Bezárva a szent koronába

koronaba_zarva

Most akkor baszunk vagy imádkozunk?

Nem fogom én már ezt a rockoperát megszeretni.  Ezután sem, hogy a harminc éve dagadó ragacsos nemzeti giccsből Alföldi megpróbálta kivakarni. Nem sikerült neki. A darabra ráhúzott hiperaktuális politikai mondanivaló túl direkt, túl propagandaízű – ráadásul zavarossá is válik attól, hogy félúton megreked a tagadás és igenlés, illetve vegyük komolyan ne vegyük komolyan között. Valószínűleg lehetett volna fergeteges szatírát kreálni belőle, felvállalva a totális blaszfémiát. De az ironikus-parodisztikus szál el-elakad, olykor teljesen elsikkad. A kinevetjük ezt az egészet attitűdre lehetett volna építeni, de az úgy nem megy, hogy közben meg szívóskodunk és azt sulykoljuk, olyan komoly mondanivaló van most itten, hogy az erőlködéstől jól bele is falsolhatunk (Stohl végig vergődik: rockoperai szinten énekelni nem tud, árnyalt színészi játékra pedig a szánalmasan egysíkú Koppány-klisében nincs módja; Feke Pál meg ellenkezőleg: remek a hangja, de az összetettebb István-figurát színészileg nem képes megformálni). »tovább

Boccaccio: Dekameron

Boccaccio: Dekameron / Zsámbéki Színházi Bázis – Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház

Van némi pikantériája annak, hogy a Zsámbéki Színházi Bázis több év után ismét a Romtemplomnál tart előadást, miként annak is, hogy a híres műemlék melletti területen Boccaccio Dekameronjának egyes fejezetei kelnek életre. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Ám még mielőtt néhányan látatlanban is felháborodnának, provokációt gyanítanának, sietek leszögezni: a beregszászi színházzal közösen készített Dekameron teljesen ártalmatlan előadás. És sajnos meglehetősen érdektelen is.

Szűcs Nelli
Szűcs Nelli

A Dekameron színre állítása nem előzmények nélküli vállalkozás Vidnyánszky Attila és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház pályáján; a Sólyompecsenye jó emlékezetű előadás – még ha képei nem is élnek igazán elevenen bennem. E mostani verzió voltaképpen kulturált, ízléses, legtöbb elemében meggyőző szakmai tudást mutató előadás, ami azonban kicsit sem ragad magával; sem a rekeszizmokat, sem az agysejteket, sem a könnyzacskókat nem mozgatja meg különösebben. Vidnyánszky megtartja a kerettörténet elemeit, de nem az egynapos királyság, hanem a pestis motívumának kedvéért, mely aztán újra és újra előkerül az előadásban a vidám történések ellenpontjaként. A megelevenedő novellák többségükben a mű közismert, eleven humorú, gátlástalan szélhámosokról, buta balekokról, kikapós asszonyokról szóló meséi, melyek közé két komoly, komor tónusú rész ékelődik: Ghismonda és Guiscardo tragikus szerelmének, illetve a sólyom feláldozásának története.

Trill Zsolt
Trill Zsolt

A megjelenítés a lehető legegyszerűbb: annak az erős vizuális koncepciónak, mely Vidnyánszky utóbbi rendezéseit jellemzi, nincs nyoma – ami természetes is. (Az viszont kevésbé természetes, hogy mind a koreográfia, mind a mindig hatásos, de túl sokat nyúzott Carmina Buranára támaszkodó zenei szerkesztés jóval ötlettelenebb a szokottnál.) A Dekameron színészközpontú előadás: a szereplők játsszák és narrálják, megélik és felmutatják a történetet, s még reflektálnak is rá. Ám a felhasznált játékötletek meglehetősen konvencionálisak, s így a stilizálás is a lehető leghagyományosabb úton halad. S nemcsak az eredetiség, az invenció, de az az elsöprő lendület is hiányzik az előadásból, mely a beregszászi produkciókat jellemezni szokta.

A színészek persze teszik a dolgukat: Trill Zsolt jó néhány figura bőrébe bújva csillogtatja ismét komikusi vénáját, magabiztosan poentíroz, ki-kikacsint a nézőtérre is, miközben soha nem lépi át a jó ízlés határait. Lényegében hasonló mondható Szűcs Nelli valamivel szűkebb spektrumon megjelenített nőalakjairól is, míg a többé-kevésbé háttérbe szoruló többi szereplő inkább egy-egy sajátos karaktert vagy színt igyekszik felvillantani. Ami elegendő ahhoz, hogy egy-egy jelenet élénkebb, színesebb legyen, lekösse a nézői figyelmet, ám kevés ahhoz, hogy az ismert történeteket sajátosan friss humorba pácolva, netán új, eredeti fénytörésben láthassuk. Így szükségképpen jobb-rosszabb (vagy inkább élénkebb-fásultabb) jelenetekre esik szét a játék, melynek leggyengébb eleme a keret lesz.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvételei

Mivel személyes mondandó, intellektuális-morális állásfoglalás nem csillan meg az egyes etűdökben, a pestisnek (vagyis annak, amit szimbolikusan képviselhet) nemigen van mivel kontrasztot képeznie. S árulkodó az is, hogy a legkevésbé sikerültnek éppen a két komolyabb jelenet hat; itt a színészi technika kevésbé tud csillogni, az erősebb emocionális hatáshoz pedig hiányzik az atmoszféra. E jelenetek elválnak ugyan a mókás etűdöktől, a reflexió is hiányzik belőlük, ám a néző nem tudja hová kapcsolni ezeket, s nem is igen tud mit kezdeni velük (jellemző, hogy az általam látott előadáson Ghismonda történetét eleinte bátortalan kacajok kísérték).

Így amolyan tisztesen előállított, visszafogottan elővezetett, különösebb emléket maga után nem hagyó előadásként emlékezhetünk a Dekameronra. Vidnyánszky Attila igen sokat dolgozott ezen a nyáron: ha jól számoltam, öt bemutatót rendezett. Nyilvánvalóan nem jutott mindre egyformán ereje: tudjuk be ennek a zsámbéki előadás fantáziátlanul rutinszerű lebonyolítását.

Szerző: Urbán Balázs

Viszockij – 70

 

Ma lenne hetven éves. 80-ban, a Moszkvai olimpia idején halt meg, harmadik infarktusa vitte el. Pedig alkatához jobban illett volna egy szép öngyilkosság. (Abban az évben én is megfordultam Moszkvában. Másodszor és utoljára; akár láthattam is volna színpadon, a Tagankán, ahol Jurij Ljubimov emlékezetes rendezésében játszotta Hamletet.)

Rengeteg videó található róla a neten – ma egész este ezeket néztem, hallgattam. Kettőt ide is betűzök. Az első felvételen saját versét – Az én Hamletem címűt – szavalja nagy oroszos pátosszal. Annak idején a színházi előadás előtt ezzel köszöntötte a közönséget. A másik pedig cirka 700 dala közül egy jellegzetes, amelyet vodkán edzett szép rekedtes hangján ad elő.