Gyurcsány, a Durracell-nyuszi

…Ha arról beszélek, hogy Gyurcsány láthatólag felpörgött, mint a Duracell-nyuszi és alighanem Orbán fején fogja verni a tamtamot a televíziós vitában (ha az Ex hajlandó kiállni) – nos, ez most érdekes (ha ugyan), de bő hónap múlva már más ügyek fogják borzolni a kedélyeket. Hát igen. A gond csak az, hogy a családi dolgokról eléggé szűkszavúan szoktam beszámolni, és a hangsúly nem a magánemberként megélt magánéletünkön szokott lenni. Én sem igazán ekként mutogatom magam itt a blogomban, egyáltalán nem tartom szükségesnek, hogy szinte mindennapi reggeli fejfásaimról, a fimom ebédekről vagy életemnek a még ennél is személyesebb és intimebb velejáróiról beszámoljak, mint ahogy a külső környezetem közvetlen és hétköznapi történései is ritkán hoznak izgalomba annyira, hogy megírjam őket. A Mozgó szerkesztőinek ellenben nagyon tetszett, amit az utcánk szemét-helyzetéről és a vízmizériáról írtam, vagy arról, hogy ott is szépül-épül a város, ahol korábban leginkább kosszal és céklaszínű okádékkal lehetett találkozni. Az a véleményem, hogy nem szeretném, ha Orbán a tokaji asszóba bukna bele, mert nem erkölcsi bukását tartanám kívánatosnak, hanem az általa képviselt politika teljes kudarcát, nem érdekelte a folyóiratot, ám hogy a Körúton végre „sétálni” tudtam a tolókocsimmal, az igen. Hogy milyen fordulatot vett az UMDSZ és KMKSZ közötti viszony, az nem, de hogy a családunk egy nevickei étteremben ünnepli anyám 80. születésnapját, az nagyon is.