A tojásárus hosszúnapja

Az Éva könyvéről (A tojásárus hosszúnapja) írt igen alapos két Holmi-béli kritika közül az elsőt ma tettem fel a megfelelő helyre (köszönet Várady Szabolcsnak a pdf-ben elküldött anyagért). Ezt a hosszabbikat én is csak most olvastam el (tördelés közben) és eléggé bámulatosnak tartom, mennyire beleláttak Éva világába, alkotásmódjába, mennyire „belülről” voltak képesek értékelni szövegeit. Rátapintottak az erős és a gyenge pontjaira, felfedezték a rejtett összefüggéseket és utalásokat, egyszersmind „leleplezték” az effajta írásmódnak a veszélyeit. Ilyen kritikákból van mit tanulni. Pedig egyikben sem szerepelnek az érvényesnek tekintet kritikusi kánon olyan kulcsszavai, mint recepcióelmélet, kontextualitás, önreflexió, hermeneutika. Hogy is lehettek meg nélkülük! Holnap felteszem Nagy András recenzióját is – ez, ha lehet, már csak tömörsége miatt is, még lényegre látóbb. Egy biztos: most már nemcsak azért irigyelhetném Évát, hogy milyen jól ír, hanem azért, hogy róla milyen jókat írnak.

Nagy András kritikája

Schiller Erzsébet kritikája

Alla naplója: Saslik

Nem is tudom, hogy keveredett el ennyire a füzetem, hónapokkal ezelőtt tűnt el, már azt gondoltam, elő sem kerül, és teljesen lemondtam arról, hogy tovább jegyezzem, mi is történik velem, velünk, mert nem akaródzott új naplót felavatni, hiszen világosan emlékeztem rá, alig írtam valamicskét a hónapokkal ezelőtt kezdett füzetbe, olyan sok lap maradt benne üresen, életem fölösleges napjai, amelyeket képtelenség évekbe, hónapokba, hetekbe szedni, mert nem tehet rendet bennük sem Gergely-, sem Julián-naptár, mert a kettő között kimutatható időkülönbség álnokul a bőröm alá bújt, a hasamra nőtt zsírok szarkofágja tett megközelíthetetlenné, de te kitartóan kísérleteztél feltárásommal, szikrázó szemmel jártál körbe-körbe, emlékszem a napra, amikor még feltűnés nélkül szimatoltál, aztán később már nem is titkoltad vágyadat, vadul szagoltál belém, mint a kannibálok, drágaságom, lihegted, miközben próbálgattad rajtam a hétfogást, mígnem a hetedik napon sóhajod megbontotta narancsbőrömet, amelyet sokáig páncélnak hittél, és hittem én is, honnan sejtethettük volna, milyen könnyen szakítja fel burkomat a leheleted, verejtéked fűszereiben pácolt molekuláim milyen hamar duzzadnak savakkal, borssal, a babér erőszakával átitatott húscafatokká a nagy melegben, amelyek rontásától csak a füst szabadíthatott meg, ezért raktál esténként nagy tüzet a körtefa alatt, majd vártad, hagyjon végre alább a lobogás, csendesedjek el a roppanások körülötted, égjenek le a fahasábok tövig, fonnyadjanak a lángok fészekaljnyi parazsat növesztve, s akkor izzanak fel megint, amikor néha megkapargatod, olyankor kinyílnak, megcsap a belőlük szabaduló hőség, a szád forrósága, amint fölém hajolsz és csitítasz, lassan, ne siessük el, égetten nem szereted, ezért ülsz hosszú órákon át türelmesen a füstben, nem forgatod túl gyakran a nyársat, jut időd bőven felfűzni a következő adagot, s az arcod ezalatt olyan idegen, mintha nem velem, hanem boszorkányok porcikáival gyöngyöznél, féltékenyen követem mozdulataidat, pedig húsomból kerültek ki ezek az ijesztő darabok, amelyek izmosát gusztussal illeszted zsíros részeimhez, híres arányérzékeddel teremted újra elrontott testemet, ilyenkor elkárhozom, mert istennek hiszlek, aki a pokolból hozatja magának az alapanyagot, a friss mellet, csípőt és combot, falánk istennek, aki mohón zabál fel, nehogy elvegyenek tőle az emberek.

Fordította Berniczky Éva

Éva könyve

Eddig 3 fontos helyen jelent meg recenzió Éva könyvéről. A litera.hu és az ÉS után most nemrég a Magyar Hírlapban – még 17-én, de csak most találtam meg, majdnem véletlenül az OnLine kiadásban a Google keresővel. A szerző, Csokonai Attila többek között ezeket írja: „az egységesség, a nézőpont rögzítettsége, a stílusharmónia végig kitartott normája, a hangulati erő modulálása volt Berniczky Éva igénye alkotás közben, és lett erénye az általa jól ismert valóság finom eszközökkel történő újrateremtésének. Recenzens, hál’ isten, nem kényszerül arra, hogy okvetetlenkedve azt mondja, írjon olyan remeket, mint amilyen az egykori vasgyári munkás, most boncnokként dolgozó Fundánics története, akiről „fokozatosan lekopott maradék sorsa” (Földtől az eget). Vagy olyan nászutastörténetet, amelyben…” >>>tovább az összes kritikához