GoldenBlog – még holnapig nevezhettek!

Július 28-án éjfélkor zárul a nevezés komlex blog kategóriába az idei GoldenBlog versenyen. A kissé vitatható új szabályok szerint a hvg.hu szakmai zsűrije mellett azokból verbuválódik a közönségzsűri, akik a blognevezés során zsűritagnak is jelentkeznek. Vagyis csak az szavazhat, aki nevezett blogot, eközben jelentkezett zsűritagnak – és erre a szerepre ki is választották.

Éppen ezért szólok még utoljára, ha akadna olvasóim között olyan elvetemült hívem, aki esélyt akarna magának adni arra, hogy becses személyemre, illetve zseniális fő(!)blogomra szavazzon, annak a nevezés során főblogom nevének (BDK BLOG) és webcímének (http://bdk.blog.hu)  a megadásával, miután kiválasztotta a „komplex” kategóriát, a megnyíló opciónál a „Szeretnék zsűritag lenni ebben a kategóriában” felirat melletti kis négyzetbe pipát kell kattintania, majd emailcímének megadása után nyomhatja meg a NEVEZEM gombot. Mindezt ITT LEHET MEGTENNI. Aztán a rendszer emailt küld a további tudnivalókról – és a kiválasztottak majd szavazhatnak is. Kicsit bonyolult, majdnem olyan, mintha én találtam volna ki… Előre is köszönöm a fáradozását annak, aki végigcsinálja. web télikert sms

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük