Voltaképp még nem is tudatosult bennem teljesen, hogy hát igen, végre-végre, 9 évi vajúdás után megjelent a Szembesülés. Pedig, akár hogy is nézem, mindenképpen eddigi legnagyobb, legfontosabb (és várhatóan legvitatottabb) munkám látott napvilágot, az a szöveg, amelybe legtöbb energiámat és időmet "beleöltem", amelyben a legőszintébben kitárulkoztam, még ha többszörös áttételeken keresztül is. A könyvben említem valahol, hogy ezt a szöveget évekig úgy görgettem magam előtt, mint skarabeus a galacsint, és határozottan azt éreztem, hogy íróként addig nem tudok tovább lépni, amíg meg nem szabadulok tőle azzal, hogy nyilvánosságra hozom. Erre a lehetőség először 97-ben mutatkozott, s az akkori kudarc óta valóban eléggé nyomasztóan hatott rám, hogy még mindig előttem, és nem mögöttem van. A kézirat összesen három kiadót és 6 pályázati fordulót járt meg azóta, én kétszer kisebb mértékben átdolgoztam, egyszer pedig gyakorlatilag teljesen újraszerkesztettem és részben át is írtam, pontosabban a most megjelent anyagnak mintegy az egyharmadát az utóbbi 3 évben dolgoztam bele. Most tehát megkönyebbülést, felszabadultságot kellene éreznem, ám semmi ilyesmit nem tapasztalok. De üresség-érzésem sincsen, mint a nőknek gyerekszülés után. Talán a skarabeus-hasonlat illik rám most is legjobban: látom, hogy nagy szent galacsinom eljutott oda, ahová hajtottam, mégsem vagyok igazán elégedett, mert zavarban vagyok amiatt, hogy most már nincs mit tovább magam előtt görgetnem.
Skarabeus
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.