Válaszlevél Orbán Viktornak

„Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele”

A névnapom elég rég volt, a születésnapom pláne, vajon mit akar tőlem Orbán Viktor a Szovjet Hadsereg napján érkezett tegnapi levelében?

A címzés majdnem pontos, az irányítószám nem stimmel, a többi igen. A feladó neve kétszer akkora betűből van, mint a címzetté. Személyes üzenet, áll a borítékon, de mire elkezdi a levelét, addigra az elnök úr elfelejti a nevemet, inkább tisztelt határon túli honfitársaként szólít meg. Ez se igazán stimmel, de arről alább. Nyilván körlevélről van szó, a kék golyóstollal rótt aláírás azonban, úgy tűnik, eredeti és nem sokszorosított. Nézzük azonban a tartalmát. (Olvasható méretben: 1. oldal | 2. oldal) És nézzük tegnapi válaszomat, amelyben viszonzásként én is a saját nevemet írtam nagyobb betűvel:

 

SZEMÉLYES ÜZENET
BALLA D. KÁROLYTÓL

 

Orbán Viktor
1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.
valasztas2006@fidesz.hu

TISZTELT FELADÓ!

Ön a nekem küldött, iktatószám nélküli, január 30-án kelt kéretlen levelében a közelgő választás tétjéről szólva többek közt ezt írja:

 

Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele, hiszen Ön számos esetben – kijelentéseivel és tetteivel egyaránt – nagyban hozzájárult a magyarság megosztásához, szétszakításához. Hogy egy engem is érintő konkrétumot is említsek: Ön és az Ön pártja nem hárította el a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, mi több, mellé állt az ügynek, résztvételre buzdított és – mint oly sokszor – megpróbálta belpolitikai célokra felhasználni a határon túli magyarság szorongatott helyzetét. Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni. Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember. Szerintem ez tisztességtelen, magyarellenes és antidemokratikus magatartás volt az Ön részéről, amelyet magyarként, demokrataként és határon túliként egyaránt elutasítok, kivált azért, mert Ön énrám, határon túli magyarra hivatkozva ragadtatta magát érzelmi zsarolásra.

De léphetnénk hátrább az időben, említhetném, hogy az Önök kormányzása idején alakult ki és épített maga köré védfalat az a határon túli klientúra – legalábbis Kárpátalján így történt -, amely nem az adott nemzeti kisebbség, hanem a saját érdekeinek a védelmében működve kisajátítani igyekezett minden „magyar ügyet”, lehetetlenné téve a külső kezdeményezést, pártérdekeknek rendelve alá a civil érdekeket, saját alattvalóivá téve azokat, akik csak közvetítésével juthattak hozzá különböző támogatásokhoz, magyarországi tanulási, képzési lehetőségekhez. A kárpátaljai magyarok vagy arra kezdtek törekedni, hogy a kedvezményezettek kedvezményezettjei legyenek, vagy elfordultak a nemzeti értékek mentén szerveződő formációktól. Csoda-e, hogy amikor egy másféle elveket valló és más gyakorlatot folytató (de azonos súlyú, bár más jellegű hibákkal terhes) ellenszervezet fellépett és a 2002-ben hatalomra került magyarországi koalícióban támogatóra talált, akkor végletessé vált a magyarság kettészakadása, amely mára oda vezetett, hogy a kárpátaljai magyarság képtelen kollektív jogait hatékonyan érvényesíteni, hosszú évek óta először nem lesz képviselője az ukrán törvényhozásban, és a helyi hatalomért folytatott harcban is egymás ellen indulnak jelöltjei. Mindebben Önnek, tisztelt Feladó, tevőleges szerepe volt, kérem tehát, ne jöjjön nekem a magyarság egységbe kovácsolásával, ne jöjjön azzal, hogy

– mert Ön és az Ön pártja ennek az egységnek a legfőbb bomlasztója, nem pedig kovácsa.

 

Végül engedje meg, hogy tudomására hozzam, nem vagyok az Ön honfitársa, lévén ukrán állampolgárként és születésemtől a mai napig állandó itteni lakosként élek Kárpátalján, így ha akarnék, sem tudnék a Fideszre szavazni. Hogy akarnék-e, az a fentiekből, gondolom, kiderül. Egyben kérem, szóljon kollégájának, az MSZP elnökének, hogy ha meg akarja kímélni magát a válaszomtól, ő már ne küldjön levelet; kár a 170 Ft-ért.

Tisztelettel köszönti:
Balla D. Károly

Ungvár, 2006. február. 23.

____________________________

Más: Orbán bukása – lemondott a miniszterelnök

<< ez a link egy olyan oldalra mutat, amely első a Google találatok közt az OV bukásával kapcsolatos keresőkérdésekkel

Ez a poszt a NolBlog megszűnése miatt került át ide. Ott éveken át a legolvasottabb cikkeim közé tartozott, aktuálisan közel 200 komment érkezett hozzá. Mivel azokat nem sikerült importálni kommentként, ide tűzöm be folyószövegként, talán követhető, hol az egyik vége és hol a másik kezdete. – Balla D. Károly válaszlevele Orbán Viktor részére. „Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele” – határon túli magyarok, kettős állampolgárság


Hozzászólások

Eddig 195 komment érkezett ()
1. merkoffo
2006. 02. 24. 11:38

Szívemből beszéltél! Habár egy kicsit bántja az önérzetemet, hogy én még mindig nem kaptam levelet.

a vajdasági
2. kiki.roller (látogató)
2006. 02. 24. 11:50

🙂
3. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 24. 12:32

Merkoffo, bízhatsz a fiúkban, a MHírlap arról ír, a szlovákiai magyarok is megkapták.
4. merkoffo
2006. 02. 24. 12:44

Vajon honnan tudják a címeket? Tán csak nem a helyi pártok adták oda…
5. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 24. 12:49

Fogalmam sincs. Az itteni pártok még nem zaklattak.Az irányítószám mindenesetre téves. Ez bizakodásra adhat okot…
6. merkoffo
2006. 02. 24. 14:11

Itt a válasz. Németh Zsolt mondja, hogy a címlistán szerinte olyan felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és amerikai személyek szerepelnek, akik korábban maguk kértek információt a külföldi választásról.
Tehát nem fogok kapni, mert egyik kitételnek sem teszek eleget.
Viszont felveti a kérdést, hogy mit kértél a Fidésztől?:)
7. merkoffo
2006. 02. 24. 14:13

A linket nem akarta betenni az „Itt” alá, ezért így mellékelem: www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=9484
8. BéDéKá (látogató)
2006. 02. 24. 14:33

sejtheted, hogy nem kértem semmit. legfennebb, hogy hagyjanak békén.
miért érdekelne a külföldi választás, ha nem vagyok jogosult. N.Zs. hazudik.
9. merkoffo
2006. 02. 24. 14:53

mint a vízfolyás…
10. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 24. 18:35

Most Off leszek: bizonyos okok miatt visszatértem egy „gyári”, sablonhoz, de most kicsit ezt is átszabom, mert persze nem tetszik. Kezd valamivel barátságosabb lenni.
11. Sodi (látogató)
2006. 02. 24. 20:00

Végre egy demokrata!
12. Geza (látogató)
2006. 02. 24. 20:08

Orulok, hogy van hatalontuli magyar, aki nem dol be OV-nak. Ezer koszi, jo napom van!
Ugy egyebkent miert akar a Viktorka annak az orszagnak hataran kivul kampanyolni? Onnan nem kaphat szavazatot. Pedig a celja a szavazatmaximalas!
13. Bigfater (látogató)
2006. 02. 24. 20:15

ha megengeded lopok tőled ide
forum.origo.hu/hozzaszolas.jsp?id=10342651

Ha akarsz nézz be ide: orban-viktor.atw.hu/
14. györgyike (látogató)
2006. 02. 24. 20:25

Kedves Karcsi!

Nagyon örülök,hogy ezt a választ elolvashattam Tőled.
Bíztam benne,hogy jól szavaztam dec.5-én,mert az intelligens határon túli magyarok átlátnak Viktoron!
Minden jót kívánok Neked!

Üdv.

Györgyike
15. Rebeka 97 (látogató)
2006. 02. 24. 20:29

Itt valami tévedés lehet! Hiszen Magyarországon mindenki tudja, hogy külföldön élö Magyarok,/akik nem magyar állampolgárok/ Magyarországon nincs szavazati joguk! tehát hivatalossan ilyen levelet nem kaphattál. Ez biztosan valami provokáció az MSZP részéről.Különben én tudom ki a magyar ellenes párt, de, hogy Te tudod-e azt kétlem.Különben maradj abban a tudatban, hogy Orbán Viktor felelős Trianonért is, és a Mohácsivész-ért is! Különben Én sem szeretném, hogy a Honfitársam légy.A levélküldő nevében Én kérek elnézést, ha megbántottak,azzal, hogy gondoltak a határon kívül élő Magyarokra.Véleményem szerint nem érdemlitek meg.
16. cyberpeet (látogató)
2006. 02. 24. 20:32

Szerintem ez a címlista a kettős állampolgársági szavazás sikere után lett volna aktuális. Árnyékra vetődtek, mint oly sokszor.Törölni kellett volna a skertelen szavazás után.
17. margó (látogató)
2006. 02. 24. 20:49

A határon túli magyaroknak jelentős befolyásuk van határon inneni családtagjaikra, barátaikra. Ráadásul erős érzelmi felszólító jellege van annak, ha határontúli magyarok kérnek támogatást – értsd szavazatot- az itteniektől. OV ezért kampányol a határon túl is. Ezt eddig is mindig megtette amióta liberálisból konzervatívra váltott. Úgy látszik most, hogy erősen baloldali populstává válik ezt a szokását megtartja.
18. robiT (látogató)
2006. 02. 24. 20:51

cyberpeet hehe ratapintottal,most bujt ki a szog a zskbol
19. Lajcsi (látogató)
2006. 02. 24. 20:54

Kedves Rebeka97!

A határon túli magyarokat az bántja hogy Viktorka belpolitikai célokra próbálja felhasználni halmozottan hátrányos helyzetuket, amin egyebkent ő maga csak rontott a fidesz kormányzása alatt. Egyébként provokációként ez a levél ugyanolyan értelmetlen lenne mint választási propagandaként, mivel a cimzett a Fidesz ellen sem szavazhat.

Lajcsi
20. cyberpeet (látogató)
2006. 02. 24. 20:56

Csatlakozva Györgyike véleményéhez én is nagyon sajnálom, hogy a kettős áll.polgárság így bukott el. Hidd el nagyon sokan itthon nem idegengyűlölő, mint a fidesz beállítja.Én is sok sikert kívánok és üdv cp
21. robiT (látogató)
2006. 02. 24. 21:03

/msg Rebeka 97 hello
ERROR:user Rebeka 97 is from another planet
22. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 24. 21:12

Kedves Mindenki, köszönöm a hozzászólásokat. Úgy látom, többségetek pontosan érti, miről szól ez a levél – ez jólesik.

Rebeka 97-nek Lajcsi lényegében már válaszolt.

Utólagos infóként még annyit, hogy a borítékban egy űrlap is volt, amelynek kitöltésével és elküldésével igényelni lehet(ne) a helybéli konzulátoson, hogy helyben szavazhassak. Tehát valóban azt hitték, hogy magyar állampolgár vagyok, ami alapos tájékozatlanság. Hogy nem elhanyolgató publikációm ellenére (Népszabó, És, Mozgó, Beszélő, HVG), a irántuk érzett olthatatlan szerelmükről sem tudnak, az bocsánatos. Ha tudtak volna, nem adták volna fel ennyire a labdát. Én csak lecsaptam. (Olvastam délelőtt több heylütt, hogy szlovákiai magyarok is kaptak iylen levelet, akik szintén soha nem voltak magyar állampolgárok. Németh Zsolt azt nyilatkozta, hogy csak azoknak küldtek, akik kértek értesítést a külföldi szavazásról. Vajh miért kértünk volna???)
23. ÉVA (látogató)
2006. 02. 24. 21:44

Kedves Károly!
Azt hiszem, pontosan értem, miről van szó. Bár az a bizonyos levél, amire válaszoltál, a jelen helyzet és a feladó ismeretében talán nem is volt akkora meglepetés. Vagy a „hatalom megszerzéséért semmi se drága” – mentalitás még mindig tud meglepetéssel szolgálni? Én csak telefonhívást kaptam – amit nem lehetett megszakítani, szerencsére annyira duma volt az egész, hogy nem vettem a fáradságot arra, hogy odafigyeljek.
Azon túl, hogy valaki ilyesmit megenged magának, ami ebben a levélben áll, a hatályos magyar választási törvénnyel is ellentétes.
Köszönöm írásodat! (s azt, hogy azt a bizonyos levelet közzétetted.)
24. morvax (látogató)
2006. 02. 24. 21:48

Én is kaptam hasonlóan „személes üzenetet” Orbán Viktortól, bár én belmagyar vagyok, tehát mondhatjuk joggal. Bár én csak szavazni akartam anno, nem tudhattam miit kezdenek majd az adataimmal.
Itt írtam err&#337;l:
morvax.nolblog.hu/?post_id=58
Végül engedj meg egy kérdést, mib&#337;l gondolod, hogy Hiller Istvánnak szándékában állna hasonló „személyes üzenettel” megkeresni Téged?
PS: Az, ha valamilyen bet&#369; kékkel jelenik meg egy levélen, nem jelenti azt, hogy kézzel írták.
25. Fábián Sámuel Gyula (látogató)
2006. 02. 24. 21:54

Észinte tiszteletem, magyar vagy belül, bárhol is születtél.
Sok ilyen Magyar kéne itt Magyarországon is.
26. breitschädel rudolf (látogató)
2006. 02. 24. 22:06

Belemartal a felednyulo segitö kezbe!Ajve!En tele is szartam volna!Bar lehet,hogy mar tele volt!
Fogadd tiszteletem!
Rebekkel pedig ne foglalkozz! rudi!
27. mariol (látogató)
2006. 02. 24. 22:12

van még remény, egy normális magyar!
28. szintén nem szavazó (látogató)
2006. 02. 24. 22:14

Szerintem, ha nem fröcsögnél, akkor hitelesebb volna.
29. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 24. 22:25

Köszönöm az elismeréseket és a bírálatokat is.

RE: 29. Szerintem nem fröcsögtem, bár talán keményebb voltam, mint feltétlenül szükséges volt. De, szó se rőla, a dolog kicsit felb. az agyamat.
30. igazán (látogató)
2006. 02. 24. 22:27

Tisztelt Embertársaim!
Ne szavazzatok az ilyen hataloméhes,csaholó mindenre!!!képes csürhe vezérre!!!!!
Mikor hatalmon volt akkor a zsíriosbödön miatt átengedte a gazdaszinészének az álmagyarkodást!Ha nem emlékezik rá,akkor itt az idő emlékeztetni kell rá!-nem kérünk belőlük még kitömve sem!
31. myrtille (látogató)
2006. 02. 24. 22:29

Pont jó voltál! 🙂
32. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 24. 22:31

Re: 32. kösz. (Igen, a 31.-hez képest én semmiképpen nem fröcsögtem 🙂 )
33. Brigi (látogató)
2006. 02. 24. 23:00

Ez az OV levél nagyon sántít. Szavazásra külföldön azok a magyar áp.-ok jogosultak, akiknek van magyarországi lakhelyük, és pl. munkavégzés miatt vannak külföldön.
A külföldön élô ht.-k más elbírálás alá esnek, ôk ott szavaznak, ahol minidg is éltek. Ebben van is logika, hogy abban az országban szavazzon valaki, ahol él és adózik.
34. kovakov (látogató)
2006. 02. 24. 23:34

Már ki is van elemezve a külhoniaknak küldött levélhelyzet. Eredeti cikk + kommentár:
intakt.hu/cikkek06/cikk06_100.htm
35. kovakov (látogató)
2006. 02. 24. 23:38

Mellényúltam az elôbb, a 101-es cikk a helyes, a címe:
Céltévesztett levelek
intakt.hu/cikkek06/cikk06_101.htm
36. cívis (látogató)
2006. 02. 24. 23:45

Kedves DéBéKá!

Az Orbán-levél célját margó megmagyarázta.

Hogy egy határontúli magyar elutasítja a kettős állampolgárságot, és az MSZP-t ismételgeti, az egyértelműen elárulja az elfogultságát. Hogy én ezzel nem értek egyet, az én elfogultságom is világos.

Magyarország szétszakítottsága a két nagy politikai erő harcának köszönhető. Az MSZP és az SZDSZ legalább annyira okozói ennek, mint a Fidesz. Miért baj az, ha a politikai nézetkülönbségek egyértelművé lesznek? Egység a diktatúrában van. Én erre nem vágyom.

A kettős álampolgárság Európában sokfelé létezik, és kifejezi a nemzetek egységét.

Hogy Kárpátalján kik és hogyan képviselik a magyarokat, hogyan osztják a támogatásokat nem tudom megítélni. De az tény, hogy a polgári kormány jobban támogatta a határon túliakat, mint a jelen urai.

A honfitárs megszólítás a kettős állmpolgárságra utalhat, ha ez jogilag nincs is így.
37. péter (látogató)
2006. 02. 25. 0:15

sajnos olyan emberek/?/ mint a 27.-es hozzászóló is létezik…. ezek a fidesz emberei, a Magyarokra szégyent hoznak,magukat tartják felsőbbrendünek, pedig a hagvételük minősíti őket….
BéDéKá köszönöm… én is határon túl élek
38. ÉVA (látogató)
2006. 02. 25. 0:19

RE: 37. (cívis)
Kedves Cívis! (Debrecenből?)
Meg kellene nézni azon országok alkotmányát, ahol magyarok élnek: létezik-e náluk kettős állampolgárság.
Mások Nyugat-Európa, és mások a Magyarországot körülvevő államok alkotmányai.
Ehhez a OV-levélhez pedig nem kéne társítani a kettős állampolgárságot, ami most nem létezik.
OV levele arra kéri a határon túl élő állampolgárokat, hogy támogassák pártját. Küldte ezeket a leveleket /nem tudni, honnan, hogyan beszerzett címlisták alapján/ határon túlra. Ahogyan több hírforrás alapján tájékozódtam erről, többnyire nem magyar állampolgároknak. Ez már nem tévedés, ahogy egy fideszes nyilatkozta.
A magyarok megosztása, a magyar pártviszonyok exportálása pedig sajnos, megtörtént, ebben a Fidesz vitte a prímet (pl. Tusnádfürdő).
A jelen blogot indító OV-levél pedig nem egyeztethető össze a magyar választási törvénnyel /ezt egy parlamenti képviselőnek különösen tudnia kellene/.
A címek beszerzése pedig adatvédelmi szabályok megsértését is felvetheti.

DéBéKá írása és az, hogy az OV-levelet bemutatta, hasznára van azoknak, azon magyar állampolgároknak, akik ésszel kívánnak április 9-én választani.
A politikai nézetkülönbségek pedig ne ilyen levelekben, hanem a pártprogramokban jelenlenek meg (nem az ígérgetési rohamokban, hanem a tárgyilagos, MEGVALÓSÍTHATÓ, szakszerű programokban).
39. kovakov (látogató)
2006. 02. 25. 0:52

OV arra kéri levelében a nem magyarországon élő magyar nemzetiségűeket, hogy jelentkezzenek be átmenetileg állandó magyar lakcímre, és így tudnak szavazni! Erről beszélgettek ma este a Kontrában.
Tud errôl valaki valami közelebbit?
Vagy jön a következô levél?
40. szurmai jános (látogató)
2006. 02. 25. 1:05

Kedves Károly!

A Bárdok óta nem nevettem ilyet jót… Hogy vagytok? Édesanyám (Tornay Mari) üdvözeletét is tolmácsolom, sokat beszélünk rólad!

Barátsággal:
sz.j.
41. morvax (látogató)
2006. 02. 25. 1:08

Azt, hogy Orbán Viktor ezt pusztán csak érdekb&#337;l tesze a következ&#337; is bizonyítja:
Orbán Viktor 2001 augusztusában saját státustörvényét védve azt írta beadványában szó szerint a Velencei Bizottságnak, az Európa Tanács jogi albizottságának:
„A törvény csakúgy, mint a magyar jog egésze, elismeri a szomszédos államok területi integritását, semmilyen módon nem ismeri el viszont a területi revizió és a kett&#337;s állampolgárság fogalmát. Továbbá a törvény elismeri, hogy a külfüldi magyarok az adott államok állampolgárai és világosan elutasítja azt a gondolatot, hogy a magyarként való önmeghatározás a kett&#337;s állampolgárságon alapuljon.”
42. kovakov (látogató)
2006. 02. 25. 2:11

Megtudtam közben, hogy a ht. bejelentkezését a szavazáshoz nem egyenesen OV kérte, hanem (egyik megbízottja?) a megtévedt Lipták Béla az USA-ból.
43. ebecske (látogató)
2006. 02. 25. 5:31

Amikor az origon olvastam a leveledet, az a kérdés jutott eszembe, vajon mennyit érhet forintosítva?
Aztán amikor bigfater „jóvoltából” a blog-odra találtam, elengedtem egy mosolyt, hiszen jó volt a megérzésem, hogy ezt nem határon túli Magyar, hanem egy határon túli magyar? írta ….
44. wizes (látogató)
2006. 02. 25. 5:59

Felhívom a fidelmet kettős állompolgárság most is van!
Megy a süketelés.
Orbán megosztotta a társadalmat, az más kérdés nem mindíg hagyja az mszp.
Orbán szerint vannak az igazmagyarok, mármint akik azokat az elveket vallják amit ők, a többiek nemzetellenesek, árulók.
Én Orbánt egy hazaáruló politikai maffiózónak tartom aki árt az országnak és csak a saját hatalmi és gazdagodási hajlamait akarja kiélni a csordájával.
45. wizes (látogató)
2006. 02. 25. 6:02

Amúgy ki az a dugó aki ilyen weblapot csinál?
A jobboldali berakott görgetősávos ajánlások eltakarják a szöveg egy részét, így teljesen olvashatatlan.
Több böngészővel is megnéztem, Gekko és IE alapú mindkettőn xar!!
46. cívis (látogató)
2006. 02. 25. 11:00

Jó egy éve írtam az alábbiakat. Talán érthető belőle, hogy miért szavaztam igennel december 5-én.

Zöld-fehér-piros
A kontramagyarokról

A karácsonyi bevásárlási hadjárat idején melléparkoltam egy félig fehér, félig mocsokszín kocsinak. A hátulján kék tojásban ezüst H, balról az EU-csillagokkal, jobbról zöld-fehér-piros zászlóval. A honfi- és parkolótársam fejjel lefelé ragasztotta fel a matricát. Egy magyar, aki összekeveri a nemzeti zászló színeit. Egy kontramagyar.

Kontramagyar sokféle van, de közös bennük, hogy észjárásukat a tudatlanság, az önzés és a távlatosság hiánya jellemzi. Kificamodott gondolkodásuknak lehet, hogy csak az egyik jellemző a sajátja, de általában a baj nem jár egyedül.

A kontramagyar december ötödikén nem ment el szavazni, mert az ő egyetlen szavazatán úgysem múlik semmi, szólt belőle a diktatúrák alattvalójának a hangja. Nem ment el szavazni, mert így akarta megakadályozni, hogy a népszavazás ügydöntő erejű legyen, így távolmaradása a nemmel volt egyenértékű.

A kontramagyar december ötödikén nemmel szavazott, mert elhitte a kormány hazug rémképeit a százezer, a nyolcszázezer áttelepülő magyarról. Így megerősítette azt a sértő feltételezést, hogy a határon túliak szülőföldjüket könnyen odahagyó haszonlesők.
A kontramagyar nemmel szavazott, mert van itt is éppen elég baj, még azt sem tudjuk megoldani. Ez az önző semmittevés örök mentsége. Pedig a bajok okozója, fokozója nem a külhoni magyarság, hanem nem csekély részben a nemre buzdító kormány.

Ha hoznák Erdélyt is, akkor igennel szavaztam volna, mondja a kontramagyar a realitásérzék teljes hiányában. És közben fel sem merül benne, hogy milyen hátrányos lesz a magyar gazdaság számára, ha a külhoni magyarság asszimilálódik, ha Erdélyben majd csak a turisták beszélnek magyarul. Az MSZP-nek is milyen jól jött a kampányújságjuk készítésekor, hogy a megbízottjuk talált a határon túl szabad nyomdai kapacitást!

Nem is tudjuk, miről szavazunk, mondta a kontramagyar, és nemmel szavazott. És ezzel a nemmel a magyar nemzetet kettéosztotta magyarországi és határon túli magyarokra, pedig az igennel a nemzet egységét fejezhette volna ki. A szavazók akarata ugyanolyan áttételesen érvényesült volna, mint a képviseleti demokráciában általában, és a megegyezés kölcsönös kényszerében megszülető kétharmados törvény anyagi áldozatokkal se járt volna. És ha mégis költségvetési kiadásokkal járna a kettős állampolgárság megadása a határon túl élő magyaroknak, azt a magyarországiaknak könnyű szívvel kellene vállalnia. A hazájáért, a nemzetéért az embernek áldozatot kell hoznia, ha úgy hozza a sors.

A kontramagyar a felelős hazafiság jelszavától félrevezetve felelőtlenül és hazafiatlanul nemmel szavazott. De ezzel nem mentette meg magát, mert az ő létbiztonságát nem a külhoni magyarok fenyegetik, hanem a felelős hazafiságot hirdető kormányzat rossz gazdaságpolitikája.

A liberális bevándorlás-politika oldhatja meg a helyzetet, mondta a nemmel szavazó kontramagyar, tudomást nem véve arról, hogy tőlünk nyugatra milyen súlyos etnikai és vallási konfliktusokat okoz, és milyen biztonsági kockázattal jár ez a gyakorlat.

A december ötödiki szavazás szégyenét a kontramagyar soha nem fogja átérezni. A szégyen, a fájdalom, a keserűség örökre az enyém lesz, aki igennel szavaztam. Ezen nem változtat az sem, ha majd a most kitagadottak megkapják a kettős állampolgárságot.

Vigyázz, mert a románok most haragszanak a magyarokra!- figyelmeztette a népszavazás után a kontramagyar az Erdélybe utazni akaró ismerősét. Nem fogva fel, hogy azok az emberek magyarok, romániai magyarok. Nem fogva fel, hogy debreceniként is osztozhatna a sorsukban, ha a román területi igények Magyarország szétszabdalásakor teljesebben érvényesülnek. A hosszú évtizedek minden megaláztatása, szenvedése ellenére azok az emberek magyarok maradtak. Magyarok akkor is, ha a magyarországiak megtagadják őket.
47. wizes (látogató)
2006. 02. 25. 11:22

Az ilyen kontramagyarokat kajabáló balfaszok hiszik csak hogy ők az igazak és ezek a senkiháziak osztják meg MO-t.
Csürhe!
48. morvax (látogató)
2006. 02. 25. 14:09

40-re
www.nol.hu/cikk/395416/
„Az Egyesült Államokban él&#337;, ismert konzervatív elkötelezettség&#369; Lipták Béla a Klubrádió információi szerint egy körlevelet küldött az ottani magyaroknak, amelyben arra buzdítja &#337;ket, hogy magyarországi lakcím kiváltásával az utolsó pillanatban vegyenek részt a választásokon. „Március 17-ig bárki be is jelentkezhet Magyarországon és elintézheti, hogy felkerüljön az egyik konzulátus szavazólistájára. Ne halogassuk ennek azonnali elintézését! Ne meleg leveg&#337;vel magyarkodjunk, ne bálokon meg vacsorákon legyünk hazaffyak (sic!), hanem ott és akkor, amikor az jelent is valamit: a választáson!” – áll a fölhívásban.

Tóth Zoltán választási szakért&#337; szintén a Klubrádióban a fölhívás kapcsán azt közölte: igen, lehetséges, hogy a határainkon kívül él&#337; magyarok, akik nem veszítették el állampolgárságukat, pár napon belül megszerezzék a magyar állandó lakcímet, és tudnak élni a választójogukkal. Még akkor is, ha nem élnek folyamatosan Magyarországon. Ez – szögezte le – „választási csalás” lehet, de legalább is visszaélés a törvény bet&#369;jével és szellemével.”
49. Rebeka97 (látogató)
2006. 02. 25. 14:26

Wizes-nek! Jól bemutatkoztál, úgy látom Te is a kontramagyarokhoz tartozol.Ilyen becsmérlőszavakkal csak a bal-oldalhoz közel állók beszélnek.Különben pedig kikérem magamnak és Magyarország több, mint fele lakósa nevében , hogy „csordának” nevezzen bennünket bárki aki nem ért velünk eggyet!Igaz az a közmondás:”Hogy mindenki saját magából indul ki” „Amilyen a főnök olyan a beosztott”
Évikének, pedig csak annyit mondanék, hogy a Románok is meg adták a Moldáviában élő román nemzetiségűeknek a kettős állampolgárságot, a Szlovákok pedig a külföldön többek között Magyarországon élő szlovák nemzetiségűeknek a kettős állampolgáságot.A nyugati államokról nem is beszélek,mert ez ott természetes.
Civisnek pedig teljessen igaza van.
50. Rebeka 97 (látogató)
2006. 02. 25. 14:35

Az MSZP. miért nem kéri a Külföldön élő magyar állampolgárokat, hogy szerezzék meg az állandó lakcímet, és éljenek a választójogukkal. Ezt ŐK is megtehetik.Vagy nem lenne aki rájuk szavazna? De miért ? Ezen érdemes elgondolkodni!
51. Rebeka 97 (látogató)
2006. 02. 25. 14:48

A 2004 dec. 5-ei népszavazás különben sem a kettős álampolgárság megadásáról szólt, hanem arról, hogy a Magyar Parlament tűzze napirendre és hozzanak döntést a kettős állampolgárság megvitatásáról. Egyáltalán foglalkozzanak az üggyel.
A beirásokból látom, /amennyire a beírok a többség véleményét képviselik/ nem is akarnak magyar állampolgárok lenni.Ha nekik igy jó ám legyen.” Nem erőszak a disznótor”/
52. ÉVA (látogató)
2006. 02. 25. 15:02

RE: 47. Kedves CÍVIS! Hányféle magyar van voltaképpen?
RE: 50. REBEKA97-nek:
1. Romániában és Szlovákiában román, ill. szlovák állampolgárok maradhatnának-e azok a magyarok, akiknek magyar állampolgárságuk van? Ezt jó lenne megtudni, nem?
Egyébként ha a kettős állampolgárság csak arra kell, hogy az így megszerzett állampolgársággal élve valakik egy adott pártot támogassanak, ill. juttassanak hatalomra szavazataikkal, akkor ebből nem kérek.
Az állampolgársággal minden államban kötelességek is járnak (pl. adó-, és járulékfizetési kötelezettség), de ahhoz nemcsak lakcím kell Magyarországon, hanem itt is kell dolgozni bejelentett munkaviszonyban.
A beígért Kánaánért meg kell dolgozni, nem terem meg magától.
Lábjegyzet minden bántó szándék nélkül: „Rebeka97”, a neten sem árt a helyesírás (pl. „meg adták” egy szó: megadták; „teljessen” pedig helyesen: teljesen (egy s-sel).
53. (látogató)
2006. 02. 25. 16:10

Kedves Rebeka 97 !

Kérdezted: „Az MSZP. miért nem kéri a Külföldön élő magyar állampolgárokat, hogy szerezzék meg az állandó lakcímet, és éljenek a választójogukkal. Ezt ŐK is megtehetik.”

Igazából ezt a sem az MSZP, sem Fidesz nem teheti meg, szerintem ez jogilag választási csalásnak minősül.
54. Lajcsi (látogató)
2006. 02. 25. 16:12

54 en voltam ,elfelejtettem bejelentkezni
55. enfin
2006. 02. 25. 17:59

„A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát”

Nos ez a levél a bizonyíték, hogy utolértük Orbán Viktort.

Tisztelt BéDéKá. Magyarabb magyar vagy, mint az agymosott jobbos kritikusaid! Az érzéseidet és a tisztességes gondolataidat nem vehetik el tőled, még akkor sem, ha egész évben a mellükre varrt kokárdával flangálnak úton útfélen.

A nevükben is – nyilván nem az egyetértésükkel – elnézést kérek tőled, ha inzultus ért!
56. radar (látogató)
2006. 02. 25. 20:18

BéDéKá – zseniális írás, a szívemből szóltál.

Orkán Vektor népvezér és nemzetmentő, alkalmi csapongó a baloldali liberalizmus, a barnás árnyalatú, irredenta ízesítésű kőkonzervatizivmus és szélsőbalos populizmus által meghatározott háromszögben nézetem szerint egészen a jelleméhez közel álló, hidegen és amúgy igazi valójában ideológiamentesen kiszámított stratégiával küldte (küldette) neked a kérdéses levelet. Ez az egész kettős állampolgársággal kapcsolatos jobbos-népnemzeties, az ország felét lebüdöskomcsikutyázó, fél-/ál-/al-magyarozó hisztéria egyetlen egy dologról szól, mégpedig a szavazatmaximálásról. Nevezetesen, ha sikerülne nekik valahogy mégiscsak átpasszírozni a parlamenten hogy minden határon túli magyarnak lehessen szavazójoga – márpedig félreértés ne essék, a terv végrehajtása csak felfüggesztve és nem feladva -, akkor, kiindulva az idevágó felmérésekből, a fidesz az elkövetkezendő tizenöt évre bizonyosan bebetonozná magát a hatalomba. Ha és amennyiben a trükk elbukik, mint ahogy a népszavazáson már bukott egy hatalmasat, akkor a politikai tőke a választópolgárok érzelmi zsarolásában ölt testet.

Másfelől a levél, amit kaptál, spam. Kéretlen reklám, mely az egyik (vélelmezett) erőforrásodat kívánja megcsapolni. Nemzeti érzelmeiddel manipulálva próbálja kicsalni a szavazatodat (már ha van). Ez nagyjából egy kategóriába esik nálam a különböző pénsznövelő szerekkel kapcsolatos emailekkel.
57. dakota (látogató)
2006. 02. 25. 21:12

rebeka miből gondolod , hogy az ország több mint fele a csordához tartozik ?
58. Ondrej (látogató)
2006. 02. 25. 21:30

Finom társaságot vett a szárnyai alá a veretes napilap. balladékartoska az lehet aki miatt az ország fele otthon maradt gyed-moroz ünnepén? Üdvözletem küldöm a távolból az áldozatok emléknapján. Béke velük …
59. era (látogató)
2006. 02. 25. 21:56

Te szerencsétlen DéKáBé!
Én is határon túli magyar vagyok,Magyarországra jöttem férjhez.
Nem felejtem el , hogy mennyi hátrányom, meg megaláztatás származott abból, hogy csak magyarul tudok.
Akkor nem jött segíteni sem Horn Gyula /ÁVÓS/ sem Meggyesi /sz.t. tiszt/ ,de még ezek a drága magyarok sem, akik most annyira utálnak, minden határon túli magyart.Akkor azt sem tudták, hogy létezünk, ha valaki átjött azt mondták, jöttek a csehek.
Ennyire tájékozottak voltak , azt sem tudták, hogy létezünk, ezt köszönhetjük a fent felsoroltaknak is.
Mióta itt élek egészen másként látom a helyzetet, többet tudok a múltról, ezért soha nem szavaznék a szocialistákra.
A pohár akkor telt be, mikor volt a szavazás a kettős állampolgárságról.
Te szerencsétlen, veletek riogatott Gyurcsány Fletó, hogy elveszitek a munkahelyeinket, nyugdijasoknek nem lesz nyugdíj, kiürül az egészségkassza nem leszünk talán még gyógyítva sem és még soroljam?
Ezek után te ideirogatsz Magyarországra, meg árulékodsz, hogy kaptál levelet?
Szégyenlem magam helyetted is!!!!!
Vagy valami gázsit kapsz ezért???????
Ez szokás a szociknál, hogy annak fizetnek, aki Orbánt befeketíti.
Sajnállak is, de leginkább megvetlek!!!!!
60. Yamaoka Tessu (látogató)
2006. 02. 25. 22:06

Kedves BéDéKá! Örömmel olvastam leveledet, bár nem vagyok határom túli, de magyar vagyok. Örülök, hogy a „Nagy Nemzetmentő Népvezér”, aki a liberális „csuhások imára” szövegtől eljutott a „nemzeti keresztény” handabandáig, a kommunizmus ellenességtől a nemzeti kommunizmusig nem mindenkit tud félrevezetni. Sajnos itt blogodban előfordulnak olyanok (Rebeka 97, Civis) akiknek az ő vezérük kimosta az agyát, s képtelenek megfelelően gondolkodni. Mégpedig arról, hogy a magyarság jövője mi lehet. Nem az a nemzetmegosztó politika, amit 2002-ben elkezdett! Jó lenne, ha a „hívek” leszedetnék szemüktől a hályogot (orvosilag jól kezelhető) és megtanulnának gondolkodni, és észrevennék, hogy Viktoruk kizárólag a hatalomért mindenre képes. Sok sikert Kárpátalján!
61. era (látogató)
2006. 02. 25. 22:21

Ejnye-bejnye Yamaoka Tessu!
Mi beszélsz te itt agymosásról? Hiszen most már nektek is van egy vezéretek, aki aztán tényleg mossa az agyakat a tévében reggeltől-estig, hattyúboncolástól fut a kacsavacsorára.
Ő nagyon jól megtanulta a rendszerváltozás előtt, amíg Kisz titkár volt, hogyan kell az embereket manipulálni.
Amikor a fidesz több tagja már a rendszerváltozást akarta, akkor ő még róluk küldött jelentéseket és azon agyalt hogyan lehetne ezeket e „nemkivánatos ” alakokat börtönbe zárni.
Ki itt az elvakult, az agymostt, mikor Horn Gyulát éltetik, aki ávós volt.
Ő lett a nemzet hőse, mikor kiengedte az NDK-sokat, holott ha nem vagy agymosott, ismerd be, egyedül nem tehette meg, csak a nagytestvér rábólintására.
És most ő oktat ki bennünket európaiságról, demokráciáról, egymás tiszteletéről stb. Felfordul tőle a gyomrom.
És sajnos vannak ilyen határon túli magyarok is, akik nekik dolgoznak.
Volt határon túli magyarként ezt szégyenteljesnek és elszomorítónak tartom.
Era
62. Yamaoka Tessu (látogató)
2006. 02. 25. 22:52

Era!
Az, hogy gyurcsány hogy bohóckodik a kutyát nem érdekli, tegye, ha neki jól esik! Nekem nem vezérem, mert nincs szükségem vezérre! Hogy ki manipulál kit? Jó kérdés. Leginkább OV.! Tudom, hogy mit akart a fidesz 89-ben: jó buli, semmi más! Ez a tény. Aztán csapódott hol az szdsz-hez, hol a jó öreg Antallhoz, soha nem volt önálló gondolata. Elég összevetni azt a demagógiát, amit elpuffogtat nap mint nap! Magát polgárinak nevezi, közben kommunista linket szór. A magyar történelmet sem tanulta meg, a jogot még kevésbé. Közgadásznak meg pocsék, de mit várunk tőle, ott nem tanult.
Szerinted OV a demokrácia hazai atyja? Ne röhögtess, mert már amikor meglátom fáj az oldalam a röhögéstől. Sok agyament ember el is hiszi azt a sok marhaságot, amit mond? Aszongya még 2003-ban, hogy nem időszerű a kettős állampolgárság, 2004-ben meg támogatja. Azt mondja 2004-ben, hogy törvénytervezetet nyújt be ebben a témában. Benyújtotta? Nem. Úgy kell neki a határon túli magyarság, mint üvegesnek a hanyattesés! Kellene a szavazat, de azt nem tudja, hogy csak magyar állampolgár szavazhat. Ezért írt levelet Kárpátaljára, meg Szlovákiába. Kéne neki az EU, de elsompolyog, mint a csínytevő kölyök az aláírásról. Demokráciát hirdet, bevezeti a háromhetes parlamenti ülést. Ez a demokrata? Na ne! Ő oktat demokráciáról, amikor egy etatista államot akar a XXI. században, nép nélkül? Mert neki a mép csak szlogen és szavazat. Na ne!
63. era (látogató)
2006. 02. 25. 22:56

Évának!
Kérdezed, hogy aki megkapná a magyar állampolgárságot, az megtarthatná-e a szlovákot, illl. románt, stb. Közlöm Veled, hogy igen.
Én mikor férjhez jöttem, ide Magyarországra, simán megtarthattam volna a szlovák állampolgárságot is a magyar mellett.Én viszont ezt nem akartam.
A szlovákok úgy utálják a magyarokat , ha lehetne a Dunának kergetnék őket.
Mikor én ott laktam és esetleg Pozsonyba mentünk é smeghallották a magyar szót,hát megkaptuk, hogy k….a
magyarok, éppen csak meg nem vertek bennünket.
Az én bátyám igazi magyar ember lévén, március 15-én mindig kitűzi a magyar zászlót a gépkocsijára,ezért nem egyszer, szinte életveszélybe került.
Ennyit erről!
Nem tudom , hogy az ilyen DéBéKákhoz hasonló emberek éltek-e át ilyen dolgokat.Talán még azt is letagadná, ha igen. Szégyenlem magam helyette is.
Era
64. seneca (látogató)
2006. 02. 25. 23:11

Ne hogy ugy járjon a fityesz mint az MDF.
65. Temesvári (látogató)
2006. 02. 25. 23:14

T.Era.Nemcsak Te vagy idepottyant határontuli, mert engem -igaz régen- de kirugtak szülöhelyemről.Igaz magyarnak érzem magam, bár utálom UV-t hataloéhsége miatt.Engem nem nyálasszáju, munkát nem ismerő okoskák tanitottak hazaszeretetre, hanem igaz emberek, pl.Angyalföldön.Az, hogy te valahogy idekeveredtél, nem jelenti, hogy igazi is vagy.Csak annak hiszed magad, bár nem vagy krumplileves sem.Ez OV,is emlegette KJ.után szabadon.Azt, hogy 56-ban ki mi volt Neked nincs jkogod eldönteni, mert akkor nem voltál még tervezet sem, az élet pedig akkor igen-igen kemény volt.Az ÁVOS-t kérdezd meg külhoni szüleidet mik is voltak, ahol ők élnek.Nem védem a KISEMBERT, de ő sokkal többet tett Európáért, mint OV és futbalcsapata.Na kedeves Era, mostmár gyalázkodhatsz tovább.
66. Yamaoka Tessu (látogató)
2006. 02. 25. 23:30

Era! Még annyit: Horn megtehette, hogy kiengedje az NDK-sokat, mert a „nagytestvér” kisebb baja is nagyobb volt akkoriban. Mi akik akkor nemcsak a Kossuth rádiót, de a Szabad Európát is meghallgattuk ezt jól tudtuk, tudjuk! Te lehet, hogy akkoriban még csak kjes atyai gondolat sem voltál, nemhogy újságot olvasó „polgár”. A történelmet nem csak illik, de meg is kell tanulni! Illyés Gyula mondta egyszer valahol: „Ne azt kérdezd honnan jöttem, hanem azt, hogy hová megyek!” Nos Gyurcsány KISZ-es volt, európai lett. Orbán liberális volt, s király akar lenni. Egy olyan Magyarországot akar, amit csak azok akarhatnak, akik nem ismerték az 1945 előtti országot. Köszönjük, mi MAGYAROK nem kérünk belőle!
67. LAJTORJA (látogató)
2006. 02. 25. 23:43

balla d. károly elvtárs
a magafajta pitiáner, kispályás MASZOP-bérencek inkább Altus Fecóval levelezzenek, hiszen onnan jön a lóvé
68. era (látogató)
2006. 02. 25. 23:44

Yamaoka Tessu!
Egyszerűen nem értem meg, hogy mi ez a borzasztó gyűlölet Orbán iránt.
Te honnan tudod, hogy csak jó bulinak tartották a 89-es eseményt, talán köztük voltál, vagy csak fülelté mellettük?
Hogy ki csapódott kihez arról megint regényt lehetne írni.Az SZDSZ volt a legnagyobb antikommunista, aztán mit is csinált 94-ben?Ezt a fidesz nem tette volna.
A történelemtudását nem tudom értékelni, de vajon Gyurcsány olyan jól tudja?
Gyurcsány jó közgazdász?Látod, nem kell ahhoz jó közgazdásznak lenni, hogy valaki jó helyen jó időben legyen valahol és milliárdokat szedjen össze.
Csakhogy Magyarország nem részvénytársaság, nem vállalkozás, itt nem lehet bűvészkedni a számokkal és a cimborák majd elnézik.Itt keményen el kell számolni minden fillérrel. Azt mondja azért vettek fel ennyi hitelt, mert kell a nyugdíjra, béremelésre, autópályaépítésre, ehhez nem kell sok ész.
Így bárki tudna osztogatni, autópályát építeni.
És n
még annyi Gyurcsányról: Ki is gázolt át azon az emberen a hataloméhség miatt, aki maga mellé vette?
Ki csinált puccsot Meggyesi ellen/nem mintha őt egy percig is sajnálnám/.Ki monta azt, hogy a jobboldalt ki kellene űzni a politikai életből, ki mondta azt, hogy a jobboldaliak a kóbor kutyák, ki mondta azt, mikor a gazdák demonstráltak és ő egy percig sem vette őket emberszámba és oda se ment hozzájuk egy percre sem és a végén még utánuk szólt, hogy megfutamodtak?
Ki is az, aki a parlamenti ülés utolsó napján ahelyett, hogy értékelte volna az elmúlt 4 évet, fülig vörösödve köpködte az ellenzéket?
Ki sértette meg az arabokat?
Ki mondta azt a felvett hitelek kapcsán, hogy OV fogja be a száját?
Mit is igérget Ő most négy év semmittevés után?
Földosztást/haveroknak/,nyugdíjreformot 10 évre, holott, akiknek ígéri szegények lehet, hogy már nem is lesznek as élők sorában? Nem is sorolom tovább.
Nem értem miért zavar téged a háromhetes parlamenti ülés. Most sincs bent senki pedig hetente van.
Abban legalább volt ráció, l hét a választópolgároké, 1 hét bizottsági munka, törvények előkészítése, 1 hét parlamenti munka. Most nincs idő a képviselőnkkel beszélni, most azért vannak bent kevesen, mert közben bizottságokban dolgoznak. Ez annyira jó megoldás? Szerintem nem.
Egyszerűen gerjesztik a gyűlöletet OV iránt.
Neked az tetszett, hogy a Népszava bérelt helikopterrel má r többször körberepkedte OV házát, próbálták felmérni mekkora, arra nem is gondoltak, hogy gyermekei vannak és ez őket is érinti?
Nem tudom, hol laksz, de egyszer meghívnálak egy fideszes összejövetelre, után a elmehetnél egy MSZP-sre.Össze tudnád hasonlítani, állítom meglepődnél.
Nálunk nem megy a kivetítőn a háttérben Gyurcsány kifigurázása, nem mondjuk, hogy mi most itt sokan összejöttünk,Gyurcsány megőrül/HILLER PISTIKE/. Egyszerűen jól érezzük magunkat,
és benned is legyen annyi tolerancia, hogy nem mondod azt hogy aki az Orbán politikáját, programját érzi közelebb magához az agymosott, esetleg csőcselék, tanulatlan, stb.
Ne gyűlölj, hogy ne gyűlöljenek.

.
69. Egy határon belüli magyar (látogató)
2006. 02. 25. 23:47

A primitiv írásodat már csak a fizimiskád übereli. Mindkettö hányinger!!!
70. Hiller haver (látogató)
2006. 02. 25. 23:54

DBK!
Te szovjet emlön nevelkedtél mint tudjuk, szivd csak tovább az MSZP-ét s a KISZ-führer Fetkóét. De a mocskolódásaidtól kimélj meg bennünket.
71. era (látogató)
2006. 02. 25. 23:59

T. Temesvári!
Én nem idepottyant határon túli magyar vagyok, hanem magyar. A magyarság öszetartozását, egyáltalán Magyarország történelmét nem tanulhattuk olyan részletesen , mint ti idehaza.Nekünk csak lelkes tanítóink és tanáraink voltak, akik a tankönyveinkben nem lévő dolgokkal is gyarapították tudásunkat, ami sajnos így is kevés volt.
Sajnos a szüleimtől nem tudom megkérdezni az ÁVÓ-sokról,mert már nem élnek.De a Horn akkoris az volt és azt nem kényszerből csinálta, tuti.ÉS igenis igaz magyarnak érzem magam és megkérlek, ezt ne vondd kétségbe, mert ehhez nincs jogod.
És nagy tévedésben vagytok kedveskéim , mert akárhogy is szajkózzátok OV nem mondta azt, hogy aki nem szavaz igennel, az nem igazi magyar, ez hazugság!!!
Különben én úgy érzem nem gyalázkodtam, csak leírtam a tényeket hiszen Horn is bevallotta mi volt, Meggyesi is , akkor most miért is gyalázkodás ez?
Hátrább az agarakkal és próbáljuk tolerálni egymást.
72. morvax (látogató)
2006. 02. 26. 0:00

60.
Azt írod, hogy csak magyarul tudsz.
Ez tévedés a részedr&#337;l. Úgy sem. Talán egy tanfolyam?
Aztán gyere vissza magyarságból oktatni másokat!
73. Yamaoka Tessu (látogató)
2006. 02. 26. 0:11

Era! Látszik a gondolkodásmódod (sajnos!) Én nem gyűlölök senkit, legfeljebb sajnálok. 89-ben ott voltam. De kezdjük a végéről: Nem a jobboldallal van bajom, hanem csupán Ovi-val és cimboráival. Ők nem jobboldaliak! Mint már írtam: kommunista linket lökő demagóg gittegylet. A gyűlöletkeltést pedig nem a baloldalon kezdték! Kövér Lacka beszélt kötélről és szögről, az ő barátaik írnak kedves szavakat a sajtójukban. OV bevonult elefántcsonttornyába, hogy onnan irányítsa a bábukat.Mi a baj az SZDSZ-el? Ki a kommunista? Az MSZP? Ne röhögtess! Pozsgay, Szűrös, Csintalan, Smitt Pál elvtársak most hol szórják az igét? A fityeszben. Kik is voltak ők? Ha tudod válaszold meg, ha nem tudod, kérdezd meg Ovit!Gyurcsány jó helyen volt? Lehet. Szegény Orbán éhen hal abból a néhány milliócskából, amit az elmúlt években összeszedett! Évi 1,9 milliót tudott félrerakni, ha összevetjük a vagyonnyilatkozatát. A hitelekkel kapcsolatban valóban fogja be a száját, mert ő is vett fel eleget, csak nem arra a 7 km autópályára, hanem a Postabankra. Gyurcsány megsértette az arabokat. Igen, bocsánatot kért. Orbán megsértette a magyarokat, amikor azt nyilatkozta, hogy azok nem igaz magyarok akik nemmel szavaznak. Bocsánatot kért? Megsértette a yenkiket. Bocsánatot kért? Nem. Ő? Senkitől! Hogy képzelik azt. Gyurcsány vagyona nem miniszterelnökségéből való. És az Orbáné? Zavarja a helikopter? Nagy ügy. Normális ember fel sem veszi, hacsak nincs titkolni valója. Úgy létszik neki van, mert úgy is építkezett.
Ha figyelsz, Gyurcsány nem 4 éve miniszterelnök, csak durván 1,5! Az nem ugyanaz! Mi van Medgyesivel? Ki buktatta meg? Nem az SZDSZ? Sajnos belement egy olyan ígéretversenybe, amit nem lehetett másként realizálni, csak hitelből. Azt neki is tudnia kellet, hogy az nonszensz.
Parlament. Igazad van. A kommunisták idején is negyedévenként ült össze a parlament, akkor az is demokrácia?
Nyugdíjreform. Miből? Földosztás. Minek? Az egész nyugdíjrendszer úgy rossz ahogy van az egészségüggyel együtt, át kell alakítani. Ja ki vett el a nyugdíjasoktől 19.000 Ft-ot 2002-ben? OV! Ki adta el a 12 álami gazdaságot strómanokon keresztül fiktív cégeknek? OV. Ki az a Kaya Ibrahim és Yosip ToT? Netán valaki a külföldön élő magyarok közül? Jó lenne, ha OV megmondaná végre, és elszámolna ő is.
74. izsák (látogató)
2006. 02. 26. 1:43

Drukkolok, hogy a többiek ne legyenek ilyen marhák, és ne kampányoljanak, pláne ne így a határon túl.
Egyébként a NOL előbb foglalkozott a szlovák eetel, mint az MH

www.nol.hu/voks/cikk/395220/
hajrá
izsák
75. vazul (látogató)
2006. 02. 26. 2:08

Sziasztok!
Hát, mit mondjak? Érdekes, módfelett érdekes!Szomorúságomnak adok csak hangot, hogy ilyen emberekké váltatok. Egymás véleményének tiszteletben tartása az emberi nagyságotokból nem vonna le semmit!
Arra kérlek benneteket, hogy ne bántsátok egymást és amit írtok olvassátok el és legyetek önkritikusak, nem kell ezt sem szégyellni!Az azért örömmel tölt el, hogy vannak akik átlátnak a „szitán”.Sajnos ez az ország már soha nem lesz akkora és olyan mint volt!Ennél sokkal nagyobb BAJ, hogy a magyar nemzet mint nép sem lesz már soha egységes, néhány ember felelőtlensége miatt!
Ez túl nagy ár!!! Gondolkozzatok és gondolkozzatok!Én nem szidok senkit, mert a BŰN nem egy emberé, nem egy párté!Majd a jövő, a történelem mond ítéletet-bírálatot a ma felett! Attól tartok hogy egyesek még akkor sem fogják szégyellni magukat, ugyanis ez erkölcs, morál, jellem, etika, intelligencia kérdése is! Remélem érthető voltam! Szeressétek egymást és az sem ártana sokat a magyarság ügyének ha tisztelnétek is, mert a többi nemzet előtt ez a gyűlölködés nem a legjobb bemutatkozás! Mi van, ha ők is olvassák ezeket?
Békét, megnyugvást kívánok nektek és ne indulatból, hanem tiszta fejjel politizáljatok! A szofisták ideje remélem mielőbb lejár!
Tisztelettel:Simi
76. J. Mak (látogató)
2006. 02. 26. 2:45

Ezt mar olvastam a Nepszabadsagba ket evvel ezelott.
77. radar (látogató)
2006. 02. 26. 4:58

ehet ütköztetni a véleményeket, a kérdés azonban az, hogy kell-e, meg hogy érdemes-e egyáltalán. Ti minek vitatkoztok egymással OV-ról vagy Gyurcsányról? A vitának két értelme lehet, nevezetesen a véleményetek ismertetése egymással meg mindenki mással, illetve hogy valaki meggyőzze a másikat. Újat senki sem tud mondani, ez világos, ennyiben kár is az okosságokat ismertetni (ez rám is igaz persze :)). Azt pedig muszáj belátni, hogy itt senki sem fog meggyőzni senkit.

Aki OV-t egy kiváló arcnak tartja, az nem jön ide meggyőzetni magát az ellenkezőjéről, és aki OV-t rühelli, az meg még úgyse. Szóval miről is beszélgetünk itt mi? Ez pont az a szituáció, amikor kár érveket sorolni és kár egymáson számonkérni a magunk igazát, mert ez meddő fecsegés, senkit sem hat meg. Magyarország nem az a hely, ahol megértően bólogatunk hogy igen, jaj de érdekes, szóval ezt az én véleményemtől ennyire eltérően is lehet látni. Van tehát itt mifelénk ez az egymás fejét jól beverős, izgága stílus, amikor felfokozott hangulatban fortyog bennünk az epe, és ha jobban belegondolunk, csak magunkat hergeljük. Sajátunk lehetne elvben a kulturált eszmecsere képessége, de ugye ez ismert okoknál fogva Magyarországon végtelenül elképzelhetetlen. Volna továbbá az a lehetőség, hogy nem cseszegetjük egymást már februárban, amikor a választás csak áprilisban lesz, előreláthatólag kollektív hisztériától kísérve. Az, hogy szeressük egymást, az avas – ez nem az az ország, és nem is lesz az soha, mert ha az akarna lenni, akkor már az lenne. A toleranciaszintünk egymás iránt nulla, minek szépítsük. Akkor hát legalább térjünk ki egymás elől.
78. era (látogató)
2006. 02. 26. 10:39

Tisztelt Temesvári, Yamaoka, Morvax és a többiek!
Üdvözlök mindenkit és jó napot kivánok!
Nagyon sajnálatos, hogy itt az ember gondolkodásmódjába/Yamaoka/, magyar nyelvtudásába/morvax/ kötnek bele.Nem kivánom, hogy bármelyikőtök is éljen Romániában, Szlovákiában magyarként és próbáljon érvényesülni, mert ez rosszindulat lenne.
Egyáltalán nem kérek Tőletek toleranciát, mert úgy látom ez felesleges.
Részemről a vitát lezártam, de nem azért, mert nem tudnék, hanem azért, mert nem látom értelmét.
Ajánlom próbáljuk egymást elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk.
A magyarkodást pedig visszautasítom, csak leírtam hogyan éltem én Szlovákiában, elzárva attól hogy ténylegesen megtanuljam a magyar történelmet és ezek szerint egyesek véleménye alapán, talán még a magyar nyelvet is.
Megkérem Morvaxot, ha tud egy jó nyelvtanárt ajánljon nekem, de jobb híján ő is jó lesz.
Köszönöm az építő kritikátokat, titeket minősít.
79. dakota (látogató)
2006. 02. 26. 12:53

erának is.
ez az egész nem magyarkodásról szól, hanem ov és társasága gyomorforgató, képmutató kivagyiságáról, hataloméhségéről.arról, hogy arcátlanul hazudnak, sárbatipornak bárkit, aki más véleményen van mint ők.
viktor legnagyobb fájdalma, hogy nem ő vitte be az országot a nato-ba, az eu-ba.nincs miért szobrot állítani neki, s ezért féltékeny mindenki másra.amire büszke˙(?)
lehet az az,hogy szembe állította az ország lakosságát egymással.négy éve nincs béke és nyugalom.ezt neki köszönhetjük.
80. Béla (látogató)
2006. 02. 26. 13:36

Kedves BÉDÉKÁ,
Hála,hogy megszólal valaki és tényeket közöl.
Teljes elismerésem.Ne foglalkozz Rebeka 97 „Én sem szeretném, hogy a Honfitársam légy.A levélküldő nevében Én kérek elnézést, ha megbántottak,azzal, hogy gondoltak a határon kívül élő Magyarokra.Véleményem szerint nem érdemlitek meg”.(idézet bezárva).
Ilyen Rebeká-k és Morvax-okért bukott a szavazás,de fel a fejjel,amikor Hoffi meghalt,egy ür tátongott a helyén,de aztan rájöttem,hogy van nekünk:Orbánunk,Schmidt Máriánk,Szijjártónk,Für Tomas-unk.Derülhetünk tovább!!
Ne bánkodj!
Üdv:Béla
81. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 26. 14:59

Kösz, Béla, és kösz mindenki másnak is. Bocs, hogy nem tudok mindenkinek válaszolni. Egy kis összefoglalást az egészről beszúrtam mai privát naplómba:
hhrf.org/ungbereg/manz/0602/26.htm
Üdv mindenkinek.
82. smart (látogató)
2006. 02. 26. 15:07

Szerintem minden rendben van!
Mindenki hozza a régi formáját.:)
83. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 02. 26. 21:12

Hát valahogy úgy.
84. SerGei (látogató)
2006. 02. 26. 22:04

Üdv Mindenkinek!
A megosztottságot a saját bőrömön tapasztaltam, amikor a családon belül burkolva lehazaárulóztak, mert nem azon a véleményen voltam, amin ők. Valamiért – nem tudom miért – az aktív jobboldali szemléletűek sokkal arrogánsabbak, mint a nem jobboldaliak. Nem tudom, hogy mitől lehet ez. Én személyesen egyik oldal mellett sem döntenék, de mivel normáli állampolgárnak tartom magam, el fogok menni választani, és a kevésbé arrogáns oldalt fogom támogatni. Sajnos a mostani kampány inkább megerősíti ezen elhatározásomat.

Jó éjszakát Mindenkinek!
85. retekeger (látogató)
2006. 02. 27. 14:55

Én kárpátaljai Magyar vagyok!
Ahogy elolvastam a hozzászólásokat, egyre inkább úgy érzem, h se kettős állampolgárságot, se magyar állampolgárságot NEM AKAROK.
Nagyon nem szeretem az Ukránokat, de az utóbbi években ők bántották a legkevesebbet a kárpátaljai magyarokat.
Jó lenne, ha megértenétek, mi nem vagyunk szerencsétlenek, ha nehezen is, de a magunk módján jól élünk. Ismerjük a magyar himnuszt, láttunk már magyar zászlót és tudjuk, hogy a címerben mit is elent a hármas halom, a kereszt stb…
HA kérhetném, egyik párt se használjon fel minket a saját céljaira, és senki se általánosítson minket azokkal, akik folyton siránkoznak és a markukat tartják.
Higgyétek el, magyarországra azoknak a hangja szokott elérni, akik a támogatások révén a legtöbbet kaszálnak (holott nem is vetettek).
Üdv itthonról, Nagy Magyarországról, ahol még jelent valamit Magyarnak lenni.
86. clever (látogató)
2006. 02. 27. 16:56

Köszöntök mindenkit

Igen érdekes tanulmány ez az egész levelezés.
Nem igazán örülök az ujabb és ujabb nyelvújitoknak, de lehet, hogy igazából nem is erről van szó.

Kedves civis bővitebéd -e ismereteimet azzal, hogy elmagyarázod, a kontramagyar dolgot.

Kérlek az esetleges válaszodban térj ki arra is, hogy – mikor-hogyan-miből lettek- ivaros,vagy ivartalan szaporitással szokszorosodnak- van-e kulturájuk-mikor lettek-milyen a társadalmi formájuk??? és minde más amit tuni kell és lehet rolluk.
Köszönöm
87. clever (látogató)
2006. 02. 27. 17:22

Részemről mélyen tisztelt era!

Idézettel kezdené: ” Rút a világ mióta az illem hízelgéssé aljasult” Shecaspeare – Őt a világirodalomban jegyzik. Ha igényli szivesen mondok többet is rolla.

Szabadnom tudni, hogy mióta él itt?Miért nem tartotta meg a szlovák állampolgárságát is?

Elborzaszt, hogy mint írja a 69- ” A történelemtudást nem tudom értékelni”.
A sanyaru szlovák tanitási rendszerre való hivatkozás nem ad felmentést a világtörténelmi ismeretek hiánya alól, ja nem emlitettem még (?) a magyarok 1000 éseves történelme részévé vált az egyetemes világtőrténelemnek!!! Milyen jó nekünk.

A 72- írásáig mindenkit alpári stilusban lehord a sárga főldig, mignem itt azt írja „tolerálni”.
Ó Ó a tolerálni szó jelentése az értelmező szótárban megtalálható, tartalommal az emberek tőltik meg.

Hát mit mondjak Ön sem, és rebeka sem, és más itt- megszólaló jobbos sem tudott meggyőzni,hogy az ovi-izmus hive legyek.

Mos elárulom én egyik párthoz sem tartozom, én a
10 %-ot képviselem.
Még annyit tennék hozzá, hogy igen kedvemre van amikor normális hangvételü, a velem vitázó saját gondolataival, netán nézeteivel probál megnyerni, de már az is elég ha gondolkodóba ejt. Eleddig ilyennel nem találkoztam. Minden Ovi-izmus hívő szóról-szóra ugyan azt fujja kánonban.

Tájékoztatásul annyit még, hogy a kapcsolodó könyvek megvásárlása ne mindik szükséges, hiszen a netten minden információ megtalálható. Ha nem sikerül gondolom a népszabadság szakemberei kézséggel állnak rendelkezésére.Mondom én, de biztos így van,nyugodtan vegye fel velük a kapcsolatot.

Várom megtisztelő válaszát
88. clever (látogató)
2006. 02. 27. 17:35

Cak úgy

Gondolom a többi párt jog ismerő-tisztelő ezért nem akarja bekényszeriteni a szavazokat (kint élőket) ahogy Tóth Zoltán fogalmazott ” visszaélés a tőrvény betüjével szemben”cselekedettbe.

Honnan tudja kedves hozzászoló, hogy akiket az ovi megkeresett és tőrvényesitik a szavazási lehetőségüket, a ovi pártjára fognak szavazni. Mintha ez is kétélű fegyver lenne.

Tudomásul kell venni, hogy a vélemények különbözek, és még azt is, hogy az embert az állattól sok egyébb mellet még az is megkülönbözteti, hogy képes az indulatain uralkodni–teszem hozzá, ha született, netán nevelt képessége van rá.

Igyekeztem udvariassan fogalmazni.
89. Dzsoni (látogató)
2006. 02. 27. 17:55

Szepen vedi itt mindeki a politikai oldalat. Az nagyon vicces mikor valaki le mszp berencezik valakit aztan leirja milyen jok is a fidesz rendezvenyek. Szerintem az hulye aki elmegy barmilyen part barmilyen rendezvenyere. Velemenye (megalalpozott) persze jo ha van az embernek, de egy ido mulva illik radobbenni, hogy a partok csak bemocskolni tudnak mindent amihez csak hozzaernek. Orban Viktort meg ugy kell megvedeni, hogy betamadjuk Gyrucsanyt? Sajatos logika. A legjobb pedig az mikor valaki igaz magyarozik meg kontra magyarozik. En ciktromsarga vagyok majdnem mindig, de elofordul mikor nem figyelek oda, hogy hangos vagy erdektelen. Te meg lehetsz MAGYAR.
90. kacsa (látogató)
2006. 02. 27. 20:22

Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy az USA-ban és Izraelben is tömegesen élnek kettős állampolgárok.
Ők több ciklus óta rendszeresen szavaznak, de ez ellen(mivel nem a jobboldalra szavaznak), nem szokás tiltakozni.
Ez a „levél ügy” arra jó, hogy újabb fóruma legyen a gyalázkodásnak. Erre igazán nagy szüksége van-valakiknek.
Egy ember nem tudja megosztani az országot, ezt az agyrémet kár ismételgetni!

Én is kapok rendszeresen újságokat, szóróanyagokat és névre szóló telefonokat a baloldaliaktól.
Meggyessy is írt az előző választás előtt, állítólag a telefonkönyv alapján. A bibi csak az, hogy soha életemben nem volt vonalas telefonom, akié pedig a telefon(akivel lakom), sohasem kapott semmit.
Én összetépem és kidobom a kéretlen és számomra érdektelen leveleket.A telefont meg leteszem.
Ilyen egyszerű.

BéDéKá!
Remélem, legközelebb nem az lesz a problémád, hogy nem kaptál levelet, megfeledkeztek rólad?!
Valószínűleg nagyon ráérsz, hogy egy kéretlen levél a legfőbb problémád.
Bár tulajdonképpen igazad van. Holnap beülök a Köztársaságtérre és számonkérem a leveleket a feladón.
Aztán a fejleményeket személyesen megvitatom a barátaimmal. Nem interneten idegenekkel.
A barátaim véleménye mérvadó.

További türelmet kívánok a megpróbáltatásokhoz!
91. enfin
2006. 02. 27. 20:41

„92. | kacsa

2006-02-27 19:22:45 ”

Csak tájékoztatásul, hogy az adatokat, a népesség nyilvántartóból lehet megvásárolni,és nem kell hozzá telefonkönyv.
92. kacsa (látogató)
2006. 02. 27. 20:44

Elnézést, Medgyessy.
93. kacsa (látogató)
2006. 02. 27. 20:48

enfin!

Csak tájékoztatásul: én is így tudtam, amíg Medgyessy maga azt nem mondta, hogy a budapesti telefonkönyvből szedték a címeket.
Hallottam, és jól emlékszem,mert érintett a dolog.
94. aszppfd21ck (látogató)
2006. 02. 27. 21:03

Ma reggel feltették a Napkeltében Hiller Istvánnak, hogy ír e levelet a külföldieknek. Kategórikussan közölte, hogy NEM

Tisztelettel:

NR
95. „VIKI BÁCSI ELINTÉZI” (látogató)
2006. 02. 27. 22:44

Orbán Viktort nem érdekli sem a határon túli, sem pedig a határon belüli magyar, csak is kizárólag a hatalom de az gusztustalanúl. Aki ezt nem látja, az nagyon rossz ember ismerő, még sokat fog csalódni sokakban, csak idő kérdése. Az elöttem szólónak igaza van a pártrendezvényekkel kapcsolatban. Én láttam mindkét párt rendezvényét többször is, de csak tévéből. Kizárólag a Fideszén tapasztaltam azt, hogy az emberek szájuk szélén kicsorgó nyállal figyelik és fenntartás nélkül elhisznek minden általánosítást neki, de konkrétumokat nem hajlandó közölni, mert nem is tud. Tanúlságos műsor volt OV és Balló György az Este című műsorban, amikor is OV nem volt hajlandó ránézni a KSH statisztika adataira sem. Csak annyit mondott: az nem jó innen látom, majd mi csinálunk egy valósat. Megjegyzem az idézet nem szószerint, de majdnem. Az pedig konkrétum, hogy ő osztotta meg a magyarságot a kijelentéseivel, amiknek lényege ( gyengébbek kedvéért): aki nem ért velem egyet és nem juttat hatalomra az hazaáruló. Én semmivel sem vagyok kevésbé magyar mint bárki. Én a szavazásnál a demagógia és hatalommánia ellen fogok szavaszni. Elégedetlen emberek és csoportok mindig voltak és lesznek is, nekik azonban néha önkritikát kellene gyakorolni és szétnézni a saját házuk táján, hogy mit rontottak el. PL. balatonfűzfői vendéglátós esete. Aki látta a FIDESZ összejövetelt a tv.-ben tudja miről van szó.Téma röviden: A Balatonnál „két” hónap szeszonra alapozta vállalkozását a külföldön vendégmunkásként dolgozó szakács. A kormányt hibáztatja, hogy nem sütött a nap és hogy a magyarok az utazási irodák által fizetett reklám hatására Horváth országban nyaralnak. Azzal nem is foglalkozott , hogy saját ingatlannal rendelkező nagymúltú vendéglátóhelyek is veszteséggel zárják az idényt már évről évre. De a Balaton ment jól is csak nem forgatták vissza a pénzt, hanem kivették belőle. Sok ember annak köszönheti jelenlegi vagyonát. Most meg megy a sírás. Ennyit a marketingről. Persze nem mindig az egyén hibázik az igaz. De hiba csak olyan embereket megszólítani akik a saját életkörülményeik javításáért meg sem próbáltak tenni semmit és most is úgy élnek mint 30 évvel ezelött. Az ember egyéni sikertelensége esetén nem hibáztatható csak a mindenkori kormány. Hogy hol élünk és milyen körülmények között arról sok esetben csak magunk tehetünk.
96. vazul (látogató)
2006. 02. 27. 23:30

J.Mak! Kinek írtad, hogy a népszabadságban olvastad ezt két évvel ezelőtt? Remélem nem nekem! Nem olvasom sem a népszabadságot sem a magyar nemzetet, sőt még a demokratát sem, de tudom hogy vannak ilyen sajtótermékek. Egyébként örülök, hogy nem volt sok reagálás a hozzászólásomra.
Ez két dolgot jelenthet:nem tudták az „okosok”, hogy melyik oldalhoz tartozok, vagy mindenki egyetértett a mondanivalómmal.Mégegyszer békességet, nyugalmat, megértést a másikkal szemben kívánok mindnyájatoknak és csak remélem hogy az ország épülése fontos minden magyar ember számára. Ja és kíváncsi leszek arra, hogy húsvétkor a templomba minek szentelnek majd több időt a papok? Remélem a választások befolyásolásának, ugyis kevesen fordultak még el a katolikus ( Kaotikus ) egyháztól! Ezzel az erkölcsi háttérrel amit a katolikus egyház örökölt és a jelenlegi igehírdetőkkel ( nem mintha az elődeik mind nemeslelkűek lettek volna ) nem mernék kiállni a hívők elé! Amelyik papokat én ismerem, azok közül egynek van csak olyan jelleme, amely példa lehet a többi hívő és nem hívő előtt! A többségnek nincs kialakult jelleme, az erkölcs és a morál ismeretlen fogalom a számukra! Sajnálom csak őket, nehéz lehet egy életen át olyan dologról beszélniük, amiről fogalmuk sincs, ( bort iszunk vizet prédikálunk ) biztosan nincs tükör a fürdőszobájukban, mert úgysem tudnának belenézni! Sziasztok! Ez csak egy vélemény volt és nem Szentírás!
97. vazul (látogató)
2006. 02. 27. 23:40

Az igazi hívökkel és az álhívőkkel sincs semmi bajom, az ő belső dolguk a hitük! Azok akik viszont úgy érzik hogy mindenki felett állnak erkölcs és morál szempontjából szálljanak magukba és tartsanak önvizsgálatot! Értékelés után nyugodtan, csendben el kell menni és átadni a helyet a TISZTA valódi papoknak, akik megérdemlik ezt a tisztséget! ÁMEN
98. vazul (látogató)
2006. 02. 27. 23:44

Ja még valami! A HIT nem egyenlő lexikális tudással! Úgy látom vasárnaponként ezzel nincs probléma, de nem ez a LÉNYEG, szerintem!
99. SENEKA-2. (látogató)
2006. 02. 28. 0:37

Ha volna esze a MAGYAR NÉPNEK akkor az MSZP-re szavazna és BÉKE LENNE AZ ORSZÁGBAN!!!
100. Zoltán (látogató)
2006. 02. 28. 15:05

A 2004 december 5.-i népszavazáson jogi értelemben semmiről sem volt szó. Orbán ezt jogászként pontosan tudta, ha meg nem, adja vissza a diplomáját. Tudatosan azért állt a már kiírt szavazás élére, mert biztos volt az igenekben, és nemzetegyesítő jelmezben akart tetszelegni.Nem jött be, mert a magyarországiak többsége rájött, hogy hülyének tartják. Szerencsétlen határon túliak ennek az aljas játszmának isszák a levét.
101. Dikó (látogató)
2006. 02. 28. 16:04

Rebeka97! Te rémesen politikai rövidlátásban szenvedsz O. V.-vel együtt.Néhány véresszájú kielégítetlen nacionalistán kívül nem látjátok a többi normális határon túl élőmagyart, aki nem kérkedik magyarságával, hanem dolgozik azon, hogy ahol él,ott élhető legyen az élet.Mint az én szlovákiai /nagyapai ág/ és újvidéki /nagyanyai ág/ rokonaim.Azok a rokonok, akik USA-ban, ill. Brazíliában telepedtek le, nem is értik ezt az egész FIDESZ-vircsaftot!!!!!!!!!!!!!!!!!
102. Maya (látogató)
2006. 03. 01. 2:59

Elöljáróban csak gratulálni tudok BéDéKá-nak, tökéletesen igaza van, hogy megírta válaszlevelét. Felháborító, hogy Orbán Viktor semmitől sem riad vissza (szerverfeltörés, törvénytelenségre buzdítás), csakhogy megszerezze a hatalmat. Én már nem dühöngök, mert látom, hogy kipukkant már a lufijuk, csak kapkodnak, mint Bernát a ménkűhöz. 🙂
Azért azon elgondolkodtam, hogy magát „igazmagyarnak” beállító era azt mondja, hogy csak magyarul tud (?!). Elgondolkodtató, hogy egy másik államban szültetett, élt, járt feltehetően óvodába, iskolába, és nem tanulta meg a hivatalos nyelvet. Vagy a szlovák szerinte nem nyelv? Amúgy meg magyarul sem tud, akkor hát felmerül a kérdés, hogy milyen nyelven beszél/ír?
Aztán az is érdekes, hogy a baloldali érzelműek nem fröcsögnek, hanem érvelnek, a jobboldaliak meg csak a baloldal pocskondiázásában véli az önmegavalósítást.
Aztán valaki írta (nem jegyeztem meg a nevét, és nem görgetek vissza), hogy „az ország több mint fele”… Ha az ország több mint fele OV-párti, akkor vajon miért vesztette el a választást a Fidesz?
Ne izguljatok, lesz majd megint újraszámlálás, de szerintem Orbán beleőrül, ha elvesztik áprilisban a választásokat. Persze nagy különbség nem lesz a mostani és majd az akkori viselkedése között.
Őszintén: Ti szeretitek, ha a miniszterelnök zsebrevágott kézzel a pofátokba röhög a tévé képernyőjéről? Ha a kétes kft.-eladásokat elbagatellizálja?
Hétfőn reggel a Naptévében vendég volt Gulyás Dénes operaénekes, aki a Fidesz színeiben indul a választásokon. Mikor a riporter megjegyezte, hogy munkásőr volt, vagyis a munkásőr énekkarban énekelt, az volt a válasza, hogy nem erről kell beszélni, hanem a 400 ezer munkanélküliről és a 67 százalékos gázár-emelésről. (Pont, mint a Fidesz-„nagyok”). Mikor Orosz József vitatta a 67 százalékot, a válasz elől kitért. Gondolom, arra nem volt felkészítve.
És ne mondjátok, hogy egy ember nem tudja kettéosztani az országot. Gondoljatok csak Hitlerre! Az is csak 1 ember volt, mégis, mi lett belőle!
Ja, és szerintem áprilisig még el fog hangozni a 15., 16., 17. havi nyugdíj is… Nevetséges.
103. Zoltán (látogató)
2006. 03. 01. 10:12

Mayának mindenben igaza van, csak abban nem, hogy Orbán meg fog őrülni. Ez az ember már most őrült. Már a hídlezárásoknál látni lehetett, hogy nem tud veszíteni: kulturált ember ui. leszereli a csőcseléket. Azóta az újabb vereségek után csak romlott a helyzet. Ha megnézetik a szemét, látszik belőle, hogy agyilag nincs rendben: ez egy agresszív, asszony- és gyerekverő, paranoiás alkat lett. Sajnálom, mert a fatal Orbánt tiszteltem, még szavaztam is rájuk. A hatalom azonban elvitte az eszét, ilyen emberektől óvja Isten az országot! Az elmúlt 4 évben megszerettették velem az Mszp-t, pedig még az átkosban is mindig jobbközép gondolkodású voltam.
104. era (látogató)
2006. 03. 01. 11:00

clevernek
l05-ös Zoltán hozzászólásáról mia véleményed?
Ő ugye nem mocskolódik?
Később válaszolok a kérdéseidre,sajna most nincs több időm.
Üdv. Era
105. Zoltán (látogató)
2006. 03. 01. 12:45

Era! A szánalmat és a gyülöletet ne keverd össze! Orbán és társai szánalmas figurák. Sajnálom öket és azokat is, akik bedőlnek nekik. A leírt megállapításomat ne gyűlölködő jelzőként, hanem diagnózisként kezeld! Tény, hogy a zsenialitás és az őrület sokszor nehezen határolható el. Ha egy zseniális trükköt (lásd 102. levelem) tudatosan aljas célra használnak, ott nagy probléma, személyiségzavar van. Ilyen ember traktorosként semmi veszélyt nem jelent a társadalomra, de politikusként beláthatatlan veszélyeket hordoz magában. Abban meg remélem nem vitatkozunk, hogy egy törvénytelen módon hídra vonuló társaságra a magyar nyelv szavai közül a „csürhe” szó illik a legjobban.
106. Soltus (látogató)
2006. 03. 01. 18:45

Kedves Jó Magyar Emberek! Mindaz, amit végigolvastam eléggé felkavart… Nehéz megállnom, hogy néhány mondat erejéig ne reagáljak az eddig leírtakra. Határon túli vagyok, Magyarországon jártam egyetemre, jelenleg is itt dolgozom és kaptam én is a körlevélből. Szívesen szavaznék is Orbán Viktorra, ha a tanulmányaim elején nem íratnak velem alá egy olyan megállapodást, ami az egyetemi időszak alatt, lehetetlenné tette a letelepedési kérelem beadását. Hiszen egy ilyen lépés, magyar állami ösztöndíjas lévén, a tandíjmentesség és az ösztöndíj megszüntetését vonta volna maga után. Tisztában vagyok a szülöföldön való boldogulás szorgalmazásának jelentőségével, de azzal is, hogy az ilyen és az ehhez hasonló programok sem fogják megmenteni pl. a délvidéki magyarságot a teljes beolvadástól. Mivel beolvadni nem akarok, hát végigjárom azt a megalázó, válogatott tortúrákkal kikövezett utat, amelyet minden letelepedni kívánó külhoni társamnak végig kell járnia… A szavazás kapcsán csak annyit, az elmúlt ötven évet figyelembe véve és a jelenlegi agymosó tv csatornákat szemlélve az az érzésem, sajnos ennek a népnek vezér kell… Megértem, hogy mindenki a pillanatnyi személyes érdekétől függően szavaz, de néha nem árt körülnézni, hogy ami nekem jó, a másik száz embernek már nem biztos. Fatalista vagyok, ezért hiszem, azt kapja az ország, amit megérdemel…!
107. ÉVA (látogató)
2006. 03. 01. 23:47

Zoltánnak igaza van, a diagnózis pontos.
Az a szomorú – többek között – ebben a mostani választási kampányban, hogy OV a hatalom megszerzése érdekében mindent ígér, maholnap még a csillagok lehozatalát is megígéri, és sajnos (még valóban értelmes emberek is) beveszik ezt a maszlagot, mégpedig kritikátlanul. Mintha OV nem is ember lenne, hanem valami csodalény (ld. fotók a „fellépéseiről”). Hívői (nem hívei, nem elírtam; kritikátlan hívői!) pedig úgy járnak a gyűléseire, mint valami szeánszra.
Soltusnak is (108.) mondanám: remélem, ez az ország mégse süllyedt még olyan mélyre, hogy egy önjelölt vezérnek bedőljön.
Remélem………. Hátha többen lesznek azok, akiknek a racionalitás és az igazság fontosabb…….
Meglátjuk. Azért ezt talán mégse érdemeljük….
108. Hatvani Gyula (látogató)
2006. 03. 02. 7:20

Nos én anno el se mentem szavazni. Mindenkinek tartózkodnia kellett volna a szavazástól, szerintem. Most azonban elmegyek, de nem a narancsvidékre az biztos! Amikor már ennyire hülyének nézik az embert, az fájóan sértő. Még a keménymagból is volt aki megdöbbent ovi kijelentésein. Komolyan ha lenne rá mód a Frei dossziéban már 200.000 Ft-ért leszednék a min.elnököt, tehát ovi csak pártelnök, azaz biztos olcsóbb 🙂 dobjuk össze a pénzt és rendeződik a helyzet 🙂

Kifinomult, jóízlésű és igaz levelet írtál, melyet sokszorosítva kéne dobálni a fidesz székházba 🙂 Jó volt olvasni a leveled!

Derűs szép márciust, forradalom menteset, virágnyílósat, rügyfakasztót, meleg napsugarast zöldellő réteket!

H.Gy. (magyar állampolgár – független – nyitott szemű – 24 évesen sem veszi be a fidesz hülyeségeit)
109. Hatvani Gyula (látogató)
2006. 03. 02. 7:23

Kedves Éva!

azért olyanok biztos az ovi szeánszai mert a narancslébe kevernek valami halucinogén drogot. meg biztos van hipnotizőre is, aki mögötte mutogat a színpadon.. 😀
110. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 02. 10:58

Járt már itt egy bajszos piktor,
Nem kell nekünk Orbán Viktor!
111. pálatya (látogató)
2006. 03. 02. 19:53

koronázzuk meg viktort mint anno dózsa györgyöt(elnézést az unokáitól), és utána hátha béke lesz.
112. Springer Botond (látogató)
2006. 03. 02. 21:36

„Kedves” BALLA úr!

Elősször is ami a címzést illeti:

mint ahogyan az Ön által mellékelt fotón is látszik, az ominózus borítékon a feladó neve közvetlenül a borítékra lett nyomtatva, míg a címzett (érthető okokból) egy felragasztható teljesen SZABVÁNYOS etikettre.
Ezen etikett fizikai paramétereiből egyenesen következik, hogy az Ön becses neve (vagy bárki másé: akér az enyém) egész egyszerűen nem fér el az etiketten a levélre előbb nyomtatott feladóéval azonos méretben.
No de sebaj, a kákán is keressen csomót… 🙂

Kaptam már levelet az MSZP nagyrabecsült miniszterelnökétől -párdon: ex-miniszterelnökétől, Medgyesi Pétertől- ugynilyen címzési szisztémával, akkora MSZP logóval, hogy alig fért el a borítékon (már bánom, hogy kihajítottam, most lenne mit mutogatnom).

Mégsem kezdtem el jajveszékelni, hogy M.P. nem adja meg a tiszteletet a címzettnek… 🙂

Másodszor, idézet Öntől:
„Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni. Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember.”

Ez volt levelének azon pontja, amikor olvasás közben elhatároztam, hogy írok Önnek pár sort…

Egy ilyen egyszerű kérdésre csak és kizárólag jó választ lehet adni, tisztelt uram!
…és csak egyfélét!!!

Ha netán kétségei volnának efelől, úgy javaslom kérdezzen meg bátran egy francia, német, amerikai, vagy akár román állampolgárt és tegye fel nekik ugyanezt a kérdést, saját nemzetükre átültetve!

A tény, hogy Magyagyarországon (és ezek szerint a határainkon túl is) valaki az Önéhez hasonló véleményen van, elkeserítő. 🙁
Tudja az ilyen kérdésekben az ember a lelkiismeretére igyekszik hallgatni, NEM PEDIG PÁRTOK VÉLEMÉNYÉRE (AKÁRMELYIKÉRE IS)!!!
Ebben az ügyben sem a fidesz, sem az MSZP véleménye nem mérvadó!
113. ÉVA (látogató)
2006. 03. 02. 23:29

Kedves Hatvani Gyula!
Attól félek, hogy nem „anyag” van abba a bizonyos narancslébe keverve, hanem az erőszakos hatalomvágy van különböző mázakkal (és levekkel) leöntve. Hipnotizőr? Lehet, hogy van. Vagy OV a hipnotizőr – hívőinek. Egyfajta – újfajta Cipolla. Vagy mint Másik Ibolya írta: piktor. Csak még nincs bajsza.
Valaki mondhatná már neki: elég!
De még sok idő van április kilencedikéig. Remélem, kibírjuk.
114. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 03. 03. 10:40

„Ebben az ügyben sem a fidesz, sem az MSZP véleménye nem mérvadó!” – de szerencsére az Öné sem. Mint ahogy, természetesen, az enyém sem.
Mindazonáltál, Önnel ellentétben, engem az Ön véleménye nem keserít el, mert nem gondolom, hogy egyformán kellene a világ dolgairól gondolkoznunk. Ezt Önök gondolják – bizonyítja jelen bejegyzése is (csak egyféle választ lehet adni egy kérdésre…)

Én az ügygel már nem akatok foglalkozni, a cikkemben leírtakhoz nem sok újat tudnék hozzátenni, legfeljebb annyit, hogy azóta a Fidesz kétszer is a szemembe hazudott. Egyszer azt állították, hogy azoknak külkdtek ilyen levelet, akik kérték. Soha nem kértem. Másodszor azt mondták, hogy egyetlen negatív visszajelzést sem kaptak. Holott én a levelemet természetesen elsőként a feladónak köldtem el. Ezek szerint pozitív visszajelzésnek vették?
115. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 03. 03. 10:44

PS. Nekem is val előnyomtatott borítékom. Olyan pici betűvel szerepel rajta a nevem, hogy a majdani felragasztott „szabványos etiketten” szereplőnél semmiképpen ne legyen nagyobb. Én ezzel is megtisztelem címzettjeimet. Szerintem ezt kívánja – ha nem is a boríték, de az ETIKETT.
116. remenykedo (látogató)
2006. 03. 03. 15:11

Tisztelettel Mindenkinek,
En nem ertem mert gyulolik/sajnaljak itt ennyien OVt. Mi az amit tett? Valoban ennyire gonosz lenne? Ot vajon csak a hatalom erdekli? En speciel ugy tudom, hogy a demokratikus valasztasok a hatalom megszerzeserol szolnak, es ha valaki nem akarja megszerezni a hatalmat akkor nem megy el politikusnak. Ugyhogy kar kiemelni csak az egyik oldal hatalomvagyat. Nem latom miert felhaborito ha valaki szavazni es a sajat tamogatasara szolit fel? Ez a kampany resze! Jo lenne ha minden fel elfogadna ezt. Ez most mar hagyomany, hogy a partvezetok boldog-boldogtalannak levelet kuldenek. Igy tett ugye MP is. Szerintem penzpocsekolas, de ha nekik igy jo az az o bajuk.

A Magyar kozeletnek viszont van egy nagy baja. Ez pedig az, hogy minden pitianer ugyon mindenki felhorkan, es valami szornyu gonoszsagot magyaraz bele. Es ez minden politikai oldalra igaz. Tul sok a megsertodes a semmin. Engem az zavar nagyon regota, hogy mind a ket oldal kepviseloi csak a rossz indulatot latjak a masik tetteiben. Lehet, hogy kisse idealista vagyok de szerintem a politikusokat nem csak a vagyonszerzes motivalja. Szerintem oszinten hisznek sokmindenben amit mondanak, meggyozik magukat a sajat igazukrol, csak igy probalhatnak meggyozni minket a sajat igazukrol.

De ha mindenkeppen a rossz indulatot keresnem es le kene tennem a garast egyik avagy masik oldal melle akkor valoban kevesebb bizalommal lennek a jelenlegi kormanyoldal fele. Magyarorszagon ugyanis azert volt bekes (ugynevezett) „rendszervaltas” mert az uralkodo elit felismerte a hatalmat nem kepes fenntartani a korabbi eszkozokkel. Felismerte, hogy a hatalom ugy mentheto at hogy megszerzi a gazdasagi hatalmat. Azt ugyanis tudtak, ha mashonnan nem is hat Noam Chomsky-tol a vilag talan legbefojasosabb liberalis baloldali gondolkodojatol, hogy a media befolyasolasahoz nem kell mas mint gazdasagi hatalom. Ez be is jott nekik mert mindjart az elso nem partallami kormany utan visszakerultek a politikai hatalomba. Jomagam nem rajongok OV-ert de ugy gondolom, hogy azt a gyuloletet/utalatot nem erdemli meg amit a magyar sajto nagyobik fele a volt partallami befolyas alatt gerjeszt. Nagyon ugy erzem, hogy a gyulolet egy nagy adag felelembol es kissebsegi erzesbol szarmazik. A hatalom elvesztesetol valo felelemtol. Es az attol valo felelemtol, hogy kiderul, hogy megsem ok az egyetlenek akik kepesek az orszagot vezetni. Ezt probaltak volna elhitetni azutan, hogy az Antal kormanynak nehezsegei voltak a hatalom gyakorlasaval.1998-ban olyan kerult hatalomra aki kormanyzati tapasztalat nelkul is egesz jol elkormanyozta az orszagot negy evig, sot megkockaztatom, hogy jobban mint a 40-50 eves “tapasztalattal” rendelkezo szocialistak. Ugyanis tobb fantaziadus otlete volt arra, hogy hogyan lehet egy orszagot felviragoztatni es ezen otletek egy reszet veghez is vitte. De talan a legnagyobb bune az volt OV-nek, hogy valodi rendszervaltast akart, es nem nyugodott bele abba, hogy a korabbi elit uralja a gazdasagot es a mediat. Ugyanis o is tudta, hogy csak ugy lehet megnyerni a tomegeket, ha az embernek az uzenete eljut hozzajuk. Ez pedig az ugynevezett “jobboldali” politikusoknak nem is olyan konnyu olyan ujsagokon keresztul mint a Nepszabadsag. Es bizony-bizony a tenyleges hatalom feletti kuzdelem meglehetosen undorito tud lenni. De meg undoritobbnak tud latszani amikor a gazdasagi hatalom es a media birtokosai, felve befolyasuk csokkenesetol ravetik magukat arra aki meg akarja valtoztatni a status quo-t, es ugy is mondhatnank, hogy ujra fel akarja osztani a mediat es a gazdasagot. Igy azutan el is tudjak erni, hogy az elottem szolok tobbsege avval van leginkabb elfoglalva, hogyan gyarapodott OV vagyona es hogyan gazdagodtak Fidesz kozeli egyenek az allami vagyon privatizalasa soran. Holott az allami vagyon nagy reszet mar privatizaltak OV hatalomra kerulesekor es az OV kormany eppenhogy leallitotta a privatizaciot. Ugy gondolom ezert, hogy a hozzaszolok tobbsege egyszeruen nem latja a fatol az erdot.

Azt is sikerult elerni, hogy az embereknek egy nagy resze elhiggye, hogy a kettos allampolgarsag rossz es lehetetlen. Ellentetben avval amit tobb elottem szolo allit nemcsak szomszedaink kozott (Szerbia, Horvatorszg) termeszetes, hogy az allampolgarsag megjar szarmazas alapjan. Talan a legismertebb pelda erre Izrael. A kettos alampolgasag kerdeseben, ugy gondolom megint csak a felremagyarazas tipikus esetevel allunk szembe. Senki nem kivanta megmondani a hataron kivul elo magyaroknak, hogy hogyan erezzenek es azt se, hogy hogyan milyen formaban legyenek magyarok. Pusztan arrol volt szo, hogyha valaki magyar szarmazasu es akarja, akkor gond nelkul megkaphassa a magyar allampolgarsagot is. Ez egy lehetoseg lett volna es nem lett volna kotelezo. Ez egy szep gesztus lett volna amit felre lehet magyarazni es ugy latom meg lehet rajta sertodni. Nem oldotta volna meg a magyarsag minden gondjat bajat. De szep gesztus lett volna es nem ertem mert kellett ezt lehetetlenne tenni. Jobban mondva ertem, azert mert a nem magyarorszagi magyarok szavazatai, ha szavazhattak volna, valoban befolyasolhatta volna a politikai eroviszonyokat. Tehat valoban, a valasztas az otthoni eroviszonyokrol is szolt, de az “igen” a szavazason ettol meg mindig egy a magyarsag osszetartasat erosito dontes lett volna. Egyfajta unnep lehetett volna. Szamomra ugy tunt, hogy a nepszavazas kerdeseben a kormany megint, mint annyiszor egyszeruen az ellenzek ellenzeke volt. Az egyetlen racionalisan erv ugyanis a kettos allampolgarsag nem megengedesere a politikai eroviszonyok megvaltozasa az allampolgarsag megadasa nyoman. A kettos allampolgarsag megadasa mellett azonban nem csak ez az erv allt, hanem a magyarsag osszetartozasanak a kifejezese is. Ezert nem kell ebbe is csak OV hatalomvagyat belemagyarazni, megha benne van az is.

Nekem az az erzesem, hogy ellentetben avval amit a media nagy resze szajkoz nemcsak a Fidesz valtoztatja a velemenyet. A volt partallami elittel es MSZP-vel az a problema, hogy sohasem tudni milyen iranyba vinne az orszagot, es hogy mi a velemenye egyes dolgokrol. Maig nem tudom, hogy most a szocializmust epiti az MSZP(szerintem a parttagok nagy resze ebben hisz/hitt) avagy a vadkapitalizmust (a vezetoseg jo resze szerintem igy gondolkozik).Csak annyit lehet tudni, hogy a tenyleges hatalom elvesztese feletti felelmukben minden javaslatra ami a masik oldalrol jon azt mondjak, hogy rossz. Ez valoszinuleg annak koszonheto, hogy teljesen elvesztettek az ugynevezett “rendszervaltas” soran az ideologiajukat. Az MSZP nem kivan feltunni az MSZMP orokosenek egyes ugyekben, mint amilyen 56-os forradalom leverese. A partallami vagyont es a part szervezetet viszont szivesen orokolte. Ettol viszont sok embernek felfordul a gyomra. Ugyanis vagy-vagy. Ezert aztan sokan ugy erzik az MSZP vagy az orokose a multnak es akkor tessek bocsanatot kerni rendesen es megtisztitani a sorait a szemettol (beleertve a ketesen meggazdagodott uj elitet), vagy ha nem akarja vallalni az orokseget akkor tessek lemondani az atorokitett elonyokrol. Nem tudom viszont, hogy ezen kivansagok kozul melyiket lehetetlenebb kivitelezni.
Az MSZP az egy klub amit mar nem ideologia hanem egy torzsi osszetartozas erzese tart ossze. Hogyan lehetne mashogy megmagyarazni, hogy tobb tizezer parttag es szimpatizans, aki jobbara nem volt igazi haszonelvezoje a “rendszervaltasnak”, olyan vezetoseget tamogat akik a sajat gazdasagi hatalmukat nagyon is szem elott tartva a “rendszervaltas” igazi haszonelvezoi voltak? Hogyan lehet azt megmagyarazni, hogy tobb tizezer parttag egyik nap a szocializmusban masik nap a vadkapitalizmusban hisz? Hogyan mashogy lehetseges az, hogy ezek az emberek olyan milliardost tamogatnak aki szegenyek megsegitojekent tetszeleg, mikozben dontesei hosszu tavon csak a jovedelembeli kulombsegeket novelik? Szerintem epp ebbol szarmazik az MSZP kiszamithatatlansaga/kiszamithatosaga. Ugyanis szavazoik es a parttagok nagy resze nosztalgia alapjan szavaz rajuk, de a part programja nem szocialista. Jobban mondva hol az, hol nem az. Ezert fordulhat elo, hogy ha kell gyorsan levaltjak vezetoiket es programot valtanak. Az MSZP programja valojaban ugy hangzik, hogy csak a mi klubbunk tudja elvezetni ezt az orszagot, es az lesz a vezerunk es az lesz a programunk aki/ami minket hatalomban tart. Ugyanis ha mast nem, egyvalamit megtanithatott volna velunk a “rendservaltas”. Ez pedig az, hogy az MSZP ideologiaja mindossze a sajat kormanyzati kompetenciajaba valo hitbol all. Nem gondolom, hogy az MSZP rosszat akar. Szerintem a politikusok nem akarnak rosszat, mind hisznek a kompetenciajukban, Csak az MSZP klub abban nem biztos, hogy milyen vilagnezetet is vall. A part nagyon heterogen.
Mostanra elerkeztunk oda, hogy a Fidesz melto ellenfeleve valt az MSZP-nek retorikaban, es a Fidesz is gyakran valtogatja egyes igereteit a koz igenyei szerint. Azonban a Fidesz megmaradt a magyarorszagi kozepreteg partjanak es a tarsadalmat leginkabb erinto ugyekben nem valtoztatott allaspontjan es celjain. Az eppen aktualis eszkozok valtoztak ami egy tanulasi folyamatnak is resze. Az allando allaspontra pelda a csaladtamogatasi /lakastamogatasi rendszer. Ellentetben az MSZP/SZDSZ-vel a Fidesz kormany novelte a kutatas-fejlesztesre forditott tamogatast ami talan a legjobb ismerve annak ha valaki nem a pillanatnyi erdekeit, hanem az orszag hosszu tavu partoktol fuggetlen erdekeit nezi. Ugyanis a kutatas-fejlesztesbol pillanatnyi haszna egy kormanynak nem szarmazik, viszont nelkule az orszag lemarad es elszegenyedik. Ezzel szemben az MSZP, most ugyan felfedezte a kutatas fejlesztest es arrol predikal, hogy majd ok fejlesztenek, az elmult negy evben nem hogy novelte, de nagy mertekben csokkentette a GDP aranyaban kutatasra forditott penzt. Itt volt ra a lehetosege, Gyurcsanynak is. Befektethetett volna a jovobe. De nem, azt kenyelmesebb volt mondani, majd jovo ciklusban fejlesztunk most az a fontosabb, hogy a tomegeket megnyerjuk. Mit higgyunk akkor? Melyik part nezi a hosszu tavu erdekeit a tarsadalomnak? Melyikben lehet jobban megbizni? Komolyan OV az az ordog?
Azon megallapitassal, hogy jelenleg a Fidesz ketsegbeesetten kapalozva komunikal egyetertek, es ez meglehetosen ellenszenves nekem is. De ennek az oka epp a fentebb leirtak, es az hogy egy media tulsujjal elerheto, hogy barmit mond is az ugynevezett “jobboldal” abba valami rosszat bele lehet magyarazni. Amikor a hatalombol kiszoritott remenytelenul kapalozik es nemtelen eszkozhoz nyul a hatalmon levo mindig azt mondhatja, hogy becstelenul kuzdesz. Holott az is nagy becstelenseg amit a hatalmon levo elkovet azaltal, hogy a hatalmat, ami helyzeti elonyebol es nem tehetsegebol szarmazott, felhasznalja sajat elonyere a demokratikus versenyben. A Fidesz nem azert latszik neha rondabbnak mint az MSZP mert gonoszabb, hanem azert mert meg kivanja valtoztatni az 50 eve fennallo viszonyokat. Konnyebb a nyugodt ero latszatat kelteni annak aki a media nagy reszet uralja es a status quo-t akarja fenn tartani. De a gyulolatat valojaban csak az gerjesztheti aki a tenyleges hatalommal rendelkezik, es ez bizony nem a Fidesz. Mas szoval, a tarsadalom bekejenek visszaallitasat nem attol kene varni a demokratikus versenyben aki a gyengebb es kevesebb hatalma van, hanem attol aki a tenyleges hatalmat gyakorolja. Nem azt kene elvarni hogy a hatalombol kiszorult elhalgasson, hanem azt hogy a hatalmon levo engedjen a szoritasbol. Vegul pedig nem gyulolkodni kene, hanem elgondolkodni milyen uton tehetnenk elhetove Magyarorszagot.

Hat ez kisse hosszura sikerult. Ezuton bocsanatot kerek es gratulalok mindenkinek aki el birta olvasni.
Udvozlettel es Tisztelettel
Egy remenykedo
Es mindenkitol egy kis higgadsagot, megertest es kevesebb sertodest kernek. Az elet tul rovid hozza.
117. pálatya (látogató)
2006. 03. 03. 18:27

én abban reménykedem, hogy 5-10-20 év múlva a lexikonokban lehet csak azt a szót olvasni, hogy orbán.ez az ember lehet, hogy a választási törvény alapján egy szavazattal lesz nyerő vagy vesztes, de sokak szemében nem lesz különb mint rákosi, sztálin, stb.ha leülne egy sötét sarokba gondolkodni, önvizsgálatot tartani, akkor sportsérülésekre hivatkozva visszavonulna a nyilvánosságtól.gondolja végig: hány gyermek tagadta meg atyját.kiváncsi volnék hatvan évvel ezelőtt viktornak haverja lett volna-e ságvári.
118. remenykedo (látogató)
2006. 03. 03. 18:51

Kedves palatya!
Jo en se szeretem Orbant. Mit modjak, vannak olyan otletei ami finoman szolva nehezen vegrehalythatonak es populistanak tunnek. De mert kell gyulolni. Az onok tobbseget ugy latom csak ez birja felcsigazni. Onokben ez a kozos? Gyuloljunk egyutt? Azon kivul, hogy a mai Magyarorszagon es a jovobelin belul minden rosszert Orban a felelos tudnak valami mast is mondani? En abban remenykedtem, hogy esetleg vannak akik tudnak.
De ugy latom legalabb is egyes esetekben igazat kell adnom Csepeli Gyorgynek az Informatikai és Hírközlési Minisztérium államtitkáranak aki azt irja blogjaban, ” hogy az új magyar nemzeti karakter meglepően régi. Pesszimizmus, öngyűlölet, kishitűség, irigység, felelősség elhárítása, ötlettelenség és fantáziátlanság jellemzi a domináns magyar nemzeti karaktert” Es ebben szerintem a felelosseg elharitasa talan a legtalalobb.
Tovabbra is remenykedve tisztelettel
119. agnes (látogató)
2006. 03. 03. 19:03

Gratulálok a 78. számú hozzászólónak. Én is úgy érzem, hogy mi nem tudunk kulturáltan eszmét cserélni. Csak vagdalkozni és szidni egymást.

Romániai magyarként – a népszavazással kapcsolatban – az bántott, hogy velünk riogatták a Magyarországon élőket. A románok a kettős állampolgárság ügyét csendben elintézték: egyszerűen megadták a Moldáv köztársaságbeli románoknak. Ja, és útlevélre is jogosultak. És nagyrészük nem költözött át Romániába…
120. pálatya (látogató)
2006. 03. 03. 19:05

remenykedo kösz. viktornak miért jó az, hogy ha mutatják a tv-ben akkor nem tapsolnak, hanem cgányoznak meg a padlóra kpnek ?
121. lancelot (látogató)
2006. 03. 03. 19:22

Jó estét mindenkinek !Reménykedő, gratulálok !Szerintem ezen a forumon azon kevesek egyike vagy akinek saját véleménye van és nem azt szajkózza gondolkodás nélkül amit az általa kedvelt oldal reggeltől estig az emberek fejébe erőszakol . Ebben az országban egyébként sem a politikusokkal van a baj. Ők tényleg nem buták, csak a mi ostobaságunkat használják ki.Mi egymással vitatkozunk pedig mindannyian ugyanakkora s…..n vagyunk , nekik köszönhetően. Ők csak a vagyonszerzésben és a saját érdekeik érvényesítésében járnak az élen.És ez így is lesz amig nem történik meg nálunk is a rendszerváltás.Az pedig ránk vár mert ők önszántukból soha nem fognak sem lemondani sem pedig rendszert változtatni.Nekünk kellene összefogni és rendet tenni ebben az országban amíg nem késő!!Afelöl senkinek ne legyen kétsége, hogy amikor majd az államadósságot kell majd kifizetni nekik és a vagyonaiknak hírük-hamvuk sem lesz.Pedig egyszer azt is ki kell majd fizetni.A tanulság szerintem: LÁSS ÉS GONDOLKOZZ.Pálatya hidd el, attól, hogy O.V. eltünik semmi, de semmi nem fordul jobbra .Köszönöm a figyelmet. Viszont látásra, sziasztok.
122. remenykedo (látogató)
2006. 03. 03. 19:44

Koszonom Lancelot!
Kedves palatya ugy latom on tenyleg egy olyan eset amelyre a 78-as hozzaszolas vonatkozik. Mas szoval egeszen remenytelennek tuno.
En azert ha megengedi tovabb remenykedek
123. Ecce, homo politicus (látogató)
2006. 03. 04. 11:03

Tisztelt BéDéKá, és hozzászólók/olvasgatók!

Remenykedo és lancelot legutóbbi hozzászólásaiba csak bele-bele olvasgattam, de jópár gondolattal egyetértek.
Orbánra igenis lehet azt mondani, hogy hataloméhes, mert az. De kérdem én, olyan nagy bűn ez egy politikustól? Én -törzsökös fidesz-ellendrukkerként is- elismerem, hogy a rendszerváltás utáni magyar politika -sajnos- legmeghatározóbb politikusa OV. Lehet azzal vádolni, hogy úgy váltogatja az eszméit, mint más az alsóneműjét, de mégis: minden kritika amit vele szemben megfogalmazunk, kritika magunkkal szemben is. Szavazók százezrei nélkül nyilvánvalóan nem lehetne a magyar politikai élet szereplője. Egyedül azt nem értem, hogy a szellemi képességeire és politikai előrelátására oly büszke magyar (mert hát ezt kell hinnem) miért tiszteli meg szavazataival? Persze, biztosan imponáló egy negyvenes évei elején járó, magát a nép gyermekeként lefestő miniszterelnök/-jelölt, akinek a politikai tevékenysége kimerül abban, hogy fennhéjázó beszédeket tart a magyarságról.Persze ezt sem tehetné meg, ha nem lenne rá igény. Az a nagy helyzet, hogy különleges nép vagyunk, na. Ha nem volt külső ellenségünk, ami valljuk be, elég ritkán adatott meg, hát megindultak a belső harcok, hogy a következő külső csapást lehetőleg ne nagyon éljük túl. Genetikai dolog ez, én mondom. Egész egyszerűen még ma is jólesik egymásnak ugrani, kinek a magyarság, kinek az esztelen ámokfutás megfékezésének érdekében.

Talán még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy a durvuló kampány is minket szolgál, legalább a felgyülemlett gőzt ki lehet engedni egy-egy össznépi zászlólengetős dzsemborin. Szerintem ennek felismeréséhez nem kell más, mint a magunkba pillantás. És mondom ezt úgy, hogy magamat világ életemben racionális, szélsőségektől mentes embernek tartottam…

Tehát nem, nem a hatalomvágyról van itt szó. Hanem arról, hogy akarunk-e olyan kormányt, akinek a hivatalos politikája megkülönböztet magyart és magyart, önkényesen sorrendet állít fel közöttük. Mert ma nem lehetsz magyar, ha nem hatalmas kokárdában, esetleg méretes, középen kivágott zászlóval a kezedben Orbán-nagygyűlést hallgatsz, persze áhítattal. Ütemes Viktor-Viktor hangzavarral aláfestve, de olyannal, amit még Rákosi elvtárs is megirigyelt volna (persze nem a Viktor, hanem a Rákosi hívószóval…).

Olyan kormányt, amiben esetleg olyan emberek is tagok lehetnek, mint Áder János a maga vérlázító cinikusságával és bicskanyitogató bajusz alatti somolygásával, vagy éppen azzal a Deutsch-Für Tamással, aki képes kiállni a nagy nyilvánosság elé, és azt mondani, hogy Gyurcsány Ferenc azt üzente a magyaroknak, hogy bekaphatják. Hát ha ezt tényleg komolyan gondolják, akkor biztos bennem van a baj.

És jól mutatja a közhangulatot, hogy most azt is ide kell vésnem: nem vagyok a kommunizmust az anyatejjel magába szívott ember. Sőt. Az előbb elmondottak is elegek lennének arra, hogy a magam részéről a szavazócédulán kiessen a látómezőmből a Fidesz-rubrika. Pusztán valaki ellen szavazni az esetek többségében szegénybizonyítvány – és nem feltétlenül a választó részéről. Erre azt tudom felelni, hogy végre van alternatíva balról is, tessék nyitott szemmel, kritikusan, és előítéletektől mentesen tájékozódni onnan is. Meg mindenhonnan.

A sajnálkozás mit sem ér, ha magunknak keressük a bajt.
Újabb négy évre megint magyarok maradunk, akárki meglássa!:)

További jó politizálást mindenkinek, Homo Politicus

P.S.: A szövegben előforduló kétértelműségekről (ha vannak ilyenek) mindenki döntsön saját belátása szerint.
P.S. #2: Ez a szösszenet nem kívánt szocialista-kampányanyag lenni.
124. Mij (látogató)
2006. 03. 04. 14:13

Kedves Era
Hozzászóllásaidat olvasva meggyőződésem, hogy sikeres agymosáson mentél keresztül. Ha esetleg nem tudnád, OV vezéred volt az, aki az uralkodása idején ellene volt a kettős állampolgárságnak, ezt írásban is fektette. OV-nak mára már nem csak a határon belüli magyarokat sikerült hatalmi éhségében egymással szembe fordítani, hanem a határon túli magyarokat is.
A magam részéről meg szeretnélek nyugtatni, párton kívüli vagyok, de az OV vezérből elég volt. ennek ellenére nem vagyok ellensége-mint ahogyan sokan mások sem ebben az országban- a határon túli magyaroknak. A régi lakhelyedről, ahonnan Magyarországra költöztél,-mint ahogyan írod- erős a magyarellenesség. Véleményem, hogy ez ott sem általános, vannak szlovák állampolgárságú barátaim, kiknek más a véleményük azokkal szemben, akiket te hoztál példának. Talán, ha reálisabban néznél körül, esetleg lenne saját véleményed is, tárgyilagosabban tudnád felfogni a magyarországi eseményeket.
125. Atomtudos (látogató)
2006. 03. 04. 17:27

Kedves Károly,

nem határon túli magyarként teljes szívemből egyet értek válaszoddal! A kettős állampolgárságról szóló szavazáskor nemmel szavaztam, nem is tehettem másképp, aki józanul gondolkodik az mind így tett. Ettől függetlenül folyamatosan lelkiismeret furdalásom van miattatok, kedves külhoni magyarok. Nagyon remélem, hogy-ha máshol nem is- talán majd az EU-n belül újra egy nép lehetünk majd (szándékosan nem egy nemzetet írtam , szerintem annak most sincs híjja…)
Tartsatok ki , sikerülni fog! A demagógokkal pedig, -szónokoljanak azok Bp-n, Kárpátalján, vagy bárhol- ne foglalkozzatok!
Üdvözlettel Esztergomból,
Atomtudós
126. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 04. 18:17

A népszavazásra föltett kérdést az Alkotmány szerint 50 képviselő megválaszolhatta vol.a. Orbán nem tudott annyit se összeszedni? Ez azt bizonyitja, hogy nem arról szavazott Magyarország, ami a kérdésben szerepelt..
127. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 03. 04. 18:50

Köszönöm a sok-sok hozzászólást.
128. Péter (látogató)
2006. 03. 04. 21:15

era-nak
te szerintem beteg vagy…… én magyar állampolgár vagyok, itt Szlovákiában ,de amit te fröcsögsz a szlovákok részéröl megnyilvánuló gyülöletről,én NEM TAPASZTALTAM!!!!! DE A magyar renszámu autómra, a Mgyarok lakta területen lőttek, magyarok , és NEM szlovákok! Én ezt a fidesz lázitásának tudom,és tudtam be.. Te M.országban élsz…. mit szólsz a fidesz! mostani sorozatos ostoba húzásaihoz? Én rájuk szavaztam valamikor…..de most a környezetemből SENKI nem szavaz rájuk,mert CSALÓDTAK a fideszben, és a Viktorban! Amit a fidesz csinál, az sajnos jellemzően magyaros… húzás, lásd a délszláv válságban való fegyverszálítás, a munkásörség fegyvereit csampészték oda. Lipták Béla jobbantenné,ha a saját házatájával foglalkozna….
129. remenykedo (látogató)
2006. 03. 05. 15:45

Kedves Mindannyan,
Meg tudna nekem magayrazni valaki, hogy mi is volt az a racionalis erv ami miatt egy jozanul gondolkodo csak nemmel szavazhatott az allampolgarsag kerdeseben? Ha az egyetlen racionalis erv az volt amit a 118-adik hozzaszolasban emlitettem, termeszetesen a valaszadonak nem szukseges megegyszer leirnia.
Koszonettel Remenykedo
130. era (látogató)
2006. 03. 05. 16:11

126 és 130-nak
Ki fröcsög itt szerintetek?
Olvassátok végig a hozzászólásokat, persze az enyémet is!
Ki is az, aki állandóan fröcsög a jobboldalról? Ki az agymosott?
Kikérem magamnak!
Én úgy érzem saját érveimet és a tényeket soroltam fel, mint ahogy úgy látom itt mindenki úgy gondolja, hogy amit leír az a frankó!!!
Hány jobboldali fröcsögést számoltatok össze és mennyi baloldalit?
Azokat meg nagyon kedvelem, akik azt írják , hogy egyik nagy pártot sem kedveli, ő a 10%-hoz tartozik /melyik 10%/ stb. közben meg Orbánt szapulja.
Joga van hozzá, de ha annyira elfogulatlan szentelhetne pár sort Gyurcsány ötleteléseire is.Péter, te beteg vagy, de nagyon!!!!!
No és miért lőttek rád, csak nem valami „huncutságot „csináltál ?
Különben meg ne higgye senki , hogy feltétel nélkül fogadjuk el azt, amit Orbán mond, természetesen ő is sokszor hibázik. Ezt itt nektek nem részletezem, hiszen ti ezt megteszitek helyettem, csak ti még rengeteget csúsztattok is!!!!!
Kellemes vasárnap délutánt mindenkinek.
131. remenykedo (látogató)
2006. 03. 06. 10:56

Tisztelt Mindannyian!
Kerem hagyanak fel egymas sertegetesevel. Ha ez egy racionalis vitaoldal akkor tessek racionalis ervekkel vitatkozni.
Annak orulok, hogy nehanyan azert megprobaltak. Peldaul Ecce, homo politicus, bar ugy erzem kisse belesuppedt o is a jelenlegi ellenzek szapulasaba erzelmi alapon. Ugyanis az alapjan nem kene szavazni, hogy milyen Ader mosolya. Valoszinunek tartom, hogy az ide irok tobbsege Gyurcsany Ferencre mint uriemberre tekint, aki merfoldekkel hitelesebb Orban Viktornal. Ha viszont megprobalnanak egy kisse visszafogottabban, kevesbe a klubbhovatartozasuktol fuggetlenul szemlelodni akkor azt megallapithatnak, hogy egy hiteles uriember nem pozol, nem elvezi hihetelenul latvanyosan a hatalmat, es nem csinal ugy mintha oszinten aggodna az ellenzekert, es ami legfontosabb nem akar begyujteni SENKIT a komunizmus aldozatainak napjan. Nem teszi ezt csak azert mert tudja, hogy megteheti hiszen hatalmaban all. Ilyet az tesz akinek valamilyen oknal fogva kissebsegi erzese van es azt szeretne elerni hogy mindenkeppen ra figyeljenek, lassak milyen hatalmas is o es ezert fontosnak tartsak. Ettol persze meg lehetne szavazni GyF-re, ugyanis szavaznunk az alapjan kene, hogy melyik partnak milyen a programja es korabbi eredmenye olyan ugyekben amelyek igazan erintik Magyarorszag fejlodeset. Nem a pitianer ugyek miatti eroltetett megsertodes alapjan kene szavazni.
Itt most OV-rol nem kivanok szolni, mert neki sem vagyok nagy rajongoja. A velemenyem OV-rol ezert ebben a korben kevesebb vitat kavarna, bar a tobbseg totalis ellenszenvet biztos, hogy nem birnam megkozeliteni sem. Tehat kernem szepen az egybegyulteket, hogy ne a szimpatiajuk szerint hanem racionalis ervek alapjan vitatkozzanak. En peldaul meg mindig nem kaptam valaszt arra, hogy mi is volt az a racionalis erv ami miatt egy jozanul gondolkodo (lasd Atomtudos 127) csak nemmel szavazhatott az allampolgarsag kerdeseben? En eddig ugy gondoltam, hogy jozanul gondolkodom, megis igennel szavaztam. Megismetelnem, hogy ha az egyetlen racionalis erv az volt amit a 118-adik hozzaszolasban emlitettem, termeszetesen a valaszadonak nem szukseges megegyszer leirnia.
Nagyon kivancsi lennek BeDeKa valaszara is, hisz o inditotta el ezt a blogot es megtisztelne vele ha elolvasna a 118-as hozzaszolast es mast is valaszolna ra mint hogy koszoni a hozzaszolast.
Koszonettel Remenykedo
132. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 06. 14:25

Dec. 5.-én én nemmel szavaztam. Nem azért, mert ezt mondták, vagy féltem volna a bezúduló vendégmunkásoktól. Ezeknek semmi köze nem volt a véleményalkotásomhoz. Azért szavaztam nemmel, mert az egész népszavazás egy nagy néphülyítés volt. Az állampolgárságról bármikor, bármelyik képviselő előállhatott volna törvényjavaslattal. (Csak 2, Csapody és Pettkó urak tettek le a témakörben indítványokat) A többiek akkor álltak az élre, amikor észbekaptak, hogy ezzel a témával milyen jól lehet magukat mutogatni, eladni. 50 képviselő indítványára egyébként is bármilyen ügyet napirendre kell tűznie az országgyűlésnek. Ha akkor nem volt 50 képviselő,akkor a később előállók már nem hitelesek… A Fidesz-Mdf kormánynak korábban 4 éve volt, azóta az ügyet érintő körülményekben semmilyen új, előre nem látott elem nem merült fel. Ép gondolatuk azalatt e tárgyban nem volt. A határontúli magyaroknak az igen többet ártott, mint használt volna. Felháborított az a demagógia, ami a népszavazást az ország újraegyesítéseként próbálta eladni. Akik ezt sugallták, felelőtlen, a politikát, jogot nem ismerő elemek, akik azt gondolták, hogy a nép igen szavazatával a hátuk mögött belpolitikai tőkét kovácsolnak az igenekből. A többség látta, hogy itt néhány jószándékú, de naív kezdeményező mellett az aljas hullámlovagok átvették az irányítást, akiket rendre kell utasítani. Ezért sült el úgy a nápszavazás, ahogyan elsült… A nép nem olyan hülye, mint egyesek gondolják…
Még egy fontos dolog. Az a sugallat, ami arra irányul, hogy csak bizonyos párt szavazói az igaz magyarok, akik kokárdát kitűzve, narancsba öltözve mennek szavazni, vissza fog ütni. Az emberek felteszik a kokárdát meg a narancsos jelvényt,a Szonda Ipsoszt is meghülyítik, aztán a fülke magányában, kikerülve a nyomás ill. ellenőrzés alól már máshová ikszelnek. A közvéleménykutatók 2002-es tévedése sokszorosan fog megismétlődni. Nem a szavazatszámlálókban kell aztán a hibát keresni: ahol 5-6 millió szavazatot kell össszeszámolni, ott törvényszerű, hogy vannak tévedések. Ennyi ember közt csaló is biztos, hogy akad. A tévedések azonban kiegyenlítik egymást, a csalókat meg egy jól működő rendszer kiszűri. A jelenlegi rendszer szinte konszenzussal alakult ki… Szóval akármi lesz az eredmény, senkinek nem lesz arra erkölcsi alapja, hogy csőcseléket vezényeljen a hidakra.
133. Remenykedo (látogató)
2006. 03. 06. 14:59

Kedves Masik Ibolya,
On megismetelte ama tezisemet, amit 118. hozzaszolasban kifejtettem, hogy csak azert kellett a nepszavazason nemmel szavazni, mert akkor ez jo lett volna OV-nak es csapatanak akit itt a tobseg oszinte undorral es utalattal vesz korul. Azaltal, hogy ezt a tezist folyamatosan ismetelgetik kulombozo formakban ez nem valik sem elfogadhatobba sem tobb racionalis erve. Megmarad egyetlen es elegge elszomorito ervnek. Sajnos ezen az erven kivul on csak egy kinyilatkoztatast tett, hasonloat ahhoz amilyet on szerint az on altal nem szeretett oldal tesz mindig. Ez a kinyilatkozas ugy hangzik: A határontúli magyaroknak az igen többet ártott, mint használt volna.
Honnan tudja on ezt? Visszatekintve az elmult evre ezen kinyilatkozas, meg nemi joindulattal is hamisnak hangzik. Megint megismetelnem, a nepszavazas egy lehetoseget adott volna arra, hogy konnyebben magyar alampolgarok lehessenek azok a magyar szarmazasuak akik szeretnenek, es akik igy szeretnek megelni magyarsagukat. Mert kellett ezt lehetetlenne tenni? Mert kellett azt lehetetlenne tenni, hogy magyarok egyes csoportjai egymas nyakaba borulhassanak hataron innen es onnan egy ilyen gesztussal? Csak azert mert ez jo lett volna valakiknek akiket onok szivuk melyerol gyulolnek a 118-as hozzaszolasban leirt pontok miatt? Tovabbra is csak ezt a racionalis valaszt kapom kerdeseimre es ez onoket is el kene hogy szomoritsa, de legalabb is gondolkozasra kesztesse csak egy egeszen kicsit. Mert ezzel a gyulolettel nagyon nehez lehet egyutelni.
Tisztelettel remenykedve,
Remenykedo
134. pálatya (látogató)
2006. 03. 06. 18:41

reménykedj!de utazz el valahová… messzire.ne érts félre se engem, se mást.mi az értelmes embert, meg a többit sem akarjuk elküldeni.aki ezt 98 ezer négyzetkilométernyi földet magáénak érzi ugyse megy el.aki itt született,itt tanult meg írni, az másképp nem gondolkozhat.a többi elé pedig ne állítsunk akadályt.REMÉNYKEDŐ. orrolsz rám.kár. egy elvtelen embert -ov- nem tudok tisztelni.a fiamnak sem engedem az elvtelenséget.bocs.ov-nek mégis van elve:ki ha nem én bármi áron…ő egy aljadalom valaki.ha véletlenül az mszp eltol valamit, és ő alakíthat kormányt, lehet, hogy többen menekülnek el az országból mint 56-ban.én 1990-ben az szdsz tagja lettem, s azóta sem szavaztam másra.cigány a szomszédom, a munkatársam, velük elvagyok.ők dolgoznak, dolgoznának, nem miniszterelnökök akarnak lenni. kösz
135. pálatya (látogató)
2006. 03. 06. 19:07

na még egyszer.a rokonságomban van aki novi sadon, újvidék-en él.70-ben, 80-ban, de 93-ban sem akart Magyarországra költözni, mondván az a szülőhazája.átvészelt egy háborút amit a soviniszta stb gondolkodású „emberek” csináltak. ma itt hazánkban kik szidják a régi világot?az ösztöndíjjal angliában tanulók, azok akik „színdarabját” minden színház játszotta?ez lehet mind süketelés.nekem gyerekről, családról senki ne ugassaon/bocs/ aki azt mondja, hogy a cigányember a szoc- segélyből majd leírja azt amit ő a miniszterelnöki fizetéséből.ha d.f. egy díszzsidó, akkor ov egy díszcgány. én nem cigányozok
136. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 06. 19:09

Kedves Reménykedő!
Félreért: én Orbán Viktort emberileg nem gyűlölöm, legfeljebb sajnálom.Azt viszont mindenkiben megvetem, akik aljas módszerekkel gyűjtötték illetve gyűjtik a voksokat. A december 5.-inél pedig nincs aljasabb voksgyűjtés.
137. remenykedo (látogató)
2006. 03. 06. 19:13

Tisztelt Palatya kedves olvasok,
En nem orrolok itt senkire, es ez kiderul a hozzaszolasaimbol, ha elolvasta/k oket. En pusztan jol/rosszul elemzem a magyar politikai eletet. Sajnalom ha ezzel megzavartam ont. Az on(marmint palatyae) legutobbi kedves hozzaszolasa azonban rendkivul sokat elarul onrol. Azt csak remelni tudnam, hogy az on allaspontja nem egyezik az SZDSZ-evel, es hogy a partja nem lenne buszke ra. Bar ha jol belegondolok, talan az ilyen jellegu hozzaszolasok miatt nehez hitelesnek erezni a kormanyoldal toleranciarol es szolasszabadsagrol szolo szolamait. A kirekesztesrol es a magyarsag megosztasarol meg jobb ha nem is beszelunk.
Tudom, en is tehetek arrol hogy kedves palatya ilyen kedvesen szolt hozzam. Igazsag szerint kicsit orulok is neki. Ugyanis tudom, hogy amikor valaki a lelke melyen racionalisan belatja, hogy a masiknak igaza van, de erzelmei ezzel a belatassal ellentetes allasponton vannak akkor az erzelmek gyoznek es altalaban heves kitoreseket produkalnak, mint amilyennek az elobb lehettunk tanui. Mondjak csak kedves olvasok, onok egyetertenek Palatyaval? Mit szol hozza kedves BeDeKa? On szerint is Orban az osgonosz? Van it valaki akinak valamelyik csaladtagjat talan lemeszarolta Ov? Vagy esetleg egy padban ultek vele az iskolaban, hogy onok ennyire ismerik ot es tudjak mi mozgatja?
Az utolso ket kerdesre igazan nem varok valaszt, koltoi kerdesek voltak.
Viszont a korabbiakra varom a valaszt kulonosen tisztelt BeDeKatol
Tisztelettel,
Remenykedo
138. Remenykedo (látogató)
2006. 03. 06. 19:27

Kedves Masik Ibolya,
Ne haragudjon, de figyelmeztetnem kell arra, tovabbra is kiter az elol, hogy valaszoljon arra, hogy miert kellett nemmel valaszolni a nepszavazason azon kivul, mert on sajnalja vagy nem szereti OV-t es az „igen” az jo let volna OV-nek. Az, hogy mi az aljas voksgyujtes az pedig renkivul szubjektiv. Ugye on sem gondolja komolyan, hogy a nyugdijrendszer osszeomlasaval valo fenyegetes a beozonlo magyarok miatt a nemes politikai kuzdelem eszkoztaraba tartozna? Ha pedig ebbe belegondol, akkor elerkezett ahhoz a ponthoz, hogy belassa nincs racionalis erv a nem mellett, mindossze a klubhovatartozas erzelmeken nyugvo erve.
Koszonettel a normalisabb hangveteler.
Remenykedo
139. pálatya (látogató)
2006. 03. 06. 19:57

ez a blog azért tetszik nekem mert ide elvileg bárki írhat, aki vállalja magát. vhol olvasom, hogy a fidesz felháborodik azon, hogy az atv-t felvették a kábeltévés alapcsomagba. nálunk kecskeméten az információs csomagban szerepel a hír tv.kutyát nem érdekli.engem nem érdekel az, ha ott szidnak.magyarul: itt arról kezdődött a beszélgetés, hogy ki kinek milyen levelet írt.én úgy vagyok, hogy nem birom a szagosat, ezért nem is megyek a szagos gödör közelébe.akinek tetszik, menjen.én ezt érzem liberális nézetnek.akit csábít az akol melege, hát az ne fázzon, de a többit ne baszogassa.12 éves fiam az imént jegyezte meg, hogy másik blogon a cvik díszcigányozott.kedves REMÉNYKEDŐ én is reménykedem abban, hogy ön eltudja mondani az önhöz közelállóknak azt, hogy orbánvik milyen elveket vall.
140. Remenykedo (látogató)
2006. 03. 06. 20:28

Kedves Palatya!
Sajnos en nem tudom, hogy milyen elveket vall OV, azt tudom, hogy on ugy gondolja, hogy tudja. Annak orulok, hogy kisse higgadtabban is bir irni, bar azt elfelejtette, hogy ertelmes ember nem szokott olyan kifejezeseket tenni, hogy: de utazz el valahová… messzire. Ha meg megteszi, akkor utana bocsanatot ker. De lehet, hogy ez csak a stilus kerdese.
Egyebkent orulok, hogy vegre egyetertunk valamiben. Ha on ugy gondolja, hogy engedni kell hogy mindenki oda huzzon ahova tetszik, akkor nem kellett volna megakadalyozni azt, hogy azok a kulhoni magyarok akiket vonz Magyarorszag melege azok megkaphassak az allampolgarsagot. Ezekszerint on is igennel szavazott?
Udvozlettel remenykedve, hogy ratalaltam egy rokonlelekre,
Remenykedo
141. ÉVA (látogató)
2006. 03. 07. 0:21

Kedves Reménykedő!
Minden indulat nélkül próbálok ide írni. Ma Magyarországon, ezen a 93ezer négyzetkilométeren nagyon megosztottak vagyunk. Sajnos. Az indulatokat pedig szították, OV és pártja, amikor 2002-ben elvesztették a hatalmat. Lett kiabálás a választási csalásról, arról, hogy a fegyházban ki-hogyan-kire szavazott (honnan tudják, ha titkos a szavazás; egyébként ma még működik egy olyan passzus a Btk-ban, hogy „közügyektől eltiltás”, tehát sokan a fegyházban/börtönben nem szavazhattak); jött hídfoglalás, stb.
Kettős állampolgárság: nagyszüleim erdélyiek, onnan menekültek volt el 1944-ben, még anyám is ott született. Érzelmi alapon szavaztam, de az egész szavazósdit nem tartottam értelmesnek. Ok volt a megosztásra. Amikor először kipattant az ötlet, a Fidesz elutasította – nemkülönben a Magyarok Világszövetségét, melynek élére nem az általa választott ember került. Aztán „felkarolta” az ötletet – hátha bejön. Nem jött be, mert eredménytelen volt a népszavazás. NEM a nemek voltak többségben, hanem az igenek, csak nem mentek el annyian szavazni, amennyi az érvényességhez kellett volna.
(Ezt a momentumot sokan elfelejtik.)
Ami OV-t illeti: arroganciájának (is) következménye, hogy ennyi negatív indulatot gerjeszt önmagával szemben. Ami a politikai meggyőződését illeti: tessék nekem megmondani, hogyan higgyek olyan valakinek, aki érdekei szerint cserélgeti a meggyőződését?
Tegnap liberálisok, aztán szimplán nagyszájúak (csuhások, térdre, imához, stb.) majd egyre jobbra át, már a MIÉP-pel is, és rettenetesen keresztények (amit álszentségnek tartok és érzek), most pedig kádáros szövegeket mondogatva ígérgetnek fűt-fát – mindezt a hatalom megszerzése érdekében.
Az ember normális esetben nem cserélgeti a meggyőződését, mint más a fehérneműjét. Aki ezt csinálja, annak nincsenek elvei, annak csak céljai vannak (a hatalom megszerzése), amiért semmi sem drága.
Magam legalábbis nem szeretem az ilyesmit, ezért nem kívánom őket visszaengedni a hatalomba.
Nem mindenkiről tudom, honnan ír ide a blogba. De ha körülnéz valaki Pesten, gyászba öltözött óriásplakátokat és hirdetőoszlopokat lát, ugyanazokkal az arcokkal, akikkel a korábbi „rosszabbul élünk” plakátokon találkozott. Ettől a gyászgyűjteménytől még az életkedvem is elmegy.
Olyan lassan Pest, mint egy temetkezési vállalat.
Magam részéről még nem szeretnék temetkezni – eljön az ideje.
142. pálatya (látogató)
2006. 03. 07. 6:22

kedves éva
szívemből szóltál
143. Remenykedo (látogató)
2006. 03. 07. 11:45

Kedves Eva!
Koszonom az emberi hangnemet. Sajnalom viszont, hogy tovabbra is csak az Ov irant erzet unszimpatiajabol tudja csak levezetni magyarorszag megosztottsagat es azt, hogy mert kellett nemmel szavazni. A legutobbi nehany hozzaszolasom alapjan olyba tunhetett, hogy en OV-t szeretem, merthogy vedem. De nem errol van szo. En OV-t tulzottan nem ismerem, egy ket interjuban lattam es rengeteg cikket olvastam rola. Korulbelul ugyanez mondhato el GYF-rol szerzett ismereteimbrol is. Nos amit eddig lattam (es nem amit olvastam, hanem az elo interjuk amiket lattam) az egyaltalan nem meggyozo. GYF egyaltalan nem kevesbe arogans es hitelesebb. Termeszetesen ha az ujsagokat olvasom akkor sokkal tobb olyan cikket talalok ahol csak OV-t vadoljak aroganciaval. Es ez nem is nagyon meglepo, ha elgondolkozik azon amit a 118-adik allasfoglalasomban leirtam. Biztos on abban, hogy tenyleg megprobalta, fuggetlenul szemlelni amikor maga a ket jelolt szolal meg es magprobal elvonatkoztatni attol amit az ugynevezett „fuggetlen” elemzok irnak? Biztos on abban, hogy valamikor is ugyan olyan nyitott fullel es szemmel probalta halgatni mind a kettojuket? En nem vagyok ebben biztos egyaltalan. Ugyanis en nem latok semmi kulombseget, mindketto a hatalmat akarja azert hogy befolyasolhassa Magyarorszag sorsat olyan modon ahogy jonak erzi. Es en itt igenis feltetelezek joindulatot mindket jeloltbol. De ettol meg a viselkedesuk valoban hatalomehsegnek latszik es egyesek szamara visszataszito lehet. Es jobbara attol fugg kinek a hibajat latjak nagyobnak, hogy melyik klubban vannak. Ebbol kifolyolag mid a ketto jelolt megoszto, csak mas okbol.
Sokaknak akik a partallami idokben elvesztettek valamit, peldaul vagyonukat, becsuletuket vagy hozzatartozojukat, GYF puszta letezese a miniszterelnoki pozicioban egy sertes, es szimpla letezese szamukra megoszto. Es ez ugy gondolom, hogy teljesen megertheto ha elolvassa a 118-as hozzaszolast.
Es ugye azt onok se gondoljak komolyan, hogy a begyujtjuk a kobor ebeket kijelentes a komunizmus aldozatainak napjan az az osszefogast erositi? Megha GYF csak a Vizsla kiadoira gondolt akkor se. Ugyanis SENKI-nek de SENKI-nek a begyujtesere nem lehet jo szivvel felhivni azon a napon! Az a jellegu erveles amit GYF hasznal ennek a kijelenteenek a magyarazatara arra emlekeztet amikor egy litvan fasisztat megvadoltak avval, hogy zsido vallasu polgarok ezreit gyilkolta le a masodik vilaghaboru alatt, es erre az volt a mentegetozo valasz, hogy o nem, o csak orosz nemzetisegu polgarokat gyujtott be.
Az a helyzet, hogy kivulrol nezve annak az oldalnak amelyik OV-t ki nem allhatja klubbhovatartozasa miatt nincs annyira megalapozott oka OV gyulolesere, mint a masik klubbnak az MSZP elutasitasara. OV szemelyesen ugyanis legjobb tudomasom szerint meg nem szolitott fel semmilyen ellentetes terfelen allo deportalasara. Es megint csak azt ugye onok se gondoljak komolyan, hogy a fidesz sokkal tobb kart tudott okozni barhol, belertve a magyar lelkeket 4 ev kormanyzas alatt mint az MSZP es elodpartja az elmult 60 ev soran? Mert mindenkit emlekeztetni szeretnek ra, hogy az MSZP az MSZMP orokose, csak akkor nem valja magat annak amikor nem kenyelmes!
De termeszetesen tudom, ezen erveim csak eszervek, es eszervekkel egesz egyszeruen nem lehet kuzdeni erzelmeek es klubbhovatartozas ellen. En pusztan gondolkozasra es belatasra szeretnem sarkalni onoket es a tenyek fuggetlen onnalo elemzesere, hatha kisse differencialtabban latjak a vilagot. Ugy gondolom, hogy avval ha kevesebb rossz indulatot teteleznek fel a politikaban jobban erezhetik magukat. De ami legfontosabb, ha nem sertodnek meg allandoan mindenen es egy kis belatast gyakorolnak, megprobaljak a masik erzekenyseget megerteni, rendkivul sokat tehetnek a megosztottsag ellen. Jobban mondva elsosorban nem a politikusokon mullik a megosztottsag, hanem mindannyionkon. Ugyanis ha a masik oldal azt latja, hogy on nem gyulol nekik sem lesz olyan konnyo gyulolni. Legyenek hat kerem az okosabbak, es kezdjenek el nem gyulolni.
Remenykedve,
Remenykedo
144. Remenykedo (látogató)
2006. 03. 07. 11:49

Kedves Mindannyian!
Azt elfelejtettem hozzatenni, hogy talan ha kevesebb gyulolet lesz jobban megerthetjuk egy egy szavazas tetjet es nem az alapjan mondink igent, nemet, vagy nem megyunk el szavazni, hogy az melyik oldalnak jo vagy nem jo, hanam az alapjan, hogy jo e az az orszagnak es nemzetnek.
Udvozlettel,
Remenykedo
145. Szorvanymagyar (látogató)
2006. 03. 07. 16:38

Jobb felni mint megijedni.Mi lesz velunk ha tenyleg becsodul Sz-Udvarhelyre 1oo.ooo megvaditott roman? Vagy meg tobb.Isten orizz. Orbanek igenre buzditottak. Most milyen tanacsot adnak,mert nagyon hallgatnak.Avagy majd utolag mondjak el, hogy hol volt a hiba?Esetleg a nemezok hibaztak?
146. ÉVA (látogató)
2006. 03. 07. 22:35

Kedves „Reménykedő”!
A választás arról szól, természetesen, hogy ki kap lehetőséget a hatalomgyakorlásra. Csak nem mindegy, hogy valaki úgy él a hatalmával, hogy az elsődlegesen az ország javára válik, vagy úgy, hogy elsődlegesen saját maga hasznára válik.
Nem vagyok MSZP-táborbeli, sem MSZP-szavazó. Magyar vagyok, számomra fontos az országom. Félelem nélkül élő országot szeretnék. Tapasztalatom szerint OV négy éve idején sok ember félt a környezetemben, és sok olyasmi történt, amit finoman szólva úgy neveznék: nem etikus. Kevésbé finoman: sok olyasmi is történt, ami nem volt teljesen törvényes (vagy egyáltalán nem volt az) /Kaya Ibrahom, Ezüsthajó, stb., hogy csak két momentumot említsek/.
Nem gyűlölök senkit, csak nem kívánok újra abban a légkörben élni, amelyet kényszerűségből megéltem.

Kedves „Szórványmagyar!” Most ne várjon semmilyen szót, mert most „nem időszerű” a megszólalás – OV felszította a tüzet, és másokra hagyja, hogy eloltsák. Remélem, nagyon remélem, félelme nem igazolódik be, nem lesz oka megijedni. Adjon Önöknek a Fennvaló békés ünneplést március 15-én, és kívánom, ne keveredjen arra senki olyan, aki akár csak egyetlen provokáló szót szól, amire – mint jelre – várnak azok, akiktől, Ön most fél. Remélem, most éppen senkinek nem áll érdekében a provokáció.
Utólag mindenki haza bölcse. Most előre kell okosnak lenni.
Minden jót, szép ünnepet kívánok Önnek!
147. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 08. 9:02

Tisztelt Reménykedő!
Sajnálom, hogy nem voltam elég érthető, megpróbálom a hibámat kijavítani.Az Alkotmány biztosítja minden országgyűlési képviselő ill. a mindenkori kormány számára,hogy új törvényre vagy meglévő módosítására tegyen javaslatot. A 70/A § (1) az ország területén tartózkodók számára nyelvi, nemzetiségi különbségtétel nélkül biztosítja az emberi ill. állampolgári jogokat. Ebből következően állampolgári jog megszerzése sem köthető nyelvi, nemzetiségi feltételhez. Ebből következően alkotmányellenes lenne olyan törvény, amely más államok állampolgárainak a magyar állampolgárság megadását nyelvi, nemzetiségi kritériumhoz kötné. A magyar állampolgárság megszerzéséről ill. szabályairól az 1993. évi LV. törvény rendelkezik, mely ciklusokon átívelő törvény, és a kettős (többes) állampolgárságot elismeri. Vagyis a magyar állampolgárság a meglévő törvények alapján is elérhető volt a határon túliak számára. Olyan szabályozás viszont alkotmányellenessége miatt kizárt, hogy a határainkon túli magyar nemzetiségűek nemzetiségi alapon, alanyi jogon kapjanak állampolgárságot, ugyanakkor a szlovák, román, szerb stb nemzetiségűek ne. Vagyis a feltett kérdés értelmetlen, mert már meglévő lehetőség „kikényszerítésére” irányult. Ebből az következik, hogy a helyes magatartás a szavazástól való távolmaradás lett volna, amit a többség választott. Ha azonban egy szerződés nem felel meg annak, ami a címében, szövegében szerepel, akkor a valódi tartalma szerint kell elbírálni. Így vean ez a feltett kérdéssel is. Mivel nem volt értelme és mégis feltették, akkor arra kell válaszolni, ami annak valódi tartalma. Ez pedig jelen esetben az volt, hogy a magyar választók felhatalmazást adnak-e a kérdésből belpolitikai kérdést csináló, annak hullámain érvényesülni akaró elemek számára ahhoz, hogy a választási ciklus hátralévő idejét kampánycélokra használják fel. Erre pedig válaszolni kell, és az ország erre mondott nemet. Mivel a hullámlovaglásban a Fidesz jeleskedett, ez látszólag az ellene szóló szavazás. De emlékeztetném, hogy egyes Mszp-s képviselők is az igen mellett voksoltak. Vagyis a szavazás nem pártokhoz, hanem elvekhez kapcsolódott.
148. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 08. 10:22

Remélem, most érthetőbb voltam. A dolog lényege: a hozzánemértés és a politikai felelőtlenség pártfüggetlen. Ezt utasítottam el. Ha mindenki egy pártra asszociál, amikor a nápszavazás kudarcának okairól beszél, az bizonyára nem a véletlen műve… De ez nem a szavazók hobája!
149. Atomtudos (látogató)
2006. 03. 08. 16:32

Kedves Reménykedő!

Kérdezte, hogy melyek azok az érvek , amelyekre gondoltam amikor a decemberi népszavazás során a „nem”-et részesítettem előnyben.Nos, véleményem szerint azok az „előnyök” amelyeket a kettős állampolgárság megszerzése nyújtott volna a határon kívülieknek elenyészőek ahhoz a kárhoz képest amelyet a nevezett népszavazás hazánk és az érintett szomszédaink viszonyában okozott volna pozitív eredmény esetén. A kettős állampolgárság -amint azt a fentiekben is világosan vázolta már egy hozzászóló- elérhető a külhoni magyarok számára. Így nem igazán értem, hogy mi célt szolgálhatott a decemberi cirkusz, hacsak a belpolitikai térnyerést nem nevezzük annak, amely mint kiderült nem hozott kézzelfogható eredményt OV számára. Azzal nem vagyok tisztában, hogy az esetlegesen kettős állampolgárságra szert tevő tömegek választójogot kaptak volna-e pozitív döntés esetén , de ha igen, abban az esetben ismét csak OV járt volna jól. Tudom, ez most meglehetősen elfogult megnyilvánulásnak tűnhet, nem is véletlenül. Véleményem szerint OV.-nek teljesen mindegy a határon túliak sorsa, egy dolog motiválja a hatalom megszerzése. Ezt az is alátámasztja, hogy a sikertelen népszavazás után szinte egy hangot sem hallottunk tőle a témáról, sem egy alternatív javaslatot, sem valami ésszerű kezdeményzést….

Üdvözlettel,

Atomtudós
150. Zoltán (látogató)
2006. 03. 09. 7:17

Többen feltestzik a kérdést: Magyarországon miért gyűlölik ennyire Orbán Viktort? Én úgy látom, hogy a fiatal Orbánt szinte mindenki szerette, tisztelte. Ma már más a helyzet, és az iránta való viszonyulás sokféle: rajongás, szeretet, irigység, sajnálat, gyűlölet keveredik. Az utóbbi ugyan nem túl keresztényi viszonyulás, de aki Magyarországon él, azt is megérti: minél jobban megismerte ugyanis az ország Orbánt, annál inkább rájött, hogy nem egy spártai jellem.
Aki másként ítéli meg saját és mások tetteit, aki mást mond, mint amit tesz, aki lenézi saját népét, annak nimbusza törvényszerűen megkopik, sűllyesztőbe kerül. Aki ezt magától észre sem veszi, az meg már sajnálandó. Orbán elkopott. Az itthon élők ezt naponta tapasztalhatják, a külhoniak még nem vagy alig érzékelik. Az egészben az a tragédia, hogy Orbán van annyira öntelt, erőszakos és gátlástalan, hogy nem adja át a helyét tiszta lappal induló harcostársának, azok érvényesülését megakadályozza. Már a korábban kulturált Schmittet és Pokornyt is saját képére formálta át. Ássa a gödröt az egész jobboldalnak.
151. Zuleyka (látogató)
2006. 03. 09. 21:04

Kedves Mindenki!
Ebben a hazában és országban egészen 1998 ig mindenki a volt MSZMP által vezetett, és a párt által megszabott vagy engedett modón élt.
Orbán Viktor akkor hogyan jutott Oxfordba tanulni ha csak olyan emberek kaptak engedélyt ilyesmire akik ezt kiérdemelték vagy a hozzátartozójuk kiérdemelte.

Hogyan lehetett 1990 es években már köbányájuk a családnak ha? és nagyon sok ha volna még. Nemcsak Gyurcsány és a mai MSZP-s vonulat volt annó KISZ titkár és kedvezményezett hanem bizony a mai ellentábor tagjai is ugyan ebben a szellemben nevelkedtek és ettől a baloldali érától kapták meg a lehetőséget a mai hatalmukra.

Én kisember azaz kisnyugdijas vagyok.
Nem 14 havi és 15-16 havi nyugdij kell hanem végre zárkózzon fől valamennyirre az oszág hogy a mai fiataloknak is legyen otthonuk és kiszámitható életük.
Kádárék alatt egyedül két gyerekkel tanulhattam épitkeztem ha 58m2 ist és a két gyerekemet pedig szakérettségivel és jogsival engedhettem utjukra!
Egy kiszámitható kis jövedelemből de végig 42 éven keresztüli szorgalmas munkából.
Ezt akarom a gyerekeim gyerekeinek is erre szavazok!
152. Zuleyka (látogató)
2006. 03. 09. 21:10

És a blog irója nagyonis igaz magyar! Minden határon túli magyar csupán elszenvedője a politikusok határmegosztásának..de ha már igy történt akkor ott segitsünk nekik ahol tudunk mert a magyarság nekik sokkalta nehezebb feladat!
Ha nem igy teszünk száz év mulva eltününk a térképről mint Hungary, a nyelvünkkel eggyütt.

Nekem a kevésből is jut bármelyik országhoz csatolt területen élő magyarnak ha szüksége van rá.
153. pálatya (látogató)
2006. 03. 10. 20:37

bdk. neked nem kell magyarázkodnod külföldön a díscgásido miatt. ma nem jó magyarországon élni.jönnek a polgári aktivisták, lehet jönnek a narancssávos karszalagok. félek. féltem a gyermekemet.Ő fiatal még,remélem nem egy hetvenes, stb fideszes határozza meg majd az életét
154. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 11. 16:27

Olvassátok el Debreczeni József cikkét a mai nol-on: mindenben igaza van, akár én is irhattam volna.
155. bagira (látogató)
2006. 03. 11. 20:28

Valóban a Debreczeni cikke igen fantasztikusra sikeredett,kiváncsi vagyok mi mindennek lesz elmondva,és annak az ellenkezőjének.Amúgy ma olvastam el először a teljes vitafórumot, nagyon tanulságos volt, és érdekes.Az azért első olvasatra látszik, hogy az egymás véleményének tiszteletben tartása terén még van mit fejlődnünk.
156. Atomtudos (látogató)
2006. 03. 12. 21:14

Egyszerűen nézzétek csak meg, milyen miskulanciát okozott már mjegint néhány feltüzelt nyugdíjas (biztos vagyok benne, hogy 25 évvel ezelőtt volt pártkönyvük, de akkor még nem narancssárga…), mittomén mely városban , ahol Gyurcsány próbált beszélni az emberekkel… Felháborító! Valaki magyarázza már meg nekem:
a, miért van az, hogy egyetlen fideszes gyűlést sem zavar meg senki?
b, miért megy el az a bizonyos nyugdíjas egy rendezvényre, ha nem ért egyet az előadó ideológiájával? Csürhét játszani?
Az a baj a mai politikával, hogy csőcseléket csinál meglett korú emberekből (is), no ebből van elegem !

Bocs a nem idevágóhozzászólásért, de kicsit felhúztam magam. Lehet, hogy nem kellene híradót néznem…?
At.
157. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 03. 12. 21:31

Másik Ibolya: „akár én is irhattam volna”. Ezzel vagyunk így néhányan, csak az a bibi, hogy a tudásunk, összegző képességünk, bátorságunk meg sem közelíti a Debreczeniét. Tehát: nem írhattuk volna. Ezt csak ő írhatta, és nekünk az a dolgunk, hogy tanuljink belőle.
158. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 03. 12. 21:38

Atomtudós: van egy újságíró-barátom, kb. négy éve szorgalmazza, hogy a baloldal is szervezzen egy füttyös-kereplős-bekiabálós brigádot, menjenek oda minden baloldali rendezvényre, kiabálják és zajongják szét. Oszt mégse nem akar ilyen brigád alakulni.
Tudod, ez olyan dolog… Lehet, hogy az operaelődásokat majd egyszer szétkúrják a repperek, de az operarajongók ettől még nem fognak odamenni a repkoncertekre rendbontani. Ez ízlés, elegancia kérdése.
Persze és sajnálatosan: a jó ízlés és elegancia rövid távon könnyen veszíthet az alantassággal szemben. Baj akkor van, ha ez hosszú távon is bekövetkezhet.
159. Horváth Patrik (látogató)
2006. 03. 14. 12:53

T. B.D.K.
Nem érdekel a pártpolitika és a választási küzdelem még kevésbé. Szavazok (mert ez kötelesség, nem pusztán jog) lelkiismeretem szerint. Az alábbiakért vetemedtem rá, hogy írjak Önnek:
„nem vagyok az Ön honfitársa, lévén ukrán állampolgárként és születésemtől a mai napig állandó itteni lakosként élek Kárpátalján”
„Összefoglalható világnézetem és behatárolható identitásom sem lesz már soha.” – írja Ön máshol. Ezek egy szánalomra méltó ember vallomásai. Miként egy nyomorékot is csak sajnálhat az ember, de nem veri, így én is csak sajnálom Önt, lelkileg nyomorék embert.
Az a tény, hogy Ön mutogatja is fogyatékosságát -horribile dictu büszkélkedik vele-, már más megítélés alá, a perverziók területére esik.
160. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 03. 14. 14:36

Köszönettel fogadom elismeréseit és azt is, hogy szerény munkásságom méltónak bizonyolt a figyelmére. Remélem, ezek után is rendszeresen olvassa majd írásaimat.
161. Atomtudós (látogató)
2006. 03. 14. 22:03

Már előre félek! Előre félek attól, hogy mely város mely megemlékezésén fütyülik majd ki a balos szónokot, aki a Márciusi Ifjak tetteit méltatja majd. Szeretném, mit szeretném!? Akarom , hogy legalább egy ilyen ünnepen végre ne kelljen a szemétkedést hallani, ne kelljen ismét szégyenkeznem német főnököm előtt a magyar közélet szereplői, vagy a”csürhe” miatt. Az király lenne, ha pártállás nélül mindenki át tudná érezni az ünnep mibenlétét és büszkén tekinthetnénk a múltba, büszkén arra, hogy anno volt egy nemzet Európában amely iszonyú elnyomatásában is képes volt arra, hogy kitűzze a szabadság zászlaját és lerázza a rabigát, még ha ideig- óráig is. Ellenállva a feltüzelt nemzetiségek gyűlöletének és ellenállva a korszak egyik meghatározó katonai nagyhatalmának ! Legyetek büszkék Magyarok, hogy ismét megmutattátok a világnak, hogy nem tűrtök rabigát! Legyetek büszkék a múltra és próbáljatok átlépni mindennapi kicsinyes viszályaitokon és legyetek újra egy nemzet !

A bánatba, kicsit nem figyelek és már megint szónokolni kezdek… Bocsesz !
AT.
162. Springer Botond (látogató)
2006. 03. 15. 15:28

válaszom a 116. és 117. bejegyzésekre

Kedves BéDéKá!

Az a tény, hogy az embert valami elkeseríti, nem eredendően rossz, sőt nem is antidemokratikus!
(mint ahogyan Ön azt sugalta)
Mindenkinek szíve joga, hogy valami elkeseríti-e, vagy netán felvidítja.
Ugyanis érző emberek vagyunk.

Soha nem állítottam, hogy „csak egy féle választ lehet adni egy kérdésre”!
Pontosítok, mert ezek szerint félreértett:
erre a konkrét kérdésre kellett volna egyféle választ adnunk!!!!!
Egészséges anyaországként.

Mégegyszer felhívnám megtisztelő figyelmét a következő mondatra:

„…javaslom kérdezzen meg bátran egy francia, német, amerikai, vagy akár román állampolgárt és tegye fel nekik ugyanezt a kérdést, saját nemzetükre átültetve!”

Náluk ugyanis ez annyira magától értetődő és természetes, hogy kérdésként fel sem merül!!!
Ez csak Magyarországon történhetett meg, sehol máshol a világon!
Mégegyszer leírom: ez engem elkeserít. Nem tetszik.
Miként Önnek sem tetszett Orbán Viktor kéretlen levele…

Ami pedig az „ETIKETT” históriát illeti:
ÖNNEK NINCS IGAZA!
Amit Ön leírt az nem más, mint vegytiszta kötekedés.

Tudja:
sebtiben elővettem az elmúlt két hétben kapott hivatalos, valamint reklám célzattal kapott leveleimet (közüzemi számlák, banki értesítések, kampánykiadványok az MSZP-től is, biztosítós levél, kábeltelevízió, stb…)
Az imént említett borítékokon KIVÉTEL NÉLKÜL, MINDEN ESETBEN a feladó neve KÉTSZER AKKORA betűvel van szedve, mint az címzetté (tehát: az enyém).
Most legyek én is felháborodva????

Ezek szerint Magyarországon egyetlen párt, cég, szolgáltató sincs tisztában az ETIKETT mibenlétével, csakis Ön…
Örülök, hogy Ön van annyira figyelmes, hogy saját előre nyomott borítékjain ezt másképp csinálja, de kérem tisztelettel ismerje be, hogy a Fidesz által használt címzéssel nincs semmi probléma, már csak azért sem, mert ha az ominózus boríték címzése Ön szerint etikátlan, akkor még nagyon-nagyon sok kisbetűvel írt válaszlevelet kellene küldenie szerte a világba…

…nem is értem magam:
Miért vitázom egy idegen emberrel az interneten borítékcímzési etikáról???
Többször megfogadtam, hogy nem teszek ilyet.
Ez volt az utolsó, igérem! 🙂
163. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 03. 15. 21:47

Ígéretét komolyan veszem.
164. Petyuschka (látogató)
2006. 03. 15. 22:38

erának üzenem innen, a sufniból.
78-ban voltam Pozsonyban, Komáromban, 91-ben is jártam még egyszer Komáromban, tehát eltelt pár év, s egy rendszerváltás, de az esetek hasonlóak.
Délvidéki létemre kukkot nem tudtam szlovákul. Hát magyarul mertem megszólalni sportszerboltban. Nem értették az eladók. Sem Pozsonyban, sem Komárnoban (A fenti Komárom Komárno volt). Épp csak le nem köptek, hogy magyarul mertem megszólalni (78-ban 14 éves kölök voltam). Társaimmal kifordultunk az ajtón, de egyikünk visszament, és hallotta, amint MAGYARUL beszélnek egymást között az addig süketnéma eladók. Általánosítsak én is? Mert azért ez elég furcsa helyzet volt, beláthatod. A második alkalommal csak a szomszéd üzletben tudtam meg, hogy biza-biza a süketnéma eladó magyar testvér, csak hát utálja a magyarokat (akármelyik oldaláról jött a határnak)
Osztán meg még annyit, hogy a demokrácia arról is szól, hogy a többség döntését elfogadja a kisebbség is. Ez csak a Balkánon és Közép-Amerikában nem működik, valamint nálunk, mert vannak ilyen jól fejlett öntudattal rendelkező honfitársaink, akik pápábbak a pápánál, Sztálinabbak Leninnél, és megsértődnek, ha nem a nyúl viszi a puskát.
Igen, én is kontramagyar vagyok, ha így akarod, de inkább maradok kontramagyar, mint hogy übermagyarok csahosa legyek.
Mohácson meg szerettem volna ölelni Fletót, mert végre van valaki, aki felismerte a közös haszon elvét, és tudja, hogy nem levágni kell a gyümölcstermő ágat, hanem melléültetni még másik tizet. A te kis kedvenceid, Viktátorral az élen viszont egyre-másra csak a törvényeket hágják meg és át, tülekednek a dagonyáért, ha érted, mire gondolok.

Békülj ki a világgal, és meglátod, szép ez csaholás nélkül is.
165. Era (látogató)
2006. 03. 16. 12:03

Petyuschka, te nekem légy szives ne ilyen stílusban üzengess. Üzenhetsz, de ne akard kétségbe vonni azokat a tényeket, amit én leírtam, mert ezeket én éltem át és nem te,sem nem más engem sértegető.
Abban meg mi akadályozott meg, hogy meföleld Fletót, én biztosan nem. Én Viszont jobboldali vagyok, de sose jutott eszembe, hogy Orbánt szeretném ölelgetni.
Ha jól emlékszem soha nem írtam, hogy a Fidesz egy tekjesen hibátlan párt, ők is sok hibát követn ek el, de engedd már meg nekem, hogy szabadon válasszam meg azt a pártot, amelyik mellé odaállok.Gyurcsányt lehet szeretni, Orbánt is, sőt még Thürmert is és Csurkát ia.
Ízlés és gondolkodásmód, valamint ideológia kérdése.
Demokrácia van hála az Istennek és van választék.
Egyébként én kibékültem a világgal meg magammal is és a környezetemben is sok baloldalo van és képzeld velük is nagyon jól el tudok beszélgetni, normálisan, emberi hangnemben.Nem úgy, ahogy te teszed.
Mi az, hogy szép ez csaholás nélkül is?
Ki csahol itt?
Olvass végig a hozzászólásokon és vond le a következtetést.
Ha egy jobboldali beír rögtön van 2-3 baloldali, aki ledorongolja, sértegeti , lenézi
Egyébként meg nem érdemes állandóan azzal a kártyával előjönni hogy az Orbánék hogyan hágják át a törvényeket , hogyan tülekednek a dagonyáért anélkül, hogy a Gyurcsányék körül nem nézel szét.
Csak egyenlő mércével, jó!!!!!
És higgadjunk le és ne vitassuk el mások megélt élményeit és jogát a másként gondolkodáshoz.
Te is békülj ki a világgal és tiszteld más véleményét is/nem írom, hogy ne csaholj,mert ezt a félmondatod én is sértőnek veszem, így hát én sem sértegetek.
Üdvözöllek.
166. pálatya (látogató)
2006. 03. 16. 21:05

az egész vitának az a lényege, hogy a Magyar országgyűlés, a kormány összetételére csak az és csakis az szavazhasson, aki viseli azok határozatait.az aki aszerint adózik, aszerint kapja a jövedelmét.kurvára jó azon embereknek akik pl. német nyugdíjból tengetik itt napjaikat. bocs, senkit nem akarok megbántani, de minden kutya ott hangoskodjon ahol szemetel
167. barthazoltan
2006. 03. 17. 18:00

Előttem 168!
Minden családban van FEKETE BÁRÁNY! Ebből a 168-ból is látható az”egész pályás”letámadó (idézet 1998-ból).Furcsa, de akkor is testvérem, pedig mélységesen nem értek egyet vele. A Vajdaságban már van is eredmény, illeteve nincs. Nincs képviseletünk a Sz-M parlamentben. Felteetően Erdélyben és Kárpátalján is ez lesz az eredmény. (egy belső magyarországi Magyar.)
168. Zoli (látogató)
2006. 03. 20. 4:20

„Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni.”

Ez egy ostobaság, a következ&#337;k miatt: kiírták a népszavazást, mert a MVSz kezdeményezte. Visszatekintve nem volt jó döntés a népszavazás kiírása, mert a nép érdektelensége eleve gátat vetett az elfogadásnak. Ha ebb&#337;l – mint kész, elénk állított helyzetb&#337;l – indulunk ki, akkor egyetlen jó válasz maradt. A „NEM” és a „NEM SZAVAZOK” szomorú következményei egyértelm&#369;ek, és már láthatók a jelei. Aki ezen válaszok egyikét adta, az nem gondolta át kell&#337;képp a helyzetet. Kizárásos alapon az egyetlen jó válasz az „IGEN” lett volna, melynek negatív hatásairól nem hallottam még. Ezt ismerte fel Orbán Viktor, amikor a határon túli magyarok mellé állt.

„Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember.”

Ezt nem szívemb&#337;l mondom, de valóban nem ilyen eszközökkel kellett volna kampányolni az „IGEN” mellett, de jó ha tudod, hogy mindig minden kampány az érzelmek manipulálásán alapul. (Ezért utálom a választásokat, mindkét oldalon túlnyomórészt elvakult szavazókat, nem pedig embereket látok.)
169. Halák László (LACI) (látogató)
2006. 03. 20. 22:38

CSAK GONDOLKODNI KELLENE…
A vita szerteágazó, 170 hozzászólás után bekapcsolódni? Szinte lehetetlen mindenre reagálni, amire szeretnék. Ezért önkorlátozó módon csak egyetlen dologra hívnám fel a kedves vitázók figyelmét: Ez a kettős állampolgárságot érintő népszavazás. (Ha jól emlékszem, Másik Ibolya teljesen világosan kifejtette, miért abszurdum egy ilyen népszavazás kiírása, de méginkább miért abszurdum ebből nemzetmegosztó szégyenkezélsre okot adó következtetéseket levonni.) Csak gondolkozni kellene! Szlovákia és Magyarország egyaránt benn van az Európai Unióban. Jelentene e bármit is, ha a Szlovákiában élő magyarok most magyar állampolgárok is lennének – a gesztus értékén kívöl! – ? Teljesen azonosak a jogaik a belföldi magyarokkal, ide jöhetnek, munkát vállalhatnak, itt tanulhatnak, – csak nem választhatnak, – de mindenben azonosak a jogaik. Van-e bármi hatása még a trianoni határoknak? Nincs, illetve csak azért van, mert még el sem kezdtük jószerivel, hogy kihasználjuk a „belföldivé” válás hatását kiahsználni az Európai Unióban. Nem azon kellene inkább gondolkoznunk, mit kezdjünk ezzel a teljesen megváltozott helyzettel, mintegy példát adva arra, amikor majd Románia is – és ezzel erdélyi testvéreink is – „belföldi” lesz. Szajkózzuk a politikai akció jelszavait, ahelyett, hogy fátylat borítanánk a rosszul sikerült, rossz hatású népszavazásra, és nagyszerű kezdeményezésekkel hozzáfognánk a trianoni szétválasztás hatásait lebontani, MERT MÁR LEHETSÉGES LENNE! Isdmét egy „országban” vagyunk, mindenben együtt műküdhetnénkj, mintha nem is lett volna Trianon. Miért nem gondolkozunk egy kicsit a jelen és a jövő tennivalóin? Miért rágodunk a multon, ami csak a további megosztottságot erősíti? Gondolkoztunk-e már azon, mi változott Szlovákia és Magyarország között az ott és itt élő magyarok, az ott és itt élő szlovákok vonatkozásában az EU nyújtotta lehetőségek következtében? Mi változott volna, ha kettős állampolgár lenne az ottani magyar és az itteni szlovák?CSAK GONDOLKODNI KELLENE! NO ÉS CSELEKEDNI! HATNI! ALKOTNI! GYARAPODNI! HOGY KÖZÖS HAZÁNK FÉNYRE DERÜLJÖN!
170. Másik Ibolya (látogató)
2006. 03. 21. 13:53

Mikola visszaigazolta, amit leírtam, ill. írtunka dec. 5.-ével kapcsolatban. Nekem úgy tűnik, hogy komoly politikai tényező ezzel a Fidesszel nem szövetkezik, komoly politikus inkább félreáll… Emlékezzetek az előző választásokra! Torgyán és Csurka gyűlésein mindig tömegek voltak, aztán pártjaik alig kaptak szavazatot. Ilyesmi vár a Fideszre is: nem lesz több szavazójuk, mint ajánlócédulájuk…
171. LACI (látogató)
2006. 03. 21. 23:11

Kedves BéDéKá! Ha szerencsés, Kárpátalján nem láthatja azt a két plakátot, ami elárulja Orbán és a Fidesz viszonyát a magyarsághoz.
Az egyik plakáton Orbán Viktor mosolyog a nézőre, a szöveg pedig valami ilyesmi: Kell egy hely, ahol a magyar ember a legfontosabb.
A másik plakát a MIÉP és a JOBBIK közös választási plakátja, ilyen szöveggel: Nélkülünk nincs kormányváltás! A plakát két színes hasábot ábrázol, az egyik hasábban piros és kék szín jelzi az MSZP és az SZDSZ választási eredményét – ami megasabb, mint a FIDESZ narancssárga oszlopa -, de éppen ráteszik a zöld hasábot, ami a MIÉP-JOBBIK választási eredményét mutatja és ők így ketten-hárman többet érnek el, mint a szocialista-liberális feltételezett koalíció.
Nézzük az első plakát mondandóját: Szerencsére, többen ismerik Orbán Viktor „nemzeti” ízű mondanivalójánál Tamási Áron gyönyörű gondolatát, amely szerint: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ennek a szép gondolatnak mindenki azt az értelmet tulajdonítja, hogy a szülőföldünkön kell jólérezni magunkat. Egy adott terület azonban nemcsak az ott élő magyaroknak, szlovákoknak, románoknak, ukránoknak a szülőföldje, hanem adott esetben mindnyájuknak, tehát Tamási Áron szerint mindenkinek a szülőföldjén kell jól éreznie magát, bármilyen is a nemzetisége. Ezzel szemben Orbán Viktor hízelegni akar a magyaroknak és ezzel szembe állítja minenkivel, aki nem magyar. Ezzel függ össze a másik plakát is. A MIÉP és a JOBBIK előszeretettel alkalmazza mindenütt a gyönyörű kenyér formájú Magyarország emlematikus jelképét, szemben a Magyar Köztársaság „homloknyi” térképével, mintegy jelezve, hogy szó sem lehet belenyugvásról a Trianon során elveszitett területek és népesség ügyében. Ha tehát Orbán Viktor kormányt akar változtatni és ehhez szüksége lesz a MIÉP és a JOBBIK támogatására, akkor azonosulnia kell azok politikai követeléseivel is. Trianon egyik legnagyobb kártétele az volt, hogy a „homloknyi” országot szembe állította az össze környező országgal. Határtologatással, területszerzéssel csak szemben állva lehet reparálni a sérelmeket. Ma, aki az autója hátulján, vagy a dzsekije karján a „Nagy Magyarország” emblematikus rajzolatát viseli, még mindig figyelmen kívül hagyja ezt az eredendő szembeállítást. A környező országoknak százhárom millió, 810 ezer lakosa van és ebben élnek ötmilliónyian magyarok is. Ha Orbán Viktor programja érvényesül – kell egy hely, ahol a magyarok a legfontosabbak, ebből következik, hogy az ötmilliónyi magyarnak nem a szülőföldje a legfontosabb, hiszen hogyan lehetne azt követelni kilencvennyolcmilliónyi más nemzetiségűtől, hogy a magyarok legyenek a legfontosabbak ott? De az itthon élő tízmilliót is szembe állítja minden itt élő nem magyarral. A MIÉP és a JOBBIK hívei teljesen azonosulnak Orbán Viktor célkitűzésével, hiszen a „Nagy Magyarország” ábrándjának kergetése közben eszükbe sem jut, – ha eszükbe jut, hadd ne minősítsem jelzős szerkezetben az eszüket, – mit szólna a négy és félmillió horvát, ha a közöttük élő maroknyi magyar miatt vissza kellene térniük a „Szent Korona” részei közé. Mit szólna a nyolcmilliónyi osztrák között élő még kisebb maroknyi magyar, ha egyszerre csak el kellene hagyniuk Ausztriát? És sorolhatnám mind a többieket is, de nem teszem, mert azt gondolom ennyi is elég, hogy aki gondolkodik, az észrevegye, Orbán Viktor ismét bemocskolt valami szent dolgot, az itthon és a külföldön élő magyarok egymás iránt érzett vonzalmát, felelősségét, érzelmeit.
Orbán Viktornak az előző választási vereség leplezése közben sikerült bemocskolnia az 1848-as forradalom és szabadságharc megszentelt jelképét a kokárdát, amelyet a narancs jelvény, – pártja jelvénye -, szintjére sikerült lezüllesztenie. Az idén is, amikor március 15-én kitűztem, mint amióta az eszemet tudom, mindig is kitűztem a kokárdát, volt aki megkérdezte: Nem is tudtam, hogy te is fideszes vagy? És bemocskolta a sportrajongók buzdító szövegét, mert hovatovább nem lehet úgy bíztatni a magyar sportolókat, hogy ne a Fidesz és Orbán Viktor jusson az eszünkbe, az esetlen politikai jelszóvá züllesztett „Hajrá Magyarország!” buzdítással. Csak utólag tudjuk, milyen szerencsénk volt, amikor a kitűnően teniszező Horthy Miklós nem emelte nemzeti jelkép szintjére a teniszpályákon szokásos buzdítást.
Goebbels doktor megirigyelhetné a totális politikai befolyásoltság állapotának előállításáért, hiszen a győzelem „V” betűje, a változás „V” betűje is a Viktor „V” betűjét juttatja a hívek eszébe. Most hasonlóképpen sikerült az elmúlt négy évben kisajátítani a külföldre szakadt magyarok képviseletét, olyan álságos módon, hogy miközben csak árt nekik, – nemcsak azzal, hogy sikerült őket is megosztania, – mert kizárja, hogy a szülőföldjükön érezzék otthon magukat, úgy tesz, mintha csak ő és a Fidesz viselné szívén a sorsukat.
A demokrácia csodája, hogy abban minden ember EGYÉNILEG EGYFORMA JOGOKAT ÉS KÖTELEZETTSÉGEKET visel a többi emberrel. A jogaik nem attól függenek, hogy adott szituációban hány százaléknyian vannak jelen a többiekhez képest, hanem ha csak egyedül van valaki, akkor is éppen olyan ember, mint a többi. A demokráciában tehát mindenkinek ott van joga mindenre és ott köteles mindenre, ahol él a többi emberrel együtt. Orbán Viktorék tagadják a demokráciát, itthon több jogot követelnek a szerintűk magyaroknak – ezek mint láttuk az ő híveik, mert a többiek nem magyarok szerintük, – a külföldön élő magyarokat pedig értelmetlen követeléseikkel megakadályozzák abban, hogy például Ön kedves BéDéKá pontosan olyan jogokat követeljen, mint a többi ötvenmillió ukrán és pontosan olyan kötelezettségeknek tegyen eleget, mint ők. Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy az álnok levélben felismerte az ártó, önös szándékot. Bárcsak mások is gondolkoznának, hiszen mint már írtam, csak gondolkodnunk kellene.
172. soltus (látogató)
2006. 03. 22. 12:27

Te Laci! Annyi hülyeséget hordtál itt össze, végig se bírom olvasni… Írd csak le nyugodtan, antiszemita minden magyar szavazó, aki nem az MSZP-SZDSZ koalicíóra adja voksát… Nagyon unalmas már ez a „csont”!
173. 174-re (látogató)
2006. 03. 24. 18:39

öcsém te setét vagy. itt nem az a lényeg hogy ki antiszemita, ki fideszes, ki mszpés, a lényeg az, hogy Magyarország addig Magyarország amig a nyikhaj fideszes banda ott van ahol. utána ha lenne pénzem ,lehet hogy menekült státuszt kérnék ugandában, kambodzsában, vagy valahol, de orbánékat hatalmi pozícióba engedni egyenlő egy hazaárulással
174. geza (látogató)
2006. 03. 30. 2:15

valaki azt irta, hogy az mszp lejarato kampanya miatt utaljuk a fideszt meg viktort. sajnos azt kell mondanom, hogy ehhez nem kell az mszp. a fidesz onmagaban is epp eleg ijeszto, nem kell hozza mszp-s kommentar.

egyebkent a politikusok vannak ertunk es nem mi a politikusokert. ugyhogy viktor balvanyozasat felejtsuk mar el. az egy masik rendszer ahol ilyet szokas.
175. pálatya (látogató)
2006. 04. 01. 0:13

nem szeretném ha a fiam egy orbán által irányított országban nőne fel
176. (látogató)
2006. 04. 03. 12:26

Én pedig nem szeretném, hogy egy adócsaló, okirathamisító bűnöző vezetné az országot.Remélem börtönben végzi, ha bebizonyosodik, hogy ő találta ki a terrorista támadás / robbantások/ veszélyét.
177. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 04. 03. 18:37

És az árvizet is ő csinálja.
178. CéFJé (látogató)
2006. 04. 05. 12:54

Én nem szeretném, hogy Gyurcsány ne maradjon, annyi minden derült ki a múltjából.Tegnap néztem egy részt,A hiteles ember c. dokumentumfilmből.Nektek is ajánlom.AHirTV honlapján biztosan megnézhetitek videóról.
Ez az ember hány fokos fordulatot tett Orbánhoz képest!
Nem hiszem, hogy egy demokráciában itt lenne a helye!
Főleg nem így, hogy tagadja múltját és ma már ő a legnagyobb demokrata Magyarországon.
179. Másik Ibolya (látogató)
2006. 04. 05. 16:59

CéFJé!
Miféle hiteltelen múltról beszélsz? Amit a bayerzsoltok szajkóznak a céghamisításról, az a cégügyekben mindennapos: ilyen alapon minden 5. cég vezetője bűnös… Sőt, amikor ez történt, akkor a cégbíróságok a kőbaltát alig nőtték ki. Ami az ingatlanokat illeti: bolond, akinek van lehetősége valamire és nem él vele. Nem Gyurcsány „bűne” az, hogy ezekhez hozzájutott és megvette, ill. bérbeadta. Nem csodálkoznék, ha az derülne ki, hogy mai Fidesz-aktivisták tettek ilyet lehetővé. Számomra inkább szimpatikus, hogy olyan miniszterelnökünk van, aki kihasználja a kínálkozó lehetőséget: az az országnak is tud „szerezni”.
Azt meg bizton állítom, hogy a Fidesz csak nevében demokrata, módszereik sokkal jobban emlékeztetnek Rákosira, mint az „utódpárté”. Tegnap például 3 Fidesz-aktivistát láttam Boldogon, akik a tsz-agitátorok módján járták a falut…Fuj…
180. Lacika (látogató)
2006. 04. 05. 22:04

Remelem, hogy nalad ertelmesebb kulfoldi magyarok is vannak!
181. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 04. 06. 12:04

Gyurcsány-Orbán Megasztár-döntő. A ZSŰRI ÉRTÉKELÉSE
182. bdk piréz (szerkesztő)
2006. 04. 06. 12:05

manzard.blogter.hu/?post_id=36729
183. Szandra (látogató)
2006. 04. 13. 0:31

Két olyan esetről mesélek, melyek megdöbbentőek; legalábbis számomra. Egy hétfői kora reggelen az álmosságot egy hatalmas, éktelenkedő transzparens törölte ki a szememből. A következő szöveg állt rajta: &#8222;&#8230;ne korlátozzuk az egyén szabadságát! Szabaduljunk meg a szinglik és melegek hordájától!&#8221;. Nehéz erre mit mondani. Percekig döbbenten álltam előtte, s újra meg újra elolvastam elírási hibát keresve. Két, egymásnak teljesen ellentmondó kijelentés. Szingliként igenis a szívemre vettem, hogy állatokhoz hasonlítanak, ugyanis hordája legfeljebb azoknak lehet. Mondanom sem kell -mellékesen-, hogy a felirat narancssárga színben pompázott. Nem érdekel, hogy ki mondta, nem érdekel, hogy ki tette ki azt a transzparenst-bár tudom minderre a választ-; elhangzott és ez a lényeg. Nyilvánosság előtt mindenkinek meg kell válogatni a szavait, mert azoknak súlya és következménye is van. Felháborítónak tartom mindezt; undorító a hadjárat, amit a kampány során alkalmaztak.
Ugyanezen a napon Orbán Viktor, a fidesz miniszterelnök jelöltje, beszédet tartott a transzparens alatt. Elmentük meghallgatni, mert kíváncsiak voltunk. Először is az árvízi helyzetet hozta fel, melyre csak Persányi Urat tudom említeni, aki &#8222;megkérte Orbán Viktort és a Fideszt, hogy hagyják abba a gátakon a kampányolást&#8221;. Ezek után a beszédet nem tudtuk végighallgatni, mert a fidesz elnök Úr gyűlöletkeltésre alapozott szavai olyannyira hatásosnak bizonyultak, hogy több attrocitás után inkább elhagytuk a helyszínt. Szomorú az a tény, hogy nagyon sok fiatal csak annyit fogott fel az egészből, hogy kaptak egy lufit. Szánalmasnak tartom azt a kampányolást, mely egyetlen fegyvere a támadás és gyűlölet szítása. A szombathelyi beszéde után Orbán Úr Győrbe utazott hasonló feladat véghezvitele miatt. Győrbe csak a szervezői munkát dicsérhetem, ugyanis több utat lezártak az elnök Úr érkezése miatt. Ennek egyenes következménye volt, hogy több busz nem járt a délutáni órákban. Valószínűleg sok embert érintett érzékenyen ez a tény, mivel így többjük nem tudott hazamenni. Ennyit a &#8222;Munka.Otthon.Család&#8221;-ról, hisz utolsó kettőt egy rövid időre a rendezvénnyel megvonták az ott lakóktól.
Mindezen leírtak csak semmiségnek tűnnek majd, ha továbbolvassa levelem.
Hazaérve meglepetésemre egy narancssárga boríték (&#8222;személyes üzenet Orbán Viktortól&#8221;) várt. Felbontás után végigolvastam a levelet, s elgondolkoztam azon, vajon honnan szerezték meg az én személyes adataimat? Jogszabályba van foglalva, hogy direkt marketing alkalmazásakor fel kell tüntetni honnan, milyen adatbázisból származnak az adatok, valamint elérhetőséget kell biztosítani annak, aki azokat töröltetni vagy módosíttatni szeretné. Mindez nem szerepelt a szövegben, ezért a feltüntetett apró méretű telefonszámot hívtam fel. A lezajlott telefonbeszélgetést felháborítónak, sértőnek és kritikán alulinak értékelem. Higgadtan, illedelmesen bemutatkoztam, majd megkérdeztem a vonal túlvégén Oláh vezetéknévvel bejelentkező Urat, hogy milyen adatbázisból fértek hozzá a személyes adataimhoz, és ki engedélyezte, hogy ezt fel is használják. Érthetetlenül elhadarta, hogy valamilyen petícióból vannak meg az adatok. Érdeklődtem, hogy kinek a beleegyezésével használták fel mindezt kampánycélokra. Erre nemes egyszerűséggel egy rövid választ kaptam, hogy &#8222;valaki aláírta&#8221;. Kérdeztem, hogy ez esetben itt és most lehetőség van-e az adataim törlésére. Válaszként az Úrtól ezt kaptam: &#8222;persze, a kommunistákat úgyis utáljuk&#8221;. Majd olyan gyorsan csapta le a telefont, hogy reagálni sem volt időm. Nem voltam támadó, sem dühös a beszélgetés során, mely ugyanígy nem mondható el a beszélgető partneremről. Szomorú, hogy önuralommal nem rendelkező embereket helyeznek ilyen munkakörbe, mely elvárásainak nem is felelt meg. Sajnálattal közöltem az utóbb leírtakat e-mailen keresztül az illetékeseknek, melyre az alábbi választ kaptam: &#8222;Kedves Alexandra! Több tízmillió forintért bárki megvásárolhatja a nyilvános választói névjegyzéket. Így került az Ön adata is a Fideszhez.&#8221;. Illedelmesen leírtam nekik, hogy amennyiben meg akarják tartani a szavazói bázisukat, törekedjenek kultúrált beszélgetésre képes munkatársakat alkalmazni. Nem vártam el senkitől, semmilyen bocsánatkérést, azonban mivel a levélre az volt írva, hogy &#8222;személyes üzenet Orbán Viktortól&#8221;, így szerintem jogosan személyes sértésnek vehetem Orbán Viktortól.

Egy transzparensükön emlékeztetik az első választókat, hogy jól gondolják meg döntésük, mert &#8222;az első örök emlék marad&#8221;. Ebben nem hazudtak, nekem tényleg örök emlék marad.

Egy Első Választó
184. Eccerű (látogató)
2006. 04. 22. 23:50

Idézet ov -tól, boldog 90 -es évekből:
„A radikális jobboldal nemzetiségi politikája patetikus magyarkodásban, hazafias frázisokban… merül ki. Visszaélnek a nemzeti retorikával, valójában nemzetellenes politikát folytatnak… Csak olyan liberális pártok érdemlik meg, hogy talpon maradjanak ebben az országban, amelyek képesek választ adni arra a politikai kihívásra, amelyet a határainkon kívül élő magyarok iránti felelősség jelent… Ugyanakkor egyetlen magyar kormány sem érezheti felhatalmazva magát arra, hogy a kisebbségek iránti politikai felelősséget átvállalja a határainkon kívül élő magyarok politikai szervezeteitől.”
185. viola (látogató)
2006. 04. 26. 11:32

194-hez
Azt hiszem most nem annak van itt az ideje, hogy újra és újra Orbánon szórakozzunk, hanem annak, hogy figyeljük a kormányalakítást, annak munkáját és azt értékeljük.
Elég volt abból, hogy mindenért Orbánt tették felelőssé.
Most nincs visszamutogatás, meg médiapolitizálás, most munka van!!!!!!
Ha van bennünk becsület és egyenes a gerincünk,ezt tesszük.
Farkasházy Tivadar azt mondta1993-ban, hogy a kormánypárti humort még nem találták ki.
Ők a heti hetesben már 8 éve kitalálták.Azt hiszem jót tenne ,ha ők is kitalálnák a kormányt bíráló humort.
186. kimi (látogató)
2006. 04. 29. 17:07

közvélemény kutatási adat:
hol nyert az MSZP: a legalacsonyabb iskolai végzettségűek körében
hol nyert a FIDESZ: a legmagasabb iskolai végzettségűek körében
Az átmenet: folyamatos volt IQ szerint csökkent, illetve nőtt…
187. pálatya (látogató)
2006. 05. 04. 20:59

kimi!
bárhol, bárkire szavaztál, a megszólalásod alapján te átestél a csúcson, ismét 0 IQ-n állsz.valószínűsítem, fidesz szavazó vagy, látszik a stílusodon.szüleid milyen iskolát végeztek?
188. viola (látogató)
2006. 05. 12. 16:59

pálatya!
Miért nem gondolkodsz, mielőtt valamit leírsz?
Nem az a vita tárgya, hogy kinek a szülei milyen iskolát végeztek, vagy hogy megbélyegezzünk valakit azért, mert nem oda szavazott, ahová a másik.
Ha a Fidesz stílus ennyire nem tetszik, csukd be a füled
és a szemed.Rögtön jobb lesz, mivel csak a te táborod robaját fogod hallani.
Felettünk is naponta elrobog a dübörgő gazdaság.
189. kimi (látogató)
2006. 05. 14. 0:55

kedves pálatya, én egy tényt írtam le, amit olvastam az index.hu -n. Gondolom volt egy pár IQ-zseni, aki az MSZP-re szavazott… , de azért még a tény az tény, ha némelyeknek ez nem is tetszik! Ez is ismerős a múltból… ugye???
190. Bela Jozsef (látogató)
2006. 05. 21. 16:00

Kedves BéDéKá,
az idö telik,a „szekér” halad,febr.26-án szóltam hozzá az Ön leveléhez és lám-lám a ” vizió”,most már tény ként áll elöttünk /ön szerint/:”mert Ön és az Ön pártja ennek az egységnek a legfőbb bomlasztója, nem pedig kovácsa”.
Most/már/a választások kimenetelét ismerve,kivánok Önnek sok sikert és helytállást a jövöben /is/.
Tisztelettel:béla
191. bdk piréz (szerkesztő)
2007. 05. 04. 9:16

Kedves Béla, igazán köszönöm.
192. lola (látogató)
2007. 05. 23. 14:51

ada.bydgoszcz.pl/movies-anal-sex.html | movies anal sex | [URL=ada.bydgoszcz.pl/movies-anal-sex.html]movies anal sex[/URL] |
193. karahun
2007. 10. 09. 1:23

Ne kamuzzál, BDK, hogy kaphattál TE UNGVÁRON (UZSGOROD) ilyen magyar állampolgárnak, magyar választásra szóló levelet??!

Ez HAZUGSÁG, a kép meg HAMIS!

Nemzetgyalázó féreg vagy te, b.meg!!!
194. karahun
2007. 10. 09. 1:26

Szégyelld a ronda pofádat.

TE UKRÁN senkiházi!!!
195. V10R1C4
2007. 12. 07. 12:44

Rebeka97-nek a kettős állampolgárságról: itt-ottt-amott természetes, itt nem, mert itt el se magyarázták, mi a jóistenre szavaz voltaképp az ember, és az a valami, amire szavaz, valóban segít-e a többi magyaroknak. Csak belpolititkai illetv érzelmi alapú irgumburgumok röpködtek mindenfelé. Akkoriban jártam az Óbudai Népzenei Iskolába, hát a tanáromtól megkérdeztem, hogy ő mire szavazott. A magyarázatából más nem derült ki, minthogy egy saját maga alkotta teóriára, hogy szerinte mi a kettős álllampolgárság. Meg hogy hah, egy becsületes népzenésznek így kell, tökmindegy hogy mire, blindre szavazni!
Viola:” Most nincs visszamutogatás, meg médiapolitizálás, most munka van!!!!!!” – ezt így a parlamentben tessék eldurrantani, mert nagyon igazad van. Csak nem abban, hogy pont Orbánt nem kell toszogatni. Senkire nem kell rálőcsölni a felelősséget, a magyar politikai élet már a rendszerváltás óta kétoldali hülyeségben szenved.
Karahunnak, „ronda pofa” témában: most az egyszer beleszaladok az egyoldalú párbeszéd csapdájába, ami veled együtt megjelenik, amerre hozzászólsz. Csodálkozol még, hogy mindenhonnan kiutálnak? Nem biztos, hogy mindenki hülye és csak Te vagy helikopter…sőt, biztos, hogy nem. Nem tudom, mennyi ideig kellene hangyát szedned, hogy lenyugodj…

 

Megjelölve , , , , .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.