Megjelent az eheti HVG-ben, és a minap a hvg.hu-ra is felkerült Rádi Antónia Korrektúralovagok c. írása, amelyben főleg a Kárpáti Igaz Szó körül kialakult helyzetet elemzi, meglehetős tárgyilagossággal. A szombati 
KISzó pedig újra kelti a pánikot: tudomásuk szerint az alapítók megállapodtak az új főszerkesztő személyében, és mindezt a két hónappal ezelőtt már bevált gyakorlatnak megfelelően a lap elleni súlyos KMKSZ-támadásnak minősítik. A módszer tehát ugyanaz: elhitetni az olvasóval, hogy a Kőszeghy leváltását célzó minden kijelentés vagy cselekedet egyenlő a lappal szembeni merénylettel, végső soron pedig az olvasók ellen irányul. Nekem erről az egyenlőségtételről a „Govorim Lenyin – podrazumivájem Pártyija, govorim Pártyijá – podrazumivájem Narod” logikája jut eszembe.
Bárhogy is alakul most már ez az ügy, a történet számomra nemcsak arról szól, hogy megcsodálhattuk a szerkesztőség ön- és főnökajnározó és pánikkeltő csúsztatásait, hanem arról is, hogy kiderült a KMKSZ erőtlensége. Ha fél év alatt nem voltak képesek a nagyon szívósan képviselt szándékukat egy ilyen piti ügyben érvényesíteni és az egyébként szövetséges hatalomnál kieszközölni Kőszeghy leváltását, akkor ugyan miként érhetnek el másban, nagyobb dolgokban (pl. a Tisza-menti járás ügye) sikert, ugyan milyen eredménnyel képviselhetik a kárpátaljai magyarság ügyét? Amennyiben most végül mégis beüt nekik a dolog, ennyi huzavona után ez már számukra nem hozhat dicsőséget, ellenben ha az UMDSZ-propaganda eléggé hangos és ügyes lesz, Kőszeghyből még mártírt faraghatnak.
Ha pedig hinni lehet a madarak csiripelésének és újra a gyöngekezű és egyszer már levitézlett Erdélyi Gábor kerül a lap élére, és vezetésével ugyanolyan jelleg- és érdektelenné válik az újság, mint korábban volt, akkor ez 
is a KMKSZ-t minősíti és eléggé hihetővé válik: az egész cécó valóban semmi másra nem volt jó, csak arra, hogy a Kárpátalja c. lap lekörözhesse riválisát. De az is lehet, miért is ne, hogy a Kárpáti Igaz Szó is a jobboldali politizálás harcos orgánumává válik és az itt látható címlapokhoz hasonlókkal ijesztgeti a Fideszért csökkent intenzitással rajongó olvasókat (egyébként lehetne ez a címlap gazdagabb is, nekem a szinevéri önmagát Zentán cáfolgató Kövér László még nagyon hiányzik róla, esetleg a turul fölött ékeskedhetne a szent korona – vagy inkább az, aki viselni szeretné).[Lásd: Orbán megmondja a tutit.]
Hát kérem, ezek az alternatívák a kárpátaljai magyar sajtóban 2005 nyarán, ezt tessék szeretni. (Lásd még: Jetik Kárpátalján | Ufó Kárpátalján)
A szombati KISzóban egyébként Horváth Sanyi is érinti a „magyar-magyar hadakozást” és az „egymásra lövöldözést” kis publicisztikájában. Gondolatmenetének konklúziója az, hogy nem jó az egyoldalú tűzszünet (amelyet egyébként az UMDSZ tárgyalást kezdeményező bejelentése óta a lap nagyjából be is tartott), mert: „Ha én, mi, leteszem, letesszük az ágyúk ellen fabrikált csúzlit, akkor az már nem harc lesz, hanem kivégzés.” Az írói hiperbolától eltekintettem, ellenben, kicsit elvonatkoztatva, a nevezett két fegyvert sikerült megszemélyesítenem: Kovács Miklós mint ágyú és Gajdos István mint csúzli. Ugyan! Szerintem mind a kettő elöltöltős muskéta.