Magyar szervezetek Kárpátalján

Magát megnevezni nem kívánó beregszászi levelezőtársam véleménye a 168 óra cikkéről (Ki a magyar Kárpátalján?):

Dunda György „ungvári tudósítása” plasztikusan mutatja be azt a helyzetet, amely a kárpátaljai magyarság körében azért alakult ki, mert „A magyar kormány megfosztotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség több mint húszezres tagságát a kedvezményes anyaországi vízum megszerzésének a lehetőségétől”. Ez így nem igaz. Nem a tagságtól vonták meg a lehetőséget, hanem az UMDSZ-től vonták meg a kedvezményes vízumszerzéshez szükséges garancialevelek kiadásának a jogát. Emiatt az UMDSZ-tagoknak az erre egyedül jogosult KMKSZ-hez kell fordulniuk, és a KMKSZ – állítja a cikk és a benne megszólalók – ezt gyakran megtagadja, illetve az igénylők számára megalázó feltételekhez köti. Kétségtelen, hogy a KMKSZ visszaél monopolhelyzetével, de itt Beregszászban tudunk igen sok konkrét ellenpéldáról, és egyáltalán nem mondható, hogy az UMDSZ-től a magyar kormány teljesen alaptalanul vette el a jogot. Bizony, voltak visszaélések. A cikk éppen ezért torzít, egyoldalúan és a KMKSZ iránt rosszindulattal mutatja be a helyzetet. Érthető: a szerző aktív UMDSZ-es, tagja az országos tanácsnak és főszerkesztő-helyettese az UMDSZ szócsövéül szolgáló lapnak (Kárpáti Igaz Szó).

Baráti körömben általános vélekedés, hogy bár a Kovács Miklós vezette kulturális szövetség visszaél a Fidesz hatalomra jutásával kialakult kedvezményezett helyzetével, de ugyan ki ne tudná, hogy a szocialista vezetés idején viszont a Gajdos István elnöksége alatt álló UMDSZ húzott hasznot a saját kiemelt helyzetéből, s ki ne tudná azt is, hogy az elnök érdekszférájába nem-magyar üzleti és pártkapcsolatok is bőven beletartoznak.

Eddig a levél érdemi része. A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy a két szervezet a saját szemétdombnyi hatalma gyakorlásában és az anyagi haszonelvűség érvényesítésében egyaránt önérdekűen működik. Ha az UMDSZ mégis szimpatikusabb egy fokkal, az csak azért van, mert a ukrajnai üzleti és pártérdekekkel való összefonódást még mindig bocsánatosabb bűnnek gondolom, mint a KMKSZ működését jellemző magyarkodó populista demagógiát és ideológiai alapú diszkriminációt.

Frissítés, 2016

Az eredeti cikk linkelve volt, hogy érthető legyen a komment. A 168 óra honlapján azóta elérhetetlenné vált, de a webarchívumból sikerült kibányásznom:

Ukrajnai magyarok

Ki a magyar Kárpátalján?

A budapesti kormány megfosztotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség több mint húszezres tagságát a kedvezményes anyaországi vízumszerzés lehetőségétől. Az intézkedés óta több mint egy év telt el, az akkor hangoztatott vádakból semmi nem bizonyosodott be. DUNDA GYÖRGY ungvári tudósítása.
Még tavaly júniusban kezdődött a magyarigazolvány-kiadással kapcsolatos vizsgálat Kárpátalján, s arra hivatkozva mindenfajta magyar–magyar kapcsolattartási program koordinálását megvonták az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségtől (UMDSZ), és átadták a jelenlegi budapesti kormány kizárólagos partnerének, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ). Köztük a támogatói nyilatkozat vagy – ahogy itt nevezik – garancialevél kiadásának jogát.

A garancialevél lényege: aki ilyennel rendelkezik, könnyített eljárásban juthat schengeni vízumhoz, sőt, a díját is visszatérítik. Máskülönben csak meghívólevéllel lehet anyaországi beutazási engedélyhez jutni, ami azon túl, hogy roppant hosszú és nehézkes folyamat, mindennel együtt – meghívó, biztosítás, vízumilleték – harmincezer forintnak megfelelő összegbe is belekerül, márpedig ez jócskán meghaladja az ukrajnai minimálbért.

– Szervezetünket olyan vádak alapján próbálják ellehetetleníteni, amelyekből semmi sem igazolódott be – hangsúlyozza Zubánics László.
Az UMDSZ Nemzeti Tanácsának elnöke szerint megállapítását alátámasztja az a tény, hogy titkosították a Külügyminisztérium által elrendelt vizsgálat eredményeit. Abba még a megvádolt fél sem nyerhet betekintést.

– A magyar kormány illetékeseinek szájából olyan abszurd kijelentések is elhangzottak, hogy az UMDSZ tízezer magyarigazolványt játszott a „donecki maffia” kezére! Valójában a tízezer az kettő, ráadásul a kivételezett helyzetben lévő KMKSZ sokkal több dokumentumot juttatott Kárpátalja határain túlra – összegez Zubánics.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt külügyi államtitkár legfőbb vádja az volt, hogy az UMDSZ miatt az arra jogosultak számánál többen jutottak hozzá az okmányhoz. Ezzel szemben tény: az UMDSZ hat év alatt, 2004 és 2010 között csak 43 ezer okmány kiadásában járt közbe, míg a KMKSZ a státustörvény 2001-es életbelépése után az első években 112 ezret bocsátott ki.

Zubánics László azt sem érti, hogy a magyar kormányhivatalnokok szándékosan csúsztatnak, vagy nincsenek tisztában az első Fidesz-kormány idején elfogadott státustörvényben foglaltakkal. Folyamatosan azt nyilatkozzák, hogy Kárpátalján meghaladta a 160 ezret a magyarigazolványok száma, miközben a 2001-es népszámlálás szerint csak 156 ezren élnek magyarok Ukrajnában, s hozzáteszik, eleve csak a 14 évnél idősebbek juthatnak ilyen okmányhoz. Ezzel szemben az igazság az, hogy születés után rögtön igényelhető az okmány, s nagyon sok szülő kérvényezi is csemetéjének.

Ráadásul a 2001-ben és 2002-ben kiadott igazolványok öt év múltán lejártak, s miután csak nemrégiben lett életre szóló a magyarigazolvány, 2006-ben és 2007-ben tömegek álltak sorba új igazolványért. Azok is lecserélték, akik időközben férjhez mentek, nevet változtattak, vagy egyszerűen csak az igénybe vett vasúti utazási kedvezmények miatt betelt az okmányuk. A központi nyilvántartó rendszer viszont csupán az összesített igazolványszámot tartja nyilván, miközben a fenti okokból több tízezerre tehető az átfedés. Csakhogy az UMDSZ argumentumait egyszerűen nem hajlandók meghallgatni.


ukrajna, kárpátaljai magyarság, vízumköteles kárpátalja, nemzeti vízum szerzés, határon túli magyarok, kettős állampolgárság kárpátalján, kedvezményes honosítás, közélet, politika, köztér, magyar kisebbség, nemzetpolitika

Más:

Kárpátalja őslakosai-e az ukránok?

Az „őslakos” fogalmát nehéz pontosan tisztázni. Különösen itt, a Kárpát-medencében, amely évezredeken át a népvándorlások színtere volt. Ám az nyilvánvaló, hogy például a mai Olaszország nem formál jogot Pannónia római-kori területére, nincsenek területi igényeik a rég kihalt avaroknak sem. Probléma akkor keletkezik, amikor egy földrajzi terület birtoklásának „történelmi igazságát” igyekeznek a régi korokra hivatkozva igazolni.

Az alábbi írás Kobály József történésznek a témát érintő előadását foglalja össze.

Mégsem az ukránok az őslakosok Kárpátalján

Nincs kapcsolat a mai Kárpátalja területén a magyar honfoglalás előtt megtelepedett ősszlávok és a ma itt élő ukránok között – állítja Kobály József, a Kárpátaljai Honismereti Múzeum régészeti osztályának vezetője.

Mikor, kik és hogyan alapították Kárpátalja ukrán falvait? – teszi fel a kérdést Kobály József az ungvári ua-reporter.com portálon megjelent írásában, s mindjárt meg is magyarázza, hogy miért tartja fontosnak a témát. Rámutat, hogy az ukrán függetlenség évei alatt elterjedt a városok és falvak napjának ünneplése. Ezt a szép hagyományt azonban beárnyékolja, hogy sokan nem ismerik saját településük történetét, ami múltjuk elferdítéséhez, s olyan ismeretek rögzüléséhez vezet, amelyek nem felelnek meg a történelmi forrásoknak.

Másrészt, hangsúlyozza a szerző, a települések kialakulásával és fejlődésével kapcsolatos ismeretek hiánya egyben a vidékünk és lakóinak múltjával kapcsolatos általánosabb ismeretek deformációjához vezet. Kobály József a cikk további részében néhány konkrét példán szemlélteti, hogy mikor, kik által és hogyan települt be a mai Kárpátalja falvainak többsége.

A szerző szerint a kárpátaljai történelem egyik kulcskérdése, hogy az ukránok (oroszok, ruszinok, rutének, kisoroszok) vajon tősgyökeres, azaz őslakói-e azoknak a földeknek, amelyeken élnek, akik tehát már a magyarok IX. századi megérkezése előtt itt voltak, vagy a XIII–XVIII. század folyamán telepedtek meg itt Galíciából, Bukovinából, Volinyról és más ukrán etnikai területekről érkezve.

Kobály ezzel összefüggésben rámutat, hogy a tudósok véleménye megoszlik a kérdéssel kapcsolatban: egyesek szerint az ukránok őslakosok, mások szerint bevándorlók, a harmadik csoport pedig úgy gondolja, hogy őslakosok és bevándorlók is.

Hogy miről tanúskodnak a régészeti, nyelvi és történelmi források? A régészeti adatok szerint a mai Kárpátalja területén a VI–IX. században, tehát a magyarok megérkezése előtt szláv lakosság élt, de az ősszláv települések a vidék nyugati, alföldi részén összpontosultak, míg az ukrán falvak a hegyvidéki és az előhegyi részeken elterjedtek, azaz nem kapcsolódnak egymáshoz genetikusan – állapítja meg Kobály.

Ezen kívül a helynévanyag is eltér az alföldi és a hegyvidéki részeken, mutat rá. Emlékeztet, hogy a Kárpát-medence némely alföldi helyneve arra utal, hogy az itt élő ősszlávok valószínűleg a déli és a nyugati szlávokhoz tartozhattak, miközben az ukránok keleti szlávok.

„Az első fontos következtetés tehát: Kárpátalja ősi szlávjai és a mai ukránok között nincs közvetlen genetikai és földrajzi kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy nem az emlékezet előtti idők óta élünk itt, és hogy őseink áttelepülőkként érkeztek ide a későbbi időkben, döntően a XIII–XVIII. század folyamán” – írja a szerző többek között.

A fenti megállapításokban tudományos szempontból nincs újdonság, mégsem hiábavaló ismét leírni. Kobály József az utóbbi években intenzíven foglalkozik Kárpátalja történetének ukrán vonatkozásaival, ezért remélhetjük, hogy legalább neki elhiszik majd a kárpátaljai ősszláv gyökereket hangsúlyozó ukrán ideológusok és politikusok, hogy a ma itt élők közül senkinek sincs különösebb alapja Noé bárkájáig visszavezetni a kárpátaljai jelenlétét; különösen a többiek rovására nem.

Ki az ukrán: én vagy te?

Újabb politikai pengeváltás az ukrán nyelv körül

Az Anyanyelv világnapja (február 21.) ismét alkalmat adott az ukrán politikusoknak arra, hogy egymásnak essenek a nyelvi kérdés okán.

Az ellenzékbe szorult, bűnvádi eljárás alá vont Julija Timosenko az Anyanyelv világnapján a nyilvánossághoz fordult az ukrán nyelv védelmében.

A korrespondent.net hírportálon is közzétett felhívásban az egykori miniszterelnök kijelenti: a jelenlegi ukrán hatalom „háborút folytat Tarasz Sevcsenko, Leszja Ukrainka, Ivan Franko nyelve ellen”. Az ukrán irodalom klasszikusainak megidézése mellett a sajátos hajviseletéről világszerte közismertté vált politikus azzal vádolja Viktor Janukovics elnököt, hogy számára az ukrán nyelv nem képvisel értéket, amit az is jelez, hogy a hozzá közel álló kormányzati politikusok, a hatalompárti állami köztisztviselők nagy része hivatali időben sem használja az államnyelvet.

A BJUT politikai mozgalom vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy tegyenek meg mindent a jelenlegi hatalom által veszélybe sodort ukrán nyelv megvédése érdekében: fizessék elő az ukrán lapokat, vásároljanak ukrán szépirodalmat, hallgassanak ukrán nyelvű rádióadásokat, beszéljenek ukrán nyelven gyermekeikkel, családtagjaikkal, barátaikkal. Az orosz ajkú lakosságot pedig – akik a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Ukrajna lakosságának 29,6%-át teszik ki – arra szólította fel, hogy tanuljanak meg ukránul.

Timosenko asszony elmondta azt is, hogy ő is csak felnőttként sajátította el az ukrán nyelvet, hiszen orosz nyelvű régióban született. A volt miniszterelnök 2010. július 6-án tett nyilatkozatában kijelentette: az orosz ajkú kelet-ukrajnaiaknak valójában nem kell a nulláról tanulniuk az ukrán nyelvet, hanem csupán fel kell idézniük azt „a genetikai emlékezetből”. „Az ukrán nyelv bennünk van” – mondta meggyőződéssel az egyébként orosz anyanyelvű, s ukránul csupán a nagypolitikában való megjelenése során megtanult politikus.

Timosenkonak a nemzethez intézett legújabb felhívásában hangsúlyos rész az, melyben kijelenti: Ukrajnának csupán egyetlen államnyelve lehet, mégpedig az ukrán. Az egyetlen államnyelv megőrzésére nem azért van szükség, hogy más nyelveket kiszorítson a használatból tette hozzá a politikus, hanem azért, hogy Ukrajna és az ukrán nemzet végre lerázza magáról az egykori szovjet gyarmatosító politika máig érzékelhető hatásait.

Anna Herman, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője nem maradt adósa Timosenkonak. A hatalom képviselője az ellenzéki politikus szavait kommentálva elmondta, hogy Julija Timosenko soha nem beszélt ukránul saját gyermekeivel, ennek ő számtalan alkalommal fültanúja volt, így hát az ellenzéki politikusnak az állami nyelvpolitikát bíráló szavait sem lehet komolyan venni. Hozzátette továbbá Herman azt is, hogy az ellenzék nem hajlandó tudomást venni arról, hogy Janukovics elnök egyre jobban beszéli az államnyelvet. Az ukrán nyelvet féltő Timosenko asszonyról ellenben kijelentette, hogy az ellenzéki politikus maga sem beszél jól ukránul, hiszen egyértelműen oroszos kiejtéssel beszéli a nyelvet.

Nincs abban semmi különös, vélte Herman, hogy Timosenko és elvbarátai kisajátítják maguknak a nemzeti ideológiát, a nemzeti retorikát és eszmét, s az ukrán nyelv egyedüli védelmezőiként állítják be magukat, miközben mindenki másban az államnyelv fenyegetőit vélik felfedezni. „Ők mind neofiták – idézi a magas rangú állami hivatalnokot a sajtó –, a neofiták pedig mindig kategorikusak, és mindig úgy látják, hogy náluk senki sem odaadóbb”.

Az ukrán nyelv kapcsán kibontakozó újabb politikai adok-kapok hátterét az adja, hogy Ukrajna nyelvi helyzetét az ukrán politikai élet szereplői alapvetően kétféle megközelítésben látják és láttatják. A Csernicskó István szerkesztésében a közelmúltban megjelent Nyelvek, helyzetek, emberek című kötet elemzése szerint e téren az egyik oldalon a 2004-es „narancsos forradalom” révén hatalomra jutott erők állnak. Szerintük az ország nyelvi helyzete deformált, melyet az állami nyelvpolitikának ki kell igazítania, mert a cári Oroszország és a Szovjetunió által erőltetett orosz nyelv máig dominánsabb, mint az ukrán.

Ennek a nemzeti beállítottságú politikai elitnek a központi gondolata, hogy az ukrán nyelv a formálódó egységes ukrán politikai nemzet egyik kiemelt szimbóluma, ezért mindazok, akik két államnyelv mellett érvelnek, vagy akik úgy vélik, hogy a kisebbségi nyelveknek hivatalos státust kell biztosítani, azok voltaképpen az új ukrán állameszme ellen, az egységes nemzet és az állami integritás ellen foglalnak állást.

A másik álláspont hívei főként az oroszbarátnak tekintett, magukat demokratikus jogvédőként beállítók soraiból kerülnek ki. Szerintük Ukrajna nyelvpolitikáját a jelenlegi valós nyelvi helyzetre kell alapozni, az oroszt a második államnyelv státusába kell emelni. Az érvelés fontos eleme, hogy az erőszakos ukránosítás veszélyezteti az oroszajkú lakosság nyelvi és nemzetiségi jogait, fenyegeti a demokráciát, az emberi jogokat, az ukrán nyelv pozícióinak erősítése háttérbe szorítja az orosz nyelvet.

A két, egymással ellentétes nyelvpolitikai jövőkép mögött szinte teljesen azonos erőforrásokkal rendelkező, egymással szembenálló politikai tábor áll, állapítja meg az idézett kötet: az elsőnek Viktor Juscsenko és Julija Timosenko, a másodiknak Viktor Janukovics a központi alakja. Az egyik tábornak a dominánsan ukrán nyelvű északon és nyugaton, illetve részben az ország középső régióiban (Kijev és környéke) van a szavazóbázisa, a másiknak a jellemzően orosz nyelvű délen és keleten. Az ország nyelvi, nyelvhasználati megosztottsága tehát egyben politikai preferenciát is jelent, s ez törésvonal a választások során is jelentkezik.

„A kiélezett és bizonytalan ukrajnai politikai helyzetben, ahol az utóbbi években rendkívüli elnöki és országgyűlési választások követik egymást, s ahol a 450 fős parlamentben a többség gyakran öt-hat szavazaton múlik, és a koalíció felbomlása állandóan fenyegeti a kormányzó többséget, a tömegeket mozgósítani képes nyelvi kérdés elképzelhetetlen mértékben átpolitizálttá vált. A nyelvi kártya már a legelső ukrán választásokon megjelent a kampányban, s ez azóta sincs másként” – világítja meg a nyelvi kérdés politikai hátterét Csernicskó István kárpátaljai magyar nyelvész.

A nyelvi kérdés politikai súlyát jelzi, hogy ennek kapcsán az utóbbi időben az ország mindhárom exelnöke is megszólalt. A független Ukrajna első elnöke, Leonyid Kravcsuk szerint ország kétnyelvűsége Ukrajna egységét veszélyezteti. Aligha sikerül Janukovicsnak megváltoztatnia az Alkotmányt és a nyelvtörvényt, véli, hisz ehhez kétharmados parlamenti többség kell.

Annak idején Kucsmának is szándékában állt az orosz második államnyelvi státusba emelése, emlékeztet Kravcsuk, ám aztán elállt ettől a tervétől, mert megértette, hogy akkor csupán az ország déli és keleti felének elnöke lesz, és Ukrajna kettészakadása katasztrofális mérteket ölt: egyik része ukránul, másik oroszul fog beszélni. Másrészt, figyelmeztet az exelnök, a nyelvi kérdés választások előtt mindig előkerül, ha fel kell tüzelni a választókat, majd a kampány végeztével mindenki igyekszik félretenni ezt a kényes kérdést.

A Kravcsukot az elnöki székben követő Leonyid Kucsma szerint Ukrajnának csak egy államnyelve lehet, de az orosznak biztosítani kell a regionális nyelv státusát, s az orosz nem lehet idegen nyelv Ukrajnában. Juscsenko külön vezércikket szentelt a nyelvkérdésnek a Deny című lapban. Meggyőződése, hogy a két államnyelv bevezetése éppúgy az ország és a nemzet egységét veszélyezteti, mint az, ha az orosz hivatalos nyelvként funkcionálhat Ukrajnában.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által a közelmúltban kiadott fent említett kötetben Csernicskó arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukrán politikusokat gyakran az sem zavarja az ukrán nyelv iránt érzett aggodalmaik kifejezésében, hogy nagy részük nem vagy eléggé gyengén beszél ukránul, függetlenül attól, melyik politikai oldalon állnak.

Mikola Azarov, Ukrajna jelenlegi miniszterelnöke saját bevallása szerint igyekszik megtanulni az államnyelvet. 2010 októberében azonban újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő kifejtette, hogy szerinte nem ront a megítélésén az, hogy nem tud ukránul. Elmondta továbbá, hogy korábban nyelvtanár foglalkozott vele, hogy mielőbb elsajátítsa az ukrán nyelvet, de ma már lemondott erről, hiszen munkaideje egyik felében ukrán nyelvű dokumentumokat olvas, a másik részében pedig ukrán nyelven folyó megbeszéléseken vesz részt, azaz egész nap ukrán nyelvi közegben van. Viktor Janukovics államfő – akiről 2007-ben, amikor még miniszterelnökként tevékenykedett, szintén azt írta a sajtó, hogy már erősen nekilátott az ukrán nyelv elsajátításának  – a közelmúltban arra utasította Anatolij Mogiljevics belügyminisztert, hogy két hónap alatt tanuljon meg ukránul . A belügyi tárcavezetőnek természetesen nem sikerült két hónap alatt eleget tennie az elnöki utasításnak. Ukrajna legfőbb ügyésze sem maradhatott ki a nyelvi csetepatéból, ezért az elmúlt év végén olyan utasítást adott az ország ügyészeinek, hogy mihamarabb sajátítsák el az államnyelvet. A nemzeti elkötelezettségű Viktor Juscsenko és egykori narancsos harcostársa, Julija Timosenko ukrán nyelvtudásáról a HVG is cikkezett (2008/40. szám).

Nyelv és hatalom kérdése tehát szoros kapcsolatban van Ukrajnában, a nyelvi kérdés átpolitizáltsága pedig oly fokú, hogy apropóján még az Anyanyelv világnapja kapcsán is képes az ellenzék és a hatalom egymásnak esni.

Hodinka Antal Intézet

kárpátalja.ma


kijev-budapest távolság

BlackBerry PlayBook táblagép

Magyar-ukrán közös monográfia Kárpátaljáról

Kárpátalja elmúlt száz évének történelmi, politikai és kulturális szintézisét adja az a magyarul és ukránul is megjelent új tanulmánykötet, amely az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Politikai Regionalizmus Kutatóintézete együttműködéséből született. A szerzők célja az volt, hogy összefoglalójukkal meghaladják a korábbi, kizárólagos nemzeti látószögeket.

„A magyar és ukrán szakemberek között, falként tornyosuló elzártságot akartuk áttörni egy olyan könyvvel, amely irányjelző lehet a további kutatásokhoz is” – mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Fedinec Csilla, a Kárpátalja 1919-2009: történelem, politika, kultúra című kiadvány egyik szerkesztője, az MTA Entikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa arról a kötetről, amely két éves közös munka után a napokban jelent meg magyarul és ukránul, két kötetben, Magyarországon és Ukrajnában egyaránt.

A magyar történész szerint a mű szerzői igyekeztek hidat építeni a régióval kapcsolatos magyar és ukrán nyelvű tudományosság között. A két közeg, a két nemzeti historiográfia eddigi kapcsolódási pontjai ugyanis nehezen felismerhetőek. Alig épülnek egymásra, s mind ez idáig sokkal inkább egymás mellett léteztek, a párbeszéd, a szakmai vita lehetősége és igénye nélkül.

Nézegessen képeket Kárpátaljáról!

„A magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia lényegében a már meglévő tudásanyag összefoglalása. Még a lábjegyzeteket is elhagytuk, mégpedig abból a határozott megfontolásból, hogy egyértelművé váljék, – a kötet célja nem a historiográfiai vonatkozások, a kutatói dilemmák bemutatása, hanem a szintézisre törekvés” – hangsúlyozta az MTA kutatója, aki szerint a magyar kezdeményezést nyitottan, együttműködésre készen fogadták az ukrajnai szakemberek. A monográfia – amelyet Fedinec Csilla mellett Vehes Mikola, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, történész szerkesztett – 26 szerző, közöttük 5 magyarországi és 6 Ukrajnában élő magyar társadalomtudós írt.

A közös munka eredménye egy több mint hatszáz oldalas kötet, amely négy fejezetben tárgyalja a huszadik században több állam fennhatósága alá került Kárpátalja történetét az első világháborútól kezdve a Csehszlovák Köztársaságban, Magyarországon, a Szovjetunióban és Ukrajnában. A szerzők a hagyományos történeti korszak szerinti tagoláson kívül külön részt szenteltek az elmúlt évszázad nyelvpolitikai törekvéseinek és változásainak. A kötet tehát nem csupán politikatörténeti összefoglaló, hanem egyúttal a régió gazdaságának, társadalmának és kulturális életének átfogó képét is adja. A negyedik fejezetben pedig egy 180 oldalas tanulmány az elmúlt két évtized legfontosabb fejleményeit dolgozza fel.

A szerkesztő a kettős kiadvány jelentőségéről szólva azt hangsúlyozta: a monográfia nem csupán azért fontos, mert két különböző tudományos   ismeretanyagot mutat be együtt, hanem szemléletformáló is, hiszen egy régió szerkezetén belül ad betekintést az ukrán olvasónak a kárpátaljai magyarságról. A magyar olvasó pedig – végre – nem pusztán egy zárványként értelmezheti a kárpátaljai magyar problematikát, hanem egy régió évszázados társadalmi, intézményi szerkezetváltozásában. Fedinec Csilla kiemelte, hogy a két legkritikusabb pontot, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és az 1939-1944 közti időszakot  a két nemzeti történetírást képviselő kutatók egymást kiegészítő alfejezetekben együtt oldották meg.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben várható-e hasonló kiadvány például a magyar-szlovák vagy magyar-román közös múltról a történész úgy vélte: egy ilyen munka nagyon fontos feltétele, hogy egy-egy fogalomhoz ugyanazt a tartalmat kösse mindkét fél. Szerinte jelenleg ez még nem mondható el például a szlovák-magyar tudományos kapcsolatokban, de felhívta a figyelmet arra, hogy a német-francia történészek példája nyomán a magyar és szlovák kutatók is elkezdtek közösen írni egy olyan középiskolai történelem tankönyvet, amely tükrözi mindkét ország szakembereinek tudományos eredményeit és nézeteit.

Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége

A kényes kérdéseket sem kerüli el az Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége címmel ukrán nyelven megjelent kötet. A könyv kitér Ukrajna nyelvi és politikai megosztottságára, az ukrán-orosz nyelvi, kulturális és gazdasági ellentétekre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakra éppúgy, mint az ukrán kisebbségi és nyelvi jogi szabályozás ellentmondásaira, vagy a ruszin nemzetiség és nyelv kérdéskörére.
A kötet szerzőinek (Melnyik Szvitlana ukrán nyelvész, a Kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és kárpátaljai magyar kollégája, Csernicskó István, a beregszászi Rákóczi Főiskola tanára) együttműködése azt igazolja, hogy lehetséges és szükséges a többség és kisebbség közötti szakmai párbeszéd.
(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. .Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

 


A könyv adatai és ukrán fülszövege:

Мельник С., Черничко С.

ЕТНІЧНА ТА МОВНА РОЗМАЇТТЯ УКРАЇНИ
Аналітичний огляд ситуації

Ужгород, ПоліПрінт, 2010. 164 с.

В монографії розглядаються демографічне становище і правовий стан, аналізується освітня система національних та мовних меншин України, представляються теоретичні і практичні питання етнічної та мовної різноманітності держави. Робота виконана у рамках проекту „Поширення лінгвістичної відмінності: проспект підтримки та відродження мов у новій Європі” (Dimensions of Linguistic Otherness: Prospects of Maintenance and Revitalization of Minority Languages).


A könyről több megtudható a Kárpátalja.ma portál cikkéből:

Monográfia Ukrajna nyelvi és etnikai sokszínűségéről

Viktor Juscsenko, a független Ukrajna harmadik elnöke a Deny c. lap tavaly október hatodikai számában Akié nyelv, azé a hatalom címmel publikált vezércikkében (day.kiev) azt állítja, hogy Ukrajna klasszikus monoetnikus állam, melynek csupán egyetlen államnyelve és hivatalos nyelve lehet, mégpedig az ukrán. Ehhez képest merőben más álláspontot képvisel az a szerzőpáros, mely Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűségéről szóló monográfiát jelentetett meg a közelmúltban.

Melnyik Szvitlana, a kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára közös ukrán nyelvű könyve bemutatja az ország nemzetiségi és nyelvi közösségeit, elemzi az ukrajnai kisebbségi és nyelvi jogi szabályozást, és kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi közösségek anyanyelvi oktatására.

A szerzők nem kerülik el a kényes kérdéseket sem. Részletesen elemzik az ország nyelvi és politikai alapú kettészakadását, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakat, az ukrán–orosz nyelvi, politikai és gazdasági pozícióharcokat, az egyes nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek helyzetét, problémáit. Ezen belül kitérnek például a ruszin nemzetiség és nyelv kérdésére is. Külön alfejezet foglalkozik az államnyelv oktatásának kérdéskörével a kisebbségi nyelven oktató iskolákban, és bemutatják a narancsos forradalom után hatalomra jutott nemzeti erők nemzetállam-építési törekvéseit és nyelvi nacionalizmusát. Az összefoglaló fejezetben arra is kísérletet tesznek, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg arról, szerintük hogyan lehetne közelebb jutni az Ukrajnában erősen átpolitizált nyelvi kérdés megnyugtató rendezéséhez.

A 164 oldalas összefoglaló kötet egyik legfőbb érdekessége és értéke az, hogy egy kijevi, a többségi etnikumot képviselő és egy kárpátaljai, kisebbségi nyelvész közös munkájáról van szó. A könyv tehát példája annak, hogy lehetséges a szakmai párbeszéd többség és kisebbség között, a tudományosan igazolható tényekhez ragaszkodva meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek révén elfogulatlan és szakszerű leírás készíthető még akár Ukrajna egyáltalán nem egyszerű nyelvi helyzetéről is.

(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

Ukrán magyarok az Inter TV-ben

Vélhetőleg jószándék vezette azt a félresiklottnak látszó projektumot, amelynek során az Inter TV ukrán televíziós csatorna 14 olyan videoklipet gyártott és sugárzott „Ukrajna születésnapja” alkalmából, amelyen – állításuk szerint legalábbis – az Ukrajnában élő nagyobb létszámú nemzeti kisebbségek képviselői adják elő az ukrán nemzeti himnuszt. Az éneket kis jelenet előzi meg, amely – állítólag – az adott nemzetiség jellegzetességeit lenne hivatott érzékeltetni. Nos, nem tudhatjuk, hogy a román, lengyel, örmény, grúz, roma, jiddis stb. nyelvű verziók hogyan sikerültek, de hogy a „magyar” eléggé botrányos, az bizonyos: inkább az ukrajnában élő magyarok kigúnyolásának hat – de nem bánik kellő tisztelettel magával a himnusszal sem, azt is inkább nevetségessé teszi – legalábbis mindazok számára, akik értenek magyarul. A kis klipnek a jelenet-részében magyar lányok énekelve ruhát mosnak a folyóban (!), egy irtózatos akcentussal beszélő asszony rajtakapja a leskelődő fiatalembert, aki viszont abból a pár szóból ítélve, amit mond, nem hogy törve nem, hanem sehogysem beszéli a magyart, érteni sem lehet, amit mond. Eközben a magyarság azonosítása az oly sablonos és sokszor kifogásolt „gulyás és paprikás” fogalmi szintjén történik. No és jön az ének, a súlyos kiejtésbeli (és vélhetőleg prozódiai) hibák miatt a szöveg alig-alig, inkább csak töredékesen érthető, inkább paródiának hat. A közben megjeleő felirat állítása szerint Ukrajna 156 ezer „ukrán magyar” (!) hazája. Hogy a rossz emlékű „szovjet magyarok”-ra rímelő hazug kifejezés milyen érzéseket kelt a magyarságban, azt most ne részletezzük, és az előadók népviseletéről se essék szó, sőt magáról a remekműről sem, tessék inkább eredetiben megtekinteni: tovább a videóhoz »

Megjelölve

A nacionalizmus megfertőzte Ukrajnát

A HVG.hu-n olvastuk:

Az ukrán–orosz viszály árt a magyaroknak

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere 2008 nyarán levélben fejezte ki aggodalmát az ukrán külügyminiszternek a kárpátaljai magyarokat sújtó intézkedések miatt. Ohrizko megnyugtató szavai ellenére Jeszenszky kétségei növekedtek. A történtek fényében érthetően.

Egy illúzió vége címmel közölt cikket a Magyar Szemlében a kárpátaljai magyar kisebbség romló helyzetéről az egykori külügyminiszter, volt washingtoni nagykövet. Írása pesszimizmusán aligha enyhít, hogy alcímét kérdésben fogalmazta meg: Az ukrán nacionalizmus a magyarok ellen fordul? Ezt ugyanis az általa felsorakoztatott érvek, a romló folyamat állomásainak bemutatása alapján maga a szerző is tényként kezeli. És nem tehet mást az olvasó sem.

Jeszenszky nem „érdektelen” krónikása a sanyarú történetnek, hiszen az 1991. december elsején függetlenségét elnyerő Ukrajnával kötött államközi szerződés (köznapi néven „alapszerződés”) egyik megalkotója és a parlamenti ratifikálás során (1993 tavaszán) beterjesztőként egyik harcos védelmezője volt a szélsőjobbos kritikusokkal szemben. A kezdet valóban reménykeltő volt. Az ukrán kisebbségi törvény példaértékű jogokat biztosított a nemzetiségeknek nemcsak a nyelvhasználat vagy az oktatás terén, de lehetővé tette saját nemzeti színeik kitűzését is a közintézményekre. A beregszászi városházán tehát az ukrán állami zászló mellett ott lenghetett a magyar nemzeti trikolór.

Azért már akkor sem volt minden tökéletes, hiába nyilvánította ki ugyanis autonómiaigényét a Beregszász környéki lakosság, az ukrán kormány, hivatkozva a Krímben és az ország felében élő tízmilliós orosz kisebbség szeparatista törekvéseire, végül is nem engedélyezte azt.

Már e korai fejlemény is bizonyította, hogy az ukrán–orosz viszony alapvetően meghatározza a kárpátaljai magyarok lehetőségeit. Márpedig e viszony párhuzamosan Moszkva megerősödésével és geopolitikai törekvéseivel, ha nem is monoton módon, de egyre romlik. A Putyin-adminisztráció és az ukrajnai orosz közösségek (hozzávetőlegesen a lakosság húsz százaléka) szoros szövetségben állnak a kijevi vezetéssel szemben, amelynek csak egyik – igaz, Európa számára is felfogható terepe – a gázvita.

Ebben a drámában a picinyke és erőtlen magyar kisebbségre csak mellékszerepet osztottak. A vértolulásos ukrán nacionalisták azért még így is figyelnek rá. Az Ukrán Néppárt és a Szvoboda indította el a propagandát a „magyar szeparatizmussal” szemben (lásd a vereckei honfoglalási emlékmű elleni akciókat), de ennél jóval súlyosabb, hogy a kijevi kormány „esélyegyenlőségre” hivatkozva 2008 májusa óta rendeletileg korlátozza a magyar oktatást.

Ez késztette Jeszenszkyt levele megírására. Ebben hivatkozott az európai kisebbségvédelmi egyezményekre és a két ország közötti „hagyományosan jó viszonyra”. Ohrizko külügyminiszter válaszában leszögezte ugyan, hogy nem szándékoznak a kisebbségek nyelvén folyó oktatást ukránra váltani, de az azóta történtek ennek ellentmondanak. 2009 novemberében például az oktatási tárca már nem rendelte meg a magyar tankönyveket, és a magyar zászlók is veszélybe kerültek.

Jeszenszky szerint a most vasárnapi ukrajnai elnökválasztás elvben esélyt kínál, mert kampánya során az egyik győzelemre esélyes jelölt, Viktor Janukovics is védelmébe vette a nemzetiségi jogokat, sőt azok kiterjesztését ígérte. De azt is tudjuk jól, más a kampány és más a kormányzás. Különösen Ukrajnában, ahol az elnök és a kormány között állandósult a hatásköri háborúskodás. Hiába állt ki például Viktor Juscsenko, a mostani államfő a kisebbségi jogok mellett, mert közben a Julia Timosenko – aki szintén esélyese a mostani választásnak – vezette kormánynak más tervei voltak.

„Úgy tűnik, a kisebbségellenes nacionalizmus megfertőzte Ukrajnát is” – jegyzi meg keserűen a cikk szerzője. Nagy kérdés, ebben a helyzetben milyen lehetőségei vannak Budapestnek, hogyan léphet fel eredményesen az ukrajnai magyarok érdekében. Már csak azért is kényes a helyzet, mert a kisebbségi kollektív jogokért küzdve az Európa Tanácsban többször éppen azzal a Moszkvával került egy platformra, amelynek – méltányolható és méltányolhatatlan – törekvéseit Kijev mindenképpen meg akarja akadályozni.

Nem lesz könnyű célhoz érni, s még erős támogatók mellett is nagy szerencse kell ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarok helyzetében kedvező fordulat álljon be.

(Magyar Szemle, 2009/11–12)

zádori

Füst Milán ukránul

Füst Milán verseinek ukrán fordításából összeállított kötetet jelentetett meg egy kárpátaljai kiadó Ungváron.
A művészeti-szépirodalmi Misztecka Linija Kiadó a magyar költő műveinek válogatott kötetét a 2001-ben elhunyt Jurij Skrobinec ismert ungvári műfordító születésének 80. évfordulója alkalmából jelentette meg.
A Füst Milán-kötetbe a költő 76 műve került be két nyelven: az olvasó a verseket a könyv lapjairól magyarul és ukrán fordításban egyaránt megismerheti. A kárpátaljai magyar alkotók körében „Gyuri bácsiként” emlegetett, magyarul is kitűnően beszélő, sőt verseket is író Jurij Skrobinec Petőfi Sándor verseinek ukrán fordításaival tűnt fel, 1948-ban jelentetett meg kötetet Petőfi verseinek ukrán fordításából Nacionaljna pisznya (Nemzeti dal) címmel. Röviddel halála előtt, 2000 őszén fejezte be Illyés Gyula válogatott műveinek fordítását. Több mint fél évszázadot felölelő munkássága során a tolla alól magyar költők és írók több száz versének, valamint számos prózai alkotásának fordítása került ki ukrán nyelven.

Ukrajna magyar hazafiakat nevel

Ukrajna diplomáciailag teljesen kapitulált Magyarország és a „neki alárendelt” ukrajnai magyar szervezetek előtt a kisebbségi, különösen az anyanyelvű oktatási jogok biztosítása terén – írta Volodimir Fenics, az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem karának dékánja az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírújságban.

A Sólyom László magyar államfő kárpátaljai látogatására időzített terjedelmes írásban a szerző élesen bírálta az ukrán-magyar kormányközi kisebbségi vegyes bizottság tavalyi, XIII. ülésén elfogadott jegyzőkönyv ajánlásait, amelyek a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatásának a javítására vonatkoznak.

Szerinte az ukrán diplomácia vereséget szenvedett az ukrán-magyar államközi kapcsolatokban, mivel a két állam kisebbségei számára biztosítandó jogok esetében nem lehet viszonosságról vagy paritásról beszélni, hiszen – így a cikkíró – a magyarosítás következtében Magyarországon mindössze hatezer ruszin-ukrán kisebbségi él, míg Ukrajnában a magyarok száma meghaladja a 150 ezret. Vagyis a kétoldalú kapcsolatok aszimmetriája következtében a két ország erőfeszítései tulajdonképpen egy kisebbség – a kárpátaljai magyarság – jogainak a biztosítására irányulnak – állította egyebek mellett Fenics.

A szerző véleménye szerint az ukrán állam azzal, hogy széles körű jogokat biztosít a kárpátaljai magyar kisebbségnek az anyanyelvű oktatás terén, és az ukránok rovására pozitív diszkriminációban részesíti a magyar iskolák végzőseit az ungvári egyetem egyes karaira való felvételi során, lényegében az ukrajnai magyaroknak nem az ukrán, hanem a magyar társadalomba való integrálódását segíti elő. Ukrajna a magyar történelem tantárgyként való oktatásának engedélyezésével a magyar iskolák diákjaiból nem ukrán, hanem magyar hazafiakat nevel – fogalmazott a cikkíró, aki egyúttal támadta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) arra irányuló kezdeményezését, hogy az ungvári egyetemen az európai integrációs és magyar történelem szak mellett további magyar nyelvű részlegek nyíljanak.

Befejezésül a szerző nem kevesebbet állított, mint hogy az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság ukrán tagjai úgymond hanyag engedékenységükkel komoly kihívások elé állították Ukrajna nemzeti érdekeit. Fenics szerint ugyanis a vegyes bizottság „minden tekintetben megalázó és diszkriminatív” jegyzőkönyve határozatlan időre a magyar nemzeti kisebbség „használatába adta” az ukrán nemzeti érdekeket.

Befektetés Ukrajnában

Befektetési tanácsadás, cégalapítás Ukrajnában

A magyarországi üzleti körökben egyre ismertebbé váló ukrajnai Adekvat Consulting Kft. fő tevékenységi profilja: befektetési tanácsadás, pénzügyi befektetések jogi kísérete, menedzselése és jogvédelme, továbbá cégek  bejegyeztetése, gazdasági-befektetési krízisszituációk megoldása  Ukrajna területén és a FÁK országaiban.

Az ügyvédi irodának külföldi és ukrán partnereivel karöltve lehetőségében áll megfelelő üzleti kíséretet biztosítani vállalkozások vásárlásához vagy saját cég indításához Európában, Ukrajnában és Oroszországban, beleértve az új tulajdonos céghelyen való tartózkodásának legalizálását (állandó lakhely bejelentése). A legtöbb országban, igény szerint, orosz, ukrán vagy nyelven kommunikáló szakmai asszisztens biztosítanak ügyfeleik számára. Továbbá készen állnak bármilyen invesztíciós vagy kereskedelmi projektben szakmai felmérést végezni és jogi kíséretet biztosítani partnereik igénye szerint – szigorúan a hatályos törvényi keretek között.