Pápa-eutanázia

Az ebben az ügyben vallott ellenkező nézetei ellenére szerintem a pápát is megilleti a kegyes halálra való emberi jog. Ha hívő lennék, én biztosan azért imádkoznék, hogy engedjék már meghalni.
A televízók tegnap esti "halál-szenzécióját" inkább nem is taglalom; nem tudom, mivel tudják majd ezt überolni, ha valóban meghal szegény. Egy biztos: én egyetlen percnyi adáscsendet méltóbbnak tartanék, mint az egymást érő emlékfilmeket és méltatásokat.
(Mindezt szombaton délelőtt írom, amikor a hírek szerint II. János Pálnak "stabilizálódott a válságos állapota". Őszintén szólva még azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy már nem is él, csak valamilyen érdekből egyelőre ezt eltitkolják. Láttunk már ilyet a világtörténelemben. Farkasházy Brezsnyev-viccét most inkább nem idézem ide.)

*

Egy kicsit sok már ez az állandó kárpátaljai koldulás. Össznépi magyarországi kampányok folynak a legkülönbözőbb kárpátaljai intézmények megsegítésére. Naponta ad hírt (sugároz reklámot?) a média a beregszászi színház javára rendezett jótékonysági koncertekről (ezek némelyikének műfajától és nívójától Vidnyánszky főrendező úr ízlése alighanem hanyatt vágja magát); csütörtökön olvastam a Kárpátaljában, hogy a beregszászi főiskola vezetői sajtótájékoztatón kezdeményezek adományozó kampányt (és a magyar köztársasági elnök és felesége már meg is tette felajánlását); a mai, szombati Kárpáti Igaz Szó egyik cikkének meg ez a címe: "Országos gyűjtés a Drugeth Gimnázium javára" – tehát az ungváriak sem akarnak kimaradni ebből a jóból. Tudom, nehéz okosnak lenni ebben a kérdésben, és a még oly óvatos ellenvetésekkel se lehet népszerűséget szerezni sem a támogatást kérők, sem az azt nyújtók körében. Én mégis azt mondom, nincs ez így rendjén, és bár tudom, hogy minden segítség jól jön, de a kampányszerű lebonyolítás szerintem viszolyogtató, és azt hiszem, sokakban inkább (elhallgatott) ellenszenvet kelt együttérzés helyett. Ezen felül régi vesszőparipám, hogy a támogatások csökkentik a támogatottak probléma-megoldó képességét, kreativitását, teljesítmény- és színvonal-orientáltságát.

>>a teljes naplóm

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük