Vérkörébe integrálódni

integritasAzt hittem, ezeket a frázisokat soha többé nem kell leírnom. Egyik (bár nem a legfőbb) oka annak, hogy kivonultam a könyv- és lapkiadásból és az irodalmi rendezvények szervezéséből, az volt, hogy halálosan meggyűlöltem a pályázatírást és kifejezetten viszolyogtam azoktól a frázisoktól, amelyeket a határon túli magyar kultúrával kapcsolatos ezen pályázatokba kötelességszerűen beleírtam. Olyasmikre gondolok, mint a magyar nyelv megőrzése szempontjából; a magyar kulturális hagyományok ápolásában betöltött szerep; a magyarság kulturális igényeinek kielégítése; a kárpátaljai magyar irodalom kibontakoztatása…  És a rézkígyó: irodalmunkat az egyetemes magyar szellemi élet vérkörébe integrálni. Ki nem maradhatott egyetlen pályázati anyagból sem! Rutinos pályázó tudhatta, édeskevés lenne azt leírni: ez a kézirat kiváló, szeretném kiadni, adjatok rá pénzt. Indokolni kellett – nem azt, hogy mitől jó, hanem hogy mi a hozadéka kisebbségi kultúránkban.

Én pedig lassan meggyűlöltem ezeket a fontosságot bizonygató közhelyeket. Meggyűlöltem őket, mert eredeti tartalmuk a sok legyártott pályázatban kiürült, mert – úgy éreztem – gyakran nem állt mögöttük sem jelentős teljesítmény, sem értékelhető nívó – még a saját projektjeim esetében sem mindig, hát még azokéban, akiknél az ezekre a fogalmakra való hivatkozás egyenesen kibúvó lett bármiféle minőségbeli elvárás alól.

Szép lassan kihátráltam hát ebből a kisebbségi kultúrmisszióból, amely akkor már inkább a dilettantizmust és provincializmust felszínre hozó és ott megtartó megélhetési magyarságbizniszként működött. Jó sok éve már annak, hogy nem is kellett leírnom az önigazoló frázisok egyik sem – és ez elég nagy megelégedéssel töltött el. De most egy régi barátom megkért, segítsek megfogalmazni valahová benyújtandó önéletrajzának egy passzusát, amelyben éppen az említett tevékenységekben való akkori részvételét szerette volna kidomborítani – de sehogy sem találta a megfelelő kifejezéseket. Kicsit csikorgattam a fogamat, de megírtam. Mi lehetett volna más az utolsó mondat befejezése, mint az, hogy: „…a rendszerváltás után nagyban hozzájárult a kárpátaljai magyarság anyanyelvi kultúrájának kiteljesedéséhez és az egységes magyar szellemi élet vérkörébe történő integrálódásához”.  A barátom felettébb elégedett volt a leírtakkal, szerinte életrajzának ez a legszebb mondata.

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.