Közös oppozícióban

Liszka JózsefLiszka Jóska látogatása. Az MTA elnökségének határon túli testületi tagjalént érkezett egy beregszászi és ungvári tanácskozásra (civilben néprajzos, a Révkomáromban működő Fórum Intézet Etnológiai Intézetének az igazgatója.) Egy üveg borovicskát és táskányi könyvet hozott ajándékba, sajátjait leginkább, közte „A szlovákiai magyarok néprajza” c. tekintélyes (542 old.) öszefoglaló munkát. Nagyon jót beszélgettünk közös barátainkról-ismerőseinkről (pl. Hodossy Gyusziról) és azokról a „magyar” és „kisebbségi” ügyekről, amelyek valami hihetetlenül azonos módon vannak elbaltázva őnáluk és minálunk. Saját pozíciójában ő is olyan ember, aki ellenébe mozdult a nagy látszathazafias trendeknek. (Minket is ez a közös oppozíciónk hozott össze akkor, amikor egy kollégája bocsánatkérő levelet küldött szét dec. 5-e után; erre minketten hasonlóan reagáltunk.) Ittunk kicsi vodkát és sört a most már személyessé vált barátságra.


Liszka Józseffel; lám, most ilyen hájfejű vagyok

(És milyen érdekes: gyakran megesik, hetekig senki el nem vetődik felénk és mi sem mozdulunk ki, most meg hirtelen megnőtt a forgalmunk: holnapra Móricz Kálmán jelentkezett be, ugyanakkor Éva Beregszászba és Péterfalvára megy, szombatra meghívtak Ildikóék, a jövő héten pedig, mint írtam tegnap, a HVG-s kollegina érkezik.)

*

Délelőtt: pepecselés, internetes és honlapos izék bötykörészése. Böngészgetés, beleolvasás és beleírás pár fórumba.

Kis megdöbbenéssel, egyben némi kaján megelégedéssel tapasztaltam, hogy a Kultúrház nevű blogajánló blog, nem sokkal azután, hogy én etikai-morális-esztétikai- -értékszempontú fenntartások miatt kiszálltam, meg is szűnt: az alapító atyák sem látták értelmét a további együttműködésnek az MTV műsorával, amely láthatóan csak kalapja bokrétájának szánta blogajánlónkat: még véletlenül sem a bloggerek ajánlatai alapján hívták be a műsorba a szereplőket. A részvevőknek az ügyben folytatott hozzászólás-vitáját, ahogy látom, törölték a blogból; bizonyos részletek olvashatók nálam itt, illetve a záró fejleményekről HírHozó beszámolt itt (lásd a hozzászólásokat is). (elévült linkek törölve)

*

Este megpróbáltam rendbe tenni egy távolabbi ismerősöm (és korábbi szerzőm) honlapját. Belenyult a bloggép „gyári” kódsablonjába és úgy elbabrálta, hogy nem tudta visszacsinálni. Ráhúzott egy új sablont, akkor meg elvesztek a beállítasai. Végül törölte az egészet, beregisztrált egy újat (a szövegei külön is el voltak mentve saját gépén), elkezdte betűzni korábbi bejegyzéseit, de persze mind mai dátummal kerültek fel az oldalra. Ekkor kérdezte meg levélben, nem tudnék-e segíteni. Tudtam. Most még pár napig ő fogja állítgatni, aztán ha szól, hogy készen van, én is bemutatom. Hacsak nem babrálja el újra.

*

A magyar parlamentben, hallom-olvasom, jó kis civakodás volt. De mi ez ehhez képest! Az is figyelemre méltó, ahogy Orbán próbálja a kártyát keverni a Gyurcsánnyal való találkozó feltételeit illetően. Nehéz másképpen értelmezni, mint hogy szeretne kitérni előle. Alighanem attól fél, úgy jár, mint amikor Medgyessy utcájába belement. Hiába, az Ex ahhoz van szokva, hogy vagy saját ünneplő közönsége előtt beszéljen, vagy illedelmes riporterek kérdezgessék. Nyílt vitában eddig egyedül Horn Gyulánál tudott jobb lenni, ami azért, az utóbbi férfiú szónoki képességeire tekintettel, nem igazán nagy dicsőség. Ha most ez a vita összejön, kiderül, helyesen tippeltek-e azok, akik azt jósolták, Gyurcsány lesz az az ember, aki majmot fog csinálni Orbánból. Hát kíváncsi vagyok.

*

Újabb és újabb képek kerülnek elő Csönge érettségi bankettjéről. Ma egy 3 perces jópofa kis videóklippet is hozott. Ezt persze nem tűzöm be (habár beregszászi nagyanyja háromszor is megnézte, de a gyors vágások miatt még így sem tudta kellő alapossággal mustra alá venni „ezeket a fiatalokat”; Csönge pedig azt mondta, videón jobbnak látszik a buli, mint élőben volt; a hodály nagyságú teremben pedig – viccelődött – ritkábban tudott találkozni az osztálytársaival, mint a városban), de a képek közül néhány sikerültebb hadd következzen itt. Többet erre a témára nem térek vissza, ígérem.

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.