Megírtam és ma elküldtem a Mozgónak a soron következő havi naplót, tegnap elküldtem Kukorellynek néhány verset (az Irodalmi Jelen részére), tegnapelőtt Vass Tibinek egy képverset… Másegyében is dolgozgattam, pedig nem éreztem magam valami fényesen az elmúlt napokban: fejfájás, émelygés, általános rosszullét; szerencsére elmúlt. („Férjét múló rosszullét fogta el; hová temessük?” – Hacsek távirata a frissen megözvegyült feleségnek.)
*
Tegnap megjött a Bárka, benne Éva új novellája és Dérczy Péter kritikája Éva könyvéről. Ez már a nyolcadik komoly értékelés a Tojásurásról, igazán szép szakmai visszhang! (A folyóirat Penckófer János 2 versét is közli.)
*
A család anyu 80. születésnapjára készül. A vének tanácsa azt a döntést hozta, hogy Nevickén tartsuk meg a kibővített ünnepi családi ebédet. A helyszínhez érzelmes szálak fűzik az öregeket: valaha törzshelyünknek számított. Gyerekkoromban a családi kirándulások úgy festettek, hogy felkerekedtünk, kibuszoztunk Nevickére (néha kitaxiztunk – nagyon olcsó volt), röpke egy-két órácskát töltöttünk a folyóparton, a nagyréten napozással, fürdéssel, aztán apu alig várta, hogy felöltözhessen, megköthesse a csokornyakkendőjét – és gyorsan mentünk ebédelni a „Pali báci kocmájába”. A kifejezést még selypes koromban én adtam annak az étteremnek, amelynek belső terét Pali bátyám és művésztársainak sgrafittói díszítették, s amelyet még készültében módunk volt megismerni, lévén többször is meglátogattuk az állványokon hetekig naphosszat munkálkodó nagybátyámat. Amikor megnyitották az éttermet, első vendégek voltunk, és jártunk is bele vagy 25 éven át. Nos, a rövid fürdőzés után itt aztán minden alkalommal elég hosszan elebédelgettünk a népi táncot lejtő két hatalmas fali figura alatt, apu igazán elemében volt és minden percét élvezte az alkalomnak (nem úgy, mint a vízparton). Én kevésbé, mert fürödni 
jobban szerettem, mint enni, és étel sem mindig volt kedvemre való. Ebéd után aztán általában felmentünk a várhoz, és ahogy leértünk, indultunk is haza. Gyakran kijártunk akkor is, amikor már vagy még nem volt fürdőzős idő; 
ilyenkor egyenest a „kocmába” vitt az utunk. Bizony, nem egyszer még télen is… Így hát a „menjünk ki Nevickére” a legszokványosabb vasárnapi kijelentésnek számított egy emberöltőn keresztül családunkban, s még a gyerekeink megszületése után is gyakran elhangzott nagyapai részről. (Legénykoromban én az öregek nélkül is rengeteget nevickéztem barátaimmal, később saját családommal is sokszor kiruccantunk, de ilyenkor valóban a part és a víz volt a célpont, nem az étterem.) No, aztán a 80-as évek végén, 90-esek elején Nevicke is lezüllött, az evős-ivós helyek megszűntek vagy üresen pangtak, a „Pali báci kocmája” is évekig zárva volt; leszoktunk a látogatásáról – de persze ebben az is benne van, hogy az öregek valóban öregek lettek.
Most azonban felébredt bennük a nosztalgia. Ha már úgy döntöttünk, hogy étteremben legyen a születésnapi ebéd – akkor Nevickén.
Éva és apu a minap kimentek felderíteni a terepet. Alig indultak el, amikor Csönge itthon kibökte: de hát a Camelot fent van a neten. Mert hogy a „Pali báci kocmája” épületében ezen a néven évek óta szuperelegáns szálloda működik, az összes luxusszolgáltatással. 
A lovagteremnek berendezett étterembe persze nem illettek a szocreál és folklór házasságából született sgrafittók, nyomukat sem látni, ízléstelen giccsek kerültek a falakra (no nem mintha azok a régi alkotások a dekorációs művészet csúcsait ostromolták volna – de az idő és a nosztalgia persze megszépítette őket). Mindez aput eléggé rosszul érintette, de az asztalt csak lefoglalták vasárnapra – ha nem is falon néptáncoló figurák alatt.
*
S ha már a családról… Betűzök ide pár jól sikerült képet ivadékainkról. Kolos a startlap.hu csapatával vett részt a külsős szerkesztők számára rendezetett szokásos évi bulin, ezúttal Budaőrsön. Fürőzésre az idő kevéssé volt alkamas, így mással ütötték el az időt – és a labdát.
Egyébként mindenből levizsgázott, ezzel befejezte második egyetemi esztendejét Veszprémben. Én jobban megkönnyebbültem, mint ő!
Csöngének pedig még két vizsgája van hátra az érettségihez. Az alábbi fotó még a ballagása napján készült, a képen is látható barátja, Vitalij, most hozta el.
Szép dolog a fiatalság, hiába! Hát még a szerelem!