– Szervusz, Kern András! – törtünk rá a félmeztelenül ajtót nyitó kedvencünkre a Rosszija szállóban 1980-ban, amikor is csak azért utaztunk kétezer kilométert, hogy a Vígszínház Harmincéves vagyok és a Minden jó, ha vége jó előadását megnézhessük a szovjet fővárosban rendezett Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat keretében. Összebarátkoztunk a színészekkel, a művészbejárón közlekedtünk és a nézőtérnek az ő számukra fenntartott szolgálati székeiből élvezhettük a moszkvai premiereket. Azon kevesek közé tartoztunk, akik bár szovjet állampolgárként néztük végig a budapesti társulat magyar előadásait, mégsem volt volt szükségünk tolmácsgépre.
Az ekkor szövődő barátságokból nem átallottam még hosszú évekig profitálni. Főleg, ha Magyarországra érkeztem. Még ahhoz is volt merszem, hogy két sztárszínésszel vitessem le magam Gyulára, a Lírafesztiválra.
A moszkvai előzményeket és az örök életemre emlékezetes gyulai utazást részletesen megírtam. Itt olvasható: