Gondolta a fene! – Kárpátalján ezt nem Arany János mondta. A legenda legendája:  Irodalomtörténeti lapszus két kárpátaljai újságíróval (diplomás filológusok) és egy ungvári egyetemi docenssel 2005-ben. No persze igazság szerint maga Arany se mondta…  – Felfrissített naplójegyzetem 2005-ből: Ki mondta, ki írta?

Ki gondolta a fenét?

Péter László jeles szegedi irodalomtörténész a Kortárs 2002. augusztusi számában – egy másik nagy öreg literátus, Czigány Lóránt írására reagálva – állítja, hogy átlagosan ötéves gyakorisággal valaki mindig elsüti az Arany Jánosnak tulajdonított „Gondolta a fene” mondást. Holott ilyet Arany soha ki nem mondott, le nem írt. Ezért hát meg is rója a jeles londoni kollégát. Czigány riposztol, joggal, hiszen ugyan Aranyt említve idézte a mondást, de hozzátette, hogy „a vélhetően apokrif anekdota szerint””, hiszen maga is ismerte mind Köpeczi Bélának, mind Lőrincze Lajosnak a mondás eredetét fejtegető írásait. Abban az összes nagy koponya egyetért, hogy a szálak a Budapesti Szemle egy 1878-as kiadványába Arany által saját kézzel rótt széljegyzethez vezetnek (erre még visszatérek), de magát a jegyzetet csak másodközlésekből, közvetve ismerjük. Hogy esetleg ne Arany állna a mondás mögött, az egyikükben sem merült fel.

Valószínűleg azért nem, mert egyikük sem olvashatta az egymással közéleti lapokban való levelezés visszatetsző szokását meghonosítani látszó Milován Sándor és Kőszeghy Elemér pengeváltását, amelynek során az utóbbi levelezőpartner, Kőszeghy Elemér főszerkesztő  a „Gondolta a fene” mondást merész fordulattal Ady Endrének tulajdonította, sőt, azt is tudni véli, hogy költőnk eme szavakra éppen Az ős Kaján kritikusi értelmezését olvasva fakadt. >> lásd Kőszeghy eredeti cikkét – a lap archivuma már nem érhető el, link törölve, bdk 2018

A tévedés mulatságos, a lapszussal bevezetett magyarázkodás ellenben inkább szánalmas. A magam részéről nem hiszem el, hogy Elemér minden hátsó szándék nélkül példálózott volna a szerbekkel. Ha Sacit nem Milovánnak, hanem Liebernek hívnák, elhinném. Abban pedig még ingadozom, hogy az irodalmi példával véletlenül nyúlt-e mellé, s az ős Kajánnal nem szándékosan célzott-e a kaján ősökre a „Mit ér az ember, ha magyar?” szállóigét tartalmazó vers megidézésével.

És akkor az eredetre visszatérve. Több forrásban is azt a magyarázatot találtam (alább az ELTE Gépeskönyv-éből idézek), hogy Aranynak szemébe ötlött a Budapesti Szemle 1878. évfolyamának szeptemberi-októberi füzetében Tolnai Lajos Tompa Mihály költészete című tanulmánya, ebben is a következő mondat: „Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.” Arany pedig állítólag ezzel a lapszéli jegyzettel kommentálta az őt érintő megállapítást: „Várt a f… valamit.” Az elemző úgy véli, „ebből a szerény, kipontozott f…-ból kelt ki az a tojás, amely olyannyira ízletes tápláléknak számított és számít a (főként) írói közvélekedés számára.”.

Bárhogy is, Kőszeghy most idegen fészekben költötte ki ezt a tojást.

Különben a Kárpátalja és a Kárpáti Igaz Szó hasábjain most már sokadik fordulójához érő levélváltásnak van még egy „sajtótörténeti” sajátossága. Az egymásnak üzengető két fél mindegyike eleve feltételezi, hogy közönségük mindkét lapot olvassa, ugyanis legtöbbször úgy válaszolnak a másik orgánumban megjelentekre, hogy sem a választ kiváltó írás tartalmát nem ismertetik, sem pontos megjelenési helyét nem közlik. A sajátos párbeszéd tehát úgy folyik, mintha a két lap egy lap volna, és teljesen természetes lenne, hogy a KISzó szombati számának olvasói pontosan tudják, mi állt a csütörtöki Kárpátaljában, s hogy a válaszadó mire reagál. A dolog egyfelől teljes képtelenség, totális szakmai nonszensz, ám másfelől, a kárpátaljai belviszonyok ismeretében valahol mégis érthető. Végső soron ugyanis ez a két újság mára ebből a szempontból valóban egynek tekinthető: ugyanaz az egyetlenegy tévésorozat fut mindkettőben, épp csak az egyik epizódot itt, a másikat ott adják, és aki az egyik folytatásban negatív, az a másikban pozitív hős – és viszont. A szereplők ugyanazok, a történet ugyanaz, azonosak a díszletek és egyazon közönség bámulja a kárpátmedence legnívótlanabb magyar szappanoperáját.

Folytatás pár nappal később:

A nyomok az ungvári egyetem magyar tanszékére vezetnek…

Ki mondta: Gondolta a fene

Február 27-i naplómban megírtam, Kőszeghy tévedett abban, hogy a Gondolta a fene mondást Adyval hozta kapcsolatba, hiszen nemcsak az irodalmi köztudat adja a kifejezést Arany szájába, hanem a hitelesnek tekinthető források is a Toldi szerzőjéhez vezetik vissza a szálakat.

Tegnapelőtt Sanyi (Horváth Sándor) hívott fel ez ügyben. Ő ugyan nem internetezik (mondta szinte büszkén, holott a KISZó épp nemrégiben kapott széles sávú műholdas hozzáférést), de jelezték neki, hogy a honlapomon… Az a helyzet – folytatta – hogy Kőszeghy őtőle kérdezte, mi is a mondás eredete, és ő bizony azonnal Adyt nevezte néven, de azért rá akart erősíteni az emlékezetére, és megkérdezte Gortvay Erzsikétől is (Gortvay Erzsébet tanárunk volt az egyetemen), aki határozottan állította, a Gondolta a fené-re Ady fakadt, mégpedig akkor, amikor Az ős Kajánról szóló kritikát olvasta. Van-e ennek írott forrása, kérdeztem Sanyit. Az bizony nincsen. No, nekem viszont van, és felolvastam a 27-i naplóm vonatkozó részleteit. „Lehet, hogy két különböző dologról beszélünk”, volt a véleménye Sanyinak. Hát az bizony valóban meglehet, mondtam, mivel valóban másra gondoltam, mint ő.

Bár Aranyra vonatkozóan százával találtam hivatkozásokat, Adyval összefüggésben pedig egyre sem akadtam, azért csak rákérdeztem pár partneremnél is: ők hogy tudják? Nos, a nem-kárpátaljaiak kivétel nélkül csakis Arannyal tudták a mondást kapcsolatba hozni (irodalomtörténészek és laikusok egyaránt voltak köztük).

Ady mint lehetséges forrás kizárólag azoknál merült fel, akik az ungvári egyetem magyar tanszékén végeztek. Ebből ugyan merész, de logikus következtetés: ez a verzió itt, Ungváron született meg, és alighanem Gortvay Erzsébet egyetemi docens elméjében, aki ezek szerint nemzedékeket oltott be ezzel a tévhittel.

Erről azt gondolom, hogy egyrészt az anekdoták természete már csak ilyen: ha vándormotívummá válnak, akkor bizony szereplőik is felcserélődhetnek; ugyanazt a történetet el lehet mesélni Napóleonnal vagy Sztálinnal, Churchillel vagy Roosevelttel, Királyhegyi Pállal vagy Darvas Szilárddal, Karády Katalinnal vagy Medveczky Ilonával; másrészt viszont ha mind a közvélemény, mind a szakma egy bizonyos személlyel hoz összefüggésbe egy bizonyos anekdotát vagy szállóigét, akkor mással behelyettesíteni bizony tévedés; hibává akkor válik, ha a tévedést még további adalékkal (Az ős Kaján említése) kívánja hitelesíteni az átíró; vétekké pedig akkor, ha beavatatlanok nemzedékeit tanítja félre saját tévhite alapján.

Nota bene. Ady Endre minimum azt mondta volna, hogy Gondolta a franckarika. Vagy még inkább: Gondolta a rosseb.

Gondolta a fene – frissítés – 2016

A kérdést kellőképpen körbejárta az Urbanlegends.hu 2015-ben, azaz 10 évvel fenti írásom keletkezése után. A lényeg ugyanaz: Arany János sosem írta le a neki tulajdonított mondatot. Ady neve érthetően fel sem merül az összefoglalóban:

• Gondolta a fene – mondta Arany János (az oldal pillanatnyilag nem érhető el, az írást bemásoltam a cikk aljára – 2018)

Régebben, amikor még rendszeresen olvastam Kárpátalja akkor legkevésbé olvashatatlan újságját, sorra találtam a fentihez hasonlatos kisebb-nagyobb, olykor viszont bődületes bakikat. Ízelítőül néhány (kattintásra a Vipera News-ba írt sziszegéseim nyílnak meg):

• Összetevesztették a két Karinthyt
• Szokolovnak írták Solohovot
• Argentin szépség?
• Mit műWellsz
• Esterházy neve a Kárpáti Igaz Szóban

No de vissza a 2005-ös naplóhoz, az első bejegyzés ott így folytatódik:

És ha már tévedésekről. Életem legnagyobb melléfogását én is a Kárpáti Igaz Szóban követtem el, abban a tíz egynéhány hónapnyi feledhető időszakban, amikor hosszú szünet után (és előtt) éppen publikáltam benne. Saját írásaimon (itt: elérhető mindegyik) kívül a Hóvége számára szerveztem néhány külsős szerzőtől „vezérpublicisztikát”, és Elemér kérésére illusztrációkat is kerestem hozzájuk a neten. Találtam is az egyikhez egy remek Molnár C. Pál-grafikát, ám a képaláírásba – pillanatnyi elmezavaromban – azt írtam, hogy Kálmán C. György. Előbbi ma már klasszikusnak számító rangos képzőművész, utóbbi ma is élő jeles irodalomtudós, publicista. Máig nem értem, hogy téveszthettem össze őket. Nyilván a C. betű bolondított meg. Ám ezzel az erővel magamat is összetéveszthetném Hegedűs D. Gézával.

A grafika a rossz névvel meg is jelent, gondoltam, illene helyreigazítást adni, napokig lapítottam, mikor hív fel Szemán Öcsi vagy Tóth Lajos, hogy fejemre olvassa bűnömet. De nem történt semmi.

Bakot lőttem egy többször megjelent novellámban is. A legutóbbi kötetembe is felvett Baba Jaga kunyhója c. írásomban azt állítom, hogy az Egy kiállítás képei-t is, ahogy sok más Muszorgszkij-művet, Rimszkij-Korszakov hangszerelte nagyzenekarra. De nem, a zongoradarabot Maurice Ravel írta át szimfonikus művé. A másik tévedés ugyanitt: rossz címen említek egy Chopin-művet. Helyesen Forradalmi etűd, de én Forradalmi scherzó-t írtam. Ezeket sem tette szóvá senki.

Itt az interneten azonban sokkal érezhetőbb az olvasói kontroll. Majd’ mindig akad valaki, aki balfogásaimra figyelmeztet. Legutóbbi naplómban pl. azon élcelődtem, hogy a Kárpátalja lapban a Trianon-film kapcsán összevonták Koltay Gábor és Koltai Lajos nevét. Utóbbit közismert becenevén Sütyiként említettem, holott persze Sutyi a helyes. Lion Nathan azonnal rám is szólt a Fórumban – ki is javítottam, meg is köszöntem, és pironkodtam is rendesen. Ha az ember hibákat kifogásol, maga se tévedjen, és maga előtt se hivatkozzon arra, hogy az újságnál a névtévesztés nem csupán a szerző mulasztása, hiszen nem vették észre sem korrektorok, sem olvasó- vagy főbb szerkesztők. Nem, ha az ember kekeckedik, akkor két fölös pontot se tegyen az u-ra. Ügye így van!

---

Marinov Iván, Urbanlegends.hu

Gondolta a fene! – mondta Arany János?

Egy anekdota szerint Arany János egy alkalommal, amikor megjegyzést fűztek egy művéhez, a lapszélre ezt írta: Gondolta a fene! Utánanéztem, mit tudunk erről a lapszéli jegyzetről.

Különös anekdotaértelmezési csatát őriz az internet a 2000-es évek elejéről arról, leírta-e Arany János a címben szereplő mondatot. Az egyik fél szerint ennek nincs nyoma, és jó eséllyel a folklór termékének tekinthetjük. Péter László irodalomtörténész szerint a történet “sovány valóságalapja talán az az eset, amiről Ercsey Sándor beszél Arany János életéből című könyvében. Tehát hogy Arany olvasott egy 1878-as Budapesti Szemlében egy Tompa Mihály költészetéről szóló tanulmányt, amiben a következő mondat szerepelt: „Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.” Ehhez a mondathoz fűzte állítólag Arany a lap szélére: „Várt a f… valamit.” Péter László azt is megjegyzi, hogy a szállóige eredetéről már csak azért is tisztában lehetne az azt használó Czigány Lóránt író-irodalomtörténész, mert a kérdést korábban Köpeczi Béla és Lőrincze Lajos már tisztázta.

Czigány Lóránt viszontválaszában azonban leírja: ő nem azt írta, hogy biztos benne, az idézett anekdota Arannyal esett meg – a szövegben “vélhetően apokrif anekdotaként” hivatkozik rá. De azt is megjegyzi, hogy szerinte se Köpeczi Béla, se a szólás eredetijének néhány évvel később utánajáró Lőrincze Lajos (Gondolta a fene. Élet és Irodalom, 1980. 8. sz.) nem tekintette a kérdést lezártnak. Lőrincze például azt írja: „Ha az eredetet megvilágító új adatok nem kerülnek is elő, a variációk minél teljesebb összegyűjtése is igen sok tanulsággal járna.” Ebből pedig Czigány azt a következtetést vonta le, hogy az anekdota apokrifnak tekintendő, és “nem ildomos azt írni, hogy rosszul idézte Aranyt. Mert nem Aranyt idézte, hanem egy szólásmondás egyik változatát” – érvelt.

És hogy mi van Lőrincze cikkében?

Ezek után tényleg érdemes megnézni, mit is írt Lőrincze idézett cikkében. A nyelvész 1980-as kutatása már csak azért is érdekes, mert egy olyan munka leírását láthatjuk benne, ami még ma, a digitális és kereshető források idejében sem mindig egyszerű.

Lőrincze a történet általa összegyűjtött megjelenéseivel kezdi cikkét (idézi Arany mondását többek között Vargha Balázs irodalomtörténésztől és Tersánszky Józsi Jenő írótól), majd elmeséli, hogy egyszer a rádióban is említést tett róla, aminek hatására kapott néhány hasznos kommentet. Azt azonban ezek segítségével sem sikerült megállapítania, “kinek milyen megállapításához fűzte Arany a híres megjegyzést”.

“Az adatok nagy számából előttem se kétséges, hogy Aranynak valóban volt ilyen széljegyzete, megjegyzése. A nyelvészek legtöbbje arra gondol, hogy Arany a Magyar Nyelvőr valamelyik füzetének szélére írta a kérdéses mondatot…”, de ez már a 20. század első harmadában feldolgozott terep volt, mégsem jelenik meg bennük a komment.

A sokféle változat – gondolta, tudta, akarta, várta a fene – Lőrincze szerint azt sugallja, hogy egyiket se tekintsük eredetinek, szerinte talán több, tartalmilag hasonló megnyilatkozásból kristályosodott ki a legismertebb változat. A szinte mindegyik verzióban szereplő fene szóval egyébként máshol is találkozni Arany széljegyzetei között, és létezik egy hasonló írott visszaemlékezés is – Lehr Albert Arany-magyarázó például ezt írja Emlékezések Arany Jánosra című cikkében:

“Mikor nagy Toldi-kommentáromon dolgoztam, s nagyjából el is készültem vele, meglátogattam őt oly célból, hogy egy-egy kényesebb s többféleképp magyarázható helyre nézve felvilágosítást kérjek tőle, vagy inkább, hogy utólag igazolva halljam a magam fölfogását. Csudával tapasztaltam, hogy evvel ütötte el a dolgot: ‘Én bizony nem emlékszem már, hogy’ gondoltam, mit gondoltam“.

Lőrincze szerint akár ez a részlet is lehet a sokat idézett mondat forrása, de ugyanígy lehet az 1977-es Köpeczi Béla cikkben említett Ercsey-idézet is az időjárásra váró Aranyról.

---

Arany János, Ady Endre, Lőrincze Lajos, Péter László, Köpeczi Béla, Gortvay Erzsébet, Kőszeghy Elemér, Horváth Sándor. Gondolta a fene!

használt könyvek webshop