Még a múlt héten történt, hogy talán évtizedes szünet után étteremben voltunk. Báthoryékkal töltöttünk vacsora mellett néhány kellemes órát: István 50 éves lett (még a múlt hónap elején), én felköszöntöttem, amire ez a meghívás volt a válasz. Bár a gyerekeinktől évek óta folyamatosan halljuk, hogy milyen jó helyek nyíltak és működnek Ungváron, azért a választék és a minőség dolgában voltak kételyeink. Ezek most szerteoszlottak: a kellemesen csendes, ugyanakkor elegáns vendéglő semmiben sem marad alatta egy megfelelő magyarországi vagy akár Bp-i műintézménynek. Az étlap gazdag, a kiszolgálás kifogástalan, ami mondjuk alapkövetelmény, de teljesen természetesen kezelték a személyes és különleges igényeket, amiből én leginkább azt szűrtem le, hogy végre megváltozott az a régi szemlélet, amely a vendéget szükséges rossznak tekintette. A kávé pedig olyan finom volt, amilyet csak kevés helyen ihatni.
Az árak persze az itteni keresetekhez képest eléggé magasak, de azért alatta maradnak a megfelelő kategóriájú Mo-i éttermek árainak.
Ami pedig kifejezetten kedvemre való volt: a kellemesen friss levegő (semmi dohányfüst) és a nagyon halk és jó zene. Hogy István és Zita háta mögé lesve egy szépen berendezett akvárium különleges halait figyelhettük, az már a hab volt a virtuális születésnapi tortán.
N. Judit telefonált Bp-ről: emailban akarta elküldeni, de végül inkább felolvasta a velem készült tv-interjú felkonfját és szövegét. Mivel kb. félórás anyagot vett fel és 3 perc kerül adásba, így eléggé féltem attól, hogy a legsemmitmondóbb, leglangyosabb mondataim kerülnek majd egymás mellé, illetve azokra a kérdésekre adott válaszaim, amelyekről előre megegyeztünk, hogy nem kerülnek szóba. Most, hogy Judit ismertette, mit vágott össze, megnyugodtam. Talán az adót és a sugárzás időpontját is elárulhatom: DunaTV, nov. 7. délelőtt 10 óra: Magyarok – a 100 perces műsor egésze Kárpátaljáról szól, ebben 3 perc az irodalom, és ez velem van kitöltve. Hát magam is kíváncsi vagyok, hogyan illeszkedem majd a tájba. (Éva ellenben éppen most mondott le 2 db interjút egy helyi lapnál…)
Csak a tényközlés szintjén két olyan témáról, amit kerülni szoktam naplómban; hallgatni róla mégis elkendőzésnek gondolnám. Mindkettőt illetően egy-egy jó hír. Végre szerződéskötésre került sor a tavasszal meghirdetett és nyár elején már megítélt ösztöndíj-támogatásunkat illetően (nem kapkodták el). A másik: P. Judit nagyvonalú segítsége révén tolószékhez jutok (köszönet érte). Interneten megrendelte, már nála van Berlinben, jövő héten Bp-re kerül; bármikor mehetünk érte. Nem kell majd félnem, hogy újra feldőlök járókeretes lépkedésem közben. El is határoztam, hogy néhány barátunk részére rendezünk egy tolószékavató ünnepséget.
Csönge nem kis meglepetésemre a Képzelt riport és a Harmincéves vagyok zenéjét hallgatja – és nagyon tetszik neki. Nekem ugyan mindkettő megvan bakelitlemezen (az összes LGT-vel együtt), de most kölcsönbe megkapta CD-n, persze begrebbeli magának. Antinosztalgikus beállítottságom ellenére alighanem én is révedezve fogom majd hallgatni. Alig voltam idősebb nála, amikor ezen a zenén éltem. A Harmincéves vagyok-ot megnézni pedig egyenesen Moszkvába utaztunk fel – akkor, 1980-ban, oda könnyebb volt, mint Bp-re… De ez nagyon régi történet, többször megírtam.
Miután már minden lehetséges és agyonhirdetett korpa elleni sampont és szert kipróbáltunk, Éva most egy nyírfa-kátrány tartalmú szappannal és samponnal kísérletezik a fejemen. Kicsit ugyan büdös, ále jó, úgy tűnik, hatásos. Így hát hendikep-gyűjtő szenvedélyem újabb trófeával bővült: most kátrányos helyzetű lettem.
Olvasd ezt is: Honlap szöveg tartalom optimalizálása