Harmadik éve írom havi rendszerességgel jegyzeteimet a pozsonyi Új Szóba. A felkérés eredetileg egy évadra szólt, de aztán „ottragadtam”. Meg-megesik, hogy kihagynék egy-egy hónapot, szabódom, amikor jön a menetrendszerű emlékeztető levél, hogy hét végére esedékes a dolog – de a pozsonyi szerkesztő hölgyek még eddig mindig levettek a lábamról. Lassan egy éve tartó (de éppen felszámolás alatt álló) alkotói válságom során szinte ez volt/van az egyetlen állandó megbízatásom, amit nem mondtam le, és napra pontosan mindig teljesítettem. Persze ebben némi hiúság is munkál: ha már olyan makacsul elhatároztam, hogy a helyi, kárpátaljai lapoknak nem adok anyagot, akkor hadd publikálhassak egy az ittenieknél rangosabb kisebbségi lapban, amely mégiscsak fővárosi, még ha ez a főváros történetesen Szlovákiáé is.
Mai jegyzetem itt olvasható: A vírus száma