leginkább kötelező előételként szerepel: a savanyúságot, salátaféleséget errefelé nem a főételhez fogyasztják, hanem a leves előtt.) Én … Tovább is van, mondom még

Van-e a tündéreknek vaginájuk?

…váratlanul felhasadt a mozivászon, és – meztelen testére öltve apám egyik ócska, festékes köpenyét – elő nem lépett a csodák országából a legszebb tündér. Komoly, barna szeme oly rejtelmesen átlátszatlan volt, akár egy távol-keleti hipnotizőr tekintete, és ha valakire egyenesen rábámult, szeme alsó pereme és nedves alsó szemhéja között fehér félhold bölcsője húzódott. Hosszú pilláiról azt gondolta az ember, sötétíti … Tovább is van, mondom még

Peresztrojkácska

Peresztrojkácska – CyberBooks. Pálnagy László kiadóvezető értesített arról, hogy az OSZK megkapta első e-bookom köteles példányait, nyilvántartásba vette őket; napokon belül indul a kereskedelmi forgalmazás is. (Ennek részleteiről majd tájékoztatni szeretném a potenciális érdeklődőket; egy külön oldalt készítek majd e célból, ott az egyéb tudnivalók, tartalomjegyzék, fülszöveg stb. is olvashatók lesznek.) Elkészült a nem is kevés dedikált tiszteletpéldány, elkezdtem ezek … Tovább is van, mondom még

Álkárpátráz

Az ÁLKÁRPÁTRÁZ felhívása: 12, 13, 14, 15, 16 ťKEDVES MÁRCIUS IDUSAI!Ť – az OSZK Hangtárában talált hiteles magnófelvétel szerint 1989-ben, az úgynevezett Első Szabad Kárpátaljai Március Tizenötödikén az ungvári Újraegyesülés (azóta: Petőfi) téren a mintegy kétezer fős ünneplő tömeget ezzel az üdvözléssel köszöntötte a nagygyűlés vezérszónoka. A lapszust felhasználva most közös munkára kérjük fel a Véletlen Balett négy alapító tagját … Tovább is van, mondom még

KÁFÉ – Gergely Tamás

A korábban Cefe Stockholm-Toronto néven ismertté vált, egy ideje pedig már nemes egyszerűséggel önmagát csak KÁFÉnak nevező irodalmi webhely látogatóinak a száma elérte a 30 ezret, ebből az alkalomból a szerkesztő Gergely Tamás felkérte állandó szerzőit, barátait, új szövegekkel közösen ünnepeljenek. Be is érkezett jó néhány érdekes anyag >>>lásd Magunk is jeleskedtunk a résztvételben… Ezzel egyidőben az UngParty archívumában elérhetővé … Tovább is van, mondom még

labancok, szerbek?

Kőszeghy Elemér cikke a szombati Kárpáti Igaz Szóban. Milován Sándornak, a KMKSZ alelnökének egy szerintem is teljesen téves felfogást sulykoló cikkére reagál. [Jan. 30-i naplómban ezt írtam ugyanerről: A mostanában ritkábban nyilatkozó Milován meg azt fejtegeti hosszan, hogy a KMKSZ és általában a kisebbségi érdekeket igazán védő szervezet (sem annak elnöke) semmilyen szín alatt nem lehet hatalompárti, és voltaképp nem is … Tovább is van, mondom még