Mesterházy Attilának annyi az esélye a miniszterelnökségre, mint egy debreceni páros virslinek arra, hogy megnyeri az epsomi derbyit. Másfelől az is igaz félig-meddig, hogy az MSZP jelen helyzetében nem tudna olyan miniszterelnök-jelöltet állítani, aki befutó lehetne, mégis elképesztő, hogy ez a párt az elmúlt 20 évben csupán egyetlenegy igazán karizmatikus figurát tudott kinevelni soraiból, bizonyos Gyurcsány Ferencet, akinek viszont, úgy tűnik, egyetlen erénye az volt, hogy 2006-ban képes volt keresztbe tenni Orbán Viktor hatalomvágyának, aztán viszont kapitálisan elcseszte a kalapácsnyelet, és bukása óta súlyos örökségét a szocialisták nem tudják sem lenyelni, sem kiköpni. Miközben a szakértői kormány a lukas csónak lékei közt kapkodva úgy-ahogy működik, aközben a párt maradék morális tartalékait is feléli, valaha hitelesnek látszott figurái, élükön Lendvai Ildikóval, lerongyolódnak. A párt láthatóan nemcsak a megújulásra képtelen, hanem arra is, hogy a kétharmados jobboldali parlamenti többség veszélyének előrevetülő árnyékában legalább mozgalmi erényeiből mutasson valamit. Cselekvésük teszetoszázás, érvelésük handabanda, a baloldali értékek melletti ágálásuk nevetség. Számomra már az is kérdéses, egy megsemmisítő választási vereség képes lesz-e megújulásukat kikényszeríteni.
Bárhogy is nézzük, a 21. század első évtizedének a legszomorúbb eredménye: a baloldali és liberális erők teljes térvesztése. Jó lenne hinni, hogy ez nem jelenti egyben a demokrácia bukását is Magyarországon.