Internet Kárpátalján

Google első hely

Tegnap az első weboldal kereső, a Google különösen jó hangulatában volt :)), mert a szokásos ötezervalahány találat helyett hatezer kétszázat mutatott nevemre, és a közvetlenül lenyitható 280 külön link helyett 350-et adott meg. Bármilyen hiú is vagyok, ritkán van türelmem arra, hogy végigzongorázzam a több tucatnyi oldalon sorakozó tízes listákat (a 100-on túli organikus találatok amúgy is általában érdektelen dolgok: nevem előfordulása valamilyen felsorolásban, tartalomjegyzékben, említésem különböző fórumokban…), most is inkább csak “a végét” néztem meg, hiszen 300-nál több link eddig soha nem szerepelt a közvetlen listán. No, így találtam rá egy jószerével elfelejtett előadásomra. Fogalmam sem volt arról, hogy ez végül is felkerült a internetre. Elolvastam. Eléggé tanulságos volt: pontosan rögzíti, milyennek láttam 2001 szeptemberében a kárpátaljai honlapokat, és azt is felmérhettem, mi változott 3 és fél év alatt (nem túl sok…). Az előadásomat visszaidézve eszembe jutott, hogy a szövegemet prezentációval kísértem: az “idegen” honlapokat lementett képek formájában jelenítette meg a projektor, aztán a saját oldalaimra áttérve on-line kapcsolatban mutattam be az Ungpartyt és zegzugait. Érdekes lenne most ezt a demonstrációs anyagot is előkeresni; egyelőre csak a szöveggel szolgálhatok: Internetes kultúra Kárpátalján – Miskolc, telematikai konferencia, 2001. szeptember 27.

A tévéseket tegnap elég júl megúsztam, jószerével csak a tavasszal megjelenő regényemből kellett felolvasnom rövidke részletet. Megtudtam, összesen 4 perces lesz a “portré”, a regényszöveg kb. 20-30 másodperces lehet… 2 percnyit olvastam fel; vágják meg, ahol tudják. Ami meglepett: az anyagot a Határátkelő műsora keretében fogják sugározni, és hogy én legyek az alany, azt több ajánlatból Debreceni Mihály választotta ki…

Kovács Géza persze előjött a József Attila-díjammal, hogy vágókép gyanánt lekameráznák, de újra elhárítottam. Jó, akkor bemondhatja a felvezetőben, hogy a díjaimat olyannyira nem tartom számon, hogy azt sem tudom, hol vannak? Hát persze. Még mindig jobb, mint előkeresni.

Nem nagyon fog mostanában a munka. Elpiszmogom, elszöszmötölöm a napjaimat, bütykörészem a honlapot, hol az archív részt, hol az új oldalakt, át-átszabok ezt-azt, mindig találok javítani valót, aztán arra is rájövök időnként, mit terveztem meg rosszul, miért nehézkes és nem keresőbarát a rendszeren belüli könyvtárszerkezet, elkezdem hát újrarendezni az anyagot, ehhez persze az összes linket is át kell írni – fél és egész napjaim mennek el ilyen hiábavalóságokkal. Sem nagyobb, sem kisebb munkákba nincs kedvem belekezdeni mostanában. Pedig felkérések is vannak, és olyan pályázatok is indultak, amelyek felkeltették a figyelmemet. És mégsem… Tapasztalatom szerint ilyenkor jobb nem erőltetni a dolgot, megvárni, amíg bizseregni kezd a tenyerem, és minden elhatározás nélkül, magától alakul ki az íráskényszerem. Úgynevezett alkotói válságban én még soha nem voltam (lehet, ezért is nem vagyok elég jó író: egy kis depi fontos kelléke a művészet dolgaiba való beavatottságnak), ha nem ment a vers, írtam novellát, ha az sem, akkor publicisztikát – az idén viszont ezeken a naplójegyzeteken kívül alig is írtam más egyebet. Ez nem jó jel, év elején inkább a nagy lendület volt eddig jellemző rám. tovább is van, mondom még

Kőrös László blogja

Kőrös LászlóAz UngParty archívumának rendezésében hosszabb ideje a szerzők szerinti címlisták összállítását és az oldalak felőjítását végzem. Most jutottam egyik legkedvesebb szerzőm, Kőrös László anyagainak a rendezéséhez. László 2 éven át tisztelte meg a honlapomat jobbnál jobb jegyzeteivel. Ezeket igyan naplószerűen közöltem, mintha egy egyszerű blog lenne, de az itt közölt cikkek nagyrésze voltaképp valódi publicisztikai írás, szerintem többségük országos napilapban is mejelenhett volna – ezért külön köszönet és hála a szerzőnek, hogy én közölhettem kis remekeit.

Jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe, utólag is élvezetes olvasmányok.

>>Kőrös László írásai az UngPartyn, 2003-2004 

Durayval egy címlapon

Ha megkérdeznének vágyaim netovábbjáról, aligha szerepelne közöttük, hogy Durayval szeretnék egy címlapon mutatkozni. A pozsonyi Szabad Újság azonban nem kérdezett semmit, nem kért engedélyt és nem értesített, csak fogta és berakta a február 2-i számba Önveszélyes viszonyok c. írásomat. De ez még semmi, mert azt is elmulasztották feltüntetni, hogy honnan vették át a szöveget (gondolom, a honlapomról, ahol ellenben pontosan megadtam az eredeti megjelenés helyét és idejét!), így aztán akár úgy is festhet, mintha nekik írtam volna – aktuálisan. És hogy még kövérebb legyen a lúd: alaposan bele is nyúltak, jócskán húztak belőle (egy helyen még értelemzavaró hiba is keletkezett abból, hogy már-már következetesen kiiktatták azokat a közbeszúrásaimat, amelyekkel érzékeltettem, hogy amit mondok, az nem tényközlés vagy pláne kinyilatkoztatás, hanem személyes véleményem; így az egyik "gondolom" kihózása után torz mondat keletkezett). De ez még mindig nem minden, mert a szövegembe ohne zsenír beleírtak három alcímet.

Tegnap, amikor felfedeztem a közleményt a neten, levelet küldtem a szerkesztőségnek >>tovább a folytatáshoz

>>Újabb fejlemények mai naplómban>>

Bolonyik

Kedves levél Komáromból, Liszka Józseftől. Az OSZK-ban nézett utána egy bibliográfiai adatnak, így került a kezébe a Palócföld egy régebbi száma, és meglepetéssel tapasztalta, hogy két szonettem szerepel benne. A meglepetést nem annyira személyem, hanem a műfaj okozta: “nem is gondoltam volna, hogy még ma is verselnek szonett-formában”. Mint írja, megfogták a verseim, nem is annyira a tartalmuk, mint a zenéjük. Egy közös sorukra azért emlékezett, ez alapján beazonosíthattam (mert bizony egyáltalán nem emlékeztem erre a publikációra), kiderült, hogy a Tíz nyári és őszi szonett c. ciklusomból jelent meg kettő a palócföldi folyóiratban. Jóskának elküldtem a teljes ciklust, és itt az alkalom, hogy személyes digitális irattáramba is feltegyem: >>> Tíz nyári és őszi szonett. (Az esti kertben lámpa imbolyog… stb.) Téli kertről szóló szonettjeim egyelőre nincsenek.

Egy érdekes momentum tegnap megjelent lapjainkban. A Kárpáti Igaz Szó MTI-hírként közli a KMKSZ-elnökség hétfői ülésének a határozatait (eleve röhej, hogy ilyen kerülő úton, Budapesten keresztül jut hozzá az ungvári szerkesztőség az Ungváron megtartott ülés határozataihoz), az érdekesség az, hogy annak csupán az első két pontját ismertetik. Pedig létezik egy harmadik pont is, mint erre a tegnap éppen Apuval villáminterjút készítő és pár percre nálunk fent is időző Horváth Sanyi felhívta a figyelmemet: a Kárpátalja c. lap febr. 4-i (de tegnap már megjelent) száma közli is. Ebben a KMKSZ, mint a KISzó egyik lapalapítója, felszólítja az alapító-társakat (megyei közigazgatás és tanács), hogy mentsék fel Kőszeghyt főszerkesztői tisztségéből. (Az MTI honlapján egyébként nem tudtam megtalálni az anyagot, pedig hosszan keresgéltem a legkülönbözőbb keresőszavakkal – érdekelt volna, hogy ez a harmadik pont vajon a hírlánc melyik pontjánál veszett el). Az eset mindenesetre több mint érdekes, már csak azért is, mert a KMKSZ az elmúlt években nemigen hivatkozott arra, hogy alapítója lenne a KISzónak, ellenben folyamatosan szidta, mint a bokrot (nem mindig érdemtelenül, de mindig rosszindulattal). Közben meg a nevük tizenvalahány éve ott van az impresszumban… (A másik két határozati pont közül az elsőben a Kisszelmenc-Nagyszelmenc közti határátkelő megnyitását szorgalmazzák, a másodikban az ellen a minisztériumi törvény ellen tiltakoznak, amelyik megtiltja, hogy a nemzeti iskolák bélyegzőin az orosz és ukrán nyelvű szövegen kívül más is szerepeljen.)

Felfigyeltem a Kárpátalja egy további, nmi aláírású cikkére is. Az eléggé szellemes írás azt taglalja, hogy annak idején a Magyar Értelmező Kéziszótár összeállításakor egymás alá került a bolondul és a bolsevik szó, és egy cenzor kötelezte a szerkesztőket, hogy szüntessék meg ezt a rossz asszociációknak utat engedő egymásutániságot. Állítólag így került a két szó közé a bolonyik egzotikus növénynév, amely szónak a létezése a cikk szerzője szerint legalábbis kétséges. Hát… Csak a legkisebb fáradságot igénylő utánanézéssel (Google) megállapíthattam, hogy a bolonyik szó éppenséggel a Pallas nagy lexikonban is szerepel (bár igaz, nem címszóként), és abba talán mégsem bolsevik cenzorok miatt került bele. Szerepel továbbá más szakszövegekben is, így máris megtudtam, hogy létezik mérges bolonyik (Sium latifolium) és sarlós bolonyik (sium falcaria) – kalapácsos azonban nincsen. Ám azt is tudjuk, hogy aki kalapácsnak képzeli magát, az mindent szögnek néz, különös cenzori munkakörben.


Kapcsolódó téma: Cenzúra a Kádár-korszakban (szamizdat-történet) | növények a télikertben

A tojásárus hosszúnapja

Az Éva könyvéről (A tojásárus hosszúnapja) írt igen alapos két Holmi-béli kritika közül az elsőt ma tettem fel a megfelelő helyre (köszönet Várady Szabolcsnak a pdf-ben elküldött anyagért). Ezt a hosszabbikat én is csak most olvastam el (tördelés közben) és eléggé bámulatosnak tartom, mennyire beleláttak Éva világába, alkotásmódjába, mennyire “belülről” voltak képesek értékelni szövegeit. Rátapintottak az erős és a gyenge pontjaira, felfedezték a rejtett összefüggéseket és utalásokat, egyszersmind “leleplezték” az effajta írásmódnak a veszélyeit. Ilyen kritikákból van mit tanulni. Pedig egyikben sem szerepelnek az érvényesnek tekintet kritikusi kánon olyan kulcsszavai, mint recepcióelmélet, kontextualitás, önreflexió, hermeneutika. Hogy is lehettek meg nélkülük! Holnap felteszem Nagy András recenzióját is – ez, ha lehet, már csak tömörsége miatt is, még lényegre látóbb. Egy biztos: most már nemcsak azért irigyelhetném Évát, hogy milyen jól ír, hanem azért, hogy róla milyen jókat írnak.

Nagy András kritikája

Schiller Erzsébet kritikája