Sólyom László a határon túli magyarság kérdését is érintette első nyilvános beszédében augusztus 20-án: „Miért kellene nekünk nemzetközi kérdésekben mindig csak alkalmazkodni, mintát követni? Igenis előállhatunk olyan megoldásokkal, amelyek talán szokatlanok, de amelyek a mi problémáinkra vannak szabva, és aztán türelmes munkával elismertethetjük őket. (…) Igen, ezzel a határon túli magyarokról is szólok. Az ő magyar állampolgárságuk fájdalmasan félresiklott, és ez nem maradhat így!” (…) „Mit tudunk az ott élő magyarságról? Pedig puszta érzelmi alapon könnyen tévútra jutunk. Meg kell ismerni szomszédainkat, az ottani magyarokat ahhoz, hogy békességes megoldást találjunk. ĺgy tudjuk csak belátni, mi az, ami sértheti, ami jogosan sértheti az ottani népek érzékenységét, és mi az, ahol nem engedhetünk a magunk igazából. És aztán kellő tudással és empátiával nyugodtan nézhetünk Európa szemébe, amikor új megoldásokat javasolunk.”
Hogy a tudásnak kell dominálnia az érzelmi poltitizálással szemben, azt jó hallani. De vajon hogyan értette azt a kijelentést az elnök úr, hogy a mi magyar állampolgárságunk fájdalmasan félresiklott? Félresiklani a becsületesnek indult könyvelő pályája szokott, amikor sikkasztásra adja a fejét. Nekem például soha nem volt egy deka magyar államporgárságom sem, így nem értem, hogyan tudott volna félresiklani. Majd még itten súlyos bűntudatom lesz, mint a homoszexuálisnak, amikor azt mondják neki, hogy félresiklott a nemi identitása.
Teljes szöveg: Manzárd