Ruszin vers lesz Kárpátalja hivatalos himnusza

Alekszandr Duhnovics eperjesi görög katolikus lelkész XIX. század közepén írt Kárpátaljai ruszinok című verse lett Kárpátalja hivatalos himnusza az ukrajnai megye tanácsának (közgyűlésének) kedden Ungváron elfogadott döntése alapján.

A ruszinok nemzettudatra ébresztésének legkiemelkedőbb alakjaként számon tartott Duhnovics verse már volt Kárpátalja hivatalos himnusza, amikor a terület a múlt század első felében, Podkarpatszka Rusz néven, Csehszlovákiához tartozott.

A kárpátaljai képviselő testület tagjainak többsége vita nélkül, négy ellenszavazat mellett döntött a megye hivatalos himnuszának elfogadásáról, amellyel kapcsolatban a helyi állami közigazgatási hivatalhoz közel álló ungvári zakarpattya.net.ua hírportál azt írta, hogy a megyei tanács „a ruszin himnusszal a szeparatizmust hagyta jóvá”. Az orgánum szerint a kárpátaljai képviselők többsége korábban elvetette Vaszil Grendzsa-Donszkoj múlt századi kárpátaljai ukrán nacionalista költő hivatalos helyi himnusznak javasolt ukrán érzelmű költeményét.

A kárpátaljai himnuszról tartott szavazás előtt – tiltakozása jeléül – kivonult az ülésteremből a regnáló miniszterelnökről elnevezett párttömörülés, a Julija Timosenko Blokk frakciója. A hírportál szerint nem nehéz megjósolni, hogy a képviselő testület „meggondolatlan” döntése a kárpátaljai „ukrán többség” igen éles bírálatát fogja kiváltani, vagyis tiltakozó nyilatkozatok özöne várható a politikai pártok, társadalmi szervezetek, sőt egyes helyi önkormányzatok részéről is a ruszin himnusz miatt.

(MTI)

Hallgassa meg, olvassa el:

Подкарпатские русины,
Оставте глубокий сон.
Народный голос зовет вас:
Не забудьте о своем!
Наш народ любимый
да будет свободный
От него да отдалится
неприятелей буря
да посетит справедливость
уж и русское племя!
Желание русских вождь:
Русский да живет народ!
Просим Бога Вышняго
да поддержит русскаго
и даст века лучшаго!

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük