Hullarablók és Kádár

A Magyar Rádió értesülése szerint ismeretlen tettesek  megpróbálták kihantolni a 18 évvel ezelőtt meghalt politikus, Kádár János sírját. Állítólag Kádár Jánésné urnája eltűnt, egyelőre nem tudni, hogy a hajdani első titkár földi maradványai sértetlenek-e.

Sok minden rosszat elképzeltem a magyar jobboldali csőcselékről eddig is. Hogy ráadásul hullarablók, azt eddig nem feltételeztem. Most nagy hőstettet hajtottak végre, a Kádár-korszakban pedig nyilván sunyítottak, mint a patkányok.

A nemzetiség adottság, nem személyes vívmány, ezért soha nem voltam a sajátomra különösebben büszke. De hogy ötven évesen, a demokrácia 17. évében egyszer majd szégyellnem kell az ilyenek miatt a magyarságomat, azt nem gondoltam.

Frissítések: további részletek a NOL honlapján. (Állítólag Kádár János csontjait is elvitték a sírrablók); részletek és fotók az Indexen.

A szemforgató Fidesz szerint ez nem politikai ügy. Még majd kitalálják, hogy Gyurcsány provokációja az egész.

Frissítés: Tamás Gáspár Miklós: Kádár csontjai: „Az előbb mondta nekem valaki telefonon, ha ez Horthy Miklós hamvaival történt volna meg, már lángolna az ország. Igaza volt.” (És sok egyéb elgondolkoztató állítás.)

Frissítés május 3-án: MTI-jelentés: A szakértői vizsgálat szerint több csont hiányzik Kádár sírjából. Egy eléggé elszomorító, az ügyhöz teljesen méltatlan írás az Indexen.
Fejlemények: A hullarablók szakértelemmel jártak el

szamizdat blog: A kádár korszak sajtója, tüntetések
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük