Vitázni egy meggyőződésessel

Rossz irány, rossz vonat – írtad nekem. Azzal reagáltam, hogy mi ez, ha nem annak a színtiszta kifejezése, hogy az én irányom szerinted ÁLTALÁBAN rossz. Mivel nem azt írod, hogy „én arra nem mennék” – ami természetesen elfogadható, hanem azt írtad, hogy ROSSZ az irány, azaz lehetőleg én se menjek arra. Épp erről beszélek, barátom, amikor azt mondom: te nem tudod elfogadni, hogy a saját értékítéletem szerint alkossak véleményt. Azt szerettem volna, ha le tudsz mondani arról, hogy helyettem minősítsed a magamnak választott irányt! Beszélj a saját irányodról, ecseteld az erényeit, vagy mondd el, hogy NEKED miért nem felel meg az én vonatom. Az úgy rendben lenne. De NEKEM ez a jó irány és NEKEM ez a jó vonat. És ÁLTALÁBAN pedig valószínűleg egyenértékű a tieddel – ez az, amit meggyőződésesként képtelen vagy elfogadni. Szerinted vallásosnak lenni jó, vallástagadónak lenni rossz, a nemzeti elkötelezettség üdvös, a liberális elkötelezettség bűnös, a hagyomány szent, a hagyományok tagadása szentségtelenség. És ezt képtelen vagy másként gondolni, mert, ahogy írod:

Ha azt állítanám, hogy istentagadónak lenni ugyanolyan jó, ugyanolyan értékes, ugyanolyan üdvös (itt most helyén való ez a szó), mint istenfélő életet élni, ha a kettő közé egyenlőségjelet tennék, akkor saját magamat köpném szembe.

Hát ez az! Én bátran odateszem azt az egyenlőségjelet, barátom. Nagyon hosszú a képlet, mert rengeteg egyenlőségjelből áll és rengeteg egyenlő dologból. A muzulmánok például szintén istenfélők, de nem ismerik el a zsidó-keresztény istent és hitetlen, bűnös, kárhozott embernek gondolnak mindent keresztényt és zsidót; a keresztények Krisztusra esküsznek, de a zsidók tagadják isteni mivoltát; a katolikusoknál Mária oltalma a legnagyobb érték, a reformátusok ezt vitatják, az unitáriusok meg még a szentháromságban se hisznek. Ott vannak a buddhisták és hindik, az afrikai és ázsiai sámánimádók és esőisten-félők, és ott vannak a kételkedők és azok, akik külön bejáratú istenben hisznek, és ott vannak a filozófiai rendszerek, amelyekben isten „csak” az őseszme, vagy a megismerés, vagy a lét, vagy a semmi, és lehet istent nem megtagadni, de nem is hinni benne, és lehet elfogadni mint világeszmét, de megtagadni mint teremtőt, és lehet hinni benne mint teremtőben, de tagadni, mint életünk irányítóját (és akár fordítva) – drága jó barátom, hát miért gondolod, hogy amibe te beleszülettél, amiben felneveltek, az akár egy hajszállal is jobb, mint amiben egy krisnás vagy eszkimó hisz, vagy amiben egy ógörög vagy egy latint hitt, és amiben kétezer év múlva hinni fognak kései utódaink? Miért jobb Jehovától félni, mint Zeusztól vagy Sívától, miért jobb Krisztus előtt leborulni, mint egy szent kő, a Hold vagy a Tenger vagy a Kozmosz előtt, és miért jobb hinni a feltámadásban, mint a lélekvándorlásban vagy abban, hogy csak az anyag örök?

Hát persze, mert ez a tied, a többi meg nem a tied. Neked ez a jó. De a pigmeusnak az a jó, ha imádkozhat a datolyafához és tagadhatja a szomszédos törzs banánfa-hitét, nekem meg az, ha úgy hihetek a dolgok transzcendens jellegében, hogy eközben humbugnak gondolhatom a vallás egészét. Nekem ez a jó. És semmi alapod nincsen azt gondolni, hogy ami nekem, a krisnásnak vagy a pigmeusnak jó, az nekünk kevésbé lenne jó és értékes, mint neked a magad hite, mert ha te meggyőződtél a keresztény isten létében és hiszed, hogy a halálod után ezzel az isteni mivolttal újraegyesülhetsz, akkor ez számodra a legnagyszerűbb eszmény, de a materialista ugyanilyen nagyszerűnek gondolja az anyag megmaradását és körforgását és ugyanilyen megelégedéssel tölti el, hogy amit megél, az véges, de nem szűnnek meg létezni azok az atomok, amelyek a testét képezték, és a pigmeus ugyanígy meg van győződve, hogy halála után továbbél a datolyafában. És semelyik sem aláválóbb a másiknál, mert mindeniknek joga van arra, hogy a maga módján üdvözüljön (igen, valóban jó a szó), és neked meg – az én felfogásom szerint, ami itt merőben különbözik a tiedtől – senkitől semmilyen felhatalmazásod nincsen arra, hogy más meggyőződését vagy meggyőződése hiányát eleve jónak vagy kevésbé jónak ítéld.

Bár leírod, senkitől sem vitatod el a jogát arra, hogy mást vagy másként higgyen, épp csak emellett kijelented, hogy az én igazodásom rossz irány, rossz vonat, hogy nem tehetsz egyenlőségjelet az igazodásaink közé, mert ezzel szembeköpnéd magad.

Én azt gondolom, ilyen alapállásból nem lehet egyenlő felekként vitatkozni, ugyanakkor megértem és belátom, hogy egy mélyen meggyőződéses ember nem gondolkodhat szabadon, a meggyőződése rosszra és jóra osztja a világot, és neked fontosabb a magad meggyőződése, mint a szabad vizsgálódás. Megértettem, hogy egy keresztény nem teheti meg, hogy egy istentagadót magával egyenlőnek elfogadjon, hiszen szembeköpné magát, ha ezt kijelentené. Világos. Nyilván ugyanígy önmagad szembeköpésének éreznéd, ha ki kellene tenned az egyenlőségjelet nemzeti konzervativizmus és a liberalizmus között.

Éppen ezért nagyon nehéz elhinnem, amit pedig állítasz, hogy ugyanúgy tiszteled a véleményemet, mint én a tiedet. Mert hogyan tisztelheted a véleményemet, ha eközben az értékrendemet, amely a véleményemet megalapozza, nem tartod olyan jónak és értékesnek mint a magadét? Lásd meg a különbséget: én érvelhetek olykor tüzesen és indulatosan ellenedben, el is ragadtathatom magam, de soha nem vitatom el tőled, hogy a magad szempontjából igazad van abban, ami számomra elfogadhatatlan. Te viszont az én szempontomat eleve megkérdőjelezed, alább helyezed a magadénál. Rossz irány, rossz vonat – mondod. És elzakatolunk egymás mellett.