Stíl

(Szving) Nagy zenefájlrendezési programom keretében most napok óta Billie Holiday 10 CD-nyi anyagát (összesen 187 zeneszám) hallgatom. 1939-1944 közötti felvételek. Így egymás után eléggé furcsa hatást keltenek: ami néhány szám erejéig kedves hangszín, az a második órában már sipítozás, ami előbb sajátos előadói stílus, az utóbb már affektáció, „nyávogás”. Azt hiszem, 10-15 sztenderdet kiválasztok, a többit törlöm. Ízelítőnek ennyi elég.

(Avantgard) Nagy Pali elküldte journal in-time cím alatt megjelenő nagy önéletrajzi trilógiájának harmadik kötetét – barátságból, és talán mert engem is többször említ benne (ezúton köszönöm mindkét gesztust!). Éva már „nekiesett” a vastag tómusznak, igen élvezetesnek találja, néha fel is olvas belőle. Ha majd kicsit én is beleástam magam, bővebben is írok a magyar avantgardnak erről a szubjektív és regényes enciklopádiájáról.

(Posztmodern) Ma egy oldalnyi új szöveget iktattam a Szembesülésbe. Mikor ehhez az 1993-as Werk-bejegyzéshez értem: „Maristól és Öcsitől (vagyis Jánostól, ahogy újabban hívatja magát) is kaptam visszajelzést: tetszett nekik a közlemény, Öcsi különösen dicsérte. Az ő elismerésük őszinteségében nincs okom kételkedni, komolyan vehetem véleményüket”, hát akkor gondoltam, megtréfálom kicsit magamat annak a tíz évvel ezelőtti elismerésnek az őszinteségét illetően. Lemeltetem egy kötetet a polcról, és idézgettem belőle. A kis fragmentum címe ez lett: POSZTMODERN NORMAELVÁRÁS (EGY MONOGRÁFIÁBÓL).

(No name) Kőszeghy jól felkapta a vizet, amiért a nevét szájamra vettem egy nagyon kis ártatlanka zárójelben (lásd alább). Szerinte ez roppant etikátlan dolog részemről, és ne tegyem többé. No meg különben is! – és alaposan kioktatott a dolgok állását és az én magatartásomat illetően.

Válaszomat azzal kezdtem, hogy „Mintha pár héttel ezelőtt azt írtad volna, hogy nem kívánsz velem levelezésbe kezdeni, aztán mégis nagyon fontosnak tartottad, hogy a Lenin-versed meg a Korcságin-versed történetét megírjad nekem, ezekre én tisztességgel válaszoltam, de most is te kezdeményezel, bár voltaképp nem tudom, hogy mit akarsz.” Aztán butuska példázatát próbáltam cáfolni. Szerinte arra a rosszul focizó kisfiúra hasonlítok, akit egyik falusi csapatba sem vettek be, ezért aztán azt híreszteli, hogy mindkét csapatban csupa ellenszenves és tehetségtelen figura játszik. Ez a példa jobban sántít, mint a bokánrúgott focista, ugyanis történetesen én bőven benne voltam előbb az egyik, aztán a másik csapatban, még ám a szűkebb vezetésben is (KMKSZ-ben pl. választmányi tag és munkabizottsági elnök, MÉKK-ben társelnök, elnökségi tag), de határozott (és néha, bevallom, kicsit teátrális) gesztusokkal én mondtam le és léptem ki, mert nem tetszett a munkastílus meg a szellem meg az elvek, netán az elnök ábrázata. [Mellesleg: hogy mindkét csapatban ellenszenves figurák? Hát kérem, tessék elolvasni, mit raknak egymásra a KISZóban és a Kárpátaljában. És itt most jöhetne a Váncsa-féle „namármostkéremszépen” kezdetű fejtegetés arról, hogy ha ebben a két újságban a két csapat képviselői igazat mondanak egymásról, akkor mindkettő eléggé visszataszító aljas társaság (a másik véleménye szerint). Ha viszont mindketten hazudnak, akkor meg ezért érdemelnek megvetést. Ha pedig, mint valószínűsíthető, felerészt mondanak igazat és felerészt hazudnak, akkor félig azért ellenszenvesek, amit a másik igaz állításként mond róluk, félig meg azért, amit ők mondnak a másikra hazugságként. Annak a szélsőséges esetnek az esélye pedig, hogy az egyik mindig csak igazat mond, a másik pedig mindig és kizárólag csak hazudik, elhanyagolhatóan csekély. De ha mégis, mégis az a képtelen feltételezés igazolódna be, hogy az egyik angyal, a másik ördög, a kárpátaljai magyar politikai és kulturális elit egésze akkor is ördögangyal vagy angyalördög – és én bizony nem szívelhetem az ilyen mitológiai korcsokat. – De erről nem írtam Elemérnek.] Arra reagálva, hogy neve említésének mellőzésére intett, ezt válaszoltam: „…hogy milyen alapon akarod megszabni nekem, hogy mit írjak vagy mit ne írjak a saját magánhonlapomon, azt nem tudom. Talán győzd meg a főnöködet, hogy vezetesse be a cenzúrát.” Végül pedig megírtam, hogy ÉPPEN Ő miért ne hivatkozzon nekem az etikára, ez egy kicsit erősre sikeredett, inkább nem idézem.

Elemér erre (egyelőre?) nem válaszolt. Ez a stílusa: beolvas nekem, arra én komoly és alapos választ adok – ezután ő elhallgat. Amikor számon kérte rajtam, hogy miért foglalkozom én és az olvasóim a Fórumban a KISZóval (szavai szerint: „miközben egyesek beírják világmegváltó gondolataikat, maszturbálnak is közben a kéjtől”) és egyebekkel is megvádolt, akkor is tételesen válaszoltam neki (LÁSD) – arra szintén nem reagált, hanem pár nappal később, mintha mi sem történt volna, az én leniniádámon ihletet kapva megírta a saját történetét. Egyébként ugyanígy nem válaszolt megkeresésemre Varga Béla sem, amikor Debreceni Misi hazug vádjaival (LÁSD) kapcsolatban megszólalásra kértem. Hát ők tudják. De én ezért (sem) neheztelek. Mivel most vacakol a postám, hát találok számukra mentséget: biztosan nem kapták meg a leveleimet.

(nem működő linkek utóbb törölve)

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.