Vagy ha nem, hát kisnyúl!

Mégsem tud a kormányon lévő magyar baloldal lemondani arról, hogy válaszpolitizálást folytasson. A jobboldal által támogatott kettős állapolgárságot célzó népszavazástól sarokba szorítva most belenyúltak az új nemzetstratégia bűvös cilinderébe és kihúzták a külhoni útlevelet, meg a Szülőföld Alapot, meg a befektetési támogatást. Pontosabban ezek kilátásba helyezését. Ami a vázolt elképzelést illeti (pl. Hiller ma a … Olvass tovább

Kátrányos helyzet

Még a múlt héten történt, hogy talán évtizedes szünet után étteremben voltunk. Báthoryékkal töltöttünk vacsora mellett néhány kellemes órát: István 50 éves lett (még a múlt hónap elején), én felköszöntöttem, amire ez a meghívás volt a válasz. Bár a gyerekeinktől évek óta folyamatosan halljuk, hogy milyen jó helyek nyíltak és működnek Ungváron, azért a választék … Olvass tovább

Interjuj!

Eléggé sokáig tartott, amíg a kamerát és a világítást beállította (a közel egyórás folyamat részletezésétől inkább eltekintek), a hangpróba szerencsére elsőre sikerült. Persze nehéz úgy dolgozni, ha a riporter egyszemélyben fővilágosító, hangmérnök, szerkesztő, rendező és gyártásvezető is, de én inkább türelemmel viseltem a hosszas előkészületeket, ez még mindig jobb annál, mint amikor öten-hatan megszállják a … Olvass tovább

lemenni kutyába

[…] Szomorú belegondolni, de alighanem igaz: a szocialista vezetőknek egyre ellenszenvesebbeknek kell lenniük ahhoz, hogy két év múlva nyerhessenek. Ki tudja, mi jobb: lemenni kutyába és Orbánt a saját eszközeivel legyőzni – vagy erkölcsi fensőbbséggel alulmaradni a választásokon? Szokás szerint itthon csaknem pánikba estem a restanciámtól: megválaszolatlan levelek, elmaradt frissítések; a magunkkal hozott bizonyos hivatalos … Olvass tovább

Az író hőmérő, amelyet a nemzet seggébe dugnak

Nagy Pali könyve. Még olvasásakor idézni akartam belőle ezeket a sorokat: »A vátesz, a próféta: a magyar irodalom legellenszenvesebb figurája. „Népét szolgálja” és nem az irodalmat. Népben, nemzetben gondolkodik ahelyett, hogy jelzőben és határozóban gondolkodnék. Az „igazi” magyar író hőmérő, amelyet a beteg nemzet seggébe dugnak, hogy a betegség súlyosságát megállapítsák. Így válik az író … Olvass tovább

Dehogy vak, bátor!

Gyurcsány bátor kormányzásra készül. Reméljük, nem olyan alapon, mint a cigány kupec lova, amikor nekiugrott a falnak és a vevő szörnyülködni kezdett: de hát ez vak. „Dehogy vak! Bátor!” S ha már elnökök és jelöltek. Ukrajna hivatalban lévő miniszterelnökének a nevét csak azóta jegyeztem meg, mióta államelnök-jelöltként folytatott kampánya nagy lendülettel folyik. Az imént meg … Olvass tovább

szepszis és szkepszis

Napok óta megint a Szembesüléssel kínlódom. Újra reménytelenül rossznak, torzszülöttnek látom ezt a regényt. Teljesen beteges dolog, hogy a 96-97-ben egyszer már készre írt szöveget azóta háromszor-négyszer teljesen átdolgoztam (évek teltek a kiadói kudarcok között, és amikor egy-egy új kiadónak benyújtottam, előtte mindig átírtam, tavaly-tavalyelőtt szinte teljesen). A mostani törzsszövegnek nagyjából a kétharmada azonban lényegében … Olvass tovább

Állami kettős

Petro Mikolajevics így mondaná: gettőzs állambolgárzság Magam arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy amennyiben igaz a feltételezés, miszerint nagy valószínűséggel egy ilyen referendumnak nem lesz pozitív eredménye (leginkább a várhatóan alacsony résztvétel miatt), akkor bizony felelőtlenség volt efféle akciót indítani. A negatív eredmény ugyanis igen rossz üzenet a határon túliak (kárpátaljaiak) számára, tovább mélyíti mind az … Olvass tovább

Avantgárdisták

Végre hosszan, ráérősen, és részletesen megbeszéltem a fiatalokkal írásaikat, és azt is, hogyan képzelem a folytatást. Sok minden felmerült a tegnapi délután folyamán. (Ezúttal négyen tudtak eljönni; ebből ketten már voltak itt az első „delegációval”, így most már ötüket ismerem.) Imponáló az olvasottságuk, tájékozottságuk; elméleti tudásnak sincsenek híján. Amiből talán máris túl sok van bennük: … Olvass tovább

Szabadlábon

Bácsfi szabadlábon… …csatlakoztam a Népszava felhívásához, hétfőn pedig közzétettem az UngPartyn a FISZ nyilatkozatát. Egyelőre ennyi a hozzájárulásom ehhez a szomorú történethez. Hétfőre befejeztem és elküldtem a Mozgónak a naplót. Többek között ez is szerepelt benne: Félek, ahogy a tiltakozások, lemondások, kilépések tették igazán ismert költővé Döbrentei Kornélt, most ugyanígy politikai tényezővé válhat a hungarista … Olvass tovább