kishúgom Izraelből

Pár napig nagyon csendes volt ház: anyuék Baján, Kolos Veszprémben, Csönge Tatán egy sportversenyen. Talán húsz éve is annak, hogy Évával kettecskén lettünk volna itthon. De holnaptól nagyüzem: Bátyu meghozza az Öregeket és Kolost, aki Cegléden csatlakozik hozzájuk. Ha, mint rendesen, bátyám unokája is becsöppen, akkor szombat-vasárnap nyolcan leszünk ebédkor az asztalnál.

A Szembesülés és más megírandóim miatt gyérültek meg ennyire naplóbejegyzéseim, valamelyest az Ungparty-frissítések is. Hiába, ha záros határidőn belül újra le akarom zárni a regényemet, akkor napjaim nagy részét ennek a néha már unt-gyűlölt szövegnek a további bütykölésével kell töltenem. A napokban elég jól haladtam, ezért számolok be most lazításként pár dologról.

István (Csernicskó) már többször jelezte: kutatási célból szükségük lenne munkáim digitális anyagára, beleértve mind a szépirodalmi, mind egyéb írásaimat. A kárpátaljai magyar írásbeliség szövegkorpuszát állítják össze, így gyakorlatilag minden elérhetőt-megszerezhetőt feldolgoznak és beviszik egy adatbázisba. Hozzájárultam ahhoz, hogy a honlapomon meglévő anyagokat begyűjtsék, de mivel ott közel sincs meg minden, így a minap CD-re írtam öt könyv teljes anyagát; két szimpatikus fiatalember jött érte a Főiskoláról (mindketten tanársegédek), kicsit el is beszélgettünk, kérdezgettük őket munkájukról.
Elég érdekes belegondolni: regényem, novelláim, verseim, esszéim, színdarabjaim minden egyes szava mostantól szerepel majd ebben a hatalmas állományban, s kutató nyelvészek számára nyersanyagul szolgál.

Tegnap: egyetlen édes unokatestvérem látogatása.

Pali bátyám igen hamar elvált lembergi első feleségétől. A mamánál maradt, nálam alig idősebb kislányával az ő kapcsolata is szinte megszakadt, gyerekkorunkban mi is csak nagy-nagyritkán találkoztunk. Juliska Lembergben nem tanult meg magyarul, én meg iskolás korom előtt szót sem értettem semmilyen más nyelven, így még az évi 1-2 találkozás során sem alakult ki köztünk semmilyen kapcsolat. Később, felnőttként se nagyon. Nyilván az igény kölcsönös hiányában. Pedig közös érdeklődésünk lehetett volna, Juliska zenész, zongorista, és nekem ifjú koromban éppen hogy zongorista lányok voltak az itthoni barátaim. Mégis, amikor ungvári látogatásai során (anyjával vagy nélküle) kötelezően hozzánk is elhozta a nagybátyám, én inkább feszélyezettséget éreztem, semmint a közeli rokon megjelenése iránti örömöt.
Juliska lembergi zsidó fiúhoz ment férjhez, kislánya született. Nem bízva a független Ukrajnában, a kis család nem sokkal később kivándorolt Izraelbe. Mire teljesen beilleszkedtek és megteremtették az egzisztenciájukat, mire Alexandra (Szása) is felcseperedett, a férj tragikus hirtelenséggel meghalt; ők maradtak.

Csönge, Alexandra, Juliska

Csönge, Alexandra, Juliska

Tavalyelőtti látogatásukkor éreztem először irántuk valamiféle rokoni vonzalmat. Lehet, hogy ebben benne volt a szánalom az özvegy és a félárva iránt, de talán inkább az ifjú leány közvetlensége, kedvessége hatott rám. Juliska afféle morcos-mogorva, a világra kicsit mindig neheztelő, sértettnek látszó szláv nőtípus (félmagyarsága ellenére); én soha nem tudtam az ilyenek iránt feloldódni, megriaszt a lefelé görbedő ajkuk, szúrós tekintetük, tartózkodásuk, visszafogottságuk, valós vagy mutatott keserűségük. Az akkor 16 éves Alexandránál ellenben szó sem volt ilyesmiről; azonnal be is lopta magát a szívembe. Két év után most újra meglátogattak bennünket, és mintha a kishúgom az unokatestvérem iránti feszélyezettségemet is feloldotta volna: kifejezetten élveztem a néhány együtt töltött órát, és amikor elváltunk, most először talán „a vér szava” is megszólt bennem.

Csokonai rokonai

Csokonai Irodalmi és Művészeti TársaságEgy ideje már elérhető a világhálón a Csokonai Irodalmi és Művészeti társaság honlapja, amelynek anyagait Zalán Tibor szerkeszti. Most, az őszi tanácskozás közeledvén készült el a folyamatosan bővülő SZÖVEGTÁR. Ebben egy versem is helyet kapott >>tovább

Hogy bárki megköszönje

és ákos apja elmeséli csendben
hogy csepp alázat sincsen benne már
és nem feszíti keblét semmi gőg
s hogy elfelejti lassan mi a hálaés elmulaszt a boltban zacskót kérni
üveg kezében és a zsemlepár
mint két galamb bújik kabát alá
és ákos apja pékek illatával

elindul s szépen csendben elmeséli
amint a feldúlt telken áthalad
mi érheti az ember egyfiát
ha késve érik el a kóbor vágyak

és nincsen annyi mersze és alázat
se hatja át és őbelőle sincsen
a régi önmagából annyi már
hogy bármi úzus oda visszahúzná

csak átbotorkál itt a telken bontott
üveggel bontott állványok alá
s a zsemlék egyikének frissét nyelt
szeszekhez hozzáméri csendesedve
amíg a lépcső aljáig elér

az ágy vetetlen benn a szűk szobában
és rendet rakni sincsen kedve már
ha menni kell ne vesszen munka kárba

és ákos apja nem mesél tovább
és édes álmot lát a gyűrött vackon
és el nem várja bárki megköszönje
hogy senki apja nem fog lenni már


http://bdk.hhrf.org/budapest/telikert/

arányok

Újra gőzerővel dolgozom ezen a lassan másfél évtizede íródó szövegszörnyetegen, a Szembesülésen. Mint mindig, amikor hosszabb idő után előveszem, azt gondolom: milyen jó, hogy nem jelent meg eddig, hiszen ez is rossz benne, meg az is – és lázas igyekezettel mentem a menthetőt.

Pedig azt reméltem, a tavalyelőtti átdolgozás után most elég átfésülnöm. De az első végigolvasás-javítgatás óta tudom, sajna ennyivel nem úszhatom meg, több helyen radikálisabb beavatkozásra van szükség. Így pár napja újra nekiestem. Leginkább persze húzok, rövidítek, van miből, az évek során a korpusz félmillió karakternyivé duzzadt. Ez nagyjából 300 könyvoldalnak felel meg, ami nem önmagában sok, hanem ebből elviselhetetlenül rengeteg. Igyekszem a sok üresjáratot, a túlrészletezéseket, az agyonírt epizódokat vagy kihagyni, vagy radikálisan megkurtítani. Persze majd minden metszés láncreakciót vált ki: ha kiiktatom X-et, akkor ugyanezt kell tennem mindennel, ami X-re vonatkozott. Néhol ezt könnyű áthidalni, másutt nehezebb, s van, ahol lehetetlen: akkor következik az újraírás. Előfordul, hogy kihúzok egy fél oldalt – de másfelet beleírok.

Amikor e sorokat írom, már túl vagyok a közepén, és éppen az Egyenes és függő idézetek c. fejezetnél akadtam el. Nem tudom, mit kezdjek ezzel az elképesztően részletes osztályozással, amely különböző szempontok szerint csoportokba és alcsoportokba rendeli a nem létező regényben szereplő kétszáznál több citátumot, összesen 19 típusukat különböztetve meg. Önmagában szakdolgozatnyi anyag: száraz és lehangolóan unalmas.

És hol van még a szöveg vége!

Az ősz folyamán nemcsak emiatt a mielőbb elvégzendő munkám miatt kívánom hanyagolni egy kicsit a honlapot. Az elmúlt két évben képtelenül sok időt szántam rá, így most hogy körmömre égett pár aktuális munkám, hosszabb időtávlatra is visszanézve eltűnődtem azon, jól tettem és teszem-e, hogy nagyjából a Lendület 1980-as újraszervezése óta több időt és energiát szántam-szánok szerkesztésre és szervezésre, mint írásra. Persze tisztában vagyok vele, hogy a sokkal több ráfordított idő nem feltétlenül jelent arányosan több művet, meg azt is tudom, hogy nem ritkán éppen a szerkesztésből, irodalmi akciókból merítettem kedvet és inspirációt az íráshoz, valahogy most mégis felborult ennek a két tevékenységemnek a harmóniája. Talán külső okok is közrejátszottak ebben, kisebb konfliktusok, félreértések néhány szerzővel, értetlenségem bizonyos viszonyulások láttán (olvastán)… Igen, érnek bennem bizonyos elhatározások. Egyszerű ez: ha kezdem valamiben egyre kevesebb örömömet lelni, akkor keresek magamnak más játékot. Ebben aztán van gyakorlatom.


 szöveg írás magyar billentyűzeten