Google első hely

Tegnap az első weboldal kereső, a Google különösen jó hangulatában volt :)), mert a szokásos ötezervalahány találat helyett hatezer kétszázat mutatott nevemre, és a közvetlenül lenyitható 280 külön link helyett 350-et adott meg. Bármilyen hiú is vagyok, ritkán van türelmem arra, hogy végigzongorázzam a több tucatnyi oldalon sorakozó tízes listákat (a 100-on túli organikus találatok amúgy is általában érdektelen dolgok: nevem előfordulása valamilyen felsorolásban, tartalomjegyzékben, említésem különböző fórumokban…), most is inkább csak „a végét” néztem meg, hiszen 300-nál több link eddig soha nem szerepelt a közvetlen listán. No, így találtam rá egy jószerével elfelejtett előadásomra. Fogalmam sem volt arról, hogy ez végül is felkerült a internetre. Elolvastam. Eléggé tanulságos volt: pontosan rögzíti, milyennek láttam 2001 szeptemberében a kárpátaljai honlapokat, és azt is felmérhettem, mi változott 3 és fél év alatt (nem túl sok…). Az előadásomat visszaidézve eszembe jutott, hogy a szövegemet prezentációval kísértem: az „idegen” honlapokat lementett képek formájában jelenítette meg a projektor, aztán a saját oldalaimra áttérve on-line kapcsolatban mutattam be az Ungpartyt és zegzugait. Érdekes lenne most ezt a demonstrációs anyagot is előkeresni; egyelőre csak a szöveggel szolgálhatok: Internetes kultúra Kárpátalján – Miskolc, telematikai konferencia, 2001. szeptember 27.

A tévéseket tegnap elég júl megúsztam, jószerével csak a tavasszal megjelenő regényemből kellett felolvasnom rövidke részletet. Megtudtam, összesen 4 perces lesz a „portré”, a regényszöveg kb. 20-30 másodperces lehet… 2 percnyit olvastam fel; vágják meg, ahol tudják. Ami meglepett: az anyagot a Határátkelő műsora keretében fogják sugározni, és hogy én legyek az alany, azt több ajánlatból Debreceni Mihály választotta ki…

Kovács Géza persze előjött a József Attila-díjammal, hogy vágókép gyanánt lekameráznák, de újra elhárítottam. Jó, akkor bemondhatja a felvezetőben, hogy a díjaimat olyannyira nem tartom számon, hogy azt sem tudom, hol vannak? Hát persze. Még mindig jobb, mint előkeresni.

• Nincs egyetlen gyors receptem arra, hogyan kell a Google-keresőben az  első helyre kerülni

Nem nagyon fog mostanában a munka. Elpiszmogom, elszöszmötölöm a napjaimat, bütykörészem a honlapot, hol az archív részt, hol az új oldalakt, át-átszabok ezt-azt, mindig találok javítani valót, aztán arra is rájövök időnként, mit terveztem meg rosszul, miért nehézkes és nem keresőbarát a rendszeren belüli könyvtárszerkezet, elkezdem hát újrarendezni az anyagot, ehhez persze az összes linket is át kell írni – fél és egész napjaim mennek el ilyen hiábavalóságokkal. Sem nagyobb, sem kisebb munkákba nincs kedvem belekezdeni mostanában. Pedig felkérések is vannak, és olyan pályázatok is indultak, amelyek felkeltették a figyelmemet. És mégsem… Tapasztalatom szerint ilyenkor jobb nem erőltetni a dolgot, megvárni, amíg bizseregni kezd a tenyerem, és minden elhatározás nélkül, magától alakul ki az íráskényszerem. Úgynevezett alkotói válságban én még soha nem voltam (lehet, ezért is nem vagyok elég jó író: egy kis depi fontos kelléke a művészet dolgaiba való beavatottságnak), ha nem ment a vers, írtam novellát, ha az sem, akkor publicisztikát – az idén viszont ezeken a naplójegyzeteken kívül alig is írtam más egyebet. Ez nem jó jel, év elején inkább a nagy lendület volt eddig jellemző rám.

Balla D. Károly

Internetes kultúra Kárpátalján

– egy író szemével

Aki arra vállalkozik, hogy Kárpátalja magyarságáról vagy valamilyen adott témában ezt a nemzeti kisebbséget érintően tartson előadást, annak szembe kell néznie azzal a kényszerrel, hogy előbb általános ismereteket közöljön, a földrajzi-etnikai egység jellegét vázolja fel, mert szinte biztosra vehető, hogy hallgatósága – hacsak nem kisebbségi szakértőkből vagy a határon túli magyarság iránt fokozottan érdeklődőkből, netán éppenséggel onnan elszármazott nosztalgiázókból áll, akkor: – vajmi keveset tud az adott régióról, jó esetben általános, elnagyolt képek élnek benne, rosszabb esetben csak néhány fogalmi vagy vizuális klisé merül fel emlékezetéből: tiszai árvizek, a lerombolt vereckei emlékmű, szegénység, jótékonysági akciók, a magyar és az ukrán miniszterelnök kényszeredett mosolya egy ungvári protokollfotón; illetve történelmi-irodalmi foszlányok a Zrínyi Ilona védte munkácsi várról, Rákóczi tiszaháti zászlóbontásáról, a huszti vár tövében megálló Kölcseyről, Petőfi felvidéki útjáról vagy a Nagyszőlősön első koncertjét adó ifjú Bartók Béláról. Ezeket a kapaszkodókat általában felkínálja minden útirajz, minden monográfia vagy tanulmány, függetlenül attól, mi is a voltaképpeni témája. Ugyanígy szinte kötelező egy Kárpátaljával kapcsolatos előadásban megemlíteni a malenkij robotot és – mintegy hangulati ellentétként – elmondani azt a viccet, amelyben a budapesti riporter megkéri Pista bácsit, mondaná el az életét, s az öreg elsorolja: született az Osztrák-Magyar Monarchiában, a Csehszlovák Köztársaságban teltek gyermekévei, aztán Horthy alatt bújt mundérba Magyarországon, a Szovjetunióban alapított családot, most pedig Ukrajnában kap nyugdíjat; „Pista bácsi, hát maga bejárta fél Európát”; „Ugyan kérem, ki sem mozdultam életemben Munkácsról”; és ha végre túl vagyunk ezen a kötelező penzumon, akkor talán rátérhetünk voltaképpeni témánkra, számítva arra, hogy a hallgatóság egy nem jelentéktelen része továbbra is sztereotípiákban fog gondolkodni, és aszerint, hogy tetszik-e neki, amit mondunk, vagy azt fogja gondolni, hogy már csak Kárpátalján élnek igazi magyarok, vagy, ha nem nyertük el a tetszését, akkor azt, hogy Kárpátalján már csak elfajzott magyarok élnek.
Miután magamnak az előbb elmondottakkal talán sikerült áthidalnom azt a kényszert, hogy előadásom konkrét témájának megvessem a szokásos kisebbségi romantikus és önsajnáltató-tipródó medrét, bele is vágnék, de három kicsi kitérőt még így is kell tennem.
Az első személyes jellegű. Nem kívánom ugyanis elhallgatni, hogy ebben a szakmai társaságban outsidernek számítok, nincs még egy esztendeje, hogy életem első www-jét begépeltem a számítógépembe, és bár azóta ezt eléggé rendszeresen megteszem, sőt, magam is honlapkészítésre adtam a fejemet, mégis: nem vagyok sem számítástechnikai szakember, sem a kultúrának vagy közművelődésnek olyan hivatásos embere, aki bizonyos internetes feladatokat megfelelő felkészültséggel munkaköri kötelességként elvégez. Én hobbyból, úri passzióból, ha tetszik, írói-szerkesztő munkásságom részeként fejtek ki bizonyos internetes tevékenységet, és ennek tekintem mostani előadásomat is.
A második kitérő már közvetlenül a mondandómra vonatkozik és előadásom címének többértelműségét kerülgeti. Az „internetes kultúra” kifejezésen ugyanis részben azt értem, hogy hagyományos értelemben milyen „műveltségi szinten” áll az internetezés minálunk, másrészt azt, hogy a kultúra miként jelenik meg a Kárpátalján készülő honlapokon. (És itt sürgősen azt is el kell mondanom – ez a harmadik kitérőm –, hogy mindössze 15-20 kárpátaljai vagy itteni vonatkozású honlapról tudok, szerintem nem is nagyon lehet több, ezek egy részét hosszabb ideje nem frissítik, egy másik részük nem Kárpátalján készül, így hát vizsgálatom tárgya eléggé könnyen áttekinthető, ugyanakkor minden következtetés levonásakor figyelembe kell venni, hogy meglehetősen szűkös minta szolgált az alapjául.)
És akkor kezdjük is talán az internetezés kultúrájával.
Általános megjegyzésként talán megkockáztathatom a kijelentést: a Kárpátalján készülő magyar honlapok összességüket tekintve jóval „kulturáltabbak” a nagy magyar átlagnál. A kijelentés talán meglepő, és mielőtt sietve tényekkel próbálom igazolni, már most jelzem, hogy, furcsa ellentmondásként, ennek a viszonylagos kulturáltságnak a fő oka éppen a kezdetlegesség, vagyis az, hogy egyelőre igen kevesek jutottak arra az elhatározásra, hogy honlapot készítsenek, és ezen kevesek történetesen nagyrészt éppen a kultúra környékén működnek. Így aztán a „kis számok törvénye” érvényesül a nagy számokéval szemben.
A bizonyító értékűnek gondolt tények a következők:
•    A kárpátaljai honlapok kultúrája azért tűnik magasnak, mert például nincs köztük – tudomásom szerint – egyetlen szex- vagy pornó-oldal sem, de még csak erotikus vonzatú sem. Miközben az összmagyar honlapkínálat jelentős részét éppen ez képezi, nálunk teljességgel hiányzik. De nincsenek internetes szerencsejátékok, sem teszteket vagy horoszkópokat ajánló oldalak, hiányoznak a kalózprogramokat vagy nem jogtiszta médiaanyagot kínáló portálok is
•    Nincsen egyetlen nacionalista, irredenta, szkinhed vagy más szélsőséges irányzatú  oldalunk sem (számos ilyen magyarországit és nyugatit láttam!), még mutatóba sem találni semmi olyasmit, ami erőszakra, destruktív magatartásra ösztönözne.
•    Azt kell mondjam, hogy elfogadható a lapjaink nyelvi kultúrája is, nincs nagyobb baj sem a nyelvhelyességgel sem a helyesírással, és a legtöbb oldalon még az oly tipikus internetes torzítást is kiküszöbölték: a hosszú ő-n nem hullámvonalat, a hosszú ű-n pedig nem kúpot találunk, hanem két szép ékezetet.
•    Honlapjaink kivétel nélkül magázzák az olvasót, kellő tisztelettel szólítják meg, általában nem mulasztják el üdvözölni az első oldalon, és gyakran az oldal alján ott a köszönetnyilvánítás is.
•    Keresve sem találnánk oldalainkon trágárságot, lekezelő hangnemet, fennhéjázást vagy öndicséretet, mások becsmérlését. Ezek kérem udvarias, tartózkodó, kulturált honlapok, bárki ellenőrizheti.
Nézzük a honlapok megoszlását, számba véve szinte mindent, ami a „kárpátaljaiság” kritériumát valamennyire is megfelel:
•    6 hírlap-jellegű honlap
•    6 intézményi-szervezeti honlap, közte 2 kulturális alapítvány honlapja
•    3 irodalmi folyóirat
•    1 városhonlap
•    1 általános kulturális-irodalmi honlap
•    1 egyházi honlap
•    1 író személyi honlapja

Ebből talán érthető, miért is beszélhetünk viszonylag magas nívójú oldalakról: a kis kínálat darabjai többé-kevésbé azonos kulturális közegbe ágyazódnak, az irodalom, az újságírás és a kisebbségi civil szervezeti-intézményi szférába.
A kínálat valóban kicsi, de még csekélyebbnek fog tűnni, ha elmondom, hogy az elsoroltak közül 5 honlap ahhoz a rendszerhez tartozik, amelyet én készítek egymagam illetve fiam segítségével, négyet legalább egy fél éve vagy még hosszabb ideje nem frissítettek, kettő pedig ugyan részben kárpátaljai vonatkozású, de Budapesten készült… Ha tehát igazán szigorúan vesszük, akkor mindössze 7-8 valóban élő és valóban kárpátaljai magyar home page -ről kell beszélnünk.
Nézzük meg néhányukat közelebbről.
Kezdjük a hírlapokkal.
1998-ban tudtommal elsőként került hálóra a magát Családi és ifjúsági hetilapként meghatározó BeregInfo c. hírmagazin on-line változata. Tisztességesen készített, viszonylag egyszerű és jól működő menürendszerre épített híroldal. Alighanem leglátogatottabb honlapunk, ennek oka bizonyára az, hogy negyedik esztendeje működik ugyanazon a címen és hogy (egyes társaival ellentétben) teljes archívuma elérhető. Híranyaga korrekt, közöl ukrajnai, helyi, Mo-i híreket. Ami a kulturális értékek közzétételét, ápolását, megőrzését illeti: talán a helytörténet és néprajz az a két terület, amelyben értékelhető teljesítményt nyújt, részletesen beszámol például a Bereg-vidéken zajló falunapokról, hagyományőrző rendezvényekről, de időről időre bemutatja Beregszász neves szülötteit is. Emellett gyakran közöl kulturális vonatkozású híreket, beszámol művelődési életünk, oktatásunk fontosabb eseményeiről.
Januárban indult a legnagyobb példányszámú és sok évtizedes múltra visszatekintő Kárpáti Igaz Szó internetes változata. A nyomtatott közéleti hírlap heti három alkalommal jelenik meg, ezekből készül az a heti válogatás, ami a hálóra kerül. Van külön kulturális rovata, ebben az ide vonatkozó híreken és beszámolókon kívül riportokat, elemző cikkeket, interjúkat olvashatunk, emellett rendszeresen találhatunk kisebb-nagyobb ismertetéseket az újonnan megjelenő könyvekről, a képzőművészeti kiállításokról, színházi és zenei eseményekről. A szerkesztés javára szól, hogy a kárpátaljai magyarság körében zajlókon kívül gyakran találkozunk a helyi ukrán, orosz, ruszin, sőt román, roma, szlovák vonatkozású kulturális eseményekkel, hátrányként pedig azt lehetne megemlíteni, hogy kevéssé tesz különbséget a valódi művészi értékek és a dilettáns próbálkozások között. A publicisztikai rovatban találjuk az általában szépirodalmi igénnyel íródó tárcákat, és a Mozaik rovatban a néphagyományokkal, a népi hiedelemvilággal foglalkozó Kalendáriumot. Előnye a Kárpáti Igaz Szó honlapjának, hogy hozzáférhetővé teszi a teljes archívumot, gyengéje – laptársaival szemben – hogy az oldalakba ékelődő fotók fekete-fehérek, és nem is túl jó minőségűek.
 Januárban indult legfiatalabb lapunk Kárpátalja címmel, és a heti megjelenéssel párhuzamosan szinte kezdettől létezik az on-line változat is. A nyomtatott megjelenésnek nincsen, de az internetes változatnak van külön kulturális rovata, ebben a helyi művelődési élettel foglalkozó hírek, beszámolók, ritkábban riportok, interjúk kapnak helyett. Érdekes megfigyelés, hogy a nyomtatott változatnak van egy állandó versajánló rovata, amelyben ismert vagy kevésbé ismert költemények és a hozzá fűzött néhány sornyi ajánlások jelennek meg minden héten – ezek az internetes változatból hiányzanak. A on-line változat gyengéjének tartom, hogy csak egyhavi archívumot tesznek elérhetővé, az ennél régebbi anyagokat hiába keressük.
A három fontosabb hírlappal kapcsolatban számomra feltűnő körülmény, hogy internetes változatuk színvonalasabb a nyomtatott kiadványnál. Ugyanis a digitális változatból hiányzanak az ollózott (más orgánumokból átvett) anyagok, a hirdetések, a köszöntők. Míg a szememben például a nyomtatott BeregInfo nívóját jelentősen rontja, hogy teljes oldalt szentel a fiatalok személyes üzeneteinek („Brigi, klassz csaj vagy, szombaton gyere el a diszkóba, a te amigód”), addig az on-line változatból ez – szerencsére – hiányzik. Az Infó is meg az Igaz Szó is rendszeresen közli bizonyos (számomra roppant kétes hírű) csodás természetgyógyász-boszorkányok fizetett hirdetéseit – ezeknek – újra csak: szerencsére – nyoma sincs az Internetes változatokban. Ugyanígy csak az eredi, saját anyagokat közli a Kárpátalja-online, holott a nyomtatott verzió nagy részét átvett cikkek: a sztárok életéről, divathírekről, „világszenzációkról” szóló írások, receptek, tesztek – és a bulvárlapok szokásos anyagai teszik ki.
A három jelentős és szépen látogatott hírlap-jellegű honlap közös jellemzője az, hogy nyomtatott sajtóorgánum áll mögöttük. A három következő azonban csak digitális változatban létezik. Az első, legrégebbi a „Magyar honlap”, amelynek hangsúlyos része szintén a hírek közzététele lenne vagy inkább  volt, ezt a lapot ugyanis januárban frissítették utoljára… Úgy tűnik, ennek szerepét vette át az alig néhány hete indult SzobiNet című, csak az Interneten megjelenő hírújság, amelyről tetszetős megjelenítése ellenére is vegyes véleménnyel vagyok, ugyanis a közzétett anyagok szinte kivétel nélkül a három másik hírlapból, főleg a BeregInfóból átvett hírek, cikkek, interjúk, és mivel ezek maguk is fenn vannak a Hálón, nem sok értelmét látom az ilyen tallózó jellegű újraközlésnek, főként, hogy eddig nem sikerült semmilyen válogatási-szerkesztési koncepciót felfedeznem az oldalak összeállításában. Ez az egyetlen olyan oldalunk, ahol már megjelentek azok a „szolgáltatások”, amelyek hiányáról állítottam, hogy a Kárpátaljai kínálatot aránylag kulturálttá teszik. A SzobiNETen már bizony vannak anyós, szőkenő és „roma”-viccek, vannak személyes üzenetek és van reklám-hirdetés. Nem hiszem, hogy sokáig kell várnunk az első ezoterikus vagy horoszkóp-honlapra, és nyilván el fog jönni az idő, amikor ungvári vagy beregszászi széplányok fogják bájaikat kínálni a képernyőn.
Utoljára hagytam az UngParty Newság híroldalt, amelyen kizárólag kulturális információk találhatók. Ezt a webszájtot én készítem, és része annak a nagyobb rendszernek, amelyet majd a végén részletesebben is szeretnék bemutatni.
Három kárpátaljai (vonatkozású) magyar irodalmi folyóirat létezett-létezik, a Hatodik Síp, a Pánsíp és a Véletlen Balett. A tizenkét éve alapított Hatodik Síp két éve nem jelentkezett új számmal, a hálón pedig csupán 1998-es évfolyama található meg, azaz mindössze  négy lapszám szövege, semmi egyéb: a 99-es év anyagát tartalmazó évkönyv már nem került fel a hálóra, mint ahogy az archívum is üres. A következő folyóirat a Pánsíp, 1993-tól 99-ig jelent meg rendszeresen, majd úgy szűnt meg, hogy nyomtatott formában éves almanachhá változott UngBereg címen, illetve 2000 decemberében netPánsíp néven újraéledt a Hálón, és már két komplett friss számmal jelentkezett. A netPánsíp egy nyomtatott folyóirat struktúráját követi, de bőven alkalmazza az Internet adta lehetőségeket, a keresztnavigációt és az átjárhatóságot más vonatkozó rendszerekbe. Az eddig közreadott valamennyi írás szerepel a névmutatóban, kattintással lehívható, így a rendszer egy kisebb digitális szövegtár szerepét is kezdi betölteni.
Legfiatalabb folyóiratunk, a Kárpátaljáról Budapestre származott fiatalok alapította Véletlen Balett két honlappal is rendelkezik, az egyik egy nehézkesen működő elhagyott webhely, ahol az első három számuk található, a másik egy frissebb és alkalmasabb honlap, ahol azonban egyelőre csak a legutóbbi szám anyagai érhetők el, így például a negyedik folyóiratszám sehol nem érhető el.
Számomra is meglepő módon a kárpátaljai magyar intézmények, szervezetek, testületek közül alig néhány ambicionálja, hogy önálló honlapja legyen. Valódi, megfelelően felépített és karbantartott internetes megjelenése csupán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek van, de ezt sem túl gyakran frissítik, a rendszer zömét kitevő bizonyos állandó anyagokon kívül (pl. a vidék történetének áttekintése) alig-alig vannak friss információk, ami korábban nagy hiányosságot jelentett, most, hogy a KMKSZ-hez közel álló Kárpátalja c. lap elkezdte a működését, ez a hiátus részben megszűnt, mert ez utóbbiból aktuálisan informálódhat az olvasó a Szövetség háza táján zajló eseményekről is.
Két további kárpátaljai szervezetnek van magyar nyelvű honlapja. A Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezetének az oldala ugyancsak régen volt frissítve, akárcsak a Csernobil Gyermekszövetség Beregszászi Szervezet lapja. Ezekről az oldalakról mindössze 3-4 új oldal nyílik, és a szervezetek létrejöttével és működésével kapcsolatos fontosabb információkat tartalmazza.
Megtalálható továbbá a világhálón két alapítvány hompédzse. Második éve érhető el a Credo Alapítvány rendszere, amely egyházi, zenei és képzőművészeti profilja révén jól kiegészíthetné az irodalmi megjelenéseket, ám sajnos egyrészt az anyaszerver reklámlövései élvezhetetlenné teszik a böngészést (félpercenként új és új reklámablakok nyílnak), másrészt egyre többször a keresett oldal helyett hibaüzenet érkezik, harmadrészt ezt az weboldalt is áprilisban frissítették utoljára, így alkalmatlan arra, hogy zenei és művészeti életünket nyomon kövesse. Az értékmegőrzés terén is játszhatna komolyabb szerepet, hiszen például ezen a rendszeren belül működik a vidék magyar képzőművészeit összefogó Révész Imre Társaság honlapja, amely egy időben használható virtuális galériával egészült ki, az utóbbi időben azonban (például erre az előadásra készülve) nem sikerült a festmények digitális képét lehívnom, a linkek nem működnek. A fő oldal azt ígéri, hogy zeneszámok is letölthetőek (például kárpátaljai költők megzenésített versei), de nekem még ez sem sikerült egyszer sem, bár lehet, hogy ez az én technikai korlátaimnak a következménye.
A hálón elérhető másik alapítvány az UngBereg, mivel ennek honlapja is az én nagyobb rendszeremen belül található, ennek bemutatását is a végére hagyom.
Lehetséges, hogy több is létezik, de én egyetlen egyházi honlapunkról tudok, ez pedig a Técsői Római Katolikus Szent István Egyházközség és Karitász Alapítványé, de bevallom, nekem még egyszer sem sikerült behívnom, mert egy olyan szerveren található, amiről az adatokat mitőlünk szinte lehetetlen kivárni.
Kárpátalján egyetlen magyar többségű várost tartunk számon, így talán érthető, hogy csak Beregszásznak van honlapja, azonban ez is egy nagyjából elhagyott webhelynek tűnik, ahová néhány éve feltettek pár tucatnyi fotót és néhány közhasznú információt, aztán soha többet nem frissítették, nem ellenőrizték a linkeket. Néhány beregszászi képzőművész munkáit is elkezdték bemutatni, ám sem a felvett művek, sem a bemutatott festők száma nem nőtt az elmúlt évben. A kárpátaljai magyarság más lakhelyeinek azonban még ilyen lapja sincs, Unvárt, Munkácsot vagy Husztot, Técsőt bemutató helyben készülő magyar weboldalról nem tudok.
Így hát ha a hírközlés terén nincs is nagyobb hiányosság, hiszen három legfontosabb lapunk fenn van a hálón, ez egyáltalán nem mondható el az intézmények és civil szervezetek esetében, hiszen nincs honlapja – például – sem a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának, sem az ungvári Hungarológiai Központnak, sem a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének, sem a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, sem a megyei könyvtár magyar osztályának, sem a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek. Van viszont saját honlapja az Ungvári Dayka Gábor középiskolának. Túlzás lenne azt állítani, hogy roppant színvonalas, azt is, hogy túl gyakran frissítenék (holott egy iskolában igencsak zajlik az élet), mégis nagyon fontos kezdeményezésnek tartom, és csak csodálkozom, hogy olyan tanintézetekben, amelyek szinte korlátlan Internet-hozzáférést biztosítanak, még nem akadt egy szemfüles nebuló, aki hasonlót készített volna (az ungvári iskoláét egy jövőre végzős diák készíti!)
Mielőtt a magam rendszerét bemutatnám, szeretném még megjegyezni, hogy ha valamelyik keresőbe begépeljük a Kárpátalja szót, a fenti honlapok nemigen szerepelnek a találatban, előbukkanhat viszont – például – az egyik magyarországi egyházi honlapnak a vendégoldala, amely a Kárpátaljai Római Katolikus Egyházat mutatja be, vagy előbukkan a veszprémi székhelyű segélyalapítvány oldala, amely még a 98-as tiszai árvíz károsultjainak megsegítését célozza. Halkan megjegyzem, hogy az első szövegoldal alig néhány sorában olyan helyesírási hibákat találni, ami a kárpátaljai honlapokon ritkaságnak számítana.
Csupán néhány nappal ezelőtt készült el a kárpátaljai és itteni vonatkozású honlapok eddig legteljesebb linktára (amikor előadásom írását elkezdtem, még nem is létezett), amely a startlapok rendszerén belül kapott helyet kárpátalja.lap.hu néven. A magyarországi szolgáltató ennek összeállítására egy kárpátaljai webmestert kért fel, azt a fiatalembert, aki a Kárpáti Igaz Szó honlapját is gondozza. Történetesen ő az én 16 éves fiam, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy az Igaz Szónak egyáltalán lett internetes hozzáférése és hogy én is felépíthettem a magam rendszerét, amelynek bemutatására szeretnék is áttérni.
Bár szerénységem tiltakozik ellene, de mégis ki kell mondanom, hogy ma Kárpátalján én készítem a legszerteágazóbb, legtöbb szolgáltatást nyújtó, és legszorgalmasabban frissített internetes rendszert. Mint jeleztem, nincs még egy éve, hogy egyáltalán használom a világhálót, de alighogy felfedeztem magamnak, szinte azonnal szükségét kezdtem érezni annak, hogy ezt a lehetőséget ne csak felhasználóként, hanem alkotóként, szerkesztőként, irodalomszervezőként is kiaknázzam. Nem részletezem, hogy milyen közbülső állomásokon keresztül jutottam el a mostani megjelenésig, inkább az eredményt, a jelen állapotot szeretném bemutatni.
    A rendszeremet UngParty NetCafénak kereszteltem és egy olyan virtuális kávéházként működtetem, amelyben igen sok minden megtalálható. Alapkövetelmény, hogy egy kávéházban friss újságot lehessen olvasni, ez az én esetemben az egy mondattal már korábban jellemzett UngParty Newság (korábbi neve Karpaty News). Itt főleg irodalmi, művészeti friss hírek kapnak helyet, és például ez az egyetlen olyan webhely, amelynek révén nyomon lehet követni, hogy a kárpátaljai magyar íróktól vagy -ról mi jelent meg aktuálisan nyomtatásban vagy a hálón. Ha az adott friss publikáció szövegéhez digitális formában hozzá tudok jutni, akkor azt is elérhetővé teszem a rendszerben. Ha például elszármazott költőnk, Bagu László új kötetéről egy beregszászi kritikus tollából elemző írás jelenik meg a budapesti Hitelben, arról nemcsak hírt adok, hanem magát a szöveget is felteszem, természetesen az eredeti forrásra való hivatkozással és az oda mutató linkkel együtt. Mivel bevallottan „magán(y)híradóról” van szó, így az oldalon mindig megtalálni azokat a kulturális eseményeket, amelyek számomra valamiért különösen fontosak, vagy azért mert magam is részt veszek rajta (pl. a mostani tanácskozás), vagy mert meghívtak rá, de nem tudtam elmenni (Medveczky Ágnes kiállítása), vagy mert tudom, hogy pályatársaim, barátaim ott lesznek rajta (Parnasszus-est). Oldalam előnye, hogy míg az imént bemutatott három „valódi” hírlap heti frissítésű, addig én igyekszem naprakész lenni, s amint tudomásomra jut egy fontosnak gondolt hír, azonnal felteszem. Több visszajelzést kaptam arra nézve, hogy – például – a budapesti rendezésű kárpátaljai irodalmi estről vagy egy ungvári újságíró haláláról az én oldalamon értesültek először az érdeklődők. A régebbi híreket sem hagyom elveszni, mert ha már túl sok anyag gyűlt össze egy oldalon, akkor a korábbiakat archívumba teszem, és ott továbbra is elérhetőek, így művelődési életünknek egy talán kicsit szubjektív, de mindenképpen hiteles kronológiája idővel rekonstruálható lesz oldalaimról.
Egy virtuális kávéházban irodalmi folyóiratnak is kell lennie. Ez a netPánsíp, amit már szintén említettem. A szépirodalom mellett könyvkritikákat, tanulmányokat, nyelvészeti, iskolatörténeti stb. tárgyú írásokat is közlök.
Könyveknek is kell lennie a kávéházban, azt hiszem. Eddig négy digitális könyvet helyeztem fel, ezek böngészhetők, letölthetők.
A teljes egészükben megtalálható könyvek vagy folyóiratok mellett a Szabadpolcon ott vannak a frissebb publikációkra vonatkozó adatok: milyen fontosabb (kárpátaljai vonatkozású) könyvek jelentek meg mostanában (olyiknak a borítója, tartalma is elérhető), illetve milyen folyóirat-publikációkra érdemes odafigyelni (ahol az anyag digitálisan hozzáférhető, ott vagy külön oldalon előjön a szöveg, vagy be van linkelve a megfelelő webhely).
Az már csak természetes, hogy egy kávéházban lennie kell törzsasztalnak. Az én virtuális törzsasztalomhoz 12-en ültek le, jobbára közelebbi-távolabbi írótársaim, akik változó gyakorisággal olyan anyagokat küldenek oldalaimra, amelyek a nívós irodalmi szórakoztatás keretébe illeszthetőek: kisnovellák, tárcák, vallomások, lehetőleg olyasmi, aminek hallatán egy valóságos asztaltársaság sem feltétlenül szaladna ki a világból.
A törzsasztalhoz valamelyest hasonlatosan fog rövidesen működni a virtuális Pánsíp Irodalmi Szalon, amely tulajdonképpen a két éven át padlásszobánkban valóságosan működő szalonnak lesz a Világhálóra mentett folytatása. Az eddig felsorolt „bejáratokon” kívül ebből a kávéházból nyílik az UngBereg Alapítvány „irodája”, a Pánsíp „szerkesztősége”, és az én írószobám is. Mindezekről a helyekről a következő fontosabb szolgáltatások érhetők el:
A Címtár oldalai témák szerinti keresést tesznek lehetővé, tudtommal az Interneten ez a legteljesebb kárpátaljai magyar címgyűjtemény. A Dokumentumtárban minden eddig közzétett szöveges dokumentum kikereshető. Külön rendszert képeznek a személyes oldalak: írótársaim, szerzőim „dossziéja” életrajzzal, publikációs listával. Továbbá kiadói és terjesztői könyvlisták, bibliográfiák, kárpátaljai statisztikai adatok, a két éven át működött Pánsíp Irodalmi Szalon krónikája és más rendezvényekről szóló beszámolók, az Ungbereg Alapítvány által alapított díjakról és az átadási ünnepségekről szóló ismertetések. Hónapról hónapra gazdagodik fényképtárunk is. Gyakran közöl friss információkat, felhívásokat a Palackposta.
Az írószobámba lépők is sok mindenből választhatnak. Elolvashatják aforizmáimat, naplószerűen írt közírói jegyzeteimet, nyomon kísérhetik egy meg nem jelent hiányregényem hálóra kerülését. Beléphetnek a személyes oldalamra, letölthetik jó néhány írásomat, böngészhetik műjegyzékemet. Elolvashatják a Virtuális Nagynéni címen szétküldött hírlevelem eddigi darabjait, amelyekben sohasem mulasztom el meghívni kedves címzettjeimet ebbe az igazán nagyszerű kávéházba.
Összefoglalva. Mint Kárpátalján annyi minden, hiányokkal terhes a vidék kulturális értékeinek internetes megjelenítése is. Örvendetes azonban, hogy mindaz, ami eddig létrejött, az a közszolgálatiság, a hiteles tájékoztatás, a civil szerveződés, a kultúra, az irodalom szférájában született, így jó, vagy legalábbis elfogadható összbenyomást kelt, mentes mindenfajta szélsőségtől vagy durva ízléstelenségtől. Ha internetes kultúránk továbbra is ebben az irányban fejlődne, bízhatnánk abban, hogy korszakunk nagy találmányát arra tudjuk használni, amire a mi esetünkben leginkább alkalmas: hogy bekapcsoljon bennünket a legszélesebb horizontú művelődési élet egészébe.