Határon túli magyarok pártja

pártválasztás - arctalan határon túli magyarokKépzeljük el azt a választási kampányt, amelyet a Fidesznek és a Jobbiknak a határon túli magyarok pártja ellen kell folytatnia.

Az ötlet több mint zseniális. A határon túli magyarok magyarországi pártjának (HTM2P?) a megalapítása frappáns válasz lenne a magyar jobboldalnak azon törekvésére, hogy a politikai nemzet fogalmát kiterjessze az ország határain túl élő magyarokra (s ezzel több választópolgárt állíthasson maga mögé, mintegy konkrét szavazatokra váltva azt a tőkét, amelyet a baloldal még 2004-ben kovácsolt számára a kettős állampolgárság megadása elleni fellépésével). Amennyiben a legnagyobb határon túli magyar párt (RMDSZ) elképzelése a többi régió politikai erőinek a támogatását is élvezve megvalósulna, az mindenképpen hatékony ellenlépés lehetne a Fidesz önérdekű nemzetpolitikájával szemben, amellyel egyrészt kisajátítani igyekszik a határon túli magyarság ügyét, másrészt megosztja az adott régiók magyarságát, harmadrészt a megosztott erőket egymás ádáz ellenségeivé teszi azzal, hogy közülük csupán a neki tetszőt támogatja és ismeri el partnerül, nyíltan fellépve a nagyobb helyi támogatottságot élvező formációkkal szemben (RMDSZ, Híd-Most).

A HTM2P megalakítása lehetőséget nyújtana »» a teljes cikk napi blogomban olvasható:  HTM2P = határon túli magyarok magyarországi pártja

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük