Kövér László örökbe fogadott egy tulkot

Kövér László, a Fidesz válaszmányi elnöke hétfő délután a Budapesti Állatkertben ünnepélyes keretek között örökbe fogadott egy pézsmatulkot. Mint az egybegyűltek előtt elmondotta, igen helyesnek tartja, hogy közismert emberek egyre gyakrabban vállalnak védnökséget egy-egy állatkerti vad felett, így ő is csatlakozni kívánt a mozgalomhoz, egyben kifejezve mélységes szolidaritását a magyar faunával. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért éppen ezt az állatot választotta, nagy emberi szerénységéről és mélységes őszinteségérő téve tanúbizonyságot csak annyit árult el, hogy Orbán Viktor pártelnök, amikor nem tudja visszafogni fergeteges humorát, őt szokta a „te pézsmatulok” kedveskedéssel illetni. Egy másik felvetésre, miszerint nem lett volna-e helyesebb olyan állatot választania, amely honos Magyarországon, Kövér azzal reagált, hogy a pézsmatulok igenis ősi magyar fajta, csupán a trianoni tragédia és a bolsevik uralom tette lehetetlenné meghonosodását a Kárpát-medencében. Végül a magyar jobboldal emblematikus személyisége bejelentette, hogy korábbi fogadalmat kiegészítve a Fidesz-kormány megalakulásának a napján nem csupán ő fog megnyiratkozni, hanem védencét is megszabadítja a bundájától.


Olvasd ezeket is: Jön a Fidesz-naptár Csecsemőpózban Kassák, Kádár – no meg én – Szamizdat – Kádár korszak

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük