Tolószék-premier

Ez én lennékTegnap Papp Z. Attila elküldte a beregszászi előadásom közben készült fotókat. Sajnos az, amelyiken a kivetített honlapom látható, kevésbé sikerült jól, nehezen kivehető, de azért (kicsit feljavítva) mégis betűzöm az arányok érzékeltetésére (nekem ugyanis nagy élmény volt ekkorában látni). További érdekesség: a képek megörökítik tolószékem hivatalos idegen helyen (nem lakásban) történt debütálását is. — (elévült linkek utólag törölve – 2016)

Meg-meglódulni látszanak a hosszú hónapokra leülő ügyek is. A kiadói műhely, amelynek még a nyáron benyújtottam új esszéket tartalmazó „Félmúlt, féljelen, féljövő” című könyvem tervezetét (és eddig nem nyilatkozott), most, úgy fest, elkötelezi magát a kiadás mellett, de a szokásos módon ehhez igyekszik pályázati támogatást is elnyerni, így megsürgetett: január végéig nyújtsam be a komlett kéziratot. Ennek semmi akadálya, az anyag már 2003-ban készen volt, amikor is a Kriterionnál itthoni jóakaróm megfúrta. Persze most majd beleteszem a legújabbjaimat és kiveszek párat a régebbiek közül, így talán egységesebb, erősebb lesz a remélt kötet. Az az igazság, hogy ritkán árt meg egy efféle válogatásnak, ha egy-két évig elfekszik a szerzőnél… Milyen jól jártam volna, ha pl. első verseskötetemet is megfúrja valaki 79-ben…

Csernicskó István látogatása (Fábián „Zolika” kíséretében, akit utoljára kisgyerekként láttam). Lizanecnél járt a szomszédban, beugrott, hozott egy-egy példányt Anikóval közösen írt két legutóbbi könyvükből. Az újabbikban örömmel fedeztem fel Istvánnak azt az írását (pontosabban annak egy továbbfejlesztette változatát), amelyet eredetileg internetes konferenciánkra készített előadásként (lásd), erre utal is egy jegyzetben. (De megjelent benne az a közös tanulmányuk is, amelyet én válogattam bele az Irodalmi Jelenben közreadott összeállításba: lásd). Hiúságomat persze az is meglegyezte, hogy itt-ott felbukkan a nevem az irodalomjegyzékben. [Beregszászi Anikó és Csernicskó István: …itt mennyit ér a szó? – Írások a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról.] Egy kicsit végre beszélgetni is tudtunk.

Tegnap Papp Z. Attila elküldte a beregszászi előadásom közben készült fotókat. Sajnos az, amelyiken a kivetített honlapom látható, kevésbé sikerült jól, nehezen kivehető, de azért (kicsit feljavítva) mégis betűzöm az arányok érzékeltetésére (nekem ugyanis nagy élmény volt ekkorában látni). További érdekesség: a képek megörökítik tolószékem hivatalos idegen helyen (nem lakásban) történt debütálását is.


Bárdi Nándorral


A hallgatók egy része, az első sorban Temető Krisztina


Kérem, a kárpátaljai magyar irodalommal az a helyzet, hogy…


Az UngParty Főbejárata – falnyi méretben

Beregszászban

Tegnap eléggé kellemes volt a beregszászi találkozó. Bár abban állapodtam meg Bárdi Nándorral, hogy majd valamiféle beszélgetést folytatunk az előre egyeztetett témákról, végül mégis inkább előadás-szerű lett a szereplésem, több mint két órán keresztül nyomtam a szöveget a nagyrészt ifjú pedagógusokból és diákokból álló hallgatóságnak. Idehaza elég sokáig mérlegeltem, vajon célszerű-e ezeket a kényes kérdéseket (a „szovjet magyar” mentalitás szerepe művelődési életünk kialakulásában; a Forrás; az én kivonulásom a közéletből…) részleteznem, avagy inkább burkoljam a véleményemet altalános, inkább elvi, semmint konkrét helyzeteket és személyeket érintő fejtegetésbe. Végül aztán úgy döntöttem, miért kellene a képzésben részt vevő kárpátaljai fiatalok előtt kevésbé szókimondónak mutatkoznom, mint írásaimban, miért, ki előtt kellene óvatoskodnom: ha ez a téma, hát ne kerülgessük. Így hát ugyanazokat a meglátásaimat mondtam, mint amiket az utóbbi években megírtam. Aztán az utolsó harmadban áttérhettem honlapom bemutatására: a projektor mozivászon-méretben vetítette ki az oldalaimat, meglepő volt ekkorának látni.

Az előadás után többen is dedikáltatták velem a magukkal hozott könyveimet; ezen egy kicsit meg is lepődtem, de persze jólesett.

Ezek után még a szervezőkkel ebédelni mentünk négyesben (Bárdi Nándor, Papp Z. Attila, Éva, én) és nagyon jóízűt beszélgettünk. Nándi még irodalmi „titkomba” is belekérdezett: egy novellám olvastán a szereplőkben valós személyeket vélt felfedezni. Nem teljesen véletlenül.

Finomat ettünk; Éva töltött pulykamellet, én sült pontyot. A halételekkel óvatos vagyok, és elég gyakran megzavarja az élvezetemet a jellegzetes „pocsolyaíz”, amit a tóban tenyészett friss halakon és a fagyasztott tengerieken egyaránt érezni szoktam. Picit tartottam hát a beregszászi pontytól, de kifogástalan volt, remekül ízesítették és átsütötték.

*

Elkészítettem a Mozgónak a decemberi-januári naplót. Remélhetőleg ezúttal nem marad ki… Az archívum rendezésében pedig eljutottam a szerzőkig; nagyjából abécé-sorrendben haladok, de azokat veszem előbbre, akiknek az anyaga amúgy is összefüggőbb, illetve több alagységnek (Pánsíp, Szalon) is részét képezik.

Száznál is több szerzőtől publikáltam anyagokat az elmúlt bő négy évben, így ha 2-3 naponta eggyel elkészülök… Bikácsy Gergely után most Bagu Laci anyagait vettem sorra, és belinkeltem a legutóbbi kötetét (ezt digitális könyvként azon frissében feltettem annak idején), illetve az erről írt recenziómat; utóbbit egyben elhelyeztem személyes irattáramban a Kettenklub rendszerében. Lásd (javított link – 2016): Istenhez hanyatló árnyékszéken avagy Afrika bennünk van.

Fodor András emlékezete

Fodor András

Emlékezés Fodor Andrásra

A minap ebéd közben emlegettük, talán ezért kívántam meg, hogy valamit olvassak Fodor Andrástól. Meg az is érdekelt, vajon mi van tőle/róla a neten. Emlékeztem rá, hogy 97-ben halt meg (az évi naplómban még említem), tehát akkor, amikor Mo-n az internet még csak kezdett általánosan elterjedtté válni. Meglepetésemre ennek ellenére a Google hét és fél ezernél több találatot jelzett; ám azonnal rá kellett jönnöm, hogy ezek döntő többsége nem azt a Fodor Andrást találta meg.

Hát igen, nem tartozik a ritka nevek közé. Az első 5 találat mégis jó helyre vezetett. A legelső mindjárt a fonyódi könyvtárba: egy külön oldalon, mint „jeles fonyódi”-ról adnak róla rövid ismertetést (nem itt született és élt, de nővéreinél sokat időzött, meghalni is ide jött), látható továbbá a házuk falán elhelyezett emléktábla és olvasható a Kortárs búcsú-számának tartalomjegyzéke (a link nem működik). (Magának a könyvtárnak a honlapja igen primitív.) A második találat érdekes módon egy holland nyelvű életrajzi ismertetés – András Fodor: Hongaars dichter en essayschrijver – néhány kapcsolódó oldallal. A harmadik találat Vekerdi László recenziója Fodor András A hetvenes évek c. naplójáról. És csak a negyedik találat az első Fodor-mű: utolsó naplójegyzetei a Kortárs egyik 99-es számából. No, ezt el is olvastam, helyenként élvezettel, helyenként értetlenül vagy furcsállkodva (pl. a maga támasztotta versírói penzumon, az elszántságon, amellyel szerintem ezt a műfajt nem lehet művelni…). Számomra külön érdekessége a 97-es májusi-júniusi naplónak, hogy említi benne a júniusi Ünnepi Könyvhét rendezvényeit (eléggé kelletlenül és sértetten vett részt rajtuk), s hogy megfordult a Vörösmarty téren is. Én úgy emlékszem, ott és akkor találkoztam vele utoljára: Lator Lászlóval jöttek szembe ketten. Nagyon megörültem nekik, s talán azt mondtam: már azért is érdemes volt Bp-re felutazni, hogy az ember egyszerre találkozhasson két ilyen kedves atyai jó barátjával. (Ő persze nem említi az epizódot, nyilván százakkal futott össze a téren, csak néhányukat nevezi néven; olyanokat is, akiket igyekezett elkerülni vagy akik nem vettek róla tudomást.) Az ötödik találat egy későbbi negatív szakmai reagálás éppen erre a naplóra. A hatodik találatra megnyíló oldalon már az 1976-ban született madármegfigyelő Fodor András adatait találtam. A következők vegyesen vittek vagy a költő, vagy egy plébános, vagy egy genetikus nevéhez. A sok említés között alig akadnak eredeti Fodor-szövegek és csak elég hosszú keresgélés után sikerült verset is találnom (folyóiratok honlapjain jöttek be). No, nézzük a Digitális Irodalmi Akadémiát, gondoltam. Kossuth-díja ellenére Fodor András nem tagja, nincs tőle semmi. Nézzük a Magyar Elektronikus könyvtárat. Találatok száma a Fodor András névre: 0.

Ezek után, bár tudtam, hogy hiába teszem, beütöttem egyik versének pár kulcsszavát. Persze semmi. No, ekkor gondoltam arra, hogy én ide a naplómba bizony begépelném ezt a verset (bevallom, az egyetlent, amelynek sorai megragadtak bennem; de az nem az ő költészetét, hanem az én memóriámat minősíti).

[Itt, ezen az oldalon most már jó sokszor előfordul Fodor András neve, elvben 3-4 nap múlva már benne lesz ez a weblap is a Google-találatok között – vajon hanyadik helyre sikerül felkerülnöm? Tekintsük ezt egyben kísérletnek is…]

Évát megkértem, hozná ide a vonatkozó kötetet, kellene nekem belőle egy vers. Melyik? Erre „belegépeltem” Évába a kulcsszavakat – és 3 perc múlva hozta a 665. oldalnál felütött Pünkösdi hírnök c. vaskos könyvet.

Akkor hát hadd emlékezzem ezzel a verssel Bandi bátyámra (talán nem fontoskodó bizalmaskodás így neveznem; mindig ekként szólítottam életében, s ha más nem, 1989-ben nekem ajándékozott kötetének dedikációja – „testvéri szeretettel” is felhatalmaz erre.

Tehát:

Fodor András:

SÜVÍT MINDENFELŐL

Elmennek sorba
kikre felesküdtünk,
keseredik bennünk az ifjúság.
Hátra ne fordulj, jobb nem tudni róla,
az utóvéd hogy adja meg magát.

Kipróbáltuk titkát
a végtelennek,
süvít mindenfelől az űr szele,
beöltöztünk a forgandó szabadság
tilalmas szeszélyeibe;

húzzuk, fogjuk
csimpeszkedőn a múlás
iramló ballonkötegét…
Míg lábunk U-szöge a földre
tapasztja, tán miénk marad az ég,

s magasztos
hazugságba, kínba
vergődve, lesz ki még próbálkozik:
kivédeni a lélek ütközőin
bukásunk karamboljait.

fodor andrás költő…Ungváron találkoztunk először, talán 86-ban. Hivatalosan érkezett, mint az írószövetség alelnöke. Pár kényelmetlen kérdést is feltett, úgy rémlik, a tiszteletére sebtében összehívott találkozón a KISzó szerkesztőségében – (a Forrásra kérdezett rá – emlékszem apám zavarára…), de alapjában a segítő szándék, a kapcsolatfelvétel fontosságába vetett hit sugárzott belőle. Ettől kezdve haláláig egyik legfontosabb szószólónk, mentorunk, tekintélyes segítőnk volt a Mo-i szakmai és intézményi körökben. (Itteni tartózkodásának emlékét őrzi egy vele készített kis interjúm – vagy róla készült portrém? – amelynek apropóját akkor kapott Puskin-díja képezte. Jut eszembe: talán Ungvárra is ennek okán került – Moszkvából jövet?)

Egy évtizeden át több levelet váltottunk (talán ideje lenne előkeresni őket). Amikor pedig 89-ben lapalapítási terveim voltak, elsőként állt a kezdeményezés mellé, és az első támogatási összeget is ő szerezte meg számunkra egy akkori bank művészeti alapítványának elnökeként. „Természetesen” tagja volt a társadalmi szerkesztő bizottságunknak, mindig magunk mögött tudhattuk támogatását.

Még egy emlék. Szokása volt, hogy az Astoria Szálló halljába adott találkozót (talán zenei elkötelezettsége miatt – akkoriban mindig innen közvetítették a Játék és muzsika c. rádiós vetélkedő élő adásait). Egyszer, amikor ott ücsörögtünk, teázgattunk és beszélgettünk (hármasban Évával), egyszer csak majdnem felkiáltott: ott megy Nemes Nagy Ágnes. És valóban: a hall utcára néző kirakatai előtt láttuk az egyenes tartású, még idősen is szép nőt elhaladni. (Vele soha nem adatott szerencsém találkozni; csupán akkor egyszer láttam közelről, akkor is üveg mögül.)

A lenti dedikáció történetére már nem emlékszem. A sorok tanúsága szerint Keszthelyen voltunk együtt a Berzsenyi Társaság rendezvényén. De hogy én ott verseket mondtam volna??

pünkösdi hírnök könyv

Amire idézőjelben utal: az én neki ajánlott versem címe. Talán indokolt, hogy ezúttal ezzel szaporítsam digitális irattáramat.  Legyen így teljes az emlékezés.


Balla D. Károly

Az egyetlen idő

Fodor Andrásnak

Innen már tisztán látszik: még most is
indulni volna könnyebb. Batyudba
tenni ama hamuban sültet, s fü-
työrészve nekivágni. Átkelni
az Üveghegyen. Óperencián. És
szerencsédet megkísértve, bízva,
veszélyek villáma alá beállni.
Menni volna könnyebb. Magadra öl-
teni pikareszkek esőben át-
ázott, napon kiszikkadt köpenyét,
és hinni: sosem lesz végállomás,
csak pihenői vannak a messze
tartó útnak, amelyen elkísér
majd kóbor eb, elvert, hontalan veréb.
Elmenni volna könnyebb. De megköt
egy rög. Egy dal (amely imának har-
sány, indulónak halk). Egy kezedben
maradt simogatás. Halántékod
mögött a metronóm: az egyetlen
idő. Botod leszúrva maradsz. Vár
a hűség: nászi ágy. Roppant katafalk.

(1989)


tovább is van, mondom még

pánspermium

Mi a pánspermium elmélet?

pánspermia elmélet - pánspermium

Az élet keletkezése a Földön. Pánspermia hipotézis: exogenezis elmélet

A pánspermium vagy pánsperma vagy leginkább pánspermia elmélet az exogenezis hipotézisek egyike. Az exogenezis szerint a földi élet nem a Földön keletkezett, a pánspermia elmélet szerint pedig az élet magvai jelen vannak mindenütt az Univerzumban, a Föld, mint valami gigantikus petesejt, általuk termékenyült meg.

Pánspermia / görög πάνσπέρμα

A feltételezés, miszerint az élet csírái, magvai, spórái – spermiumai – jelen vannak mindenhol a Világegyetemben. A hipotézis értelmében a földi élet nem a Földön keletkezett, hanem ilyen űrbéli magvakból, űrspórából keletkezett, és ezen a módon más lakható világok is megtermékenyülhettek. A fogalmat az általánosabb értelmű exogenezis (görögül: külső származás) hipotézis szinonimájaként is használják, ám az utóbbi csupán annyit feltételez, hogy a Földre az élet mint olyan máshonnan, valahonnan a kozmoszból érkezett, de nem állítja, hogy ez csírák formájában történt.

A pánspermium definíciója

a képzetes szavak lexikonjából

Ez a poszt eredetileg arról szólt, hogy felújítottam a csaknem egy esztendeje magvaszakadt lexikonjátékunkat. Jobb címszót nem is találhattam volna az újra kezdéshez, mint ezt: pánspermium. Játékostársaim ezeket a meghatározásokat küldték be:

PÁNSPERMIUM A többszörös hős anyaként tisztelt Pányi Spermiumová férje, aki felesége folyamatos teherbeejtése révén kísérletezte ki az omnipotencia szerét. A szakirodalom szerint az Ondova folyó egyszeri magömlése révén jött létre.

Trebi Show

PÁNSPERMIUM PANdora űrSPERhaknis1MIndenkori Universumát Mocskoló2 szelencéjéből kiszabadult bájoló[giai] szex[rész]ecskék

1 Lásd még: “űrbetörés”, “ürbe törés”, továbbá Szputynik, Apollo, Voyager, Marsranger, űrrakéta, űrszemét, űrkoszt[mos] – NB: ez utóbbi nagyobb képtelenség, mint a “tengermosás” stb.
biological space polution (olv. bájolódzsikál szpész poljúson]
szta

PÁNSPERMIUM A képen látható szoborcsoport időszámításunk kezdete előtt 100 körül, Déloszon készült, Aphroditét, Erószt és Pánt ábrázolja. Lehet, hogy ábrázolta a spermiumot is, de mint látható, sajnos nem teljesen ép.

Kőrös László

PÁNSPERMIUM ExPANSio PER greMIUM – a magyar belpolitikai hatáskör kiterjesztése a határon túli magyarságra a pénzosztó alapítványok kuratóriumainak személyi állománya révén. Lásd még: klienturha.

bdk

PÁNSPERMIUM A Perm városára jellemző specialitások (permiumok) közül a HONNI SOIT QUI MAL Y PENSE (rossz az, aki rosszra gondol) szólásnak az a sajátos értelmezése, amely a város nagy múltú egyetemének génseblázcsillapító tanszékén zajló kisérletek nyomán vált általánosan ismertté, és jelentése nagyjából annyit tesz, hogy: rossz adós az, akinek a spermabanknál is tartozása van.

Arabella Dolýk

PÁNSPERMIUM pans/mium – filozófiai mértékegység (filometrum), amely azt mutatja, hány buzi (vö: pansy) marxista esik a szépséges Miumra. Lásd: »A kislány sírva baktat haza. “Miért sírsz, Miu?”, kérdi aggódva az apja. “Ling Pi nem engedte meg, hogy segítsek neki a bürokraták likvidálásában. Azt mondja, nincs meg bennem a politikai érettség, és ahelyett, hogy a kommunista klasszikusokra vesztegetném az idômet, jobban tenném, ha de Sade-ot tanulmányoznám.” “Ebben nagyon igaza van, szépséges Mium. A Szodoma százhúsz napja sokkal tanulságosabb egy kislány számára, mint az egész marxi humbug.”« JUAN GOYTISOLO: Éden mozi, KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA.

Zapf István

PÁNSPERMIUM |

pánspermium valójában nem más, mint az 50 százalékos impotencia terméke. A „libo pán, libo propál” közmondás is arra enged következtetni, hogy vagy rendelkezik az egyed az utódnemzéshez szükséges spermiummal, vagy – ha az a semmibe foszlott („propál”) – akkor nem. (Lingvisztyicseszkoje ob’jasznyenyije odnoj russzkoj poszlovici. – Egy orosz közmondás nyelvészeti magyarázata. – Acta Russica, Part Impotentia. II., 2005.)

Pánnyelvész Szergej

PÁNSPERMIUM |

pánspermium a magyarság Kárpát-medencei domináns szerepét eredendően alátámasztó tényező. A IX. századi honfoglalást valló divatos (és célzatosan sugallt) elméletekkel ellentétben megállapítást nyert, hogy őseink már több tízezer esztendővel ezelőtt is a Trianont megelőző Magyarország területén éltek. A nem kevert magyar lakosság vérében kimutathatók (és már régen ki is lettek mutatva) az itt honos hun-magor ŐSSPERMIUMBÓL származó spirálok. A „pán” itt az eredeti „hun” nemzetségnév nyelvmorfológiai átalakulásának (pán-pun-hun) terméke, tehát valójában HUN Spermiumról van szó.

Ezt a régen bebizonyított elméletet támasztja alá az is, hogy a gyepükön túlról betelepülő és meghódoló szlávság (Szvatopluk) ősköldökében a pánspermium nincs jelen.

Az erről szóló „Ond(ó) vezér, avagy honnan vétettünk?” című munka (24 eredeti származás-táblázattal) megrendelhető a Pete könyvkiadónál.

vitéz Tökös-Törzsökös Bendeguz

PÁNSPERMIUM | 1986-ban alakult magyar rock-együttes. Frontembere Békési „Bunda” Botond. Tajgai eredetileg „Világgeci” néven akartak működni, de a pártállami hatóságok megtiltották, hogy ezt nyomtassák plakátjaikra. A rendszerváltásig a zenekar tevékenységét minden módon akadályozták, a rendőrség számos koncertjüket nem engedélyezte, mivel egy belső párthatározat (Az MSZMP Agit-prop Bizottságának titkos dokumentumai, Bp. 1997) szerint az előadott művekben „az életnek nem a pozitív, derűs oldalát domborítják ki” és „dekadens, fájdalmas világképet rajzoló, Nyugat-majmoló” hangulatú dalokat adnak elő.

Geczinger Alajos

PÁNSPERMIUM | egy kozmológiai-genetikai elmélet (Theory of the Panspermy) kiinduló pontja. Eszerint a Föld-magma kihűlése első stádiumának lezártával megindult ősbiológiai fejlődés során keletkezett az egyetemes vagy pánspermium, amely minden további élet alapja Földünkön. Csimpánzokon, egereken, sőt, rákokon végzett DNS-vizsgálatok egyaránt kimutatják a pánspermium tovaterjedésének primér voltát. (Magyar Biológiai Enciklopédia.)

Bajai Rebeka

PÁNSPERMIUM | (Pánsperian Misanthropic Usurpatory and Mockery) Ludvig Pánsper által felfedezett és leírt betegség. A ~-ban szenvedő (lásd: cyberpondró) kóros késztetést érez arra, hogy mások nevében obszcén kifejezéseket használjon internetes fórumokon. A ~ elleni védekezés legjobb módja, ha értesítjük Bélát (bela@666.com), aki szerény díjazás ellenében bárkiből kipurgálja a veszedelmes kórt.

Csönge Attila

PÁNSPERMIUM |

A descartes-i paradigma korlátai közt vergődő természettudósok tudatában vannak saját kínjuknak. Azonban a vasrudak közül akár a legcsekélyebb mértékben is kitörni készülő társaikat zsigeri reflexszel rekesztik ki maguk közül, száműzve őket a pénztelenség, a szakmai megvetettség vidékére. Homlokukra a „para” előtagot nyomják, s ezen páriasorsú lények mégis visszatérnének a tőgymeleg akolba, halk kaparászásukra az ólajtón legföljebb egy gúnyos kacaj a válasz.

Azért mondom ezt csak, mert egyszer magam is kísértésbe estem, hogy megízleljem a rácson kívüli lét tiltott almaszósz-ízét… Ezen folyamat kiváltója, nos, igen, a heringsperma… Nem mondom meg, mire használtam, és hogyan, legyen elég annyi, hogy kellett. Sőt, köllött… Leginkább úgy tudnám körülírni a problémát, hogy, hm, nagyon kevés sárga labdát akartam egy nagy térfogatban, de hogy a sárga labdák mégse érezzék oly egyedül magukat, kék labdákkal szórtam tele az abáló- (abároló) fazekat. Már akkor sem értettem, ahogy most sem értem, miért kellett a heringsperma… Mitől lesz attól jobb egy élettelen élet-programnak, a DNS-nek, hogy vagyon mellette jó sok heringsperma… Ugyanezen kínzó problémába akkor is beleszaladtam, mikor egy fehérjét igyekeztem higítani, ám az makacsul meghalt, míg hozzá nem adtam egy tőle különböző, ám teljesen inertnek tartott fehérjét, a Bovine Serum Albumint, a BSA-t.

Fura ez… Hogyan érzi az én kitüntetett DNS-em, hogy a rendelkezésére álló térfogatban csak ő van a maga fajtájából? Más, nem-DNS molekulák is alkalmazhatók erre a célra, de jóval kevesebb sikerrel… Mitől jelenik meg a gödröcske az én extra-kromoszomális baktérium-DNS-em pufók kölyökgólya arcán attól, hogy vele egy medencében sok-sok heringsperma-DNS lebeg?

Gondolkodtam elég sokat, s végül arra jutottam, hogy azonos természetű élettelen (?) anyagok (pl. heringsperma – baktérium-DNS, vagy humán vázizom-fehérje – BSA) azonos külső tényezők által beakasztott jobbhorgok révén padlóra kerülhetnek. Ha a jobbhorgok számát konstansnak tekintjük (legyen ez stochasztikus esemény), úgy ha sok azonos anyag koncentrálódik ugyanazon helyre, adott molekula padlóra kerülési valószínűsége csökken(ik) (ha ugyan). Ámde baj van… A jobbhorgok természetét a természettudós jól ismeri, az Isteni kézet, mely azokat osztja, le tudja fogni… És mégis… Ha valami kevesen van, akkor rohad, pusztul, szétes… Horror vacuui tán… Ezek szerint létezhet(ik) a horror vacuui nem élő rendszerekben is? Egyáltalán, mely dimenzióban és pontosan hol húzódik az a nádszálvékony, ingó piros vonal, mely egyik oldalán az Élet, a másikon az Élettelen lakoz(ik).

nagya

PÁNSPERMIUM |

A pánspermia elsőbben is: idegen szó – tehát magasztos, embert próbáló fordítói feladat.

Arrhenius svéd polihisztor feltételezte, hogy baktériumspórák véletlenszerű mozgás során elhagyhatják egy általuk már belakott bolygó légkörét, a fény nyomása pedig elindíthatja őket a csillagközi térben: ez a jelenség a „(radio)panspermia”. A spórák egyike-másika végül megérkezhet egy másik bolygóra – a Földre is juthat-juthatott el így élet – és új élettel olthatják be azt, esetleg versenyre kelhetnek a már meglévő mindenféle életformával.

Gyönyörű, bonyolult fogalom ez a pánspermia, első, nyers fordításban „mindennek bemagvazása, csírákkali bevetése”. A pánspermium ebből következően: ’mikroszkopikus élőlény, az élet világűr-béli misszionáriusa’.

De azért érezzük, ugye, hogy amikor az élet terjedéséről van szó, fakó ez a terminológia, tehát valami hevesebbre, extatikusabbra – másfelől viszont földhöz (höhö, Földhöz!) ragadtabbra volna szükség?

A pánspermia aktusát Vonnegut »The Big Space Fuck« c. történetében tervszerűen hajtják végre: az Arthur C. Clarke nevét viselő űrhajóval hatszáz fontnyi fagyasztott spermát (‘six hundred pounds of frozen jizzum’) küldenek az Androméda-ködbe. (Donorok csak olyan férfiak lehetnek, akik 115-nél magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek.)

Az angol szövegben szereplő jizzum szó idő közben kissé ódónná vált; a Google-kereső 5500 darabot talál belőle, az újabban elterjedt cum-ból viszont 28 millió 800 ezret. Ha kényesek vagyunk a stilisztikai nüanszokra, nem fordíthatjuk a jizzumot sem ondónak (mert ilyen szó a magyar beszélt nyelvnek legfeljebb orvosi-hittanoktatói végvidékein létezik), sem gecinek (mert ez ma is üde és friss). Van azonban egy archaikus ízű (hm) szavunk, a rittyó, amely szerintem éppen megfelel.

Először ezzel is egy Vonnegut-fordításban találkoztam, talán a Bajnokok reggelijében, Békés Andrástól. (Ámbár eléggé Bartos Tibor ízű!)

A Big Space Fuck-ot magyarra azt hiszem, „A nagy űrbekúrás” címmel fordították (Lukács György vagy Rudas László, érdekes, hogy mindkettőjükről fürdőt neveztek el Budapesten). ). Ez is nagyon jó megoldásnak tűnik, akárcsak a rittyó. Mármost, házasítsuk össze ezt a leleményt az előbbivel, következésképpen pedig legyen a pánspermium:

űrberittyó.

Ez olyan, de olyan szép, hogy remélhetőleg feledteti kellemetlen, ám tagadhatatlan tényállást, miszerint a spermium egyetlen csíra, a rittyó ellenben sok.

Kőrös László

Amíg a definíciókra vártam, ezt a filmkritikát írtam:

Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá!

a komplex művészetet megcélzó totális film

Pénteken késő este nagyon szép filmet láttam. Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá! – DunaTV. Nem vagyok az a könnyen meghatódós fajta, sőt, ha észreveszem, hogy meg akarnak hatni, el akarnak érzékenyíteni, akkor zsigerből ellenáll a cinikus énem – de ez a film most nagyon mélyen megérintett. Azt hiszem, azzal ért el ilyen erős hatást nálam, hogy valami egészen sajátos módon keveredik benne a vaskos életszerűség és a művészi lebegtetés. Ócska közhelyek keverednek lehelet-finom metaforákkal, az otromba valóság behatol a poézisbe (szinte úgy, mint ahogy a töppedt szerető a női nemi szervbe a némafilm-betétben), a művészet abszraháltsága pedig belengi, átszellemíti az életszituációkat. Éppen a legelvontabb és legkevésbé verbális kifejezőeszközöknek (tánc, zene, némafilm – és általában a vizualitás) jut kulcsszerep a folytonos narráció (vö. Beszélj hozzá!) átlényegítésében, a helyzetek és történések más dimenzióba emelésében. Egy idő után már nem lehet a sorozatos véletlenekre azt mondani, hogy „ilyen nincs”, mint ahogy sorsszerű bekövetkezésekre se fogható rá: tudni lehetett előre. A meglepő válik magától értetődővé és a hihetetlen egybeesés lesz természetessé. Meghatni sem az hat meg, ami „megható”, hanem ami „közben” van. A beszéd közben a látvány, a látvány alatt a zene, a zene közben a mozgás vagy mozdulatlanság. És az egész fölött lebegő, nagyon könnyen átélhető, de végtelenül nehezen megfogalmazható érzés. Érzem, hogy torkon ragad, de én nem tudom „viszontragadni”, értelmező szándékom csúfos kudarcot vall, nem tudok gondolkodni, képtelen vagyok mondatokat formálni – ömlenek belém a teljesen köznapi filmbéli mondatok, elragad a zene és a látvány, megszűnök magamat kontrolláló lénynek lenni, és gyermeki felszabadultsággal feltör belőlem a zokogás.

Mondom, nem vagyok elérzékenyülős típus, és dehogy tud már engem meghatni enyhe értelmi fogyatékosság, baleset, kóma, halál és halálos szerelem vagy barátság, ellenkezőleg, inkább kiábrándít, ha „már megint” a nagy és örök – és éppen ezért csontig lerágott – témákkal törnek rám filmben, irodalomban, zenében, festészetben. De ez után a film után Évának még másnap reggel sem tudtam elmesélni, mi érintett meg benne.

Sajnos nem állíthatom magamról, hogy módszeres és tudatos filmnéző, pláne mozibubus lennék. Úgy kezdek filmet nézni, hogy semmit sem tudok a rendezőről, nincs a fejemben a filmográfiája, nem ismerem munkáinak a szakmai fogadtatását, közönségsikerét, díjait, nem olvastam a nyilatkozatait, gőzöm sincs ars poeticájáról. Valaha régen kicsit másképp volt, rendszeresen olvastam a Filmvilágot, és ha Pestre utaztam, programszerűen ültem be a mozikba, hogy heti 15-20 filmmel a fejemben térjek haza (Tarkovszkij-sorozat a Tabánban! Bunuelek, Greenewayek a Művészben! Antonionik a Metróban, Kossuthban!). Eleinte magamban, később már Évával is. De csak addig, amíg szórakozni, és nem dolgainkat intézni jártunk Magyarországra. Aztán az alapítványi, kiadói, könyvterjesztői (no meg írói) ügyeink miatt megritkultak a mozizásaink. De közrejátszott az is, hogy először éppen akkor törték fel és rabolták ki a kocsinkat, amikor egy új magyar filmet néztünk meg. Mire az ügyeinket leépítettem, az én nehézkességem lett a legfőbb akadály.

A sok évvel ezelőtt céltudatosság helyett azóta (ebben is) sokkal inkább „esetleges és élménycentrikus” lettem, azt nézem, ami éppen adódik – és a még oly fontos háttér-információk se nagyon érdekelnek. Ha mégis, akkor inkább utólag nézek utána (így tudtam meg pl., hogy a nagyon csúnya balettoktató szerepét Geraldine Chaplin játszotta – naná, hogy nem ismertem fel). A rövidke ismertetéseken kívül elolvastam vagy 5 komolyabb kritikát is a filmről, s megtudtam, hogy a szakma krémje voltaképp inkább fanyalgott a filmen s nem fukarkodott a negatív jelzőkben. Orsós László Jakab szerint pl. a film nem szól semmiről, Báron György szerint pedig enyhén giccsbe hajlik. Előbbinek az ellenkezőjét gondolom: ez a komplex művészetet megcélzó totális film, és szememben igenis alkalmasnak mutatkozott az életegész megragadására. Utóbbi megjegyzésről meg azt gondolom, a Beszélj hozzá! épp abban zseniális, hogy a magukat kínáló szép banalitásokat – ha tetszik: giccses helyzeteket – a rendező át tudta hatni igazi művészi erővel, vizuális poézissel. Ha ez a film giccs, akkor giccs ez is:

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

(S mint ahogy ezeket a sorokat sem önmagukban, hanem az Óda egészében kell nézni, ugyanígy a film egy-egy érzelmesebb jelenetét is – szó se róla, vannak ilyenek! – a műegész poétikus teljességében kell szemlélni.)

A filmkritikákat és műélvezetet illetően tehát, azt hiszem, inkább megmaradok élményközpontú tudatlanságomban.

*

Már napokkal korábban megjelent az a Bárdi Nándorral készített hosszú interjú, amelynek a címét tőlem kölcsönözte, s erre utal is a lábjegyzetben – de én csak most bukkantam rá és olvastam el a Transindexen. Lásd. Úgy gondoltam, jó alkalom, hogy személyes digitális irattáramat most épp a hivatkozott esszémmel gyarapítsam. Lásd: A mumus és a kék madár.

*

Tegnap újraindítottam identifikciós lexikonjátékunkat ezzel a felhívással. Mára az első definíció is megérkezett a pánspermium fogalmára: lásd (az elavult linkeket töröltem, 2016)


Az élet keletkezése – Képzetes szavak szótára

Pánspermia hipotézis, teória. Exogenezis: a földi élet nem a Földön keletkezett. Az élet magjai: spóra. Élő természet. Valóság és fikció. Almodóvar: Beszélj hozzá! film, spóra, csíra, kozmosz

Ukrajna-szoftver?

ukrajna_2Amikor mostanában többször is azt írtam, hogy a narancsos forradalomnak nincsen igazi tétje és nem lehet komoly hozadéka, egyre megy, hogy melyik Viktor győz és országol, akkor voltaképp Ukrajnát (történelmével, hagyományaival, lakosságával, geopolitikai helyzetével) hardvernek értelmeztem, olyan meghatározottságnak, amely eleve lehetetlenné teszi bizonyos szoftverek (pl. nyugati értelemben vett demokrácia) futtatását. Ezt ugyan továbbra is így gondolom, de hát miért ne játszanék el a gondolattal, hogy Ukrajna mégis inkább szoftver, és segíthet rajta, ha importált javítócsomagokkal updatálgatják. Csak az a baj – gondolom tovább – , hogy egy ennyire hibás programot nem javítgatni, hanem teljesen újraírni kellene.

A Korunk utolsó tavalyi számában (2004/12) Rigán Lóránd A liberalizmus mint szoftver c. kisesszéje. Problémafelvetése nagyjából a következő. Vajon a jelenleg egymásnak feszülő két nagy formáció, a liberális Nyugat és az iszlám Kelet vajon inkább hardvernek vagy szoftvernek tekinthető-e? Azaz a maguk „kemény” megalkotottságában rajtuk futnak-e a programok (a történések), és eredendő voltuk alig-alig enged meg bármiféle beavatkozást, módosítást, vagy pedig inkább olyan szoftverekként működnek, amelyek rajtunk, emberi mivoltunk, természetünk, képességeink egészén („conditio humana”) futnak, s ilyenekként módot adnak a beavatkozásra, akár – ezt már én mondom: – egyfajta javítócsomagok révén módosítható az eredeti program. A szerző nem kötelezi el magát egyik felfogás mellett sem, bár inkább a szoftver-elméletre hajlik a hardver-hívőkkel szemben. Ugyanakkor ezt írja: „…a liberalizmus és az iszlám szoftver-elmélete a maga pragmatikus rugalmasságát homályosságaival, sőt nagyfokú meghatározatlanságával fizeti meg. Hogy mi is az iszlám vagy a Nyugat mint olyan lényege, sohasem jelentheti ki egyszer s mindenkorra, végérvényesen. Folytonosan lehetségesek kell hogy maradjanak az eltérések az eredeti kódtól. Az elkülönböződés, a deviancia és a mutáció tehát elkerülhetetlen.”

Mindez engem nem is annyira a Nyugat és az iszlám relációjában gondolkodtatott el, hanem egyrészt általánosan „az összes többi, radikálisnak tételezett fogalmi oppozíció” kérdésében, másrészt pedig, hát igen: a jelen ukrajnai helyzet vonatkozásában. Amikor mostanában többször is azt írtam, hogy a narancsos forradalomnak nincsen igazi tétje és nem lehet komoly hozadéka, egyre megy, hogy melyik Viktor győz és országol, akkor voltaképp Ukrajnát (történelmével, hagyományaival, lakosságával, geopolitikai helyzetével) hardvernek értelmeztem, olyan meghatározottságnak, amely eleve lehetetlenné teszi bizonyos szoftverek (pl. nyugati értelemben vett demokrácia) futtatását. Ezt ugyan továbbra is így gondolom, de hát miért ne játszanék el a gondolattal, hogy Ukrajna mégis inkább szoftver, és segíthet rajta, ha importált javítócsomagokkal updatálgatják. Csak az a baj – gondolom tovább – , hogy egy ennyire hibás programot nem javítgatni, hanem teljesen újraírni kellene.

*

A mai Népszabiban megjelent Eörsi István cikke, amelynek végén az enyémet is említi. Elküldte egy újabb írását is, azt még nem tudtam elolvasni.

*

Nem írtam még arról, hogy Judit is, és a lánya is blogot indított nemrégiben: Berlin felett az ég, illetve Nabelshow. Zsófi épp Pétervárra készül, hosszabb ösztöndíjas időszakra – készülődései máris nyomon követhetők.

*

Jó pár napi munkával Kettenklub-kompatibilissá tettem csaknem egy esztendeje megszakadt identifikciós játékunk oldalait: LÁSD. Most, hogy újraolvastam az összes meghatározást, úgy találtam, rengeteg ötletet tettek bele szerző- és játékostársaim, csak köszönet és hála illeti őket. Talán már a jövő héten újraindítom az interakciót.

Éva kenyeret sütött

kenyersutes

Ferenczy Noémi: kenyérsütés (akvarell)

Éva ma az egyik legtradicionálisabb asszonyi tevékenységre adta a fejét: leállt kenyeret sütni…

2005 első naplóbejegyzése

Lassúdad évkezdés, lustácska napok. Tegnap és ma: a 2004-es Pánsíp Szalon fontosabb oldalainak az „újraalkotása”, elhelyezése a Kettenklub rendszerében – holnapra talán ebben a formájukban is elérhetővé válnak a legutóbbi interakciók. Ma a publicisztikai e-book-sorozatom első darabjához kellene megírnom az előszót – egyelőre hozzá sem fogtam, inkább a honlapot bütyköltem. Egy kis kedélytelenség is eluralkodni látszik rajtam.

*

Ünnepi jókívánságok, levelek, telefonok; a gesztusok mellett pár új hír, kisebb beszélgetések. Jóskát kínozza a gyomorfekélye, Ildikó munkahelyet vált. Dóra nehezményezi, hogy az archívumból nem lehet elérni az Alkarpatraz-t. (Megoldottam.) Tibor bá’ rákérdez: olvastam-e a legutóbbi Együttet. Nem olvastam. Kérdezem, ez hanyadik tavalyi szám. A harmadik. Én bizony az előzőt sem láttam, és a 2004/1-esbe is csak a neten böngésztem bele még tavasszal. Elgondolkodom a dolgon. Igen, teljesen megszűnt az igényem arra, hogy „itthoni” irodalmat vegyek magamhoz. Azelőtt nem jelenhetett meg olyan sor íróinktól, amit, akár többször is, el ne olvastam volna. Ismertem minden új munkát, bárhol is jelent meg, ambicionáltam, hogy hozzájussak. Még a nagyon rossz regényeken (pl. Szöllősy) is átrágtam magam és a teljesen érdektelen vagy dilettáns verseket sem hagytam ki (mondjuk Zseliczki, Balla Teréz, Demján Miklós). Talán Weinrauch Katalin volt az egyetlen, akit egy idő után elvből nem olvastam, de őt is csak azért, mert az írásait a legnagyobb jóindulattal sem tudtam irodalomnak tekinteni. Aztán sorra értek a negatív hatások. Ígéretes fiataljaink elköltöztek, s nekem látnom kellett VFL és Füzesi amúgy sem túl tágas költészetét beszűkülni, Horváth Sanyi ki sem bomlott prózáját kocsmai monológokká degradálódni. A végső kiábrándulást NZM minden tőle elvárható minőséget alulmúló kisregénye és Fodor Géza azelőtt általam is a legmagasabbra tartott költészetének elkeserítő visszafejlődése eredményezte. Még megírtam a Sáskajárás után c. opuszomat – de ezzel meg is szűnt az érdeklődésem a kárpátaljai magyar irodalom – mint olyan – iránt. Az ember egy ideig riogatja magát a rosszal, a silánnyal, a folytonos újraközlésekkel, a szerkesztetlen könyvekkel, kötelességének érzi, hogy véleményt alkosson róluk, és észrevételeinek a nyilvánosságra hozatalával talán hozzájáruljon valami egészségesebb szemlélet, nagyobb műgond, kiteljesedő alkotásmód kialakulásához. Aztán belefárad, beleun, és megérti, hogy teljesen fölösleges erőfeszítés a hibákra és gyengékre rámutatni: épp ez ellenkezője történik annak, amit elérni szeretne.

Így hát, Tibor bátyám, nem, bizony nem olvastam az Együttet, és mivel a kiadóknak-szerkesztőségeknek eszükben sincs elküldeni újdonságaikat (persze a szerzőknek sem), így az utóbbi időben már semmilyen erőfeszítést nem teszek, hogy a megjelent kiadványokat megszerezzem. Ámbár az Igaz Szó jár, mégse nagyon nézek bele a Hóvégékbe.

*

Éva ma az egyik legtradicionálisabb asszonyi tevékenységre adta a fejét: leállt kenyeret sütni. Délelőtt kint volt a városban, de csak egyetlen helyen árusítottak kenyeret, ott pedig négy tömött oszlopban tolongtak a sorban állók, így eldöntötte, hazajön, begyúrja és megkeleszti a tésztát, kemence híján beveti a sütőbe. Épp most kezdtek el terjengeni a semmi máshoz nem hasonlító illatok. Talán ez jobbra fordítja kicsit nyomott hangulatomat.

bocsánat, hogyha nem kérdem

6-án írt jegyzetemben idéztem azt a levelemet, amelyben finoman, de elutasítólag válaszoltam egy népszavazás-miatti bocsánatkérő körlevélre, kifejtve, miért és mit gondolok másképpen. Jeleztem, hogy örömömre a címzettlista egyik (számomra ismeretlen) erdélyi megszólítottjától is hasonló, bár részletekbe nem menő reagálás érkezett a listára. Most azonban itt egy újabb, pár nappal ezelőtt kelt, de most továbbított hosszú és bölcs levél – Szlovákiából. Bevallom, Dr. Liszka Józsefet sem ismertem azelőtt (személyesen most sem, csak pár levelet váltottunk ma, miközben „lekádereztem” az interneten a Google segítségével), és jólesett, hogy beavat bizalmába. Ezen felül a levél közléséhez is hozzájárult. Amit írt, az őszinte és pontos látlelete a kialakult helyzetnek, és eléggé megdöbbentett, mennyire egybevágnak a meglátásaink és végkövetkeztetéseink (pl. hogy miért utasítottuk el nemcsak ezt a népszavazási hisztériát, hanem a státustörvényt is, és miért nem váltottuk ki magyarigazolványunkat).

Szívből ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el a levél teljes szövegét (>>ide tettem fel<<), igen tanulságos. Itt csak idézek belőle:

„Fiamnak magyarázom, hogy miről is szól a népszavazás, majd csodálkozva mondja-kérdi: „de hát mi eddig is magyarok voltunk, csak Szlovákiában lakunk, nem?” Hát, erről van szó, Gyulám. Nekem voltaképpen nem kell semmilyen papír ahhoz, hogy magyarnak érezzem magamat, ha úgy tetszik nincsenek identitászavaraim (mint, ahogy – hál’ Istennek – a fiamnak sincsenek). A magyar nyelv, amit otthon, munkahelyemen, a faluban, ahol élek, beszélhetek csak az egyik összetevője magyarságomnak. Ezen keresztül azonban az enyém Arany János és Babits Mihály, Ady és Pilinszky, enyém Erkel és Munkácsy és Csontváry… Hadd ne soroljam. Ilyen kincset semmilyen papiros nem tud adni, de elvenni sem. Többek között ezért nem váltottam ki a magyar igazolványt sem. Aztán meg azért sem, mert egyszerűen nem kérek abból, hogy egy bizottság (még ha jelképesen is!) mondja ki, érdemes vagyok-e a „magyarrá nyilvánításra”. Egy olyan bizottság, amely gond nélkül megadta a magyar igazolványt annak az Alexander Reškonak is, aki annak idején a Mečiar-párt egyik járási funkcionáriusa volt, s aki, szlovák állattenyésztő mérnökként a Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya élére került a helyemre. Ma Petrovai R. Sándor néven Magyarországon viszonylag nagy pénzeket szakít le, s él mint Marci hevesen. Én tehát nem fogok olyan igazolványért folyamodni, amilyen neki is van. A szlovák okmányaimban – amelyeket külön nem kértem ugyan, de születési helyem okán automatikusan kaptam – (és családoméban is) keresztneveink magyar formában vannak írva (Icu Juhász és nem Juhászová, Liszka és nem Liszková) – mert ezt viszont nyomatékosan kértük és Szlovákiában meg is vannak hozzá a törvényes jogaink; azt hiszem ez is bizonyítja magyarságomat/magyarságunkat. Amikor egyébként a magyar igazolvánnyal kapcsolatos ellenérzéseimről magyarországi barátaimnak meséltem, azt szűrték le az egészből, hogy nyilván meg vagyok félemlítve, csak nem mondom. És sajnáltak. És hiába magyaráztam, illetve minél inkább magyaráztam, annál inkább nem hitték, hogy nekem való-ban nem kell magyar igazolvány. És még jobban sajnáltak…” >>a teljes levélhez

*

Ma a Mozgóba szánt naplómon dolgoztam, illetve persze bütykölgettem az UngParty-archívumot. Még mindig túl messze van a vége. Ha csak ezt csinálnám, hamarább menne, de halálosan megunnám és félúton, féligrendezetten odahagynám. Sajnos nincs bennem ilyesmihez elég kitartás. A zeneanyagom rendbetételét is elkezdtem nagy vehemensen, napokig mást sem csináltam, aztán hirtelen elegem lett belőle és szanaszét hagytam az albumokat és számokat, sem műfaj, sem előadók szerint nem tettem őket ésszerű módon megtalálhatóvá. Az elhatározásomat, hogy az összes fontosabb eddigi írásomat közzéteszem a Kettenklubban, is csak azért gondolom megvalósíthatónak (a következő 2 évben), mert teljesen szabad kezet adtam magamnak (mi nagyvonalú gesztus!) és rapszodikusan ugrom át évtizedeket és műfajokat, mindig azt teszem fel, amihez éppen kedvem van (és persze ami megvan digitálisan). Igaz, most Csöngével, más okból is, beszedettem két régi publicisztikámat, de aztán nem ezt a kronológiát folytattam, hanem áttértem 2003-as publikációs listámhoz, és annak megfelelően rakom fel a munkáimat. —- Mindez, gondolom, rettentő módon érdekli olvasóimat :)))

Ellenben az ÉS reggeltől nem jön be, pedig hétfőn szokott elérhetővé válni az előző heti szám. Így beteges hiúságom sajna kielégítetlen maradt. Ha egyáltalán benne vagyok…

Ukrajna, hatalom…

Nem, nem hiszek a jó hatalomban, a lakosságbarát államban, a népbarát kormányban. Úgy általában sem, de ebben a térségben kivált nem, mert itt a despotizmusnak és a személyi kultusznak évszázadosak a hagyományai, mert itt  mindig is a jogrend fölött állt az össztársadalmi korrupció, mert a vallási és világi hatalom errefelé mindig is elnyomandó alattvalónak tekintette a pressziót általában eléggé jól tűrő népet. Mert hát, persze, kettőn áll a vásár. (Cinikus féligazsággal szólva: minden népnek olyan az uralkodója, elnöke, kormánya, amilyent megérdemel.) Ukrajnában nem ért meg még a helyzet arra, hogy akár egy össznépi felkelés vagy polgárháború árán a nyugati értelemben vett polgári demokrácia megszülessen. Erre csak nagyon erős külső befolyás kényszeríthetné rá – és akkor is évtizedekig tartana. Ha nincs erős külső normaszabó erő, akkor bármilyen új és tiszta erők kerüljenek is hatalomra, öt perc múlva elfeledkeznek a nép érdekéről és tíz perc múlva már ott csücsülnek a korrupció és a gazdasági bűnözés kellős közepén.

A teljes naplószöveg:

Az almaszósz, az almaszósz,
ne hajíts bele galacsint,
mert arra int a vén kalóz:
jöhet utána palacsint’!
Veress Miklós

Két felkérés két laptól. Az egyik amolyan körlevél: a Forrás a tavalyelőtti Hiány-lexikon után jövő nyárra valamiféle „fölös-lexikont” állítana össze, abba kérnek szócikkeket. Érdekes, a hiányt valahogy érdekesebbnek tartottam, írtam is egy rakás címszót (lásd: javított link 2016: Hiánylexikon a Szembesülésben) – ez viszont egyelőre nem indította be a fantáziámat.

A másik felkérés névre szólóan az ukrajnai választásokra vonatkozott – de hát erről én nem merészkednék komoly lapba cikket írni. Itt a naplóban még csak-csak megengedek néhány megjegyzést (mint alább is), de érteni azért nem értek hozzá, meg hát nem is érdekel eléggé – így lemondtam azzal, hogy valami mást, általánosabbat esetleg írnék, amiben ezt is érinteném. Ám ez se nagyon jön most össze (hétfő a határidő). Bár tegnapelőtt végre megszűnt a fejfájásom, de aztán tegnap egész napon át és ma délelőtt is levélküldéssel vesződtem: lett volna 2 fontos küldeményem, de valami blokkolja a kimenő forgalmamat. Befelé sem túl jó, de azért lecsorognak az oldalak, pár levél is megjött, de elküldenem hosszabb ideje egyet sem sikerült. Ez teljesen kiborít, alig tudok mással foglalkozni: sorra próbálom a levelezőrendszereket és webes küldőket, és teljes odaadással, szenvedélyesen bosszankodom.

De azért valamennyit haladtam az UngParty-archívum előkészületével is. Jó kis rendszer lesz, talán eléggé átlátható. A négy év alatt felrakott irdatlan mennyiségű anyag most eléggé esetleges elrendezésű, régebbieket alig lehet megtalálni. No meg szinte félévente arculatot váltottam, és sajna nemcsak az oldalak színe vagy a betűtípus változott, hanem a rendezési elv, a struktúra, a keretek formátuma és hierarchiája is – most mindezt megkísérlem valamennyire összehangolni. Több havi munka! Felváltva foglalkozom ezzel, meg az új honlap építgetésével. Eközben gyakran gondolok arra, vajon ezt a barkácsolós weboldalépítgetős módszert nem lenne-e ideje egy korszerűbb (bár merevebb-lelketlenebb) php-s, adatbázis-alapú rendszerrel felváltani.

És ezek mellett a gigantikus problémák mellett még itt van ez a piszlicsáré ukrajnai helyzet is! Akaratom ellenére egyre jobban figyelni kezdtem az eseményeket – bár egyelőre sem felkavarni, sem lelkesíteni nem tudnak. Állítólag már lőttek is Ungváron. Hát tűzijáték mindenesetre volt tegnap éjszaka, az biztos.

*

Többekkel is beszéltem a napokban, akik velem ellentétben „benne élnek a világban”, a hivatalos híradásokon kívül arról is tudnak, amit „az emberek mondanak”, illetve valamilyen szinten maguk is részesei voltak-vannak az eseményeknek (egyikük például tagja egy helyi választási bizottságnak). Nem tudtam mindig eldönteni, szavaikban mennyi a rémhír, mennyi a tupírozás és mennyi a valós veszélyérzet, mi az, amiben inkább kételkedni kell, és mi az, amit tényszerűen lehet kezelni közléseikben. A hivatalos híradásokban szereplő elfogott 50 fegyveres például 400-ra növekedett. Azt is megtudtam, hogyan zajlik a szavazatok eladásának vetésforgó-módszere. A „karuszel” (szó szerint körhinta) lényege a következő. Bemegy a polgár szavazni, megkapja a céduláját, bemegy vele a fülkébe, de nem ikszel be semmit, be sem dobja, hanem zsebrevágja és kisétál. Elhagyja a szavazóhelyiséget, és kint, mondjuk egy közeli kávézóban már várják az ügynökök: ha ott a szemük láttára a megfelelő névhez írja az ikszet, ezért X összeget fizetnek neki. Átadja a kitöltött és megfizetett céduláját egy másik szavazónak, az beviszi a zsebében, bedobja, de a sajátját kitöltetlenül kihozza, és jön a kávézóba: beikszel, pénzt vesz fel, átad: a harmadik bedobja a másodikét, a sajátját meg kitöltetlenül kihozza. És így tovább. Az ügynökök érhtetően csak a szemük láttára beikszelt szavazatért fizetnek. A szavazók meg arra a jelöltre szavaznak, illetve abba a kávézóba mennek, amelyikben többet ígértek. De akadt, aki egész nap magánál tartotta a céduláját, járkált a piacon, a városban, és várta, hogy feljebb menjenek az árak.

*

Csöngéék osztályának a fele sztrájkol. Illetve gyűlésekre járnak, zászlókat lobogtatnak. A másik fele rendesen végigüli az órákat. Van iskola, ahol nem lehet megtartani az órákat, mert alig járnak be páran. Természetesen szavazati joggal nem rendelkező kiskorúakról van szó, akik gyakran szüleik biztatására vesznek részt a felvonulásokon és mítingeken, ahol aztán teljes odaadással csápolnak és skandálnak – és persze árulóknak tartják azokat az osztálytársaikat, akik erre nem hajlandóak.

*

Két passzus az eheti Kárpátalja c. lapból. Kovács Miklós ezt írja köszönetnyilvánításában:

„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felhívására az ukrajnai elnökválasztás hétvégi második fordulójában magyarlakta vidékeken is sikerült Viktor Juscsenko javára fordítanunk a választás eredményét, hitet téve ezzel a demokrácia és a magyarság érdekei mellett.”

A „Juscsenko győzött, győz-e a demokrácia?” című „elemző” cikkből:

„Ami Kárpátalját illeti, itt Juscsenko fölénye mind az öt választókörzetben meggyőző volt. Különösen a Beregszász központú 75. számú választókörzet eredménye figyelemre méltó, amelyhez a kárpátaljai magyarlakta települések többsége tartozik. Mint emlékezetes, ebben a választókörzetben az első fordulóban – Kárpátalján egyedüliként – Viktor Janukovics hatalompárti elnökjelölt szerezte meg a győzelmet a szavazatok 42,38 százalékával, miközben Viktor Juscsenko valamivel kevesebb, 40,77 százaléknyi szavazatot szerzett. A második fordulóban – miután a kampányba bekapcsolódott a KMKSZ is – valóságos földindulás következett be a szavazatok megoszlását illetően, hiszen Viktor Juscsenko a voksok 54,34 százalékát megszerezve győzött, míg vetélytársa csupán 40,81 százaléknyi szavazatot kapott.”

No és mit ír a Kárpáti Igaz Szó „A magyarokat nem sikerült megtéveszteni” című mai cikkében?:

„A második körben elkezdődött a nacionalisták fizetett csatlósául szegődött KMKSZ ellenpropagandája. A megfélemlítésen, a félreinformáláson alapuló erőszakos propaganda azonban nem hozta meg a kívánt áttörést. A kárpátaljai magyarok többsége nem hagyta magát becsapni.

Az eredmények ezt világosan jelzik. A várt fordulat elmaradt! Vegyük csak például a legmagyarabbnak tartott beregszászi járást. Itt az első körben utcahosszal győztes jelölt a második körben is megtartotta az előnyét. Bátyu, Bótrágy, Harangláb, Som, Jánosi, Beregújfalu, Nagybereg és a járás további tizenegy településén is a magyar érdekeket leginkább támogató Viktor Janukovics élvezte a nagy többség bizalmát.

[…] Szóval a magyarság döntő többsége maradt a korábbi véleménye mellett és nem hagyta magát befolyásolni, megfélemlíteni. S persze nem állt az ideológiai ellenség oldalára.”

Egyik szerint terhes, másik szerint szűz. Holott se-se. Csupán egy buta kurva.

*

Ahogy a híradásokat és elemzői véleményeket figyelem, egyre szaporodnak a lehetséges forgatókönyvek. A békés megegyezéstől Ukrajna kettéválásán át a nagy leszámolásig és a beláthatatlan következményű polgárháborúig mindenfélét emlegetnek. A szavazatok újraszámlálása vagy új választások kiírása lenne a legjózanabb megoldás – de a józanság, félő, fogyóeszköz mostanában. Félmegoldással egyik oldal sem érné be szívesen és igyekszik elkerülni minden olyan rendezési verziót, amely vesztesnek mutatná. Afféle kompromisszum se nagyon kínálkozik, amelyben mindkét fél győztesnek érezhetné és tudhatná magát.

*

Puccs? Forradalom? Nemzeti mozgalom?

Ez az egész cécó (sőt: cicó, jó Woody nyomán) rég nem a népharagról és nem a népakaratról szól, nem arról, hogy a fellázadt istenadta nép elkergeti a rossz királyt. A tömegek, mint általában, felsőbb érdekek játékszerei – még akkor is, ha esetleg tőlük, belőlük indul spontán módon a megmozdulás. (Bár nekem erről is vannak kétségeim. Meggyőző biztatás kell ahhoz, hogy utcára vonuló szándék ébredjen valakiben.) Amint pedig szavát hallatja a tömeg, azonnal akad egy vátesz, egy párt, egy mozgalom, aki/amely azonnal kisajátítja magának a népet és ettől kezdve az ő nevében beszél. A nép meg azt hiszi, aki ott szónokol, valóban őt képviseli. Aztán amikor hatalomra segíti, kiderül hogy…

Nem, nem hiszek a jó hatalomban, a lakosságbarát államban, a népbarát kormányban. Úgy általában sem, de ebben a térségben kivált nem, mert itt a despotizmusnak és a személyi kultusznak évszázadosak a hagyományai, mert itt a jogrendnek mindig is fölötte állt az össztársadalmi korrupció, mert a vallási és világi hatalom errefelé mindig is elnyomandó alattvalónak tekintette a pressziót általában eléggé jól tűrő népet. Mert hát, persze, kettőn áll a vásár. (Cinikus féligazsággal szólva: minden népnek olyan az uralkodója, elnöke, kormánya, amilyent megérdemel.) Ukrajnában nem ért meg még a helyzet arra, hogy akár egy össznépi felkelés vagy polgárháború árán a nyugati értelemben vett polgári demokrácia megszülessen. Erre csak nagyon erős külső befolyás kényszeríthetné rá – és akkor is évtizedekig tartana. Ha nincs erős külső normaszabó erő, akkor bármilyen új és tiszta erők kerüljenek is hatalomra, öt perc múlva elfeledkeznek a nép érdekéről és tíz perc múlva már ott csücsülnek a korrupció és a gazdasági bűnözés kellős közepén.

Az erős külső befolyások, persze, léteznek. Épp csak kétfélék, ellenkező előjelűek. Az őszinte és lelkes felkelők feje fölött, messze magasan ott vannak a kőkemény nemzetközi nagyhatalmi érdekek. Emitt az újra világhatalmi ambíciókat tápláló Oroszország, amott az USA és az egyesült Európa. Dehogy a kijevi barikádokon dől el Ukrajna sorsa!

Alább ereszkedve aztán ott vannak az országon belüli, ugyancsak kérlelhetetlennek mutatkozó csoportérdekek. Ám minden látszólagos keménység ellenére – ebben nincsen kétségem – ezek sokkal hajlamosabbak „a nép” feje fölött egymással alkut kötni, mintsem szolgálatára elszegődni. (Ha ez most sikerült volna, már senkinek sem kellene fáznia a téli utcákon és tereken.)

*

Én nem szeretem ezt az országot, nincsen rá semmi okom. 1993-ban, azaz 11 évvel ezelőtt a még nagyon fiatal Ukrajnáról ezt írtam: „munkámmal, mindennapi életemmel egy olyan országhoz kötődöm, amelynek felemelkedésében nem hiszek, amelynek vezetésével, államrendszerével, hatalmi és hivatali struktúrájával közösséget vállalni nem tudok, amelyet hazámnak nem tekintek, amelyre büszke nem vagyok – és amelyből szívesen el is távoznék, ha nem tudnám, hogy a szülőföldem iránti szerelem örök honvággyá keseredne” – e tekintetben véleményem nem sokat változott azóta. Akkoriban 10 évet adtam a „független és szabad” Ukrajnának. Lehet, hogy nem is tévedtem sokat?

Amikor a Szovjetunió oszlásnak indult, azt mondtam, az teljesen rendjén van, hogy összedől a birodalom – csak ne az én fejemre hulljanak a törmelékek. Most, hogy Ukrajna eresztékei recsegnek-ropognak, hasonlót érzek. Percig sem siratnám, ha szétszakadna vagy akár meg is szűnne. Nem ettől tartok – hiszen ki nem állhatom az almaszószt, – hanem attól, hogy téved a vén kalóz, és nem jön utána palacsint.

Juskovics & Janucsenko

Népszavazás a kettős álomporgárságról: igazi politikai „itt a piros, hol a piros”. De sokan elhiszik, hogy az igen vagy a nem alatt ott lapul a megoldás!

*

Nem tudom, mennyire normális dolog, de teljesen hidegen hagy, ami Kijevben (és már Ungváron is) történik. Valahogy nem sikerül átéreznem, hogy mindez voltaképp az én bőrömre is mehet. Nem látom a tétjét ennek a forradalmi helyzetnek, nem tudom elképzelni, hogy bármi gyökeresen megváltozhatna ebben az országban attól, hogy ilyen vagy olyan csoportérdek fog érvényesülni. Persze belátom, hogy ez bizonyos fokú politikai rövidlátás, de engem e percben inkább az érdekel, lesz-e gazdasági felívelés, kibontakoznak-e az emberibb civilizációs viszonyok, lábra kap-e valami igazibb demokrácia, visszaszorul-e a korrupció és a bűnözés, és hát, persze: kedvezően alakul-e a helyzet a nemzeti kisebbségek, így a kárpátaljai magyarság számára – és eléggé kevéssé foglalkoztat, ki lesz az, aki ezt nem valósítja meg. Sajnos szkepszisem nagyobb annál, semhogy abban bízzam: akár valamiféle „nemzeti” forradalom, akár ennek az ellenkezője valóban jót hozhatna számunkra.

Csalással választást nyerni: rút dolog (de vajon nem csalt-e a másik fél is?). Forradalommal helyreállítani az igazságosságot: érthető, de kétes kimenetelű törekvés. Globális értelemben hasznos lehet, ha előre mutató változás történik – de ki tudja ebben a helyzetben, hogy merre van előre? Van-e olyan nemes cél, ami szentesíti a káoszhoz, esetleg országos anarchia alakulásához vezető eszközt? Kinek lesz jó, ha elszabadulhatnak a szélsőséges indulatok, és a rendcsinálók élvezkedve elkezdenek rendet csinálni?

Annyi bizonyos, hogy a felhergelődött sátorverő tömegek elszántnak látszanak, mint ahogy az ellenzék szószólói sem engednek elképzeléseikből. A hatalom pedig egyelőre kivár, de önként aligha mond le, hacsak át nem állnak a karhatalmi erők is. Eljött a pillanat, amikor a kapanyél is elsülhet. Bárhogy is, én semmi jóra nem számítok, de voltaképp mégsem tartok semmi rossztól. Hidegen hagy a dolog, mintha bensőmbe is jutott volna a ma lehullot 20 centis hóból.

De sokszor megírtam már, mit mondott néhány féldeci után Vereczkey Béla barátom édesapja a rendszerváltás utáni első elnökválasztás idején: „Nem mindegy nekünk, kárpátaljai ruszinoknak, hogy a doni kozákok kit választanak atamánnak?”

Ami bánt, az kizárólag az, hogy vezetői a magyar lakosság egy részét is belehergelték ebbe az áldatlan és számunkra idegen helyzetbe, amelyben az -enkók és -vicsok vívják elszánt hatalmi harcukat.

*

Három napig távol voltunk: Bp., Baja. Az időjárási frontok közben keresztül-kasul jártak a fejem fölött, nem csoda, hogy már induláskor megfájdult, és azóta sem tud elmúlni erősödő-gyengülő migrénem. Ennek ellenére sikeres út volt, mindent elintéztünk, amit terveztünk, és a barátkozás meg a családi együttlét is szépen belefért. Istvánéknál már várt a Judit-vásárolta tolókocsi: azonnal beleültem és rallizni kezdtem, amit aztán Baján bátyuéknál, majd Nyíregyházán Fórizséknál folytattam. Érdekes fejlemény: számomra ez most nem kötöttséget, hanem mozgékonyságot, nagyobb szabadságot jelent a járókeres szerencsétlenkedéshez képest. A biztonságérzetem is sokkal nagyobb. (Lehet, hogy ezért nem érzem át a politikai bizonytalanság veszélyeit??) Köszönet hát minden közreműködőnek.

*

Népszavazás a kettős állampolgárságról: igazi politikai „itt a piros, hol a piros”. De sokan elhiszik, hogy az igen vagy a nem alatt ott lapul a megoldás!

Duray-szimbolizmus

Megint egy olyan helyzet, amikor kitárul a nagy magyar kebel és kiömöl belőle a tenger sirám és könyör, emailok által hordatik körbe a végveszély véres kardja, zászlaink fölött vijjog a sors turulja és percek alatt hiánycikké válik a nemzeti féltégla, mert nem csupán a nagy magyar szegynek az ő megdöngetésére használtatik, hanem fejéhezvágására azoknak is, akik nem így, nem ezt, nem ezért. Igaz, akad, aki a tégla helyett, nyilván humanitárius okokból, puhább szavakkal hajigálózik, mint például Duray a szarral.

Nincsen nap, hogy ne kapnék egy-két felhívást, körlevelet, továbbküldendő közleményt a kettős állampolgárság ügyében. Szerzők és továbbküldők tekintetében széles a szórás erdélyi plébánostól ismeretlen magyarországi ifjúsági szervezetig, nyugati védegylettől budapesti újságíróig, tudományos intézettől szórványtestületen át irodalomtörténészig. Más szempont híján leginkább aszerint állítom fel a tetszési sorrendet a jobbnál jobb szövegek között, hogy melyikben hány nagybetűs szó található a mondatok belsejében. Például: Szent István Országa, Testvéri Szeretet, Trianonkor (sic!), Népszavazás, Anyaország, Nemzet, Igent az Életre stb. Sokat nyomnak a latban a csupa vagy majdnem csupa nagybetűs szavak: OTTHON, HAZA A MAGASBAN, IGAZ MAGYAROK, IGENt, MEGMARADÁSunkat, és persze a valódi tulajdonnevek magas száma sem kerüli el a figyelmemet Szűz-Máriától (sic!), Árpádon és királyainkon át nemzeti költőkig és politikusokig. Hát igen. Sőt, hogy stílszerű legyek: Hát Igen. Vagyis inkább Hát Nem!

Megint egy olyan helyzet, amikor kitárul a nagy magyar kebel és kiömöl belőle a tenger sirám és könyör, emailok által hordatik körbe a végveszély véres kardja, zászlaink fölött vijjog a sors turulja és percek alatt hiánycikké válik a nemzeti féltégla, mert nem csupán a nagy magyar szegynek az ő megdöngetésére használtatik, hanem fejéhezvágására azoknak is, akik nem így, nem ezt, nem ezért. Igaz, akad, aki a tégla helyett, nyilván humanitárius okokból, puhább szavakkal hajigálózik, mint például Duray a szarral.

A másik oldalon meg ott van ez a mulatságos showman-miniszterelnök. Jó kis műsort nyomott le Havassal a TV2-ben, már majdnem olyan volt, mint a Heti Hetes.

[Azért hogy valami értékelhető és értelmes dolgot is felhozzak: a MTA KI és a TLI egy remek honlapot indított ez ügyben, ajánlhatom mindenki figyelmébe: http://www.kettosallampolgarsag.mtaki.hu/]

A kárpátaljai magyarok aggodalmasabbjának azért most van izgulni valója. Ezt a kettősállampolgárságosdit időben megelőzi a most vasárnap esedékes ukrán elnökválasztás. A ma megjelent két legjelentősebb és legnagyobb példányszámú magyar lap „természetesen” homlokegyenest ellenkező véleményeket sulykol, még ám szenvedélyesen, mély meggyőződést mutatva. Számomra egyformán gyomorforgató mindkét fene nagy elkötelezettség, és valahogy a felsorolt érvek és ellenérvek nem arról győznek meg, hogy bármelyik jelölt jól jöhet a magyar kisebbségnek, hanem hogy mindkettő épp eléggé rossz. Van véleményem arról, le is írtam többször, hogy melyik a kevésbé az, melyik nem a kútba, csak a kávájára (a Duray-szimbolizmusnál maradva), de hogy bármelyik mellett is le kellene tennem a voksomat, az meg sem fordul a fejemben. Már csak azért sem, mert látom, kik és mik azok, akik/amik mellettük agitálnak. És sajnos azt sem nehéz kitalálni, hogy milyen érdekektől fűtve.

Az egyetlen érdekes, mondhatni pikáns mozzanat, hogy a KISzóban Fodó Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke épp az ellenkezőjét mondja annak, mint amit Kovács Miklós, ugyanannak a szövetségnek a tényleges elnöke mond a Kárpátaljában. Ez így azért egyre szebb.


Más: Honlap optimalizálás – Tömeges. SMS-küldés