Kárpátalja blog

karpatalja-blogA jelen blognak igen terjedelmes az archívuma és ez 2004-re nyúlik vissza. Ez a kép azonban csalóka. Nem hogy 2004-ben, de még 2010-ben sem volt meg ez a blog, mint ahogy az ékezetes kárpátalja.net domain sem. Utóbbi alá eredetileg nem is terveztem blogot integrálni, hiszen volt már nekem Kárpátalja-blogom, legalábbis 2008-tól. Ez remekül működött, a régiónk nevére rákeresve mindig ott volt a Google top-10-es listáján, vagyis az első találati oldalon, és más keresésekkel is remekül szerepelt. Ha például publikáltam egy könyvismertető anyagot, a könyv címére keresve a blogom olykor még a könyvkiadó vonatkozó oldalát is megelőzte (pl. Kárpátalja évszámokban, Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége), azzal pedig, hogy Nagydobrony legendája, stabilan a Google első helyén szerepeltem. Azonban 2013-ban az történt, hogy ezek a jó találatok sorra eltűntek. Nemcsak a tematikus posztok tünedeztek el az élmezőnyből, hanem maga a blog sem szerepelt fényesen a találati rangsorban. Okát annak ellenére nem tudtam megállapítani, hogy akkor már foglalkoztam honlapoptimalizálással.

Valamiért a Google nem szereti a blogomat, állapítottam meg – és nyitottam egy másikat. Ezt. Gondoltam, a jó öreg blogot zárójelbe teszem, és majd ezt az újat fejlesztem. Hogy a régebbi témákban is újra jó helyezéseket szerezzek, importáltam az anyag javát, vagyis egy az egyben átvettem ide az ottani posztokat. Tudtam ugyan, hogy a Google nem kedveli a duplikált tartalmakat, de mivel ezekkel úgysem szerepeltem jól, nem igazán volt veszteni valóm. Itt az új helyen aztán ezek az bejegyzések kaptak egy kis SEÓ-t (SEO = keresőoptimalizálás), és idő után meg is jelentgettek a találati listák élmezőnyében. A régi blogot azért teljesen nem hagytam el, de olykor hónapokig egyetlen új bejegyzést sem írtam oda. Hogy ennek a blognak saját tartalma is szaporodjon, 2014-ben újraközöltem benne azokat az írásaimat, amelyek 10 évvel korábban a Kárpáti Igaz Szóban jelentek meg (akkor tizenkét év után egy rövid időre újra szerzője voltam a lapnak).

Ám a Google útjai kifürkészhetetlenek: annak ellenére, hogy a régi Kárpátalja-blogommal nem sokat törődtem, az újat viszont pátyolgattam, újra a régi kezdett jobban szerepelni, sok cikkel ismét megjelent a találati élmezőnyben és maga a blog is be-bejutott pátriám nevével a a top10-be. Ki érti ezt?

Ennek megörülve újra intenzívebbé tettem a már jelentős múlttal rendelkező webhellyel való foglalatosságot, mi több, amikor keresőmarketing-célokra webbázisom minden egységét mozgósítani kellett, vendégszerzőt is hívtam, minek eredményeként remek új posztok születtek, például:

A kárpátaljai Knyahinya meteorit

knyahinya-meteorit-becs.jpg

A mai Kárpátalja területén lehullott meteorit

A knyahinai (csillagfalvi) meteorit Európa legnagyobb tömegű meteoritja

A tudományos leírásokba Knyahinya néven került be az 1866. június 9.-én az Ung vármegyei (ma Ukrajna, Kárpátalja) Knyahina, Csillagfalva település környékén földet ért meteorit.

A meteorit fő lelőhelyének egyéb megnevezései: Csillagfalva, Knahyna, Kniaginia, Knyhyna, Kuyahinga, Nagy-Bereszna.

Az égből érkező kondrit, a maga 500 kilogrammjával a legnagyobb tárgy, mely Közép-Európa területén bolygónk légterébe lépett. A fényes nyári délutánon érkező meteorit mintegy 1200  darabra hullott szét, és beterítette Zemplén megyében Zboj, Ung megyében Újsztuzsica (Nova Sztuzsicja), Knyahinya és Sztricsava falvakat. Csodával határos módon senki sem sérült meg, és károkról sem írnak a korabeli források. >> a folytatáshoz katt a fenti címre

Na és a 2004-2008 közötti archívum? Ez pedig onnan származik, hogy az idén (2016) megszűnt a NolBlog (a Népszabadság Online blogtábora), és az ott vezetett 3 blogom anyagának a javát is átmentettem ide. Ezek jelentős része csak ajánló poszt: ha más, főbb blogjaimba írtam valami fontosnak gondoltat, a NolBlog közönségének figyelmét azzal keltettem fel, hogy ott kis ajánlót (legtöbbször a poszt egy-két bekezdését) tettem közzé. De voltak komolyabb, csak oda szánt publikációk is – ezek most itt csücsülnek ennek a bloghelynek az archívumában. Sokukat a nagy világkereső még sem találta.

Olvass tovább

Az UMDSZ honlapja

A veszteség ugyan nem tragikus, mégis azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyarság internetes reprezentációja szegényebb lett azáltal, hogy néhány éve már nem érhető el a világhálón az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hivatalos portálja. A sok belső anyagot és eseménykrónikát közlő website 2005 és 2012 között híroldalként is működött és rendszeresen szemlézte nemcsak a magyar, hanem … Olvass tovább

Google-szakértő: honlapoptimalizálás + linképítés | keresőmarketing

Első hely: honlapoptimalizálás 2006-ban ismerkedtem meg az alábbi fogalmakkal. 2011-től hivatásszerűen űzöm. Hobbimmá, szenvedélyemmé vált. Kárpátalján tudtommal senki kívülem nem foglalkozik ezzel. 2016-ban sok új keresőmarketing programom indult: laptop szerviz, tömeges sms küldés, télikertek-teraszok. Honlapok googleoptimalizálása – linképítés – sms-marketing. Weboldalak keresőtalálati helyezésének javítása a keresőmarketing legális módszereivel. Első helyre kerülés – Google honlap optimalizáció … Olvass tovább

Keresőmarketing, keresőoptimalizálás, SEO

Honlap SEM: a keresőmarketing tartalma Weboldalak optimalizálása abból a célból történik, hogy pozíciójuk javuljon a Google találati listán. Ehhez keresőszempontú tartalmi optimalizációra és linkprofil építésre van szükség. Honlapoptimalizációs SEO-munkákkal és tartalmi-fogalmi keresőmarketinggel pirézként azért kezdtem foglalkozni, mert szerencsém volt az első két magyar karesőoptimalizáló versenyen jól szerepelni (lásd a helyezéseimet a hivatalos eredményhirdetésekben), és ez … Olvass tovább

Lehetnék első is!

Weboldalak optimalizálása – Keresőmarketing Google-Seo-verseny 2006. Ha az első után a a 2. magyar díjazásos keresőoptimalizáló verseny referenciájául nem a google, hanem a Yahoo, a Live, az MSN, az Altavista vagy sok egyéb kereső szolgálna, akkor én nyerném az első, második,  harmadik és esetleg további díjakat is: ezekben ugyanis sorra az én oldalaim állnak az … Olvass tovább

Internet Kárpátalján

Google első hely

Tegnap az első weboldal kereső, a Google különösen jó hangulatában volt :)), mert a szokásos ötezervalahány találat helyett hatezer kétszázat mutatott nevemre, és a közvetlenül lenyitható 280 külön link helyett 350-et adott meg. Bármilyen hiú is vagyok, ritkán van türelmem arra, hogy végigzongorázzam a több tucatnyi oldalon sorakozó tízes listákat (a 100-on túli organikus találatok amúgy is általában érdektelen dolgok: nevem előfordulása valamilyen felsorolásban, tartalomjegyzékben, említésem különböző fórumokban…), most is inkább csak „a végét” néztem meg, hiszen 300-nál több link eddig soha nem szerepelt a közvetlen listán. No, így találtam rá egy jószerével elfelejtett előadásomra. Fogalmam sem volt arról, hogy ez végül is felkerült a internetre. Elolvastam. Eléggé tanulságos volt: pontosan rögzíti, milyennek láttam 2001 szeptemberében a kárpátaljai honlapokat, és azt is felmérhettem, mi változott 3 és fél év alatt (nem túl sok…). Az előadásomat visszaidézve eszembe jutott, hogy a szövegemet prezentációval kísértem: az „idegen” honlapokat lementett képek formájában jelenítette meg a projektor, aztán a saját oldalaimra áttérve on-line kapcsolatban mutattam be az Ungpartyt és zegzugait. Érdekes lenne most ezt a demonstrációs anyagot is előkeresni; egyelőre csak a szöveggel szolgálhatok: Internetes kultúra Kárpátalján – Miskolc, telematikai konferencia, 2001. szeptember 27.

A tévéseket tegnap elég júl megúsztam, jószerével csak a tavasszal megjelenő regényemből kellett felolvasnom rövidke részletet. Megtudtam, összesen 4 perces lesz a „portré”, a regényszöveg kb. 20-30 másodperces lehet… 2 percnyit olvastam fel; vágják meg, ahol tudják. Ami meglepett: az anyagot a Határátkelő műsora keretében fogják sugározni, és hogy én legyek az alany, azt több ajánlatból Debreceni Mihály választotta ki…

Kovács Géza persze előjött a József Attila-díjammal, hogy vágókép gyanánt lekameráznák, de újra elhárítottam. Jó, akkor bemondhatja a felvezetőben, hogy a díjaimat olyannyira nem tartom számon, hogy azt sem tudom, hol vannak? Hát persze. Még mindig jobb, mint előkeresni.

Nem nagyon fog mostanában a munka. Elpiszmogom, elszöszmötölöm a napjaimat, bütykörészem a honlapot, hol az archív részt, hol az új oldalakt, át-átszabok ezt-azt, mindig találok javítani valót, aztán arra is rájövök időnként, mit terveztem meg rosszul, miért nehézkes és nem keresőbarát a rendszeren belüli könyvtárszerkezet, elkezdem hát újrarendezni az anyagot, ehhez persze az összes linket is át kell írni – fél és egész napjaim mennek el ilyen hiábavalóságokkal. Sem nagyobb, sem kisebb munkákba nincs kedvem belekezdeni mostanában. Pedig felkérések is vannak, és olyan pályázatok is indultak, amelyek felkeltették a figyelmemet. És mégsem… Tapasztalatom szerint ilyenkor jobb nem erőltetni a dolgot, megvárni, amíg bizseregni kezd a tenyerem, és minden elhatározás nélkül, magától alakul ki az íráskényszerem. Úgynevezett alkotói válságban én még soha nem voltam (lehet, ezért is nem vagyok elég jó író: egy kis depi fontos kelléke a művészet dolgaiba való beavatottságnak), ha nem ment a vers, írtam novellát, ha az sem, akkor publicisztikát – az idén viszont ezeken a naplójegyzeteken kívül alig is írtam más egyebet. Ez nem jó jel, év elején inkább a nagy lendület volt eddig jellemző rám.

Olvass tovább

Egy novella: Vigasztalanul

Novellát találtam… Mindig ér meglepetés, ha a nevemre rákeresek a Google tartalomkeresőben. Most egy kötetbe nem sorolt kisprózámat találtam meg. Az az igazság, nem tudom, pontosan mikor írtam ezt a novellát. Annyi bizonyos, hogy 1993-as prózakötetem (Karnyújtásnyira) összeállítása után, ám 1996 előtt (utóbbi évtől kezdődően egy ideig pontos munkanaplót vezettem). Ám hogy 94-ben vagy 95-ben-e, … Olvass tovább