Pár napig nagyon csendes volt ház: anyuék Baján, Kolos Veszprémben, Csönge Tatán egy sportversenyen. Talán húsz éve is annak, hogy Évával kettecskén lettünk volna itthon. De holnaptól nagyüzem: Bátyu meghozza az Öregeket és Kolost, aki Cegléden csatlakozik hozzájuk. Ha, mint rendesen, bátyám unokája is becsöppen, akkor szombat-vasárnap nyolcan leszünk ebédkor az asztalnál. A Szembesülés és más megírandóim miatt gyérültek meg … Tovább is van, mondom még
Gyurcsány bátor kormányzásra készül. Reméljük, nem olyan alapon, mint a cigány kupec lova, amikor nekiugrott a falnak és a vevő szörnyülködni kezdett: de hát ez vak. Dehogy vak! Bátor! S ha már elnökök és jelöltek. Ukrajna hivatalban lévő miniszterelnökének a nevét csak azóta jegyeztem meg, mióta államelnök-jelöltként folytatott kampánya nagy lendülettel folyik. Az imént meg épp ezt a hírt olvastam: … Tovább is van, mondom még
Tegnap: kedves vendégek Nyíregyházáról – és Izraelből. Kopka János, apám volt kollágája, nekünk külön is jó barátunk – családostul -, mióta nyugdíjban van (a nyíregyházi megyei lapnak volt a főszerkesztője), változatlan aktivitással dolgozik. Legutóbb a szabolcs-szatmári tirpákokról írt és adott ki dokumentumgyűjteményt, most a történelmi Észak-Kelet-Magyarországi régió zsidóságáról készített egy amolyan holocaust-emlékkönyv-szerű és az etno-, illetve vallási turizmust segítő kiadványt. … Tovább is van, mondom még
Bár a 30-éves érettségi találkozó elmenni nincsen szándékomban (lásd az előző bejegyzést), úgy gondoltam, valamivel mégis hozzájárulok az alkalomhoz. Nem sokszor fordult elő, hogy iskolás élményeimről írtam volna, ezért kivételesnek számít az Édes mostoha című kis opusz, amelyet ugyan a Kárrpáti Igaz Szó felkérésére írtam 1990-ben, de a lap nem vállalta a közlését, utólag alig értem, miért, március 15-e emlegetéséért, … Tovább is van, mondom még
Nem is tudom a kényszeredettséget szeretem-e kevésbé, vagy a nosztalgiát. Több hónapja annak, hogy volt osztálytársnőm Bp-ről e-mailban megkeresett, arra emlékeztetve, az idén van 30. évfordulója annak, hogy leérettségiztünk, s kérve, segítenék a szerinte nagyon kívánatos találkozó megszervezésében. Bár udvariasan, de nagyon határozottan elutasítottam (azt hiszem, meg is sértődött), utalva arra, hogy én bizony sem az 5., sem a 10., … Tovább is van, mondom még
Váratlanul meglátogatott Nagy Zoltán Mihály…. …Mondd, Zoli, szereted te a töklaskát, kérdeztem egy ponton tőle. Nagyon, mondta. Hát én meg nem tudom megenni, és mindenre ez a magyarázat. A különbség annyi, hogy én nem várom el tőled, azt szeressed, amit nem, te ellenben kifogásolod, amiért mást eszem. De ez a példázat sem sokat segített. A válaszaiból, érveiből kiderült, valóban úgy … Tovább is van, mondom még
Capi barátom a saját oldalán feltett a minap nekem pár kérdést, az utolsóra csak most válaszoltam. Furcsának találom, hogy szinte mindenről írsz, de azt még csak meg sem említed, hogy 10 hónapra szóló alkotói ösztöndíjat nyertél el: szégyelled, vagy mi van? Nos, tudod (mert egyszer szóvá is tetted), hogy ennek a naplónak van néhány anatémája. Ha nem is kezelem tabuként, … Tovább is van, mondom még
megkérdeztem, hogy szerinte hogyan alakult ki az emberi értelem, el tudja-e fogadni, hogy ez hosszú evolúciós folyamat eredménye, vagy inkább arra hajlik, valamilyen hirtelen változás, a dolgok természetes menetétől eltérő esemény, különleges konstelláció váltotta ki, netán külső beavatkozás hozta létre. Vagyis hogy evolúció vagy revolúció. Illetve: szükségszerű volt-e, hogy a földi szerves élet fejlődésének egy bizonyos pontján megjelenjen az ember, … Tovább is van, mondom még
A teljes szöveg: Leniniáda – Egy Lenin vers története Számomra soha nem okozott nehézséget szembenézni korábbi, 10, 20 vagy akár 30 évvel ezelőtti önmagammal. Mindig is igyekeztem tudatosítani kicsi és súlyos hibáimat, apróbb és nagyobb tévedéseimet, piszlicsáré vagy végzetes mulasztásaimat egyaránt. Magamat elemezve így nagyjából pontosan tudom, ballépéseim, netán bűneim közül melyek azok, amelyeken a) leginkább mosolyognom lehet és kell, … Tovább is van, mondom még
Ezt a történetet még soha le nem írtam, és szóban is nagyon kevesekkel osztottam meg. S hogy miért? Mert nem akartam önigazolást, magyarázkodást, mentő körülményeket. Megírtam a Lenin-versemet, megjelent – s bár ezerszer megbántam, mégsem akartam kitérni azelől, hogy a fejemre olvassák: magam is szembesülni kívántam vele. Egyébként a minap családi körben is felelevenedett az eset. Apám elfogódott hangon, szinte … Tovább is van, mondom még